Prágai Magyar Hirlap, 1924. július (3. évfolyam, 146-172 / 594-620. szám)
1924-07-29 / 170. (618.) szám
Kedd, július 29. — A kereskedelemügyi miniszter Ruszin- szkóban, Ungvárról jelentik: Az Országos Kereskedelmi Egyesület és az Iparosok Országos Egyesülete Rozsypal alkormányzó utján megíbivta Novák kereskedelemügyi minisztert Ruszinszkóba. A miniszter a meg-lii- vást elfogadta és rövidesen Ungvárra utazik, hogy tájékozódjék a ruszinszkói gazdasági helyzetről. — (Eucharisztikus kongresszus Pozsonyban.) Pozsonyból jelenti tudósítónk: Mint már jelentettük, az eucharisztikus kongresszust ez év augusztus 24.én tartják meg Pozsonyban. A kongresszus előkészületei már áerónyen folynak. Jantausdh Pál dr. nagyszombati apostoli adminisztrátor most körlevélben fordult a plébániákhoz azzal a kérdéssel, hogy hány résztvevő jelentkezik a kougresz- szusra és hány kongresszusi jelvény küldendő. (A jelvény ára 2 K.) A lelkészeknek az első augusztushavi vasárnapra befolyt perselypénzt be kdll szolgáltatni a kongresszus céljaira. , A kongresszus íőiinnepe augusztus 24.-fke, amikor is az apostoli nuncius maga vezeti az ünneplés körmenetet. Utána augusztus 27.-éig eucharisztikus kurzusok lesznek lelkészek részére. Kmetkó Károly dr. nyitrai püspök hasonló körlevelet adott ki nemrég a nyitrai egyházmegyében. — A kongrcsz- szus napján délután 5 órakor a városi színházban vallásos előadás lesz, amit a Szent Férenc-rendiek pártfogása alatt álló „hanmadrend" rendez. Színre kerül a „Szent mise titka" cimü darab. —. (Körmendy-Ékes Lajos dr. interpellációja.) Körmendy-Úkes Lajos dr. nemzetgyűlési képviselő Merbert Villibald nyugalmazott íélekkönyvvezető nyugdijának kiutalását interpellációban sürgette meg a pénzügy- és igazságügy-miniszternél. — (Vakmerő rablótámadás.) Kassai tu- gósitónk jelenti: Vakmerő rablótámadás játszódott le N;agy'idán. Két bekormozott arcú rabló éjnek idején betört Kreisz Miklós, ke- resekedő házába. Kreiscnét fojtogatni kezdték, leányától halálos fenyegetőzések közöli: pénzt követeitek. A megrémült nőik minden pénzüket odaadták, mire a rablók a lakás értékesebb dolgait összeszedve eltávoztak. A csendőrség nyomoz a tettesek után. Az egyik tettes magas, cígányképü ember, fekete kabátost viselt, a másik alacsony, uagyiha- ju férfi. — (Sikkasztó nyitrai párttitkár.) Nyitrai tudósítónk jelent: Sikkasztás bűntettével vádolva állott a nyitrai törvényszék előtt Siódéra Ferenc, a nyitrai kommunista párt fótit- kára. A vádirat szerint a pártban Siódéra titkársága alatt tartott pénz tár vizsgásai •18.000 korona hiányt állapított meg. A bíróság 5 havi fogházbüntetéssel 'sujtoitta a münkásfil- i éréket sikkasztó 'kommunista párttiikárt. — (Wittich Pál — a késmárki munkás- biztos&ó igazgatója.) Pozsonyi tudósítónk láviratozza: Wittidh Pál magyar-német szo- ciáídernokrata nemzetgyűlési képviselőt a késmárki munjkáslbizfasitó-pénztár igazgatójává választották meg. — (Egyházi hangverseny a szepesolaszi íüzkárosuliűk javára.) Kassai tudósítónk jelenti: A kassai római katolikus egyházközség augusztus 2-án a kassai székesegyházban nagy egyházi hangversenyt rendez a szépéből aszi tüzkárosultok javára. A hangversenyen Welle Irma koncert- és óra tóriuménekes nő, !3aulus.z Ákos gordonkaművész és Peschkó Zoltán orgonamüvész szerepelnek a székes- egyházi énekkarral. Belépő díj három korona. — (Miért változtatták meg a norvégek fővárosuk nevét.) Mint ismeretes, ,a norvégek elhatározták, hogy fővárosuknak, Krisztián iának a nevét Oslora változtatják. E névváltozás oka a naciona- l'st'a szellem megerősödésébe-n keresendő. Oslói ugyanis a hagyományok szerint a középkorban Vörösbaju Arold építette, de ez a fa-házakból álló város 1624-ben leégett és ekkor IV. Keresztély (Krisztián) dán király építtette , föl. A norvégek :óvárosuk nevének megváltoztatásával el akarják tüntetni még az utolsó nyomát is a dán uralomnak és levonják a legvégsőbb következményeit is a imák a nemzeti harcnak, amelyet 1830-ban Vérrel and indhott meg. Ugyancsak a nemzeti szellem .‘öl-ébredésével magyarázható, hogy a norvégek nyelvüket meg akarják tisztítani minden dán ere- letti szótól és az iskolában már egy uj, tiszta norvég nyelvet tanítanak, amelynek sok újonnan alkotott szava a legtöbb norvég számára még érthetetlen. — (Egy érdekes rendelkezés a kassai 'ábla területén.) Munkácsi tudósítónk jelenti: Egy érdekes és jellemző rendelkezés érkezett Munkácsra is a kassai táblától a járásbíróságon keresztül az ügyvédszövetséghez. A rendelkezés kimondja, hogy ezután mindenféle '-ivetálas bírósági hirdetményt, továbbá az árverési bírósági hirdetményeket is csak a SÍ. Vycl.Wb~n és Polesohban, továbbá más ■ zlovák, cseh, vagy ruszin lapokban szabad közölni. Magyar lapokban bírósági hirdetmények közzététele tilos. Ha egy ügyvéd egy árverési hirdetményt magyar lapban közöl, akkor 0 hirdetés dija alperesnek nem számítható fel. — F rendelkezés erősen jellemzi azt n nemzetiségi tendenciák mely még a biró■ ág részéről is megnyilvánul elsősorban azért, hogy a magyar lapokat anyagi veszteség érje. — (Macdosrald a Nobel-dij jelöltje) Kopenhágá- ból jelentik: A szociáldemokrata sajtóban propaganda indult meg annak az érdekében, hogy az ezidei Nobel-dijat Ramsay Maedonald-nak adják, mert állandó és szívós harcával, melyet a hatalmi politika ellen és az igazságosság szempontjainak érvényesüléséért folytatott, a legnagyobb szolgálatot tette a világ-békének. — (Újabb Szenzációk a hannoveri íörneg- gyilkosság ügyében.) Frankfurtból táviratozzak: A Frankfurter Zeitung hannoveri tudósítójának tolláiból szenzációs részleteket közöl a hannoveri tömeggyilkosról. Tanúval lóin ások' vannak arról, hogy Haarmann az utóbbi -éviben szmle hatósági felügyelet alatt a hannoveri főpályaudvaron összeszedte a műnk anélküli fiatalemberek közül azokat, akiket céljaira megfelelőnek tartott. Ezeket a fiatalembereket a városba vitte és szétosztotta őket a hannoveri homoszekszuális férfiak között, akiknek sorában igen sok előkelőség is van. A fink elcsábítása után különböző fenyegetésekkel hallgatásra kenyszeri- ■tet-ték őket. A szenzációs ügy újabb fordulata nagy izgalmat keltett Hannoverben. — (Rokkairtgyiilés a pozsonyi városházán.) Pozsonyi tudósítónk jelenti: A pozsonyi rokkantak és hadiözvegyek vasárnap délelőtt a városháza tűk öt termében látogatott népgyülést tartottak, melyen panaszos felszólalások