Prágai Magyar Hirlap, 1925. április (4. évfolyam, 74-97 / 817-840. szám)

1925-04-12 / 83. (826.) szám

Vasárnap, április 12.

cinke fente a fűrészt; A nagyheti harangszó felkalandozott a halottak városába Is és mintha a nagypénteki gyászról prédikáló pap mellém telepedett volna, hogy elmesélje a szent tragédiát. Idegesen fordultam meg és a hátam mögött roskadozó sírkereszthez hajoltam: „N. T. Tarn o t z y Károly Ung. Exortátor m. h. 28. Nov. 1841“ ... Ki ez? Képzeletem halálmadár szárnynyal csapkodott köröttem és az exortátor hangja rémlett ki a földből, mintha mondám.; „Ha okulni akartok, gyertek ki a temetőbe11! . . .

Csend helyezkedett körém. A természet lélegzete hirtelen megállt, mintha a feltámadás csodáját lesné. Lefelé való utamban még megálltam egy n ékünk drága sirhant előtt, mely alatt P ó s Alajos, az ungvári magyar újságírók leg- magyarabbja fekszik.

Öt nem interjúvoltam meg . . .

A korzó felé haladtomban még visszanéztem a Kálváriára, a csendes Ungvár felé és eszembe jutott egy most készült középiskolai tankönyv, melyben ezeket olvastam:

„Uzhorod, ez az ősrégi ruszin város ...“

Oh, igen! Ott fenn az a temető bizonyság rá, hogy csupán öt éve az és ez az oka, hogy a korzón már most is cseh szó énekel . . .

Rácz Pál.

A földreform végrehajtásának válsága

Prága, április 10.

A földreformmal néhány maradékbirtok- tulajdonos kivételével senki sincs megelégedve. Kérdést intéztünk a földhivatal egy vezető tisztviselőjéhez, hogy miben látja a’ földreform válságának okait és mennyiben hozható összefüggésbe ez a -politikai pártok befolyásával. Kérdésünkre a következő választ kaptuk.

— Az a nézet, hogy a földreform köztársaságunkban válságba került téves. A földreform válságáról azért nem beszélhetünk, mert annak alapgondolata igazán fenséges és a nagy gondolatok sohasem bukhatnak meg, legfeljebb arról lehet szó, hogy ezt a nagy eszmét, — amely a -földet azoknak tulajdonába akarja juttatni, akik azt véres verejtékükkel a mások számára művelték — nem sikerült úgy megvalósítanunk, amint azt a közönség elvárta.

— A balsiker okait kutatva vissza kell mennünk a köztársaság foradalmi nemzetgyűlése által alkotott ama törvényhez, amely az összes nagybirtokokat lefoglaltnak jelentette ki.

Nagy kár, hogy a törvényhozó testület ennek az első törvénynek a megalkotásánál nem elégedett meg a lefoglalás kimondásával, hanem további részletkérdéseket is rendezni akart, noha a törvény megalkotásának időpontja, de a törvényhozó testület maga sem volt alkalmas arra, hogy Ily nagyjelentőségű eszmének életet adjon.

A forradalmi nemzetgyűlésnek legfeljebb az lett volna a feladata, hogy a nagybirtokokat ideiglenesen lekösse, ámbár a földreform kapcsán ez is mellékes, mert ha a nagybirtokos a földreformtól való félelmében birtokát sietve parcellázta volna, ezzel csak a földreformot végrehajtó állami szervnek a munkáját megkönnyítette volna. A nagyobb hiba1 azzal történt, hogy a forradalmi nemzetgyűlés a földreform végrehajtását is szabályozni kivánta, ami pedig a kellő felkészültség és előzetes tanulmány nélkül lehetetlen volt.

Az elsietettség és elhamarkodás bélyegét viselik magukon egyébként a földreformra1 vonatkozó többi törvények is; ennek következtében a törvényhozás ismételten kénytelen volt újabb és újabb módosító és kiegészítő törvényekről gondoskodni, már pedig mindenki, akinek az állami Közigazgatásról csak némi fogalma van, meg tudja Ítélni, hogy mit jelent az, ha egy reszortban ugyanarra, a tárgyra vonatkozólag egy év alatt négy-öt egymással merően ellenkező jogszabály lát napvilágot. A földreform végrehajtása tehát még nem is kezdődött meg, hirtelen annyi törvényünk volt, hogy a legkiválóbb jogászfejnek is nagy munkába került az eligazodás.

— Minden szépítés nélkül be kell vallanunk azt is, hogy

a földreform végrehajtásának egyik súlyos

nehézsége a pénzügyi kérdés.

Ámbár a földreformra precedenst csak a külföldön . találunk, mindenütt azt látjuk, hogy a föld régi tulajdonosai megfelelő kártérítést kaptak a«z államtól, vagy pedig az állam jótállása mellett az uj tulajdonostól, ifjú államunk azonban sok más pénzügyi nehézséggel küzd s így az állam maga képtelen arra, hogy a földet megfelelő áron maga váltsa meg s igy juttassa a íöldtelennek.

— A megoldás második módja tehát az maradna, hogy a nagybirtokos szabad kézből adja el a birtokát az igénylőnek s igy a megfelelő árat gyorsabban kapná meg. Ámbár a szabad kézből való eladásnak a politikusok között igen sok ellensége van, tény az, hogy az állam mai pénzügyi helyzete mellett, — amely nem engedi meg a földnek az álam által való megvételét — a? legjobban vezetne célra. Ennek ellenződ azt hozzák fel, hogy a szabad kézből való eladásnál a nagy birtokos uzsora árakon adta el a földet olyanoknak, akiknek már elég földjük van. Ez a kifogás nem állja meg a helyét, mert a szabadkézből való eladás mindig a földhivatal szigorú ellenőrzése mellett történt. Az árakat a földhivatal hagyta jóvá és ha a vevő árleszállítást kért, azt minden esetben megkapta. Sőt vannak olyan esetek is, hogy a földhivatal által eszközölt eladásnál magasabb árakat állapították meg, mint a szabad kézből való

Losonc, 1925 húsvét előtt.

(A P. M. H. eredeti tudósítása.) A szállodai szoba szűk négy fala között szemben ülök Beregi Oszkárral. Szemben ülök a színpadi tragédiák magyar hősével és őszinte vallomásokat kérek az élet tragédiájának magyar hősétől. És Beregi, az érző és szenvedő ember megnyitotta előttem az élettől megvérzett lelkét és a megindultság őszinte hangján elmondotta nekem és általam a szlovenszkói magyarságnak azt, hogy miért jött el 1920-ban Budapestről és miért ment vissza 1925-be Budapestre.

Vallomásai során nem egyszer könnyek fátyolozzák nagy kék szemeit és a megindultság lágyítja mély hangjának érces kongását.

— öt éve múlt — úgymond, — hogy személyes ellenségeim kiüldöztek a hazámból. Addig, leszámítva azt a három esztendőt, amit Berlinben és a nagyvilágban töltöttem, csak a hazámat jártam s azóta a hazát szivembe zárva újra a nagyvilágot járom és csak most tudom, hogy

hazudik a vers, ha azt mondja: „Művész hazája széles e világ!"

— Nem igaz; a művész is ember és ha nem ember, nem is művész és ha ember, akkor csak egy szive van és egy hazája.

— öt év előtt! Hogy is történt az? A bécsi hajóval indultam. A gőzhajózási társaság egyik

eladásnál, aminek oka ismét csak az, hogy a* földhivatal munkálatai során pénzügyileg is magára lévén utalva, magas illetékeket kénytelen szedni amelyek a földet jelentősen megdrágítják. Ugyancsak szigorúan ügyelt a földhivata’l arra is, hogy a szabad kézből való eladás esetében csak a törvény szerint jogosultak vásárolhassanak.

— Kellő érett megfontolással tehát a törvényhozó arra a meggyőződésre juthatott volna, hogy

a földreform helyes végrehajtási módjának a köteles, de szabad egyezkedés alapján való eladásnak kellene lennie.

— Ha mindezek után azt állítom, hegy a földreform nem került válságba, úgy ezt azzal indokolom, hogy a földreform eszméiének át kell hatnia’ mindenkit, elsősorban nagybirtokost, aki talán egyedül veszít a földreformnál, ámbár ennek sem szabad megtörténnie. Hogy pedig a földreform végrehajtása nem megy olyan mederben, ahogyan elvárható volna, annak okai a mondottak után világosak.

— Ezekhez járul még az a nagy probléma, amelyre második kérdése vonatkozik, amelyről azonban bővebben nem nyilarikozhatom. Nézetem szerint a földreform ideális, pártatlan végrehajtó nem-e kell, hogy független legyen a kormánytól s mentes a hétköznapi politika fordulataitól, éppen azért

a földbirtok minisztérium nemcsak szükségtelen, hanem az adott helyzetben veszedelmes is volna földreformra.

