Prágai Magyar Hirlap, 1924. december (3. évfolyam, 274-295 / 722-743. szám)
1924-12-24 / 292. (740.) szám
Szerda, ősember 21. ________________________ A Regős éneke Karácsony este van . . . Öröm tüzek gyülnak, Pár rövid órára nyoma vész a múltnak. Szenvedés, gond, fájás, — amit adtunk s kaptunk, Szent karácsony estén É*kapuia táru4, — megse látszik rajtunk. Aki rossz volt, — Jó ma s aki jó volt, — jobb tán, — Fényesebb az ég is emberi könny fogytán, — A magas menyboltnak kapuján keresztül A jóságos Isten Mindnyájunkat védő lelke felénk rezdill. Békesség, tisztesség minden szívben, házon. GytTÖlség, rút ármány, hogy meg ne alázzon, Hogy kenyerünk javát ne egyék a gondok, Aki hallja, — értse, Jövendő időkre — rövid mesét mondok. Egyszer volt, hol nem volt, túl bokron, túl árkon, Két ember, szomszédok, János és a Márton Bátor volt az egyik, a másik sem gyáva, — Acél kova mellett, — Érzés, ész mind kettő szivébe’, agyába’. Meg Is voltak volna síkon és pagonyba’ — Napsütés a földet fénybe, árnyba vonja, — De az egyik akkör lagzit tartott éppen, Amikor a másik Koporsóra botult talpig feketében. Itt muzsika, nóta; ott könny gyöngyé reszket, Huj-hujáz az egyik, másik vet keresztet, Jánosnál nágy mámor, Mártonnál gyászfátyol, Csak úgy, Isten tudja, Nem akarnak tudni egymásnak báláról. Küzködnek, gyürköznek hosszú évek óta. Végül Is könny szikkad, elnémul a nóta, De heggesztett láncon mindig forradás van. Aki hibát fürkész, Bizton rája bukkan de csak — sajnos — másban, ök is azotiképpen fogytán a kenyérnek Egymásra igazat, rosszat is beszélnek. Egymást tépik, marják — okkal és ok nélkül . . . Ami kéne, nincsen . . . Pusztul. . . • Hagyján . . . Nem kell! — Békiilni - — nem bekül . . , És sorvad az egyik és sorvad a másik. Akarja . . . Néni bírja egyik sem sokáig . . » Vén Regős úgylátja, valaki formálja Erdők büszke tölgyét, Szomorú keresztre, büsuűÓ fejfára . . . Karácsony este van . . . Örömtüzek gyúlnak, Pár rövid órára nyoma vész a múltnak. Szenvedés, gond, fájás, amit adtunk s kaptunk. Szent karácsony estén, Végetlert időkig ne lássék meg rajtunk ... (Bajka.) Szabó S. Zsigmotid. Sándor bácsi örökölt... Sándor bácsi egy diákváros ifjúságának volt romantikus alakja, A Szittiya tövéből ereszkedett le hajdan ide hozzánk a garami zónára. A neve ékes német, a kiejtésén is észrevehető volt a germán eredet, de kebelében magyar tűz lángolt Sándor bácsi csak egyszerű cukrász volt, de magyar ünnepeken diszmagyar ruhába öltözött. És a kis cukrász üzletben is láthatók voltak magyarságának szimbólumai, a különféle Kossuth-képek. Bizony abban az időben ügy volt az, hogy aki nem szerette Kossuth Lajost az nem volt magyar ember. Március 15-én Sándor bácsi egész nap nem volt található a boltjában. Már kora délelőtt letette a süteményvágó kést és kardot kötött a diszmagvarhoz. kokárdát tűzött a mellére és kiment ünnepelni az utcára. Természetesen a városka diáksága mind az ő boltjába járt nyalánkoskodni. Sándor bácsi mosolyogva gyönyörködött fiatalos mohóságukban, a dobostortát, a krémest, meg a többi cukrászremeket falták. De feltűnő voít ezeknek a fiuknak végtelen szomjúsága. Sándor bácsi nem győzte nekik a friss vizet hordani az udvari kútról . . . Szemmelláthatólag jól ment a kis cukrász bolt, csak éppen Sándor bácsi nem jött rá a nyitjára aunak, mint van az, hogy a sütemények csak elfogynak mindennap, de a fiókban az öt krajcárok — ennyibe került a sütemény darabja akkor — nem sokasodnak . . , Múltak az évek. A diákok felcseperedtek és elmentek a városból újak foglalták el helyüket a gimnázium és képezde padjaiban. De milyen különös, minden diák hamar megszerette Sándor bácsi vizét. És poharanként külön küldözgették őt a kútra ... Szegény Sándor bácsi sohasem jött rá a diákok turpisságára. Egyszer csak aztán meg unta vizhordást, szépen megborotválkozott és felakasztotta magát a falra a ,.Ko-suth Lajos imája a kápolnai csatatéren*1 citnÜ kép mellé. Pont ekkor nyitott be egy diák a boltba, igy nem sikerült Sándor bácsinak az önkéntes meghalás. , A hajdani diákok tiz-husz éves találkozókra kezdtek összejönni a városban. És ha valaki enélkiil is megfordult ott, be — be tekintett Sándor bácsi boltjába. Megevett egy-két darabka süteményt, hozatott Sándor bácsival a kútról egy pohár vizet és a fizetéskor bemondott 20—30 süteményt, amennyi éppen eszébe jutott. — >fcrn lehet az, — mondogatta ilyenkor Sándor bácsi — nem lehet ennyi süteményt megenni ilyen hamar . . . A vendég csak elmosolyodott és makacsul ragaszkodott a bemondott számhoz. Sándor bácsi a fejét csóválta azon, mennyire megváltozik némely ember természete. ^zébe jutott, hogy ezek az urak diák ko rukban alig ettek süteményt, folyton csak a vizet kívánták , most meg ennyi süteményhez is alig isznak valamit is. ... De hát nehéz idők jöttek. Sándor bácsinak is be kellett csukni a boltot. A disz- magyart már nem csak ünnepnapokon öltötte magára, hanem ez lett a mindennapi ruhája. Pedig nincsen szomorúbb dolog a világon az olyan diszmagyarnál, amit napról-napra visel a gazdája . . . Komárom, a Ha valahol megtanulták és tudják, mit jelent ez a szó: Trianon, akkor a komáromiak nagyon megtanulták. Komáromot derékon vágta ketté a trianoni pallos és elszakította fejlődésre képes, értékesebb felétől. A régi Komárom volt talán a történelmi Magyarország legszerencsétlenebb városa: nincsen olyan elemi csapás, ami utói ne érte volna. Ki tudja elszámlálni, hányszor mosta árviz ezer esztendő alatt, amióta áll, vagy hányszor égett le az utolsó négyszáz esztendő alatt, amelyről írott krónikák beszélnek! írva maradt, hány ostromot állt ki; harangjai minden nap délután megszólalnak ma is az 1763. évi szörnyűséges földindulás emlékére, amely csaknem félszázadon át ismételve is rátalált. De mégis talán 1848-ban szenvedett legtöbbet, amikor nagyobbik fele leégett, megmaradt másik felét a kővetkező évben az ostrom és a bombázás pusztította,^ A várba bevonuló császáriak azután tovább folytatták: elégették a városnak minden magyar bankóját és mivel más bankó nem járta a városban, a polgárai koldusokká lettek. A legnagyobb magyar mesemondó, Komárom hires-neves fia mindezt elbeszélte a világnak .... Azután megint csodálatosan talnraállott. Szívós és szorgalmas lakossága húsz év alatt kiheverte ezt a nagy sebét is. A Kis szabad királyi, utóbb törvényhatósági városka furcsán épült girbe-görbe utcái és apró házikói közé bőséges jólét köszönt be és a hetvenes-nyoLvanas években — amire már igen jól emlékezem — alig akad már szegény ember Komáromban. Mindenki dolgozik, és mindenki megtalálja mindennapi kenyerét. A város kezd épülni, 1890-ben vashidja átíveli az öreg Dunát: szabad az ut és a forgalom Budapest felé. A millennium évében egyesül Ujszőnnyel, a mai Komárom-Ujvárossal, amiből gyárváros lett. Azután nekilendül az egyesült város; modern elemi és polgári iskolái, törvénykezési palotája épülnek; megnyílnak vasutai Pozsony, Érsekújvár, Gttíi leié. vasúti hidak épülnek a Dunára, Vágra; később csatornázás, vízvezeték, gázmű kitünően berendezett és vezetett közkóritúz létesül és hogy igazán várossá legven: iskolapalotákat kapnak a polgári fiúiskola és az ősi bencésrendi főgimnázium. Mindezeket a kultúrpalota tetézi be, mely a háború előtti évben lett készen és abban értékes múzeum, gazdag könyvtár és képtár hirdeti a magyar közművelődés alkotó munkáját. A háború előtti Komárom jómód, jólét, nagy forgalom, lüktető ipar, pezsgő kereskedelem, nagy helyőrség, sok állami hivatal színhelye. Megyei székváros, református püspök székhelye, törvényszéke, pénzügyigazgatósága helyben van. Főpályaudvaráról tizennégy vonat futott naponta Budapest, ugyanannyi Bécs felé, itt rohant keresztül a világforgalom egyik ütőerének vérkeringése. A háború alatt nagy lőszergyárában ötezer munkás dolgozott ... .... és jött a trianoni végzés, mely levágta a város felét és a Duna hídja közepére, mely belekapcsolta a világforgalomba, drótakadályokat és spanyol lovasokat állított. Azóta csendesen, de határozott következetességgel folyik a leépítés munkája. A hídon, amelyen évek előtt kocsi kccsi után dübörgőit, ma alig egy két szomorú utas iparkodik át, egy egy kocsi döcög. Senkinek sincs utazásra pénze és nem utazik, hacsak nem kénytelen vele. A város ulai nép.elenek, százával, ezréSándor bácsinak jó emberei kijártak egy kis szinekurát aztán. Bányavárosból származik, hát csak ért valamit a bányászathos — gondolták — és kinevezték a város homokbányájának felügyelőjévé'. Nyaratszaka ott hevergetett a sárguló vadrepce között a napon, el-el nézegetett a Szitnya felé, hogy pipál felhőket az öreg. De soha sem panaszkodott senkinek. Mostanában meghalt egy rokona ott fenn a hegyek között. Örökölt utána egy szép kis „skvarkát**. Van vagy száz hold. A régi diákok, akik ezt most olvassák, bizonyára jobban fognak örülni ennek a hírnek, mint maga Sándor bácsi, akinek igy fogytak el diákjai . . , (Léva.) halódó város vei költöztek el magyarok, de helyettük kétannyi bevándorló jön, kiadó lakás nin csen, csak bútorozott szoba, de ezt százával kínálják. A házaknak is százai eladók, nem birják fizetni a rettenetes adókat. A heti piac visz egy kis élénkséget a város unalmas életébe, de milyen kis piacok ezek! Égy békebeli őszi hetivásár felért a mai országos vásár forgalmával. Az ipar is megállt, a kis iparos nem tud segédet tartani, többnyire csak az inasával dolgozik. Az ősi vármegye már két esztendeje megszűnt. Magyar hivatalnokait, szolgáit elküldték, olyan ellátással, amit csak a me- galománia nevezhet nyugdíjnak. így távozott a pénzügyigazgatóság is és csak hírmondónak hagyott három-négy hivatalnokot, hogy meg ne feledkezzünk az adókról. Ezt magyar nyelven is meghirdetik, no meg az ujoncozást Azután elvitték az erdőhivatalt, az erdőgondnokságot, erdő- | mérnöki és államépitési hivatalokat. A folyam-mérnöki hivatal csak azért maradt itt, mivel vele együtt a Duna és a: Vág folyókat nem lehet áthelyezni ... De mindezeknél sokkal nagyobb izgalmait okozott az egyetlen magyar nyelvű törvényszék áthelyezése a szomszédos Érsekújvárba, amelyről egy két szakaszos törvényt csinált a fürge petka. Pár éven belül — ebben bízunk — nem lesz róla még szó, mert az építkezés 10—12 j millióba kerül. (Főleg a fogház, amit föltétlenül nagyobbra kell épiteni, mert majdnem mindig zsúfolt.) Ha ez is el talál költözni Komáromból, akkor az álmos város végképpen elszunnyad, mert a mostani kis forgalma is megszűnik. A nagy katonai ipartelep: a lőszergyár a háború végével megszűnt. Felhalmozott készleteit az 1919 május elsejei bolsevik! támadás ágyutüze robbantotta fel; borzalmas egy éjszaka volt ez. amelyet junius elsején három heti ágyuostrom követett. Komárom nem vett részt a háborúban, tehát a háború jött el hozzá. A hajógyárat, mely az Erzsébet-szigeten van, a Skoda müvek vásárolták meg, sok állami megrendelése van, de magyar munkásnak bejutni oda sokkal nehezebb, mint régen a császári és királyi kamarásságot elnyerni. Az állami kikötőnek kellene segíteni a hihetetlen méretű munkanélküliségen, de ott kevés munkást foglalkoztatnak, azért vagy ötven ukrán állandóan dolgozik A dohánybeváltóban sok munkás volna elhelyezhető, de ott komáromi asszonyoktól és leányoktól állampolgárságot követelnek. Így azután a komáromi munkások helyett bán- veszili és a környékbeli tót munkásnők dolgoznak. Ezidő szerint lehet 2—3000 munkanélküli a városban az asszonyokat is beleszámitva, tehát a polgári lakosság egyötöde! A szép városháza előtt a vitéz Klapka tábornok szobra áll harci pózban, aki a szabadságért és a zsarnokság ellen küzdött. A városházáról nagy csoport asszonynép jön ki hangos beszéddel, munkát keresnek, de ahhoz honi illetőségi bizonyítványra van szükség. De könnyebb dolog a város végzetesen kiürült pénztárából pénzt sajtolni, mint egy illetőségi bizonyítványt kiverekedni! A Duna felé hangos szóval vadludak szállnak. Boldogok, kik mehettek, útlevél és honi illetőségi bizonyítványok nélkül is, amerre láttok! Szegény Komárom! (Komárom.) Alapy Gyula dr. 25 Vallomás magamról Húsz évemmel gyermek maradiam S nem szégycnleni a gyermekségem: Azoknak Is csak csókkal mértem, Akik gúnnyal, váddá! fizettek. Egy apróságon elmulatni Oly jó e zűrös, rossz időben; A bánatot elvágva tőben, Még mielőtt kisarjádt volna. Megszólnak, hogy nem állok én is A birkózókkal egy csapatba. Megérthetnék; a lelkem arca Rámosolyog a békességre. Kuíárként áruljam portékám? Ez a portéka sokkal szentebb. Hogysem belőle egy gerezdet Egy durva láb földre taposson. Élek mint zsellér szűk kunyhóban. Sok hullám siet el mellettem A hánykódó éllettengerben Nem kutatva mi sorsom, célom. A barátságra nem vetem ki. Falánkan és kapzsin a horgom. De a kérő szót úgy viszonzom. Hogy tallért osztok rézgarasért. Madárfüttyből es lombzógásbóü Szent titkokat olvasok gyakran, A friss kacaj a legszebb dallam, Mert elaltatja álmos gondunk. Kiváncsi, kandi, fényes szemmel Tapogatom sebét e kornak S hallom, a gyárak hogy dalolnak. Ha felsHvit a műhely gőze. Elgondolom; száz év előtt még Viskók hazája volt e város S a gondolat, — a büszke táltos — Rabkoszton tengődött halódva. Ma a füst is az ég felé tör. Szent áldozat a gyárak füstje, Mivel az ember űzve. küzdve Aldozik a munka oltárán. Tán buborékkal kergetödzöm; De a nap hét szine megtörve Tükröződik a pajkos gömbbé S ha elpattan, még szebbet fújok. (Pozsony). os— Babyloni vizeken A babyloni vizeken bolyong Izráe! reményvesztetten, bizonytalanűi. Roggyant inakkal, lecsüggedt fejjel tévelyeg éjsötét, vad rengetegben tépett sebekkel. Könnytelen, égő szemében véres golgoták kínszenvedése, feje fölött az Ur haragja . . . Sötét égen átkok zivatarja . . . Hangos jajra nyílt vértelen ajka hangtalan, némán egymásra hull, Az ágya: tüske, vad bozót. Ruhája: vér, ezer seb tanúja. Vándorbotia: reményfa száradó figa. Útmutatója: az ég fogyó holdja. Ezzel vándorol. — Egyedül, árván hurcolja ki-ki kinja keresztjét. A sötétben nem ismer egymásra és megy, ki erre, ki arra, — szét. Panasza elvész, szava Idegen, nem érti más, pedig-egy akol népe. Önszivére hull kiontott vére. Testvér a testvér sírját vakon megássa, fiú sáros lábbal lép apia keresztjére, vad éhséggel, egymást falják fe!. Tülekedve, öntestén tiporva tévesztett utón, vesztett lélekkel vándorol Izráel népe. Térdig gázolva apái bűnében, keresi a fényt, mely utat mutat . . . Mig valahol kigyúi egy csillag . . . s szeretet lángja szivekbe sugároz . Meredt szemekkel egymásra talál sokezer árva, elhagyott szegény . . Meglátja ember az embert, testvér a testvért.., keblére borúi, kit ököllel vágott, kéz-kézben egymást támogatva indúl keresni egy új világot, hol egy az akol és egy a pásztor és virág nyílik, hol járt a halál. Hol egy nap, egy fény világol; ragyogásánál a tíkkadt pusztában üdítő, tiszta forrásra talál . . , Mosolyra nyílnak egymásra hullt ajkak . » , ígéret földje, csoda Kanaá” képe ragyog fel a meggyötört lelkeken . , Újült erővel, bátran. Örök hittel, mindent megváltó szent, nagy szeretettel vándorol Isten választott népe sötét babyloni vizeken . . (Rimaszombat.) Holéczyné I. Ilona.