hangzottak el az Országos Rokkanthivatal és a eseti-szlovák hadi- oérültek egyesülete ellen. Az ülés végén elhatározták, hogy kilépnek a eseti-szlovák egyesületből és önálló „dnuzsinát" alakítanak. A gyűlés folyamán felszólalt Szende Sándor rokkant fogtechnikus is és a kéresztény-szocialista párt •rokkant- oszfályának működését dics-érte. ETre a jelenlevő rendörtisztviselő megszakította Szende beszédét s kérte tőle az illetőségi bizonyítványát. Szendének az illetőségi okmány nem volt a zsebében, .m-rre szigorú meghagyást kapott, hogy másnap regigei a rendőrség politikai ügyosztályán jelentkezzék az illetőségi b izony i tv anyával. — (Milyen elmei használhatnak a fogtechnikusok?) A kereskedelemügyi miniszter június lö.-íkii rendeletében utalt arra, hogy a törvények a fogf-ecJinfiteusok számára csupán a „fogtechnikus" s a vizsgázott fogtechnikusok számára csak a „vizsgázott fog-technikus" megjelölést engedik meg s minden egyéb címet eltiltanak. E rendelet ellenére, műit a minisztérium megállapította, számos fogtechnikus cégjelzésében, üzleti nyomtatványaiban stb. ilyen címeket használ: „íogmüterem", „fogorvosi rendelő", „fogmüvész", „hatóságilag engedélyezett fogtechnikus" stb. Az említett törvény 5. szalkasz.a szerint mindezek a megjelölések törvényteleneknek -tekintendők. A kereskedelemügyi minisztérium utasította a hatóságokat, hogy e megjelöléseiket a jövőben akadályozzák meg. _ . : - ; : . -r —• (Agyonvert gyújtogató.) Kassai tudó- sitóník jeleníti: A kassai ítélőtábla ruszin feleb- bezési tanácsa Scleme.11 Iván njszelicei tikosnak büntetését, aki Rlirrret Iván nevű ismerősét baltával agyonütötte, mert házát fel akarta -gyújtani, egy évi fogházra szállította 1-e. — (Keresztülment rajta a szekér.) Komáromi tudósítónk jelenti: Kádek Imre ógyallai kisgazda •trágyát szállított földjére. Egy zökkenőnél oly -szerencsétlenül bukott le a szekérről, hogy a kerék jobb lábán keresztülment és azon súlyos sérüléseket okozott. — (Elkészült a Máv. reformtervezete.) Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A Máv. reformtervezete elkészült. Csütörtökre összehívták a nemzetgyűlés közlekedésügyi bizottságot, amely tárgyalni fogja a tervezetet. A reformtervezetet pénteken közük a nyilvánossággal. — (Véget ért az amszterdami eucharisztikus kongresszus.) Amszterdamból távi-ratoz- zák: Tegnap tartotta az amszterdami eucharisztikus kongresszus záróülését Rossum pápai delegátus, Bourne, Dubois, Bertram, Piffl, Sincero bíborosok, igen sok érsek, püspök és prelátus jelenlétében. Heijl-en püspök indítványára a kongresszus táviratilag üdvözölte Vilma királynőt, majd ,a-z elnök bejelentette, hogy a nagyszámú határkőt fölolvasá&a technikailag lehetetlen. Ezután rövidebb megbeszélések - következtek, amelyben a magyar, cseh-szlovák és lengyel püspökök is részt vettek. A kongresszus ünnepi es bezárása után hihetetlenül nagy tömeg (közel 60—70.000 ember) gyülekezett össze az amszterdami stadionban, ahol Rossum bíboros pápai áldásban részesítette őket. Ünneplés lse is volt, amelyen- valamennyi bíboros és püspök rész vett. A kórust 3000 ember énekelte. Délután nagy processzus volt, amelyen 30.000 hivő vonult föl egyházi zászlók alatt. — (Nő a munkanélküliség Magyarországon.) Budapestről jelentik:: A kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt az elmúlt héten ismét néhány gyár csökkentette az üzemét és elbocsátotta munkásainak egy részét. Az állami munkaközvetítő hivatal közlése szerint 100 munkaalkalommal szemben 180 munka- kereső vau. A munka nélküliek helyzete jelenleg eléggé kedvező, mert idénymunkások gyanánt el tudnak helyezkedni az aratási és a cséplési munkálatoknál. Az aratások befejeződése után a munkanélküliek száma jelentékeny módon meg fog növekedni. _ (A nyitrai homoszekszuális bünper tá rgyalás előtt.) Nyitrai tudósítónk jelenti: A hírhedt nyitrai homoszekszuális botrány ügyében szombaton kézbesítették ki a bünper vádlottjainak a vádtanács határozatát. A vádlottak által beadott kifogásokat a vádtanács elvetette és valamennyi vádlottat vád alá helyezte. Uj fordulata ez ügynek, hogy Fodor Vilmos és neje sorozatos pod- vod és zipron everi ügyét a vád tanács egyesítette a homoszekszuális üggyel és így ezek egyi-dőben kerülnek tárgyalás alá. A bünper homoszekszuális részének Fodor Vilmoson kívüli még négy vádlottja van. Egyesek ellen csupán Fodor terhelő vallomása az egyedüli bizonyíték s igy több fölmentő Ítélet várható. A bünper fötárgyalása augusztusban lesz. — (Az optikai ipar {Ízesét engedélyhez kell kötni.) A cseh-szlovák orvosok központi szövetsége a kormányhoz feliratot intézett, amelyben kéri, hogy -optikai cikkek eladását megfelelő szakképzéshez és orvosi előírások betartásához -kössék s az optikai ipart engedélyihez kötött iparnak nyilvánítsák. — (A pozsonyi Mély-ufi kápolna 100 éves jubileuma.) Pozsonyból jelenti tudósítónk: Pozsony város és környéke -katolikus híveinek kedvelt kegyhelye, a Mély-uton levő lourdesi Mária-kápolna az idén lesz százéves. Ezt a jubileumot Pozsony katolikus lakossága augusztus 2-án kezdődő háromnapos ájtatos-ság keretében ünnepli. — (Newyork rendőrséget állít fel a levegőben.) Newyorklból távirato-zzák: Newyotfkiban re- pü-iőr-endőrséget létesítettek, amely tizenhat repülőgépen ellenőrzi a város felett .a r épüli őforgaLmat. A repülőosztagnaik az a legfőbb feladata, hogy meggátolja a csempészetet s idejében értesítse a hatóságokat az esetleges szerencsét!épségekről. — (A hetyke cseiidőríiszí.) Besztercebányai tudósítónk jelenti: A besztercebányai törvényszék büntetőtanácsa pénteken tárgyalta harmadizben Ábrahám János Selmecbányái -kőműves bűnügyét, akit a csendőrség följelentésére fogtak pörbe a csendőrség ellen elkövetett becsületsértés cimén. Az ügy előzményei a következők: Tavaly, julius 13-án Főik esendőrfőfiadnagy^ több zsandár kíséretében azzal állított be Ábrahám lakásába, hogy szüntesse be házának megkezdett javítását. A kőművesmester arra hivatkozott, hogy7- építkezési engedélye van, mire a csend- őríöhadnagy fölszólította Ábrahámot, hogy kövesse őt a járási főnökségre. Amikor Ábrahám a jogtalan parancsnak nem akart ele- get - tebni, a ^főhadnagy egyszerűen letartóztatta. Emiatt azután Ábrahám följelentette Folkot, akit azonban fölöttes hatósága nemcsak, hogy példásan meg nem büntetett, hanem ellenkezően, Ábrabáni ellen indította meg az eljárást a csendőrség