Prágai Magyar Hirlap, 1925. február (4. évfolyam, 26-48 / 769-791. szám)
1925-02-07 / 30. (773.) szám
2 Szombat, február 7. vost a gyilkosság vádja alól, ha az orvos igazolni tudja, hogy a beteget ennek kívánságára ölte meg. A probléma egyébként a szépirókát is izgatja. Dosztojevszkij világhires regényében két életet állít szembe: egy hasznosat és egy haszontalant s az egyiket, a haszontalant, a másikkai, a hasznossal, idegizgató mese kapcsán, meggyilkoltatja. Dosztojevszkijhez méltó, merész ötlet- Ahhoz azonban, hogy az ötlet merészségét fokozza; hogy a tételt ne az etika, hanem a logika szabályai szerint oldja meg s hősét ne büntesse, hanem felmagasztalja: a nagy orosznak sem volt bátorsága. Mindent összevetve: a probléma, a teóriáknak körülötte örvénylő árjával, a hullámok szeszélyes játékával, a fényhatásokkal, szinkontrasztokkal gyönyörködtet; de abban, hogy a hullámokból egyszer majd a valóság Tajgetosz hegye üti ki fejét, hinni nem tudunk. Az önálló kereseti foglalkozást űző személyek biztosítása A kormány félhivatalos lapja, a Cesko- slovenská Republika legutóbbi számában Brabler dr. miniszteri tanácsos cikkét közölte, amely a következő információkat tartalmazza az önálló kereseti foglalkozást űző személyek szociális biztosításáról* A biztosítás mindazokra a fizikai személyekre vonatkozik, akik kereseti adót, vagy földadót fizetnek és a köztársaságban laknak. Emez meghatározás szerint köteles biztosítás alá esnek nemcsak a kisiparosok és kisgazdák, hanem a gyártulajdonosok és nagybirtokosok is, továbbá az ügyvédek, közjegyzők, orvosok, gyógyszerészek stb*, vagyis az úgynevezett szabad foglalkozást űző összes személyek. A biztosítás felső korhatára hatvan éves életkor, mig az alsó korhatár nincs megállapítva. A biztositó intézet szervezete nagyjában azonos a szociális biztosításról szóló törvény által felállított biztositó intézettel. A rokkantjövedelemre való igény akkor támad, ha a biztosított rokkanttá válik és ha a kereseti képessége a legutolsó három év átlagkeresetéhez képest ötven százalékkal esett. A rokkantjövedelem alapösszege évi ötszáz korona és a felemelt járulék, mely annyiszor 3.50 koronát tesz ki, ahány hónapig fizette a biztosított egyén az illetéket. Ággkori járulékra azoknak a biztosítottaknak van igényük, akik hatvanötödik életévüket betöltötték. A gyermekek tizenhét (17) éves korukig részesülnek neveltetési járulékban. Az özvegyi járulék az aggkori, illetve rokkantsági járulék felével egyenlő. A biztosítási illeték az összes biztosítottnál egyenlően van megállapítva havi huszonkét koronában. A javaslat körülbelül másfélmillió biztosítottra számit. mg/ Ki volt a legnagyobb ur? Egy müveit kutya naplója — A P. M. H. eredeti tárcája — Lemásolta: Sas Ede. I. A Filax névre hallgatok. Szép hosszú és göndörszörü bundám van, amelyet gondosan és tisztán tartanak, szépen megfésülgetnek. Dehát ez csak külső értékes tulajdonságom. Már-pedig jól tudom, hogy a belső jótulajdonságok teszik az embert, azaz hogy a kutyát. (Az embernél a külső tulajdonságok sokszor fontosabbak.) Nos, én az igazi erények dolgában nem szűkölködöm. A kutyaiskolát is kijártam. Első eminens voltam a kutyaillemtanból. Szóval a műveltségem nem hagy fönn semmi kivánni valót. Az igaz, hogy ehhez képest meg vannak az igényeim is. De hát ezt már a városi civilizáció hozza magával. Azonban ne kerítsünk olyan nagy feneket a dolognak. Minél érdekesebb mese! Minél több cseö'kmény! Ez a módért- elbeszélők jelszava. Tehát csóváljunk mi is farkat a korszellemnek! Kezdjük meg a memoárjainkat! Hisz van az én é'eteni is oly fontos, mint igen sok emberé, akik szintén memoárokat Írnak. II. A család, melynek tagja lettem: úri család volt. Az első emeleten volt a lakásunk. Tágas, szőnyeges szobák. Meleg, kényelmes jólét. Sőt egy kis fényűzés is, — amelynek meg volt az a sajátságos friss szaga. Az a bizonyos paxvenü-illat! No de hát minden kuAz autonómia ügyének ni lendülete! adott Stodola levele Buday József dr. néppárti képviselő nyilatkozata a P. M. H.-nak — Tárgyalások a cseh néppárt Hrusovszky csoportjával = Poprád, február 6. (Saját tudósitónktól.) A csehszlovák politikában látszólagos szélcsend következett be, pedig forr, kavarog minden. A politikusokat számos nagyfontosságu kérdés foglalkoztatja, melyek elintézése életfontosságú az egyes pártokra. Még jobban növeli a zavart az, hogy az egyes pártok, sőt maga a kormány sincs tisztában erejével. Ugyanazon pártok, melyek egyes kérdésekben egymással karöltve kivannak haladni, más ügyekben egymás ellen fordulnak, hogy azután egy harmadik esetben ismét más csoportokban keressenek segítőtársakat. Éppen ezért különös jelentőséggel bir Buday József dr. képviselőnek a szlovák néppárt gyik méltán vezető egyéniségének véleménye az aktuális kérdésekről. Buday hosszabb ide:g egészségének helyreállítása végett üdülő szabadságon volt és innen távozása alkalmával sikerült tudósítónknak tőle felvilágosítást nyerni. Tudósítónk elsősorban a sokat emlegetett turócszentmártoni deklarációra, Stodola Emil ismert levelére és a cseh néppárt szakadására vonatkozóan intézett kérdéseiket a pártvezérhez. Buday dr. ezekre a kérdésekre a következőket mondotta: — Meg kell adni, hogy Stodola Emil levele nagyon diplomatikus. Először támad bennünket, aztán igazolja állításainkat, hogy jó fiú maradhasson a mi szemünkben is. Pártunkat nem érdekli Stodola taktikázása, de azt hiszem, hogy most már senki sem akad, aki kételkedne a turócszentmártoni dekoráció ama záradékának létezésében, amely kimondja, hogy Szlovenszkónak 10 éven be üi teljes autonómiát kell kapnia. Mondanom sem kell, hogy ezzel harcunkban egy uj erősséget nyertünk, hátha még hozzá teszem azt, hogy szóbelileg sokkal kifejezettebben történt eme megállapodás, mint ahogy írásba foglalták. Persze a naiv szlovákok akkor még elhitték, hogy a cseh testvérek meg fogják tartani szavukat még akkor is, ha erről egy betűnyi irás sem tanúskodna. Ma már okosabbak lennénk . . . — A záradék kipattanása folytán harci modorunkat is némileg meg ke'l majd változtatni. Erről egyelőre részletesebben még nem nyilatkozhatok, de az bizonyos, hogy uj erőhöz jutott harcunk még a kormányt is meg fogja lepni — Annyit mégis eláru’hatok, hogy most a becsületérzés kényszererejével fogjuk a sziovenszkói centralistákat rábírni arra, hogy az autonómia mel’é á’ljanak. Igaz, hogy erre nem lesz valami nagyon nagy erőre szükség, hiszen köztudomású, hogy az exponált centralista szlovák -optikusok alig várják az alkalmat, hogy az autonómia mellé álljanak. — Én azt hiszem, hogy az első ilyen megtért Srobár lesz, aki kü’önben sem áll nagyon távol ez eszmétől. Higyje el, megtérésük ma már nem is annyira az autonómia, mint inkább pártjaik érdeke. így pl. az agrár párt csakis igy menthetné meg mandá urnáinak egy részét. Már kevésbé hiszek a szociáldemokraták megtérésében, ök urvanis érzik, hogy nagyon rosszul á lanak Szloven- szkóban és igy választás esetén szükségük van az itt élő csehek szavazataira. A sziovenszkói kommunis ák kardcsörtelése az autonómia mellett pusztán taktika. Számtalan esetben tapasztalam, hogy a kommunis ák a Ignagyobb cseh sovl- niszták — Ám nélkülük is táborunk o’y erőssé lesz, hogy ez egymaga is eldönti harcunkat. Arról különben szó sem lehet, hogy akár egy jottányit engedjünk az autonómiából. — A cseh néppártban határozottan van egy erős áramlat, amely magáévá tette ügyünket. így a Horski és Mysilvoc csoportjához tartozó politikusok már több ízben leszögezték á'láspontjukat mellettünk. Ez a csoport természetesen közelebb áll szivünkhöz, mint Srámek ura’mon levő csoportja és állandóan van is közöttünk tárgyalás az esetleges kapcsolatok létesítése iránt. Addig azonban, amig a cseh néppárt bennmarad a koalícióban, még csak együttműködésről sem lehet beszé'ni, annál kevésbé egybeolvadásról. Majd, ha a néppárt kiválik a koalícióból, ami be fog következni, akkor beszélhetünk komolyan azonos e’járásról a kormány ellen. Hangsúlyozni akarom, hogy a cseh néppártnak eme kettős tagozottsága dacára beszélni sem lehet szakadásról. — Nem szabad o'fe’ejteni, hogy Horskiék csupán Sramekék taktikáját hibáztatják, pártprogram tekintetében azonban teljesen egyek és igy nincs is okuk a szakításra. Az sem igaz, hogy Kordac érsek ál'ana a türelmetlen csoport háta mögött és hogy ezok szemére vetnék Srameknek, hogy nincs tekintélye Rómában, lám, addig mig más államok főpapságát a pápa e'árasztja rendjelekkel, addig a csehszlovák főpapság ilyet i»em kap, hiszen ■pl. maga Srámek ipogkapta a létező legmagasabb pápai kitüntetést, az u. n. „Proto nótárius aposto’icus ad iustar particlpancium“ rendjelét, igazo’ásául annak, hogy Róma igenis sokra becsüli Srámek katolikus tévéi kenységét. — Mi a véleménye kanonok urnák a pásztori évéiről és az ellen megindított támadásokról? — Ha ezt mint kanonoktól kérdez-, válaszolok. Ha azonban mint képviselőtől, úgy nem. Meggyözödéses álláspontunk ugyanis tya nem kerülhet egy ősi hitbizományos kastélyba . . . Mihelyt odvezettek, első és legfőbb gondom volt, hogy kipuhatoljam, ki a legnagyobb ur ennél a háznál? Bölcsen úgy okoskodtam, hogy annak fogom a kedvét keresni legjobban. S akkor gyöngyéletem lesz! Egy aranyfürtös fiúcska futott hozzám és gyöngéden átölelte a nyakamat. Úgy látszott, kissé elhagyottnak érzi magát ebben a nagy lakásban s örül, hogy végre egy kellemes játszótársra talál. Leereszkedtem kis barátomhoz s elkezdtem vele játszani. Mert hiszen a kedély még nem halt ki belőlem. Még nem vagyok egészen spleenes, vén kutya . . . Különben is ajánlatosnak tartottam, ha Gusztiba kedvét keresem. Hisz mindenki