Prágai Magyar Hirlap, 1924. december (3. évfolyam, 274-295 / 722-743. szám)

1924-12-14 / 284. (732.) szám

Vasárnap, december t4. Anatole Francé kéziratainak árverése — A P. M. H. párisi tudósítójától — melyben Anatole Francé hires „La vie lítte­rai/c“ ciklusának Renan birl'ata van. "iga az újság e száma is nagy ritkság. Az v..,é:z árverés, melyen közel ötven doisséí adtak el, t-gy óra alatt zajlott le, azzal az általános vé­leménnyel, hogy minden vásárló szerencsés ós jó üzletet csinált a magához kaparintott 1 kézirattal. V. Is. Páris, december 12. A Grand-Boulevard egy szűk mellékágá­ban van Páris nyilvános árverezőcsamoka, a Hotel Drouot, mely abban különbözik többi világvárosi rokonaitól, hogy itt kizárólag rit­ka és különc értékek kerülnek eladásra. Fő­leg régi könyveket, festményeket, műtárgya­kat és szőnyegeket adnak itt tovább, melyek legtöbb esetben igen előkelő családok tulaj­donából, mint számontartott kincsek vándo­rolnak tovább. Ma délután a szokottnál is clénkebb sür- . gés-forgás volt a Hotel Drouot emeleti folyó­som. A könyv, kézirat és műgyűjtők legis­mertebb párisi alakjai keresték ma fel ezt a különös épületet, amely a könyvkiadóknak és könyvkereskedőknek második hivatalát és börzéjét jelenti. Meghatottság nélkül dobálják a piacra bukkanó Balzac, Victor Hugó, Zola, Pierre Loti és jelenleg éppen Anatole Frapce kéz­iratait. A szűk árverési terem szinüítlg megtelt. A fülledt levegő könyv és irásszagu. Kü­lönböző idegvílágu emberarcok tolongnak kí­váncsian a zöld korlátasztal felé, ami az el­árulandó portéika és a közönség közé van ékelve. Pontosan három órakor egy szolga egy őlnyi irásköteget helyez az asztalra, amely súlyra meghaladja az öt kilót. ' Victor Lemasle, az európai nevű könyv- és kéziratgyüjtö, Anatole Francé családjának megbízottja megkezdi a kéziratokat tartal­mazó dossiék árverezését: — Jeanne D‘Arc tizenöt különböző ívű kézirata a szerző teljes névaláírásával, száz frank . . . Megindul az árverés: — Százötven! Hetven . . . kétszáz . . . háromötven . . . négyszáznyölcvan . . . sen­ki többet? . . . négyszáznyolcvan! A kalpácsütés szigorúan jelzi, hogv mi­után senki sem hajlandó többet adni, az utolsó kínálóé az áru. Ettől kezdve szinte percenként cseréltek gazdát Anatole Francé egykor annyira őr­zött iratkötegei. Levelek, feljegyzések, kriti­kák, regénytöredékek kerülnek elő, anfiknek forgalmi értétét 150-5000 frankig hajtjuk fel tiz-husz és ötven frankonként a kipirult arcú vásárlók. A legmagasabb árat egy 102 olda­las Jeanne D‘Arc kézirat érte el: 5000 f an- kot, mely összeg aránylag igen csekély. Ál­talában a kéziratok legnagyobb része a Je­anne D‘Arcból valók és eladási áruk 500— 4000 frank között mozgott. Eladásra került még néhány megjegyzé­sekkel ellátott újságcikk, kritika, amit Ana­tole Francé irt, vágott ki, ragasztott be, gyűjtött össze és helyezett dossiék ba gond­dal Őrzött könyvtárában. Többek között a Temps 1888 julius 29-iki .övezete? száma, Kihirdettéh & budapesti ftoünfeapür lifteséi Langer elnök ma is fenyegető leveleket kapott — A bíróság megállapította, hogy a vádlottak összebeszéltek és a rendőrségen aem bántalmazták őket Budapest, december 13. j (Budapesti szerkesztőségünk te!efonjc- j lenfcése.) A bombapör mai itéletkihirdetését! óriási érdeklődés előzte meg. Az esetleges j rendbontások meggétlására kettőzött rendőri készültség szállta meg a törvényszék épülő-! tét és környékét és a főtárgya! ás i terembe csak szigorú igazoltatással és külön belépő­jeggyel lehetett bejutni. Langer elnök ma is kapott fenyegető leveleket, amelyeket moso­lyogva adott át a detektiveknek e szavakkal: — Ez a mai adag. A bíróság pont tiz órakor vonult be és halálos csöndben olvasta föl Langer elnök az ítélet rendelkező részét: 1. Márffy József, Mairo&sy Károly és Radó József bűnösek, mint bűntársak nyolc­rendbeli gyilkosság bűntettében és több, számszerűen meg nem nevezhető gyilkosság 