Prágai Magyar Hirlap, 1924. június (3. évfolyam, 123-145 / 571-593. szám)

1924-06-26 / 142. (590.) szám

Csütörtök, Június mm a DeminpOrDen Benőni két év — Sváíek tizenhárom hónap Síró asszonyok Prága, jimius 25. A bümtetőtörvénysaék épületébe csupán szigora igazoltatás után lehet bejutni. A ka­puban fogházőrök, rendőrtisztviselők és de­tektívek figyelik az épületbe igyekvőket. A szigora igazoltatás ellenére is a folyosókon rengeteg kiváncsi ácsorog. Ezek némelyike minden összeget megadna egy belépőjegyért. Jegy azonban nincsen és a terem is zsúfolt. A hírlapírók számára föntartott helyekhez csak szívós könyökmunka árán tudok jutni. A hallgatóság leginkább nőkből áll A te­remben csöndes moraj zug. Féltiz elmúlt; mindenki feszülten vár és nem történik sem­mi sem. Lassan és kínosan eltelik egy nagyon hosszú negyedóra. Ezalatt a terem — ha le­het — még zsúfoltabb lett. öt perccel tíz óra előtt behozzák a vád­lottakat, akik a bírói emelvénnyel szemben álló székeken foglalnak helyet. Három szék­sor áll egymás mögött. Az első székein Svá- tek ül. ö az egyetlen, aki az itéletkihirdetés ünnepélyes alkalmára zsakettet öltött; a többi „ur‘* megelégedett a sötétszinü zakó­öltönnyel. Az utolsó széksorban ülnek a női vádlottak: Svátekné és Boubela törzskapi­tány felesége. Az előbbi egyszerű fekete szö- veiruhába öltözött. A ruha egyetlen dísze a fehér selyemgallér. Szürke, selyemszalaggal díszített egyszerű posztókalapja eltakarja az arcát. Boübeláné szőke'hiaju, semmitmondó arcú asszony. Bő szabású fehér selyemblúz­ban ül Svátekné jobboldalán. Röviddel a vádlottak bevezetése után bevonul a bíróság, amelyet halálos csönd fo­gad. Az egyre fokozódó izgalom a tetőpontra hág, amikor Hindiik tanácselnök kihirdeti az Ítéletet: A bíróság bűnösnek mondotta ki Siufka Bohumilt, Svatok József dr.-t, Benőni Bo- hamiií, a Nafta spol. igazgatóját, Malina Vencel mérnököt, Nejedly Jánost, Kőiben Ottót és Boubela Sianislavát. Sitiikét nyoschavi, Sváteket tizenhá­romhavi, Benonit kétévi, Matinét nyolc- havi, Nejedíyt tizhavi, Kőiben Ottót husz- havl és Boüheláiiéí haíhavi súlyos bör­tönre ítélték. Az elítéltek kötelesek a bünpör költ­ségeit viselni. Sváteket a hiróság megfosz­totta a jogi és filozófiai doktorátusától és megtiltották a külföldi kitüntetéseinek a viselését. Az elítéltek elveszítették válasz­tójogukat. A Boübeláné lefoglalt százezer koronáját a bíróság elkobozta a prágai sze­gényház javára. A büntetésbe beszámítják a vizsgálati fogságot. A bíróság ellenben fölmentette: Fousíka Vladimírt, a Légióbanka cég­vezetőjét, Síp Ferencet, Beck doktort és Khyn Józsefei, a Légióbanka igazgatóit, valamint Sváíek Józsefnél. Az ítéletet a vádlottak nyugodtan fogad­ták, csupán a fölmentett Svátekné fakadt sirva. Arcát a kezébe temetve, fejét lehajtva zokogott az ítéletnek több, mint két óra hosz- szat tartó megokolása alatt is. Az ítélet megokolása után az állam­ügyész föllebbezett az elítéltek enyhe bünte­tése és a fölmentettek fölmentése miatt. A védők viszont az ítélet súlyossága miatt föl- lebbeztek és valamennyien kérték a letartóz­tatásban lévő védenceiknek