Prágai Magyar Hirlap, 1924. november (3. évfolyam, 249-273 / 697-721. szám)
1924-11-12 / 257. (705.) szám
A dunai református egyhr í kerület komáromi kozgyülé Komárom, november 1 (Saját tudósitónktól.) A dunai rcfo; ti; tus egyházkerület hétfőn tartotta rei i közgyűlését Komáromban, melyen rí vettek az egyházkerület legkiválóbb házi és világi kitűnőségei: így ott k Balogh Elemér püspököt és Sziiassy főgondnokon kivül Gyalókay László, Kálmán, Patay Károly espereseket, Ei Pál dr. egyetemi tanárt, Kersék Járnom ügyvéd egyházmegyei gondnokokat; voltak Gaail Gyula dr. egyházkerülei jegyző, Söröss Béla egyházikerületi aljc Mohácsi János dr. egyházkerületi üg Akucs Lajos, Bihary Kálmán, Gálffy Mórocz Mihály, Salamon Ferenc, f István dr., Demény Gyula dr. egyházi t tanácsbirák, Nemes KáÜrnán egyházi1 i pénztárnok. A közgyűlést Balogh Elemér imája vezette be, mely után Szilas kerületi főgondnok emelkedett szól t nagyszabású beszédben vázolta a I tus egyház helyzetét, mely semmi1' támogatástól nem várhatja sorsán; fordulását és egyedül saját belső ei utalva. Ez az erő azonban olyan, nyugtathat az egyház jövőjét i!l* első és legfontosabb teendő a le egyház ügyei iránti érdeklődés Ezen a téren határozott és ör dást észlelhetünk. Majd áttér helyzet jellemzésére, azon ad kifejezést, hogy Szlover szkó híveinek anyagi helyze dasági erők egyesítésével egyház szükségleteinek r elégítő megoldására. Sziiassy Béla elnöki örökíteni rendelte az egy! lés. Az elnök kegyeletes szik meg Németh István akinek emlékét jegyzőkön házikerület. Balogh Elemér püs lefolyt lelkészavatásról, ügyre térve át a kögyr dúl, hogy tegyen lépés szék és tanítók áliar rése iránt, akiket 19 •lasztottak és az egy megerősítettek. A püspöki jeler hogy az állam rész a közigazgatási : ták, ezért felír a közbe a kormány Az egyetemes rába Bertók Béla roly, Tornallyay Z Szerda, november 12. — Kös~ü. Lili a nyújtotta, — jó hel; Fölkeltek és k a falu felé. Két leány. Az magával, a másik ehángolt, a másik getni a lángot. Né ra festette az arcé Két leány, me szunnyadva a fák jebb a földeken , hánytövek között, megállott Anna. — Szent Isten, ten kendert termeli nagya párnák falujáb Nem mondta to a levegőt, érezte a ható szagát, látta a z tején, a szürkésbarna . kitó, fehér, kemény s; sütésben, amikor már fenn kupbarakva, alól s lőtt a a kendertörő bunkó nagyapja házát a falu sí ámlrtust ... A ház melh szelt kemencét. Estefelé, parázsa világított és benn éledt a tészta. Nyugodtan rek . . . Béke . . . szunny között. ' Kender tábla a falu sz vógighuzva a zöld mezőn. . le messzire nyúlik. Az egyi alszik, a másik végén a hál szemét. És a vászon feszül a Félbemaradt szerelmek vek . . . Tönkrement leányr — Anna, Isten veled, él — Én pedig amarra . . ,