Prágai Magyar Hirlap, 1925. március (4. évfolyam, 49-73 / 792-816. szám)
1925-03-24 / 68. (811.) szám
____________ Kedd, március 24. 6 (*) Két egyfelvonásos vlgopera. Budapestről jelentük: A zeneirodalom két, nálunk még teljesem ismeretlen fcis remekműve kerül bemutatásra a Nemzeti Zenede március 30-án, hétfőm a Zene- akadémia színpadán rendezendő operai estéjén. Az egyik: Denis ur a felesége, Offenbach egyik legmulatságosabb vígoperája. A másik Delibes fiatalkori munkája: A skót kastély, dallamaiban és hangszerelésében felüianulhatátianul finom apróság. A darabokat, melyéket Ottóik Pálma fordított magyarra, Mihályi Ferenc rendezi és az intézet zenekara kiséri Pető Imre karmester vezetésével. (*) Grófi Klári Hollandiában. GrÓb Klári, a kiváló magyar hegedümüvésznő, Hágába ébke- zeítt. A művésznő, atoit a holland zeneértő közönség már múlt évi 'kőrútjából is igen előnyösen ismer, az idén 12 önálló hangversenyt fog tartani Hollandiában. Ezek közül két hangversenyén zenekari kísérettel szerepel. Hágai bemutatkozó estéjét Tyssen báró rendezte. A művésznőt nagy lelkesedéssel ünnepelte a közönség, amelynek soraiban a küllföldi diplomaták, valamint a holland arisztokrácia tagjai nagy számban voltak képviselve. (*) Székelybidy Ferenc dr. a budapesti Operaház Igazgatója. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Székeilyhidy Ferenc dr.-t ma nevezik ki az Operalliáz igazgatójává. A délszlovenszkói magyar színtársulat losonci műsora: Kedd: Mágnás Miska. Szerda délután: Árvácska. Szerda este: Gyimes! vadvirág. Csütörtök: A nagyságos asszonyt már láttam valahol. Péntek: Pintyőke. Szombat: Pintyőke. Vasárnap délután: Kis kadét Vasárnap este: Pintyőke. A ruszinszkői magyar színtársulat beregszászi műsora: Szerda délután: Három grácia. SzeTda este: Párisi lány. Csütörtök: Ponipadour. (Papp Manci vendég!.) Péntek: Bob herceg. (Papp Manci vendégi.) Szombat délután: Antónia. Szombat este: Süt a nap. Vasárnap délután: Marica grófnő. Vasárnap este: Süt a nap. Slavia—DFC 4:2 (2:1). Szakadó hóesésben, teljesen íelázott pályán került vasárnap eldöntésre a ligabajnokság a két legerősebb aspiráns: a DFC és Slavia között. A rendkívül érdekes találkozást a rossz idő miatt csak körülbelül 5000 ember nézte végig, akik azonban dicséretre méltó í 1 u btanatlzmus sa 1 tartottak ki a játék végéig, am-ely az irreális talajviszonyok dacára is klasz- szi'kus szépséget nyújtott és az első perctől az utolsóig heves és elkeseredett, de mindvégig fair sarcot eredményezett. Stépanovsky bíró sípjelére a csapatok a következő felállításban léptek a pályára: DFC: Kötény, Kuch-inka, Jimmy, Scfbfrltó- ger, Mahrer, Kromibholz, Bo.bor, Patek, Szedresek, Less, Weigelhoírer. — Slavia: Stapllk, Prolivá, Seifert, Plodr, Pletfdia, Hlinalk, Soltys, Stapl, Vanik, Sflny, Kratoohwill. — Mindjárt az első pillanatokban kitűnt, hogy a mérkőzés egyenlő ellenfelek nyílt és izgalmas küzdelme esz. S valóban, ha a DFC egy kicsit több szerencsével és nagyobb tempóbirással játszott volna, könnyűszerrel érhetett volna el eldöntetlen eredményt, amit a 7:7 komerarány is bizonyít. Az első gólt Patek akciójából a 10. percben éri si a DFC, az öröm azonban nem sokáig tart, mert a Slavia a 25. percben egy 11-esből kiegyenlít, sőt a 36. percben Vauik mesteri lövésével megszerzi a vezetést. A második félidő 20. percében Scdi 'kiegyenlít. A Slavia hatalmas Finist diktál és sikerül neki Kratoűhwili és Sflny akcióiból a győzelmet jelentő gólokat megszerezni. A DFC tegnapi játékával határozottan jobb formát mutatott, mint az MTK ellen. A legjobb emberei voltak Patek, Sedi és Bobor. Lessnek nem konveniált a nehéz talaj. A fedezetsorban leginkább kitűnt ScMlinger. A védelem indi'szpo- rtáfeágának 'köszönhető a négy gól. A győztes esapat kiváló technikai és taktikai teljesitményt ayujtott. Csatársora mintaszerű volt, kiemelkedő teljesítményt nyújtottak ezúttal Soltys, Sbny és Vauik. A védelem, élén Staplik kapussal, kifogástalanul működött. Stépanovsz'ky bíró közinegelé- sedásre vezette a mérkőzést. A többi prágai mérkőzések a gyenge érdeklődés jegyében zajlottak fe. Szombaton a Slavia- pályán az A.FK VrSovice mérkőzött a belgrádi Jugoslaviával, melyet 7:2 (3:l)-re győzött le. — Az AFK VrSovicc másnap a Slavia—DFC meccs slőtt ligamérkőzést játszott az SK Nuselsikyvei 3:2 eredménnyel. — Cedioslovan KoSire—Koliu 5:1. Sparta—Siiumering Bécs 2:1 (2:0). Szornba- ion folyt le ez a nemzetközi mérkőzés, melynek íoérdekességet nyújtott Schafíer újbóli szereplése e Spartábau. „Spéci11 az első félidőben kápráztató formát mutatott, a csatársort kiválóan dirigálta, de a második félidőben visszaesett, vele együtt azután az egész Sparta csatársor is alább- hauyatlott. A gólokat Schafíer, Meduna és a bécsi Viertel lőtték. Pozsonyi futball. Ligeti—Makkabea 2:1 (1:1). Bíró: Sokol. A szlovenszkói bajnokcsapat formáján ától szerepelt. Ligetinél Müller, Zi'egler és Hédi tűntek ki, míg a Makkabeánál Weisz bravúrosan védett. — PTE—MTK 4:3. A valamikor pozsonyi „derby“ ma csak két szerény futballt játszó csapat találkozását jelenti. — SK Bratislava —SK Trnava 11:1. Könnyű győzelem. — Dornau- stadt—BTC 5:0, PÁC—Vas 1:1, Törekvés—Ha- koah 4:1, Rapid—Cérnagyár 3:3. Nyitrai AK—Tapolcsányi SK 1:1 (0:1). Barátságos mérkőzés Nyitrán. Bíró: Goi cinét. Két egyenlő erejű csapat váltakozó szerencséjü küzdelme. A helyi csapat az első félidőt elíkönnyel- müsködte, a másodikban már nem tudta a hibákat jóvátenni. Brünni eredmények. Moira vská Slavia—DSV Troppau 2:0, SK 2idemice—Brünner SK 6:1 (3:1), Bíue Star—Makkabi 9:0. Slavia—Jugoslavia Belgrád 7:2. A prágai sajtó egyöntetűen elismeri, hogy a belgrádi csapat, noha vereséget szenvedett, mindenképpen szebb és eredményesebb játékot mutatott, mint a zágrábi HASK. A mérkőzés a legfairabb keretek között folyt -le mind a két csapat részéről, Fábián bírónak alig volt alkalma tisztjét gyakorolni. Az első félidőben a gólokat lőtték a csehek részéről Silny (2), Soltys (l), a belgrádiak részéről a balszélső. A második félidőben ugyancsak Soltys négy gólt helyez el a vendégeik kapujában. A mérkőzés szombaton folyt le a legjobb cseh csapat és az SHS királyság bajnokcsapata között. Budapesti eredmények. MTK—Vasas 2:1, FTC—Törekvés 2:0. A ferencvárosiak kitűnő formában. — Zugiló—KAC 1:1, NSC—III. kér. SC 2:2, BEAC—UTE 1:0. (Meglepetés.) VÁC—BTC 1:0. Bécsi futball. FAC—Slovan 3:0, Sportfreunde —Bswegting 1:1. Szombaton >a nap legnagyobb meglepetése az amatőr Gricketer 4:2 arányú győzelme a profi WAC felett. — Vienna—Ostora rk 0:0. A Viennában már Osztricsek is játszott. — Rapid—WAF 1:0 (0:0). A gólt Ufidil lőtte. Angol Hgaeredmények. Arsenal—Everton 3:1, Aston Villa—Notts County 0:0, Blaeiklburn—Tot- ienhaoi 1:1, Bury—Cardiff 4:1, Huddersfield— Bolton) Wanderers 0:0, Newcastle Un.—Leedte United 4:1, Sheffield Un.—Birmingham 4:3. Ausztria—Svájc 2:0 (2:0). Svájc hírnevén folt esett. Az olimpiádon bekerült a fináléba s most elég megérdemelten vereséget szenvedett Ausztriától. Az első gólt az osztrákok mér a Negyedik percben érik el Gsdhwei'dl révén. A félidő végién pedig Horváth fejjel értékesítette Wessely gyönyörű center ekését és ezzel lezárta a nap eredményét. A mérkőzést Ivancsics Mihály vezette közmegelégedésre. Olaszország—Franciaország 7:0 (1:0). Turinban a Juvenfus Club pályáján folyt le a két nemzet találkozása. Az olasz válogatott legénység, a „la squadra azzura“, megtestesítője volt egy ország válogatott csapatának, mindenki a legjobb helyen a legjobbat nyújtotta. Noha a csatársor nélkülözte Boloncierit és Maquorzit, a pisai MoscardSmi által vezetett támadások mindig sikeresen győzedelmeskedtek a bizonytalan francia védelmen. A mérkőzést Retschury bíró vezette. Kedden reggel utazik Prágába az FTC csapata. A ferencvárosiak csapata a Slavia elleni meccsre kedden reggel indul el Prágába, valószínűleg a tegnap győztes csapattal. A budapesti fedett tenniszpálya bajnokság eiső napján a losonci Herzog Margit a női egyesben legyőzte 7:5, 6:1 arányban W#dnernét, viszont a beregszászi Kontóié vereséget szenvedett. A Davis Cup elődöntőjében — most érkezett jelentés szerint — Csehszlovákia Hollandiával kerül össze. A syájciak ellen szereplő csapatot a magyar szövetségi kapitány csak ma állítja össze, a vasárnapi mérkőzések tapasztalatai alapján. Oxford—Cambridge atlétikai mérkőzését szombaton bonyolították le St. Magdalenban óriási érdeklődés és látogatottság mellett. A mérkőzést az oxfordi egyetem atlétái nyerték meg 6:5 pont arányban. Uruguay újabb győzelme. A Club National Montevideo Franciaország északi kerületének válogatottjával mérkőzött vasárnap. Az uruguayiak mindenáron ki akarták köszörülni a csorbát, mely hírnevükön a múltkori eldöntetlen meccsel esett, eredményre dolgoztak és Petrone, Cassaneilo, Castro és Romano a legnagyobb könnyedséggel, iskolajátékot mutatva lőtték a gólokat. Eredmény 7:0 a dél amerikaiak javára. Meg kell azom bán jegyezni, hogy a francia csapaton erősen meglátszott Wallat és Bloquel hiánya, akik Tu- rmban képviselték nemzetük színeit. Uj világrekord a gyaloglásban. Newyorki jelentés szerint Friggerio olasz bajnok 6500 méteres távon 29 p 29.2 inp idővel uj világrekordot állított fel. Kassa—Miskolc városközti mérkőzést tervez az MLSz északi kerülete. Az ilyen sorozatos mérkőzések nagyban emelnék a szlovenszkói magyar sport nívóját. A Nyitrai Atlétikai Klub közgyűlése. Vasárnap délelőtt 11 órakor tartotta évi közgyűlését a NAR. A közgyűlésen a sportkedvelők nagj'on szép számmal jelenteik meg. Lángé Iván dr., a klub elnöke mondott beszédet, melyben a klub feladatát és működését ismertette. Pekarovics pénztárnak jelentése szerint a klub vagyoni mérlege, noha az elmúlt évben sok beruházásra volt szükség, mégis 4202 K pluszt mutat. Majd néhány indítvány megszavazása után megalakították az uj tisztikart. Elnök lett Lángé Iván dr., tiszteletbeli elnökök Gabrada Jaroslav, Cobori Károly, Svarz Róbert és Halácny Rezső járási főnök, al- elnökök: Ralisok Rezső és Mészáros István dr., titkár Zaturedky, intéző Bíró Gyula, ellenőrök Pekarovics János, és Kovacsik János. Ezenkívül 18 tagú választmányt választottak meg 6 póttaggal. Huszonöt éves az FTC. A szerdán Prágában a Slavia ellen szereplő FTC e héten ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját. Budapest legnépszerűbb egyesülete egykor a BTC csapatából vált ki és csakhamar a legélsöbb rangú magyar csapattá avanzsált. Fuíballegyüfctesé sok éven át hegemonizálta a magyar bajnoki oirnet, mely nyolcszor volt az FTC-é. Elsőrangú teljesitményt nyújtott a 25 éven keresztül a ferencvárosiak egylete az atlétikában, úszásban, tenniszben, birkózásban és egyéb sportágakban. Az FTC ezt a hetet negyedszázados megalakulásának emlékére szenteli és reméljük, hogy jubileumát a Slavia elleni győzelemmel fogja emlékezetessé tenni.ezelőtt Dr. Hausmann 2713 szanatóriuma I Te!Mr Prín II.. Lsgsmva 61. T*i?£rI .uaonaaBaflBiauiaeiaiBaaaaiiaBaasaaaaaaasasaBaNaoBaaai? === Cipői CSAK €»¥-•* NAL VEGYEN KASSA, FÖ-UTCA 25. i-m Prága, március 23. Minden különösebb ünnepség nélkül nyílt meg tegnap a prágai tavaszi mintavásár. Sűrűn hullott a hó, piszkos havas lé folydogált az utcán s ez a rossz idő égj cseppet sem kedvezett a vásár megnyitásának. De még így is számosán jelentek meg a tegnapi nap folyamán a mintavásár területén, akik azonban csaknem mindannyian inkább a kiállítás, mint a vásár iránt érdeklődtek, mert üzletkötésekre nem igen került sor. A legnagyobb volt az érdeklődés a rádió osztálynál, amely hatalmas részét foglalja el a mintavásárnak. Este öt órakor a Reprezentációs Házban teaestély volt, amelyen a mintavásár vezetősége megvendégelte a sajtó képviselőit. A teaestélyen ott láttuk a mintavásár egész vezérkarát rokonaikkal és ismerőseikkel egyetemben és a sajtó volt az, amely a legkevésbé volt ezen az estélyen képviselve. Kellemes feltűnést keltett, hogy a minta- vásáron a budapesti nemzetközi árumintavásár külön pavilonnal vesz részt. Ezt a pavil- lont a prágai mintavásár igazgatósága ingyen bocsátotta a budapesti nemzetközi min- tavásár rendelkezésére s ebben a pavilonban rendkívül Ízléses elrendezéssel ott látjuk Budapest székesfőváros idegenforgalmi hivatalának tekintélyes propagandaanyagáí, amely különösen Budapestet, mint fürdővárost mutatja be, de ezenkívül a magyarországi gyógyfürdők reklámjait is tartalmazza. Re- komp:nzációképpen a budapesti vásár is hasonló paviílont fog adni a prágai mintavásárnak. A megnyitáson a budapesti idegenforgalmi hivatalt és a budapesti kereskedelmi és iparkamarát Werner Ferenc titkár kép Zsolté, aki már évek óta-lelkesen dolgozik azon, hogy a két város közötti gazdasági érintkezést kimélyitse és barátságossá tegye. Ausztriában visszaállítják a szabad devizaforgalmat Biztosítva van az osztrák korona stabilitása Bécs, március 23. Az osztrák kormány legközelebb vissza akarja állítani Ausztriában a szabad deviza- forgalmat. Az erre vonatkozó rendelet már készen áll a pénzügyminisztériumban és úgy tervezik, hogy amint Relscli dr. Londonból visszatér Bécsbe, életbe is léptetik. A rendelet leglényegesebb intézkedése, hogy a belföldön felszabadítja a devizakereskedelmet, vagyis szabad devizapiacot teremt, ahol minden igazolás nélkül szerezhetők be a külföldi fizetési eszközök, továbbá, hogy hatályon kívül helyezi úgy a koronakiviteli tilalmat, mint a külföld számára engedélyezendő koronahitelek eltiltását. Az osztrák Nemzeti Banknál a kliringet korlátolt terjedelemben fentartják és az árfolyamokat is a Nemzeti Bank fogja a kereslet és kínálat arányában megállapítani, azonban már figyelembe véve a szabadforgalmi áralakulást is. Az engedélyezett devizakereskedők intézményét egyelőre fentartják, ezek azonban egymás között közvetlenül is köthetnek devizaüzleteket és a devizaforgalmat ismét a tőzsdére helyezik át. A Nemzeti Bank hivatalos kliringjét csak addig tartják fenn, amíg a szabadforgalom az egész vonalon é?etbe lép. Ekkor valószínűen az engedélyezett devizák eres'kedők intézményét is megszüntetik. Az osztrák kormány, úgy látszik, a devizaforgalom felszabadításától a pénzpiac helyzetének javulását várja és különösen azt hiszi, hogy a korona kiviteli tilalmának megszün- tetéso a külföldön elő fogja segíteni az Ausztriának nyújtandó kölcsönök folyósítását. Az osztrák kormánykörökben hangsúlyozzák, hogy az osztrák Nemzet] Bank helyzete olyan kedvező és olyan szilárd, hogy a deviza- forgalom korlátozásait az angol ban-körök kívánságához képest meg. lehet szüntetni, sőt az osztrák valuta stabilitását a