A földhivatal vezetői az első pillanatoktól kezdve tudatában voltak a vállaikra? nehezedő súlyos felelősségnek és ennek megfelelően mindig kizárólag a sokszor zavaros törvény, de a mindig tiszta lelki- smeretiiik és jó meggyőződésük szerint jártak el. A megszaporodott hibákért a jövő generáció előtt nem a földhivatal vezetői relelnek, hanem azok, akik annak függetlenségét aláásták és felelőtlen vidéki párt- titkárocskák szavára többet arinak mint a becsületes állami szolgálatban megöregedett tisztviselőkre. Sapienti sat. T. J.

hivatalnoka fülkét foglalt le számomra és úgy egyeztünk meg, hogy a dunaparti állomás hivatali fülkéjében várom meg az indulást jelző harmadik csengetést és csak az utolsó percben szállók be, hogy senki észre ne vegyen és amig az ország határát el nem hagyom, ki nem mozdulok a fülkéből, ahol velem utazik az olasz követség egyik tagja. Feleségem, kisleányom szintén kijöttek, de csak későbben, hogy föl ne tűnjünk és az állomás hivatalos helyiségében búcsúztunk el. Szegények nagyon izgatottak voltak. Én nevettem. Hogy az izgalmam volt olyan fokú, hogy a tetőponton tűiért és tragikus hangulat helyett komikus hangulat fogott el, — ma már nem tudom, de mulattam a rémregénybe illő szöktetési aktuson. — Én — szököm?! — Az országomból, a szülőhazámból, a városomból, a szülővárosomból, a közönség elől, aki tüzesre tapsolta a tenyerét, ha a Nemzeti Színház színpadán megjelentem?!

— Az indulás perce elérkezett és megöleltem a szeretetteimet és „titokban" besurrantam a hajóba. De nem maradt titok a „titok11. Amint a hajóra léptem, az én kedves pestjeim nagy boldogan suttogták, mondták, kiáltozták, zúgták: Be- regi-Beregi-Beregi! És én le voltam leplezve. Kiálltam a hajó fedélzetére. Az olasz követségnek az egyik Rakovszky-birtokra vadászatra utazó tagjai körém gyűltek. Kedves utitársak részben

Beszélgetés Beregi Oszkárral

A színpadi tragédiák nagy bősének őszinte vallomásai életének tragédiájáról — Miért ment el Pestről? — Miért ment vissza Pestre? — „Hasonló igazságtalanság még színésszel nem történt"...

— „A művésznek Is csak egy hazája van!"

részvénytársaság

Szlovenszkó legnagyobb férfi-, fin- és gyermekruba telepe

Kassa KoSice. tllavná nlica 29.

FIÓKOK:

Prága — Bratis'ava — MichaJovce — Wien

Szabott árait! Telefon: 067.

közel, részben tiszteletreméltó távolságban álltak. És én néztem a pesti partra, ahol a feleségem és a kicsi lányom integettek sírva utánam és libeg, tették keszkenőiket. Én meg ott álltam és néztem, mint marad el lassan mellettem a Lánchid, a parlament, a Margitsziget, Újpest, egész Budapest, — minden.

— Az apám, nagyapám, dédapám ott pihennek a temetőben, az édesanyám, testvéreim, fe. leségem, gyerekem ottan élnek, én pedig megyek, visz a hajó fölfelé, ár ellen, ahogyan mindig mentem dacolva az ellenséges habokkal. A Hová ismeretlen volt előttem.

— Ha egyedül állok a világban, nem tud a hazámból elkergetni soha semmi! Nekem a ma-. gyár szó, a magyar föld az volt, ami a levegő, ab- bői szittam magamba életet, az adott nekem erőt a munkára, annak ismertem a születését, fejlődését, múltját szerettem, jelenéért, életéért örömmel, hittel fáradoztam s jövendőjében reménykedtem. Mit csinálok, ha elvész nekem az a nyelv, amihez odanőtt minden hitem, reményem, szeretetem? — De el kellett mennem, mert kicsi csa- ’ ládomat nem hagyhattam éhezni és

egyes „kollégáknak" nevezett véglények a tu- ; datianokat föloujtogatták ellenem és egyetlen színház, egyetlen ember se léptetett föl

és nem akartam megvárni azt az időt, mikor munka nélkül kell kenyeret elfogadnom, sőt kérnem. Nem, az én két kis gyerekem ne éljen alamizsnából! A magam életét, ha nem bírom el, eldobhatom; de a gyerekeimmel szemben kötelességeim vannak. Ezért mentem el. ^

— Estére Bécsbe érkeztem. Pihenni akartam csak ott és indulni tovább nyugat felé. Valamikor régen Reinhardt azzal búcsúzott tőlem, hogy visszavár. De Bécsben jó emberek ott tartottak és ott maradtam náluk öt éven keresztül. Es az öt esztendő alatt nemcsak Bécsben voltam, de

de ott voltam mindenütt, ahol magyarokra találhattam,

ahol szükség volt az én magyar szavamra, ahol továbbra is a magyár nyelv apostola lehettem. Szlovenszkó, Ruszinszkó, Erdély, Jugoszlávia városaiban a kicsi magyar színpadokon mindenütt odahaza voltam. És elkövetkezett az idő, hogy visszahívtak. Pestiek hivtak! Elsőnek az én kedves, régi Nemzeti szinházi igazgatóm, Beöthy László hivott. Nem mentem.

Engem a földem űzött el, az hívjon vissza!

— Beöthy megharagudott rám. Aztán jöttek sorban mind. Az állami színházon kivül majdnem valamennyi. ígértek képtelennek látszó összegeket. Ezzel is bizonyítani akarták, hogy a hangulat minden diszharmónia nélkül csak mellettem szól.

— Közben Amerikába hivtak magyar testvéreim. És én, hogy ne lehessek fegyver hazám ellenségeinek kezében, elhatároztam, hogy haza látogatok, hacsak rövid időre is. Ne mondhassák ellenségeink, hogy a haza nem tudja megvédeni a fiát a saját szűk határain belül se. Nem volt könnyű ez a hazatérési elhatározás. El kellett felejtenem azokat a sebeket, amiket öt évvel ezelőtt a „kollégák" rajtam ütöttek!

— De megkönnyítette az elhatározásomat az, hogy most már minden ,,fórum“ elégtételt Ígért: a belügyminisztérium, mint legfőbb rendőrző hatóság, a vallás- és közoktatásügyi minisztérium, mint legfőbb kulturhatóság, a budapesti színészek szövetsége, mint legfőbb szinészhatóság. És én az előkelő gesztusra nem akartam méltatlan lenni és azzal válaszoltam, hogy a föllépésemből befolyó egész jövedelmet a színészek jóléti alapja javára ajánlottam föl.

— N$m rajtam mulott, hogy tervem nem sikerült. tíacára annak, hogy minden hatóság,

az egész hivatalos Magyarország ügyemet pártolta és föllépésem ellem semmi kifogást nem tehetett és nem tett,

az öt év előtti „kollégáknak" még mindig van szavuk. És mint ahogy a bacillus, bármennyire is észrevehetetlen szabad szemmel, mégis meg tudja mételyezni a levegőt és a . vizet, épp úgy egyes „kollégák", akik a művészet nagy tengerében épp oly kevés vizet zarvarnak, mint a véglények, megmérgezték ismét a levegőt körülöttem, megbolondították az embereket és mint Coriolán mondja, „kiöklelt a sokfejü vadállat"!

— Ez a sok hajszoltatás még mindig nem tudott elkeseríteni.

Én maradok továbbra is az, aki voltam, a magyar nyelvnek és saját művész! eszményképemnek az apostola.

És meg vagyok győződve arról, hogy végre is mindenki kénytri' lesz belátni azt, hogy

hasonló igazságtalanság, mint ami velem történt, még színésszel nem történt

és bízom benne, hogy belátható időn belül újra viszontláthatom az én pesti közönségemet. De bárhol is leszek, soha sem fogom elfelejteni azt, hogy a hazámban rajtam ütött sebeket megható kedvességgel és melegséggel elsőnek a szlovenszkói magyarság enyhítette és gyógyította.

Ezeket mondotta nekem a legtökéletesebb magyar Hamlet, az egyedül igazi Árva László király, aki szeptember 13-án a newyorki Manhat- tan-operában 2700 amerikai magyar előtt magyarul fogja alakítani egy magyar darab főszerepét, talán éppen az Árva László királyt. A magyar nyelv és a magyar kultúra dicsőségét fogja jelenteni ez a föllépés, ahová a szlovenszkó! magyarság megbecsülése és hálás ragaszkodása kiséri a mindig magyarnak és nagynak maradó Beregi Oszkárt. (fg.)

A mi tfvőxeftnflnft « te étdeftedf