Prágai Magyar Hirlap, 1924. október (3. évfolyam, 223-248 / 671-696. szám)
1924-10-24 / 243. (691.) szám
& Péntek, október_34. „A iicificS aiisipra HilflkBS. bogii rosszabb már nem ts lebcT pontra helyezkednek azzal az indokolással, hogy a cseh-szlovák ipar válságos helyzetben van. Az állam az alkalmazottainak jajszavára a saját pénzügyi nehézségeinek hangoztatásával felel. ' A helyzet annyira kritikus, hogy rosz- szabb jnár nem is lehet. A kormány összes eddig tett intézkedései a drágaság letörésére céltalanoknak bizonyultak s ezért kell hogy a kormány uj eszközökkel küzdjön a drágaság ellen, ha ugyám ily eszközökkel egyáltalán rendelkezik. hatatlannak nyilvánította a bíróság alperes vasutigazgatásnaik ama nézetét is, hogy a felperesnek kötelessége lett volna iiiternál- tatni magát, ezzel szemben jogosnak ismerte el felperesnek a távozását, mivel életét mentette. A főkérdés az, hogy felperes jelentkezett-e szoigálattételre a Ksod.-vasút budapesti vezérigazgatóságnál. Ezt felperes okmányokkal iga z ol ta. Az elbocsátásra nem volt jogosítva sem a kassai vasutigazgalóság, sem a vasutügyi minisztérium, mivel felperes egyedül és kizáróan a Kscd.-igazgatóság szolgálati utasítása inak volt köteles engedelmeskedni. Mivél pedig ezt megtette, az elbocsátás indokolatlan és igy minden jogi alapot nélkülöz s ennek következtében hatályú élk üli. Időközben — később — az állam átvette ugyan a Ksod.-vas u tat, ez az onban semmit .sem változtat a körülményekéin, mivel a felperest az átvétel idejében tényleges alkalmazottnak kell tekintem s miután az átvétel idején nyugdijaztatását nem kérte, igy megmaradt továbbra is tényleges alkalmazottnak; mindezek 'következtében az állam kötelez te tik az összes visszatartott illetményeknek a kifizetésére s felperesnek a szolgálatba való visszahelyezésére. Törlések a költségvetéstenrexetben Prága, október 23. A R. Právo jelentése szerint az állami költségvetés tervezet a jelentős törlések ellenére is passziv. A kiadások félmilliárddal haladják meg a bevételeket. A különböző petkák, a minisztertanács csupán az iskolaügyi, népjóléti, közegészségügyi fejezetekben eszközöltek nagyobb törléseket, ellenben sérteti éjiül meghagytál. a reprezentációs, külügyi propaganda, az orosz ellenforradalmár naplopók segélyezésének a tételeit, valamint amaz intézmények súlyos kiadásait, amelyeknek a koalíciós rezsimet kell fentartaniok, mint a militarizmus, csendőrség, rendőrség és a besúgók hadai. Kinek a szolgálatában áll a földhivatal? Prága, október 23. Ez a kérdés nem titok, mindenki jól tudja, hogy a cseh agráriusok érdekeit van hivatva előmozdítani a földhivatal. Szomorú azonban az, hogy sem az agrárpárt, sem a földhivatal egyáltalán nem röstellik kapcsolatukat a nyilvánosság előtt is beismerni, ami már arcátlanság. A cseh agráriusok szervezetei az elmúlt napokban értekezletet tartottak Prágában, amelyen Vyskovsky földhivatali elnök oly hatalmas beszámolót tartott a földreform állapotáról, amilyet sem a parlamenti bizottságok, sem a kormány előtt sohasem adott- Ebből nyilván derül ki az, hogy a földhivatal munkásságáért nem felelős a nemzetgyűlésnek, hanem a cseh agrárpártnak. Smerálés a szociáldemokraták Prága, október 23. Mint • annakidején jelentettük, Smeral kuriimunistavezérnek a cseh szociáldemokrata párttal folytatott •kiegyezési tárgyalásairól szóló hírünket a Rudé Právo igen gyöngén, a szociáldemokrata párt lapja pedig egyáltalán nem cáfolta meg, hanem a párt végrehajtó bizottságának oly értelmű nyilatkozatát közölte, amely csupán azt cáfolta, hogy Sineral hivatalosan tárgyalna a pár tv eze tőséggel s egyben magában foglalta azokat a föltételeket, amelyekhez a szociáldemokraták a kommunistákkal való kiegyezést fűzik. A Právo Liduban közölt pártnyi- laíkozat tehát jelentésünk alaposságát bizonyítja. — Erre vall egyébként az a körülmény is, hogy most az osztraui szociáldemokrata lap, a „Ducii Casu“ tartja magát illetékesnek a tárgyalásokról szóló hírek cáfolatára azért, mivel a párt prágai sajtószerve ..nem elég határozottan cáfolta azokat**. — Azt egyébként természetesnek találjuk, hogy Prága nem cáfolhatta meg a hírünket, mivel az a valóságnak megfelel. Azonban az osztraui Ducii Casu nem lehet illetékes onie cáfolat kiadására, mivel Smorál nem tárgyalt a szociáldemokraták m.-osztraui csoportjával, hanem a prágaival. Az 1923. évi zárszámadás. Értesüléseink szerint az állami legfelsőbb számvevőszék a legközelebbi napokban fejezi be az 1923. évi állami gazdálkodás számadásainak felülvizsgálatát s igy a parlamentnek még az őszi ülésszakban lesz alkalma azzal foglalkozni. Berlin, október 23. A német választások elöhangjaként nagyarányú sajtócsatáirozások folynak. Stre- semarrn ;a „Zeit1* veze tökélyén erélyesen a német nemzetiek választási fölhívása ellen fordul és ismét a- „középkormány** érdekében száll síkra. — A pártok belső életében az utóbbi hetek harcai számottevő krízisekhez vezettek. Tegnap jelentettük, hogy a demokratáknak a nemzetiekkel kacérkodó vezetői otthagyták a pártot s ma bizonyossá vált, hogy a német nemzetieket viszont a mérsékelt elemek, az augusztus 29-én, a Dawes Javaslat elfogadásakor „igent“ mondók hagyták el. így mindenekelőtt Hergt dr. mondott le vezetőszerepéről, ma pedig Becker dr. és Hetzsch tanár'jelentik, hogy kilépnek a pártból. így hát a demokraták a radikális repub- likámzimus felé tisztultak, a német nemzetiek pedig az aggressziv monarchizimis felé. A nemzeti szocialisták ma igen harcias prokkroációt bocsátottak ki, amelyet LudenBerlin, október 23. A német nemzeti párt radikálisan nacionalista elemei, az úgynevezett „nem“-mondók, hosszabb idő óta tárgyalnak Class jogtanácsossal, a Deutsche Zeitung kiadójával és a nagynéniéi szövetség elnökével, hogy vezetésével a Budapest, október 23- j (Budapesti szerkesztőségünk teieíonje- lentése.) A nemzetgyűlés tegnap esti folytatólagos. ülésén Förster-Őchulze kiadatása megtagadásának ügyében Farkas István szociáldemokrata is interpellált és megkérdezte az igazságügyminisztert, hogy milyen okok alapján tagadta meg a kiadatást. Pesthy Pál igazságügyminiszter válaszolva az interpellációra kijelentette, hogy a kormány felfogásának kialakulásában semmiféle külső befolyás nem érvényesült. A kiadatás megtagadásának egyedüli alapja a törvény és a nemzetközi jog volt. Magyarország és Németország között nemzetközi szerződés ilyen tartalommal nincsen és a múltban a viszonosságot taríotdorff,, Graeffe és mások írtak alá s amely egészen katonásan igy kezdődik: Föl a bar- rikádokra! A fölhívás kifejezi mély utálatát minden páriámon tárizmus iránt, de azért nem átallja fölszólítani a fajtiszta választókat, hogy zárt csoportban szavazzanak a nemzeti szocialistáik listájára. Az egyesült hazafias társaságok „Soha többé szociáldemokráciai“ címmel mennek a harcba és kijelentik, hogy a fekete-vörös-arany jelszó csak polgárháborút idéz elő. Pártállás nélkül minden lap élénken kommentálja a néppárt „Zeit** vezércikkét, amelyben Stresemann a német nemzetieket támadja meg. Úgy vélik, hogy a választási küzdelem a német nemzetiek erkölcsi izolálásával kezdődik meg, tekintve, hogy a néppárt is állást foglal ellenük. Viszont ezen állásfoglalás következtében a néppártnak is tiszti tóm unkát kell végeznie s fölszólítani a jobbfelé húzó tagjait, hogy hagyják ott a pártot. német nemzetiek elégedetlen tagjait egy uj pártba tömöritsék. Remélik, hogy ezáltal elejét veszik az extrém elemeknek a nemzeti szocialista pártba való lépésének, A nemzetiek válsága mindenütt élénken foglalkoztatja az újságokat. < ták szem előtt. Hivatkozott a Tisza-gyilkos Csernyák esetére, akit a német hatóságok nem adtak ki azért, mivel Tisza meggyilkolását politikai bűncselekménynek minősítették. Erzberger meggyilkolását is csak politikai bűncselekménynek lehetett tekinteni, mert a német szociáldemokrata párt kiáltványa és a német kormány intézkedései bizonyítják, hogy a német kormány szerint is politikai gyilkosság volt. A kiadatást nemcsak a Csernyák-eset miatt tagadta meg a kormány, liánéin azért is, mert Magyarország és Németország között nincs meg a viszonosság. A miniszter válaszát a Iiáz többsége tudomásul vette. Az ülés a késő esti órákban ért véget. Magyaromig Európa védőbástyái a a bolseviznras ellen Cavazzoni volt miniszter, a magyarországi eílenőrzobizottság elnöke nyilatkozik Milánó, október 23Stefano Cavazzoni, Milánó képviselője, a Mussolini-kormánynak volt közmunkaügyi minisztere, aki a Magyarországon működő el- lenőrzőbizottság elnöke lett. a következő érdekes nyilatkozatot tette: — Magyarország gazdasági rekonstrukciója egyik örvendetes bizonyítéka a nép- szövetség sikeres működésének. Szükségesnek tartom felemlíteni, hogy amíg Ausztria esetében egyszerű mentőakcióról volt szó, addig Magyarországgal szemben teljes sikerrel alkalmazhattuk a jelenlegi rekonstrukció és a jóvá’tételi fizetések megoldását s c két faktort szerencsés módon egyesíthettük. — A magyar kormány eljárása mindig dicséretes és lojális volt. A magyar'kormány bebizonyította, hogy őszintén kivan együttműködni a népszövetségi főbiztossal és éppen a főbiztosnak első jelentéséből lehetett megállapítani ennek a barátságos együttműködésnek örvendetes sikereit: a kölcsön sikerét. a Nemzeti Bank megnyitását, a korona stabilizációját, a kiadások redukcióját és az államvasuti adminisztráció reformját. — Nemcsak bízom, hanem meg is vagyok győződve a szanálás sikeréről. Magyarország, amely a népszövetség önzetlen támogatásán kívül abban a szerencsés Helyzetben van, hogy saját népének munkásságára is számíthat, áthatva mélységes haza- íiságától és eredendő önérzetétől, le fogja tudni győzni az áldozatoknak ezt a kemény periódusát. Végül igy nyilatkozott Cavazzoni: —- Magyarországnak egyik erénye, hogy mélységesen vallásos nemzet és éppen ez a körülmény, amely hatalmas morális erőt jelent, nagyban hozzá fog járulni feltámadásához. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Magyarország, amely végtelenül fájdalmas áldozatoknak és ártatlanul ontott vérnek az árán már keresztülesett egy kísérleten, ma valóságos védőbástyaként szolgál a bolse- vizinus ellen. Amint egykor bátran és eredményesen védte a nyugati civilizációt és a kereszténységet az Európába tóduló török hordákkal szemben, ma az előretolt őrszem fontos szerepét tölti be a bolsevizSzakadás a német iiemzetieSsnél ? +++**+*++*4+4t**«*******0**4♦ Miért tagadta meg MagyarországFörster-Sclmlze kiadatását? mus ellenében. Ezt nem szabad Európának elfelednie és éppen ezért kegyesnek kell ehhez az országhoz lennie. Corrado Rossi. Be akarták szüntetni a nyitrai magyar miséket Egy soviniszta pap túlkapásai — Leliey képviselő a püspöknei Nyitra, október 23. (Saját tudósítóinktól.) Az utóbbi időben az a hír terjedt el a városban, hogy püspökség tervbe vette az apácák templomában eddig tartott magyar misék beszüntetését s a magyar kongregáció feloszlatását. Eddig vasárnaponként két magyar misét tartottak a keresztény magyar hívők részére. Hír szerint a magyar misék beszüntetéséről szóló előterjesztést egy soviniszta szlovák pap tette a püspöknek. Mikor a hívőik erről tudomást szereztek, felkeresték Leliey Jenő dr. keresz- tényszocialista nemzetgyűlési képviselői, hogy vezessen küldöttséget Kmetzkó Károly nyitrai püspökhöz és juttassa kifejezésre tiltakozását. Tegnap délelőtt Leliey egy küldöttség élén meg is jelent a püspöknél. Kmetzkó készséggel ígérte meg, hogy teljesíteni fogja a küldöttség kérését és azon lesz, hogy a magyar misék és a kongregáció továbbra is megmaradjanak. Mint értesülünk, Leliey kérte a túlzott sovinizmusában a magyar misék beszüntetésének 'Tőterjesztését tevő Fi likőr n dr. zárdái igazgatónak Nyírtáról való elhelyezését. E kérésre a püspök nem adott határozott választ. Franké a kettős miniszter Prága, október 23. Mint ismeretes, Franké ttr dupla miniszter; ő vezeti a közellátásügyi és a postaügyi minisztériumot. Ennek a kettős bársonyszéknek megfelelően kettős politikai célkitűzései is vannak. A közellátásügyi minisztériumban ugyanis hivatalból harcol a drágaság ellen, míg a postaügynél árdrágítást csinál. Még a múlt év folyamán egy uj telefonállomás berendezésénél csupán 1000—2000 Kcs állami közlekedésügyi kölcsönt kellett jegyezni, ma azonban már 4000 Kcs-ra van szükség. Ezt is nem készpénzben, hanem építkezési sorsjegyben kell lefizetni. Az ötszáz Kcs névértékű építkezési sorsjegy inai árfolyama négyszázhetven Kcs körül ingadozik, a postaügyi minisztérium azonban öt- százharmincas árfolyamon számolja el azt. Rendőri felügyelet alatt imádkoztak a nyitrai zsidók sátoros ünnepen Nyitra, október 23. (Saját tudósi tónktól.) A zsidók sátoros ünnepén a maga nemében páratlan dolog történt Nyírtán. Az imaházban ájtatoskodó zsidók testi épségének megvédése céljából a rendőrség kiküldte embereit, akik az imaház bejáratánál foglaltak helyet, hogy megakadályozzák az esetleges, várható botrány kitörését. A rendőrség megjelenése érthető izgalmat váltott ki az imádkozásra összegyűlt vallásos zsidók körében. Az előzmény az, hogy még a tavalyi sátoros ünnepen az orthodox iinaházból ismeretlen tettesek ellopták a frigyszekrényt a tórával együtt. Rövidesen kiderült, hogy a frigy .szekrény eltulajdonításában néhány hitközségi elöljáró a ludas, kik ilymódon akarták megakadályozni azt, hogy az ünnepen egy nekik nem tetsző egyén olvasson fel a tórából. Tudvalevő dolog, hogy a zsidóknál szokásban van, hogy a tórából való imádkozást egy olyan feltétlenül tisztességes, vallásos zsidónak kell megkezdeni, kinek ellenségei nincsenek s aki a közóhajnak eleget téve szokta az imádkozást, illetve a tórából való felolvasást megkezdeni. Midőn a hívők az imaházba mentek, nem tudták mire vélni a rendőrök megjelenését. Csak akikor tudták meg, hogy miért vonult ki a rendőrség, mikor az egyik hitközségi vezetőségi tag egy olyan embert szólított fel az ima megkezdésére, kit ők nem kívántak. Mikor az ima véget ért, szokás szerint üdvözölni kellett volna a felolvasót, a „tóra vőlegényét.** Csupán néhány ajakról hangzott el az üdvözlés, inig maga a tömeg hangos, sorozatos „pfuj** kiállással illette a felolvasót, aki halálsápadtan hagyta el helyét és gyorsan távozott az ima-házból. A zsidó lakosság nagy felháborodással tárgyalja a maga nemében egyedülálló esetet. Prága, október 23. A Lidové Listy vezércikke a drágaság növekedésével és a munkabérek emelésével foglalkozik. A munkások - és a íixfizetésből élő tisztviselők helyzete igazán válságos. Noha ,a. drágaság emekedése az egész világon jelentkezik, különösen éles a köztársaságban. Ilyen körülmények között nem lehet rossz néven venni a munkásságtól, ha .muii- kabéreme'ési kívánságai vannak. Ugyancsak jogosnak kell elismernünk a fizetésükből élő tisztviselők bérmozgalmát is- A munkaadók azonban az egész vonalon elutasító állásNagQ tisztogatásod az eifcs német gtártobdan A demokraták után a néppárt és a német nemzeti párt is több tagot rekeszt ki