Prágai Magyar Hirlap, 1924. szeptember (3. évfolyam, 199-222 / 647-670. szám)
1924-09-21 / 215. (663.) szám
Vasárnap, szeptember 21. <7>RÁ(UiMA<Míí7(iREg — (Jönnek a „iiépszivarok".) A Lidovc Noviny jelentése szerint a Danies cigarettákat igen Ízlésesen fogják ezeiüul adjusztálni. Arany nyomást kapnak és huszonöt darabos dobozokban is.'kaphatók lesznek. A dohány- jövedék egy uj finom szivart akart forgalomba hozni, de ehelyett egy úgynevezett „népszivart" kezdenek gyártani, amelynek áru hatvan fillér lesz. — (íiarry Pici sofőrjének öngyilkossági kísérlete.) Berlinből jelentik: Kaberhuber Antal, ki már régen szolgál íiarry Picinél, a híres német moziszinósznél, feleségével az újabb időben igen rossz viszonyban élt s ezért meg akart válni az élettől. Egy éjszaka tehát felült gazdájának vadonatúj autójára és nekivágott Berlin utcáinak. Közben még találkozott egy hölgyismerősével, akit meghívott egy kis autózásra. Örült iramban robogtak végig a külvárosok utcáin, inig végre a Schildhorn felé vezető országúton alkalmasnak vélte a pillanatot Kaberhuber tette végrehajtására. Az országút melletti mély árokban folyik itt a Mavei folyócska. A sofför teljes sebességgel a víznek irányította a kocsit, de a koromsötétségben nem a töltésről zuhant le. hanem nekiment egy fának. Kaberhuber nagy ívben röpült ki a kodsból, mely darabokra zúzódott. A kísérő nő súlyosan megsebesült, csak az öngyilkosjelöltnek nem történt semmi baja. A legnagyobb kárt pedig Harry Piel szenvedte, mert vadonatúj autója végérvényesen hasznavehetetlenné vált. xx Bőrkiütések, amelyek rossz emésztés következményei, 3—4 evőkanál Sarat'ieának V;; órával a,z étkezés előtti élvezete által biztosan megszűnnek. xx Fővárosi nívóin uriszabóság MAR- KOVICS és SAKULíN, Kosice, Fö-ulca 48. Telefon 697. sz. xx Angol import férfi szövetek ENGLXN- DER és MARKOVICS cégnél Kosice, Főutca 48. Telefon 697. xx Mindenesetre bizalom dolga ágytollak kész ágyak stb. vétele. Attól függ a jólét és az egészség. Forduljon ezért ezen cikkek beszerzésénél csak egy igazán megbízható reel céghez. Mint ilyet a legmelegebben Blalutt Rudolf, Desenice, Csehország, ágy- toll-nagykereskedését ajánlhatjuk t. olvasóinknak. Ezen régóta ismert vállalat a nyersárut egyenest a termelőktől veszi át, ennélfogva azon helyzetben van, hogy olcsón és jól szállíthat, amit a naponta beérkező elismerőlevelek és utómegrendelések a legjobban bizonyítanak.. Minden ípegbizást a legpontosabban teljesít. Közelebbi ezen cég hir- 1 detésébén tudható meg. 1 xx (Felhívjuk olvasóink figyelmét) a ■ Sandrik-féle elsőrendű ezüst és alpakka esüst i evőeszközökre. A cég a minta vásár Indu- ! strie-Pavillonjában 130. szám alatt állított ki. 1 xx (A Gráí-levesizesitö pótol ma minden 1 húslevest.) Kérjen próbaüveget. Mintavásá- i ron kiállítva: Ind.-Pavillon. Hely szám 722. ! Sebek — gyógyír nélkül A szlovénekéi magyar képzőművészet inai helyzete. I. ^ || ^ Francia fóiáSMiási osztása. s Rozsnyó, szeptember 20. a „Infandum, regina, jubes renovare dolo- s rem“ . . . Aeneas feljajdulásával kezdhetem- legméltóbban a cikket, amelyben — a P. M.- M. felszólítására — magyar képzö-müvészé- tünk helyzetét tárom olvasóink elé. i E tárgyhoz nyúlva úgy rémlik, mintha- egy végcláthatlan, elátkozott kórteremben- járnék, melynek sivár vaságyairól sebekkel i borított, magukkal tehetetlen betegek tárjak 5 felém esdö karjaikat. Sajnos, nem ölthettem i magamra a csodadoktor fehér köntösét, t hiszen a létért küzdő magyar képzömüvé- r szék szomorú kórtermében nekem is megvan- a magam vaságya. Mindössze annyit tche- tek, hogy megmutatom a sebeinket s hal- ványan körvonalozhatom azt. ami segítene. : Lehet: haszna lesz a kiáltó szónak, vissz- i hangja kél, alvó akaratokat ébreszt s bekövetkezik nyomában az a megmozdulás, . amely a gyógyulás kezdetét jelentené. Az unalomig elcsépelt és közismert . tényt említek, amikor képzőművészeink szomorú helyzetének legsúlyosabb okát az általánosan leromlott gazdasági helyzetben látom. A további tárgyalásból ezt mégis kikapcsolom, mert az általános gazdasági helyzet megváltoztatása nem a művészek feladata, viszont ha a javad ás bekövetkeznék, annak üdvös hatása rÖVid időn belül érezhető lenne a művészek helyzetében is. Nem kevésbbá ismert tény a társadalmi osztályok eltolódása sem, illetve a társadalmi osztályok anyagi súlypontjának áthelyeződése. Maeeenások, a képzőművészetek ■pártolására „noblesse oblige“-t érző arisztokraták ma nincsenek. Az az intelligens kö'- zóposztály, amely valaha ösztönös szeretettel s az otthondiszités örömével legtöbbet áldozott a képzőművészetekre, ma teljesen leszegényedett s nem engedheti meg magának azt a fényűzést, hogy régi vágyait ma is kielégítse. Azok pedig, akik az „újgazdagok" elnevezés alatt szintén fogalommá lettek már, túlnyomó részben a mohón habzsolható materiális élvezetekre áldoznak inkább, vagy ha le is méltóztatnak szállni a képzőművészetekhez, a velük született ízlés, hozzáértés és tanulmányok hiánya miatt többnyire az erszényeik megnyitására irányított hangos dobszó után mennek s a komoly értékű művészetet — mely ilyen erszényvadászatra nem kapható — nem támogatják. Műkereskedők portyázzúk keresztül- kasul az országot, valósággal kártékony önvádak módjára letarolják azt a gyér vetést is, ami nekünk, itthonvalóknak maradt volna. Képtelen áraikkal — melyeket csak úgy érhetnek el, hogy rossz valutában potomolcsón szereznek műtárgyakat s erős valutájú országokban csinálnak fényes üzleteket- hosszú időre lehetetlenné teszik azoknak a belföldi művészeinknek helyzetét, akiknek működési körzetét szerencséltették. Fiatalemberek jönnek, akik kereskedelmi, vagy gépipari tanfolyamokat hagytak abba, mert hirtelen felfedezték magukban a tehetségét s elkezdtek festeni, egyszerre dolgozva egy nagy asztalra kiborított nyolc-tiz rajzpapirom s az igy gőzerővel előállított, gyorsremekeket „már 20 koronától kezdve" ; árusítják s ami a legszcmorubb: az ízlés legtöbb helyen oly gyönge, iránytalan és ki- műveletlen, hogy értéket lát a huszkoronás festményben, drága rámákba illeszti s szalonjába teszi s ugyanakkor szörnyülködik a komoly művészen, aki a kenyérért küzdve sem hajlandó értékes darabjait „már 20 koronáért" odaadni. Ez irányban különösen fenyegető hiányok mutatkoznak. Tisztelettel szólva a mindenkori kivételekről — szembeötlő a müiz- lés és a művészi kritika hiánya. Régi, nagy kultúrája centrumokban. mint Pozsony, Kassa, Komárom, bizonyára jobb a helyzet. De mai berendezkedésünkben kisebb centrumok is vannak, s az ott élő művészeknek abból a talajból kell existenciát facsarniok, mivel a nagyobb centrumok befogadóképessége nem olyan, hogy számos uj kenyérért , harcolót is felszívhasson és ellásson. Losoncz, Besztercebánya, Rimaszombat. . Rozsnyó (nem akar teljes felsorolás lenni, ; csak példa!) szintén kisebbméretü, több-ke- , vesebb hatáskörű művészi centrumok lettek , az átalakulás után s feltétlenül van müértö és müszerető közönségük is. De nem annyi, . amennyi magyar Képzőművészeink létét i biztosítaná. Nagy többségben vannak azok, , akiknél a müpártolásnak nem anyagi lehstö- . sége, hanem a szép szeretetében gyökerező hajlama hiányzik. Egy szörnyű világégés hamuja alól feltápászkodó, okölharcos kort élünk, a ma társadalma kielégülését még hosszú ideig nem annyira a szépben, mint inkább a dühösen kiharcolt anyagi fölényben fogja találni. Szerencsétlen véletlen, hogy ugyanekkor, mikor a ' közönséget nevelő s irányitó kritikára oly nagy szükség volna, az majdnem teljesen hiányzik. A közelnnilí- ban lefolyt hírlapi eszmecserekben sok szó esett az irodalmi kritika, a fórum hiányáról s szükségességéről. Ugyanazok a hiányok és szükségességek sokszorozottan állnak fenn a Képzőművészetekre, Ijesztő példáit sorolhatnám fel annak, hogy értékes és teljesen értéktelen műalkotások mily szégyenletesen egy kalap alá kerültek a hozzá nem értés folytán s hogy micsoda kár és veszedelem ez. a színvonalas, fémjelzett művészekre nézve! Hiszen a laikus közönségben még az ébredező különbségtevés csiráját is elfojtja, ha hivatottnak vélt fórumok jót-rosszat egyforma mértékkel mérnek előtte. Pozsony, Komárom. Kassa múltban gyökerező hagyományaikat folytatták, amikor az átalakulás után is centrumok maradtak. A többi vidékre várt a legmostohább sors. Vidéki művész azelőtt is csak keretezett, csomagolt és fuvarra költött; de legalább volt miért s volt eredménye. Most — a középpontonkivüliség hova-to- vább hátrányosabbnak látszott s megindult az a mozgalom, melynek eredménye a „Szlo- venszkói Képzőművészek Egyesületéinek megalakulása lett, Besztercebánya székhellyel. Ez az egyesület egész Szlovenszkó területéről tekintélyes számú magyar művészt egyesitett zászlaja alatt, ha a három nagy vidéki centrumból és a szlovák művészek köréből nem is csatlakoztak hozzá olyan számmal, amint az az expanzív erő érdekében kívánatos lett volna. Az 1921-iki prágai reprezentatív kiállítás a külföldig ható fényes erkölcsi sikerrel járt, anyagi tekintetben azonban csak terheket rótt a szép lendülettel indult egyesületre. A rákövetkező évben tartott nagy művészi sorsjáték sem járt a kívánt sikerrel. Az első évek nagy tervei nem fértek el a lehetőségek szűk kereteibe s hovatovább az egyesület élete teljesen elhalkult s a vidékekre szétszórt művészek egyéni vállalkozásaiban merült ki. Ez időben jelent meg valamelyik kassai lapban Halász-Mradil Elemér felhívása, mely az egyesület megreformálását s kiterjesztését javasolta. Kár, hogy c felhívásra a Sz. K. E. vezetősége részéről válasz nem jött; azóta már teremthettünk volna egy uj, életképes egységet. Ezidén, augusztus elején rendezete a Sz. K. E. Besztercebányán nagy müvésznapját s ugyanakkor évi rendes közgyűlését. Két év után ez volt az első megmozdulás, az első életjel. Itt végre szóba kerültek a szükséges reformok, az egyesület kiterjesztése, uj alapokra fektetése, a szlovemszkói mü- • vészszindikátus megalakítása. A nekilendülés nagy volt, reményeink a legszebbek, de — a folytatás megint nem az, aminek lennie kellene. Mellőzheílen okok miatt a közgyűlésen magam nem vehettem részt s igy eredményéről csak a szűkszavú hírlapi tudósításokból tudok valamit, de hivatalos utón, az egyesület részéről máig sem értesültem sem a közgyűlés lefolyásáról, sem határozatairól s a további tervekről. így pedig egyesületi élet — olyan szétágazó kiterjedésű országban, mint Szlovenszkó — teljes képtelenség. Távolról sem akarom bírálni az egyesület ügy vezetőségének munkáját; éppen én voltam az, aki a megalakulásánál is a P. M. H. hasábjain ismertettem kollegáim lelkes munkáját. De egy-két ember nem lehet egy személyben minden s nem tarthat fenn egyesületi életet. Magunk éreztük, hogy a szép elgondolások keresztülvitelében valami hiány van, A legutóbbi közgyűlés, úgy sejtem, meg is lelte; erélyesen és gyorsan keresztül kell teliát vinni, mert csakis a minél szélesebb körű megszervezkedés segíthet mai mostoha helyzetünkön. Paul Neubauer: Wohin? (íz. F. T a 1 6: Co, Leipzig.) — szeptember 20. Aki egyszer meg fogja irni a fiatalság mai tragédiáját (s egy nagyon elfogadható szimpliz- mussal: vájjon mi más volt a világháború?) annak a megszakadt kontinuitással külön fejezetben keli foglalkoznia. A kulturíilozófusok már ma is nagy apparátussal vetették rá magukat a megformu 1 ázhata11 an kérdés — megválasztására; egyre többen lesznek az auli- és iiberspenglerck, akik racionalizálni próbálják a/ .irracionálist s a végső összefüggések megszakadását egy metafizikai-történelmi muszáj parancsára vezetik vissza. Vannak azonban kontinuitások, amelyek a valóság forgási tengelyében állanak, — amelyek, hogy úgy mondjuk, a szellem cselekvő szférájának élettényci: a művészet kontinuitása elsősorban. Nos, ez a kontinuitás megszakadt/ — minden további analízis nélkül érezzük és tudjuk ezt. A hivő fiatal Író ma mindent elölről kezd, mert nem látja a 1 a in- padaforoi csapatát, amely tovább adja a fáklyát a fiataloknak, mert Prometheus végzetes tüzel — úgy érzi — uihól és ugyanazon az áron kell megszereznie, mini először... Paul Neubauer verskötetéről lévén szó. mindez nem henyc-filozóféma. Neubauer fiatal ember s ma nehéz és hálátlan dolog fiatalnak lenni. A szellem nagy térképén hol lelje meg a fiatal költő a maga helyét? A múlt halálosan kompromittál- tatott s kinek lenne bátorsága visszamenni az összelőtt, még füstölgő falak közé? A jövő még a múltnál is sivárabb, mert kilátástalanabb; elapadtak a nagy energiaforrások, a periodicitás mindig visszatérő fázisai a „minden mindegy” bénító fatalltását cipelik magukkal. A „nagy magánosok" elefántcsonttornya az élettől való idegesség börtöne lett — s az 1917 iN-as évek humánus pacifizmusa a gyengeség jólleplezett beismerése ... A részletek artisztikns varázsa elveszett s a totalitás ugyancsak elérhetetlen. Élőiről kel! tehát kezdeni mindent. Újból meg kell hódítani a világot, — a jelenségek világát csakúgy, mint a dyouisosi világot is. A múlttal szemben csak egyetlen attitűd lehetséges: a könyörtelen likvidálás, a jövővel szemben: a tudatos bizalmatlanság s a jelenben az érték mérlegének felállítása. Az ápol lói jelenségvilág boldog öröme elmerült. Auf dass wir mis imáién, Bauen wir Háuscr Und tragen aus feruen Zusammen die Last. Auf dass wir uns quálcn, Bauen wir Háuscr Und sagen die Wortc Und kreuzen die Schwcrte Des Ich und des Dn! Van-e menekülés az En és Te e szörnyű hasadásából? A válasz semmiképpen sem lehet a már emlitctt világot átölelő, de erősen diszkredi- tált humanitásé; a lélek dilettantériája lenne továbbra is ottmaradni a Verbrüdcrungsperiodc elhagyott barrikádjain. Neubauer tudja: az életnek nem lesz több értelme azzal, hogy tudjuk: a halálnak nincs értelme többé. Élet és halál között, a szent valóság biztos földjén kell megtalálni az értéket, amely talán nem több a dasein és mit- kámpícn újból interpretált öreg igazságánál. De ezt a regi igazságot újból meg kell élni, ezért a látszólag oly csekély tudásért a revízió, lemondás és kétség roppant árát kell megfizetni. Neubauer jól tudja: szerénység illik csak hozzánk. Sem a világot, sem magunkat meg nem válthatjuk, — sőt nem is szabad megkísérelnünk ezt a megváltást, amely Vermessenheit lenne. Elölről kezdeni mindent: a szerelem gyöngéd rezdülctét bekapcsolni a nagy világáramba, figyelni a füvek és virágok szivdobbanására, megtalálni, újból felépíteni a kapcsolatot ember és lét között. Lichtantlitz dér Dinge, dic nicht sind, Neige dich, da ich mm schlafen gehe. Gib, dass deines Leuchtens Angebind Weckend mir im Traume auferstehe. Sieh‘, ich streife Kleider ab und bleib Tagestraum vergessend, deine Schale, Nachtverankert trágt dér nackte I.eib Ewigen zwci-Seins blutige Wundenmale. A szerénységnek ezt az elvét természetesen nem lehet maradék nélkül végrehajtani. Különösen, ha az ember fiatal s a tökéletesség vágyánál a telje s s é g vágya szinte erősebb benne. Talán ez a mélyről fakadó vágy füti fel nyelvét arra az állandó fehér izzásra, amely végül is megíájditja a szemet. S ugyanez a vágy teszi,-hogy a „nagy, gesztusok” minden ökonomikus szerénysége mellett sem vesztek ki belőle, — hogy az „idők csúcsán” s „a magánosság viharában” balladák lábtóin (Stelze) közeledik az Isten s a „misztikus mindennapiságok” felé. És mégis; még ez a veszélyes nekirugaszkodás is rokonszenves; hiszen benne van a fiatalember és művész fájditó paradoxiája, a gyökértelcnség és egyensuiyozatlanság tragikuma. Paul Neubaer könyvét Romáin Hollandnak ajánlotta. Hisszük, hogy ez az ajánlás szimbolikus. Romain Rollandnák. Európa élő lelkiismeretének, az örök mérlegelőnek, soha meg nem állónak cs mindig fejlődőnek ajánlani valamit annyit tesz, mint ezt a meg-nem-áliást, önreviziót, mérlegelést legfelsőbb életformának elismerni. Paul Neubauer maga mögött hagyta könyvét s útja, amelyen elindult, bizonyára előre és fölfelé visz. Szántó Rudolf.
