Prágai Magyar Hirlap, 1924. december (3. évfolyam, 274-295 / 722-743. szám)
1924-12-11 / 281. (729.) szám
Csütörtök, december lí. A Kassai íutbailbiráL téli továbbképzése. Ma már ugyan a nagyobb sportcentrumokban nem beszélhetünk téli meg nyári tilalmi időszakról, mert javában meccseinek decemberben is, Kassa mégsem elég nagy, sem eléggé teherbíró arra, hogy akar minimális jövedelmű és népességű mérkőzéseket rendezzenek klubjai a tél folyamán. Itt november végével „befagynak*1 a meccsek. A magyarországi csapatok határzárás vétója folytán amugyis nivótlan, bénult a futballsport s ez a nivó- hanyatlás okozati összefüggésben van a bírák működésének gyengülésével. Jó! tudja s érzi ezt a népes kassai birótestület elnöksége s a Pozsonyban kultivált továbbképzés elméleti — részben gyakorlati — módszereit helyesnek és kívánatosnak találván, elhatározta, hogy a kényszerű téli pihenést és stagnálást tanfolyamszerű előadásciklus megrendezésével változtatja előnyőssé. Kezdve a bíráskodás gyakorlati módszereitől, komplikáltabb kérdések megvitatásától, a játékvezetésen s a biró sportszerű magatartásán keresztül az első segélynyújtás szükségességéig heti 1—1 előadás keretében fogják a kiszemelt idősebb bírák a kurzust megtartani. A játékosok sérüléseinek első segély- nyújtására egy orvos-sportembert kér fel az elnökség. Általában pedig kellő elméleti fö’készöítséggel kívánja taráit a tavaszi — remélhetőleg — tartalmasabb és lendületesebb futballszezónra munkába küldeni. A birómizériák ilyetén csökkentését, illetőleg megjavítását örvendetes megmozdulásnak tartjuk. Box-hlrek. Ted Kid Lewis európai bajnok találkozott Edinburgban Millegannal, akit pontarányban legyőzött s így a bajnoki elmet megtarthatta magának. — Jack Dempsey és az ő manázsere Keanys úgy látszik jó üzletemberek. Eladták Los-Angeles-ban házukat s egy nagy arénát akarnak felállítani boxmeccsek rendezésére. — Miokey Walker aláírta a szerződést Mac Tigne boxsampionnal való mérkőzésre. A meccsért — csupán — 4000 dollárt kap A newyorki hatnapos kerékpárverseny vasárnap este véget ért. Győztes az amerikai-holland Nsmara — van Kempen pár. Az ötödik napról a hatodikra következő éjszakán őrü’etes versengés volt. A van Kempen — Mac'Namara, valamint Walthour — Giorgetti párnak sikerült a többi versenyzőket két körrel megelőzni. Az Egg — Girarzu favorit legénysége erre feladta a versenyt. 129 óra alatt 34,37 kilométert tettek meg- Végeredmény: 1. Mac Namara — vart Kempen 1057 pont. 2 Walthour — Giorgetti 543 pont. Pattllng Sikí vereséget szenvedett, Newyorki jelentések szedni Brook’ynban legyőzte a 12. rundban Jack Durke a híres Battling Sikít. JwmZDJWG Megkezdődtek a magyar— csehszlovák kereskedelmi tárgyalások Budapest, december 10. (Budapesti szerkesztőségünk telei cm jelentése.) A Magyar Távirati Iroda jelenti: Ma. délben megkezdődnek a külügyminisztérium épületében a magyar—cseh-szlovák kereskedelmi tárgyalások. Magyar részről a delegációt Wodianer Rezső rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter vezeti, akinek helyettese Moldoványi Sándor követség! tanácsos. Rajtuk kívül részt vesznek a tanácskozásokon Wlmmersperg Frigyes báró keresik e de lem ügyi államtitkár, Barcza Ernő földmi ve lés ügyi miniszteri tanácsos, Taub Károly pénzügyminiszteri osztálytanácsos és Lukács Simon külügyminiszteri osztálytanácsos. A cseh-szlovák delegáció ma délelőtt negyedbtz órakor pontosan megérkezett a pályaudvarra, áttol a külügyminisztérium megbízottai várták őket. A cseh-szlovák delegációt Dvoracsek meghatalmazott miniszter vezeti. Az érdemleges tárgyalások csak karácsony, vagy esetleg újév után kezdődnek meg. A parlament folyosóján ma sóik szó esett a ma megkezdődő cseh-szlovák—magyar kereskedelmi tárgyalásokról. A képviselők túlnyomó része arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Cseh-Szlovákiának nyújtandó nagy gazdaság5 előnyökért garanciákat kell elérni, hogy a Szloveuszkoban cs Ruszin- sz'kóban élő magyar kisebbség jogait megadják. — A A1ÁV helyett a magyar kormány 59 millió koronát fizet Cseh Szlovákiának. Budapesti szerkesztőségünk jelnli telefonon: A MÁV 59 millió cseh koronás tartozásegyenlegét a népszövetségi főbiztos a novemberi költségvetésben előirányozta és ezt a tartozási a MÁV helyett az állam fogja a csehszlovák vasutasnak kifizetni. A MÁV tehát továbbra is állami kezelésben marad, noha a kommercrafeálá sáról szóló rendelet már megjelent. * — Kicserélték a magyar—olasz pénzügyi egyezményeket Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A MTI jelentése szerint a 'Magyarország és Olaszország között kötött pénzügyi, jogsegélyről szóló, postai és vasúti egyezményeket tegnap kicserélték a két állam megbízottai, — A Briinnl Fegyvergyár gépkocsigyártásra Is berendezkedik. Brümvből jelentik: A Brünni Fegyvergyár hír szerint egy esztendőre el van látva munkával. A vállalat ezidőszerfnt nagyobb mennyiségű fegyver szállítása céljából tárgyalásokat folytat a görög és a lengyel kormánnyal. A gyár rövidesen áttér gépkocsik gyártására is. — Szabaddá tették a kakaóbab behozatalát December 17-től kezdődően a kakaóbab és a kakaóhéj behozatalát a kereskedelemügyi miniszter szabaddá tette. — Böraukció- A Venkodruzstvo eladási szövetkezet tegnap bőraukciót rendezett Prágában, melyen a következő árakat érték el: üszőbőr 24.5 kgig 14.20, 29.5 kgig 13.50, 39.5 kgig 13.40, 40 kilo- gramon felül 13.40; ökörbőr 24.5 kgig 11.30, 29.5 kgig 11-20, 39.5 kgig 12.70. 49.5 kgig 12.70, 59.5 kgig 11-30, 60 kilogramon felül 11.80; tehénbőr 24.5 kgig 11.50, 29.5 kgig 11.50, 39 5 kgig 11.70, 40 kilogramon felül 11.80; bikabőr 24.5 kgig 12 80, 29.5 kgig 10.70, 39.5 kgig 10.60, 49.5 kgig 9.80, 59.5 kgig 8.40, 60 kilogramon felül 7; borjubőr 3 kgig 22, 4 kgig 24, 5 kgig 24, 6 kgig 22.70, 6 kilogramon felül 22.60; lóbőr 8.20 korona. — Befejeződtek a magyar-román kereskedelmi tárgyalások. Budapestről jelentik: A magyar-román kereskedelmi tárgyalások eredménnyel végződtek. A tárgyaló felek nem kötötték meg ugyan a végleges kereskedelmi szerződést, de nagyfon- tosságu határozatokat hoztak, amelyek a két ország forgalmi viszonyát a végleges egyezmény megkötéséig szabályozzák. Az egyezmény első szakasza kimondja, hogy a kereskedelmi szerződés megkötéséig Magyarország és Románia kereskedelmi viszonylatai a legtöbb kedvezmény elvén alapulnak. A második szakasz szerint a szerződő felek a vasúti tarifapolitikájukban szintén a legtöbb kedvezmény elvét vették irányadónak- Magyarország és Románia tehát biztosítják egymás számára a végleges szerződés megkötéséig minden más nemzet számára megadott legnagyobb kedvezményt. — Emelkedett a munkanélküliek száma. November első felében a népjóléti minisztérium statisztikai adatai szerint a csehszlovák köztársaság területén 8950 munkanélküli egyént és ezek 10.230 családtagját részesítették munkanélküli segélyben. Ebből a számból Csehországra 47Ö0, Morvaországra és Szilé-ziára 1880. Szlovenszkóra és Ruszinszkóra 2370 esik. Ezenkívül vállalatok közvetítésével 11.890 ideiglenesen munkanélküli egyént é-s ezek 6480 családtagját részesítették támogatásban. A munkanélküliek száma október óta 1156-taI emelkedett. — Részvényösszevonás és tőkeemelés a Kóburgnál. Bécsi hírek szerint a Kóburg Müvek legközelebbi közgyűlésén az igazgatóság azt fogja javasolni, hogy a részvényeket 10:1 arányban vonják össze és azután uj részvények kibocsátásával az alaptőkét emeljék fék Ismeretes, hogy a Kóburg Müvek szanálását a Mannesmann-csoport hajtotta végre és ezt a tranzakciót is az ui főrészvényesek fogiák lebonyolítani. — Krausz Simon berlini tárgyalásai. Bu- ! napestről jelentik: Krausz Simon, az Angol- j Magyar Bank elnöke az elmúlt hét végén í Berlinbe utazott. Berlinben találkozott Ein- i hornnal és Herzog Ignáccal- Hazaérkezése i után kerül végleges eldöntésre a bécsi Kom- í pass Bank és a Brit Osztrák Bank fúziója- ; nak ügye. — A szlovenszkói kereskedelmi kama- ! rák együttműködése. A besztercebányai ke- í reskedelmi kamara a szlovenszkói kereske- { delmi kamarák, a kamarai központ és a kereskedelmi minisztérium megbizottalt értekezletre hivta egybe. Az értekezleten a szlovenszkói kereskedelmi kamarák fokozott mértékben való együttműködéséről fognak tanácskozni. — Hétfőn megkezdődik a postautalvány-forgalom Cseh-Szlovákla és Magyar- ország között. December 15-étől, hétfőtől kezdődően lehet Gseh-Szlovákiából Magyar- országba és Magyarorszgból Cseh-Szlová- kiába úgy postautalványt, mint utánvétes csomagokat küldeni- Magyarországba legfeljebb 6 millió magyar koronát lehet egy postautalványon feladni. Magyarországból a cseh-szlovák köztársaságba küldhető sg- nagyobb összeg 3000 cseh-szlovák korona. A? utánvételezhető összeg értékhatára szintén 3000 cseh-szlovák, illetve 6 millió magyar, korona. Részletek megtudhatók a postahivataloknál. — Fölemelik a drófcsodrony árát. A sod- rorvgyárak a Tribuna értesülése szerint elhatározták, hogy a drótsodrony árát mintegy in százalékkal fölemelik. — Meghosszabbították a cseh-szlovák— görög kereskedelmi szerződést. Jelentettük, hogy a görög kormány a kereskede’mi szerződéseit december 10-re fölmondotta. A Tribuna értesülése szerint a cseh-szlovák— görög kereskedelmi szerződést január 15-ig meghosszabbították. Az 0M6E nagygyűlése Egységes agrárfront létesítését sürgetik Budapest, december 10. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) Az OMQE hétfőn délelőtt Somssich gróf elnöklésével nagygyűlést tartott. Somssich László gróf elnöki megnyitójában kifejtette, hogy az idei ro-ssz termés miatt a mezőgazdák fizetésképtelensége a jövő évi termést is veszélyezteti. Sürgeti a mezőgazda- sági hiteleik megoldását és a földbirtokreform befejezését. A külkereskedelemre térve át, hibáztatja az aranykoronának tizenhétezer- szeres szorzószámát, amelyben titkos é-s súlyos megadóztatás rejlik. Szükségesnek tartja a mezőgazdasági érdekek képviselőinek tömörülését egy egységes agrárfrontban. A közgyűlésen Somssich László grófon kívül érdekes beszédeket mondtak Szdlassy Zoltán, MutschenbacheT Emil, Hadik János gróf és Búd János pénzügyminiszter, aki hangoztatta, hogy az ország gazdasági életének talapzata a mezőgazdaság. A kormánynak legfőbb kötelessége, hogy a külföldi tőke elől elhárítsa az akadályokat és szebb jövőt teremtsen az országnak. A londoni gyapjuaukeió. Londonból jelentik: A mai aukción 9698 bála gyapjút kínáltak eadásra. Grossbred sziárd árak mellett könnyen talált vevőre. Merino iránt csak csekély érdeklődés mutatkozott. A következő árakat jegyezték: ausztráliai merino scoured 35.72 ausztráliai grossbred scoured 20—60, ausztráliai merino greasjr 20—45, ausztrálai grossbred greasy 17—31.5, Capes scoured 22—35.5.----\ Menyasszonyi kelengyék áruháza ; v ^ \ Saját készítménye finom férfi \ v' 9^-Nés női fehérnemű, asztal- i \ térítők és mindennemű lenáru Árusítás nagyban é® kicsinyben = Cipői CSAK „WAS4W-" NAL VEGYtN HASSA, FÖ-UTCA 29. nn — Szilárd a saazi komlópiac. Saazból jelentik: A komlópiac irányzata december eleiétől szilárd. Az árak az elmúlt héten jelentősen emelkedtek. A forgalom az utóbbi napok során ellanyhult, mert a termelők nem szivesen adják el készleteiket s a vevők nem hajlandók egyre magasabb árat fizetni. Ezidöszerint 2900—3000 koronát fizetnek 50 kiiogramonként forgalmi adón kívül. — Berlinben szombaton is lesz tőzsdenap. Berlinből jelentik; A tőzsdetanács tegnapi ülésén, elhatározta, hogy január 1-től kezdődően szomba- tonkiní is tőzsdenapot tart. December 4-én kivételesen szintén tőzsdenap lesz, nehogy a karácsony miatt ötnapos (őzsdeszünet legyen. = Száj- és körömfájás Szloveuszkoban. Pozsonyból jelentik: A liptószentm-fklósi, rózsahegyi, késmárki és rozsnyói járásokban száj- és körömfájás tört ki, miért is a hatóság az átlatvásárok tartását betiltotta. = Lengyelország gabonát és lisztet importál. Varsóból jelentik: Bár Lengyelországban nem volt nagyon rossz a termés, azt a gazdasági politikát követték, hogy az uj termést külföldön értékesítették és már most kifogytak a kenyérmagvakból, úgy hogy külföldről kénytelenek importálni. Főleg a varsói cégek foglalkoznak behozatallal és az 'összes középeurópai piacokon lázasan keresik a lisztet. 4* Tartott nyitás után megsziíárduíí a orágal tőzsde. A tőzsde tartott irányzat mellett nyitott. Amikor azonban a vasipari ..api- rok iránt nagyobb érdeklődés mutatkozott, az üzlet megélénkült más papírok után is és az irányzat megszilárdult. A ’kuiisszban Pol- di Koho 12 volt. A korlátban futtv a vaj- és a ve-rvipari papírok emelkedtek, Bécsi bankok gyöngültek. A beruházási piac és a záróirányzat szilárd. Előfordult kötések: XII10 XI1/9. 1923. évi H ntfilvény —•— —■ — 1034. évi k’tiostári utalvány ~ Nvereménvkölosön . ~ 57 ~2 i' Wn-os V)prnhá7ás1 kölcsön > m ZS 9+.-5 ö°/o-o« lí 87,fkát csőn.................. 77/-o 77 35 (1 °/. ÁPanikölp<sön. ZZ"5 Mo rva orsz.-kölea. iMi 4V? a/ 77 L'Tr Morvrt nr«r.-kö,(v? 1017 o’0 . 75. 7t.su Prá<rn vóroo 101? Vötfií. 5 ®’n Jy ' '5Prá"n rpyos 101o kölos, 4 % Ö3.— B Hinti V!-ro<í 10-n V31r»a fi 0/. — Porsonv város. minirötos. 4V itt en Prá-ra városi faVro*-. !W. . '/J’-n Pst vörös fcarpstt 4-».59 áj'ZZ. Atnírvfir" frtos vörös Voroszt • Afavvar ip'zölo— sor«?f*£rv. • • A-árhanfr?Z!1:^?°:Sl?! Snj.SO 382.'5D Oflob rrnioti Bank ..... Son'sn BeszámitolA............................ ,.t0 .-,30.50 Csfib í naHmnk...................... l'JAn c-f -o Prácrai HUoibank............... 0 Sz lovák Ránk..................... Zi vnostonska......................... Tol'í— An o-o'-Pslov. Bank............... Ö-A aOsztrák hitol......................... Bá csi PniOTihsnk . . .... 73.íe 5 Wienct- Kankv ....... fa J — Jnffoslovcnska-bank .... „ Nordhahn............................... ?675.-- 56kbCs eb Ónkor............................ Ho rvátcnkor. ....... c^l"r'2 te A— Kolin' mnt.ráeya. ..... Koün- kává......................... t13.Ko lini Detrólenm ..... Kolin' szesz......................... ',498.^ Teiioar ............................... * „tfoC El ső nílseni sörsryár . . . . 2fo;sn Breltfelö-Danék.................. ^t.50 La nrin és Klement .... -x'-5-' cahen Binghoffer............................. *J>-- .flv50 Cseh északi szén «••••» •<»» Poldi Práerai vasipar.................. ríi’tt Po zsouvi kábel ...•••• tjjjO — Inwald 310.50 30j Práerai oapir ........ —-----f Tartott a pozsonyi terménytőzsde. (Prago rádió. Elkésve érkezett.) A pozsonyi terménytőzsdén csekély forgalom és tartott Irányzat mellett a || wecwittf Y 1*1 Hóm" "" neonyut jj ^seáés® ^asíoajcresag^s? és PoőfsorpaísSte® Ru*® | ro.nlcaS9 ......... 9fic»§ic® teám*™ zzzszz ffd-Mrtcffli g