esetleg óvadék ellenében való szabadlábrahelyezését. A biróság az indítványok elhangzása után -tanácskozásra vonult vissza. A szünet alatt drámai jelenetek játszód­tak le. A fejét lehajtva, hangtalanul síró Svá- teknét férje maga mellé ülteti és vigasztalja. Az elítéltek feleséged a közönség számára > fót­ion tartott helyről a vádlottak felé tartanak, zokogva állanak meg a fogházőrök előtt. A közönség is az elnöki emelvényhez tódul. Majdnem mindenki a siró Sváteknét nézi, amíg Svátek magából kikelve mondja: — Kérem, csak vegyék elő a látcsövei­ket. A lornyonnal nem látnak eleget. A teremőrökneik csak nehezen sikerül helyreállítani a rendet. A biróság ismét bevo­nul és kihirdeti a határozatát, hogy az elítélteket óvadék ellenében szabadlábra helyezi. Az ügyész ismét fölfebbezett, miért is a vádlottak továbbra is letartóztatásban ma­radnak. Flipen §?io¥snszft$i favasfafolcaf liléi el a förvéHoHazás i liilrüét© nélsáni ülésen? Prága, június 25. A bizottságok a mai sáp folyamán munkába vették a szlovenszkói ipartörvénytervezetet, a hiíbizományok megszüntetésére vonatkozó javas­latot, a szlovenszkói polgári perrendtartás módo­sítását s a pozsonyi protestáns hittudományi fa­kultás felállításáról szóló kormányjavaslatot. Minthogy a plánom a legrövidebb határidőket szabta meg a bizottsági munkák befejezésére, valószínű, hegy ezeket a javaslatokat még a pén­teki képviselőházi ülésen . fogják tárgyalni. LaDzártakor értesülünk, hogy a képviselőház1 pénteken már nem tart ülést s igy e javaslatok valószínűleg még a holnapi nap folyamán ke­rülnek tárgyalásra. & MtiiiiiMiiüiis megüódifofta a UszfwisciSi kari Az állam mint megkopasztofi liba — A cseh néppárt lapja riadót fúj Prága, junius 25. „Vigyázat" felkiáltással figyelmezteti a Lid. Listyten F. Bystry ur a cseh közvéleményt arra a szomorú tényre, hogy a kommunisták igen erős mértékben szaporodnak. A községi választások beigazolták, hogy a kommunista párt nem te­kinthető csupán a szociáldemokraták elszakadt oldalágának, mivel sokkal több választót hódí­tott el, mint amennyi csupán a szociáldemokrata táborból őt megilletné. A nagy növekedés főkép­pen a tisztviselők soraiból kerül ki, ahol igen nagy az elkeseredés azért, mert a kormány csak­is az ö bőrükön takarékoskodik, ellenben millió­ikat dobál ki régi várak restaurálására, emlék­oszlopokra s a sok pénzügyi panama mellett az állam maradt a megkopasztott liba. Ha a kor­mány Inkább a tisztviselők fizetésemelésére for­dította volna ezeket az összegeket, úgy nem len­ne elégedetlenség. A kommunista érzelmű tiszt­viselői kar az állam veszedelmét jelenti. — Összekaparom a port, igy — és össze­kaparta!, két markában domborodott a por —, összekaparom és elviszem magammal. Elviszem oda, ahol nem háborgatják, ahol nem taposnak belé. Elviszem és kiteszem. És majd jön egy eső, ráejti, rácsapja a csöppjeif és ismét földdé gyúrja. Ápolgatom, javítga­tom, magot vetek bele és a mag kikéi. Érted? A lány feje haiványultan ingott. Nagyon zúgott agya. Nehezen értette. Szerette volna érteni. — És látod, itt az utszélen a fűszálakat? Porosak. Porosak. De milyen porosak! Jön az eső és szépen lemossa a port. Le a földig. Az eső megtisztítja a portól. A por a földhöz tapad. És ismét föld lesz. Csak eső kell. Eső. Eső. Szép, életes, megtermékenyítő eső. Mert minden föld jó. És ha nem jó, hált jóvá lehet tenni. És akkor, ha a Magvető beveti a ma­got, majd teremnek a földek, némely száz- annyit, némely hatvanannyit, némely har- mincannyit. És beszélt, beszélt Egy szépen. Sokat. A lány hallgatta. És a hallgatás alatt szemé­ből csak úgy hullt a könnyes eső, amely erő­teljesen mosta arcáról, leikéről a port. Mosta. Tisztára. Erőteljes, életes, termékenyítő eső. És lelkében akkor kezdte a parány magocska első, még gyönge, de erősbödő gyökerét ereszteni. És a lány, amint érezte a jövőbe növekvő mag hatalmasságát, leejtette fejét Egy kezére: — Köszönöm. Egy kérdezte: — Ugy-e, jó föld lehet mindem föld? És tovább ment. És tovább keresett. Lei- kecskéket a porban. egymásba boruló buja fenyők között. Csak a szanatórium főépülete magaslik fehér falai­val az illatos zöld lombtenger fölé, mint va­lami csodálatos kastély. Nagy szakértelem­mel trasszirozott, pompás sétautak kígyóz­nak a megmámoritó illatot lehelő lombok boltozata alatt. És ezeken az utakon oly jó andalogni őzikeléptü valakiknek s hallgatni vasaltnadrágos valakik forró, bohó sza­vaira ... A „sárga fal“ legendája Ahol a Felka-patak a legszilajabban zug alá a sziklák között, van egy hatalmas sza­kadás a hegyoldalban, óriási fal ez, mely messzire ellátszik a rengeteg fölött Ez a fal sárga. Lehet, hogy van geológiai jogosult­sága is e szinnel, azonban a tátraszéplaki hagyomány azt tartja, hogy az irigységtől sárgult meg, lévén alatta a kigyózó erdei utak szerelmeseinek kedvenc ábrándozó he­lye ... Nem tudtam a dolog végére járni, a mohos szilkák tövén posztoló fenyők hall­gatnak, mint a sir s az elmúlt csókok bol­dog neszét nem őrzi visszhang. A hízó verseny De most veszem észre, hogy már a csóknál tartunk, holott elölről kell elmesélni az elmes él ondókét. Hát először is „komoly*4 beteg itt nincs, itt csak vig betegek vannak, mint azt a fekvöcsarnokokból naphosszat hangzó kacaj bizonyítja. Folyik itt a vidám trécselés, a jóizü alsós és tarokk, sőt még egy-egy konok sakkozónak is elég kibice van. Megnyugtató, hogy ezeket itt is a po­kolba küldözgetik. A komolyabb elemek fek­vőszékeiket egy-egy bozontos fenyő alá vi­tetik. Különös, hogy rendszerint két fekvő­szék kerül egy fa alá s még különösebb, hogy az egyik fekvőszék tulajdonosa rend­szerint 37-es cipőt hord, a másiké 42-es. Mondanunk sem kell, hogy egyébként a jó beszédtémák egyike az, hogy ki mennyit hí­zott. Tény az, hogy a hegyi levegő, a séták, a magaslati hely légnyomáskülönbsége miatt a szervezetben felszaporodott vörös vérsej­tek oly étvágyat eredményeznek, mellyel csak egy líbiai oroszlán szokott rendelkezni. A fekvőkura viszont predesztinál a hizásra. A vendégek most már két részre oszlanak: amatőr és professzionista hízókra. Az ama­tőrnek nem tengelykérdése a hízás, ő hízik, mert itt muszáj hizni. A p'rofesszionista már hajnalban kiiszik egy pohár tejet, dupla reg­gelit eszik, a tízóraiig fel sem kel mellőle, ebédnél viz helyett tejet iszik stb. stb. s este tejjel az ajkain szenderül el. Főhadiszállása a konyha környéke, ő az, aki könyv nélkül tudja a rendes, a félkőnnyü és a könnyű diéta étlapját, ő személyesen ismeri a te­mérdek konyhanépet, kikkel hosszan érte­kezik gasztronómiai kérdésekről, ő tudja, 3t mikor érkezik, meg a kétméteres harcsa Ko­máromból, hány száz pisztráng várja halálát a konyha nagy jegesvizü rezervoárjában, őt nem érdekli a tennisz ground, a kigyózó utak, a „sárga fal", ő egész nap a gongütést várja, mely az étkezéseket jelzi. Ha két profi összekerül, igy üdvözli egymást: — Mennyit hízott a héten? — Pont két kilót. — Én egy kiló kilencven dekát, — szól amaz elsápadva az irigységtől. — Már a tizenegyedik kilónál tartok, nézze a kezem fejét, nem látni az ereket a zsírtól. Az ingeimet nem tudom hordani. — Nekem minden a hasamra megy, már kétszer eresztett a nadrágomon a szabó. És igy megy ez egész nap. Mutogatnak itt egy lányt, aki harminckét kilót hizott. Akinek nyolcvanhárom fok láza van A vendégek között minden nemzetiség és társadalmi osztály képviselve van. A leg­több mégis a magyar, főként a budapesti. A minap Komárom megyéből egy jóképű ma­gyar legény érkezett, csak sápadt volt sze­gény nagyon, igen meglepődött, midőn a Schwesti este fel akarta adni neki a kereszt­kötőt s indignálódva mondta: — Nem kő nekem vizes rongy, kedves naccsága. Két napig kapacitálták, míg engedte be­csavarni magát. Egy ruszinszkói zsidó meg valóságos riadalmat okozott orvosi körökben. Mikor Guhr főorvos a fehérkabátos orvosi kar kí­séretében a szokásos reggeli vizitnél beko­pogtatott hozzá és megkérdezte, hegy meny­nyi láza volt az este, igy szólt: — Nyolcvanhárom fok. Az orvosok kétkedő megdöbbenése csak akkor szűnt meg, midőn kiderült, hogy a de­rék férfiú a hőmérőt is visszájáról olvassa s a 39-ból így lett 83. A legszebb mákvirágok A déli és esti korzó a szanatórium fő­épülete előtt zajlik le. Itt mutatják be a höl­gyek legújabb toalettjeiket s frizurájukat a hegyi fuvalom oly szellemesen tudja össze­kuszálni. Itt látni egyébként a legszebb mák­virágokat. óriási virágágyakban pompáznak a sétány szegélyén. Csodálatos, szépséges virágregimentek. Minden csütörtökön cigány­zene zendül délben, este és Szaniszló, a hosszú lohndiener lázasan árulja az esti mo­zielőadás jegyeit. Mert mozi is van itt a gyönyörű, óriási kurszalonban, melynek zon­gorájához mindig akad „művész** a pácien­sek sorából. Ez a zongora sokat szól és so­kat csábit, főleg táncra s a ragyogó parket­ten bizony több is esnék egy-egy lopva lej­tett táncfiguránál, ha a főorvos nyájas, de mindent látó szeme nem vigyázna. Mert tán­colná nem szabad a páciensnek. A házasságok az égben köttetnek Legalább ezt tartja a mamák hagyomá­nya. Már most tessék elképzelni, mennyivel közelebb van Tátraszéplak az éghez, mint más fürdőhelyek, lévén a fekvése 1100 mé­ter magas. (A kassai dóm tornya csak 53 méter.) Csak természetes, hogy ennek meg is van a gyászos következménye. Feltűnő sok az eljegyzés itt. Enyhítő körülményként csak azt hozhatjuk fel, hogy a partik mind kitűnőek. De nem is csoda, ha intenzivebb rezgésbe jönnek itt a szivek, romantikusabb és tiindéribb, hogy ne mondjam: megejtőbb környezet alig képzelhető el ennél. Te jó Is­ten, mi lesz itt, ha megépül a rádió s a lég tele lesz elektromos hullámokkal, mindenik- nek más-más a hossza, titka, zamatja... Úgy fognak a szivek itt rezonálni! Pedig megépül! De nem folytathatom tovább. Most szá­guldott be a villamos az állomásra s meg kell néznem, jöttek-e ismerősök ... Kriksz-Kraksz. CSAK JA&W-'1 NAL VEGYEN KASSA, FÖ-ÜTCA 25. 1779 Kérjük barátainkat és olvasóinkat, hogy minden kávéházban és étte­remben erélyesen követeljék la­punkat, a Prágai Magyar Hírlapot Á gerlachfalvi csúcs tövében Színek és szavak egy csodás tátrai fürdő életéből — A P. M. H. eredeti fürdőriportja — Tátraszéplak, junius vége. A Tátra csúcsain már alig van hó. Csak a gerlachfalvi csúcs óriás katlanában, a Kon- csiszta széditő falának némely szakadéká- ban s pár messze kéklő ormon látni egy-egy fehér sávot. Ártatlan fehérségek ezek igy a távolból, pedig a valóságban a turistákra veszedelmet rejtő jégmezők, melyeknek hossza több száz méter. Acélszürkén, némán és komoran merednek a gigászi gránittor­nyok az égnek, felhőkkel beszélve, szélnek parancsolva, fejtegetve a fent köröző sasok rikoltásának félelmes talányát és életet adva az alárohanó kristálytiszta patakok örök fo­lyásának. Oázis a rengetegben Az 1916. évi itéletes orkán itt nem tett kárt a fenyőrengetegben. Mig ó- és Uj-Fü- red kopáran áll az elpusztított fenyvesek helyén, a gerlachfalvi csúcs tövében sohse volt az erdő szebb, mint most s a tátraszép­laki fürdőtelep villáit alig lehet megtalálni az SB2H5ÍSSBSaBsCTEa — Mért... mért, hogy igy szóltál hoz­zám? — Poros vagy és kifáradt. Nagyon rád­feküdt a por és nagyon fáradttá nyomott a por. — Már nem keresel lel kecskéket, bo- . lond? — elmenőben dobott Egyre gúnyt va­laki. — Már nem keresed? Már találtál mást, mi? Hah aha! A meleg szereíetet mintha szétcsapta volna holmi idegenség. Hideg idegemségbem ültek. Mindketten vártak egy szót, ami visz- szahurcolja az elszalasztott meleget. — Mit akarsz tőlem? — kérdezte aztán a lány és ez a kérdés fájdalmas szomorúság­gal csöpögtetíe tele a nagy hidegedé csöndet. Egy csak nézett, Aztán előrehajolt és kezébe port vett. Egyik kezéből a másikba szórogatta a port. — Hagyd tovább menni az elmenőket. Nem akarnak látni. És nem akarnak sze­retni. — De te, te mit akarsz? Egyik kezéből a másikba szórogatta a port. — Por. Látod, por. És szidják és lekö­pik. Pedig föld ez is. Csali nagyon háborgat­ják, nagyon keresztülgázolják, nagyon rug­dalják, nagyon tapossák szeges, durva cipők­kel és szegény född por lesz. Por. És szidják és leköpik. Azok, akik porrá tapossák. Pedig sajnálni kéne. Mert föld. Föld! Én mondom, föld volt és porrá taposták. Nyáron, forró, lázas nyáron. Szekerek, csizmás lábak ta­posnak végig rajta. Azért por. És leköpik, akik porrá tapossák. De lehet még föld belőle! A lány hallgatta. Most ni érint úgy be­szélt Egy, hogy csak hallgatni lehetett.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom