Prágai Magyar Hirlap, 1924. november (3. évfolyam, 249-273 / 697-721. szám)
1924-11-07 / 253. (701.) szám
a ^iMBMONMiTcini ■■■rfirr r nrn Lesz-e változás Ruszinszkó tasutlgyében? Pesek tanügyi referens halálával aktuálissá vált a ruszinszkói pártok kívánsága liiigvár, november 6(Ruszinszkói szerkesztőségünktől-) Pesek József ruszinszkói tanügyi referens november elsején Prágában elhunyván, Ru- szmszko közvéleménye megszabadult attól a lidércnyomástól, amely alatt ez a soviniszta cseh korináíiyexponeus öt esztendőn át tartotta. Ismeretesek azok az offenzívak, melyeket úgy a magyar e lenzéki pártok, mint a cseli-agrár és az autonóm földműves szövetség indított olykor-olykor Pesek ellen aki könyörtelenül gázolt át Ruszinszkó minden nyelvű kultúráján, hogy itt a cseh és az ukrán kultúra magvait jó ta'ajba ültethesse. Most, hogy Pesek halálával pontot tett a ruszinszkói tanügyi politika első fejezetére, ismét aktuálissá lett az összes magyar ellenzéki és ruszin pártok ama sarkalatos követelése, hogy Ruszinszkó tanügyének élére a llép lelkét jól ismerő és vele együtt érző őslakos kerüljön, már annál is inkább, mivel a tanügy Ruszinszkónak az autonómiát biztositó szerződések szerint is szigorú bel- iigye. igen nehéz helyzet elé állítják tehát a pártok a prágai kormányt, ha e követelésüket, annak legaktuálisabb időpontjában ismét a zöld asztalra dobják. Nem tudjuk ugyan, hogy az egyes kormánypártok, de különösen a cseh agrárok mennyiben tartják fenn régebbi követeléseiket, de az ellenzéki pártok erős akcióra készülnek, hogy a ruszinszkói íanügy terén elszenvedett átkos rendszer további következményeitől megszabadítsák úgy a ru- szinságot, mint a magyar népet. Olaszország belpolitikai helyzete a parlament megnyitása előtt — A P. M- H- eredeti tudósítása — Milánó, november 6. Országszerte nagy várakozással tekintenek a parlament megnyitása elé, mely e hónap 12-én lesz. Mint emlékezetes, az olasz kamarát júniusban a Matteotti-gyilkosság következtében napolták el. Azóta számos nagyjelentőségű esemény zajlott 1c, úgy hogy bár a közhangulat rendkívül kedvező a fasciznrus- ra és Mussolinire nézve, azért mégis nagy parlamenti harcokra van kilátás. Ha mélyebben vizsgáljuk a belső helyzetet júniustól mind a mai napig, úgy a íascista~kormánynak egy sorozat jelentős cselekedetét látjuk, melyek mind a iegvilá- lágosabban mutatják Mussolini erőfeszítését a normális viszonyok helyreállítására, mely nagyrészben már sikerült is neki. így a kormány utasítására a hatóságok a legnagyobb eréliyel láttak hozzá, hogy teljes fényt derítsenek a Matteoíti-gyilkosságra. A legszigorúbb intézkedéseket foganatosította, hogy a Gasalini fascista képviselő meggyilkolásával felidézett veszedelmes fascista-roakciót megakadályozza és eíojtsa- A több városban tartott községi választásoknál a legteljesebb szabadságot biztosította- Lecsukatta és megbüntette azon fascistákaí, kik valamely politikai- vagy magán erőszakoskodásban részesek voltak. A köztisztségekből eltávo.i- totta azokat a fascistákat, akiknek a magatartását a közönség nem ió szemmel nézte és végül ünnepélyesen törvényesítette a Mi- lizia Nazionáiet, a miniszterelnök személyes katonaságát azzal, hogy október 28-án a Macis su Roma (a fascista forradaöm) évfordulóján letették az esküt a királyra és az alkotmányra és igy az állam rendes hadereje vé váltak. Mint ezekből is látható, a kormány számos és igen nagyjelentőségű kísérletet tett, hogy a teljes társadalmi rendet és tnegnyugPéntek, november 7. vast valóban helyreállítsa. De az ellenzék, mely a Casalini-gyilkosság után félelemből . egyidőre abbahagyta a fascisták elleni dühös ! támadásait, most újait erővel kezdi a harcot. Miután pedig a sajtónak : leghatalmasabb szerve az ő kezükben van, féktelen harcuk nem csekély nehézséget okoz a kormánynak. Mesterséges eszközökkel és spekulációval megdrágították az elsőrendű életszükségletek árait, hogy igy főleg a munkásság körében elégedetlenséget szíthassanak, mélv- yel sikerült is egy pár sztrájkot kiprovokál- niok. Ez természetesen maga után vonta a lírának a nemzetközi pénzpiacon való sü- Iyedéséi. A liberális párt az utolsó Livornóban tartott kongresszusa alkalmával kettészakadt és egy része szintén ellenzékbe ment át A rokkantak és hadvise'tek hatalmas országos szervezete szintén a kormányhoz való feltétlen ragaszkodását juttatta kifejezésre akkor, amikor kimondta, hogy a várakozás semleges álláspontjára Helyezkedik* A közvélemény azonban átlát ezeken a manővereken, úgy hogy nyugodtan meg lehet ál apitan-i, hogy egy erős és nagy többség ragaszkodik a kormányhoz ügy a parlamentben!, mint áz országban. Rendkívül súlyos volt a parlamenti ellenzéki blokk legutolsó határozata, mely szerint nem vesznek részt a parlament ülésein. Hymodon akarják a parlamenti berendezkedést megbénítani, hogy a baloldali pártok uem veszik ki a munkából a részüket. így természetesen' a régóta óhajtott fegyverszünet az egyes pártok közt mind távolabbra és távolabbra tolódik ki. Az uj helyzet és a parlament munkaképessége most kizárólag Mussolininek és a centrumpártnak a magatartásától függ. Nem szabad meglepetéseket és drámai fordu’ato- ka't várnunk, az azonban biztos, hogy a közeli napokban fog eldőlni a nagy harc a fascisták és az egyesült ellenzéki pártok közt. Corrado Rossi. Paris, november 6. A ,,Verginaux“ nevű hadihajó legénysége leszaíkitotta a hajón el- helyezesd emléktáblát, amdy Odessza bombázását ünnepli. A matrózok ezt az emlákBécs, november 6. Seipei kancellár a P. M. H. bécsi értesülései szerint tavasszal taeg szeretné rendezni Becsben Kö- zépeurópa kormányelnökeinek s külügyminisztereinek konferenciáját. Az osztrák köztársaság követségei legközelebb megkezdik a szondirozást az egyes középeurópai államok kormányainál, hogy milyen fogadtatásra taláJ ez a terv. Seipei Ausztria szanálását csak epizódnak tekinti Középeurópa rekonstrukciójának szükséges munkálataiban. Az ő felfogása az, hogy 2z összes dunai államok nagy kihatással vannak egymásra és egyiknek helyzete, esetleges krízise okvetlenül érinti a többieket is. Éppen ezért a Duna mentén csak akkor következhetnek be normális állapotok, ha az összes középeurópai államok ezt {elismerve megállapodnak egy1 egységes gazdaságpolitika Irányelveiben és egymást nem veíélytárskéat, hanem szükséges partnerként kezelik. Erről akarja Seipei kancellár meggyőzni az ösz- szes középeurópai felelős államférfiakat és reméli, hogy a tervbe vett konferencián mindannyian magukévá . teszik eszmemenetét, amellyel elsőként a november 15-én ideérkező Benes külii.gymfniszfert lesz alkalma személyesen megismerteim. Elhalasztják az Eskütt-por főtárgyalását Esküit teljesen épelméjű Budapest, november 6. i^egállapitot'táfo., hogy (Budapesti szerkesztőségünk teieíonje- Eskütí teljesen épelméjű és niég csak bekmtése.) Minndch Károly és Németh Ödön leges hazudozásban sem szenved. A noegy etemi tanárok és brói ósági orvosszakértők vernber íü-ére kitűzött föíárgyalást azennia terjesztették be jelentésükéit a budapesti , ..... büiiíeíőtckrv6nvssétk elnökének az Esktttt- ba" ahgna ,0®“ m8gtariaat'11’ mert Eskut‘ ügyről. Kijelentették, hogy lelfeiiismerétesén lázas betegen fekszik lakasan és kétséges, megvizsgálták Esküit Lajos elmeállapotát és hogy november 19-ig íö!.