Prágai Magyar Hirlap, 1925. március (4. évfolyam, 49-73 / 792-816. szám)

1925-03-21 / 66. (809.) szám

Szombat, március tt. 7% Vita a magyar felsőházról Budapest, március 20. (Budapesti szerkesztőségünk telefon­jelentése.) A magyar nemzetgyűlés közjogi s igazságügyi bizottságébaui Illés József elő­adó tegnap ismertette a felsőházról szóló tör­vényjavaslatot. Kijelentette, hogy a jogfoly­tonosság megköveteli a kétkamara rendszert. A A jarvaslat a főrendiházból mindent tn.start, de a modern viszonyoknak megfelelő újításo­kat is eszközöl. A javaslat jelentős lépés a rt régi alkotmányosság megzavart rendjének helyreállítására. A javaslatot elfogadásra ifi ajánlja. Utána Farkas Tibor szólalt fel, aki • kijelentette, hogy a felsőházi törvényjavaslatot at törvényes jogfolytonosság alapján kell meg­teremteni, tehát a törvényt a nemzetgyűlés a főrendiházzal együtt alkossa meg. A jogfoly- ■ tonosság megköveteli, hogy a főrendiház is ! bekapcsoltassék a tárgyalásokba, a? nemzet­gyűlés egyedül nem határozhat. Ezután ecse­teli a javaslat tökéletlenségeit. Helyteleníti, nihogy a javaslat az ideiglenes államfőnek ki­nevezési jogot biztosit. Ezeket a tagokat francia mintára a nemzetgyűlésnek kellene nmegválasztania. A javallatot nem fogadja el. iErre Bethlen István gróf miniszterelnök emel- kedet szólásra és kijelentette, hogy a jog­folytonosságot ma már lehetetlen helyreállí­tani, mert a nemzetgyűlés rendelet alapján jött létre, amit jóvátenni ma? nem lehet. Még Kaas Albert szólott a tárgyhoz majd az ülést e hó 26-ára elnapolták. Orth János feltámadt és ismét meghalt A napokban elhalt Göbel János bécsi házaló legendája — Nyilatkozik az elhunyt felesége Bécs, március 29. (Bécsi tudósítónk jelentése.) A bécsi saj­tót erősen foglalkoztatja az 59 éves Göbel János házaló napokban történt halála. Hírek kerültek forgalomba, hogy az öreg házaló, aki évek hosszú során át éldegélt a volt csá­szárvárosban, a Délamerikába indult hajóval nyomtalanul eltűnt János Szalvátor főherceg­gel azonos. A legendás h resztelést azonban tények is támogatják. A Reichspost szerkesz­tőségében megjelent egy hercegnő volt ud­varhölgye, aki azt a szenzációs kijelentést tette, hogy már évek óta ismeretségben volt az öreg Göbeliel s ő, aki azelőtt 5s ismerte a főherceget, meg van győződve, hogy a házaló csakugyan János Szalvátor volt. Az állítólagos Orth János nem akarta fölfedezni inkcgnitóját s csak halála előtt né­hány nappal, a nagy nyomortól kényszerítve tett lépéseket volt jogainak törvényes elis­mertetésére. Egy ügyvédet bízott meg ügyé- nk vezetésével s érdekes, hogy az ügyvéd is rendületlenül hiszi, hogy kliense csakugyan Orth János volt. Az öreg házaló — vagy az öreg főherceg özvegyet is hagyott hátra, akit természetesen a riporterek tömege ostromol nyilatkozatokért. Az özvegy saját elbeszélése szerint 1902-ben ismerkedett meg férjével, aki ak­kor főpincér volt. Esküvőjük után hosszas kérésekre beval­lotta féltve őrzött titkát s elmondta, hogy a hajó, melyen első feleségével, a táncosnővel utazott, elsülyedt s az összes rajtalevők közül egyedül ö me­nekült meg. Hosszas viszontagságok után sikerült visszajutnia Európába, ahol érintkezett csa­ládja volt tagjaival is. A trónörökös kitéte­lével minden rokona meglátogatta. Elmondja továbbá az özvegy, hogy férje rendkívül mü­veit ember volt, a németen kívül kitünően be­szélt angolul, franciául, olaszul, sőt