'kísérletében, mert előre megfontolt szándék­kal, hogy az Erzsébetvárosi Kör dísztermé­ben gyülekező több embert megöljék, a fia­talkorú Radó József és az időközben elhalt Chriaszfy István segítségével egy óraszerke­zettel ellátott és ekrazittal megtöltött, ember­élet kioltására alkalmas pokolgépet készítet­tek, amelyet Marossy. Radó és az időközben elhalt Kasnyik József segítségével 1922 áp­rilis 2-án elhelyeztek a kör helyiségében a fűtőtest mellett és az óraszerkezetet úgy állí­tották be, hogy a bomba másnap este kilenc óra tájban felrobbanjon. A robbanás követ­keztében nyolc ember meghalt, huszonhárom pedig súlyosan megsebesült. j 2. Horvát-Haias József, mint tettes, Mátr- ffy József, mint felbujtó. Varga Ferenc, minit tettestárs bűnösek emberek sérelmére elkö- i; vetett gyilkosság kísérletében, mert a buda- j: pesti törvényszék épületének Keháry-utcai . kapujában bombát helyeztek el, annak gyuj- ' tó zsinórját meggy uj tolták abból a célból, i hogy több embert meggyilkoljanak. A bomba i nem robbant föl. 3. Márffy József bűnös, mint tettes gyil­kosság kísérletében, mert a Reviczky-utcai palota kapujában este kilenc órakor, tehát olyan időben, amikor még emberek járnak az utcán, pokolgépet helyezett el, amelynek zsi­nórját meggyujtotta. A bomba nem robbant föl. 4. Marossy Károly és Szász József bű­nös, mint tettes egyrendbeii, Márffy, mint fel­bujtó kétrendbeli gyilkosság kísérletében, mert Rassay Károly nemzetgyűlési képviselő és Miklós Andor újságíró lakására egy hor­dár utján kézigránátból összeállított pokolgé­pet küldtek 1922 február 20-án. Mindezekért a törvényszék Márffy Jó­zsefet és Marossy Károlyt összbiintetésül kötél általi halálra, szabadságvesztésre való | átváltoztatás esetén pedig tízévi hivaíal- i vesztésre, Szász Józsefet és Horvát-Haias Józsefet hat-hat évi fegyházra és tizévi hi­vatalvesztésre, Varga Ferencet ötévi fegy- bázra és- tízévi hivatalvesztésre, Radó Jó­zsef fiatalkorút pedig tízévi fogházra és tíz­évi hivatalvesztésre ité’i. Szásznál, Horvát- ílalasnál, Vargánál és Radónál a vizsgálati fogsággal nyolc hónapot kitöltöttnek vesz a bíróság. A bíróság felmenti Szász Józsefet az Er­zsébetvárosi Kör ellen elkövetett merénylet­ben való bűnrészesség. valamint Márffy Jó­zsefet, Szász Józsefet és ifjabb D renden Béla j szabadlábon lévő vádlottat háromrendbeli ! hatóság elleni erőszak bűntettének vádja alól. A védői; és az ügyész feSebbeznek Az ítélet ellen a vádlottak védői egy­másután jelentettek be fellebbezést. Az ügyész Múrffyra és Marossyra vonatko­zóan megnyugodott az ítéletben, a többi vádlottra nézve azonban a büntetés feleme­léséért és ifjabb Drenka Béla vádlott fel­mentése miatt fellebbezést je’eníett be. Az ítélet megokolása Az ítélet rendelkező részének felolvasása után az elnök hozzákezdett a terjedelmes j megokolás felolvasásához. A trtegoikdás vá­zolja a bolsevizmus bukása utáni közállapo­tokat, amikor a polgárság köréből fegyveres i alakulatok alakultak abból a célból, hogy a j bolsevizmus visszatérését megakadályozzák. A kormány később feloszlatta ezeket a szer­vezeteket. Ettől az időtől kezdve Márffyék nemzetvédelmi osztályként szerepeltek. A bí­róság megállapítja, hogy Márffyék teljesen eltértek a nemzetvéde­lem nemes intencióitól, céljukat a jogrend ellen indított offenzivában találták meg és állandóan arra törekedtek, hogy a törvé­nyesen elismert izraelita felekezetű lakos­ság nyugalmát iehetet’enné tegyék. Megál­lapította a törvényszék, hogy a Márffy ve­zetése alatt álló csoport törvényen felül állónak képzelte magát, hatósági jogkört ős fe'ségjogokat vindikált magának és az úgynevezett tanácsköztársaság forradalmi törvényszékeinek mintájára vérbíróságot állítottak föl, amely ítéleteket is hozott, sőt halálos Ítélet hozatalára is föl volt jogo­sítva Konkrét bizonyítékok nem merültek — Igen, ugorkát . . . vagy inkább papri­kát. Ettek, utána feketét ittak és furmintot, amitől hamar elálmosodtak. Elbúcsúztak, a nagy költő felment a szobájába és vetkezni kezdett. Már a kabátját le is vetette, amikor a kályha tüzére esett a tekintete, a kályhá­ban vörösen parázslóit a tűz, az éjjeli szek­rény lámpája tompa fényt szórt széjjel a szobában. Leült a kályha mellé és az estéről meg önmagáról, meg mindenről: versről, szépségről kezdett gondolkozni. Meg volt elégedve, újra elhintette a szeretet magvát, újra megnyesegette az emberek lélek-fáját, újra jót tett, próféta volt megint. Félénk kopogás riasztotta fel, kinyílt az ajtó és egy fülig gyűrt télikabát és egy zuz- marás prém surrant be a szobába. Betette az ajtót maga után. nagyot sóhajtott — Jaj, csak ne látott volna senki . . . A költő felugrott, látogatója felé fordult, aki lassan bontakozott ki a kabátból. — Jaj, bocsásson meg, költő ur . . . bocsásson meg ... — nem tudott egyszerre többet mondani. A költő előzékeny volt. — No ez meglepetés . . mi baj van? . vesse le a kabátját . . Kisegítette a kabátból és amikor szembe fordult, egy kislány állott előtte, lehetett1 tizenhat éves. szép. csillogó szemű, arcát; pirosra csipte a hideg, a szája nedves volt. A költő meghökkent. — Mit akar? A lány nem mert a költőre nézni, csak úgy beszélt, a földre. — Én . . én nem tudom, muszáj volt eljöttem . . . senki se tudja, apa se, az abla­kon jöttem ki 5de iöttem . . . vártam, míg a portás egy kicsit elmegy .. . beszöktem, megkerestem, hol a szobája . . . eljöttem, ne haragudjon, költő ur . . . ugye nem harag­szik? A költőn végig futott a meleg, ahogy a lányra nézett. — ... látni akartam magát közelről... egész közelről . . . beszélni akartam magá­val . . . ugye nem haragszik, beszélni akar­tam csak . . . A költő arra gondolt, amit este az iro­dalmi kör elaggott elnöke mondott neki és jóságos tekintettel közeledett a lányhoz. Az pedig már bátrabb lett, felemelte a szemét, a szeme lázasan csillogott, a szája reszketett és amikor a költő a kezével ért hozzá, hogy a székhez tessékelje, elkapta a kezét és ráborult a fehérre ápolt kézre és csókolta, a szája nedves volt, a költő keze is nedves lett a csóktól. A költő szivét melegség töltötte el, babusgatta, csitiígatía a lányt, székhez vezete, leültette, ő is leült vele szemben. — No kislány, csendesedjék . . . no . . . no . . . Apának érezte magát, akkora hatást sohase remélt a verseitől és az eredmény rendkívüli nagysága megdöbbentette és megölte benne a férfit. A kislány leült, kicsit nyugodíabban, körülnézett a szobában, észrevette, hogy a költő ingujjban ül és hogy a nadrágtartója spárgával van a gombhoz kötve. A költő pedig tudni akarta, hogy miképpen született meg ez az elhatározás a lányban, hogy el­jöjjön hozzá, hogy cserébe mindenét adja azért, amit tőle kapott az estén. A kislány csacsogóvá vált, beszélt, el­mondta, hogy mennyire rajongnak a költőért, hogy a fényképét kivágták a képeslapból és alig várták már, hogy hallhassák. A költő közbeszólt: — És melyik versem tetszett a leg­jobban? A lány elpirult, dadogott: — Mind-mind nagyon szép . . . nem tu­dom . . . mind szép . . . Lesütötte a szemét és a költő lelkében irtózatos gyanú ébredt. — Mégis, mondja, melyik tetszett magá­nak a legjobban? A kislány, mint a szárazra tett hal, le­vegő után kapkodott. — Én nem tudom . . . egyet olvastam .. az nagyon szép volt, de csak az elejét ol­vastam, mert nagyon mély volt . . . nagyon mély . . . nem olvastam végig . . 3 \ 5 \ «• \ « \ ----­4 \ Menyasszonyi kelengyék áruháza t ► Saját készítményé finom férfi £ és női fehérnemű, asztal- um » téritől és mindennemű tenáru £ Árusítás nagyban és kicsinyben » föl, de atapos a gyanú, hogy Kasnyik ha­lála Is ennek a vérbiróságnak a működésé­vel van összefüggésben. Ezután a megokolás megállapítja, hogy a vádlottaknak az az állítása, mintha a rendőrségen bántalmazták volna őket, nem fele! meg a valóságnak. A vádlottak azt a látszatot akarták kelteni, hogy politikai hajsza folyik ellenük és politikai mártírok­nak igyekeztek magukat föltüntetnl. A tör­vényszék megállapítja, hogy a pÖrnek a po­litikához semmi köze nincs. Márffy kapkodó és ingadozó vallomásá­val szemben a törvényszék hitelesnek fogadta el Sebestyén Ferenc és Elek Hugó ingadozás- nélküli vallomását, akik eskü alatt megerősí­tették, hogy a merénylet napján Márffy a körben beszélgetett Herczeg József portás­sal. míg Márnynak nem sikerült alibit bizo­nyítani. A törvényszék a logika szabályai ér- íelmében is ki tudja mutatni, hogy a vád­lottak összebeszéltek és igy tették meg vallomásukat a törvényszék előtt. A ma­rasztaló Ítéletet a bíróság a vádlottaknak a rendőrség és a vizsgálóbíró előtt tett vaiío- jüása alapján hozza meg, amelyet valónak fogadott el, mivel a tények és egyéb körül­mények is igazolták, hogy tényleg úgy tör­téntek a merényletek, mint ahogy a vádlot­tak a rendőrségen elmondották. A terhelő tanuk vallomásában a törvény­szék semmi ingadozást nem látott. Az, hogy két év után a tanuk nem ismerhettek rá Márffyra, a bíróság személyes meggyőző­dése alapján nem felelhet meg a valóságnak, mert Márffymk olyan jellegzetes arca és testtartása van, hogy évek után is határozot­tan föl lehet ismerni. A megokolás további része megállapít­ja, hogy a többi bombamerényleteknél a ta­núvallomások alapián álapitották meg a bű­nösséget. A bíróság a vádlottaknál nem talált eny­hítő körülményeket, Máríiynál és Marossy- nál azonban sulyosbi'ó körülménynek vet­te a bűncselekmények halmazát. Radó er­kölcsileg mélyen romlott és ezért kellett mebüntetni. A cseh-szlovák követség el­leni merényletfervet és az újpesti zsidó- templom fölrobbantására irányuló tervet nem büntethette a biróság, mivel nem lát­ta bebizonyitottnak az előkészületi cse­lekményt. Márffy nem kér kegyelmet Az elnök ezután a vádlottakhoz fordult és megkérdezte, hogy van-e valami meg­jegyzésük. Márffy mosolyogva hallgatta vé­gig az ítéletet, majd kijeelntette, hogy feleb- bezést jelent be, inért az elnök elfogult vele szemben. Langer elnök ezért fegyelmi bün­tetéssel suztotta. Márffy tovább folytatta: „Az elnök ur állandóan terrorizált engem és nem engedett védekezni." Márffy ezért újabb fegyelmi büntetést kapott. Márffy en­nek elelnére tovább feleselt az elnökkel, majd arra a kérdésre, hogy kér-e kegyelmet, harsány hangon igy kiáltott: A költő csalódottan állott fel, az ablak­hoz ment, kinézett az ablakon és megint az irodalmi kör elaggott elnökére gondolt. A kislány a kályha mellett íészkelődött, érezte, hogy valami nagy ügyetlenséget követett el. Jóvá akarta tenni. — Nem olvastam, de nagyon szép volt, amikor szavalt, majd megfagytam, de nem mozdultam el az ablaktól . . . A költő feléje fordult. — Hát maga volt ott? Eszibe jutott, hogy kívül, az -ablakon keresztül is hallgatták az este. — Igen, én is, nem tudtam már bejutni, igy is jó volt, mindent láttam jól . . . min­dent .. kár, hogy nem értettem.. de azért a hangját hallottam . . . nagyon szép volt.. A költő arcán fájdalom futott keresztül. Egyszerre eszibe jutott minden: a kipirult arcok, igen, meg az: mindegy, akármit . . . hát ez a prófétaság? . . . mindegy, akár­mit? ... hát ő semmivel se több, mint akármelyik jobbfajta színpadi akrobata, vagy hangversenyénekes? . . . A fájdalom megenyhitette az arcát, már nem haragudott a lányra, már csak magára haragudott, szép férfitestére és a hangjára, mely dús, mint az augusztusi éjszaka. Eny­hült hangon, lassan, szomorúan szólt a lányhoz: — Menjen haza, kislány, menjen haza ... A lány bámult rá, szótalan tűréssel vette a kabátját, szédült-öntudatlan fordult ki az ajtón és egész utón, amig lesurrant a lép­csőn, és mint leforrázott kis veréb elhúzott a házak eresze alatt, egész utón hazáig csak magát szidta, amiért olyan ügyetlen volt, hogy nem olvasta el legalább azt az egy verset egész végig, amikor pedig a szeretője akart lenni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom