Prágai Magyar Hirlap, 1924. december (3. évfolyam, 274-295 / 722-743. szám)

1924-12-20 / 289. (737.) szám

Szombat, december 2fl. S \9jú(wMi(rTAR7faM* lózseí főherceg ékszerei! akarta eladni Horvhí-Vikdorovits? A nagystílű szélhámos a rendőrségen is mesékkel állolt elő — Áftlsériék az ügyészség fogházába — A P. M. 11, eredeti tudósítása — A belzi csodarabbi csodás % ékszereinek ujabbi kalandja A Jennel határon Ismét lefoglalták Nagymibály, december 19- (Saját tudósitónkú!.) A P. M. M. annak ide­jén fogíáíkozott Soc’ner Rokachnak, Beiz galíciai község hírneves csodarábbljánák ügyével, amely sok fejtörést okozott fináncotoknak. - Soclter ugyan­is 1920-ban Magyarországról Munkácsra tette át székhelyét, ahová magával hozta ugyan 150 főnyi ' . személyzetét, de otthagyta ékszereit, melyeket az orosz invázió idején vitt magával Magyarország- ■ 4 ba. Szlovenszkóban való tartózkodásának követ­kező hónapjában a sátoraljaújhelyi határőrség le­foglalt egy terményekkel megrakott szekeret, " melyből (körülbelül 2 és fel millió korona értékű Ebi különböző ékszer, mogyorónagyságu gyöngy v nyakék, kétméteres női aranylánc, több arany és ezüst cigarettatárca stb. került elő. A kocsis, akinek határátlépési igazolványa volt, csak annyit tudott mondani, hogy a szekeret gazdája, egy Weisz nevű határszéli birtokos meg- ' hízásából hozta át azzal, hegy a Legenyealsó- mihályon várakozó két zsidó embernek adja át. A pénzügyőrség az ékszereket elkobozta azzal, hogy ■ tulajdonosukat megállapítani nem sikerüli Ekikor jelentkezett a belzi csodaraöbi és elő­adta, hogy az ékszerek az ö tulajdonát képezik és azok el nem kobozhatók, mert egyik híve az ő tudta és beleegyezése nélkül akarta áöosempószni csak azért, hogy neki kedveskedjen vele­Hosszas huzavona után, miután a munkácsi zsidóság Masaryk elnökhöz is meresztett egy . küldöttséget ez ügyben, a pénzügyminisztérium elfogadta a csodaralbbi eskü alatt tett vallomását és az ékszereket kiadatta megbízottjának kezei­dhez. Időközben azonban a belzi csodarabbi', nagy ünnepségek uián, a zsidóság tömegeinek kíséreté­ben hazautazott galíciai falujába. Most már e.rre kellett az ékszereket áthozni. A titkárok és ügy­védek serege minden követ megmozgatott, hogy a lengyelek ne gördítsenek akadályt a behozata­lára, ám ez úgy látszik nem sikerült teljes mérték­ben. Amint most a csodarabbi környezetéből érte­sülünk, a lengyel pén zitgy mi ni sz terium 20 száza­lékos lüxusadó és más elmen 100.000 zlotyt, azaz körülbelül 650.000 Ké-t követel, mely összeg biz­tosítására a sokat hányt-vetett ékszereket lefog­lalta azzal, hogy amennyiben a feíiti összeget zá­ros határidőn belül — tekintet nélkül a fellebbe­zésre — le nem fizetik, az ékszereket elárverezik. A záros határidő már lejárt és az árverés napját ki is tűzték. A rabbi hívei kétségbeesetten sza­ladgálnak Varsóba, hogy a pénzügyminisztert ha­tározatának megmásítására bírják. Halasztást már sikerült (kaprotok, azonban., az « terminus is ve­szedelmesen közeleg. A rabbinak Galíciában óriási vagyona, hatalmas földbirtoka és erdősége van, ám ennek ellenére sem képes a szükséges kész­pénzt előteremteni, miért is két titkárja Cseh­szlovákiába jött, hogy a rabbi itteni kivernél pró­bálják meg az összeget kölcsönképpen megszerez­ni- Közben azonban táviratot kaptak, melyben a rabbi értesíti őket, hogy a pénzre már nincs szük­ség, mert a pénzügyminisztérium telekkönyvi be­kebelezés ellenében lemond a készpénz követelé­séről. Ellenségeid fteíűveí tflfft meá úgy tudok örülni a mai könnyebb munkának, boldogan örülni. (Ma tegnapi volnék azt gondolnám sötéten: kell is, hisz az ember nem barom! De ma gondolat nélkül örülök.) Úgy tudok örülni a szombatnak: délig dolgozásnak, fizetésnek, holnapi vasárnap­nak, mint gyerek az évenkint egyszeri karácsonynak. Boldogan, örömösen dolgozok. Boldogan, örömösen hallgatom a tréfát, bol­dogan, örömösen nevetek. „Már ezután így -élem világom . . Hej, haj! dalol a szám, dalol a lelkem, dalolnak a gépek, dalolva szalad az idő. fis hogy szalad! Dél van. Fizetés: — Hány különórája volt? Bemondom. (Most boldogan örülök a tegnapi túlórának is!) Megkapom a cédulát és a pénzt: — Heti fizetés: száznegyven korona. Tiz korona feljebbités. Már azt hiszem megpattan bennem az öröm. Majd a szememen csordul ki a túl­feszített boldogság. Száznegyven korona! Tiz koronával több! Száznegyven korona! Boldog, vidám csárdásokkal dolgozom egy óráig: „Ha énnékern száz forintom volna . . Több van! Száznegyven korona! 'Száz­negyven korona! Hogy a csudába ne volna több száz forintnál, mikor ez már a zsebem­ben van! ,Egy órakor haza. Otthon drága, anyai hangon kérdezik: — Fáradt vagy, nagyon? — Dehogy vagyok fáradt! Heti fizetés száznegyven! Tiz korona emelés! Felvillannak boldogan az otthoni sze­mek: mert nem vagyok fáradt és mert boldog vagyok! S amig az ebédet eszem, addig extázisos örömöm megenyhül boldog vasárnapba sza­ladó szép, csendes békévé]. = Kassa, december 19. Horvát-Vikdorovitsot tegnap átkisérték az ügyészség fogházába. Az előkelő külsejű csaló bámulatos hidegvérrel tagadja szédel­géseit s kijelentette, hogy az összes előlegeket haj­landó visszafizetni, fia szabadlábra he­lyezik . . . Vikdorovits a rendőrségen is szédületes mesékkel állott elő s makacsul hangoztatja, hogy többszörös milliomos és romániai sza­lámigyárak tulajdonosa. Érdekes, hogy ösz- szcse-n húsz koronát találtak a milliomos ur­nái aki a szállodai szobáját hónapok óta nem fizette. — Rengeteg pénzem van — mondot­ta Vikdorovits, — de how ha! tartom a va­gyonomat, azt csak az ügyvédemnek fogom elárulni. A József főherceg-féle kincsekre vonatko­zólag a következő vallomást tette: József Hannover, december 19. Haarmann teg- • nap ismét úgy viselkedett, mint egy gyer­mek. A vádbeszédek elhangzása után, mi­után Grans esetében is tisztázódott minden, a gyilkos fölemelkedett, hogy záróbeszédet mondjon. Föltűnő simán, szépen, szinte nyelvtani hibák nélkül kezdi: „Kezdetben tagadtam, mint ahogy minden gyermek tagadott volna, most azonban megmondom az igazságot.44 És elmondja élettörténetét, gyermek­éveit, első kísértéseit. Apai házát jellemzi, majd amikor a katonaságra kerül a sor ki­tör: „Ne küldjenek bolondházba, akarom, hogy halálra Ítéljenek44. Majd Gransró! beszél, elmondja, hogy szüksége volt egy emberre, akinek kiönthes­se szivebánatát és beteges hajlama követ­keztében feltörő kétségbeeséseit s visszavonja legsúlyosabb vádjait, melye­ket barátja ellen tett. Lehet, mondja, hogy ő ölte meg Grans fiatalemberét is, de annyi tény, hogy Grans akarta ezt igy. Gransnak „éreznie14 kellett vollna a dolgokat. Most ünnepélyes pillanatok következ­nek. Haarmann emelt hangon kijelenti, hogy gyakran íetrengetí kínjában Isten előtt, hogy szabadítsa őt meg beteges hajlamai­tól, mert minden gyilkossága csak rajta kívül álló okokból ,.jött“. Ezt nem azért mondja,' mintha a bünte­tés elől akarna szabadulni, ő igenis kéri a halált, miként gyakran kívánta is már, hisz ö egy szegény, szerencsétlen, nyomorult lény. Róma, december közepe. A Népszövetség tulajdonképpeni jelentő­ségét talán legjobban Chamberlain jellemezte Rómában. „A Népszövetségtől — úgymond — nem lehet túlsókat várni, viszont túlzás volna a jelentőségét lebecsülni.14 E szavak­ban annyi a diplomata udvariasság, hogy azok inkább úgy tűnnek fel, mint egy nagy- betegnek nyújtott kanalas orvosság. Rómában erősen észlelhető volt, hogy a Népszövetség valóban nagybeteg — már szü­letésétől kezdve. A Briand—Benes-féle le­fegyverzési javaslat volt a legfőbb szülöttje, sőt Wilsontól—Briandig a Népszövetség tit­kos célja, vagyis miképpen Jeheíne a francia—-cseh—íüso­főhercegnek 180 kilő súlyú ékszeréi egy magyar szovjetbfztós ellopta a kouimütt alatt. A klnceseket a kommün bukásakor a menekülő szovjetvezér SchStze! dr. buda­pesti tígyvédra b’zta. Schatzel dr. -- aki azóta meghalt — a kincseket átadta Vikdo- rovitsnak. Vikdorovits a Csepel-szigeten elásta az ékszereket, de az ellenforradalom Idején mindent visszaadott József főher­cegnek. Ezzel szemben tény az, hogy József főherceg elrablóit és megkerült ékszerei­nek számos értékes pé’dánya hiányzik, melyeket Horváí-Vikdorovits nsncTcu \a- lószinüség szerint elrejtett s ezeket akarta értékesíteni a kassai ékszerész utján. A nyomozás teljes erővel íoiyik annak megállapítására, hogy mi igaz a szélhámos vallomásából s hol vannak a csodás értékű ékszerek. (b.) „Nem kérek kegyelmet, nem kérek reví­ziót, rajtam csak a halál segíthet.44 A gyilkos halkan sir s letérdel a vádlot­tak padjában. Szavaiból érezni az őszintesé­get, a kétségbeesett igazságot. A teremben halotti csend uralkodott s szinte meghatottság észlelhető ennyi két­ségbeesés s emberi nyomorúság láttára. Az Ítéletet a mai nap folyamán hozzák meg. Hannover, december 19. Délelőtt féltizenegykor hirdették ki a két halálos Ítélteiét. A tárgyalási terem zsúfolásig; megtelt s különösen nagy volt a rendőri fel- j készültség, ment a bíróság tudomására jutott, j hogy Braunsohwdgbö! egy exnlfált ember I érkezett a városba, aki kijelentette, hogy Haarmannt azonnal az ítélet kihirdetése után agyonlövi. A vádlottak állva hallgatták az ítéletet. Amint az elnök befejezte a felolvasást, Haar- inann kijelentette, hogy az ítéletet elfogadja, ügyész és védő hiába beszéltek lelkére, Haarmann hajthatatlan maradt: „Én már rég­óta meggondoltam a dolgot, meg akarok halni11, — mondotta. A folyosón moziopera- török várták a gyilkost, aki vidáman felkiál­tott: „Végre tehát mégis a moziba kerülök .44 szláv—román imperializmust fentarían? Európában. Wilsont még becsaphatták, bele is halt a kiábrándulásba. De a többi európai ténye­zők nem akarnak belehalni, annál is inkább, mert már régen kiábrándultak. Azonban a sokévi francia—cseh küzdelemnek vége: a hirhedí „genfi jegyzőkönyv44 — a francia hegmónia védelmének receptje — Rómában megsemmisült. Az első nyílt és őszinte döfést Mussolini! adta meg a képviselőházban elmondott be­szédében. ■ Szeílems gúnnyal nevezte a Nép-; szövetségei: a „költészet és miszticizmus fó­rumának11. Egyben isimét bejelentette Olasz­ország egy: ^sionfosabb nemzetgazdasági törekvését, hogy az évente mintegy félmil­liónyi olasz népszaporulatot földhöz és ke­nyérhez juttassa. Fz dől azonban elzárkó­zik Anglia. Amerika és Franciaország. Az utóbbi hatalom különösen még Tuniszban is mindenféle különbözetett tesz az ottani ola­szokkal és megnehezíti sorsukat. Kupelli tá­bornok. volt hadügymhiiszter és Nuvolone szenátor. Korzika. Nizza és Szavoja vissza­adásának szükségét hangoztatták Briand őrömére! Kiderült, hogy a francia—-cseh-szloválk számítás azért választotta Rómát a népszö­vetségi tanácskozás helyéül, hogy’ megnyer­jék Olaszországot. Ehelyett azonban olyan kudarc érte őket, amibe beleszédült az egész Népszövetség. A titkos tanácskozásokon olasz és sem­leges diplomaták között éles vitatkozás volt a lefegyverzési javaslat abszurditásairól. A „guerre á la guerre"-jelszó tulajdonképpen uj világháborút provokálna, ahelyett, hogy — amint a farizeusok tervezték — megszüntet­né a háború lehetőségét. A római napok realizmusa — bár ünne­plés külsőségek között — kíméletlen kézzel tépte le az álarcot az egész Európa békéjét fenyegető francia—cseh-szlovák aknamunká­ról. Hiába hangoztatta a mester dalnok Briand öblös szónoklatában a „fraternité uni versel- íe“-t (a népek egyetemes testvériségét) a farizeus „lefegyverzés11 jegyében, a kulisszák mögötti küzdelmekből! kimeredtek a vad im­perialista önzés, a rossz lelki isme rét for­dulása, a lélektani helyzet •kihasználására való törekvés és terror diplomáciai játékai. S-okan mosolyogtak Briand felületes szó­virágai fölött. Ilyen érvekkel dolgozott a le­fegyverzési javaslat mellett: — Nem könnyebb-e megszervezni és biztositani a békét, mint megindítani a há­borút? Vagy pedig: — Nem könnyebb volna-e az Egyesült Államoknak az, hogy három-négy megbízot­tat küldjenek a Népszövetségbe, mint hogy egy uj háborúba küldjenek 3—4,000.000 ka­tonát? Hogy az Egyesült Államok nem bízzák bizonyára titkaikat másra, mint a vezérka­rukra, hasonlóképpen Anglia és Olaszország, sőt Franciaország, ez a körülmény eszébe sem jut Briandnak. Benes, a Javaslat előadója, Rómában egyik sikertelenséget a másik után aratta. Nagy bukást jelentett számára is a lefegy­verzési javaslat pusztulása. A francia dip­lomaták öt tolták előre, mert Benes elvágó- dása, úgy gondolták bizonyára, nem árt a francia presztizspolitikának. Egy kitűnő francia kolléga, aki mellettem ült, Benes francia kiejtésére azt mondotta: — II pariéi le francais comme un pom- pier! (Úgy beszéli a francia nyelvet, mint valami tűzoltó!) A római olajos koszt is megárthatott neki. Sápadt volt és többször volt künn, mint a teremben. De a római vereség után mégis ö lesz kénytelen a márciusi népszö­vetségi gyűlésen egy uj javaslatot előter­jeszteni a franciák parancsára. Mert a ró­mai kudarc nem vette e! kedvét Parisnak teljesen. Kisérletezik egy másik lefegyver­zési javaslattal. Erre készteti az élet ösztöne. Hanem fe­lejti, hogy’ más nemzeteknek is van — élet­ösztöne. Lendvay Károly. A nemzetgyűlés ülése Prága, december 19. A képviselőház mai ülését 6 óra 30 perc­kor nyitotta meg Tomasek elnök. A napirend eiső pontja ama törvény javaslata, mely a Brünn város által kibocsátandó 50 milliós kölcsön kötvényei számára pupiliáris biztos­ság jogát adja meg. Svboda és Ryznac előadói ismertetése alapján a ház vita nélkül elfogadta a javas­latot. Napirenden szerepel a tisztviselői ja­vaslatokon kívül a bírák fízetésjavitásáról szóló javaslat is, amely szerint a járásbirák a fizetésük 25 százalékát, az I. fokú tanács- biróságok tagjai fizetésük 50 százalékát, a II. és III. fokú bírák fizetésük 100 százalékát kapják bírói pótlék címen. A vezriő járás- biró s a felsőbb bíróságok elnökei lOo száza­lékos elöljárói pótlékban részesülnek. Az ülés tart. Haarmaiin esedezik a Halálért Az utolsó pillanatban visszavonja Grans elleni vádjait A francia-déli Jawaslaf Háborús wesieflcluiei és rimái bukása Chamberlain a Népszövetségről — A francia —cseh—balkáni imperializmus védelmének receptje — Lefegyverzésből — uj világháború — A P. M. H. római tudósítójától —

Next

/
Oldalképek
Tartalom