bankkamatláb leszállítása sem befolyásolhatja. Már számolnak is azzal, hogy a rendeletnek életbeléptetésével egvideiüen meg fog történni a kamatláb leszállítása is. Az osztrákok a devizaforgalom szabaddá tételét kissé vérmesen már úgy magyarázzák, hogy az egyenlő értékű a készfizetések felvételével, miután Ausztriának valóságos „aranyozott*1 valutája van. Hasonló intézkedéseket eddig csak a német Birodalmi Bank és bizonyos tekintetben a Lengyel Bank léptetett életbe és a középeurópai jegybankok között az osztrák Nemzeti Bank lesz az első intézet, amely a devizafizetéseket felveszi. — A gölnicbányaj adófizetők állásfoglalása. A SÖtóiesbányai kér. grémium fsthivást intézett az adófizető polgársághoz, meiyb-en március 29-kére nagygyűlést lévőit egybe. Uj abban ugyanis a prágai pénzügyminisztérium úgy határozott, hogy az adóügyi tárgyalások a jövőben Eperjesen lesznek megtartva. Mivel pedig a gölricbányaiaknák 2,'Z Eperjesre való utazások nagy nehézségekkel járnának, a kereskedelmi grémium elsőrendű érdeknek tartja, hogy a nagygyűlésen a polgárok memorandummal fordu’janak a pénzügy- mimsz'téri'umhoz, melyben kérelmezik, hogy az adóügyi tárgyalásokat ezentúl is Gölnlcbányár. tartsák. — Románia lesz Magyarország egyedüli só- szállítója. Bukarestben néhány nap óta tárgyalások foflynak a román, magyar és bolgár sójöve- dák megbízottat között abban az irányban, hogy úgy Magyarországot, minit Bulgáriáit egyedül Románia lássa el sóval. — 7500 korona lesz a Magyar Általános Takarékpénztár dividendája. A Pesti Tőzsde értesülése szerint a Magyar Általános Takarékpénztár csütörtökön tartja mérlegmegáll!apótó igazgatósági üléséi. Miután a mérleg még jobban ütött be, mint várták, a dividienda 7500 korona lesz az előző évi 2500 koronával szemben. Érdekes adatai a mérlegnek, hogy a betétek 11 mitliárdról 180 milliárdra emelkedtek. Ily feltűnő betiétemeike- dést alig 1—2 intézetnél lehetett még konstatálni. A tiszta nyereség’ 7.5 milliárd, az előző évi 2 milíiárddal szemben. Az intézet mobilitását jelenti, hogy a fölös tőkékből 110 milliárdot helyeztek ki váltóikba. — A Dunántúli Bank R.-T. Pécsett március 27-ére hívja össze harmadik évi rendes közgyűlését. A Hazai Bánik érdekkörébe tartózó dumán túli pénzintézet, amely egyike a vidék legagilisabb bankjainak, már publikálja mérlegét, amely a 600 millió koronás alaptőke mellett folyó évi nyereségül 564,404.089 korona 91 fillért tüntet föl. Az intézet rendes tartalékalapja 1.25 milliárd korona, mire a többi tartalékjai is igen számottevő összegből állanak- A Dunántúli Bank váltótárcájában több mint 8.6 milliárd értékű leszámított váltó található, a mérleg Vagyon oldalán az adósok 7.5 milíiárddal szerepelnek, míg az intézeti székhazat 100 millió koronára értékeli a mérleg. Folyószámla és takarékbetétéinek összege túl van a 4.6 milliárdou. — A Rimaszombati Takarékbank e hó 14-én tartotta meg 63-ik rendes közgyűlését Heuffel Róbert dr. elnöklete alatt. A közgyűlés a zárszámadások jóváhagyása után az igazgatóság és a felügyelöbizottság azon javaslatát, hogy az elmúlt csonka év 4168 korona 11 fillér nyeresége a jövő évre vitessék át, egyhangúlag elfogadta s az alapszabályok módosításával kapcsolatosan a legfelsőbb törvényszéknek C. R. Ili—924 349—1. számú végzése folytán, miután a „Takarékpénztár**- ral könnyen összetéveszthető „Takarékbank*4 használata meg nem engedtetett, eddigi cégét „Rimaszombati Bank“-ra változtatta át. A felügyelöbizottság mandátuma lejárván, a közgyűlésen felügyelő bizottsági tagokként meg lettek választva: Bacsák Gyula elnökké, Lengyel Iván, Perec Samu, id. Rábely Miklós és Sichert Károly. %