magya­rul és csehül is. Az asszonynak ezt az állítá­sát megerősíti a szomszédok egybehangzó vallomása is. Több sikertelen próbálkozás után elve­szítették minden pénzüket s közvetlenül a háború előtt házalási iparengedélyt váltottak. Mivel Orth Jánosnak hamis iratai voltak, kénytelen volt 1916-ban be is vonulni, ahol tudtak kilétéről, mert állandóan titkos rend­őrök figyelték. Nagy nyomorba jutva fordult ügyvédjéhez s halála előtt utolsó szavai vol­tak: „Valamikor azt mondották, hogy király le­szek." (Orth János, mielőtt rangiáról lemondott volna, tényleg pályázott a bolgár királyság­ra, de tervét Ferenc József meghiúsította. A szerk.) Okmányokat nem hagyott hátra. j-----------------------------------------------------■: 1 Dr. BomvKa ezelőtt Dr. Hausmann ?7i3 szanatóriuma 1 Tcíis7oa Mm n., leoerova 01. Teíi/r | ! „ * egyedül azt az utolsó pár kusza sort, amit haldokolva vetett pap:rra reszkető kezeivel: „Ha valami bajom történik, értesíteni kell a rokkantak szervezetét, hogy feleségem bir­tokába jusson az őt megillető jogoknak. A temetésnek az ál’am költségén kell történ­nie. Orth János." A fölötte érdekes ügyben megindult a nyomozás. Az elhunytat nem temették el, hogy az azonosság kérdése megállapítható legyen. Mivel azonban okmányok nem ma­radtak hátra, kétségtelen, hogy ha az öreg házaiénak titka volt, akkor titkát magával vitte a másvilágra. Megindult a nemet elnökválasztási harc Két hivatalos elnökje*ölt van — Aknamunka az egyes jelöltek ellen Berlin, március 20. Hivatalosan jelentik: A választási javaslatok értelmében a követ­kező hivatalos s aiz állami listákon szereplő elnökjelöltek indulnak az első választási me­netben: 1. Ottó Braun, volt porosz miniszterel­nök, Berlin (szociáldemokrata jelölt). 2. Heiinrich Held dr., bajor miniszterel­nök, München (bajor néppárt). 3. Willy Hellpach dr., badeoi államfő Karlsruhe (demokrata). 4. Kari Jarres dr., volt miniszter, főpol­gármester, Duisburg (egyesült jobboldal). 5. Erich Ludendorfi, gyalogsági tábor­nok, München (fajvédő). 6. Willheltm Marx, volt kancellár, Berlin (centrum). 7. Emist Thalmann, szá Rát örnünk ás és képviselő, Berlin (kommunista). Berlin, március 20. Marx lemondását a porosz miniszter elnöki állásról a demokrata lapok igen sajnálják és korainak mondják. Ez a lépés csak a jobboldali ellenzéket erősíti. A lapok remé’ik, hogy az uj miniszter­elnököt csak március 31-én, azaz az e’nök- választás első menete után fogják vá­lasztani. A centrum ismét kuelentette, hogy nem hajlandó a jobboldallal együttműködni s eset­leg csak pártfölötti híva talnokk ormányt tá­mogat. A választási agitációk már mindenütt megindultak. Hellpach demokrata jelölt teg­nap Mán n hóimban beszélt s kifejtette, hogy egyetlen ideálja Németország. Ez nem vágy, hanem reális megvalósíthatóság. Ausztria mai formájában életképtelen s hogy megélhessen csupán két választási módja van: vagy csatlakozik Németország­hoz, vagy pedig beszegődik abba a társa­ságba, amelyet Benes propagál Dunakon- föderáció, vagy keleti biok név alatt. Ez utóbbi forma azonban Iehetet’en, mert is­mét föle’evenltené azt a középeurópai ha­talmi konsfe!lációt, aire'y a múltban min­den rossznak az okozója volt. A Zeit és számos egyéb jobboldali lap nagy felkészültséggel és igen feltűnő helyen szenzációs leleplezéseket közölnek a Rulir- kárpótlások elhelyezéséről. Amint ismeretes, a közelmúltban nagy botrányokat