*yógyul-e. 4444444 44444444*4444444444 444444444444 44-4444444444444444444 44444444444444 *444444444444444444444444 örökös leng^eE'Orosz határincidensek Berlin, november 6. A Vossische Zeitung jelenti Varsóból: Az orosz-íengyel határon, Ostrok közelében, a haiárme-nti drótsövények közt álló raktárépületet és lengyel kereskedők expozituráját felgyújtották. A gyújtogatok rendes szovjeícsapaiok voltak. A határőrök tüzelni kezdtek a tettesekre s a rövid harcban két lengye! és egy' orosz katona éléséit. 444444444444444444440444444 444444444444444444*444444444444444444444444444444444>444444444444444<!« PI€g nem isifáiiitff i siiöipr beipoMlkal neipzeí löetiaíeB poziciéfa megerősödött — Szíerényi föllép Miskolcon Budapest, november 6. (Budapesti szerkesztőségiink teleionj ele n- tése.) A politikai helyzet még nem tisztázódott annyira, hogy a kibontakozásról beszélni lehetne. Az egyes pártok vezetőemberei között sürü tanácskozások folynak. Gömbösék is készülődnek, bár reményeiket leli ütötte a kisgazdák tegnapi határozatta, amelyben ragaszkodásukról biztosították Bethlent. Mindamellett nem adják fel a küzdelmet és erősen hangoztatják, hogy el fogják érni céljaikat. Annyi kétségtelen, hogy a közel jövőben lesznek politikai átalakulások, azonban nagyon is kétséges, hogy ebből a jobboldali radikalizmus jelentősebb megerősödése következnék be. A kisgazdák egyelőre bentmaradnak a kormányzópártban, hogy meddig, azt ma még nem lehet tudni és a Huszár-Wolff-párt formális fölbomlása sem fog rövidesen megtörténni. A helyzet kialakulása mindenesetre néhány hetet igénybe fog venni, bár kétségtelen, hogy Bethlen sanszai jelentősen megerősödtek. A házszabályrevizió A házszabályrevizió megalkotására kiküldött bizottság tegnap hozzákezdett a javaslat részletes tárgyalásához. Rassay Károly azt kívánta, hogy az uj házszabály alapjául az 1908. évi házszabályt vegyék, mire Bethlen megjegyezte, hogy ez ellen nincs kifogása, de kérte, hogy egyeztessék össze az 1908. s 1913. évi házszabályokat, meggyőződni arról, hogy ennek nincsenek-e technikai nehézségei. A bizottság tanácskozásait ezután a két házszabály szaíkaszahiak összeegyeztetése céljából elnapolták. Az időszaki választások A Szabó István halálával megüresedett nagyatádi kerületben a kormányzópárt Farkas Bélát, az elhunyt miniszter volt titkárát lépteti föl, akinek megválasztását bizonyosra veszik. Az uj kép viselő jelölt bizalmasa volt elhunyt vezérének és teljesen ismerős a kerületben. A miskolci egyik kerületben is rövidesen megtartják a választást. A Heinrich- párt jelöltje az elhunyt Szentpály fia lesz. míg a liberális ellenzék Szterényi József bárót szándékozik fölléptetni. A miskolci kerületbe!. november végén, Nagyatádon pedig december első napjaiban fog lezajlani a választás. , •Az összes pártok megmozdulnak az ungvári városi tisztviselők elbocsátása miatt A szláv pártok nem vehetnek részt a magyar pártokkal való egységes akcióban — A politika minden előtt Ungvár, november. 6. (Ruszinszkói szerkesztőségünktől.) Hér tek óta járta a hír, hogy a minisztérium több ungvári régi városi tisztviselőt meg nem erősített állásában. Tekintettel arra, hogy a zsupán az ungvári képviselőtestületet feloszlatta és igy a város közönsége nem élhet önrendelkezési jogával, az a terv merült Jel, hogy a volt képviselőtestületben helyet fog- lap összes pártok egységes fellépéssel fogják a prágai kormányt figyelmeztetni arra, hogy eljárása az emberiesség rovására megy. Hogy nagy igazságtalanság történt, azt az összes pártok képviselőtestületi tagjai elismerik, de az egységes akciót mégsem tartják lehetségesnek, mivel ebben a — kizárólagosan gazdasági — ügyben sem tudják a képviselőtestületi tagot a pártembertől elválasztani. Az a közös megegyezés alakult tehát ki, hogy minden párt a maga képviselői utján fogja a párt szellemének legjobban megfelelő lépést