megsértése cimén, amiért az ügyész vádat is emelt. Hasonlóképpen vádat emeltek Ábrahám ellen azért is, mivel egy csendőr tisztet, aki két hónappal a leirt eset előtt szintén erőszakosan viselkedett házában, ugyancsak följelentett. A törvényszék mind a két vád alól fölmentette a vádlottat, akit Bothár Sándor dr. besztercebányai ügyvéd védett. Fölmentette pedig azért, mivel a csendőrség viselkedését jogosnak nem találta. — A csendőrfőhadnagy a főtárgyaláson is igen erőszakosan viselkedett. Mialatt ugyanis a bíróság tanácskozásra vonult vissza, a kitűnő zsandár Bothár Sándor dr. védőt vonta kérdőre s neve, valamint lakása után tudakozódott. Bo-thár természetesen erélyesen leintette a kiváncsi csendőrtisztet, majd a bíróságot is figyelmeztette erre az eljárásra-, úgy, hogy a törvényszék mindjárt fogalmat szerezhetett magának, hogy miként bánik a fain népével az, aki a tárgyalóteremben is ilyen hetykén viselkedik. — (Nagyszombati és környékbeli hírek.) Nagyszombati tudósítónk jelenti: Brackl Jenő lí éves fiút, mialatt a Stefanik-utca túlsó oldalára szaladt, egy arra haladó autó sárhány ója elkapta és a fején életveszélyes sérüléseket ejtett. Fölépüléséhez nincsen remény. — Vasek András 19 éves legényt rablásért a lipótvári fegyházba zárták. E hó 23-án ellopta fogolytársa mellényét és nadrágját és eddig még ki nem derített módon megszökött a fegyházból. Tegnap elfogták Nagyszombaton és visszak is érték Lipótvárra. — Recska Árpád 21 éves németdiószegi legény tegnap katonafegyverrel fejbe lőtte magát, öngyilkosságának családi perpatvar az oka. Tette előtt az apja munkakerülés miatt megverte. — Rózsavölgyön még eddig ismeretlen okból nagy tűz ütött ki. Három pajta és néhány szalmakazal égett el. Egy asszony súlyos égési sebeket szenvedett. A kár meghaladja a százezer koronát. — Vasárnap Vezekcny faluban mulatság volt. Ejfél előtt beállított a korcsmába egy Ibolya Károly nevű 20 éves tallósi legény és minden ok nélkül beledöfte kését Horvát Jánosba. Elfogták és letartóztattak. Á vallatásnál csak annyit mondott, hogy. ki akarta próbálni a bicskáját. Nyugaton: Felhős, később esős, valamivel melegebb idő délnyugati széllel. Keleten: Változóan felhős, kevéssé változó hőmérséklet. — (Akik sohasem voltak lenn a foki színén.) A Mexico Catcdral harangozójánafc családja — mint 1 egy amerikai lapban olvassuk — nemcsak Meri- kában, de az egész világon páratlan eletet cl. A ( harangozó, Francisco Brena, egész családjával évek óta a katedrái is tornyaiban él, ahol pompás lakásuk van. Itt 6’ a harangozó 70 éves édesanyja is, aki már 40 év óta nem tette ki lábát szobájából és itt élnek a harangozó gyermekei, akik a to- : ronytban születtek és azóta soha a földön lent nc.m voltak. Az egész család háborítatlan nyugalomban ; élte át Mexikó legviharosabb forradalmi napjait is, mert mindenki tudta róluk, hogy tornyukból nem mozdulnak ki. — (Eljegyzési hír.) Rosenbaum Eiirkát '] KrS'dobronyról eljegyezte Weisz Sámuel j Bátyúról. (Minden külön értesítés helyett.) £ — (A Kárpáíegyesüíeí közgyűlése.) A ; Karpaíhenverein augusztus 3-án délelőtt Ili" órakor az ótátrafüredi kávéház nagyterűié- j ben tartja meg. ötvenkettedik rendes közgyit- j lését. A közgyűlés napirendjén különböző je- j leütések, költségvetés, választások és indít- , ványok szerepelnek. A közgyűlés után tát- 1 sasebéd, délután pedig kerti ünnepély lesz. ' — (Egyetemi hallgatók mulatsága Rozs- j riyón.) Rozsnyó és vidéke egyetemi hallga- i tói augusztus hó 3-án este a városházán ka- j báréval egybekötött táncmulatságot rendeznék. i — (Elutazott Varsóba az uj cseh-szlovák követ.) Flteder Róbert dr. meghatalmazott I miniszter, az uj varsói cseh-szlovák követ 1 tegnap elutazott Varsóba. A követ mihelyst átadja megbízólevelét, megkezdi a cseh-szlovák—lengyel kereskedelmi tárgyalásokat. A tárgyalásokon Dvoraéek meghatalmazott miniszter is részt fog venni. — (A rendőrség föioszlatía a kommunista párt prágai diákcsoportját.) A kommunista párt prágai diákfrakciójának hivatalos helyiségében megjelent egy rendőrtisztviselő, aki közölte a vezetőséggel, hogy a frakciót föloszlatták és annak mindennemű tevékenységét betiltották, ű .ca (Megharapta a ló.) Komáromi tudósítónk jelenti: Pap Mihály martom lakost a községi mén- ió a jobb alkarján úgy megharapta, hogy az izsírokat szétroncsolta és e súlyos sebeken felül még a sínig csontja is eltörött. A póruljárt embernek Kor- biriy Dezső dr. ógyallai járási orvos nyújtott orvosi segélyt. — (Rablás a nyitrai korzón.) Nyitrai tusitónk jelenti: Botka Andrást, egy pozsonyi napilap (Magyar Újság) nyitrai rikkancsát tegnap este a város főutcáján egy fiatalember j megtámadta és erőszakkal elvette tőle a zse- bében Máit aprópénzt. A rikkancs megtudta támadója nevét s feljelentést tett -ellene. A csendőrség még az est folyamán letartóztatta az utónál lót, Neuman Sándort. A rabolt pénz egy részét megtalálták nála. Rövid vallatás és a szembesítés után beismerő vallomást tett. — (A német és magyar nemzetiségű tartalékos tisztek nyelvvizsgája.) Egyes lapok jelentése szerint a hadvezetőség felhívta már a nemzeti kisebbségekhez tartozó tartalékos tiszteket, hogy egy éven belül igazolják azt, hogy a cseh-szlovák nyelvet elsajátították. Aki a felhívásnak nem tesz eleget, azt a minisztérium megfosztja tartalékos tiszti rangjától. _ (Meghalt az egbeli panama iöíetfese.) ■P ozsonyi tiudősitónk táviratozza: Bouska Ferenc bányafőtanácsos, aki az egbeli petróleumforrásoknál elkövetett panama főbünöse volt, ma reggel a po-zsonyi klinikán meghalt. — (Újabb eljárás indult meg Weftner ellesi.) Budapesti szerkesztőségünk' jelenti . telefonon: Weltner Jakab ellen az ügyész- 1 ség a már ismert egyezségokmány aláírása miatt indított eljáráson kívül újabb eljárást indított meg azért a beszédéért, amelyet a j kommunizmus alkalmával a szovjetkongresz- szus parlamenti ülésén mondott. xx Dr. Lerkovics Dezső fogorvosi rendelését Eperjesen Fő-utca 61. sz. alatt megkezdte. xx Küldjön be postautalványon 6 korona 50 fillért és rendelje meg Rácz Pál, lapunk ruszin- szkói szerkesztőjének „Furcsa emberek" cimü elbeszélő kötetét. Értékes és szép olvasmányhoz jut Cim: Rácz Pál, Uzhorod—Ungvár, feleki-u. 5. I xx Fővárosi nívójú uriszabóság MAR- , KOVÍCS és SAKULIN. Koslce, Fő-utca 48. Telefon 697. sz. xx Angol import férfi szövetek ENGLÁN- DER és MARKOVICS cégnél Kosice, Főutca 48. Telefon 697.