Prágai Magyar Hirlap, 1924. március (3. évfolyam, 51-73 / 499-521. szám)

1924-03-23 / 68. (516.) szám

Vasárnap, március 23.

_____________________________________

M® a drágaság

Budapest, március 22.

Megbízást kaptam a Prágai Magyar Hírlapi dl, hogy írjak egy riportot a budapesti drágaságról. Azt hittem, tudok, die, kérem, hígyjék el, nem tudok . nem voltam rá képes. Megcsináltam egyszer, kétszer, tízszer, javítgattam, toldozgattam és a végén is csak egy krokiravafó jött ki belőle.

Reggel fölébredtem, mire háziasszonyom behozta kávémat és a viizözönt megszégye- ni'tő szó áradatban adta tudtomra, hogy mától 5000 a tej literje.

Felállómban is azonnal megállapítottam, hogy ez riportom számára jó anyag, de annál rosszabb zsebemnek, miáltal f é 1 á 1 m o m azonnal egy tizedre szállt alá, sőt pár másodperc múlva megközelítette koronánk zürichi paritását.

Nagy sietitemben el áis kerülte figyehne- fftet, hogy harisnyámat, amit most 34.000 koronás árban húzok föl, estére, mint 62.000-t meghaladót fogom lehúzni... És miután egy utolsót igazítottam jelenleg 95-000 koronás csokornyajtókendőmön, érezte, hogy ára kezd emelkedni.

Elindultam riportom után, siettem, valami hajtott (keserűről szó sincsen), egymásután mentem be az üzletekbe. Isten úgyse szerencse, gondoltam, hogy a leirt nulák után nem kell kényszerítői csont fizetni, mert akkor én egy félóra alatt kifizetném Tután- kámentől kezdve napjainkig az összes állam- adósságokat.

Utoljára egy kalaposhoz mentem.

Beléptem az ajtón és köszöntem 120.000 koronás kalapommal. Hogy a hangulat itt milyen emelkedett, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a főnök igy intézkedett: Reisz ur, önnek jó írása van, ön az árlapokat írja állandóan, Kardos ur, ön pedig állandóan fogja őket a kirakatokban cserélni, te pedig, Józsi, azonnal átszaladsz a trafikba és telefonálsz nekem haza, ha látod, hogy" valaki vásárlási szándékkal áll meg a kirakat előtt.

Miután mindenfélének az árát pontosan följegyeztem, figyelmeztettek, hogy jó lesz, ha biciklivel megyek, mert, ha gyalog szándékoznám, akkor elkésném a riporttal.

Köszöntem immáron 220.000-re fölszökött kalapommal és távoztamAz öszes kalapok fogadták köszönésemet és megemelték árukat.

A szerkesztőségiben percenként négyszáz szó taggal diktáltam gépbe a1 riportot,' mégis, mielőtt a végére értem volna, jött ro- hanvást a kalaposbolt inasa, a Józsi és hozta a legújabb árakat. Az én kalapom 270.000-re emelkedett. Az egész riportban pár pillanat alatt fölemeltem az árakat, egyúttal én is fölemeltem a riportom árát és dőszólitottam az egyik szerkesztőségi szolgát:

— Mihály bácsi, azonnal postára ezt a levelet, Prágába megy.

Alig lépett ki Mihály bácsi, jön a főszerkesztőm derűs arccal:

. — Vettem ám kalapot, olyan, mint a tiéd, épp most 320-000-ért.

Fölugrottam, kikiáltottam az előszobába, ahol a szolgák tartózkodnak:

— Zsiga bácsi, szaladjon azonnal a Mihály bácsi után és mondja meg neki, hogy javítsa ki a kalap árát 270.000-ről 320.000-re.

Zsiga bácsi elszaladt, én pedig leültem az asztalhoz dolgozni. Jött egy küldönc, lapanyagot hozott. Elkezdtem lapozni benne. Az Országos Központi Árvizsgáló Bizottság a Gyuikits-kalapok árát 360.000 koronára emelte föl. Kiorditottam az ajtón:

— János bácsi, szaladjon azonnal a Zsiga bácsi után, hogy a Zsiga bácsi szaladjon a Mihály bácsi után jobban, hogy a kalap árát 360.000-re javítsa kiMegnyugodva ültem le most már dolgozni, de csak néhány másodpercig dolgoztam. Kiül ivatott a menyasszonyom az előszobába és közölte velem, hogy kinézett nekem egy szép kalapot ma a névnapomra — ugyanolyan, mint a mostani — 400.000 korona.

— Misi bácsi! — ordítottam ismét a pádon ülő szolgára és miár tuszkoltam is kifelé, — rohanjon azonnal a János bácsi után, hogy az mondja meg a Zsiga bácsinak, hogy az szóljon a Mihály bácsinak, hogy a kalapot javítsák ki 400.000-re.

Menyasszonyomról a nagy izgalomban meg is feledkeztem, de alig, hogy kiadtam a rendelkezést, csörög a telefon. Engem hívnak. A barátom. Azt mondja, hogy egyforma kalapunk legyen, ő is vett magának meg nekem is egyet, olyan, mint az én mostamim, 450-000 korona volt darabja. A kagyló kihullott a kezemből.

— Pista bácsi — daráltam kifelé —, szá- guldjon menten a Misi bácsi után, hogy az adja tudtára a János bácsinak, hogy az világosítsa föl a Zsiga bácsit, hogy a Mihály bácsi javítsa ki a kalapot 450.000-re.

Kimerültén dőltem le a székbe. És íme hallom, a másik szobában a kollegák beszélgetnek ... már akár nem is mondom, miről... elég az hozzá, értesültem, hogy 500.000.

A szolgákból kifogytam, fogtam hát kalapomat és iramodtam. Az utcán elütöttem egy vihamost, mivel meg nem engedett sebességgel közlekedtem.

A posta előtt az öt küldönc egy csomóban hempergett és próbálta egymásnak átadni az üzenetet. Mindegyik azt hitte, hogy az utána következő lóvá akarja tenni. A rendőrség szétválasztotta és bekísérte őket. Riportomat lefoglalták korpusz dehkttként, azért tudom csak a krokit szállítani.

Engem, mint fölbujíót, köröznek, míg az Ár vizsgáló Bizottságnak a hajüszála sem görbült meg. Buda László.

Fáy András szülőháza összeomlás élőit

Gálszécs, március 22.

Azokat a régi mulasztásokat, amelyeket a költő igy panaszolt föl: „Mért a hazában olyan sok jeles utján ringatja vándorfuvalom a feledésnek tüske-bodrait14, ,a magyar nemzet az utóbbi évtizedekben lázas sietséggel igyekezett pótolni. Felkereste a nagyok jeltelen sírjait, szülőházait s oibeliszlkekkel és emléktáblákkal jelölte meg azokat. így rótta le tartozását a magyar nemzet a jeles író és nagy hazafi Fáy András iránt, amikor 1886- ban, születésének századik évfordulóján ko- hájnyi szülőházát emléktáblával látta el, amelyen a következő szövegű felirat ál:

E házban született 1796 május 30.-án

Fáy András

a kitűnő irő és hazafi s a pesti hazai első takarékpénztár egyesület alapítója.

Használni!

volt élete törekvése, jelszava.

Ezen emléktáblát születésének századik évfordulója alkalmából a pesti (hazai első takarékpénztár egyesület kegyeletes hozzájárulásával emelte

Zemplén megye közönsége.

Emlékezünk ez ünnepélyre, minit kis diákok. Nagyszerű megnyilatkozása volt ez a magyarságnak. Ott volt Zemlénmegye szine- java. Ott voltak a sárospataki főiskola, a kormány, a tudományegyetem, az Akadémia és minden tudományos, irodalmi és közhasznú intézményeik küldöttségei. A leleplezett emléktáblát megőrzés végett a kastély akkori birtokosa, anyai ágon Fáy András ivadéka, Ghiczy József vette át. Hűen gondozta mindaddig, inig kohányi birtokos volt sőt azután is, mikor később dunántúli birtokos költözött. Kettős érzés diktálta ezt néki, magyarsága és a családi piétás.

E század első évtizedében Ghiczy József kohányi birtokát eladta. E házzal, a Fáy András szülőházával azonban nagyot és szépet gondolt. Ha Fáy Andrásnak az volt a je’sza- va és törekvése: használni, Ghiczy József is valami közhasznú cél szolgálatába akarta a Fáy András szülőházát beállitni. így született meg szivében a nemes gondolat, hogy e házat oda adja a nemzetnek, hadd alakítsa át a különben is iskolanélküli Kolhány község részére iskolának. Lehetett-e szebb alakba öltöztetni Fáy András intencióit? Aki egy nemzetet oktatott, sóit aki meséi által világirodalmi hitnévre tett szert, hadd használjon ily módon is; ahol ő született, hadd legyen az a hely tovább is kulturális fészek. Kikötötte a hagyományozó Ghiczy József azt is, hogy az emléktábla mindenkor épségben tartandó s

a közelébe értek. Bohunka nézte a furcsa felvoniuDálsit. Egy elázott, részeg alakot vezettek. Az emberek (hangosan köszönteik Bobunkának és a jobbról-ibalra dtülöngőre pislogtak. A fiatal kollega volt, akit támogatlak. Már többizben meglesett vele a dolog, de még soha ügy nappal, ilyen szégyenszemre. A fiatalság csufolódiva nevetett. Az idősebbek között rosszal ás mioraílott és Bohunka bensőjében elég tétellel vegyült káröröm ütötte fel a fejét.

Tudta, hogy utána a vézna emberke napokig is elfekszik; másnapra pedig várták a püspököt, alci kőrútjába vette az Isten háta mögé dugott falvakalt is. Impozáns fogadtatásra készültek, csak kántoruk nem volt...

És egyszerre megjött a nagy csoda* mely után lelke szomjazott: Megjött késő este a plébános ur személyében-;

— Bajban vagyunk — mondta az ősz isten szolgája nyílt tekintettel. — Segítsen rajtunk, Amice!' Nem lesz belőle k'áua; magam fogok közbenjárni, hogy visszahelyezzék az állásába, amire ön mindenkor méltóbb, mint az a részeges, fiatal semimliházá. Felhívom a püspök ö Méltósága figyelmét gyönyörű játékéira. Vissza fogják vonni a nyugdíjaztatását. Itt a jobbom, Amice. fogadja el! Hiszen minid a, kot te n tudjuk, hogy csak az asszony csinálta köztünk az örökös békétlenséget.

Bohunka hosszan ránézett az öreg plébánosra, Az öreg, Vizenyős szemekből melegség sugárzott feléje. Hosszú évek kicsinyes súrlódásaiból magasra burjáhzott ellenségeskedés omlott össze a két szempárban. Kezük szorosan egymásba kapcsolódott.

Bohunka az este izgalmas örömmel nyúlt el az ágyán, ám álom nem jött a szeméire. A felvirradó reggelre, a templomra, a nagy vi- szontlátátera gondolt.

Megtisztult, nagy érzéseket, fájdalmas vágyakozást érzett a lelkében. Az éjszaka nem akart eloszlani, a reggel nem akart meg- vitnradnfi. Végül fáradtan 'aludt el és nem álmodott a szégyenről, amb fehér, ősz fejére lehullani készült. Nem látta meg áírmáharj az akasztóját, amint rablógyilkos fia számára állítják. Az orgonáról, az állásba való vftssiza- helyezésről álmodott...

Amikor felébredt, a nap már magasan já.rt az égen. Gyorsan öltözködött. A reggeli harang megszólalt. Hivó zengése belebugott a leikébe. Egy hatalmas,, nagy szívnek az együttérzését érezte ki belőle. És sietett, rohant, ahogy öreg lábad bírták. Amikor újból felmászott a jólisimert, keskeny lépcsőn, ug,y tett, minit ahogy gyerekek szokták; behunyt szemmel olvasta a töredező lépcsőket Azt hitte, a lelkendező öröm szédül benne. Megfogódzott a korlátba. Végre ott volt a kórushoz vezető, kis ajtó. Gyors mozdulattal

addig is, mig a házat iskolává alakítanák át,, református vállású édesanyja emléke iránti 'kegyeletből azt a feltételt is megszabta, hogy a kohányi iskolában az egyik tanító mindig református vallá'su legyen. Az ajándékot a magyar kormány nagy köszönettel elfogadta s azt a hozzátartozó, nagyklterjedésü kerttel együtt mindig hűen gondozta, hisz eltekintve a kegyeletes célt, nagyértékü ajándék volt ez. Az állam már az iskola átalakítását is tervbe vette, költségvetés és minden előkészület meg volt már, sőt az egyik tanító már be is költözött a házba.

De közbejött a háború, a terv természetesen szünetelt, de az állam a házat eközben is épségben föntartóttá. A háború után meg tudjuk a Fáy András szülőháza nemcsak a tulajdonjoggal, de a kötelezettséggel is át- száíiott a cseh-szlovák államra. Idestova jó öt esztendeje annak. És mi tetszik gondolni, hogy áll a dolog? A cseh-szlovák kincstár a szerződésnek azt a pontját, mely a tulajdonról intézkedik, udyan respektálja, de a töbi pontokat, melyek a kötelezettségeket ;rják elő, semmibe se veszi. Öt év telt el már a birtokbavétel óta., de még egy lépést sem tettek a háznak iskolává való átalakítása tárgyában: a kultúra nagyobb dicsőségére Kohányban még most sincsen iskola. De ez a dolognak csak egyik része. Jól van. hát nincs iskola, még nem lehet felállítani, mert sok pénz kell például a hadseregre. De a szerződés az épületnek épségben való fönta1-- tását is előírja addig is, mig iskola lehet. És mí történt? Hogy néz most ki a Fáy András szülőháza? Lehetetlen elmenni mellette sziv- facsarodás nélkül, nem csak egv magyar embernek, de bármely nemzet fiának is. aki a nemzetek közötti szolidaritás4 csak valamiképpen is érzi. A Fáy András szülőházának teteje tettesen beomlott, ennek folytán az eső és hó a falakat megbontotta, úgy hogy a ház a. szó teljes értelmében összeomlás előtt átt Szörnyű kontraszt ez a ház és a rajta Evő tábla.

Valaki azt mondhatná: hja, hisz ez a cél, hadd csúfolod;]ék meg a kegyele1 eme helye! Fáy András magyar volt hadd pusztuh'nnak el a magyar emlékek. Csakhogy jó urak-ott fent az ormokon! Fáy András nem csak magyar volt, Fáy András a reform-eszméknek is bajnoka volt, előkészítőié azoknak a gondolatoknak, amelyeknek ? fényében miután valóra váltak, ti is ott sütkéreztek Fáy- András úttörője volt a demokratikus haladásnak, Többet mondok: Fáy András egv keveset a világirodalomba is bejutott. Meséi, afoüz-rrái angolra, ném-eőne is le vannak Rrrh-vr S^a- bacf-e hát ilyennek megtörténnie?!

Péter Mihály.

Szlovenszkóban tilos a szerencse- játék. A szlovenszkói minisztérium utasította az alárendelt politikai és rendőrségi hatóságokat, hogy a szerencsejáték tilalmáról szóló törvényeiknek mindenütt szerezzenek érvényt.

tolta be. Odiatámolygott az orgonáihoz. Eléje ült. Szénné végtelen gyöngédséggel tapadt a vén orgonára-. Egy életöltőin ápolt, naggyá nőtt szerelmet borított rája. Utjai forrón, lázasan futottak végig az clsárgult billentyűkön. A régi, színes ablaküvegeken át szivár- ványszáíakon szűrődött be a zivatar előtt forrón felcsapó nap. Az orgona messze elhajlón búgott. Az emberek ajkán elhalt egy pillanatra az ének. Így még soha senki nem ongomázott Maga az öreg kántor sem ... igy, mint most; az egész lelke ujjongott, búgott, zokogott benne.

Addig odakint lassan kobzodé vihar keletkezett. Végig nyargalt a falun, letördelte a fák ágait. Magas förgetegként kavarta fel az utak porát.

A templomban egy pillanatra elhallgatott az orgona, a hangok fáiradtaai megpihentek, mint nagy magasságokat mérő, merész szárnyalásokban elfáradt madarak. Az emberek nyugtlannl hallgatták a tomboló szél recsegését. A sziyek nehéz dobbanása kifelé figyelt. A nép ilyenkor azt tartja, hogy valaki a faluból akasztói ára kerül.

Az orgona még egyszer, utoljára felbu- gott; hosszan, fájdalmasan. Egy nehéz test borult rája. Csak egy kis szédülés volt... s az öreg kántor ősz, fehér fejére nem hullhatott többé a szégyen...

3P§> Valódi SchrolMéle

es lenvasznals SchiffonoK, vásznaR, cre.toiswHs. és dlamassiok nagy választékban minden Damaszt-asztalnemiiek. Kész női fehérneműéitSZé3e8Ségben % ithroMSúűif&n * vászon 6 korona

. r B|Tl|fTíTI|T|inf jflf II | " IIIIHl HlMMMIlH II—H—IIÜIIM— lll HWil IW*I—Ilii IHIHM ■ I—!■ IMWHMIH Hl I Kassa, Fő-u. 76.

Szent-háromság szoborral szemben

va. — Ki hitte volna, hogy az az akaszt óía- viiriág... — És csendben, sugiva tárgyalták a fiú viselt dolgait.

Bobunk árié már a következő héten fel- pakkolt. Már egy nappali, egy óráival sem akart tovább késni.

Az őréig kántor ott maradt a ikertjével, a tornyával és a templommal. Maga főzte meg az ebédjét, die leginkább szalonnán és tojásrántottáin élt. Esténként kiült a háza elé éts negyveruéveis kán tors ág-árak emlékein Hágódéit. Néha harmoimkázó legények vonultak el mellette. Olyankor megrándult a keze a primitív hangszer után. Csak egy pillanatra... mégis csak hangszer ... aztán gőgösen utasította el magától Vágyakozásának ezt az olcsó kielégítését... koldpsimorzsa utáni koldulását.

Egyik vasárnap alkonyán csendesein pi- pázgatoit megint a háza előtt. A falusi kertekből viola és rezeda illat áradt. Az emberek kiültek a kapuba. A templom előtt csoportokba verődve tereferéltek asszonyok, lányok és felpánitlikázott legényekkel hancn- roztak.

A nap, amely még az imént az erdő szélén lógott, most lebukott. Szinpompás derengés borult a völgyire. A belombosodott uit- oa végéről nagy csoport ember közeledett. Hangos hahotázás verte fel az utcát. Mindig több és több ember szegődött hozzájuk. Most