okozott, hogy a francia megszállás alatt a német kor­mány hatalmas pénzösszegekkel támogatta a ruhrvidéki nagyipart. A Jobboldali lapok most beszámolnak arról, hogy ezeket a pénzeket nem csak a nagyipar, hanem egyes, a po­rosz kormányhoz közelálló szociáldemok­rata vállalatok Is élvezték, így elsősorban a miinsteri Volkswille ki­adóvállalat, amely 1923-ban 118.000 arany- mánk át kapott. A jobboldali lapok azért emelik ki e tényt, mert ütni akarnak Ottó Braunon, a szociáldemokrata e’nökjelöltön, aki a Volkswille kiadóvállalat egyik vezető tagja. Meghalt lord Carzon. Anglia egoik legnaggobb kUlflgqiilntszlere London, március 20. Lord Curzon ma reggel 5 óra 35 perckor meghalt. * George Nátháméi Curzon, 1911 óta Fari of Kedleston, 1859-ban született Kedieston- ban, mint Lord Scarsdale legidősebb fia, 1886-ban Lanoashire egy kerületében alsó­házi képviselőnek választották meg. Politikai pályafutása alatt főleg a keleti kérdéssel fog­lalkozott s elsőrangú szakemberré vált e té­ren, 1891—92-ben indiai aléllamtitkár volt, majd 1895-ben, Lord Salysbury harmadik ka­binetjében külügyi államtitkár lett. 1898-ban a Báron of Kedleston-i rangra emelték, majd 1899-ben teljesült régi vágya: kinevezték In­dia alkirályává. Indiában 1905-ig maradt. Visszatérte után erélyes kézzel vett részt ál­landóan Anglia politikai életében, a háború elején ő volt, aki a legjobban agitált az álta­lános hadkötelezettség bevezetése mellett, 1915-ben titkos peosétőr, 1916 decemberében pedig a hadi kabinet tagja lett, majd 1919- ben a kormány vezetője a felsőháziban. 1919 októberében külügyminiszterré nevezték ki s ebben az állásában megmaradt egész 1924 tavaszáig, az első konzervatív Baídwin-kor- mány bukásáig. Néhány nappal ezelőtt meg­hűlt s a kezdetben jelentéktelennek vélt be­tegség halálához vezetett. Lord Curzon a régi angol politika, a nagy tradíciók politikusa. Politikai élete kez­detétől egész haláláig a leghatározottabb konzervativpárti volt, ákinek életcélja: az angol impérium fejlesztése, kiterjesztése, ha­talmassá tevése. Mint külügyminiszter állan­dóan hangsúlyozta a splendid isolationt. mint 'Anglia hatalmának főrugóját s a kontinensen erősen angazsált háborús és lloydgeorgeos politika után folyton emlegette, hogy Nagy­fa rita rimának vissza, kél húzódnia Európától, nem szabad a kontinens kis torzsalkodásai­ban erejét elfecsérelnie, ellenben egész fölké­szültségét az impérium világhatalmi kiépíté­sére kell fordítani. Ö volt az úgynevezett angol izolációs politika főképviselője, aki a punctum salist az Indiai óceán környékén látta. A singaporei flottabázis terve, az Ame­rikával való kiegyezés és a washingtoni kon­ferencia, a szakítás Japánnal, a kontinensről való visszahúzódás és az európai vezetés meg iniciativa tudatos átjátszása Franci: r szág kezére, mind az ő müve volt. Amíg Lloyd George sorozatos konferenciákkal akarta megoldani az európai problémát. Cur­zon mindig takaródét fújt s nem törődött a „jelentéktelen" európai eseményekkel. Fran­ciabarát, amíg kell, német ellenség, amig üd­vös, de mindenképpen barátja azoknak, akik­ből hasznot lehet húzni s ellensége azoknak, akik Anglia imperializmusát bárhol megtá­madják. Ur és magábazárkózott, sima és megközelíthetetlen, szűkszavú és hideg, való­ságos ellentéte a temperamentumos és ironi­kus Lloyd Georgenak, aki sokáig miniszter­elnöke volt. Ellensége nem volt tulajdonkép­pen, csak addig