Prágai Magyar Hirlap, 1924. augusztus (3. évfolyam, 173-197 / 621-645. szám)

1924-08-17 / 186. (634.) szám

M«*illi«lei™raéiiil cilfciő €H ellesizéif eggsé{§e érdekében froiilot? Irta: Petrogalli Oszkár dr. Losonc, augusztus lő. A kormánypárti sajtó hosszabb iclő óta állandó támadásokat intéz a Szövetkezett Ellenzéki Pártok ellen. A támadások azt híresztelték, hogy a nép pártjaink szervezeteit tömegesen elhagyja, szervezeteinket a belső mégha soniás, a vezetők közötti ellentétek bomlasztják. Hirdették, hogy a magyarság uj politikai irányt, kiván, amely a kormánnyal szemben barátságosabb álláspontot foglal el. Ezekkel a tudatosan valótlan híresztelések­kel egyidejűén a pozsonyi minisztériumból irányítva folynak az előkészületek az uj ma­gyar pártoknak megalakítására. Kállay miniszter, úgy látszik, még mindig nem mondott le arról az ambíciójáról, hogy a magyarságnak politikai vezetése az ö kezébe kerüljön. .Mindezek a párta laki tási kísérletek magukban véve nem túlságosan komoly dolgok és nem adnak okot nyugtalanságra. Mégis bizonyítékát szolgáltatják annak, hegy a kor­mánynak a magyarság ellen újabb tervei vannak, újabb támadásokat kíván ■ellenünk beve­zetni. Nem volna okos dolog, ha mi ezekre a támadásokra nem készülnénk föl. A fölké­szülésnek pedig abban kell állani, hogy fokozzuk harci erőnket, megerősítsük fegyverein­ket. Az erőfokozás pediglen a magyarság és a vele együtt harcoló őslakos nemzetek egységének a tnegerŐsiíéséii, annak bensőbbé tételén át érhető csak cl. A kormány az erőszak terén további előmeneteleket tett. Az illetőség kérdésének ke­zelésénél olyan tettekre ragadtatta el magát, amely egyenesen a provokáció jellegével bír. Ha ezt a provokációt némán fogadnék, úgy a kormánynak magunk adnánk fölhatal­mazást arra, hogy nemzetünk üldözésénél ne ismerjen korlátokat és magát semmivel ne íésZéiyézte-sse. E tényeknek, mint közvetlen előzményeknek hatása alatt indította meg a szövetkezett ellenzéki pártok több vezető embere azt a mozgalmat, amelyet most a -nyilvánosság bí­rálata alá is bocsátunk. Az érdekek, amelyeknek . meg vedel mezeséért .indítottuk' meg- a- mozgalmat, kötelességünkké tették az elhatározás után a haladéktalan cselekvést, liosz­szas előkészítésre nem volt idő, de az, meggyőződésünk szerint, nem is volt szükséges. A szövetkezett pártok között az igazi egységnek megteremtése és annak intézményes biztosítása régi közóhaj s annak szükségét a magyar nép rég fölismerte. Ennek az akció­nak eredménye jelenti, hogy a pártok fölé helyezkedik a közös cél, a közös célnak egyen­lően odaadó szolgálata. De nem jelenti a pártok szuverénitásának megsemmisítését, mert egyrészt eíőf ölté tele ennek az egységnek a szövetkezett pártoknak az a szabad elhatáro­zása, hogy ezt az egységet és az egységet garantáló intéző bizottságot kiváltja, azt helyesli és épp azért -mindez csak addig áll fönn. amíg az egyesült pártok ezt igy jónak látják. De másrészt ez az egység nem zavarja és nem akadályozza az egyes pártoknak szabadságát külön belügyeikben. Négy évnek tapasztalata megtanított minket arra, hogy az igazi egység a mi párt­jainknak és a pártokban szervezkedett népeknek életkérdése. Pártjainkra népeink szolgá­latában sokkal fontosabb és nehezebb föladatoknak megoldása vár. semhogy megenged­hetnek magunknak továbbra is azt a játékot, hogy időnket és erőnket arra pazaroljuk, hogy egymás között támadt súrlódásokat simítsunk el és személyes kérdéseket tárgyal­junk. Nekünk kötelességünk minden erőnket és minden időnket kizáróan népeink szolgá­latában értékesíteni. Ezek a szempontok irányítottak minket, akik ennek az akciónak a kezdeményezésé­ért vállaljuk a felelősséget. Reméljük és hisszük, hogy a Közös Bizottság tagjainak nagy többségé helyeselni fogja a mi törekvéseinket és annak rnegvalósitásában minket táípo- g, ín; fog. Ha ez a 'várakozásunk íc - . , úg.v h stók 21 küzdelmeinknek egy újabb, az eddiginél erőteljesebb és eredményesebb korszaka veszi kezdetét. Ha-pedig nem teljesedik az, amit várunk, a, Közös Bizottság tagjai nem helyes­lik akciónkat, úgy-unnak csak annyi következménye desz. hogy mi, akik kezdeményeztük a dolgot, félreállunk a vezetéstől és átadjuk azt másoknak. A Közös Bizottság elnöksége megszavaztatja a tagokat a pártok egységének kérdésében — Intéző Bizottság választása: „a pártok közötti fegyelem megteremtésére és a pártok politikai működésének egységes irányítására" —- A mozgalom kezdeményezői között van a magyar törvényhozók többsége Losonc, augusztus 16. (ESŐ.) Nevezetes eseményszámba megy az az akció, amelyet a Szlovenszkói és Ruszin szít ói Szövetkezett Ellenzéki Pártok vezetői indítottak meg és amelyről a nyilvánosságot most tájékoz­tatjuk. Alább közöljük a körlevelet, amelyet a Közös Bizottság politikai és adminisztratív elnö­kei, Körmendy-Ékes Lajos dr. és Szilassy Béla dr, és a Központi Iroda igazgatója, Petrogalli Oszkár dr. intéztek a Közös Bizottság tagjaihoz. Igaz, hogy a rendes szokástól és a szabálycfr- tóí eltérően nem hívták egybe a Közös Bizottsá­got, hanem írásban szavaztatják meg annak tag­jait De hogy miért vették igénybe ezt az. utat, azt megindokolják a körlevélben. Mindenesetre a szavazás ezen módjának megvan az az előnye, hogy a Közös Bizottságnak minden egyes tagja résztvehet benne, tehát azok is, akik a gyűlésre való utazással és az ott tartózkodással járó költ­ségeket nem is bírnák eí. A körlevelet aláirt Körmendy-Ékes Lajos dr. képviselőn kívül a mozgalom kezdeményezésében resztvettek a törvényhozó testületeknek a pártok­hoz tartozó tagjai közül Jabloniczky János dr., Szent-Ivány József, Fiissy Kálmán és Korláth Endre dr. képviselők, Egry Ferenc és Ficza Jó­zsef szenátorok. Lelley Jenő dr. képviselő tudo­másunk szerint jelenleg távol van Szíovenszkótól, Palkovich Viktor képviselő súlyos beteg, Koper- nüezky Ferenc dr. szenátornak véleményét pedig a kezdeményezőknek nem állott módjukban még eddig kikérni. A körlevélnek szószerinti szövege a következő: igen tisztelt Közösfoizoítsági Tag Ur! A Közös Bizottság összehívásával járó költ­ség és fáradság megtakarítása érdekében ez­úton fordulunk a t. Bizottsági Tagtárs Úrhoz és kérjük, hogy kérdéseinkre lehetőleg postafordul­tával a határozott választ Írásban megadni szí­veskedjék. A Közös Bizottságnak több törvényhozó és más tagjai kívánságának teszünk eleget, amikor t. Tagtársainkboz azt a kérdést intézzük, hogy helyesnek és szükségesnek tartják-e, hogy poli­tikai pártjaink és szervezeteink működésében az egység és fegyelem biztosítása céljából egy kevés tagból álló intéző bizottságot alakítsunk, amelyet a Közös Bizottság irányító hatalommal és intézkedési jogkörrel ruház föl és amely bizottságnak jogkörét és kötelességét fogja ké­pezni az, hogy az egységes működést és az ehhez nélkülözhetetlenül szükséges fegyelmet biztosítsa. Zólyom és Lintő vármegyékben a megye­választásoknál, úgyszintén a ruszinszfcói nem­zetgyűlési választásoknál pártjaink egységes listákkal vették lel a harcot és megfelelő, jó eredményt értek el, ami bizonyítja, hogy nem­zeteink is az egységes működést helyeslik. A közel jövőben pártjainkra várakozó feladatok és az a körülmény, hogy mindinkább komolyabb alakban merül isi annak lehetősége, hogy a kö­zel jövőben nemzetgyűlési választásokkal kell számolnunk, kötelességünkké teszik, hogy a sok oldalról kifejezett kívánságnak ro égi eleiben gyors elhatározásra kérjük fel a Közös Bizott­ságnak tisztelt Tagjait. Ezeknek megfontolása alapján a következő indítványt terjesztjük elő: 1. Határozza el a Közös Bizottság, hogy a maga kebeléből egy intéző bizottságot választ, amelynek feladatát fogja képezni a Szövetkezett Ellenzéki Pártok kebeléhez tartozó pártok egy­séges összmüködését biztosítani, e célból a szükséges fegyelmet megteremteni és a pártok politikai működését irányítani. 2. Határozza el a Közös Bizottság, hogy ezen intéző bizottság tagjai legyenek: a) hiva­talból a Szövetkezett Ellenzéki Pártok pro­gramjával megválasztott nemzetgyűlési képvi­selők és szenátorok és b) öt választott tag. A magunk részéről javasoljuk, hogy megválasztas- sanak: Bittó Dénes dr. (Sárosfa), Wlrth Gyula (Kassa), Nagy Kálmán dr. (Nagyszöllös) ke- resztényszociális pártiak, Szilassy Béla dr. (Losonc) magyar kisgazda, löldmlves és kis­iparospárti és Petrogalli Oszkár dr., mint a Központi Iroda igazgatója. Felkérjük igen tisztelt Bizottsági Tag Urat, hogy a mellékelt szavazólápon „lgen“ vagy „nem“ szónak és aláírásának rávezetésével lehetőleg postafordultával Közölni szíveskedjék a Központi Iroda losonci címére, hogy ezen ja­vaslatunkat elfogadja-e vagy sem. A szavazatok beérkezése után tisztelettel alulírottak fogjuk eszközölni a szavazatok ösz- szeszámlálását, amelynek eredményét nyilvá­nosan közzétessziik és közölni fogjuk külön minden egyes Bizottsági Tag Úrral Is, A szava­zás eredményeképpen az intéző bizottság nyom­ban meg fog alakulni és működését haladéktala­nul megkezdi. Nemzetiül üdvözlettel Szilassy Béla s. k. Körmendy-Ékes Lajos s. k. a Közös Bizottság a Közös Bizottság adni. elnöke. politikai elnöke. Petrogalli Oszkár s. k. a Központi Iroda igazgatója. A körlevelekhez mellékelt szavazólapok szö­vege szószer int a következő: Szavazólap 1. Kivánja-e, hogy a Közös Bizottság a maga kebeléből egy intéző bizottságot küldjön ki, mely­nek feladatát fogja képezni a Szövetkezett Ellen­zéki Pártok kebeléhez tartozó pártok egységes összmüködését biztosítani, e célból a szükséges fegyelmet megteremteni és a pártok politikai mű­ködését irányítani? Igen vagy nem? .... 2. Kivánja-e, hogy a bizottság tagjai legye­nek: a) a Szövetkezett Ellenzéki Pártok program­jával megválasztott nemzetgyűlési képviselők és szenátorok és b) öt választott tag? Igen vagy nem? .... 3. A maga részéröl az alábbi Öt bizottsági tagra szavaz: Bittó Dénes, WirÜi Gyuía, Nagy Kálmán dr., Szilassy Béla és Petrogalli Oszkár. (Azok neveit, akiket a t. Bizottsági Tag Ur elfogad, kérjük aláhúzni; akiknek megválasztását nem kívánja, azoknak nevelt kérjük kihúzni és he­lyükbe tessék beiriii azok neveit, akiket a Bizott­sági Tag Ur kivan.) Kelt . . . 1924 augusztus* hő . . .-n. (Aláírás.) ügy a körleveleket, mint a szavazólapokat az egyes közösbizottsági tagok nemzetiségűknek megfelelően magyar, szlovák vagy német nyelven kapták meg. A szavazatokat beérkezésük után nyomban közölni fogjuk. Párígyülés Tornaiján. Rimaszombati tu­dósítónk jelenti: Az Országos Magyar Kis­gazda, Föidmives és Kisiparos Párt e hó 24-én délelőtt tiz órakor nagy népgyülést tart Tornaiján, a vásártéren, amelyen meg fognak jelenni és beszédeket fognak tartani: Szent- Ivány József nemzetgyűlési képviselő, Pet­rogalli Oszkár dr. központi irodai igazgató és Törköly József, a párt ügyvezető elnöke is. A gyűlés után műkedvelői előadás és tánc­mulatság lesz. Az állami kölcsönkötvények veszélyezte­tik az állam hitelét. A Ceské Slovo az állami kölcsönök kérdésének kapcsán rámutatott arra, hogy a pénzügyminisztérium nem törő­dik a kölesönkötvényekkel, azok nap-nap mellett veszítenek értékükből s aki csak te­heti, szabadul tőlük. A kapitalisták olcsón összevásárolják ezeket és magas kamatokat kapnak értük. Ha a pénzügyminiszter újabb belső kölcsönt írna ki, senki sem jegyezné azt, legföljebb, ha tízszázalékos kamatra volna kilátás. Prága, vasárnap, 1924 augusztus 17 Jw JUT"""" BIÓHzeíArtíLrsik belföldön: Égése évre 300 K6„ M ' JSkb m whmwm* ynrryi'i w^ri «HHM> ‘tfftlf nMnnMjb., félévre ISO negyedévre 76 Kü, egy hónap­/ /|/| /Mf& w urVs Jw Jf Mm m Jv Sffl ff JWMM Mf ffr éff negyedévre 115Ke.,c*y hóra 39 KC. . S Ber­ek 'W Wj! fn j&p fp m£f SEB Mm &mf IféÉ MM Jr^ST kes*föséő: Prá$a II* átópánská ultce 40/L ^liymiHF^W^ W , Jffii JSr WFíSbL d&P HM ./KM _^Sl m.fW - Telefon: ,1171 és 50349. ■ Kiadóhivatal: Prága L» Líliová ulice 18. szám- Telefont 6797. ,A Sürgönyeim: Hírlap, Praha, Politikai főszerkesztő: A c 1 i r* r • 1 r* o •• .i A felelős szerkesztő távollétében petrogalli oszkár dr. A aziovenszkoi es íiíuszmszkoi Szövetkezett Ellenzéki Partok a szerkesztésért felelős: Felelős szerkesztő a politikai napilaoia N ISTVÁN FLACHBARfH ERNŐ dr. adminisztratív főszerkesztő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom