Prágai Magyar Hirlap, 1924. augusztus (3. évfolyam, 173-197 / 621-645. szám)

1924-08-12 / 182. (630.) szám

&

Kedd, augusztus 12.

PoMíikiai karc

az aprópénz körül

Prága, augusztus 11.

Becka pénzügyminiszterre rossz napok járnak. Nem múlik el nap, hogy a saját pártja részéről ne érné kisebb-nagyobb, névtelen, vagy aláíróit támadás. Főleg a pártjának briinni csoportja vezet a pénzügjmüniszter elleni támadásokban s nincsen a közgazdasági életnek oly megnyilvánulása, amelynek aprólékos bírálata után a Lid. Noviny egyikmásik szerkesztője, munkatársa be nem bizonyítaná, hogy Becka ismét balkezes pénzügyi politikát csinált. A legutóbb Englis dr., az aprópénzkiadásról irva, nem mulasztja el az alkalmat, hogy a pénzügyminisztert megtámadja. Englis részletesen ismerteti a csehszlovák aprópénzek kiadásának történetét. Az első cseh-szlovák aprópénz a papír egykoronás volt; az osztrák-magyar egykoroná- sokat minden nagyobb levonás nélkül váltották be az ő minisztersége idején. Már a vas- huszfilléreseket ötvenszázalékos levonással váltották be Rasin idején. Ez a levonás igazságos volt annyiban, hogy igen nagymennyiségű vas „hatost" csempésztek be az utasok a szomszéd államokból, azonban méltatlanul sújtotta főképpen a kiskereskedőket, akik kénytelenk voltak elfogadni ezt az aprópénzt oly időben, amikor már köztudomású volt, hogy néhány nap múlva csak fele értékük lesz. Vagyis Rasin művelete már bizonyos elégedetlenséget váltott ki az Englis-féle egy- és kétkoronások becserélésével szemben. Hogy az osztrák kiadású váltópénz teljesen bevonható legyen, fölmerült a tizfilléresek kiadásának szükségessége. Ennek technikai kivitele azonban egyáltalán nem sikerült (már Becka csinálta), mivel a pénzverőből kikerült íizfilléres ugyan igen csinos (néhol cséh-szlo- vák aranydukátnak nézték), néhány heti használat után azonban kopott, közmegvetésnek örvendő pénznem lett belőle.

!Í Az öt- és kétfilléres ércpénz verése célszerűségi okokból is hibáztatható. Kétséges mindenekelőtt az, hogy előállítási költségük fedezve lenne fizetőerejükkel. A legrosszabb az, hogy senkinek sincs arra szüksége, mivel nem tudja használni, mint fizetőeszközt. E mellett a régi osztrák két- és tizfilléresek is érvényben maradtak s ez a tény csak szükségtelenül növeli az amúgy is bonyolult pénzrendszert. Az ember egyáltalán nem érti, ■hogy miért adtak ki annyi mindenféle pénzt, ha arra szükség nem volt. Egyedül azzal volna magyarázható az aprópénzverés, hogy az szoros összefüggésben volt a deflációs politikával, amelynek főcélja az volt, hogy az egy koronának megadja a háború előtti száz- százalékos értékét. Régen kiderült azonban, hogy a deflációs politikát abba kell hagyni s így a legkisebb ércpénznek verése is teljesen fölösleges.

Englis — cikke végén — a tervezett ötkoronás ezüstpénz esetleges kiadása kapcsán azt ajánlja a pénzügyminiszternek, hogy az könnyen megkülönböztethető legyen az egy- koronástól. Az eddigi hírek szerint ugyanis |

Belgrád, augusztus 11.

Megtörtént, visszavonhatatlanul bekövetkezett, amit senki sem akart elhinni és senki sem tudott elképzelni: Pasics megbukott és az ellenzék elfoglalta a bársonyszékeket.

A P. M. H. eredeti táviratai alapján bőven ismertette a jugoszláv kormányválság és az uj jugoszláv kormány hivatalbalópésé- nek egyes fázisait, sokkal érdekesebb az ország hangulatát ismertetni ez után a — bátran epohálisnak nevezhető — változás után.

Bismarck Németországban, Tisza Kálmán Magyarországon voltak hasonló fából faragott legények, mint a nyolcvanon jóval íul lévő Pasics Nikola, akiről mindenki azt hitte, hogy haláláig fogja a kormány kerekét aszott, de erősen maga felé görbült körmei között tartani. Hogy most kénytelen volt le- szállani a bakról, ez első pillanat örvendetes megdöbbenése vakhireket költött: Pasics fia elmenekült, illetve csak menekülni akart, de a határon föltartóztatták; bírói zár alá vették Pasics vagyonát és más hasonlók. Hiszen ami igaz, igaz: Pasics mérhetetlen gazdagságát és az apai befolyást alaposan kihasználó Ráde fiú üzleteit eleget szellőztették eddig is az ellenzéki lapok, különösen a horvát újságok, de menekülésről, vagy lefoglalásról szó sincs. Nem tartja ugyan senki természetesnek, hogy Pasicsnak utcái (nem házai, de utcái!) vannak a fővárosban, Zimonyban. Becsben, Berlinben. Spala tóban és más helyeken, hiszen Szerbiában nincsenek hitbizományok és minden gyerek tudja, hogy Pasics szegény szülők gyermeke volt, vizsgálat talán mégsem lesz, már csak a „hódié mihi, cras trbi“ elvénél fogva sem, bár az uj miniszterek egyike-másika nagyon fenyegetőzött a legszigorúbb kutatással.

Az uj kormány öt-hat pártot egyesit, amelyek nagyszerűen megfértek egymással az ellenzékiség keserű, kovásztalan kenyerén, de nagy kérdés, hogy fognak békésen osztozni a húsos-fazekakon. Miniszteri nyilatkozatok őzönétől szinesek a lapok, ígéretek fényes aranyfácánjai röpködnek a határokon innen és túl. különösen egy régismert hármas jelszó jött divatba:

jog, törvény, igazság! jnmwiiw i— mim i ii in mi ni iii ■■Hímiihiii mii iiiiim n i n

egyenlő nagyságuk lesz, csak a fém — az öt- koronásnál: ezüst — lesz más.

Ha Becka.ellen a saját pártja tovább harcol ily kitartással, úgy az uj ötkoronásokat _ úgy látszik — már Englis fogja kiadni.

Ez különben is stilszerü, mert ez a három

I csekély fűszere tényleg hiányzott eddig a jugoszláv igazgatásnak, de stilszerü azért is, mert, tudja Isten, Davidovics valahogy olyan nagyon széllkálmános alak. Puritán, jóhiszemű, erős szándékú, de nagyon is sokfelé van angazsálva.

Azt hihetne az ember, hogy az óradikálisok (Pasics hívei) és az önálló demokraták, Pribicsevics praetoriánusai, le vannak törve és csöndes elbusultságba vonultak. Ellenkezően. Most hangosak igazán a nacionalista berkek, mert fújják a türelmetlenség harsonáit és — nem mindig parlamentáris módon —; most fenyegetőznek és hazaárulóznak torkukszakadtából. Sajtójuk nagy része sietve átnyergelt ugyan, de a megmaradt lapok hasábjai hangosak a vészjóslásoktól és a mell- verdesö „megállj csak“-októl.

A Vajdaság és Horvátország osztatlan és tagadhatatlan örömmel fogadták a változást, hiszen a nacionalista nyomást, a radikális prepotenciát és Pribicsevicsék megalkuvás nélkül való (vagy jó pénzért megalkuvó) terrorját már alig bírták. Pasics terrorgárdája, a Szonav cs Pribicsevics fölfegyverzett Or- juná-ja a szoros barátság dacára emberöléssel diszitett csete-patékat rendezett ugyan egymás között, de a támogató hatalom tudatában külön-külön is elég rossz napot és keserves éjszakát szereztek a lakosságnak. Ezeknek a letörése. íöloszlatásuk, vagy m ü- ködésük szigorúbb ellenőrzése lesz az uj kormány egyik legfontosabb és legnehezebb föladata.