igy szólitgatta. Nagyban becézgették. Úgy tűnt föl előttem, hogy ő az ur a háznál . . . Egyszer azonban mi történt? Előjött egy nyurga, sápadt fiatal ur, akinek oly regényesen volt megkötve a nyakkendője, mintha én a fogaimmal jól megtépáztam volna s rászólott a kicsikére: — Gusztika! Tanulni! Guszti nem akart tanulni. Még velem akart hancurozni a szőnyegen. Én is el’msé- ges szemmel néztem a hosszú legényre, aki most élesebb hangon ismételte: — Guszti! Egy-kettő, mond föl a leckét! A fiúcska odasompolygott az Íróasztalhoz. Szórakozott volt és ügyetlen. A tintát is az Írására cseppentette. Amire a nyurga ifjú jót húzott a körmére a vonalzóval. A gyerek sírva fakadt: — Mama, mama! A nevelő ur megveri! És lelkendezve futott a belső szobába a mamájához. Kíváncsian én is utána sündörögtem. No, gondoltam, majd kap most ez a hó- iho.gas kamasz! A nagyságos asszony a gyerekre nézett. Azután a nevelőre nézett. Azután azt mondta: Bizonyosan megérdemelted. Jól tette a nevplő ur! Amire a fiú lesütött szemmel elsomíordáít. Én pedig kerekre nyitottam a szemeimet. Hát igy vagyunk? Nem nekem szólt a lecke, mégis én tanultam belőle a legtöbbet. Hát ennek az égmeszelőnek szabad a kis fiút megütni? Hiszen akkor a nevelő nagyobb ur a háznál! Akkor én eddig rossz helyen alkalmaztam a farkcsóválást. Barátságosan néztem a nevelő urra . . . III. Természetes, hogy ezek után Guszti pajtás hiába hivott már játszani, Morogva vi- .csorgattam rá a fogaimat. Ismét egyedül, játszótárs nélkül ődöngött. S szomorúan tanulta a leckéjét . . . Én pedig elkísértem sétára a nevelő urat, akinek bizalmát sikerült annyira megnyernem, hogy rám bízta a sétapálcáját, amelyet a fogaim közé vettem. S farkamat zászló gyanánt fölemelve, büszkén vittem előtte . . . Azonban az ember élete csupa meglepetésből áll. Egy szép délután a nagyságos asszony megcsókolta a fiacskáját: — Eredj sétálni, Gusztikám, a Vicával! A Vica a szobalány volt. Később a nagy sága a Julist, a szakácsnőt is elküldte hazulról. Én is szerettem volna sétálni menni a nevelő úrral. Hisz oly gyönyörű tavaszi nap volt! Az Andrássy-ut iy énkor friss, harmatgyöngyös ibolyaillatban úszik. S csinos ku- tyahölgyikéket is visznek sétálni ... De a nevelő urnák semmi kedve sem volt a sétára Ott hagyott az ebédlőben, ahol én elszontyolodva feküdtem <e a kandalló előtt a rókabőrre. Hanem aztán eluntam magamat Fölkeltem s elindultam a lakásban, megkeresni a az, hogy a püspökök akciójához a politikáua’ semmi köze. Éppen ezért mélyen elitclem pokrokár pártok ama taktikáját, mellyel a pásztorlevelet a magyarság ellen játsszák ki. _ A magyarságnak mint nemzetségnek semmi köze nincs ehhez. Érdekli a katolikus magyarságot éppúgy, mint a katolikus szlovákokat és éppoly kevésbé érinti a protestáns magyarokat, mint a protestáns cseheket. Épp igy ravaszság a szerzőséget, vagy akár az inscenálást Fischer-Colbrie püspöknek tulajdonítani. Biztos tudomásom van arról, hogy neki nincs több köze a pásztorlevélhez, mint akármelyik más aláíró püspöknek. — Mit gondol kanonok ur, bemegy az ellenzék a parlamentbe, vagy passzivitásba lép? — Ebben a kérdésben ki kell jelentenem hogy én határozottan a passzivitás ellen vagyok. — Nem ismerem még ebben az ügyben hozott ujabbi párthatározatot és bár ezután éppúgy alávetem magam a párthatározatnak, mint eddig, mégsem szeretném, ha távol kellene maradnunk oly fontos kérdések tárgyalásától, mint amilyenek most következnek. Természetesen ez nem zárja ki, hogy esetről- esetre azonos taktikában állapodjunk meg a többi ellenzéki pártokkal, így például a németekkel. Én a magam részéről is nagyon szerelném, ha sikerülne a keresztényszociális párttal szorosabl kapcsolatot teremtem, sajnos, erre azonban kevés a remény mindaddig, mig a keresztényszociális párt követi eddgi taktikáját. Ki kell jelentenem, hogy a keresztényszociális partban van egy nem is jelentéktelen osoport, amellyel egész könnyen tudnánk szorosabb nexust találni, sajnos azonban, ez a csoport egyelőre még nem dönti el a párt állásfoglalását. Majd... Talán később. — Milyen álláspontot foglal el a néppárt a tisztviselők elbocsátása ügyében? — A néppárt már több ízben interveniált ez ügyben különböző helyen és Svehla mi! n'szter becsületszavát adta Tomanek képviselőnek. hogy egyetlen szlovákot sem iognak elbocsátani. — Akkor tehát csakis magyarok és ma- gyargyanus szlovákok elbocsátásáról lehet szól? — No, ettől nem kell tartani. A kormány már eddig is többször megszegte ígéretét. Nem először... — Egy utolsó kérdés, kanonok ur! : Ha megvalósul az autonómia, milyen helyzetet teremtene a magyar kisebbség számára? — Meg tudnánk egyezni. Egész bizonyos, hogy megegyeznénk. Kétszer is mondta e mondatot, hogy annál nagyobb nyomatéket adjon szavainak. — Az autonómia kizár minden elnyomatást. Az autonómia szabadságot jelent mindenki számára. A magyaroknak bizonyára nem lesz okuk panaszra- Nem ?s akarjuknevelő urat, hátha azóta meggondolta a dolgot s mégis elmegyünk egy kis édes ibolyaillatot szívni? A szobájában nem volt az ifjú. Végigszimatoltam mindent, utoljára is betoltam az orromat a nagyságos asszony budoárjába. Nos, a jelenet nem volt éppen érdektelen. A szőke ifjú ott térdelt a nagyságos asz- szony előtt és hosszan, forrón csókolgatta a kezét. A nagyságos asszony a karszékben ült és mosolygott. Csak most vettem észre, hogy milyen szép asszony a nagysága. Hullámos, aranyos fürtéi kibomolva omlottak vállaira ... Hát ezzel is többet tudtam. Úgy? Hát a nevelő ur térdre borul a nagysága előtt? S alázatosan pislog föl reá? Hiszen akkor mégse a nevelő ur a legnagyobb ur a háznál! No hiszen te is lesheted, mig a botodat viszem az utcán. Nem vagyok én hordár! IV. Ezentúl tehát csak azon igyekeztem, hogy a nagyságos asszon' kegyeit megnyerjem. Sajnáltam is a kárba veszett időt, amelyet másokra pazaroltam. No, de a jó pap is, a jó kutya is hol ti? tanul. Majd el is felejtem azonban említeni, hogy a háznép ama tagjain kivül, akiket volt szerencsém bemutatni, még valaki volt a háznál. Egy igénytelen szürke emberke, aki egész bizonytalan időben fordult meg ..á’unk Sokszor nem is étkezett otthon. S ha hamarosan bekapta ebédjét, mindjárt futott a dolgára. Nem is igen aludt a lakásunkban. Többnyire utazott s ha odahaza volt, akkor se igen törődött vele senki. A legkevésbé a nagyságos asszony. Hát én se ügyeltem rá. Pedig az a szürke emberke, az ő szelid, szomorú, hűsége*
