Prágai Magyar Hirlap, 1924. május (3. évfolyam, 99-122 / 547-570. szám)
1924-05-24 / 117. (565.) szám
3 Szombat, május 24. Milliós kincsek a tenger fenekén Részvénytársaság a spanyol armada kincseinek kiemelésére — Egy nőj búvár kísérlete A Prágai Magyar Hírlap londoni tudósítása London, május 23. A tizenhatodik század nagyhatalmainak versengése a tengeri és szárazföldi hegemóniáért több háborúba sodorta az egyes államokat. E háborúk között Spanyolországnak Anglia ellen 1588-ban indított tengeri támadása szünet nélkül foglalkoztatja még a leg- ujabb időkben is nemcsak a katonai, hanem a — vállalkozó kereskedelmi köröket is. 'asszony kijelentései szerint a hajó aránylag kevéssé rongálódott meg, úgy, hogy lehetséges lenne az aranykincset fölszinre hozni. Természetesen csak abban az esetben, ha ez a kincs a hajó elsülyedósékor a fedélzeten volt. Előreláthatóan sokáig fog tartani, amig a búvárok annyira megtisztítják a hajótestet burkolatától, hogy a belsejébe lehessen hatolni. Az angol részvénytársaság igazgatójának egy újságíró előtt tett kijelentése szerint a hajó átkutatása minden esetben célravezető lesz, még akkor is, ha az aranykincset nem is találják meg. A történelmi értékű tárgyak, amelyeket a hajón sejtenek, oly értéket képviselnek, amelyek eladás esetén a kiemelési munkálatok költségeit busásan fedezik. Barangolás Elzász véröníözfe földjén Tudvalévő, hogy 1588-ban Spanyolország Melina Sidonia herceg vezérlete alatt óriási hadiflottát küldött a szigetország ellen, hogy az akkor tulhatalmassá megerősödött Angliát meghódítsa. A spanyol armadának, amelynek saját legénysége is 33.000 főre rúgott és amely többek között óriási hadianyagot: 2630 ágyút vitt magával, a németalföldi partvidékről 30.000 embernyi sereget kellett volna Angliába szállítani. El is jutottak körülbelül Plymouth magasságáig, ahol azonban váratlanul a Howard lord parancsnoksága alatt álló angol hadiflottával találták szemben magukat. Az angolok mindent egy merész támadásra építve, meglepetésszerü rajtaütésre Szánták el magukat, dacára annak, hogy erejük számba sem jöhetett a spanyoloké mellett. Vállalkozásuk fényesen sikerült: Melina Sidonia az éppen Calaisban horgonyzó armada horgonyköteleit elvágatta, mire a hajókat az ár a nyílt tengerre hajtotta ki. Itt a legjavában dúló délnyugati fergeteg nagyon sok hajót elsüllyesztett. A spanyol tengernagy most megkísérelte, hogy megmaradt gallonjaival északi irányba, Nagybritannia megkerülésével, hazajusson Spanyolországba. Ezen az utón sülyedt el a spanyol hajóhadnak az a galleonja, amely a hadipénztár egy részét, részben vert aranypénzben, részben aranyru- dakban magával hordta. Miután a hely a To- bermory-Bayban, közvetlenül a kis Mull-szi- get mellett, ahol a hajó alámerült, aránylag nem nagyon mély, az elmúlt századok folyamán többször fölmerült az a terv, hogy a vizfenéken lévő hajó kincseit fölszinre hozzák. Mindezideig azonban, a hiányos technikai eszközök hijján, az erre vonatkozó kísérletek meghiúsultak. Röviddel ezelőtt azonban ismét alakult Angliában egy részvénytársaság, amely az elsülyedt spanyol armada kincseinek kiemelését tűzte ki céljául. A búvármunkáitokkal a legtapasztaltabb búvárokat, közöttük egy Margaret Taylor nevű huszonhatéves angol nőt, bízták meg. Ez a hölgy erősen bizik benne, hogy ő fogja az 50.000 angol fontra becsült aranykincset fölszinre hozni. Legelső kísérletei nem sikerültek ugyan, mert a viz alatt elájult és sietve föl kellett őt huzni, de nem adja azért föl a további küzdelmet. A spanyol galleon nem egészen harmincöt méter mélységben fekszik a viz alatt. Körülbelül egy harmadrészéig a tengerfenékbe fúródott és a kiálló hajótest legnagyobb részét iszap födi be, amelyet a tengeri növények teljesen benőttek. Margaret Taylor kisStrasbourgban, a germán és francia kultúra ütközőpontjában — Kiküldött szerkesztőnk uíijegyzetei — Strasbourg, május 22. Villámsebesen robog át a gyorsvonat Württemberg üdezöld mezőségein, majd ] Stuttgart környékének hatalmasan fejlődő 'gyárvárosain; nemsokára Baden barátságos j lomberdői köszöntenek és csakhamar már a Schwarzwald hegyláncolata tűnik föl szemeink előtt: rövid tizenkét óra alatt végigszágul- dottunk Délnémetországon és Rastattnál megpillantjuk az első francia katonákat (vé- konypénzü, pelyhesállu, gyerekemberek), akiket egy esztendővel ezelőtt küldött ki Poin- caré Baden nyugati részének megszállására. Kehinél átesünk a határvizsgálaton; velünk gyorsan végeznek, csak a meg nem szállott Németország utasait veszik elő keményen. Egy óráig tartó várakozás után ismét megindul a vonatunk és pár perc alatt elérjük a versaillesi határt. A hatalmas Rajna-hidon robogunk által. A hídnak Németország felé eső részén, a középen harsány kukorékolásra tátja ki csőrét a gall kakas; azt hiszi, hogy ő hozza el a hajnalt a szenvedő emberiségnek, pedig mindaddig éjszaka, sötét éjszaka- lesz, ameddig ez a kakas meg nem szűnt berzenkedni. A hidat elhagyva, már közelről látjuk a kéklő Vogé- zeket és rövidesen rá megérkezünk Stras- bourgba. A gyülöletkelfés városa ... Ez az a város, melynek birtoklása körül forgott csaknem ötven esztendeig a világ politikája. Amit XIV. Lajos vett el a németektől, azt ők 1871-ben visszafoglalták, de nem I sokáig örülhettek az elért eredménynek, mert a franciák revansvágya nem nyugodott mind* addig, amig Strasbourg városát Elzásszal és Lotharingiával vissza nem csatolta a La Erance une et indivisible -hez, az „egységes és oszthatatlan" Franciaországhoz. Ki tudná megmondani, hogy ez a gyönyörű és áldott Alsace et Lorraine végre befejezte-e rettenetes történelmi misszióját, amely eddig mindig abban állott, hogy távoltartsa és megakadályozza két nagy nemzet békés együttműködését, föl-fölszitsa bennük az egymás iránt érzett gyűlöletet és egymásban láttassa velük az ősi ellenséget? Igen nagy érdeklődéssel léptem Elzász véröntözte földjére. A nagy háború óta olyan keveset hallottunk felőle, hogy csak nagyon halvány fogalmaink vannak róla. A franciák mélységesen hallgattak, különben oly fürge propagandájuk — úgy látszik — más irány— Mát az istálló, az szép. — Nincs panaszom rá. — Az enyim is ilyen lesz. — Nem bánja meg. — Édes lányom, elszaggatod a kötődet, — kacagott fel harsogón Kasza Péter. — Juj, Istenem, — sikoltott szemérmesen a leányzó és mint a villám -futott ki a szobából. Mozdult a Jóska is. Utána szeretett volna rohanni, de nem mert. Péter bácsit nem merte otthagyni. Az egész komoly volt már. Forgatta a boros poharat, nézte az italt. Nagy vártáivá szakadt föl belőle a szó: — Hát. szomszéd. Ugy-e nincs harag, hogy elgyüttiink? — Hogy vóna? — Hát... Hm... Hm... — Jóskára nézett Kasza Péter. Élesen, merőn, ezer kérdéssel. — Hát... Megriadtan akadt el Kasza Péter szava. Nem akart hinni a szemeinek: Jóska gyerek a fejét rázta. Keservesen, eltorzult arccal rázta a fejét. Kasza Péter mégegyszer megnyomta a szót: — Hát... együtíünk... Mi a csuda van evvel a gyerekkel? Jóska rázta a fejét. Rázta, hogy a szemei dülledtek bele, jobbra-balra. Kasza Péter arca elkomorult. Dühösen csapott tekintete a borospoharakba. Tompán dühöngött rekedt hangja: — ... Hát egyiittünk szomszéd..., hogy megnézzük az istállóját... Hosszú ideje baktattak már hazafelé. Kasza Péter mgorván ült a kocsiba. Jóska is. Nem mert egy szót se szólni. Majd elkezdi a bátyja: _ A ragya rágjon széjjel minden nyá- lasszáju legényt! — pattant fel Kasza Péterből az indulat. — Aztán mér? — Mér? Hát mér nem köllött az a lány, mi? — Hászen nekem köllött! — Köllött?? Hát akkor mér ráztad a fejedet, te suta? — Péter bácsi nem is kérdezte, hogy •.. — Én? Hát nem úgy néztem rád akkor, hogy majd a szemeim potyogtak ki? — Akkor? — Akkor hát! Néztelek, de úgy ráztad a fejedet, mint a kerge birka. — Akkor? Péter bácsi! Hász‘ én nem azér ráztam akkor a fejemet, mer nem köllött a lány! — Hát mér? — Hásze1 akkor csak egy légy vót az orromon... — Miit?? —... csípett a beste féreg. — Légy vót az orrodon, azér ráztad? — .. ■ Nagyon csípett a rusnya. — Ne segéjjen meg az Isten, ha mégegyszer kérőbe megyek az ilyen legénnyel, — mordult fel Kasza Péter. Belevágott a sárgákba, ütötte a lovakat hazáig. bán volt elfoglalva; a német sajtóban is ritkán lebetett olvasni Elzászról, amint ők mondják azért, mert nem akarták megnehezíteni ottani fajrokonaik helyzetét. Strasbourg külső képe Az első benyomás, amely Strasbourgban fogadja az idegent, a város majdnem teljesen francia külső képe. Az üzleteken mindenütt francia cégtáblák vannak, a villamosvasút felírásai franciák, csak az utcák jelzőtábláinak kettős fölirásai árulják el, hogy ez a város mégis csak más etnográfiai jelleggel bir, mint Nancy, Remis, vagy Besancon. A hivatalos falragaszok is persze mind francia nyelven szólanak, csak a választási plakátok (a bloc nationalé is!) veszik igénybe a „boche“- ok nyelvét is, a választók minél nagyobb megkörnyékezése végett. De ez a külső, utcai kép ne tévesszen meg bennünket. Már a szállóban is szívesen beszélnek veled németül, ha megfigyeled a járó-kelők beszélgetését, úgy csakhamar rájössz arra, hogy az a nyelv, amin egymás között társalognak, nem román, de germán hangzással bir. Nehezen érted meg persze ezt a sajátságos elzászi dialektust, amely furcsán és szélesen hangzik, de az a kevés, amit megértesz belőle, elég ahhoz, hegy kinevesd azokat a kitűnő francia tudósokat, akik soviniszta naivitásukban azt állították, hogy az elzásziak dialektusa voltaképpen román nyelvjárás. Szó sincs róla, mert bizony ezt a dialektust francia fül sóba meg nem érti, míg a Badenben, Württembergben, de leginkább a Svájcban lakó németek minden nagyobb nehézség nélkül fognak eligazodni a rejtelmeiben. Németül beszélő franciák Az említett francia tudósoknak kár is volt ily erőszakolt elméletet alkotniok politikai törekvéseik alátámasztása céljából. A román fajiság hangoztatása nélkül is könnyű volna ugyanis rámutatniok arra, hogy ez a nép, legalsó rétegeiben is, át meg át van hatva a francia kultúra évszázados befolyásától. Ennek a befolyásnak jellemzésére elég lesz hivatkoznunk néhány föltűnő apróságra. Ha bemegyünk egy üzletbe, nyájas bon j o u r -ral köszöntenek a nyilván német származású kereskedők. Teljesen ki van zárva, hogy valaki „danke“-t mondjon „merd" helyett és még a német színházban is „voilá monsieur" fölkiáltással nyújtják át a jegyet a nézőnek. A német lapok fejlécén a cim németül és franciául szól, de francia szövege rendszerint föltiinőbb betűtípusból van szedve és a directeur politique, valamint a r e - dacteur en chef nevében a keresztnév francia szokás szerint mindig Georges- nak, J o s e p h -nek, C a m i 11 e -nak van írva, aminthogy például a gyászjelentések különben elejétől fogva végig német szövege is azt hozza az ismerősök tudomására, hogy M r. Guilleaume Gruber, maitre bou- ! a n g e r megtért őseihez. Föltűnő hasonlatosságok Két kultúra érintkezési pontjain gyakran adódnak elő ilyen furcsaságok. Csak a Sze- pességre kell gondolnunk, hogy megértsük az elzászi viszonyokat. Ott is németül beszélnek egymás között az emberek, mégis előszeretettel „aláz‘szolgája“ köszöntéssel üd- vözlik és magyar hangzású keresztnévvel szólítják egymást, jeléül annak, hogy belekerültek és ma is benne vannak a magyar kultúra bűvkörében. Lám a régi, jó Z i p s e r Boci-nak is két cime volt :egy magyar és egy német s az ő hasábjain is békésen megfért egymás mellett a német s a magyar szó. Az analógiák önként adódnak és segítségükkel a legnehezebbeknek látszó problémákat is könnyen megfejthetjük. Ha arra gondolunk, hogy minálunk a nem magyar anyanyelvűek között is milyen sokan maradtak még ma is jó magyarok, akkor semmi csodálatosat nem fogunk találni abban, hogy az elzásziak a német uralom alatt is sokszor visszasírták a franciákat és örömmámorban úsztak, amikor Strasbourg utcáin ismét a francia trikolórt lengette az őszi szél. Strasbourg lakossága — ezt kár volna tagadni — franciának érzi magát és német fajtestvéreiben ma is ellenséget lát. Csak igy képzelhető el, hogy a német színházban, ahol a „Schwarzwaldmadel" cinül német operettet adják elő elzászi dialektusban és strasbourgi környezetbe átültetve, ma is, hatodfél esztendővel a revansvágyak beteljesedése után, elég ízléstelenül, de a bennszülött lakosság tetszése mellett, „boohe“-ok- nak csúfolják a birodalmi németeket. Csak igy lehet megérteni, hogy egy kirakatban a következő német szövegű cédula vonja magára a figyelmet: „óh, igazság! Mivel helyemet át kell adnom egy bevándorolt németnek, portékámat minden elfogadható áron eladom." Német dialektust bszélő franciák lakják tehát ezt a várost. A középosztályra különösképpen áll ez. De a kisember is a francia miliő gyermeke. A soutane-ban járó abbék, a csodálatosan szép Miinster sekrestyései, a kéksapkás diákok, a nagy, fekete selyemfő- kötős elzászi menyecskék stb. stb., mind olyan keretet adnak e városnak, amilyet a német birodalom egyetlenegy városában sem lehet találni. A franciák értették a módját, hogy e szép várost megnyerjék maguknak: Strasbourg, amelyben valamikor Goethe jo- gászkodott, ma közelebb áll Moliére, mint Goethe nemzetéhez. f. e. Rablótámadás Nyitra mellett Elfogták a tetteseket A P* M. H. nyitnai tudósítójától Nyitra, május 23. Vakmerő bátorsággal végnek ajtóit rablás történt a napóban a Nyitra melletti országúton. OruiblovSiky István kocsis azt az utas'tást kapta gazdájától, hogy egy gabonával megrakott szekérrel Nagytapolcsányba hajtson. A várostól egy 3 órányira levő Ege.rszeg község határában két ismeretlen ember feltartóztatta és megállásra kényszeritette a kocsit. A kocsist felszólították, hogy egy mé térim á- zsa gabonát ajándékozzon nekik. Mivel a kocsis ellenkezett, az egyik rabló egy súlyos tárggyal úgy vágta fejbe, hogy a vér elöntötte, összeesett és eszméletét vesztette. Erre elvitték a mázsa gabonát s eltávoztak, az országúton hagyva a kocsit elájult kocsisával együtt. Midőn Oruibliovsky magához tért kábult- ságából, jelentést tett a vakmerő támadásról a legközelebbi csendőr őrsön. Támad ó!r ötpontos személyieirást tudott adni. Ennek alapján megindult a nyomozás s rövid 24 órán belül eredményre vezetett. Előállították Ba'lkó János s Billek Géza egerszegi gazdákat, kikre pontosan ráillett a kapott személyié Írás. K'hadga- tásuk során tagadták a tett elkövetését. Midőn azonban a szembesítés során Orublovsky határozottan felismerte őket, részleges beismerő vallomást tettek. A csendőrség által foganaté s itat t házkutatás is eredményre vezetett. Uj kataszteri törvény készül. A kormány uj kataszteri törvényt készít elő. Az erre vonatkozó novella mindenekelőtt arra irányul, hogy a már főn álló kataszteri reinidetóteket egységsitse s Szlovnszkó és Ruszinszkó hiányos t u !a idonny ilv ár. t a r tás i viszonyait tökéletesítse. Meg fogják változtatni a fölmérési hatóságok szervezetét, a föliméré'si eljárást, a földbirtokadót és a nyilvántartási rendeleteket, még pedig oly módon, hogy az adóbatározmányokát az egye- nes.adók reformja keretében változtatják meg. A pénzügyminisztériumnak kataszteri ügyeit a közrnunkaügyi miniszteriurn akarja átvenni. A kataszteri tiszta jövedelemre vonatkozó határozatokat nem fogják megváltoztatni, mivel ez hosszú évekig tartó revíziót és nagy költséget okozna Nincs megegyezés az egyházi ünnepek rendezésének kérdésében. A Srárnek miniszterhez közel álló Lidiové Listy megcáfolja azt a hirt, mintha a koalíció megegyezett volna az egyházi ünnepek kérdésében. A lap szerint ezt a kérdést elsősorban a kormánynak a Szentszékkel, illetve a prágai nuneiaturával kell megtárgyalni A koalíció megalakulásakor az egyház és az állam közötti viszony rendezéséről úgy határozott, hogy ezen a téren elsősorban a Szentszékkel fogja keresni a megegyezést. Nem felel meg a valóságnak az a hir sem, hogy a Má- ria-ünnepeket eltörlik, A lap azt ajánlja Maly- petrnek és a többi „pokrokár" miniszternek, hogy egy Mária-íinnep alkalmával nézzenek körül a vidéken és akkor elmegy a kedvük az ilyen felelőtlen hírek terjesztésétől. un tm&v fimxxáinSi tavtituM ffx3£ v- tf«e«s**kjJ tkiveitet i9