A horvát lapok nyiltan, bátor vezércikkekben követelik a terrorcsapatok íöloszlatá- sátf de hát könnyen beszélnek a horvátok, hiszen a koncentrációs kabinet élete-halála tisztára Radicsék jókedvére van bazirozva. Amíg a hetven Radics-párti támogatja, addig virul az uj rezsim, amint azonban a kissé túlságosan szeszélyes köztársasági parasztvezér az ellenkező jelszót adja ki, vége a beígért konszolidáció, jogrend és igazság uralmának. Szóval, a horvátok egyensulyázzák a helyzetet, ők a leghangosabbak, mig a német és különösen a magyar kisebbség egyelőre a reményből táplálkozik.

Rendszerváltozás vagy csak kormányváltozás

Jugoszláviában?

Képek a jugoszláv politikai helyzetből

— A P. M. H. eredeti tudósítása —

Csütörtök: GYÖRY DEZSŐ: Dolgok és emlékek (vers). — EGRI VIKTOR: Jób vize II.

Péntek: BOROS FERENC: Régi éjszaka a Mária Terézia-téren (vers). — NEUBAUE-R PÁL: Marietta.

Vasárnap: VÉRTESSY GYULA: Őszinte portré

(vers). — SAS EDE: Ki volt az ur a háznál?

Egy hafos

— A Prágai Magyar Ilirlap eredeti tárcája — Irta: Falu Tamás.

Az asztaltársaság legnagyobb része jogász volt. A jogi eseteik özöne tolakodott elő emlékeikből. Alig várták, hogy lenyeljék a falatot s folytathassák megkezdett történeteiket. Vidéki fiskálisok hozakodtak elő pa~ rasztpötreikkel, kriminail isták bűnügyeikkel, bírák szövevényes Ítéleteikkel. Az asztalról a pincér már leszedte a tányérokat s a hosz- szunyiaku palackok, mint lekoppasztott jegenyék álltak sort az abrosz fehér országúján. A paragrafusok röpködtek a levegőben s a füstkarikákon úgy ugráltak át, mint a cirkuszi lovarnők űz arénában. És a védő- beszédek, vádibeszédek, értekezések, ellen- mondások, pergáló kifogások és semmiségi panaszok zuhatagúban eszembe jutott Márton bácsi.

Márton bácsi a nagymama rokona volt. valahogyan, szegről-vógről. A nros'oliatestvér ének volt a sógora. Sima képű, őszcs bajusza, cvlkkere zsinórját a hűére lógató ur volt a Márton bácsi. Kövcrkcs volt, lassú járású és jóságos tekintetű. Minden esztendőben eljött hozzánk látogatóba. Jelet akarta adni, hogy rokonnak tartja magát s ad a szerété tünkre. Mi, gyerekek, különösen örömmel fogadtuk mindig, mert sohasem jött üres kézzel. Vagy színes golyókat hozott, vagy képeskönyvet, vagy valamilyen játékot, vagy a legrosszabb esetben cukrot. Márton bácsi gavallér ember volt A cseléd is úgy búcsúzott tőle, hogy: kezét csókolom. Már pedig a Zsuzsi nem sok férfit tisztelt meg életében ezzel az asszonyok részére született köszöntéssel.

Többnyire ősszel, nyár végén jött Márton bácsi Ilyenkor Pestre is felment, uj pápaszemet, vagy régi kalaposához egy régi formájú uij kalapot venni. Ebéd után érkezett, tapintatosan, hogy az ebédkészités miatt ne csináljon esetleg valami felfordulást. Egy életen keresztül nem bírták rávenni, hogy a délelőtti vonattal jöjjön. Azt is nagy eredménynek kellett tekinteni nála, ha vacsorára ottmaradt s elszánta magát a reggel való továbbutazásra.

— Ah. itt ti komédiákat csináltok nekem, tiltakozott. Tiszta ágy, mindenféle külön munkák. Az ember nem azért rokon, hogy terhére legyen a rokonának. Ugy-e igazam van, emberkém?

Ezzel hármunk közül valamelyikünket a térdére ültette s gyöngéden megcsókolta a fejét.

Egyszer az árokparton játszottunk, amikor megláttuk kis barna táskájával lassan közeledni. Az öröm fellángolt bennünk. Untuk már a mindennapi játékokat, a sok őszi esőt, a szobában kuksoilásokat. Nagyon kívántuk már Márton bácsit. A képeskönyvét, a játékát. a cukrát. Örömünkben elkezdtünk szaladgálni s köröket irtunk le szaladtunkban. mint a fecskék, hogy elébe is érjünk s otthon is el,újságoljuk érkezését.

A vendég bement a házba. Ölelkezett, csókolózott. a hajunkban turkált kezével, megcsípte az arcunkat, de a bűvös táskát, amelyből máskor az ajándékokat szokta elővarázsolni, nem vette le a szekrény tetejéről.

Elszontyolodva mentünk ki játszani az árokpartra. Biztosan megfeledkezett, gondoltuk.

— Most várhatunk megint egy évig! —- kesergett az egyik bátyám.

— Jövőre még jobban elfelejti, — mondtam én lehangoltam

Alig hogy a szavam elhangzott, megjelent Márton bácsi a kapuban. Egy kicsit szégyenkezve közénk jött és mentegetőzött:

— Úgy volt, gyermekeim, hogy Pestről visszafelé szállók ki nálatok. Pesten akartam megvenni a játékot. De az utón meggondoltam a dolgot. Most nem hoztam semmit, jövőre azonban kipótolom. Hanem azért vegyetek egy kis cukrot.

És a zsebébe nyúlva kiemelt belőle egy fényes hatost.

Egy hatos ára cukrot egyszerre még sohasem vettünk. Egy hatosért csiak a grófok vásároltak akkoriban cukrot. Egy hatos akkor nagy tekintélyű summa volt s nyalánkságunkat fejenkénti egy krajcár cMor- bézolásával szoktuk kielégíteni.

A szemünp összecsiílant. Egy hatos ára cukor minden édessége ragyogott elő belőle.

Márton bácsi látszólag megnyugodott lelkiismerettel ment vissza az öregekhez s mi magunkra maradtunk vagyonúnkkal.

Tanácskozni kezdtünk.

— Ezen nincs mit tanácskozni! — kelt ki erélyesen bátyám a felhangzott tékozilási vád ellen. A hatos a miénk, cukorra kaptuk, megvesszük.

— Ki megy a boltba? — kérdeztem félénken.

— Te! — hangzott az Ítélet.

Nem mertem ellenszegülni. Kezembe csúszott a hatos s elszaladtam a szomszéd fűszereshez, hogy megvásároljam a boldogító nyalánkságot.

— Kérek egy hatosért cukrot — mondtam a segédnek remegő hangon, mert féltein.

A magyar középiskolák uj tanterve

Módéra nyelvek tanítására fektetik a fö£ulyí

Budapest, augusztus 11.

(Budapesti szerkesztőségünk jelentése.) Klebelsberg Kunó gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter kiadta a részletes tantervet a gimnáziumok, a reálgimnáziumok és reáliskolák számára.

A legérdekesebb intézkedések a reálgimnáziumról szólnak, mert ez az iskolatípus eddig ismeretlen volt. A tananyag nagyjában a

gimnázium tantervéhez hasonló. A latin nyelvet itt is megkezdik az első osztályban. Az első években heti hat, az utolsó három évben pedig csak heti négy órán át tanítják. Igen fontos újítás a modem nyelvoktatás. A francia, angol és olasz nyelvet tanítják, váltogatva, intézetek szerint. Az előadás nyelve lehetőleg miniden osztályban, tehát már az oktatás elejétől kezdve, az angol, olasz, vagy francia. A modern nyelvek oktatását az ötödik osztályban kezdik.

A gimnáziumi oktatást igyekszik modernné tenni az uj rendelet. A latin nyelv tanítása természetesen mind a nyolc éven keresztülvonul; az első hiat osztályban heti hat órában, a VII. és Vili. osztályban heti öt órában tanítják a latint. A görög nyelvet a III. osztályban kezdik tanítani heti négy órában. A német nyelv oktatása a II. osztályban kezdődik. A rajzot az alsó osztályokban mint kötelező tantárgyat tanítják, az V. osztálytól kezdve azonban csak mint rendkívüli tárgy szerepel. A többi tantárgyak nagyjában a régi keretek közt maradnak.

A reáliskolában a tan terv nagyjában marad a régi, de a gyakorlati élet követelményeit az eddiginél is nagyobb figyelemben ré* szesitik. A nyelvtanítást ta reáliskolában is ug3' reformálták, mint a reálgimnáziumban, itt is — intézetek szerint váltogatva — a francia nyelv mellett az angol és olasz nyelvek tanítását is beikattták a tanítási tervbe. A reáliskolában a nyugati nyelvek okta tását már a III. osztályban elkezdik.

Véres kommunista tüntetés Lipcsében

Berlin, augusztus 11. Lipcsei lap jelentések szerint tegnap délben a kommunisták nagy tüntetést rendeztek, amelynek folyamán a munkások és a rendőrség között komoly összeütközésre került a sor. Az egyik rendőrtisztviselö szorongatott helyzetében revolveréből több lövést adott le a tömegre és az egyik tüntetőt oly súlyosan megsebesítette, hogy a kórházba való szállítás közben meghalt. Számos letartóztatás történt.

hogy betöréssel fog meggyanúsítani.

A segéd a világ ■legtermészetesebb mozdulatával kihúzott a feje fölül egy fiókot melyre az volt ráírva: Kockacukor és a markával szedte a papírzacskóba a fehér kockákat. A legtávolabbról sem merte gondolni, hogy ezért a nagy összegért mást vegyek, ■mint kockacukrot a háztartás részére.

A vér a szivemre szaladt, de nem mertem szólni. Félig sírva vettem át a papírzacskót és szédülve botorkáltam le a lépcsőkön.

A gyerekek kíváncsian szaladtak elém-:

—• No, milyent hoztál?

— Ezt adták, — hebegtem és felnyitottam a lehajtott papírt.

A gyerekek óban vörösek leitek, mint a milyen fehér a cukor volt. Láttam, hogy ráirn akarnak rohanni, hogy vissza akarnak rúgni a boltba.

Ebben a kritikus pillanatban lépett ki az utcára a nagymama.

— Mi az? Mi aiz? — kérdezte kíváncsian, látva a csomag kockacukrot.

— A Márton bácsi egy hatost adott cukorra, ez meg ezt hozta! — dörögte a bátyám a lelkernen keresztül.

A nagymama elnevette magát.

— Nem baj, nem baj! — mondta kedélyesen. — Add ide azt a csomagot.

A legmélyebb gyászban ültünk az árokparton és vártak vissza a nagymamát, aki bement a cukorral, a mi cukrunkkal. Vissza is jött. még mindig mosolyogva és kiosztott közöttünk egy-egy krajcárt:

— Vegyetek rajta krumplicukrot!

Szerettem volna elmondani a sok jogcsavírónak ezt az esetet, hogy ugyan melyik paragrafus kalodájába zárták volna. De sértés lett volna a nagymama emléke iránt és sértés lett volna Márton bácsi emléke iránt is, akinek egy hatos ára gyöngédségét szív nógattuk a három krajcár ára krmnplicu- ikorbaia.