megtenni. így az ellenzéki magyar pártok interpelláció tárgyává teszik, de ezen a téren kíván eljárni az úgynevezett „szláv blokk14 is, míg más pártok közvetlen utón kívánnak a tisztviselők érdekében eljárni. Százegy kitépett oldal a magyar képviselők klubjának panaszkönyvéböl 51. Krupáts János íaluszlatinai lakos már évtizedek előtt adta bérbe a római katolikus egyház által L mártott iskola céljaira az épületeit. Az egyház pontosan fizette a szerződésileg biztosított bért addig, amíg az iskola nem lett államosítva. Ekkor ugyanis az egyház értesítette a bérbeadót, hogy az iskola államosításával az egyháznak a bérleti szerződésből eredő kötelezettsége is megszűnt. Krupáts Inába fordult szerződésével az illetékes áliámi iskolai hatóságokhoz, a bár megfizetését senki sem vállalta, ellenben az épületeket az állami iskola továbbra is használja. Hosszú éveken át a bérösszeg immár igen magasra növekedett fel1 s most a tulajdonos a téesői járásbíróságnál perli az államat. — Fő az államosítás, az ebből eredő terheket fizeti majd a nagyharang. 52. Katonáink panaszai végtelenek. A milovici huszonnyolcas gyalogezred második, úgynevezett minta- zászlóalján ál minta állapotok uralkodnak. A tisztikar a legnagyobb elmésséggel tudja kigondolni azokat a célokat, amelyekre a legénységnek adakoznia kell. Az újonnan szervezett zenekar számára a legénység által gyűjtött pénzből vették a pi-ku látói kezdve a legmélyebb bombardóig az összes fuvóhangszereket. Nagyon helyes. Ha a baka vidám zeneszó mellett akar menetelni, úgy vegye meg a trombitáikat. 53. Ugyancsak a milovici minta-zászlóaljnál egész nyáron keresztül a reggeli ébresztő öt óra helyett már négykor lett megtartva. A nyolcórai munkaidőről szóló nemzetközi egyezmény nagyobb dicsőségére tizenegy-tizenkét órás foglalkoztatást kaptak a bakák. Ez is rendben van, csak dolgozzanak énje Drappal, egyébként még megunnák az életet. 54. „Meir bal nes Geld14 a neve annak az alapnak, melyet a jámbor zsidók adakozásából az egyházközség teljesen szegény tagjainak istápolá- sára tart fenn. Ilyen alapjuk volt a szolyvai zsidóknak is. De csak volt, mert jött a híres ruszia- szkól pénzlebélyegzés, mely a tizenkétezer koronás alapot háromezerre szállította le. Most a hitközség a többi pénz visszatérítése ügyében fordul fühöz-fáíhoz, bajosan kapja vissza azonban a pénzt, mivel a pénzügyminisztérium jogi döntésének alapja adva van: a pénzlebélyegzés a múlté, már régen volt; a voltra a zsidó sem ád semmit. igy tehát a pénzügyminiszter sem. A költségvetési bizottság tegnap befejezte az állami költségvetés általános vitáját s a maii napon megkezdte az első csoport részletes vitáját, amelyhez a következő tálcák tartoznak: köz társasági elnök, kabinet- iroda, nemzetgyűlés, legfelsőbb közigazgatási bíróság, miniszterelnökség és kereskedelmi minisztérium. A'i általános vita befejezése után a német ellenzéki pártok azt az indítványt terjesztették elő, hogy a bizottság télien napirendre a költségvetési javaslat fölött Érdekes, hogy az indítvány mellett szavazott az ellenzékkel a cseh iparospárt is. — A bizottság tagjai a mai napon délelőtt megtekintették egyébként a Hradzsin átalakítási és renoválási munkálatait, hogy megkönnyebbült leUkusmerettel szavazhassák meg az ezen célra szánt tekintélyes summákat. — Az esti órákban várható Novak kereskedelmi miniszter expozéja. KAmntnitisfa imméftisűi « franci® kottában? táblát úgy tekintették, mini provokációt, tekintve, hogy nagy részük kommunista. A tengeró'szetiigyi minisztérium vizsgálatot rendelt el a hajón. Sernél kancellár ímmmá meg iüari® rendem! lécsioi Miiépeirip® kormánuelitökel* neü és Miiiiigüiiiniszicrefiicü fifáiteásü? A TT? T-T rt 1* O n o t! A v*+inc»-ít 1 A r- r\