harcolt valaki ellen, amíg érezte, hogy az illető veszedelmessé válhat Anglia részére. Éppen ezért a központi ha­talmak ellen is csak addig játszotta ki teljes energiáját, amíg veszedelmesek voltak, amint megtört hatalmuk, visszavonult, hideg szá­nalmat érzett irántuk s lanyhán, érdektelenül néha még védte is ügyüket a háború utáni konferenciákon a tobzódó Franciaországgal szemben. Az a háború utáni angol politika, amdy néhány ravasz mozdulattal kivédte az ame­rikai, vagy a japán konkurrenciát a tenge­reken s néhány látszólagos engedménnyel megkötötte az ellenfeleik kezét, Curzon lord nevéhez fűződik. Politikai koncepciója még nem volt maradék nélkül megvalósítva, ami­kor 1924 tavaszán beköszöntött élete legna­gyobb csapása: az angol munkáspárt hata­lomra jutott s igyekezett a külpolitikában mindazt lerombolni, amit Curzon gőgös im­perializmusa alkotott. Ez összetörte. Úgy, hogy amikor Macdonald pünkösdi királysága után ismét a konzervatívok lendültek nye­regbe. nem is vállalta a külügyminiszteri tár­cát. Igaz, hogy egyes jelentések szerint Baldwin nem volt megelégedve Curzon túlzó konzervativizmusával s a hatalmas munkás­ellenzék miatt flevibilisabb, liberálisabb, ke- vésbbé gőgös külügyminiszterre volt szük­sége s ezért ejtette el Curzont, de tény. ha a volt külügyminiszter erősen kívánta volna, lehetetlen lett volna őt mellőzni. Baldwin Cham bér Iáimban megtalálta azt az embert, aki átmenetet alkot a rideg és izolációs Cur­zon meg a genfi jegyzőkönyvet akaró Mac­donald között s ezért választotta őt. Az is tény, hogy Lord Curzon élete vége felé is­mét igen propagálta izolációs elméletét s a felsőházban nagy táborra is tett szert, úgy, hogy esetleg híveivel meg is semmisíthette volna a német kooperációs biok tervét, me­lyet Churchill oly melegen karolt föl s amely újra beavatkozást jelent az európai kérdésbe. Az sem lehetetlen, ha Chamberlain francia- belga paktum-terve és Churchill német rend­szerű biok ja oly összeütközésbe kerültek volna (amire nagy kilátás volt), hogy Cham­berlain megbukott volna, ismét Curzon ke­rült volna előtérbe a harmadik megoldási le­hetőséggel: izolációs politikájával. Halála azonban minden tervet és lehetőséget le­zárt s a német tervre jó napok virradtak. * London, március 20. Curzon lord egy súlyos hólyag- és veseoperáció következté­ben halt meg. Ez az operáció március 16-án volt s azóta az exkülfigyminiszter állapota válságosra fordult. Az operáció azokat a vesevérzéseket akarta megszüntetni, ame­lyek a lordot, amint ismeretes, néhány nap előtt hirtelen és váratlanul támadták meg, éppen akkor, amikor Cambridgeban beszédet akart mondani. A P. M. H. SZOMBATI ROVATA írja: Vulpes Beszédes gombok — Egy nagyszerű kitalálás — Elnézem az embereket, ahogy járok-kelek az utcákon. Mind teli van bajjal és gonddal. Szinte leri az arcukról, hogy mi emészti a lelkűket. A legtöbbnek nincs elegendő pénze. Mert a pénz olyan ravasz jószág, hogy sok lehet belőle, de elég nincs soha. Ezért többnyire nincs semmi, nehogy elég találjon lenni. Némely em­bernek nincs rendes lakása. A másiknak foglalko­zása nincsen. Valahogy' B. listára került, vagy munkálton munkás, esetleg rendezetlen vallási viszonyok közt él, ami szintén nagy akadálya az érvényesülésnek. Akadnak a járókelők közt, akik valamit el akarnának adni, a másik vásárolni óhajt egyet-mást; van, aki unatkozik és sziva­rozni óhajtana s nem ritka