Prágai Magyar Hirlap, 1925. május (4. évfolyam, 98-122 / 841-865. szám)
1925-05-14 / 108. (851.) szám
3 Csütörtök, május 14. Négyen ültünk egy asztalnál Az igehordozó, a grófnő, a bolgár, meg én Prága, május 13. Ma robbant a csend az asztalnál, amit hetek óta némán ültünk körül négyen, itt is, egymásnak is idegen emberek. A pap áthajolt az asztalon s bemutatkozott: — Holub János lelkész ,— mondta halkan s szelid galambszemével sorban cirógatott bennünket. — Nem a bevett felekezetekböl. Odaátról hoztam az igét, — s az utca másik oldalára mutatott, ahol a hajózási iroda tükörablaka mögött hatalmas oceánjáró modelje öblö- södött. Letettük az újságokat és felfigyeltünk a kis pap sirós hangjára. — Amerikában kezdtem hordozni az igét. New Yorktól Friskóig hirdettem a szent dogmát: Ember ne bántsd az embert. A szertehintett mag termőtalajra talált. Tanítványaim, hivőim egyre szaporodtak, táboruk már tengerré nőtt. Azt hittem, nem sokára a bicskától az ágyúig minden ártó gyilok a múzeumba kerül, amikor én kerültem börtönbe. Onnan hajóra vittek és haza kisértek Szlovenszkóba, a szülőfalumba. Először mint gonosztévöt kezeltek, aztán meg bolondnak nyilvánítottak. Otthon is alig vittem el az igét egy két szlovák kunyhóba, elfogtak, otthon is megültem a börtönt, hazulról is elkergettek. Itt is próbálkoztam. Itt ugyan nem bánt se csendőr, se rendőr, de a né.p megátalkodott: kinevetnek, mindenütt kinevetnek. Sirós szava csuklásba fűlt s már csak hüpögte a kérdést: hát maguk? hát maguk? * Az igehordozó kérdését az asszony kapta el. Macskásán kuporodott össze a kosárszékben és fogainak villogó sövénye mögül ontotta a szót. — Nem szoktam megmondani senkinek, hogy orosz grófnő vagyok. Minden szláv kalandornő kimanikürözteti a körmeit, cimert hímez a batisztjára és folyton sóhajtozik: Néva, Volga, a várkastélyom, a jobbágyam, Cárskoje Zeló, az udvari bálok ... És a nyugati demokrata a legnagyobb bankóját nyálazza ki neki tárcájából. Mert erre megy a pakli. Maguknak megmutathatom az okmányaimat. Tr‘rcsu, ciril’betüs, r. jy pecsété' okmányokat tereget ki az asztalra. — Nyolchónapos asszony voltam, amikor a vöröstenger elöntötte a fehér oroszok földjét. A canaille mocskos kezei mezítelenre téptek bennünket. Az uram nem állta a gazságot, belerúgott a csürhébe. Megölték. Én elvesztettem az öntudatomat s csak hónapok múlva idegen föCün kezdtem ébredezni. Aztán jöttek, mentek az imádkozás, az átok, a könnyek és a táncos hejehuja évei. Ma már elfogyott a könnyem, elfelejtettem az imákat, leszoktam az átkozódásról, nem kell a tánc, undorodom az italtól. Ma . tár csak egy a vágyam és ez a vágy épet: fizetni a mohnak tiz esztendő hántásáért, keservéért, A férj: Te, cicuskám, mucuskám, ibo- lyácskám, gyöngyvirágom, pünkösdi rózsám . . . Az asszony: Hagyd fiam! Bár diny- nyehéj lennék, hogy meghúzódhatnánk alattam . . . A férj: Akkor inkább milliószor csigabiga légy, drágám. Ez volna a népjólét, mi, gyönyörűségem? Minden ember saját házával születne . . . Csodálom is, hogy a nép- szövetség, vagy a pénzügyi diktátor nem rendeli ezt el. Micsoda megtakarítás volna! Egyszerre békebelire ugrana vissza a korona. Én csak ott állnék a házad élők és cirógatnám a kalapod tetejét: Csiga-biga gyere ki, ég a házad ide ki, kapsz tejet, ajat . . . (Megijedve.) Nem különben, zt nem mondanám . . . tejet, vajat, ez lehetetlen . . . Végre is vannak az emberi életben határok! Az asszony (türelmetlenül, de azért gyengéden): Drága vagy, de ez az Liö., ''alá- losan komoly, fiacskám! Ezt el kell intéznünk akárhogy, ha belehalok is! Kívülről heves csengetés. A f é rj feli rik, kimegy. Inci rohan be. Teljesen felindult, hadarva, szaggatottan beszél: összevesztem kérlek! . . . összevesztem . . . hozzád menekültem . . . Nem bírom tovább . . . nem bírom kérlek tovább . . . nem, nem ... és nem és nem . . . Közben bejön a férj. Elképedten hallgatja Incit. Az asszony: De hát mi az, az istenért Incikém? Inci (még mindig lliheg): Képzeld, az uram anyja . . . megütött ... A férj, Az asszony: Mi?? az uramért a nemurakért, akiknek uéha mégis meg kellett mondanom, hogy grófnő vagyok . . * A bolgár ügyvéd, akinek szép fériiarcát hetek óta simogatta az asszony meleg tekintete, bele-belehümmögött a grófnő beszédjébe s alig végzett, máris átvette tőle a szót. — A canaille! De lássa az is érez, szenved, szeret és annyi ezer év utr . vágya támadt embernek lenni. Az én hazám kicsi földjén nem akart a paraszt canaille maradni. És én éreztem az igazát s hangosan bravóztam, amikor felágaskodott . . . Leütötték. Elöntötte a vér, mely tengerré dagadt s hullámai a testemet verdesték. Menekültem, de fiatal feleségemet, két éves fiacskámat :1- nyelte a vér árja. \gyonverték őket. Budapest, május 13. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A tegnap délutáni tárgyalás folyamán a kihallgatott Léd eremé elmondja, hogy noha férjének csekély fizetése volt, elég jól éltek, szüleitől gyakran kapott pénzbeli segítséget, többször 200—500 dollárt. A gyilkosság napján Kudelka náluk vacsorázott, vacsora után feketézőtek, majd az asszony fölszólította Kudelkát, hogy menjen haza. Kudelka azonban nem volt hajlandó elmenni és lefeküdt a díványra. Lederer ekkor rátámadt a feleségére, hűtlenséggel vádolta és azt állította, hogy ő tartóztatja Kudelkát. Ledererné ekkor kiment a szobából, hallott valami dörrenésfélét, de — amint mondja — fogalma sem volt,; ró la, mi történt. Az ura ezután kijött és megmondta, hogy agyonlőtte Kudelkát. Ezután elmondja, hogy segédkezett a halott elvitelénél, de a földarabolásban nem vett részt. A gyűrűket és órákat eltette, a hetven millióból azonban nem adott férjének semmit. Majd ismét visszatér arra, hogy Kudelka őt folyton szerelmi ajánlatokkal üldözte, férje azonban többszöri kérésére sem utasította ki házából a tolakodót. A tanúkihallgatások során Pásztor Juliska cselédleány lényegtelen vallomása után a meggyilkolt Kudelka fivérét, Kudelka Lajost hallgatták ki. Előadása szerint Lede- rerék 100 millió koronát kértek Kudelkától s azt ígérték, hogy mesés üzleteket fognak csinálni. Kudelka nagynehezen összeszedett 70 milliót s a kritikus napon fölment Lede- rereikhez, hogy átvegye az Ígért nyereséget. Ettől a naptól nem látta többé testvérét. Találkozott Ledéremével, aki felhívta lakásába és elbeszélgetett vele, de úgy tett, mintha mitsem tudna Kudelka hollétéről. Ezután szembesítették a tanút a vádlottakkal, majd megeskették vallomására. A bíróság fegyverszakértői a bűnjelként fölmutatott Erommer-plsztolyt egyhangúan alkalmasnak Ítélték emberélet kioltására. A bolgár lec-.gte oroedánfejét. L hallgatott, de az arcán ordított a? vérbosszú vád vágya. A grófnő lassan átnyúlt az asztal ;.!att s m jsimcgatía az ügyvéd kezét. Hosszú fehér ujjad addig becézték az ökölberándult kezeket, nűg felolvadt szigoruk s a k:t kéz egymásba simult. Intettem a papnak. Csendesen felálltunk és indultunk kifelé. Azok kitten észre sem vették a távozásunkat. * — S a maga története? — kérdezte az utcán az igehordozó. — Az én történetem a maguk hármukéból összeszőtt. Cmk én körüPv sel ise állott hivőtábor é sohase simogatták meg r asztal alatt a1 kezemet. (f. a.) Ezután a tárgyalást félbeszakították és folytatását délelőttre halasztották. Ma kihallgatták’ Lederer öccsét, Sándort, aki azt mondotta, hogy nem tudott arról, hogy a kofferben Kudelka föIdájábólt holtteste van. Neki azt mondották, hogy könyvek vannak benne. Amikor az öt milliót átadták neki, ezt azzal magyarázták, hogy nagyobb örökséget kaptak. Ezután Ledererék háztulajdonosát hallgatták ki, akinek vallomása alatt Ledererné állandóan hevesen tiltakozott, úgy, hogy az elnök figyelmeztette őt és végül bilincseket helyezett kilátásba, ha nem viselkedik nyugodtan. A háziúr ugyanis azt mondotta, hogy Kudelka gyakran járt éjszaka Ledere réknél, amikor a férj nem volt otthon. Ledererék családi viszonyáról szólva, kijelentette, hogy a főhadnagyék meglehetős szűkösen éltek, amiért gyakran volt civódás lakásukban. Sőt Ledererné egyszer arról tett neki említést, hogy el fog válni urától. Ezután szembesítik a tanút Ledéremével, amikor ez ismét oly hevesen viselkedik, hogy a tárgyalást vezető elnöknek többször kell őt rendreutasitania. Végül is beismeri Ledererné, hogy Kudelka tényleg volt nála kétizben, amikor férje nem volt otthon. Ezután Kenyeres orvosprofesszor adja elő szakvéleményét Ledéreiről. Kijelenti, hogy Lederernek a tárgyalás alatti magatartása amellett bizonyít, hogy degenerált. Fej- alkata is erre vall. Minnich professzor orvosszakértő is ilyen értelemben szól, hozzátéve még azt, hogy Lederer most nem akar emlékezni a gyilkosságra és annak részleteire, holott nemrégiben még emlékezett rá. Lederer teljesen degenerált, föltűnően alacsony a homloka s két füle erősen eláll. De semmiesetre sem beszámíthatatlan. Céltudatosan dolgozott, amikor gyilkolt és amikor áldozatát földarabolta. Úgy nyúzta hogy bukik is a pinty. Egyszer láttam pintyet egész életemben, azt is a Mezőgazdasági Múzeumban kitömve. Máig sem tudom, hogy buktam meg, úgy mint az eleven, vagy úgy mint a kitömött pinty? Olyan a patyolat, miint a pinty! Vagy olyan a pinty, mint a patyolat . . . Inci (még mindig szepegőn): Nem igaz! Nem olyan a patyolat, mint a pinty! Olyan a patyolat, mint az anyósom bőre. A férj, az asszony nevetnek. I n c i: Én is nevettem. Ezért csapott rám a Pali anyja a gummival! Merj csak nevetni! Igenis, mint a patyolat! Mint a patyolat! Az asszony Szegénykém . . . Inci (letörli a könnyeit, mosolygósán, megkönnyebbülőn): De megbosszultam ám magamat! A férj, az asszony: Hogy? Inci (szendén): Rálőttyentettem a feketekávét! A férj (mulatva): Mint a pinty! Inci (nevet): Minta patyolat! (Hirtelen cl komolyodik.) De most mi lesz? Az asszony (sóhajt): Hja, mi lesz? Mi is, tudod drágám, nem a legjobban vagyunk idehaza . . . Nekem az apósom . . . centiméterrel drágám ... Inci (bámul): Centiméterrel? Az asszony (bólint): Centiméterrel, szivem, mint jó anyósod téged gummival... Inci (átöleli résztvevőn): Szegény kicsi madaram ... , A férj: Pintyem. Inci: Ugyan menjen azzal a pinttyel. Könnyű magának, magát nem ütötte meg senki! Csak él könnyen, vidáman, mint a pinty! (Szájára üt, mintha a kiszaladt pintyet le a holttestet, mint a bonctanj szolgák, pedig a munka nem volt könnyű, eltarthatott vagy két-három óráig. A tárgyalás még tart. A P. M H. CSÜTÖRTÖKI ROVATA írja: Fenyves Pál írók és írások Könyvbarátok. Prága, május 13. A Kazinczy Társaság azt a gondolatot vetette fel mostan, hogy egyesíteni kellene a magyar könyv barátait. Az eszme kitűnő és ha sikerülni fog a megvalósítása, jól jár vele a magyar könyv is, meg a könyvek barátja is. Mert itt mind a kettőre elkövetkezett a hét sovány esztendő. Előbb a könyveknek áldozott le a napjuk, de módfelett megfogyatkoztak erre mifelénk a könyvbarátok is. A fiatalok, akik nehány év múlva a mi helyünkre állnak, nem is tudják már mi az: lesni egy uj könyv megjelenését, a nyomdaszagu friss példányt megsimogatni a tekintetünkkel, boldog izgalommal átlapozni és szerető gondoskodással helyet szorítani neki a könyvespolcunkon. Erre a lelki szenzációra ma már csa’k az a nemzedék emlékszik, amely együtt nőtt meg a magyar könyvvel. Az a nemzedék, amely látta a Modern Könyvtár kezdeteit, a Kner officina első diadalmas előretörését, a Világkönyvtár megindulását, meg az Athenaeum kékfedelii regényeinek gyors elterjedését. Nekünk ezek a könyvek jelentették Európát és amikor összekuporgatott filléreinket odatettük a könyvesbolt asztalára, úgy éreztük, hogy megcsaljuk a kereskedőt, mert néhány hatosért kincseket vásároltunk. Ami ezután jött, a Milliók Könyve, az Olcsó Regény és a többi olcsójános, az természetes következménye volt a magyar könyvipar hirtelen fellendülésének. Közben pedig Gyomáról egyre szebb meglepetéseket kaptunk, Kner Imre és Kozma L&’jos megteremtette az uj magyar könyv stílusát. Nem sokáig lehettünk tanúi a fejlődés ez újabb stádiumának. Lezárultak a sorompok — és egyszeribe végeszakadt nálunk a magyar könyvek divatjának. Ne áltassuk magunkat. A közönség elszokott attól, hogy könyvet vásároljon. Ujmódi szóval úgy mondhatnék, hogy leépítette kulturális igényeit. Ezért ktizködik a csehszlovákiai magyar irodalom olyan keservesen a létért és ezért hangoztatjuk szüntelen ezeken a hasábokon, hogy itten újra divatba kell hozni a magyar könyvet. Irodalmi közönséget kell toboroznunk, ha másképp nem lehet, társadalmi kényszer utján. A Losoncon nemrégen megindított mozgalom nagyon sajnálatos eredménytelensége után a szép múltra visszatekintő Kazinczy Társaság társadalmi súlyába vetjük bizalmunkat. Ami nem sikerült néhánv jószándéku, lelkes embernek, az sikerülhet egy közbecsülésben álló testületnek. Ha ennek sem volna elég ereje hozzá, ám siessenek támogatására többi kulturális szervezeteink is, segitse akarná visszasz ívni.) Már én is pintyezek, akárcsak maga! (Az asszonyhoz.) És mondd, drágám, te is . . . hogy mondjam ... az inzultus után te is feketekávéval? Az asszony (nevet): Nem fiam, varrókészlettel . . . A férj: Úgy odarepitette, mint a pinty. Csengetnek. A férj kiszalad. Jön a férj apja. Az öregur (frissen, öreguras gaval- lérsággal): Á, kezét csókolom, Inci kis nagyságos! Mindhárman fagyosan hallgatnak. Az öregur: Na mi az? Mi az? A férj: Ej, baj van a patyolattal, apám! Az öregur (csodálkozva): A patyolattal? A férj (zavarban): Akarom mondani a pinttyel! Az öregur (elképedve). A férj (kitörve): Pinttyel, apóssal, anyóssal, resóval, gummival, centiméterrel... ezzel az egész redves világgal . . . Az öregur (fejére bök, mint aki rájött a dolog nyitjára): Csacsik! (Menye felé megy teljes barátsággal.) Nem kell minden ostobaságot a szivedre venni, fiam! Csapj csak vissza azzal a centiméterrel! Az asszony (durcás i..osollya'.): Hogy visszavágja hozzám a varrókészletemet! Az öregur (legyint): Bolond idők, bolond cselekedetek, fi'aim! Ki a maga tetteinek megfontolt ura most? A férj (dörzsölgeti a kezét, Incihez): Hallja, nagyságos? (Kitessékelő mozdulatokkal) Haza, haza! Inci: Mmek? A férj: Löttyentesse vissza magú feketekávéval! Folyik a tanuk kihallgatása a Lederer-iigyben Ledererné mindent az urára hárit — Lederer az orvosszakértök véleménye szerint degenerált Inci (sírva): Megütött! . . . Meg . . . ütött . . . Az asszony: Mivel ütött meg? Inci (bőgve): A reso gummijával! A férj (összecsapja a kezét): Miért, nagyságos asszony? Inci (zokogva): A gázszámla ... nagyon nagy a gázszámla ... És ők fizetik a felét ... Az asszony: Hallatlan! Inci: Pedig ha tudnád mennyit égetnek! Én alig melegítek valamit. Azt is mindig leteszi .... Az ő idejében, azt mondja, nem melegítettek minden litty-löttyöt a fiatal as:zonyok! Jó volt úgy, ahogy volt. A fér j: És ezért megütötte? Inci (nagyot csuklik): Még volt! Mert hogy én arra azt mondtam, azért is nem volt a mama idejében olyan finombőrü asszony, mint most! Mit nem volt? mondta. Huszonnégy kérőm volt, a bőröm pedig olyan volt mint a patyolat! Nyavalyás pesti, tudod-e mi az a patyolat, kérdezte. Honnan tudjam? mondtam, amikor a patyolat kiment a divatból .. . Azt tudom, mi a voál, grenadin, ga- barden, krepdösin, marokén, krepzsorzsett... Jyeneket tudok . . . ami most van. De a patyolatot azt nem. Maguk tudják? A férj, asszony összenéznek, vállat- vonnak. A férj: Én csak annyit tudok, kezeit csókolom, hogy olyan, mint a patyolat. De hogy milyen a patyolat? Azt hiszem, ezt nem is kell az embernek tudni manapság. Ott van teszem azt a pinty. Mikor én az ügyvédi vizsgán próbálkoztam, mindenki azt mondta: ez a Béla úgy megbukott, mint a pinty! Pedig. istö. látja a lelkem, sohasem tudtam,
