Prágai Magyar Hirlap, 1924. március (3. évfolyam, 51-73 / 499-521. szám)
1924-03-13 / 59. (507.) szám
4* Pesthy igazságügyi, Lukács pénzügyi miniszter? Budapest, március 12. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A nemzetgyűlés folyosóin ma konkrét formában arról beszéltek, hogy az igazságügyi tárcát Pesthy Pállal, a nemzetgyűlés alelnökévell töltik be, akinek kinevezése a hivatalos lap holnapi, vagy holnaputáni számában már meg is jelenik. Pénzügyminiszterjelölt gyanánt még mindig Lukács Lászlót emlegetik. A nemzetgyűlés ülése A nemzetgyűlés mai ülésén a korona értékcsökkenésének meggátlásáról szóló törvényjavaslatot tárgyalta. Csontos Imre kisgazdaképviselő nagyobb beszédet mondott, amelyben követelte a tisztviselők létszámának csökkentését- A pénzügyi politikáról szólva, a kisgazdák nevében kijelentette, hogy nekik mindegy, akárki ül a pénzügyminiszteri székben, de ha nem változtat a pénzügyi politikán, akkor szemben fogja magát találni a kisgazdákkal. Végül tiltakozott az ellen az állítás ellen, hogy a kisgazdapárt diktatúrára törekszik. Beszkid nem támogatja a kormánypártok korteskedé seit a földosztással Ungvár, március 12. (Rnsziinszkái szerkesztőségünktől.) Az imgmogyei Hasszumező, Kodá'theimecz és Nagygejőoe községeket arról értesítették a kormánypárti kortesék, Imgy a Szálas nevezetű kincstári erdőit az ungvári íőrendőhi- yatal utján e község lakosainak bérbe fogják adni. Erről Vodicslka erdő igazgatótól értesültek a kotrtesek, aki elárulta nekik, hogy a fiókjában egy 1924 január 8-án keit föídmive- lésügyi (miniszteri rendelet fekszik, amely az erdők feli osztásáról, illetőleg bérbeadásáról szél. Az előszerződés e napokban létre is jött az erdő bérbeadására nézrve, de életbelépése attól függ, hogy valljon a földmávelés- iiigyi miniszter jóváhagyja-e. Már most a kormánypárti kortesek arra akarták rábírni a három község maigyar lakosságát, hogy hagyják cserben az ellenzéki pártok zászlóját, amelyre felesküdtek és szavazzanak a kormánypártokra, miivel csak ebben az esettben hagyják jóvá az előszerződést. A községeik maigyar lakossága sérelmesnek találta ezt a kikötést és küldöttséget menesztett Deszkád kormányzóihoz, hogy tők fötviláigositást kérjenek arra nézve, hogy vájjon valóban csakis a konmánytámiogató pártokkal tartó községek részesülhetnek-e a földosztás előnyeiben, illetve csak ezek kaphatnak-e bérletet. A nagy sziámii küldöttségeit Jaross Gyula, a magyar kisgazdapárt igazgatója vezette a kormányzó elé és előadta, hogy a magyar kisgazdák pártállásukra való tekintet nélkül mindig becsületesen teljesítették az állaimnak tartozó kötelezettségeiket és hogy a kior- mlánypáirti korteseknek az az állítása, hogy csak azok a községek kaphatnak főidet vagy bérletet, amelyeknek lakosai névszerint elkötelezték magukat a kormánypártnak, ellenkezik a törvényekkel és rendeletek szellemével. Majd megkérdezte, hogy 1. érvényben van-e a főMbirtokreform a választások alatt is, hegy 2. valóban vannak-e olyan, a kormány álltai előnyben részesített pártok, amelyek utján egyedül telhet földhöz és bérlethez jutni és 3. ki lelhet- zárni a födosztásból és a bérletekből azokat az állampolgárokat, akiknek a földreforrntörvény szerint különben feltétlen joguk van földire, azért, miért valamely ellenzéki párt tagjai. Beszkid Antal kormányzót szemimdlát- hatólag idegesítették ezek a kérdésiek, amely nyomnám az alábbi igen tanulságos párbeszéd fejlődött ki közte és a küldöttség között. Beszkid kormányzó: Hát kérem szépen, nem is várom meg beszéde befejezését, mert az urak azt akarják, hogy én is kortes Jegyek. Ezt ne várják tőlem, mert én a pártok felett ábok és ezért nagyon szerencsétlen dolognak tartom, hogy ilyesmibe bele akarnak vinni. Ami a parcellázást illeti, arra van itt hivatali. Tessék odamenni és kérdést intézni, mert én nem gyakorolhatok befolyást arra a hivatalra. Én a magam kötelességét mint kormányzó teljesíteni fogom, de politikai dologiba nem avatkozom. Jaross: Mi tehát úgy magyarázzuk a kormányzó ur nyilatkozatát, hogy a törvény továbbra is szent marad Ruszins,zik óban. Ha pedig valaki kortes,kedés céljából vissza élt a törvénnyel, az sohasem történt a kormányzó ti;r tudtával. Beszkid kanmiáfnyWfc Mondom, a párltok felett álWk, az uraknak tehát egy szót sem válaszolok. Tessék lemenni a hivatalba, ott választ kaphatnak. Jaross: Van-e törvény, rendelet vagy bizalmi utasítás, amely kizárja a földosztásból azokat, akik nem szavaznak a kormánypártokra? Beszkid kormányzó: Olyan nincs. Jaross: Vagy a minisztériumból? Beszkid kormányzó: Tőlem nincs. Azt én nem tudhatom, hogy más hivataltól van-e. Iaross: Úgy látom tehát, hogy a kormánypártok kortesfoedése sem miniszteri rendeletén, még kevésbbé a kormányzó ur rendeletén alapul, mert a kormányzó ur távolt tartja magát e pártok machinációitól és nem avatkozik azokba. Beszkid: Ez magától értetődik. Hogy az egyes hivatalok miképpen járnak el, én abba bélé nem avatkozhatom, legfeílieibb, ha felebbezés folytán kerül hozzám valamely ügy. A ruszinszkói magyarság e párbeszédből is meggyőződhetik arról, hogy .a kormánypártok milyen gazul élnek vissza a földosztás jelszavával és láthatja azt is, hogy Ruszim- szkó kormányzójának mennyi hatalma van az alárendelt hivatalok fölött. 1T ti w i r % Pénteken feloszlatják a német birodalmi gyűlést Berlin, március 12. A birodalmi gyűlés feloszlatása valószínűen pénteken következik be és pedig nem szavazás, hanem a kormány nyilatkozata következtében. A török kormány megszünteti a patriarchátust London, március 12. A Morning Post Konstantinápolyból arról értesül, hogy hírek szerint a patriarchátust és a nagykabinetet ugyanaz a sors fogja érni, mint a kalifátust. Delhi, március 12. Mohamed Ali, az indiai mohamedánok vezére, a kalifa egyik táviratára válaszolva közölte, hogy noha az indiai mohamedánok nem akarnak török testvéreik nemzeti ügyébe beavatkozni, mégis szilárdan kitartanak amellett, hogy a kalifátust fenn akarják tartani A kalifa konferenciára hívja össze a muzulmánokat Terrítet, március 12. A kalifa újságíróik előtt a többi között hangsúlyozta, hogy a török nemzetgyűlés határozatát nem ismeri el és rövidesen konferenciára hivatja egybe a •muzulmánok megbízottait, afciik dönteni fognak a kaliifátus további sorsáról. — A kalifa svájci tartózkodása ellen még nem merült fel kifogás a hatóságok részéről, csupán azt kívánják, hogy a kalifa tartózkodjék mindennemű politikai és vallási propagandától Anglia nem fegyverkezhetik Franciaország ellen London, március 12. Leach léghajó zás- ügyi aláltamítitkár Anglia légi felszerelésének kérdésében érdekes statisztikai adatokat szolgáltatott a birodalom gyarmati légi haderejéről. Hangsúlyozta, h-ogy a munkás-kormány uralmát az általános leszerelés jegyében 'kezdte meg, de ha a világ valamennyi állama a leszerelés mellett is van, egyik álltaim sem akarja a leszerelést megkezdeni. És Anglia sem kezdheti meg a leszerelést, mert a biro- dalkun nem maradhat minden védelem nélküli. Azonban a 21 flottából és 121 repülő-gépből álló légi haderő kiépítését megkezdeni nem lelhet, mert ezt Franciaország ellene irányuló fegyverkezésnek vehetné. London, március 12. Az alsóház 269 szavazattal 195 ellenében elvetette a légi'ftotta kiépítéséről beadott javaslat sürgősségi lirn- ditványát. lAPiniREIf A Prágai Magyar Hírlapot előállító nyomdavállalat, a Deutsche Zeltungsaktlengesellschaft magyar szedömunkásai és a nyomdavállalat között hétfőn este kitört konfliktus ma délután befejezést nyert A Prágai Magyar Hírlap Így két- napl kényszerű szünetelés után újból fölvehet! a reá váró küzdelmet amit lapunk hű előfizetői és olvasói bizonyosan a legnagyobb örömmel és megnyugvással fognak tudomásul venni. — (Diplomáciai hir.) Villani Frigyes báró prágai magyar követ szabadságáról visszatérve átvette a követség vezetését. Lodgman a német autonómia ellen foglal állást. Lodgman, a német nemzeti párt ismert vezére vasárnap előadást tartott Hái- daban, amelyben foglalkozott a német munkaközösségnek az autonómikus blokk megalapítására vonatkozó fölhívással is. Lodgman szerint pártjában már senkisem reménykedik abban, hogy ennek az államnak keretein belül a németség követeléseinek utján lehessen érvényt szerezni. Nézete szerint ma már csak történelmi értékkel bír a párt 1919-ben fölállított reichenbergi programjának az a pontja, hogy a köztársaságot egy szövetsges államot teremtő alkotmány utján önmagunkat igazgató és kormányzó területekre kell felosztani. A német nemzeti párt azért veti el az önkormányzat eszméjét, mivel annak mevalósithatásában nem hisz. ő maga is elvesztette a hitét az autonómiában, mert úgy véli, hogy abban az időpontban, amikor az autonómiát meg lehetne valósítani, erre már nem is lesz szükség, mivel a németek abban az időpontban már szabadon fogják tudni érvényesíteni önrendelkezési jogukat. — (Rákosi Jenő' nem lépett ki a Budapesti Hírlaptól.) Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A Magyarország és az Esti Kurír jelentik, hogy Rákosi Jenő kilépett a Budapesti Hírlaptól, mert a részvénytöbbség képviselői CsajÖiay Ferencet tették meg a lap felelős szerkesztőjévé. A Budapesti Hírlaphoz tegnap estig nem érkezett Rákosi kilépéséről bejelentés. — A Budapesti Hírlap megcáfolja az esti lapoknak ezt a jelentését, Csajthay felelős szerkesztővé' való kinevezése Rákosi hozzájárulásával történt meg. — (A magyar—cseh sportbéke.) Budar- :pestit szerkesztőségünk jelenti telefonon: Villáim Frigyes báró prágai maigyar követ értesítette :a Magyar Labdarugó Szövetséget, hogy a magyar—cseh sportbéke megteremtése ügyében a prágai Spairta egyesület megbízásából égi’’ Adler nevű ur Budapestre érkezett. Adler érintkezésbe lépett az MLSz- szel, majd az Országos Testnevelési tanácsosai. A cseh—magyar sportbéke megteremtésének immár semmi sem áll útijában. Adler a délelőtt Villani báró leveliévé tisztelgett a külügyminiszternél. — (A hadikölcsönnovella.) Az utóbbi időben számos hir jelent meg a sajtóban a hadi- kölcsöntörvény novellájáról, de csak kevés pozitívumot tudott meg róla a közönség, mert a pénzügyminisztérium nem tartotta érdemesnek a közvéleményt erről a fontos kérdésről alaposan tájékoztatni. A cseh iparos- párt lapja, a „Reforma“ most a következőket jelenti a novelláról: A 20.000 koronáig terjedő hadikölcsönállomány tulajdonosai számára a novella némi könnyítéseket hoz és úgy a lombardtartozások, mint a hagyatéki hadikölcsönök értékelése tekintetében változtatást hoz a novella, amiről lapunkban is megemlékeztünk már- Fontos intézkedése a novellának az is, hogy a jegyzési határidőt a novella megjelenésétől számított félévre korlátozzák. A kormány elvárja, hogy a hadiköl- csönnovella megjelenésével megszűnnek a különböző oldalról terjesztett híresztelések a hadikölcsönök teljes névértékű beváltásáról. — (A „La Garconne" elkobzása jogerős.) A prágai országos törvényszék helybenhagyta az államügyészsügnek azt a határozatát, amely Marqueritte francia író „La Garamié" című regényének elkobzását rendelte el. Csütörtök, március 13. I nsiom n. 1. naiom-u. i 1 PlCffHlJiií I Havas és Mórit j uj férfi- fiú és gyermekruha | 2 áruháza. | | Saját gyártmányú áruk! | • Tavaszi újdonságok! 8 1 §z®m ^raSs! fó®Mce. | __ (A gáíszécsi járási bizottság) március 8-án tartotta alakuló ülését. Az ülés formaságokkal telt el. A köztársaság elnökét a bizottság üdvözölte, de már a kormány üdvözlését a járási főnök föl sem vetette. — (Eltűnt operaénekesnö.) Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Walter Rózsi, az Operaház művésznője március 10-én eltűnt Damjamoh-ulca 52- szám alatti lakásáról és azóta nyoma veszett. — (Grand gala du printemps.) A prágai Lucerna nagytermében tegnap éjjel folyt le Főárét redoutja, amelynek keretében a tavasz párisi eleganciáját mutatta be a divatkirály. A redout sikeres és eredetien ötletes volt. Poiret minden résztvevőt megajándékozott, a férfiak kertészkalapot, kötényt és öntözőkannát kaptak, a hölgyek parfömöt, kalapokat, legyezőket és hatalmas virágokat és virágos gallyakat. A párisi szenzációkra éhes prágai közönségnek nagy eseménye volt a tegnapi éjszaka, amely a hangulat és jókedv szempontjából is kiemelkedett a szokásos mulatságok közül. Az érdekes éjszakát Sándor Sándor dr. rendezte ügyesen és fáradhatatlan agilitással. Poiret ma Pozsonyba utazott, ahol hasonló redoutot rendez. — (Rikov megbetegedett.) Moszkvai jelentés szerint Rikov komolyan megbetegedett. — (Megszűnt a pozsonyi városi képviselőtestület sztrájkja.) Pozsonyból jelentük: Hétfőin délután egyhónapos sztrájk után a városi képviselőtestület újból összeüli. Ziimmer előadó fölolvasta a zsupán végzését, amely a sztrájkolt törvényt ellennek mondta és összehívta a közgyűlést. A zsupáni végzéshez többen szóltak hozzá, majd Förster Győző dr. fölolvasta a keresztény szociális párt deklarációját, amely kimondja, hogy a párt törvénytelennek és semmisnek mondja a főszámvevői és számvevői úgynevezett „választást" és az ellen, amiig elégtételt nem kap, teljes erejével küzdeni fog. Mindemellett a párt annak bizo- nyitására, hogy nem fölforgató, hanem alkotó párt, részt vesz a közgyűlésen Azután a színház-kérdés került szóba. Hosszas vita után úgy döntöttek, hogy április 1-én a magyar szín társulatnak adták oda a színházat, de csak május 15-ig, amikor is Földes koncessziója lejár. — Budapesten elfogtak egy pozsonyi betörőt.) Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A pozsonyi rendőrség távirati megkeresésére Budapestem letartóztatták Berta Miklóst, aki Potzsonyban a minap Rosenibaum mánuel zsidó-utcai kereskedőnél két társával •együtt nagyarányú betörést követett el. Az elfogott betörőnél csak néhány száz koromét találtak. — (A második internacionálé balkáni kongresszusa Bukarestben.) Bukarestből jelentik: A balkáni államoknak a második in- ternacionáléhoz tartozó szocialista szervezetei e napokban kongresszust tartanak Bukarestben, amelyen hir szerint a bolgár szociáldemokrata pártot kizárják az Internacionálé- ból. A kizárás mellett Adler Frigyes is állárt fog foglalni. Franciaország külföldi kölcsönt keres New-York, március 12, A francia kormiány amerikai bankkörökkel tárgyalásokat folytat egy körülbelül ötven millió dolláros kölcsön felvételéről, melynek segítse gével a frank stabilizálását akarják elérni. Hasonló tárgyalások folynak állítólag angol bankházakkal is. Paris, március 12. A kormány lapjai azt a hírt közük, hogy a szenátus el fogja fogadni a pénzügyi törvény javaslatokat. A Petiit Párisién uigy tudja, hogy az amerikai pénzvilág megelégeli tie a frankra gyakorolt nyomást, melynek főfészke Amsterdamban és Milanóban volt. A Daily News szerint a londoni bankok és a Bánone de Francé között tárgyalások fotymaK egy öjégyitpiM íftOtos kölcsönről, 7t&yéfirsAGeráuschlos! QmifVi Rww Leichtester Anschiag! Dl Ü5 Lángste Lebens dauer! ^ DIE ^MK-p^asi0NSÍ1ASCH,NE- DENN ALLCS LXUFT in olilis* KUSEUACERN ! wmyyp. TCI.-S8W. LUCERNA ft.EICHENBER.6 .GABLONZER.STR. -IS. Bratislavacr Vertrctung: Degenring F., Juszti-sor 13. — Kaschaner Vertrctung J Üiziusky A, M., Malon$*u. 14. ~ Uihoroder Vertrtftungs Straussmaim S.