Prágai Magyar Hirlap, 1925. február (4. évfolyam, 26-48 / 769-791. szám)

1925-02-13 / 35. (778.) szám

Péntek, február 13. _ A ruszinszkói szövetkezetek köz­pontjainak fúziója megtörtént. Ruszinszkói szerkesztőségünk jelenti: A szövetkezeti kér désben uralkodó bizonytalanság végre elosz­lani látszik azzal, hogy a ruszinszkói hitel- szövetkezetek munkácsi és ungvári köz­pontja február 10-én délben az ungvári Ko­rona nagytermében kimondotta a fúziót- Az ülésen Frankenberger dr. elnökölt, aki min­den részletében kidolgozott előterjesztéssel szolgált az egybegyűlteknek- A magyar szö­vetkezetek érdekeit a gyűlésen Jaross Gyula védelmezte meg. A fúzió előtt mindkét köz­pont külön gyülésezett, melyeken megbeszé­lések történtek a fúzió lényegesebb feltéte­leire nézve. A fúzió az érdekeltek körében nagy megnyugvást keltett. — A tisztességtelen verseny elleni tör­vény. Az érdekelt szaktestületek benyújtot­ták már a szakvéleményeiket a tisztesség­telen versenyről szóló törvény javaslatához- A terjedelmes anyagot a kereskedelmi mi­nisztérium fogja áttanulmányozni s a szük­séghez képest megváltoztatja az eredeti ja­vaslatot. A javaslat ellen egyetlen elvi kifo­gás sem merült fel. Remélhető, hogy a nem­zetgyűlés a tavaszi ülésszak kezdetén letár­gyalja a javaslatot. — A pénzintézetek általános alapjának gondnoksága felhívja az általános alap tag­jait, hogy jelentkezési lapjukat haladéktala­nul küldjék be a Zemská Banka prágai igaz­gatóságához. Az alap ama tagjai, akik az el­lenőrző szövetségnek is tagjai, jelentkezésü­ket az ellenőrző szövetség utján terjesszék be. — A magyarországi árviszonyok. Buda­pestről jelentik: A nagykereskedelmi index január hó folyamán 17 százalékos visszaesést mutat és ezáltal elérte a novemberi nívót. Az élelmiszerek indexszáma január folyamán fél százalékkal emelkedett, mig az ipari termé­kek indexe 3.4 százalékkal csökkent. Általá­ban mondható, hogy az nagy különbség, amely iparí termékek és élelmiszerek között jóformán a háború kezdetétől fogva volt, megszűnt. Az értékpapírok indexe januárban 9.8 százalékkal esett. A takarékpénztári be­tétek januárban 6-6 millióval 246-6 millió aranykoronára emelkedtek s így a mai ma­gyarországi takarékbetétek a békebatétek- nek elérik már 15.4 százalékát. A szanálás megkezdése óta a takarékbetétek megtízsze­reződtek. — Az angol kereskedelem január hónap­ban, Londonból jelentik: A januári angol ki­vitel 66 millió angol fontra emelkedett, mig múlt év januárjában csak 64 millió font volt- A bevitel 129 millió, szemben a múlt évi 101 millióval. — Kényszeregyezségek. Pozsonyból je­lenti tudósitónk: A nagyszombati Kereske­delmi és Iparbank szerdán kényszeregyez- ség megindítását kérte a pozsonyi törvény­széken. A bank fedezetlen vesztesége, mint a benyújtott mérlegből kitűnik, 1 millió 367.148 korona 7 fillér. — Ugyancsak kény­szeregyezség megindítását kérte a Kalisch Simon Fia galántai rövidárukereskedő (cég- tulajdonos Kalisch Ármin). Passzívája 200.000 korona körül mozog. Egy szlovák textilcég összeomlása. Pozsonyból jelentik: A Max Kohn cég Lő­csén kényszeregyezséget kért maga ellen. A textilcég összeomlását az 1921—22-ben el­szenvedett veszteségekre vezetik vissza. A cég hitelezőinek 40 százalék egyezséget ajánl föl. Az aktívák egy és fél milliót, a passzívák 1,288.000 cseh koronát tesznek ki. — Hruska, Kratochvil és társai pöstyéni cég kényszer­egyezséget kért maga ellen. Hitelezőinek 100 százalékot ajánl föl, amit négy féléven­ként fizetendő részletben törlesztene. Az ak­tívák 1 millió koronát, a passzívák 920.000 koronát tesznek ki. — Uj európai kölcsönök Amerikában. New-Yorkból jelentik: Gráz városa tárgya­lásokat folytat az itteni bankkörökkel egy 2 és fél millió dollárt kitevő 8 százalékos köl­csön kieszközlése céljából. — Hír szerint az 50 millió dolláros lengyel kölcsön egész összegének, vagy egy részének kifizetését e hó 16-ra várják. — Tárgyalások az Oroszországba való textilkivitelről. A csehszlovák textilnagyipa­rosok tárgyalásokat folytatnak az Oroszor­szágba szállitandó nagyobb mennyiségű nyersgyapotterményeket illetőleg. A tárgya­lások akadályokba ütköznek, mert Oroszor­szág azonnali szállítást követel, mig a cseh­szlovák szövő'gyárak hosszabb szállítási ha­táridőt kérnek, mert 3—4 hónapra teljesen ki vannak árusítva. — Olaszországban cukorvámot vezetnek be. Triesztből jelentik: A kormány legutóbbi tárgyalásán, amely az Olaszországban beve­zetendő cukorvámmal foglalkozott, elhatá rozták, hogy 100 kilogrammonként 9 arany Urát (41 papirlira) fog a vám kitenni. — Csökkent a magyar bankjegyforga­lom. Budapesti szerkesztőségünk jelenti tele ionon: A Nemzeti Bank legutóbbi kimutatása szerint a bankjegyforgalom az elmúlt héten 183.9 milliárd koronával csökkent, mig az érc és devizafedezet 45.6 milliárd koronával emelkedett. A kimutatásból kitűnik, hogy a Nemzeti Bank státusa az elmúlt héten jelen­tősen javult. 8.000.000 Kí t tett ki 1433 szerencsés embernek a nyereménye, akiknek esi. épitési sorsjegyük volt. Ezek közül egy nyert 1.000.! 00 koronát, két nyeremény volt á 500.000 korona, tiz á 100.000 korona stb. A legjobb takarékossági rendszer az, ha nálunk vásárolja a esi. épitési sorsjegyeket, melyeket a következő, kedvező részletfizetések mellett ajánlunk: 1 egész 2 7o-os csehszlo vák épitési sorsjegy 1921-ről: 18 hónapos részletfizetésre á Ke 37.— 12 „ „ „ „ 52.— 10 r> » » » 60.— 1 ötod2°/0-os csehszlovák épitési sorsjegy: 12 hónapos részletfizetésre á Kő 11.*— 10 » » » » 12.50 5 » » » » 24* Minden sorsjegyet legkésőbb 1946. év végéig ki kell húzni. fvenhént utt húzás. Adamovic és Társa bankháza, Prága áratislavai íiákii Kőiben palota (a Carlton szálló mögött) Telefon: 2691, 2692, 2693. — Sztrájkmozgalmak Japánban. A nem­zetközi munkahivatal jelentése szerint Japán­ban az elmúlt év folyamán összesen százhat- vamhat sztrájk volt. A sztrájkban 33.965 férfi és 3614 női munkás vett részt. Legtöbb sztrájk a fém-, textil- és vegyiiparban for­dult elő. = A magyar malmok tartózkodnak a gabonavásárlástól. Budapesti szerkesztősé­günk jelenti telefonon: A budapesti termény- tőzsdén az utóbbi napokban jelentősen meg­csökkent a forgalom és az irányzat vonta­tó ttá lett. Tőzsdei körök szerint ennek a tartózkodásnak az oka nem annyira abban keresendő, hogy az amerikai piacokon is hullámázik gabona ára, hanem abban, hogy a szomszédállarnok nagyobb mennyiségű ame­rikai búzát vásároltak és most egyelőre el vannak látva, minek következtében nem érdeklődnek a magyar liszt iránt. = A folyó évi gabonatermés jobb lesz, mint a múlt évben. Londoni jelentés szerint az angol kormány által megszervezett, a ga­bonaáraik emelkedésének okát kutató bizott­ság jelentése szerint az európai gabonaárak a chikágói terménytőzsde szerint igazodnak. Remélhető azonban, hogy a. gabona árai Chi- kágában is esni fognak faár csak azért is, mert az áremelkedés -következtében lényege­sen nagyobb területen vetettek gabonát az amerikai mezőgazdák. A m-ult aratás gyön­gébb eredményét az időjárás okozta, ellenben a folyó évben okvetlenül várható a gabona- termés emelkedése. = A morva cukorrépa átvételi ára. A morva cukorrépagyárak tegnap megegyez­tek. A répa átvételi ára 18 korona,, amihez még különböző pótlékok jönnek. Tudvalevő, hogy a cseh gyárak 20 koronában állapod­tak meg. A prágai szerződés változó ára 250 koronáig 9 százalék, 250—300-ig 9 és fél szá­zalék, 300 koronán felül az ár a 300 koronát meghaladó összeg egy tizedével emelkedik és ha 320 koronánál több, akkor az átvételi ár a cukor ára 20 százalékával emelkedik. Fzt az egyezséget a szlovák cukorgyárak­kal nem kötötték meg. 0OOOOOOOOOOOOO0OOOOOOOOOOOOOOOOG Megjelent! Szent-lvöny íőzseí nemzetoyiilési képviseli) könyve a: Mezöpzflasági könyvvitel Ara Kő 24. Megrendelhető a Prágai Magyar Hírlap kiadó- hivatalában. OOOOOOOOOOOOOOOOGCvOGOOOOOOOOOOOO-)- Gyöngült a prágai tőzsde. A mai tőzsde gyöngülő irányzatot mutatott, amely az egész tőzsdeidő folyamán tartott. Kulfsszértékek 6 ko­ronával csökkentek. Beruházási értékek nem egységesek. Exoták közül balkánérté­kekben volt forgalom. Záróirányzat: gyönge. A devizapiacon nyugodt üzlet volt változatlan árak mellett. Előfordult kötésen: 11/12. 11/11. 1.923. évi kincstári átalván? —~ — 1924. ári kincstári utalvány — — — Nvereménvkölesön ............. 9^.50 90.25 fi %-0s beruházási kölcsön . 6%-os lisztkölesön ••'••• l7 ZZ L fi °/r Allámkölesön............. 72 ™ Morva orpTi.-kölcs. 1911 4Vj °/o _• Mor va oraz.-kö'cs-1917 ö e/n. _■_ Pr ánra város 1917 köles. ' % _‘_ Pr áca város 191o köles, i % ’_ *_ Briinn város 1971 köles fi «/„ ’_ *_ Po zsony város. lOlDköles. 4°/- ot'cn a-r'tin Éráira városi, tükröt. 4 °/r . f=’sn fien Osl. vörös kereset sorsiecrv __ __ Macvar sfrtos vörös kereszt * * Ma<rvar ideálon’ «orsie<ry . *_ •_ Av rá?hankR!Z.n!k.a MSiM 3S5.'50 Bohemia .............................. , TZ’7^ Cseh TTm'on Bank.............. tífi'sn Leszámítoló........................... k16.­Oseh Inarbank.................... 70'sn Pr ásrai Hitelbank.............. H?-50 ™.50 Szlovák Bank.................... Hí­Zi vnostenska....................... ?«,* _ Áns rol-flslov. Bank. .... 7a-7s 7q‘7s Osztrák hitel ........ __ Z?'_ Bécsi Hnionbank................. ?,■ _ Wien er Bankv.................... =3.37 5í,.2> Jnéroslove nska-banfe .... en,La Nordbahn.............................. J070.-- 5100.— Cseh Ónkor.......................... G^.­Ho rvát cukor. ....... ^Zí-50 c/'n'sn Kolini műtrágya................. °30.50 6^0.50 Ko lini kávé....................... 11^-50 Ko lini petróleum ..... y2- —. ‘’p — Kolini szesz....................... ’H'IS Te iioar rt........................... ^05.— Első oilseni sörgyár .... Breitfeld-DanSk................. S«.- 5«.— Lanrin é s Klement .... 32^.50 324.— Ringhoffer........................... 735.- /35~ Cse h északi szén ...... <79®.— — Cseh nyugati szén.............. Alomé ................................. 296.- 205.­Po ldi.................................... 397.- JfOl. Pr ágai vasipar ...... 1010.— 1U00.— Skoda.................................... 692.- 698.— Po zsonyi kábel ....... 1570.— —.— Inwaid .......... 323.— 329.— Prágai oapir ....................... —.— —~' .. \-j- Pozsonyi terménytőzsde. A világpiac ha­tása alatt a pozsonyi terménytőzsde árai is csökkentek. Egyedül zab iránt mutatkozot na­gyobb érdeklődés. Irányzat tartózkodó. A követ­kező árakat jegyezték: Búza 267—275, rozs 240— 243, árpa 230—235, zab 190—200, tengeri prompt 145—147, jugoszláv májusra 150—152, búzadara 425—435, duplanullás 415—425, -főző 385—395, ke­nyérliszt 345—350, barnaliszt 260—270, rizs 285— 290, korpa 128—130, amerikai zsir 15.30—15.35. f A budapesti értéktőzsde árfolyamai: 11/12. 11/11. Ang.-Magyar ........ 35000 3á50Ö Hazái ba^k : mooo 122000 Magyar Hitel ....... ^25000 438000 Jelzálog.......................... . csSftö Le számítoló........................... onene Magyar-Olasz....................... ifi2nno Oszt rák Hitel....................... 162000 164000 M« kSíe'.b“k» 7000 Kereskedelmi bank .... 1122000 1155000 Egyesült takarékot.............. ifonnn Magv ált tkot.................... 120000 12a00ö Els ő hazai tkpL. I . . . . . 2860000 2880000 <?nio-A . . 552000 557000 Riá?a ::::::::: leiooú isiooo &ati75000 73000 Délivasut . .......................... “ 595^ Ál lamvasut................. . >iionnrt Bo rsod-Miskolci................. 2Í2000 Co ncordia-.......................... ,«750 43000 Bnd aDesti malom • . . . • canno Gizella malom.................... 67000 68000 Hu ngária malom................. .n-nenn iiísnno Beocsini................................. 1070000 1115000 SS reőiiVítovi; D?LSe?é.°.:::::::: usooo !»■ mSL................................. 1730000 1810000 « 2S ............................................... 40000 <*4000 ................................. 8500 8000 P. saky „•**••;•••** 840000 890000 MagvarFeyyergyár .... 2f90^gg 2750000 Ganz Danubius.................... 1180000 1250000 Ga nz-villamos.................... <10000 118000 Ho fherr................................. 99000 99000 Lá nc • 21750 22000 ................ 45000 46000 Gyón ..................................... 45000 ^4000 fec hlick •*•••••••* rnertA 60500 Teudloü-Ditrich................. .592 ^050 ................ 6900£ 72000 ?0 ?1.................. 39500 39500 ^l?z.................................... 863000 873000 hzz o......................................... 33000 — £aP11f.................................... 112000 113000 ............................................... 120000 127000 Gold berger . . .................... ] 17000 120000 Hu ngária műtrágya .... 1 _ A,;,* ....................... 2130000 2240000 k .................... 205000 212000 ög-me!6 .............................. 270000 265000 **••...................... — 26000 sz alaml................. 15000 13000 °25£?-i:i.............................. 63000 70000 Telefon * . I *. *. I I *. *. I ! Egyes^fa ! * I i * .* I i 8500 9000 Gufmann ......... 630000 690000 Orsz fa . 79000 81000 Lignurn-tröst . I ! I ! I 30000 31000 Malomsoky ......... 8000 Neuschloss ......... -- 1200 Rézbán vai................ 60000 70000 Sz lavónia............... 54000 63500 Na schitzi................... 1710000 180000 Za bolai......................... 225000 26503 Adria . ........... 1085000 — Attantika.......... 25500 25500 Levante .............................. 152000 157000 Tröszt.................................... — 136000 Llo yd bank ......... — —-f- Üzletfélen a bécsi tőzsde. Tőzsdenyitáskor a kulisszban nagyobb kínálatra az irányzat legyöngült. Csak egyes magyar és cseh érté­kek voltak szilárdak. Korlátban sem alakult ki üzlet. A tőzsdeid'ő további folyamáu az üzlet csaknem teljesen pangott. Záróirányzat: válto­zatlan. DEVIZAÁRFOLYAMOK: Prága, február 12. Deviza. Amszterdam 1366.75 Berlin 807.25 Buenos Aires 1357.50 Brüsz- szel 172.50 Helsingíors 85.-50 Zürich 653.75 Oslo 518 Kopenhága 604.75 London 161.80 .Madrid 481.75 Milánó 141 New York 33.80 Paris 182 50 Stockholm 914.75 Belgrád 55.625 Budapest 4.65 Bukarest 17.25 Konstantinápoly 17.65 Riga 652.50 Szófia 2471 Varsó 654.25 Bécs 4-70 Rio de Janeiro 399. Prága, február 12. Valuta. Holland 1367 né­met 8.025 belga 172.75 svájci 655.50 dán 603.50 an­gol 162.175 olasz 141.50 amerikai 33.92 francia 184.12 svéd 913 jugoszláv 55.375 magyar 4.635 bol­gár 24.30 lengyel 654 osztrák 4.70. Budapest, február 12. Devizák. Amszterdam 29965 Belgrád 1184 Berlin 17175 Bukarest 370 Brüsszel 3686 Kopenhága 12845 Krisztiánra 11104 London 345000 Milánó 2987 New York 72210 Pá- ris 3867 Prága 2130 Szófia 522 Stockholm 19440 Varsó 13838 Bécs 101.60 Zürich 13924. Becs. február 12. Devizák. Amszterdam 28550 Belgrád 1163 Berlin 16850 Brüsszel 3619 Budapest 8900 Bukarest 361 Krisztiim a 10805 Ko­penhága 12600 London 339400 Milánó 2937 New York 70935 Párás 3810 Prága 2095 Szófia 514 Stockholm 19070 Varsó 36610 Zürich 13665. Berlin, február 12. Deviza. Buenos Aires 1.660 Konstaünápoly 2.212 London 20.055 New Y-onk 4.195 Rio de Janeiro 0.476 Amszterdam 168.89 Brüsszel 21.41 Oslo 64.07 Helsjngifors 10.555 Róma 17.40 Belgrád 6.875 Kopenhága 74.73 Lissza­bon 19.98 Páris 22.51 Prága 12.385 Zürich 80.87 Szófia 3.055 Madrid 59.58 Stockholm 113.05 Buda­pest 5.81 Béos 5.908 Bukarest 2.14 Varsó 80.45. Zürich, február 12. Párás 27.83 London 24.81 New York kábel 5.18.75 Brüsszel 26.50 Róma 21.50 Madrid 73.60 Amszterdam 208.75 Berlin 1.23 5/8 Bécs 0.0073 1/8 Stockholm 139.75 .Oslo 79.25 Kopenhága 92.25 Szófia 3.75.5 Pr á g a 15.35 Varsó 99.50 Budapest 0.0072 Belgrád 8.51.25 Athén 840 Konstantinápoly 2.75 Bukarest 2.65 Helsing- fors 13 Buenos Aires kábel 206. PRÁGAI MAGYAR HÍRLAP — Szlovenszkói szerkesztő: Telíéry Gyula, lg!ó. — Ruszinszkói szerkesztő: Rácz Pál. Ungvár. — Budapesti szerkesztő: Erdélyi Árpád, Buda­pest,. VII, Damjanich-utca 25-a, telefon 174—21. Kiadja: FlachbartbErnödr. — Nyomatott a Deutsche Zeitungs-Aktien-Gesellschaft nyomdá­jában Prágában — A nyomásért felelős: O. Holik. I RngggsiüaitáEyegzdgii&r § TfóRdkí mfltHtezet. pecsét 8 bélyeg cinbe (viHnefta) g és 8 Művészies ki- l|Íf zománc- és 9 vitelben a vés- réztáblák, X .... , arany és ezüst 9 noki szakma Xü® . .' , Q . . , ,, vésését, vala­minden ágába mint számozó- g vágó munkát, ffépot é8 S úgy acél, mint (I.HERZ06 ) j nak javítását q rózbélyegzőt, \v ,<5. \J/ fl legrövidebb Q peesétnyomót, idő alatt ií elkészíti O IERZOO l. mavésnbb § Praha-Vinohrady, Celakovského-u. 38. 0 Egyedüli magyar vésnök PrágábanI g . ' . . .*. J. E. Pezsgőgyár — Alapitva 1825. I Ace3redöay,o!IOrácsoli | és napeiléiizőtásznah j gyára § OrOnn, Bratislavska 47 S Telefon: 1660. ® fiák: Kassa Rattfár-ntca 4. sz. | 9 %

Next

/
Oldalképek
Tartalom