Prágai Magyar Hirlap, 1924. január (3. évfolyam, 1-26 / 449-474. szám)
1924-01-19 / 16. (464.) szám
Szombat, január 19. 4! Prágai Magyar Hírlapban megjelent idevonatkozó cikkekkel együtt küldje el azt azzal, hogy a pozsonyi vezérpénziigy’gazgaié- ság sürgősen intézze e! a nyugdíjasok ügyét és vessen már egyszer véget a keserű elégedetlenségnek? melv érthető és nem ok- nélkiiH.“ Befejj ezés e!őit a magyar parlament indemmiásl vitája Budapest, január 18. (Budapesti szerkesztőségünk telefonje- lentése.) A nemzetgyűlés mai ülésén folytatták az indenanitás vitáját# amely vége felé közeledik. Számolnak azzal, hogy a vita még ezen a héten véget ér. Ha a miniszterelnök . időközben — ami valószínű — nem érkeznék j haza Londonból, akkor a vitazáró beszédet j helyette Vass József helyettes miniszterei-: nők fogja elmondani. Hogy az indemnitás megszavazása után# mit fog tárgyalni a Ház. *}iég nincsen eldöntve, de valószínű, hogy a db irtok nőve 11a félbeszakított vitáját folyatják. Nincs kizárva azonban az sem, hogy a földreformnovella vitáját megelőzően törvénybeiktatják a belügym raszternek a törvényhatósági választásokról szóló javaslatát, ami azért igen sürgős, mert nélküle nem lehet megtartani a fővárosi községi választásokat. A mai ülésen napirend előtt Valkó Lajos kereskedelemügyi miniszter szólalt föl és védelmébe vette Keiety Dénest, az államvasutak elnökét, akit Reisinger azza! vádolt meg, hogy fölajánlotta szolgálatait Landler kommunista népbiztosnak. A miniszter utána járt a vádaknak és megállapította, hogy abból egyetlen szó sem igaz. Keiety mindig hazafiasán viselkedett. Araay buzakalási. nagyatádi Szabónak A gazdatársadalom mozgalmat indított, riogy nagyatádi Szabó István földmivelés- iigyi miniszternek a földmives- és gazdatársadalom érdekében teljesített szolgálataiért minden járás egy-egy arany buzakalászt nyújtson át Az első a nagykátai járás lakosság? volt, amely Viczián István képviselő vezetésével tegnap át is nyújtotta az aranykalászt nagyatádi Szabó mim'szternek. Az üdvözlő beszédre a miniszter hosszasan válaszolt. Magyarországnak,. minden erejét 1 egyesíteni kell — mondotta — és nem szabad osztálypolitikát folytatni. Azután azt fejtegette, hogy a kisgazdákban mérhetetlen nagy nemzeti erő van. Végül visszautas tot- ta azt a vádat, mintha a régi kisgazdapárt elvesztette volna jellegét azálta1, hogy belépett az egységes pártba. A fai védők ceglédi gyűlése A fajvédők holnap Cegléden nagy nép- gyülést tartanak, amelyen Gömbös Gyulán, Eckhardt Tiboron, Lendvai Istvánon és Kiss Menyhérten kívül Ulain Ferenc is részt vesz és fölszólal. Oszlassák föl a néa?st birodalmi gyűlést! Berlin, január 18 A német nemzeti párt’ birodalmi gyűlés elé javaslatot terjesztett, melyben az uj választásokat és a birodalmi gyü'é; fe’oszlatását követeli. A katonai kivételes állapotok fentartását a választások érdekében szükségesnek tartja. „Men,en ki a Rab? vidékről!44 Paris, január 18. A kamara tegnapi üléxn P óin cáré beszédét a ba.oldalaik állandó közbekiáltásokkal zavarták. Cachin így kiáltott Poimcaré felé: Menjen ki a Ruhr-vidékről! Más képviselők Poincarét tették felelőssé a a jelenlegi helyzetért. Poincaré Cachinnak a drágaságra vonatkozó közbeszólására igy válaszolt: — Maga azok közé tartozik, akik örülnek a szerencsétlenségnek, ami a hazát éri. A miniszterelnöknek azt a kijelentését, hogy politikai vagy katonai kaiandokkal neim szabad Franciaország gazdasági erejét veszélyeztetni, viharos tetszéssel fogadták. Az ülést az állandó v'hanoik miatt két ízben is félbeszakították. Rövid táviratok Marx birodalmi elnök Középnérnctországba utazott, hogy Knillmg dr. bajor miniszterelnökkel találkozzon akit eddig még nem ismer személyesen. A finn kormány lemondott, mivel a köztársasági elnökkel a parlament azonnali feloszlatásának kérdésében ellentétes álláspontot foglalt el. A mexikói öbölben felfogták egy petroleun szállító gőzösnek a szikratáviratát, mely szerint a mexikói fekelök ágyú na szádjai bombázzák Tam- pico partvidékét. A jugoszláv szkupstinát 21 -érc összehívták. Napirenden a francia kölcsön és a költségvetés1 Javaslat szerepel, Érsekújváron pártbontást tervez a járási főnök Megalakítja az iparospártot — ígér íüt-fát# gazdasági előnyöket , A Prágai Magyar Hírlap eredeti tudósítása Érsekújvár, január 18. Érsekújváron — am'nt azt már közöltük — a kzöségi választást hosszas huzavona után, két cseh vasutas megfölebbezése állapján a nyitrai zsupán megsemmisítette és március 2-ára uj választást irt ki. A választáson közös listán szereplő országos keresztényszociális és az országos magyar kisgazda és kisiparos párt az összes többi pártokkal szemben, minden fondorlat dacára, megszerezte az abszolút többséget. Képzelhető tehát a város magyar lakosságának elkeseredése a megsemmisített választás miatt. De a .magyarság nem csügged, hanem a legnagyobb bizalommal néz a március 2-i uj választás elé, melytől az előzőnél is szebb eredményt vár. A hatóság azonban úgy látszik nem akar belenyugodni a magyarság győzelmébe és arra törekszik, hogy az egyesült magyar pártok egységét megbontsa. A járási főnöknek sikerült is egypár vezető magyar iparosi, különféle anyagi előnyöket kilátásba helyező ígéretekkel, e célnak megnyerni és eme Pár vezető iparossal egy uj pártnak, az iparospártnak megalakítását tervbe venni. Az alakuló gyűlést folyó hó 20-án. a járási főnök közreműködésével akarják megtartani. A céljuk az, hogy a rossz gazdasági helyzetben lévő iparosokat gazdasági előnyöket kilátásba helyező ígéretekkel az uj pártba való belépésre késztessék és így az egyesült magyar pártok többségét meg- döntsék. Rendjük azonban, hogy az érsekujvári magyar iparosság nem fog felülni annak az egypár szerencsétlen, megtévesztett gyászmagyarnak, kik puszta ígéretekért árulói lennének az egész magyarságnak. Az eddigi tapasztalatokból tudhatná mindenki, hogy mit érnek a szép Ígéretek és mit várhatunk mi magyarok azoktól! Horvátország elvesztette Fiúmét, de Szerbia megnyerte Macedóniát — A jugoszláv és horvát közvélemény a szerződés ellen — Belgrád, január 18. (Saját tudósítónktól.) A kormány lapjainak minden elragadtatása, amely a jugoszláv-olasz szerződéshez fűződik, csak felszínes és görögtüzes szó- virágözön, amely nem tud talajra találni Jugoszlávia politikai közvéleményében. A jugoszláv po gárság ugyanis nem tudja örömét találni abban, hogy Belgrád kezet nyújtott Mussolininek és a szerződésben Jugoszlávia diplomáciai vereségét látja. Horvátországban egyenesen elkeseredést váltott ki a szerződés megkötésének híre és a Nin- csícs által cserbenhagyott Zanella hívei fennen hangoztatják, hogy Jugoszlávia ezzel a szerződéssel önmaga alól rántotta ki a talajt. ZaneJJáék a szerződés érvénytelenítése céljából panasszal fordulnak a népszövetséghez és a horvátok általában meg vannak győződve arról, hogy ez a szövetség a Pa-? slcs-kormány bukását fogja maga után vonni. Fgy jugoszláviai politikus a szerződést úgy fogja föl, mint amely Fiume elvesztését jelenti Jugoszlávia számára. Kijelenti, hogy Pasics olyan feltételeket szabott Mussoíi- ninek Fiume ellenében, ami kárpótolja az ország keleti részén azért, amJt nyugaton elveszített. Pasics most sokkal nagyobb eréllyel tud majd föllépni Bmgáriával szemben, mint eddig. A szófiai kormány eddig az olasz segítségben bízott, ezentúl kénytelen lesz politikáját az olasz támogatás elvesztésének gondolatával összeegyeztetni. A helyzet üzleti mérlege igy fest: Horvátország elvesztette Fiúmét, de Szerbia biztosította uralmát Macedónia fölött. A frankot védő törvény a kamara előtt Páris, január 18. A francia kormány tegnap délután a kamraira éllé terjesztette a frank védelmé ne vonatkozó törvényjavaslatokat. A pénzügyminiszter számítása szár'mt a legnagyobbrészt takarékosságot célzó jav a s.a tokkal! és az adóknak húsz százalékos fölemelésével nyolc mii.'liárd frankkal lelhet növelni az állami bevételeket. Poiincamé a törvényjavaslattal kapcsolatosan fölvetette a bizalmi kérdést. Ezután a kamara elhatározta, hogy az interpellációkat a törvényjavaslatok letárgya- ása után fogja elővenni. Poinicaré a kamarában előadott beszédében bejelentette, hogy a kamarai választásokat május hónapban fogják megtartani. Nehezen megy a francia-orosz fbarátkozás Moszkva, január 18. Mivel a francia kormány csak Hiavre, Dünkirdhem és Marséi le kikötőiben engedélyezte a szovjet hajók befutása és az összes többi francia kikötőiket elzárta előlük, a szovjetkorniány elhatározta, hogy a francia halókat az orosz kikötők közül csupán Odesszába, Batomba és Uj Rósz-, szíjszikba engedi be. Páris, január 18. Beavatott francia körök megcáfolják a Manchester Guardiannak amaz állításét, hogy Benes a s zov jelkor mán ynak francia ajánlatot nyújtott volna át, mely Sziov- jetoro szór szóig elismerését helyezi kilátásba oly föltétellel, hogy keletien angolellenes po- liPkát fognak folytatni. Franciaország feltételei a szov jetik ormány elismerésére változatlanul a következők: 1. A szovjetkormány elismeri Oroszország háború előtti adósságait. 2. Visszaadták a francia állampolgárok elkobzott vagyonát, vagy ha ez lehetetlen volna, teljes anyagi kárpótlást nyújtanak. 3. A szovjeikor- mány beszünteti franciaországi kommunista propagandáját. A szzlovák nyelv és a cseh motívumok. A miniszterelnökhöz közel al ó Vcukov áradozó szavakkal ujjong a,.,cseh-szlovák nyelv természetes fejlődésén“. ,'A lap szerint a sors a cseheket jelölte kií arra a feladatra, hogy Szloveuszkót elmabyar faa laniitsák és el- szlávositsák. A csehek is a szlovákok közeli kapcsolatba kerültek egymással; a kapcsolat következtében a cseh fi szlovák nyelveik is közelednek egymáshoz. A lap megállapítja, hogy noha a szlovák nyelvben érvényesül a szlovák szellem is, de abba mégis cseh motívumok kerülnek. A Venlkov ezt természetes fejlődésnek tartja, amely szankcionálja a csehszlovák eszmét. A szlovák néppárti Slováik a szlovák nyelvben előforduló cseh szavakat és kifejezéseket a szlovák nyelv infekciójának tekinti és úgy véli, hogy a cseh nyelv a szlovákság idegeit és vénét mérgezi meg. Ez a megállapítás azonban cseppet sem hatja meg a Vertkovot, mely azt állítja, hogy a cseh szellemnek Szloveimszíkóra való hatása elleni küzdeem teljesen céltalan. — (A földbirtokhivaíal huszonhathavi működése.) Félhivatalos közlés szerint a földbirtokhivatal 1919 októberében kezdődő működésétől 1921 végéig a kisajátítási eljárás előkészítő munkálatait végezte és mindenekelőtt összeírta a zárolás alá kerülő földbirtokot, amely a köztársaság 3,963.064 hektárt kitevő területének 28.2 százalékát öleli föl. Ebből 1,229.688 hektár a szántóföld 1730 tulajdonossal, akik közül 536 Csehországra, 197 Morvaországra, 53 Sziléziára, 873 Szlo- venszkóra és 71 Ruszinszkóra jut. A zár alá vett földbirtokból 141.173 hektárt adtak ki hatéves kényszerbérlet alakjában 265.182 családnak, 6304 hektárt pedig 32.651 félnek építési célokra engedtek át. Azonkívül 128.557 bérlő hosszú tartamú bérletre átvett 101.119 hektárt, még pedig 179,083.380 kárpótlási összegért. A tulajdonképpeni földbirtokosztás ezután kezdődött csak meg melynek során 1923 végéig 183.913 hektárt osztottak szét a következő arányban: Csehország 89.836. Morvaország és Szilézia 28.328, Szlovenszkó 48.749 és Ruszinszkó 17.000 hektár. A földosztás kizáróan tulaidonba- bocsátás volt, még pedig a következő foglalkozási ágaik szerint: 116.000 igényjogosult közül 55% a gazdálkodó, 17% kisiparos, 8% ipari munkás, 5% a nagybirtokok alkalmazottai és 15% egyéb. 1923 végéig 448 maradékbirtokot létesítettek 34.931 hektár terjedelemben. 574 szlovenszkó! és ruszinszkói telepes között 6000 hektár földet osztottak szét 19 telep számára. A telepesek a földbirtokhivatal tclepitőalapjából 10 millió koiona szövetkezeti épitösegélyt kaptak. Azonkívül 1923 végéig 92.350 hektár nem mezőgazda- sági talajt (erdőket és tavakat) osztottak föl. Erdőségekből eddig 73.000 hektárt államosítottak. lAPiüliCCftS — (A prágai meteorológiai intézet Időjóslása) Január 19-ére: Keleten túlnyomóan felhős idő, csekéíy höváltozással. A köztársaság nyugati részén mélyebb helyeken ködös és csendes, a magassági helyeken kiderülő idő, enyhe délnyugat! szelekkel. Elvétve csapadék. — (Interpelláció a zselizi nyelvi sérelem miatt.) Egyik minapi vezércikkünkben a zselizi nyelvkérdést tettük szóvá. Megírtuk, hogy Packo Béla dr. járási főnök noha a járás lakossága Mnyomórészben magyar, a hatósági rendeleteket csak szlovák nyelven adja ki. A szövetkezett ellenzéki pártok nemzetgyűlési képviselő: több község felkérésére ezt a sérelmet interpelláció tárgyává teszik, továbbá a zólyomi megyebizottságnak a szövetkezett ellenzéki pártokhoz tartozó tagjai ugyancsak ebben az ügyben sürgős orvoslásért beadványt intéztek a nagymegye zsupánjaihoz és egynttal a megyebizottság első ülésén is szóvá fogják tenni ezt a demokratikus állapotainkra, fölötte. jellemző törvénytelenséget. — (Fogadónapok a kereskedelmi minisztériumban.) A kereskedelmi minisztérium export-import osztálya a nagy forgalomra való tekintettel kedden és szerdán kívül szombaton is tart fogadónapot. — (Nincs kivétel a miniszteri audienc ák- nál.) A föl'dlmive’ésügyi minisztérium elnöksége közli: Ámbár az újságok közöltek, hogy a íöl'dmivelésügyi miniszter csak szerdán fogad, az egyes pártok állandóan megkísérlik, hogy más napokon is audienciát kapjanak. A íöldmivelésügyi miiniszteriium elnöksége kategorikusan kijelenti, hogy a miniszter egyetlen esetben sem tesz a fogadásoknál kivételt. — (Halálozás.) Fekete Rudolf dr. bereg- ilosvai ügyvéd január 14-én reggel szivszél- büdés következtében hirtelen elhunyt. Kiterjedt és előkelő rokonság gyászolja. — (Ki lesz az egyiptomi cseh-szlovák követ?) A 28. Rijen a cseh nemzeti demokrata pártihoz közel álló körökből szerzett értesülése alapjáig jelenti, hogy Dusek kairói cseh-szlovák követ megüresedett áfását a legnagyobb valószínűség szerint S's, a cseh nemzeti demokrata párt alelnökié, a Národni Listy igazgatója fogja betölteni. Sis legutóbbi látogatását a köztársaság1 elnöknél k e^el hozzák összefüggésbe. — (Pesek ígér.) Ruszinszkói szerkesz- tőségünk jelenti: A szociáldemokraták -nagyhangon hiresztelik, hogy Pesek tanügyi referens Prágában való tartózkodásakor a ruszinszkói tanítóság sérelmeinek nagy részét orvosoltatta. így a többiek között a nyugdíjas tanítók pótJékügyét is elintézte és pedig úgy, hogy a nőtlen tanítók évi kétezer a nős tanítók pedig évi háromezer koron;, pótlékot kapnak. Nagy sérelme a máramarosi tanítóknak, hogy a román megszállás alatti időt a pótlék szempontjából a kormány nem veszi figyelembe. Állítólag Pesek ezt az ügyet is kedvezően intézte el és a máramarosi tanítók hátrálékos pótlékaikat rövid időn belül megkapják. Nagyon félünk, hogy ez a szép siker ismét csak papiroson marad, mint ahogy annakidején a ruszinszkói tanítók drágasági segélye, amelyhez Pesek akkor az állását kötötte s mégis csak egyévi harc után tudták azt a tanítók nagynehezen kiverekedni. — (Álam! felügyelet alá helyezik a gyógyszertárakat.) Az egészségügyi minisztérium a Veceir értesülése széniét törvényjavaslatot készít elő a gyógyszertárak ellenőrzéséről. Az ellenőrzést titsztvise’ők fogják végezni. Ezelk a gyógyszertárakat berendezés, tisztaság és egyéb szempontokból fogják megvizsgálni, továbbá megvizsgálják a gyógyszereket minőség szempontjából A gyógyszertáraikon kívül ellenőrzik azokat a drogériákat is. amelyek különlegességeket gyártanak és lezárt dobozokban szállítják a gyógyszertáraknak. Minden vevőnek jogában lesz a gyógyszereket az állami ellenőrző hatósággal fölülvizsgáltatni. — (Karambol a drezdai állomáson.) Drezdából jelentik: A 337. szánra személyvonat tegnap hajnalban a Dresda—Eriedrichstadt állomáson mekilrothant egy tolató szerelvénynek. A személyvonat mozdonya és egy kocsija megsérült, nyolc utas megsebesült. — (Törvényjavaslat az orvosi gyakorlatról.) A prágai orvosi kamara törvényjavaslatot dolgozott ki az orvosi gyakorlat reformjáéi s azt a mapkban terjeszti a közegészségügyi miniszter elé. A javasltat szerint meg alkarjaik nehezíteni az orvosi bizonyitványok kiállítását. — (Állami ruhasegélyakció a főiskolai hallgatók részére.) A közoktatásügyi minisztérium jóváhagyta 210.000 koronának a kiutalását a főiskolai hallgatók ruhasegélyakciója céljaira. A ru- haakcló ajándékaiban oly főiskolai hallgatók vagy lialgatónők részesülhetnek, akik cseh-szlovák állampolgárok ép vagyontalanok.