Prágai Magyar Hirlap, 1924. szeptember (3. évfolyam, 199-222 / 647-670. szám)

1924-09-27 / 220. (668.) szám

Szombat, szeptember 27. Sebek — gyógyír nélkül m. — szeptember 26. Az egységbe tömörült szlovenszkói ma­gyar művészet előtt sok nehéz, de az egység erejével megvalósítható feladat állana: hiva­talos utón ellenőriztetni és korlátozni a fele­lőtlen műkereskedelmet, kiharcolni a féláru vasúti utazás kedvezményét, ami a szaba­dabb mozgás szempontjából életbevágóan fontos lenne, ugyancsak keresztülvinni az út­leveleknek művészek számára könnyített és gyorsított kiadását, vagyondézsma és adózás szempontjából is méltányos könnyítéseket kieszközölni azok számára, akik ezt a sze­rencsétlen pályát választották s akiknek üres forgalmi adó könyvecskéjén csóválják a fe­jüket az adóhivatali tisztviselők s a jövede­lem- és keresetadókivetés mégis nehéz ezre­ket követel tőlük — nem tudom miből? Ezeken kivit! sok más kérdés, mellyel időelőtti volna most foglalkoznom. E gazdasági harccal parallel kellene ha­ladnia a másik küzdelemnek, az irodalmi fó­rum keretén belül: erőteljes, színvonalas kritikát gyakorolni, küzdeni a dilletantizmus ellen, irányítani és fokrói-fokra fejleszteni a közönség azon rétegeinek Ízlését, kiknek ez irányításra és fejlesztésre szükségük van, ki­elégíteni és élvezetes anyaggal ellátni a fej­lett miiizlést, szóval: a közönség minél szé­lesebb rétegeit meghódítani a magunk szá­mára s egy olyan állandó kapcsolatot kiépí­teni, melyben egyetlen láncszemnyi hiány se legyen Szlovenszkó magyar művészei s a miiértő és mtiszerető közönség között. Ma — még mi magunk, művészek sem ismerjük mind egymást, azt sem tudjuk, kik, hol és há­nyán vagyunk, csak akiket egyszer-másszor összesodort a sors, vagy régebbről, levele­zésből, hirnévböl ismerősek, — érezzük azt. hogy egy küzdelmet harcolunk, áldatlanul szétszórva. Hogyan várjuk akkor a közön­ségtől, hogy mindent tudjon rólunk, velünk erezzen s ha kell, áldozzon is értünk? Fölöslegesnek tartom hangsúlyozni, hogy művészeink kultur-munkájában magyar vol­tuknak, alkotásaik faji jellegének kiemelését éppúgy elengedhetetlennek tartom, mint Író­ink magyar hitvallását. Minden művészet nemzetközi érték, de egyben a teremtő faj­nak büszkesége, melyet nem engedhet más­hová elkönyvelni. Lehet, hogy emiatt egye­sekre anyagi hátrányok származnak, de ez csalc egy csöpp legyen az áldozatok tenge­rében, melyet magyar kultúránkért hozni mindenkor készek vagyunk. Ha kell, kedve­sebb a könnyekkel öntözött száraz kenyér, 8 A régi évtizedek óta jó hírnévnek örvendő 8 | Naüuenuedi 8 § Kovács orckenöcs és | | Kovács iiorüx smppsií jj 0 ismét mindenütt kapható. ^ P Ara Kő 9. - 8 < □ o 8 jg Vezérképviselet ás egyedüli főraktár R P egéss Cseh-Szlov.-kia részére: Q | Sdwari Erű és fsa. | 0 illatszergyár és illatszernagykereskedők o § ifesicc Srouar-ssica 58. sz. § 8 Telefon: 495. 8 tiimnikopcnoek legnagyobb rakt ra a köztársaságban mmw- §>mig MJNGM&NNQV® HÁH-tS.tiJQCK Lehet, mondom, egyes esetekben; hiszem azonban, hogy általánosságban nem. Nem képzelhetek szélesebb látókörű, magasabb iteletü embert, aki — ha mégoly soviniszta is — ne értékelné a kisebbségi művészben éppen művészetének sajátos faji jellegét, mint a művészi érték legerősebb együtthatóját. A hivatott tényezők's a kormánykörök részéről alkalmunk volt a legliberálisabb ilyen értel­mű felfogását tapasztalni prágai kiállításunk idején, mikor számos állami vásárlás is tör­tént, túlnyomóan magyar művészektől. Ez irányban alig vannak tehát nehézségek. A nehézség: csak önmagunk legyőzése, a kö­zönyé. Ha ezek ellen minden erőnkkel, min­den fegyverrel harcba szállunk, az eredmény nem maradhat el. Hozzászóltam a tárgyhoz, legjobb meg­győződésem szerint s amennyire itt adott lá­tószögemből ítélhettem. Minden további esz­mecsere hasznos volna ügyünkre nézve, s őszinte örmömre szolgálna, ha e közlemé­nyemnek kartársaim köréből visszhangja tá­madna, amit szívesen remélek. Tichy Kálmán. (*) A Nemzeti Színház uj tagja. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: ílevessi Sán­dor, a Nemzeti Színház igazgatója, Nagykanizsára utazott, ahol Radó Máriát, az ottan vendégsze­replő színház tagját leszerződhette- Az uj művész­nő első föllépte október végén lesz a Thanner John házassága cimü darabban. (*) A Marica grófnő Milánóban. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A milánói Operettszinház legközelebb bemutatja Kálmán Imre Marica grófnő cimü operettjét, amelyben a főszerepet Csillag Stefi magyar származású szub- rett játsza, akit a milánói közönség rendkívül szeret. (*) Két eredeti zenei újdonság egy este. Bu­dapestről jelentik: Az Operaház idei műsor-terve­zetében két érdekes eredeti újdonság szerepel. Az egyik Radnai Miklós Egyszeri szerelmesek cimü kétfelvonásos dalműve, a másik Buttykay Ákos ünneprontók cimü szcenirozott szimfóniái költe­ménye. Valószínű, hogy a két újdonságot egy es­tén fogja bemutatni az Operaház. (*) Keleti Juliska lesz az amerikai Antónia. Budapestről jelentik: Keleti Juliska november el­sején megy Amerikába és februárban az Antóniát fogja játszani odaát. Eredetileg úgy volt, hogy Fedák Sári alakítja Amerikában ezt a szerepet, de mivel Fedák decemberben már visszajön és mert az Antónia bemutatója Amerikában csak feb­ruárban lesz, Gilbert Miller Keleti Juliskával akarja a szerepet eljátszatni. (*) Csak a jövő évben lesz a Waterlooi csata premierje. Budapestről jelentik: Lengyel Meny­hért uj darabját, a Waterlooi csatát, a Vígszínház csak a jövő évben mutatja be. (*) Meghalt Burián Károly. Burián Károly tegnap délután Senomatyban Rakovnik mellett meghalt. Az elhunyt fcenorista 1871-ben született a csehországi Rousinovban és művészi pályáját 1891-ben kezdte a briinni Nemzeti Színháznál. In­nen Berlinbe került és majd több nagyobb német színpadon fejlődött és tökéletesedett hatalmas mű­vészete. Bejárta a világot és nagy sikereket ara­tott Parisban, Londonban és New-Yorkban. Az el­múlt években a budapesti Magyar Királyi Opera­háznak volt állandó szerződtetett vendége s köz­ben többször vendégszerepeit a cseh színpadokon és a bécsi állami Operánál. Tavaly visszavonult a színpadtól és Prágától nem messze fekvő birto­kán telepedett meg. Egyik budapesti ismerősének az elmúlt héten levelet küldött, amelyben ezeket irta: „Itt vagyok a Prága melletti birtokomon és mondhatom, nagyon jól élek kis gazdaságomban. Sem az ügyelő, sem a rendező nem zavar, csak néha a gazdatisztem érdeklődik, hogy kinek adjuk el a termést. Zenét már hónapok óta nem hallot­tam, tehénkolomp az egyetlen muzsika itt, amely nyugodtabb a világ minden orfceszterénéh Nem vágyom színpadra s azt hiszem egy-két évig pi­henni fogok. Nem érdemes manapság szerepelni, nem tisztelik többé sem a művészt, sem a müvé- szetet.“ Ez a levél egy hatalmas művészi pályát megfutott embernek a művészetben és a közön­ségben való csalódását vetíti elénk. Ezt a csaló­dást magával viszi a sírba a hatalmas líőstenor, ahol pihenni fog s ahol az ügyelőn és a rendezőn kívül a gazdatiszt sem fogja zavarni csendes nyu­galmában. Burián Károly szerette és becsülte a magyarokat. Burián Károly művészete és emléke előtt a magyarság kegyeletesen hajt fejet. A lévai magyar színház miisora: Vasárnap este: Cigány (Faragó Ödön fellép­tével). — Délután: Árvácska (harmadszor). Hétfő: Rózsalány. Kedd: Fekete gyémántok (a Jókai-cikliES első estéje). Marc a Élne Star felvételéért! Pozsony, szeptember 26. (Saját tudósítónktól.) A ■Bitié Star felvételéért nagy harc folyik a pozsonyi Magyar Labdarugók Szövetsége és felettes hatósága, a Ceskoslovenska Associace Foofoallöva között. A prágai központ nein szívesen látja a briinni magyar csapatot s in­kább annak szétrobbantására gondol- Hogy ezen feltevésünk mennyire megfelel a valóságnak, leg­jobban bizonyltja az a körülmény, hogy a Blue Star felvételi kérvényét a szokástól és szabálytól eltérő módon kívánja a CAF elintézni. A fennálló szabályok alapján mindazon egyesületek, amelyek valamely nemzeti alszövetségbe felvétettek, a prágai futballközpont ideiglenes tagjai. Az ideig­lenes tagság meg játékjogosultsággal jár s csak szavazati joggal nem bir. Ezt Prága a Blue Star esetében elismerni nem akarja, amennyiben ezen uj egyesület jóváhagyott alapszabályait kéri. A CAF eme követelménye teljesen jogtalan, mert a fennálló szabályok értelmében az egyesü­let az alapszabályok egy példányát nem a CAF- uak, hanem az alszövetségnek tartozik bemutatni. Különben jóváhagyott alapszabályok bemuta­tása nem olyan egyszerű dolog. Tudjuk nagyon jól, hogy a politikai hatóságok alapszabályok jó­váhagyásával nem igen sietnek. A CAF nemcsak ezen a téren gördít akadályo­kat, hanem a játékosok igazolását is megnehezíti. Ismeretes, hogy a Blue Star játékosai, mind ma­gyarok s ezért a Zsidó Labdarugók Szövetsége Prágában ezen játékosokat, akik a brümii Mak- kabi tagjai voltak, kiadni hajlandó. Erre vonatko­zólag különben a magyar és zsidó szövetség már meg is állapodtak s az átigazolás most már csu­pán a CAF hozzájárulásától függ. A pozsonyi szö­vetség itt mindenesetre elszánt harcot fog vívni, mert eltökélt szándéka, hogy akaratának érvényt szerezzen­Egyébként a Blue Star ellen titkos aknamunka folyik, melynek nincs más célja, mint ezt az együttest szétrobbantani s hogy a játékosok egyenként cseh és német klubokban keressenek menedéket. K. P. A KAC országos atlétikai versenye. Vasárnap rendezi a KAC szezónzáró országos atlétikai ver­senyét, melyen Kassa és Eperjes összes számot­tevő szenior és junior atlétájának indulása vár­ható. Az elmúlt tavaszi és nyári szezon folyamán .több atlétikai verseny zajlott le Kassán és Eperje­sen az egyes klubok, meg az ifjú atlétikai szövet­ség rendezésében, de éppen a hosszutávu számo­kat kivéve nem kaptunk jelentősebb, értékesebb eredményeket. A jó rendezést ;a KAC kipróbált rendezőgárdája biztosítja. Utolsó bajnokiak Kassán. A vasárnap lezajló bajnoki mérkőzések inig egyrészről a helyezések sorrendjére lesznek döntő hatással, másrészről alighanem lezárják a bajnokiak sorát, hacsak a szövetség intéző kerületi szerve nem rendeli el egyik-másik kétes meccs megismétlését. A két ré­gi rivális KAC és Törekvés fej-fej mellett halad a vezető hely felé, momentán a KAC-é az elsőség. Törekvés a második helyen fekszik. Szorosan zárkózik utánuk a fiatal Húsos SC csapata; míg a legmeglepőbb győzelmekkel szerepelt KSC csapa­ta lejebb került a lista éléről- Vasárnap KAC a Vasas csapattal mérkőzik s tekintve az utóbbiak íormahanyatlását, a KAC-ot látjuk e bajnoki győz­tesének. A Törekvésnek a nagyon erős formában levő Húsos SC-vel kell megküzdenie s tudva a Törekvés legutóbbi erőveszteségeit (Kaukes, Drab testvérek), a meccs sorsa teljességgel kétes. A második és harmadik hely kérdése e mérkőzés eredményétől függ. A KSC eddigi pozícióját meg­erősítheti az Ep. Törekvéssel Kassán játszandó bajnokija megnyerésével, bár az eperjesi munkás­csapat nern lebecsülendő ellenfél s tavaszi találko­zójukon le is győzte a KSC-t. A magyar sportakadémia megalapításáról. A Nemzeti Sport munkatársa beszélgetést folytatott József Ferenc herceggel, aki a sportakadémia megalapításáról a többi között ezt mondotta: Az akadémia megalakulásának célja: összefogni az erőket s a legkiválóbb szakértők tapasztalatainak felhasználásával megteremteni a sportelméletet, kiépíteni a sport tudományát. Az akadémia pro­gramtervezete — elvben — a következő: Két hé­tig fog tartani az alapszabályok és az ügyrend ki­dolgozása. Aztán sor kerül az akadémia tényleges megalakulására. Politikát nem fog űzni az Akadé­mia. A nyers program alapján felolvasásokat, vitaesteket, vándorgyűléseket fogunk rendezni,’ a magyar sportot nemcsak saját országunkban, ha­nem a külföldön is népszerűsítjük. Továbbá sport­müvekre pályadijakat tűzünk ki és gazdag sport­könyvtárat állítunk fel. A Vienna erős csapatot kiild az UTE ellen. A Vienna legerősebb csapatával áll ki vasárnap az UTE ellen az újpesti Stadionban. Seidl szereplése még nem bizonyos, de valószínű, tagja lesz ellen­ben a csapatnak az amnesztiát kapott Höss és a betegségéből föl épül t Ludwig. Maradion! futás Prágában. Vasárnap kerül el­döntésre a cseh marathoni futóverseny, amelyen a birodalmi német Henriiéi és Polli is startolnak. Uj finn rekordot állított fel Kyrönen 42.194 méteren, azaz marathoni távon 2 óra 43 p 55-6 mp-cel. A 30 km ideje I ó 50 p 21 mp, a 40.200 ni-é 2. ó 35 p 19 mp volt. —BBRKaggnff A varsói diákolimpiádon szeptember 18-ig az alábbi eredmények voltak: Rugbyben Románia 19:ó-ra legyőzte Franciaországot. Atlétikában: Rúdugrás 1- Neumann észt 360, 2. Ever észt, 3. Brossier francia. Diszkoszvetés 1. Szydlowsky lengyel 3980, 2. Sernpe francia 3675, 3. Krotoíí francia. 400 m gáiíütás 1. Kostrzewski lengyel 59 mp., 2. Neumann észt. Országközi tenniszversenyek. Magyarország és Ausztria között ma és holnap kerül lebonyolí­tásra -az országközi tenniszverseny. — Franciaor­szág megverte Olaszországot 7:4 arányban. Harley Davidson a jelenkor legtökéletesebb motorciklije, aluminiumtengelyen alemite kenéssel olajzöldre festve, vörösbarna csikókkal. A forró égöv alatt, Ausztráliában 5-—6000 kmes megbízha­tósági versenyeken 5 első dijjal kitüntetve. Egye­düli képviselet Cseh-Szlovákia részére: R. Tesá- rek, Praha-Karliii, Sadová ul. 5. JtöZfflZMfiÍG — ismét csökkent a bankjegyforgalom. A Bankhivatal kimutatása szerint szeptem­ber harmadik hetében a bankjegyforgalom 122 millióval 7780 millió koronára csökkent. A felek zsirókövetelése ezzel szemben 125 millióval 817 millió koronára növekedett. A devizatartalék 8.8 millióval 648 millió koro­nára csökkent. A bankjegytartalék az előző heti kimutatás óta 151 millióval 2281 millió koronára növekedett. — A cseh-szlovák osztrák kereskedelmi tárgyalások befejezése. A cseh-szlovák ke­reskedelmi delegáció szerdán utazik Bécsbe, hogy befejezze a cseh-szlovák—osztrák ke­reskedelmi tárgyalásokat. A mintavásár hatodik napja. A minta- vásár hatodik napján is élénk forgalom volt, mert még tegnap is számos külföldi vevő érkezett Prágába. A legnagyobb forgalom ismét az üvegszakmában volt, mely nagy­mennyiségű árut adott el Anglia, Francia- ország és Ausztrália részére. A textilszak­mában az eddig lanyha forgalom megélén­kült és tekintélyes számú, főiképpen belföldi üzletkötés létesült. Szörmeáruból a balti államok és Olaszország vásároltak, nagyobb mennyiséget. Rendkívül élénk volt a varró­gépek iránti kereslet, melynek következtében egyes cégek teljes készleteiket kiárusították. A papirszakmában cigarettapapírból adtak el nagyobb menyiséget külföldre, de a többi papíráruban is kielégítő a forgalom. Textil­ipari gépeket Lengyelország, Belgium és Törökország vásárolt nagyobb mennyiség­ben, mig hajlított bútort svájci kereskedők vettek. A fémipari áruk közül vetőgépeket, ekéket, mezőgazdasági gépeket, szivattyú­kat, kemencéket, sütőgépeket, vasbutort. villamosgépeket, csapágyakat, akkumuláto­rokat és motorokat jugoszláv, lengyel, arger 6 II Vulkán || y<sKj*„ R»«®Br«c<sEaicaiia» Bcarlsbadi ||j^ W&-w$É<cqa .5© ===== l&€»Sftc«5 — tEvissa :— Fő-utaa 59 jj *

Next

/
Oldalképek
Tartalom