Prágai Magyar Hirlap, 1924. január (3. évfolyam, 1-26 / 449-474. szám)
1924-01-01 / 1. (449.) szám
M észt nelüeiberga Irta: Csekey István dr., egyetemi professzor, a „Dorpati Egyetem Magyar Intézetéinek igazgatója Dorpat (Észtország), december vége, Odahaza alig sejtik, hogy finn-ugor testvéreink nemzeti kultúrájuknak mily mrgas fokára jutottak idefönt északon, szívósan dacolva a szláv tenger nyaldosó hullámaival. Mig a megcsonkított Magyarországon még mindig 20 százalék az analfabéták aránya, észt rokonainknál már 1897-ben csak 10 százalék volt, ma pedig egyáltalán nincsen. Sokkal beszédesebb dokumentuma azonban a magas kultúrának, hogy a finneknek két egyetemük van: Helsinkiben és Turkuban (svédül Abo), észt testvéreink pedig félakkora területen, mint a mai Magyarország, nem számlálnak több lakót, mint Nagy-Budapest és világhírű, azt mondhatnám nemzetközi jellegű egyetemet tartanak fönn. Dorpat, vagy mint az észtek nevezik: Tartu (az oroszok 1893 óta Jurjevnek keresztelték) Észtország Heidelbergája. Amint szeptember közepén megérkeztem a közel hatvanezer lakosú városkába, nemcsak az egyetem görögös frontu épülete, nemcsak a korpsstudentek színes sapkái, de maga a regényes fekvésű régi város is heidelbergi diákkorom színes, emlékeibe ringattak vissza. Dorpat a hajózható Erna folyó partján, amely a Balatonunknál hatszorta nagyobb Pejpus- tóba ömlik, mindössze negyven kilométerre fekszik az orosz határtól. A folyó jobbpartján lankásan húzódik a dómheg'y üde sétáyaival, amelyek különösen romantikusak most, amikor vastag hóréteg üli meg a haragoszöld fenyőfákat és a Péter-Pál-dóm égnek szökő romjait, amelynek renovált szárnyában a kétszázötvenezer kötetet és ötszázezer disz- szertációt számláló egyetemi könyvtár rendezkedett be. E patinás miliőben már magában is öröm dolgozni. Mivel pedig a könyvtár évente két millió észt márkát fordíthat beszerzésekre, úgyszólván minden kívánságot kielégíthet. Tekintve, hogy az észt márkának 350 a stabilizált dollárkurzusa, ez 3700 dollárnak felel meg. 1632-ben irta alá Gusztáv Adolf svéd király Nürnberg mellett a lützeni táborban a dorpáti egyetem alapítólevelét. Az ,,Academia Gustaviana“ azonban mindössze huszonöt évig folytathatta zavartalanul működését. Az oroszoktól elpusztított egyetemet 1690-ben XI. Károly svéd király restaurálta, de tiz év múlva már Pernauba, a kikötővárosba volt kénytelen menekülni a „Gustaviana Carolina“, amely 1710-ben aztán az orosz uralom alatt végleg megszűnt. A napóleoni háborúkban I. Sándor cár adta 1802-ben a balti országoknak a német egyetemet. A múlt század kilencvenes éveinek oro- szositó törekvései visszavetették az egyetemet tudományos fejlődésében. Ámde észt szempontból érdekes, egy egyetem történetében szinte páratlan folyamat indult meg. A hét évszázad óta elnyomott észt parasztok felszabadulva jobbágysorukból, a péter- vári udvar körében dőzsölö balti német arisztokraták alól kezdték kihúzni a földet. Virágzó parasztbirtokok keletkeztek s a tehetősebb gazdák kezdték az egyetemre küldeni fiaikat. A balti bárók iemosolyogva nézték a parasztok csacska játékát; az eszes, elnyomatásuk ideje alatt 'megedződött észt diákok azonban hamarosan legyűrték orosz kollégáikat és amikor ütött az óra, minden nehézség nélkül foglalhatta el pozícióig az észt állam jól vértezett vezérkara. Az észt szabad államot a szó szoros értelmében a dorpati egyetem teremtette meg évtízedes, kitartó munkával. igaz, hogy a történelem is segítségére sietett, de az orosz káoszban a jól vértezett észt intelligencia s a hősiesen küzdő észt diákok mentették meg a boisevizmustól és rázták le a szláv jármot. Az uj állam az egyetemet visszaadta az észt népnek és ez a nép mennyivel kulturáltabban és toleránsabban járt el, mint az utódállamok! Nem zavarta e' az orosz professzorokat s nem ültetett helyükbe fe’csere- ket és néptanítókat. így ma aligha van a világon még egy olyan nemzetközi egyetem, mint a dorpati. A jogi fakultáson például öt nemzetiségű (észt, orosz, német, svéd és magyar) professzorok adnak elő három nye1- ven. Az első három nyelvet ugyanis itt majd mindenki beszéli. Az észtek a megmaradt kevés orosz professzort hagyják kürlni, helyüket ped’g ’ól kéozetí belfö’di, ilyenek hiányában külföldi erőkkel töltik be. A most befejeződött őszi szemeszterben volt az egyetemnek 236 tanerője, akikből 50 volt rendes professzor, 15 úgynevezett helyettes professzor, 18 dócens és 8 helyettes docens. ösz- szesen tehát 91 nyilvános tanár, akik közül 52 volt észt, 29 német, 4 finn, 3 orosz, 2 svéd cs 1 magyar. 1 Kedd, január 1. | <| Az egyetemi szellem mind a tanárok, mind a hallgatók körében kitűnő, A kis észt államnak féltve őrzött büszkesége az egyeteme. A kormányzat éppen az utóbbi évtizedek történetéből jól tudja, hogy a kulturának hozott pénzáldozat igen jó befektetés. így aztán a honvédelmi tárca után mindjárt a közművelődési következik. A professzorokat jól fizetik, kutatásaikban támogatják, hatalmas ösztöndíjakkal egész évre, vagy a vakációkra külföldi könyv- és levéltárakba, valamint egyéb tudományos intézetekbe kommandiroz- zák. A hallgatók pedig igen komolyan fogják | föl kötelességüket. Szorgalmasan látogatják az ! előadásokat és jegyeznek. Couleurös korpo- j rációkban tömörülnek, amelyek a jellemet,! a hazafiságot és a jó modort fejlesztik. Hogy a dorpati egyetemen mily komoly munka folyik, annak jellemzéséül csak azt hozom föl, hogy itt valóságos esemény, ha valakit doktorrá avatnak. A promoció meghívók alapján, ősi tradíciók és ünnepségek közt megy végbe. Jellemző például, hogy jogi doktor egynéhányunk külföldi címén kiviil ma még egy sincs Észtországban. Az orosz egyetemeken pedig nem is volt jogi, csak szaktárgybeli doktorátus (például a pénzügyi jog doktora stb.) s azt is oly nehéz volt megszerezni, hogy fölért egy professzorsággal. Végül megemlítem még, hogy jelenleg a dorpati egyetemnek egy magyar hallgatója van, de nem ez az első.' 1635-ben már két erdélyi szász, 1643-ban pedig egy magyar tanult az Academie Gustavianan; 1690 és 1710 között pedig nyolc erdélyi és egy magyarországi hallgatója volt az egyetemnek. Ezek mind teológiát végeztek, hogy aztán az evangélikus lelkészek kiképzését hazájukban előmozdítsák. E tanév eleje óta pedig még nagyobb tért hódított Dorpatban a magyarság, MiStockholm (Kanada), december A kanadai hómezőik végtelen síkján prüszkölve rohan a Canadian Pacific ex- press. Kényelmes hálókocsink elején ragyogóan tiszta dming room, mögötte az obs-er- vation cár: a nagy ab lakú kilátókocsi s mintha ráadásul ragasztották volna oda, nyitott veranda bámul a bosszú kocsisor végén az elröpült hólepte tájra, öblös karszékeiben néhány farkasbörbundába burkolt bátor utas dacol a csapkodva havazó széllel. Végig a kanadai hómezőn A soknapos ut várható unalmát sehol sem találom. A jól fűtött társa'góterembeti süppedő karszékben olvasom a világ minden tájáról összehordott illusztrált lapokat, szikratávíró utján kapjuk a nevezetesebb világhíreket, kis könyvtár is áll az utasok rendelkezésére s a kényelmes iróaszta'on pompás villanylámpa mellett naponkint Írogathatom utinaplómat. Utitársaim: a montreali magyar főkonzul s Komor Ferenc, a Canadian Pacific főtisztviselője, a legpontosabb Baedeckerek. Többször utazták be már Kanadát, ismernek minden te'epet, részletes magyarázattal szolgálnak. Torontótól Winnipegig olyan nyolcszáz kilométeren szaladunk végig, ahol sziklánál és tónak törpefenyőnél egyebet nem látunk. Az Európánál is nagyobb Kanadában állítólag egy millió kisebb-nagyobb tó fekszik. Egy napig embert, állatot sem láttunk a vasút mentén. Mert azok az őrházak előtt tiszte’gő, óránként feltünedező szörbundás valamik alig volnának nevezhetők élő lénynek, rajtuk kívül itt-ott láttunk csak egy-egy sast kavarogni a tőlünk rohanó sziklák sötétlő csúcsa felett. Negyvennyolcórai vasúti utazás után kíváncsian lesem, mikor látok már meg abból az óriási gabonatermő vidékből valamit. S mintha uj kulisszát toltak volna a kocsi- ab’akok elé, Winnipeg táján s:kra változik a táj, feltűnik az első farm; fehérre meszelt mosolygó tanya, az első tehéncsorda s Uram bocsá’ — a paraszt hajtotta első Ford-kocsi. S most már aztán elbámiühat a szem Kanada kincses gazdagságán. Sok millió holdnyi búzatermő gazdag föld, gyönyörűen berendezett tanyák, köröttük a hómezőkre kibocsátott hosszuszőrü ’ócsapat. Jólét, boldogság. megelégedettség mindenütt. Paprikás csirke a Hotel Stockholmban Sörétlő este a kis stockholmi állomáson áll meg a vonat. — Dicsértessék az Ur Jézus Krisztus! — hallom valahonnan a sötétből. — isten hozta az urakat! — hangzik jóságosán Soós István plébános üdvözlő szava s egy perc alatt állig bundákba bujt tizenkét stockholmi magyar gazda, csomó után az egyetem egyhangúlag megválasztott a közigazgatási jog tanszékére, a Magyar Külügyi Társaság kezdeményezésére a kultuszkormány megbízott egy magyar intézet szervezésével és igazgatásával. Az észtek párataln előzékenységgel siettek hivatalos és társadalmi utón segítségemre, úgy, hogy ma már a „Dorpati Egyetem Magyar Intézete4' az egyetem egyik modern épüleíéhen kétszobás helyiségében berendezkedve működik. A magyar lapokat tiszíeletpéldányként küldik a kiadók, még pedig nemcsak Magyarországról, hanem az utódállamok területeiről is. Ugyanígy a folyóiratokat. A kul- tuszkormánytól ajándékozott könyvtár az én magánkönyvtárammal együtt a magyar intézet könyvtára. Januárban magyar művészek közreműködésével hangversenyt rendezünk, márciusban pedig előadatjuk észtül a „Gyurkovics lányok“-at. Dorpatnak ugyanis van egy teljesen modern észt és egy német színháza. Olyan országba jutottam, ahol nemcsak büszke lehetek arra, hogy magyar vagyok, de ahol ez a legjobb ajánlólevél, amellyel meleg fogadtatás, testvéri szeretet, jóindulat és megértés jár. Nagy érdeme ez itt két lelkes férfiúnak: Jungerth Mihály dr. követségi tanácsos, magyar ügyvivőnek és Virro Fer- dinánd tiszteletbeli magyar konzulnak, aki észt nagyiparos s akit szintén Jungerth szemelt ki erre a pozícióra. Mindkettőre elmondhatjuk: „The right mán of the right placc". Öröm itt dolgozni, ahol oly határtalan a megértés a kulturcélok iránt. Boldog büszkeség tölti el turáni fajtámat, ha meggondolom, mint dacol ez alig másfélmilliónyi, nép a körülötte vicánkoló beteg, forradalmi, lázas szláv és germán nép tengerében. lány és legény s Denk és Soós fő tisztelendő urak vesznek körül az egyetlen pislogó petróleumlámpától alig világított kis pályaudvaron. Térdig érő hóban gázolunk a szánkókig, nem kisszámú csomagjainkat a jó emberek cipelik s csakhamar a Hotel Stockholm oszloptornácos pitvara előtt ciheiő- dünik kifelé a sok bunda és prémía'karó közül. Lámpával kezében pirosképü magyar menyecske világit az érkezők elé — Erre, errefelé, tessenek beljebb. Mihály bácsi, az egyes, kettes és hármasba hordja fel a csomagokat. A szobák fütve, a vacsora kész, akár mindjárt tálalhatok is az uraknak. Hatalmas vaskályha terpeszkedik a „nagyszoba" kellős közepén. Megtörő hosz- szu vascsöve a deszkamennyezetre erősített drótokról lóg, egyenletes meleget árasztva a szoba minden sarkába. Szükség is van rá, odakünn húsz fok hideget mutat a hőmérő s a jégvirággal borított alacsony ablakoknak szinte pereméig ér a keményre fagyott novemberi hő. itt volnánk hát a távol Kanada kis Magyarországában. A magyar farmergazdáktól kellő „Hozott Isten", „Fogadj Isten" után holnapig elbúcsúzunk, a tisztelendő urak velünk maradnak, patyolatfehérre terített asztalhoz telepszünk, ott párolog >iár előttünk a pompás cs'gatésztás húsleves. A több hónapos angol koszt után mesésen élvezzük a magyar asszony főztjéi. tarhonyás paprikás csirkét, almás és mákos rétest. A plébános ura’k jóízű beszélgetése, tanulságos magyarázataik a magyar falvak életéről szinte elfeledtetik, hogy sok-sok ezer kilométernyire, oly messze vagyunk most otthonunktól, hogy ekkora távolságban az európai partoktól Newyorkig kétszer járhatnánk meg eza'att az utat. Eszembe jut egy a háborúban született adoma. Nem egészen szalonképes, de hiszen itt most csizmában, hósipkában falusi bundában járunk, a tanyák között az igények kisebbek, az iz'és sem olyan tulkénys. Valahol messze az orosz hómezőkön lövészárokban guggol s közben nagyokat röhög a Miska gyerek. — Mi bujt beléd Miska, mi az ördög jutott eszedbe, hogy ilyen jó kedved támadt? — kérdi a közé ből egyik társa. — Édes anyámra gondoltam, mindig rám kiáltott ilyenkor: Hát osztég hsak jó messze a háztól. MPika! Drága jó Szii'ém, de meg volnál most velem elégedve. ❖ Másnap, vasárnap tizenegy órára volt hirdetve a szentmise. A sok kilométernyi távolságra szétszórt tanyák magyar népe S mind összejön Ilyenkor, mise után megtartjuk a gyűlést is. Apponyi képét a Kossuíh-kép mellé függesztenék A főkonzu! előre értesítette érkezésünkről a magyar telepeket, ő hivatalos ügyekben beszél, én meg majd Apponyi Albert gróf megbízásából üdvözlöm a népet s olvasom fel előttük az Apponyi levelét. Nem képzelné senki, mit jelent ezeknek, milyen benyomást tesz az idegenbe szakadt magyarságra a régi hazájukból hozott meleg üdvözlet, közvetlen elmesélt híradás az otthoni állapotokról. Ahogy az országot igazságtalanul ért sok szenvedésről beszélek nekik, nem egy szemben látok csillogni könnyet... — Áldja meg az Isten az urakat — mondogatják —. köszönjük, hogy gondoltak reánk, adják tudtára az otthoniaknak, hogy mi Kanadában sem szűntünk meg magyarul érezni, ápoljuk a szent magyar nyelvet s bolgogok vagyunk, ha legkisebb hirt is kapunk Magyarországból. Mondják meg az Apponyi gróf urnák, hogy imáinkba foglalva emlegetjük az ö nagy nevét s ha meg tetszene küldeni az arckékét, a Kossuth Lajos képe mellé fogjuk azt függeszteni. Előbb a főkonzul ur mondja el nekik hivatalos mondanivalóit, aztán a templom- padsor elé állva én mondom el, ami a lel'ke- men fekszik, beszélek nekik a mai Magyar- országról, Apponyi Albert küldetésének nagy jelentőségéről, a magyar nyelv ápolásáról s a végén megfogadtatom velük, hogy bár uj hazájukhoz köteles tisztelettel ragaszkodjanak, szülőhazájukról ne feledkezzenek meg sohasem s gyermekeiknél főleg arra ügyeljenek, hogy a köteles angol iskoláztatás mellett a magyar nyelvet se hanyagolják el. Mise után a templomudvaron gyülekezve várt ránk a nép. Vége-hossza nem volt a kérdező'siködésnek: — Hogy vannak az otthoniak, igazán olyan nagyok a bajok, szen- vednek-e szükséget, miben segithetnénk, jó szívvel tennők, mondják meg, hogy üdvözöljük az óhazát. Békevárou Szakács Dani gazdának voltunk a vendégei. Csikorgó hidegben indult a kis társaság a kiplingi vasúti állomástól mintegy húsz kilométernyire fekvő farmra. Két szánkón jöttek elibénk s bár bundával, takaróval jól el voltunk látva, a végiglapály mezei utón majd lefagyott orrunk, fülünk. Rengeteg vad, főleg kanadai fehér nyúl, fogoly és fácán szaporodott el e vidéken. A fácán oly szelíd, hogy akárcsak falvak mentén a házityuk vagy liba, néha percekig a lovak lábai előtt szalad egy-egy hatalmas Fácánkakas s csak akkor rebbent fel hangos riadással az utszélre, ha a lovak patkói által felkavart hó tulközelröl csapkodta fényes tollazatát Stockholmban egy gazdag svéd paraszt vadászfia kisért el angol vizsájával egy kis délelőtti foglyászatra. Nem kellett messze fáradnunk, az alsó tanya végén rebbent fel az első csapat, de oly messze és oly vad iramban, hogy lövésre sajnos nem kerülhetett sor. A legközelebbi cserjésből azonban, jobb és bal irányban egyszerre ugrott fel két hatalmas nyúl, hosszú fehér testük karcsú szökkenéssel nyúlt végig a havon, — két durranás — s az egyhangú fehérséget két véres folt veressége festette csakhamar pirosra. A Békevár felé vezető utón is egyre- másra riasztott fel a szánkónk mindenféle vadat. Sajnáltuk, utólag, hogy nem hoztunk fegyvert, pompás mulatságunk lehetett volna útközben is. A Szakács Daniék tanyája a kanadai prérik tipikus mintafarmja. A jól gondozott gazdasági épületek közepén áll a csinos földszintes ház, melynek köze’éből nem hiányzik ugyan a galambdúc, de az autógarázs sem, épp úgy. mint ahogy a telefon és a grammofon is a nappali szoba legfontosabb két alkotórésze. A farmtelefonszámok azonban körzetekre lévén osztva, nyolc-tiz előfizető egyszerre hallhatja egymás beszédjét s igy este hat óra után. amikor farmszokás szerint a egények és lányok kezdik el telefon utján a pletykálást, ugyancsak jól összetanult virágnyelven kell beszélniük, hogy a vetéiytárs ki ne hallgassa titkaikat. Valóságos telefon- tolvajnyelv alakult ki igy az idők folyamán, melyet csak az ért meg. aki a megfelelő chiffrerkulcs birtokában van. Igaz magyaros vendégszeretettel s pompás töltött káposztával, de még sok egyéb jóval is fogadták a vendégeket Szakács Dani és — ahogy Dani bátyánk a fe'eségét bemutatta — Mrs. Szakács Ebéd előtt otthoni üstön titokban készült finom törköly- pálinkát kínált a gazda, sorra járt a pohár, a hosszú szánkózástól derekasan átfázott utasok nyeivesettintve élvezték a pompás tüÁ kanadai hómezők magyar farmerjei között A Prágai Magyar Hírlap számára irta: Dobay István dr.