az olyan se, aki — törik-szakad — elszánta rá magát, hogy ő bizony megházasodik. Oh, a mini időikben vannak ilyen kétségbeesett egzisztenciák. Alighanem ezt is a1 háborúk és a forradalmak hozták magukkal. De ezer meg ezer apró-cseprő baiját a min­dennapos életnek még nem is említettem. Hány asszonyka járkál az utcán, akinek igen nagy szüksége volna egy megbízható cselédre. Vagy esetleg nem is cseléd az, akire momentán szük­sége volna! Meg olyan is találkozik, aki órákat szeretne adni. Leckeórákat, francia órákat, angol órákat, pásztorórákat. Szóval tudományos célza­tai vannak. Más meg jó és olcsó házikosztra ke­res igénylőket. Mikor ekképp az ember hétköznapi gondjain töprengenék, egyszerre csak a gombokra ugrik át a képzeletem. Az ugrás nem is olyan nagy. A gord-ból a kétlábú „n“ helyébe egy háromlábú „m“-et teszek s már megvan a gomb. Vallon hány gomb van egy emberi öltözeten? Legalább harminc vagy negyven. Az asszonyok néha szá­zat is rávarrnak a ruhájokra, bár vannak olyanok is, akiknél az egész pongyola csak egy gombra jár. Egy kis hízelgésre lepattan. Mii az ördögnek ez a sok gomb a ruházaton? Vagy ha már megvan, miért nem használják fel valami praktikus célra? Például az előbb emlí­tett bajok és gondok kiküszöbölitésére. Milyen jó volna a gombbal leküzdeni a gondot. Hohó, megvan! Meg fogjuk teremteni a. gondüző gombot. A dolog nagyon egyszerű. M'nden ember feltűnő helyen visel egy-két gombot, ahol akarja. Jó nagyokat. S ezen közzéteszi a vágyait, a gon­dolatait, a kívánságait. Hogy mindenki lássa* Hogy az érdeklődők tudomásul vehessék. Hogy hirdetések, utánajárások, ló'tás-futások költségeit és fáradságát megkímélje. Móndok példát. Egy ur utazik a villamoson. A gombián ez áll: MEGNŐSÜLNÉK! Nem kell több. Minek neki odaimi, hogy: „karcsú, magas, csinosnak mondott, 2*> éves fiatal ember vagyok". Mindenki úgyis látja Nem kell fotográfia, nem kell hirdetési dij, nem kell rej­télyes találkozó, titokzatos elmek alatt, semmi­féle komédia se kell az ügyhöz. Itt az áru, hol a vevő? Vagy egy kis lány megy a gombbal: EGY MILLIÁRD HOZOMÁNYOM VAN Úgy menne utána a tömeg, mintha katonabanda volna. Egy férfi, olyan kisgazda külsejű, csak any- nyit hirdet a gombján: ELSZEGŐDNÉK TARNÓCÁRA BOJTÁRNAK Az ifjú biztos lehet, hogy nem fogják miniszter­nek hívni, hanem vagy bojtárnak vagy népszin- müénekesnek. S milyen egyszerű, népszerű és nagyszerű volna, ha a kendőzött nő csak ennyit jelentene ki a gombján: ÉN VAGYOK AZ, ÉN VAGYOK AZ, AKI NEM JÓ Mindenki egyszerre tisztában volna az ügyekkel. És ő is. Állást kaphatnának az állástalanok, cselédet fogadhatnának a cselédtdenek, lakáshoz jutnának a lakástalanok, tanítót szerezhetnének a tanulat­lanok. S nekem se volna gondom, hogy miképp fejezzem be ezeket az elmélkedéseimet: Egysze­rűen rámutatnék a gombomra: HAGYJANAK BÉKÉBEN, NEM ÍROK TÖBBET. Német interpelláció a külügyi helyzetről. Kafka dr. képviselő a német munkaközösség megbízásából sürgős interpellációt nyújtott be, amelyben azt kérdezte Benes külügymi­nisztertől, liajlandó-e a képviselőház plénu­mában, vagy külügyi bizottságában jelentést tenni a külügyi helyzetről, van-e tudomása a miniszternek a németeknek a nyugati hatal­maknál tett erélyes intervenciójáról és hogy tudja-e a miniszter emez intervenció tar­talmát? Jfíe várd míg fctsxöíitnmfi, Ifcogff elő^zess! ■ A

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom