Prágai Magyar Hirlap, 1925. május (4. évfolyam, 98-122 / 841-865. szám)

1925-05-31 / 122. (865.) szám

Vasárnap, május 31.

A népszövetséget világparlamentté kell kiépíteni

Medinger Vilmos dr. cikke a Foreign Affai- résben a kisebbségi kérdésről

5 Prága, május 30A Forreign Affaires citmü nagysulyu angol külpolitikai közlöny legutóbbi számában Medinger Vilmos dr. nemzetgyűlési képviselőnek, a csehszlovákiai német népszövetségi ilga elnökének cikkét hozza a nemzeti kisebbségi kérdésről. Ez a cikk folytatása Medin- * ger dr. egy előbbi cikkének, melyet annak idején részletesen ismertettünk.

A cikkben Medinger dr. rámutat arra a gyöngeségre, amelyet a népszövetség a kisebbségi kérdés kezelésénél és különösen a kisebbségi kérdés orvoslásánál tanúsít és ennek okát a népszövetségi tanácsnak tiszta politikai jellegében látja. Kijelents, hogy úgy a népszövetségi tanács, mint a népszövetségnek titkársága önmagát a kormányok képviseletének érzi. A kisebbségeknek nincs alkalmuk és lehetőségük arra, hogy a nép- szövetség előtt és az állandó nemzetközi bíróságoknál sérelmeiket maguk terjeszthessék elő. Medinger szerint a népszövetséget világparlamentté kell kiépíteni, melyben a kisebbségek is képviselve lennének.

Enn:k a parlamentnek a kezében lenne a kezdeményezés joga, mig a végrehajtást az eddigi diplomata-konvetre bíznák. A cikknek az a célja, hogy a kisebbségi probléma nagy fontosságát megvilágítsa az angol nép előtt. Az európai elégedetlen milliók tekintettel a nemzeti szempontból toleráns boiseviz- musra, nagy veszélyt jelentenek eme földrész számára.

Ha az 1919-ben theoretikusan létesített kisebbcégi védelmet nem érvényesítik a gyakorlati életben, akkor a népszövetségi. szabályzatok, a határgaranciák és a békejegyzőkönyvek nem tudják Európa békéjét.fön- tartani.

Medinger dr.-nak ezzel a cikkével kapcsolatosan a lapnak kiadója és a népszövetségi tanácskozásnál miint Anglia delegátusa szereplő Mrs. Swanwick külön cikkben foglal állást a kisebbségi kérdést tárgyalva. Védelmébe veszi a népszövetségi titkárságot Medinger dr.- nak szemrehányásával szemben és kijelenti, hogy

a kisebbségi védelem tekintetében mutat- . kozó népszövetségi tehetetlenségnek egyedül a népszövetségi tanács az oka.

Véleménye szerint a népszövetségnek egy szakértőkből álló kisebbségi bizottságot kellene fölállítani, amelynek az lenne a

Jíe várd míg /efssóíítunft, ftoá«

cl öfixcss ?

hivatása, hogy az érdekelt kormányoknál odahasson, hogy azok a győzelemből fakadá hatalomtobzódásukat mérsékeljék. Szól Csehszlovákiáról és hivatkozik Ben esnek ama kijelentésére, hogy a csehszlovák állami németjeinek hivatásukat alkotja Csehszlovákia és Németország között az együttműködés hasznos munkáját elősegítem és felhívja őt arra, hogy ápolja ezt a gondolatot. Az európai elégedetlen kisebbségek nyugtalanná teszik ezt a földrészt mindaddig, amig az elnyomás szellemével bánnak velük. Ily körülmények között külső befolyásokra hajlanak a kisebbségek és az ellenséges propa- ganda számára alkotnak alkalmas terrénu-1 mot| ©r* ScholHéle talpbetétek f

J ScSaolI Co. ILtaL ►

J a legtökéletesebbek ezen a téren mindennemű 5 lábfájdalmak ellen. — Az eladást szakképzett 5 személyzet végzi Prágában és az egész vidéken, j — Minden jobb cipőüzletben és szaküzletben 3 kapható. — Kérjen díjmentes prospektust.

3 Központi raktár: J. MAENDL & Co., Prága, Panská 5. Telefon 863 £

/Vv?7TT7VWyTTTTfVWTV7yTfTT7T?VVTTTff?TTWVVTVTWTTVTTT’fVVY?VT'?^

Munkács — a „főváros“-jelölt

Séta egy haldokló városban.

Munkács, május 30.

(Ruszinszkói szerkesztőségünktől.) Az Ungvár és Munkács közötti legújabb keletű harc azért, hogy melyik város legyen Ru- szinszkó fővárosa, aktuálissá tette, hogy az idegen szem megfigyelésével körsétát tegyünk ebben a jobb sorsra érdemes és ezer éves történelmi múlttal dicsekedhető városban. A külső hatáís az első szemlélésre kedvező. Munkács ma az épülő város. Az azt jelenti, hogy a vasúti állomástól kezdve a főtérig keresztül-'ka'sul építkeznek. Alig van nagyobb utca ezen a részen, ahol egy-két kisebb ház, 3—4 hatalmas palota ne igyekeznék a levegőibe. Itt is, ott is állványok merednek az égnek és tégilarakások mellett sürög-forog a sok dolgos kéz. Az építkezések nagyobb része állami épület. Tisztviselői lakások, iskolák, hivatali helyiségek. Mindegyike tehát olyan, amely arra vám hivatva, hogy a bevándorlott tisztviselőknek, családjuknak és gyermekeiknek helyzetét tegye minél kényelmesebbé. Evégből épül itt cseh gimnázium és cseh elemi iskola. Evégből emelkednek itt a széles,1 alacsony ablaku bérpaloták. És emellett? . . .

Emellett

Munkács kereskedelme pang.

Legkézenfekvőbb bizonysága a vasúti forgalom csökkenése, az áruszállítás szünetelése, az iparosok kétségbeesett vergődése, az őslakos társadalom lassú, de annál biztosabb pusztulása.

Megnéztük Munkács főterét. A máskor élénk, hemzsegő életet mutató főtér ma már csak hetivásárok alkalmával népesedik be. A régi sáros és burgóc-köves utak eltűntek róla és ez némi. enyhülést ád az egyébként sivár képnek. Gazdasági téren tehát Munkács egyáltalán nem indul a „fővárossá11

való előléptetés felé. A kormányzat gyarmati rendszere itt fényesen érvényesül.

Kulturális téren még ennél is elszomorítóbb képet kaptunk.

Munkács ebből a szempontból alig mondható kedvezőbb helyzetűnek, mint Ungvár. Az elemi iskolákban a régi, de kevés számú kipróbált tanerők mellett cseh tanítók tanítanak. Az elemi oktatás terén — és ez igen jellemző Ruszinszkóra — csupán a magyar és a cseh tannyelvű iskoláknak van jövőjük. A magyar elemi iskolák tanulóit Munkács ősmagyar lakóinak gyermekei szolgáltatják, a cseh iskolákét pedig a cseh tisztviselők és hivatalnokok gyermekein kiviil a — zsidó- gyermekeik. Az utóbbiakat a praktikussági szempontok viszik cseh iskolába. A csehszlovák kormánypolitika ugyanis ezen a téren győzedelmeskedett. Az állandósított ruszin nyelvi harc felidézésével rávezette a zsidóságot a cseh nyelv tanulás mérhetetlen előnyeire. Ha ez igy tart, a ruszin nyelvű elemi iskolák kapui csakhamar bezárulnak.

A középfokon ugyanez a helyzet. A gimnázium ruszin még ugyan, de felsőbb helyen már gondolkoznak azon, hogy a középiskolák „leépítése" terén ne Munkácsot vegyék-e elsősorban figyelembe? A cseh gimnáziumról persze ebből a szempontból szó sem lehet. Csakis ruszin eshetik áldozatául. Az állami ruszin tanítóképző az egyetlen, amely a vidék (és nem a város) ruszin tanulóit biztos pályára készíti elő. Ezen a téren is azonban bekövetkezik a létszámcsökkentés. A tanári kar, amely a munkácsi középiskolákat vezeti, a bevándor- lottakikal nagy mértékben gyarapodott. Ennek csökkenése persze őslakos tanerők elbocsátásával, illetve nyugdíjazásával fog befejeződni.

Egyébként Munkács az egyetlen város, ahol az újság, a hírlap nem tolakodik a*z ember szeme elé. A kultúrának ez a legújabb fokmérője csupán a trafikok pultján szerénykedik. Politikai téren som kiilömb a helyzet. Egyben minden párt hallgatólagosan megegyezik, hogy Munkács legyen Ruszin- szkó fővárosa. S hogy ez meglesz, abban mindenki föltétlenül hisz. A politikai kártya- keverés most már csak a kormánypárti tit-1 kári irodák belső szobáiban divatos. A kormány pár tok minden törekvése oda irányul1, hogy egyes embereket kortes izü Ígéretekkel csaljanak magukhoz. A magyar pártok csendben és nehéz munkát végeznek. Az adóprés kérlelhetetlenül működik. A törvények és rendeletek tömkelegében járatiam közönségre a különféle pénzbírságok zápor- esőként hullanak. A jogsérelmek panaszok alakjában futnak be az ellenzéki pártirodába s lesz belőlük felebbezés, kérvény, jegyzőkönyv és a többi jó.

Ha aztán ráborul a májusi este Munkácsra, ez a főváros-jelölt a régi Munkáccsá zsugorodik össze. A pislogó villany mellett üres utcák ásitoznak. A központon lévő vendéglőkben és kávéházakban egy-két vendég szenvedi a jazzband fület rongáló lármáját. Ha valahonnan cigánymuzsika szivárog ki az utcára, a sétáló elgondolkozva áll meg és felsóhajt: Hej, amikor még néni

voltak fővárosi ambícióink . . .

De azért ne essék kétségbe az olvasó. Van olyan is Munkácson, ami nem pang. Ez a mozi. Naponta három előadást is tart, mindig telt, sőt zsúfolt házak mellett. A bérlők a markukba nevetnek, mert a város, mint a mozi tulajdonosa sir, hogy ugyan mért nem tartotta meg ezt a zsíros üzletet házi kezelésben.

Mert hál a városnak nincs pénze. Szegény a városi pénztár, sokszor fő a városatyák feje, hogy honnan szerzik elő a tisztviselők fizetését.

Azt hisszük tehát, hogy semmilyen téren sincs mit Munkácsnak Ungvártól és viszont, irigyelnie. R. P.

üdvözöltem őt. A szűk pénztárfülke asztalán selyembe kötött könyv hevert, bankjegycsomagokkal körültorlaszolva, s amint a súlyos pénztárkönyvet a gazdája hátratolta, hogy kényelmesebben kifizethesse a feleket, akönyv valahogy a bankjegyszekrényke falához csapódott, fedele kinyílott és az egyik lapról tisztán olvastam le: Lázhajón . . .

Elmosolyodtam, mert furcsának találtam, hogy a pénztárnok a munkaasztalán heverted rímbe szedett gondolatait. Alkalmasint ő is észrevett valami változást rajtam, mert amint végzett a féllel, gyors mozdulattal a ládájába tüntette a könyvet, s kicsit titkolódzó arccal felém hajolt:

— Ha nem röstelli, látogasson meg ma este pénztárzárás után.

Hatkor a városi toronynál találkoztam vele, amint megbeszéltük és elindultunk az otthona felé. Fanyarszagú szénaparfömmel szagosithatta fehérneműjét, ez a határozott, asszonyos illat fogadott a szobájában, melynek minden talpalatnyi helye tele volt drága könyvekkel, folyóiratokkal. Az álomember leültetett és kirakta elém az asztalra könyvritkaságait.

— Úgy gondolom, hogy nemcsak könyveket akar mutatni, — szóltam, mihelyt futólag megtekintettem könyveit. Ekkor már tisztában voltam a meghívás céljával és vártam, hogy házigazdám íeküzdje zavarát és bemutassa Írásait. Emlékszem, határozottam bosszantott, hogy kérésem nem éri váratlanul és zavarát régi fölényes mosolyával palástolja. Felnyitotta könyvszekrénye egyik fiókját, mely tele volt géppel vágott,

apró gyöngybetükkel gondosan telirovátkolt papírokkal.

Amint ezt a rengeteg írást megpillantottam, valahogy megingott a hitem, bizalmatlan lettem, s kétségbe vontam új barátom tehetségét. Milyen céltalan ez a rengeteg emberi dokumentum, kinek szól, milyen muszájból Íródott?!

— Ne gondolja, hogy ezt mind magamnak, az Íróasztalomnak Írtam, — sietett a magyarázattal, mintha leolvasta volna a kételyt az arcomról, — de nem kiforrott dolgok, darabosak, lényegiének. Nem, ezeket valóban nem szabad megmutatnom . . . Régi dolgok, kezdések, voltaképen tüzbe valók, de ragaszkodom hozzájuk. Nem ambicionáltam soha a megjelenést, bár volna itt is egy — két kötetre menő derekabb munka. Legalább is olyan, mint a megjelenő könyvek legnagyobb százaléka. De vájjon van — e célja az olyan Írásoknak, melyek nem hoznak föltétlenül valami újat, vagy nagyot, igazit lényegeset!

— Csakugyan nem akar semmit sem felolvasni, vagy megmutatni? — kérdeztem kicsit kötekedve, s fokozódó kétellyel.

— Ma nem . . . bocsásson meg, de . . . hogy is mondjam . . . igen, legközelebb. Talán már egy-két hét múlva. Úgy érzem, hogy ami most jön, az az igazi, ebben már benn lesz az az új, ami az igazság erejével fog hatni . . . Szenzációs lesz, új lesz! Mit tudnak a mi íróink? Keveset, uram, nagyon keveset.

Problémákról beszélt aztán, melyek mostanában foglalkoztatták, homályosan egy nagyszabású regény meséjét és vezérgondolatait is körvonalozta, aztán hirtelen elhallgatott:

— Belátom, ezekről a dolgokról nem lehet beszélni. Mindent összezavarok . . . Legközelebb, ha megtisztel látogatásával, akkor már mutathatok néhány fejezetet.

Erre azonban egyhamar nem került sor. Másnap el kellett utaznom és csak két hét múlva tértem vissza. Az álomember feltűnő melegséggel üdvözölt, amikor újra megjelentem a bankban. Délután volt, s felek nem tartózkodtak a helyiségben. Négy óra tájt egy kékselyemruhás, csipkés gallérokba öltözött öregasszony tárta néhány arasznyira az ajtót, bekukkantott és azonnal visszafordult, amint meglátott.

— Itt a madám, — szólt az álomember vidáman. — Bizonyára ismeri az utcáról... Egy kis járadékot fizetünk ki neki havonta, de csak akkor jön be, ha senki sincs benn nálunk. Ha valami érdekeset akar látni, akkor menjen ki most és jöjjön vissza a madám után.

Megfogadtam a tanácsát. A madám a sarkon állt, a füszerbolt előtt, látszólag a kávépótlékok, olcsó déligyümölcsök, egy köteg banán és csokoládédeszertek szemlélésében elmerülve. Madárcsontú törékeny alakját annyira összefüzie, hogy csípőjét két marokkal szinte át lehetett volna fogni, a válla és a nyaka egészen eltűnt a fodrok, szalagok és csipkék garmadája alatt. Hihetetlenül apró fej reszketett a nyakán; az arcát halvány- rózsaszinüre puderozta, s ruhája ráncaiból olyan illat áradt, mely hervadó mályvákra emlékeztetett. Ősz haján, melyet fonnyadt

homloka fölött páncélosra fésült, 111. Napóleon korabeli kalapot hordott, elöl felszegett karimával, bársonyszalaggal és lobogó kócsag- tollal.

Lopva rám emelte riadt tekintetét, mielőtt besurrant a bankba. Kisvártatva követtem. Mikor beléptem, már a pénztárnál állt. Megint rámnézett és a márványra kirakott iratait idegesen begyiirte kézitáskájába, amilyet manapság csak a kékvászonnal vásározó asszonyok hordanak rövid szijjal a kötőjükön megerősítve.

— Kérem, félóra múlva benézek, — lehelte a madám, könnyű pir felhőjével az arcán.

— Maradjon, nagyságos asszonyom, igazán nincs oka, hogy most távozzék, — szólt a pénztárnok nyomatékkal.

A madám megállt és szemrehányó tekintetet vetett rá.

— De kérem, hiszen mondtam, hogy ráérek. Az ön elődje nem tartóztatott soha, respektálja ön is a kívánságomat.

— Asszonyom, úgy látom ön félreértett engem . . . Kívánsága csakugyan szerény, de . . . bocsásson meg. ha netalán keménynek találná szavaimat, valahogy úgy érzem, hogy nincsen igaza.

— Uram, nem óhajtok önnel vitatkozni, — szólt a madám és indulni akart.

— Asszonyom, boldog volnék, lia megértene. — folytatta az álomember most franciául, amire a madám visszafordult. — Gondoljon csak egy pillanatig arra, vájjon nem — e sérelmes másokra a kívánsága! Ó, rólunk nincs szó, de most itt van például

Houdek Rudolf Vmohrady, Fochová 25

elsőrendű női és úri szabó terme mérték szerint