Prágai Magyar Hirlap, 1923. december (2. évfolyam, 273-295 / 426-448. szám)

1923-12-11 / 280. (433.) szám

3 Kedd, december !!. A Rajna-Westpháliai Szövetséges Állam felé A franciák pénzzel támogatják a szeparatista mozgalmat Eszterházy Lujza letartóztatásához Pozsony, december 10. (Saját tudósítónktól.) A pozsonyi rend­őrség politikai osztálya — mint ismeretes — a pénteki nap folyamán Nyitraujlakon letar­tóztatta Esterházy Lujza grófnőt., özvegy Es­terházy Istvánná, születet Tarnovszky gróf­nő leányát. A fiatal grófnőt beszállították a pozsonyi rendörigazigatósághoz, ahonnan át­vitték még pénteken este a Vallon-utcai to- lonoházba. Szombaton reggel azután át'k is ér­ték az államügyészség fogházába. A rendőr­ség a letartóztatás okairól semmit sem árul el. Esterházy Lulu, a.kí fel tinóén szép leány és a Károly-puccs idején sokat szerepelt Ostenburg ezredes menyasszonya, egyébként cseh-szlovák állampolgár. Letartóztatása élénk feltűnést keltett Pozsonyban és a kör­nyéken. Egyes verziók szerint a letartóztatás oka a következő: A grófnő állandó levelezést folytatott Ostenburg ezredessel, aki Magyar- országon (Sopronban) tartózkodik. A levele­ket a pozsonyi angol konzulátus utján juttat­ta át Magyarországba. A konzulátus egy cseh : szolgájának kezébe került legutóbb egy leve- j le, a szolga feljelentést tett, aminek vége a | letartóztatás lett. Az ügyészség fogházában ! külön cellát bocsátóink Esterházy Lujza rcn-1 delikezése. 1 Kémkedésre szól a vád Pozsonyi tudósítónk újabb telefonjelen- tése szerint az ügyészség a grófnőt nemcsak Prága, december 10. A német birodalmi gyűlés a felhatalma­zási törvényt a kommunisták nyolc szava­zata ellenében elfogadta. A nacionalisták a szavazáson nem vettek részt. A birodalmi gyűlés ezután elnapolta magát. A felhatal­mazási törvény elfogadása lehetővé teszi a Marx-kormánynak, hogy a kővetkező két hónap alatt végrehajtsa nagyszabású szaná­lási programját. A kormány február 15-ig helyre akarja állítani a pénzügyi egyen­súlyt és végre akarja hajtani az adórendele­tet, valamint a tisztviselők számának csök­kentéséről szóló rendeletét. Ha a szanálási müvet február 15-ig nem sikerül végrehaj­tani, akkor a kormány, felhatalmazásának rövid időre va’ó meghosszabbítását fogja kérni a birodalmi gyűléstől. Berlin, december 10. A Berliner Mon- tagspost egy duisburgi táviratában a szepara­tista mozgalom pénzügyi hátteréből hoz ada­tokat. A Mattbes csonka kormány bizalmi embereinek gyűlésén, melyet Efortennek Rmsbe való átköltözése után tartottak meg, Dietz „szociális biztos*4 Portén fizetéseiről és hiteleiről nyilatkozott. Dorten naponta — a szónok szerint — harmincöt-negyvenezer frankot követelt Tirardtól, melyet részben megkapott és állítólag a koblenzi rajnabizott- sági épületben kifizetett a szeparatistáknak. Berlin,' december 10. A Welt am Mon- íag egy düsseldorfi cikkében megállapította, hogy a rahrvidéki ‘harc végéhez közeledik. A lap a többi között így ir: „A gazdasági anarchia és tömegnyomor Berlin minden erőlködése ellenére feltartóztathatatlanul egyengeti a rajnai direktórium útját. A biro­dalom további gondoskodása szükségsze­rűen maga után fogja vonni az autonómiát. A Nagy-Rajnavidék hívei oly köztársaságot akarnak, mely magában foglalná a Ru-hr- viidékef, Westíália egyes részeit, a meg­szállott Rajnavidéket, a meg nem szállott Hessen egyes részeit és Baden északi ré­szét. A köztársaság a Rheinisch-Westíali- soher Bundesstaat nevet viselné és a biro­dalom keretein bejül alakulna meg. Ez a tervezet az egyedüli, mely praktikusan meg- valósitható, mert összefüggő gazdasági te­rületet ölel fel és azt a német birodalomnak biztositjía. na (fönt a népszövetség a maggar kölcsönről Bethlen bizakodó - nyilatkozata — Anka János megbukik a magyaróvár* időszaki választáson a rendtörvénybe ütköző bűntettel, hanem kémkedés bűntettével is vádolja, amelyet állítólag Magyarország és Lengyelország ja­vára követett el. Az ügyészségen a nyomo­zássá! Stivál államügyészt bízták meg. Es­terházy Lujza védelmével Jablonitzky János dr, pozsonyi ügyvédet és nemzetgyűlési kép­viselőt bízta meg. Hogy ir a Národni Lisíy? Az esettel kapcsolatban a Národni Listy a következőket írja: „Az illetékes hatóságok­nak már hosszabb idő óta föltűnt, hogy az egyik szomszédos állam bizalmas ügyeink­ről igen jól van tájékoztatva. Ezek többnyire katonai természetű ügyek voltak. A szloven- szkói rendőrhatóságoknak íáradalmas ellen­őrzés után sikerült megállapitaniok, hogy ezeknek a tudósításoknak a központjában a jólismert magyar Esterházy-család áll, mely a szlovenszkói Nyitrán él. A nyomozás szá­lai Esterházy grófnőhöz, egy ismert szépség­hez vezettek, aki a magyar nemesség életé­ben nagy szerepet játszik. A grófnő nem magánügyekben igen gyakran utazott Len­gyelországba és Magyarországba. A grófnőt a rendőrség már letartóztatta. Egészen ter­mészetes, hogy ebben az ügyben a külön­böző személyeknek egész sora részes. úgy belevágott a szeme, akár a fűrész: néni volt biz az senki más, mint Kovács tiszte­lendő ur, a káplán. — N-o. szépen vagyunk! Még most, huszonnégy óra után is kari­kára nyílt a szeme, mikor erre a szörnyű­ségre gondolt. Hát már a káplán ur is gúnyt űz belőle? Elkeseredetten ütötte botjával a sár­guló gyepet s nehéz gyűlő ség füstölgőit benne az emberek iránt. — Tűzre kellene rakni mind az utolsó szálig, akkor volna csak békesség a földön. Nevetést halott Egy csomó viháncoló iskoláslány köze­ledett az elemi felöl. Vadul nézett rájuk. A lányok összesúgtak. Az egyik szösz­ke hosszas unszolásra kivált közülük s eléje lépett: — Sábi bácsi kérem ... Megfordult körülötte a világ. — Sábi bácsi?!... Belekapott a szöszke hajába, magához rántotta s megcsóválta a görcsös husángot a feje fölött. A gyerek felsikoltott s nagy, sötétkék szeméből a rémület szikrája vil arat a sürüu omló könnyek patakján keresztül. — Agyonüt! — Agyon! — hörögte Sábi Nyu, de le­eresztette botját: ilyen szemeket nem látott soha életében. Keresztiil-kasul jártak benne a gondo­latok. — Mit tegyen? Gyereket nem gyilkolhat. De ezt a fruskát mégis meg ke l büntetni. Eh, beviszi az elöljáróságra, csináljanak vele azok valamit. Megragadta a két vézna könyörgő ke­zet s nagy léptekkel indult a cimeres hom­lokzatú épület felé. Budapest, december 10. (Budapesti szerkesztőségünk telefonje- lentése.) Bethlen István gróf miniszterelnök Walkó Lajos kereskedelmi miniszter kísére­tében tegnap délután elutazott Párisba, hogy résztvegyen a népszövetség tanácsának azon az ülésén, amely a magyar kölcsön ügyével fog foglalkozni. Bethlen elutazása előtt a kővetkező nyilatkozatot tette: — A külföldi kö'csön ügyében az utol­só állomáshoz értünk. A népszövetség most megkezdődő ülésszakán dől el a londoni határozat sorsa. Jó reménnyeí indulok út­nak, mert az előzmények után a kölcsön ügyében most már nem fog zavaró momen­tum fölmerülni. Azt hiszem, hogy a jóvá­tétel! bizottság még karácsony előtt jóvá fogja hagyni a népszövetségi tanács ál‘a! hozandó határozatát. A miniszterelnök vé­gül abbeli reményének adott kifejezést, hogy külföldi tartózkodása alatt idehaza ei fognak készülni a földreformjavaslat és az indemnitás vitájával. A MTI. jelenti Párisból: Kállay Tibor pénzügyminiszter és Schobcr Béla pénzügyi államtitkár ma reggel megérkeztek Páriába. A budapesti franc'a követséget egyelőre Ro­bién gróf ügyvivő vegeti. A Reuter-ügynökség szerint a népszö­— Be fog'a'k csukatni! Csendes zokogás volt a válasz. Az aranyszőke fejecske, mint a letört buzakalász, reszketett a rettentő bilincs: a barnára égett ököl felett -s a kis cipők gyá­moltalan kopogással kísérték a két kérges talp fenyegető csattogását. Sábi Nyu szivét kü'önös érzés járta át — Ejnye, hátha valami idegen gyerek ez a kislány, aki nem tudta, hogy neki a csufneve az a ,.. Hm. És most ártatlanul szenved, pedig milyen gyenge kis kezecs­kéje van, mint az orgonafa rügyei ápri­lisban. Meglassította lépteit s mélyet sóhajtott. ...Hej, ha akkor, nyolc év előtt elveszi ő azt a Borcsát, Igaz, hogy Borosa tudni se akart a házasságról, de ha mondjuk, mégis elvette volna., most neki is lehetne ilyen. Ilyen... egészen ilyen ... De Borcsa meg­kötötte megát: nem volt annak egy garas ára esze se... hiába próbálta rábeszélni. Úgy rezgeti a hangja, mint a gordonka, miikor megszólalt. — Ne rijj no, ne rijj. Egy oukorkás üzlet előtt vitt el az út­ink. Sábi Nyu megállt s a kirakatra mutatott. — No, melyiket akarod? — Azt, abban az ezüstpaipirban — nyúj­totta ki ujját szipogva a kis kofa s egy fitty­re letörölte könnyeit. Sábi Nyu belépett az üzletbe s megvette a cukrot az ezüstpapírbam. Rettentő ára volt, de kifizette, mert úgy kívánta a becsület. S odaadta a kislánynak. — No, most haza mehetsz. Azzal szemére húzta ütött-kopott ka­lapjait s arra gondolt, hogy ha ezt megtudják a Szent László-téren, neki szégyenében azonmód, de még abban a percben világig kell bujdosnia. vetségi tanács mai ülésén, amelyen a ma­gyar kölcsönről fognak tárgyalni, esetleg a kisantant képviselőit is meg fogják hall­gatni. A cseh sajtóiroda teadencBzus jelentése A cseh sajtóiroda Párisból, a népszövet­ségi tanács üléséről az alábbi jelentést hoz­za, amelyet: forrására való tekintettel teljes fenntartással közlünk: A népszövetség taná­csa ma délelőtt 11 órakor ült össze, hogy a többi között a Magyarországnak nyújtandó 250 millió aranykoronás kölcsön ügyében végleges döntést hozzon. Párisi körökben meg vannak győződve arról, hogy Magyaror­szág jelenlegi helyzetéért saját pénzügyi és gazdasági politikája felelős. Az 1919 óta meg­ismételt ama kijelentésekkel ellentétben, hogy a megcsönki tolt Magyarorszáig nem le­het életképes, a szakkörök úgy vélik, hogy Magyarország gazdaságilag nagyon is meg­állhatná a helyét. Azon a nézeten vannak, hogy Magyarország gazdasági újjáépítésének eredménye a szomszéd államokkal való bé­kés együttműködéstől függ. Ezért azt kíván­ják, hogy miként Ausztria, úgy Magyaror­szág is újólag kötelezze magát arra. hogy a szomszéd államok területi integritását t:sz- teletben tartja és velők barátságos viszonyra fog törekedni. Egy idegen felügyelet alatt ál­ló Jegybank alapítását is tervezik és a köl­csön b;ztoS'i'tokaképpen a vám-, a dohány- és sómonopoTumbó' eredő jövedelmeket, vala­mint a cukoradóból eredő jövedelmek leköté­sét fogják kérni. Mivel a kölcsönt nem a nép- szövetség biztosítja, az a’áirók érdekében ki­terjedt ellenőrzésre lesz szükség. Az ellenőr­zést egy főbiztos és egy ellenőrző bizottság fogja végezni. Arra számítanak, hogy Ma­gyarország két és fél év múlva abban a hely­zetben lesz, hogy már jóvátételt fizethet. Vé­gül azt állítják, hogy Magyarország jelenlegi gazdasági és ipari politikája nem alkalmas az ujjáépTésre és ezért politikájának meg­változtatására kell törekednie. A Trifeuna a garanciából A Tribuna Nagy Emil dr. magyar igaz- ságügym-íniszter prágai tárgyalásairól iirva, ériinti a miagyar kölcsön kérdését is és cik­kének végén ezeket írja: „A magyar kor­mánynak meg kell engednie, hogy szom­szédai kezükben nemcsak gazdasági, hanem politiiai biztosítékokat is akarnak látni.14 Februárban állítják föl a Jegybankot Az önálló magyar Jegybankot februárban állítják föl. A Nemzeti Újság értesülése szerint addig mérsékelt, megoko't infláció lesz, de februártól már az önálló Jegybank elégiti ki az összes hiteligényeket. A Jegybank 30 millió aranykorona alaptőkéjét már túlje­gyezték. Gyorsított eljárásban tárgyalják a földbirtok­ul) ve Hát A nemzetgyűlés mai ülését 11 órakor nyitotta meg Huszár Károly alelnök. Napi­rend előtt a nemzetgyűlés többsége elhatá­rozta, hogy a földrefonnnovellát gyorsított eljárásban fogja tárgyalni. Farkas István (szociáldemokrata): A hitbizományok és az egyházi birtokok felosz­latását sürgeti. Erns't Sándor: Kifejti, hogy az idők fo­lyamán az egyházi birtokok nem nagyobbod­tak, sőt ksebbedtek. Az egyházi birtokokat mentesíteni'kell a reform alól, mert azok jö­vedelmét kulturális célokra használják föl. Dénes István beszéde után Pikler Emil a napirendhez szólva sas-év át ette az egyetemeken előfordult vere­kedéseket. Megemlítette, hogy a dobutcai verekedéssel kapcsolatban két lap gyilkos­ságra uszított. Vass József helyettes miniszterelnök: Ezeket ia közleményeket nem olvasta, mert ezeket a lapokat sohasem olvassa. (Zajos helyeslés a Máz minden oldalán, kivéve a fajvédőket.) Az ügyészségnek generális uta­sítást adott ki a kormány, hogy ilyen ese­tekben eljárjon. Mindazokat, akik most, a miniszterelnök külföldi tárgyalásai alatt ide­haza a rendet megbontják és ezzel az ország ellenségeinek tesznek szolgálatot, a kor­mány különös szigorral fogja megbüntetni. Szerencsére csak izolált esetről van szó. Ha a verekedések megismétlődnek, a kor­mány bezáratja az egyetemeket. Az egyete­mek bejáratát a kormány intézkedésére be­zárták. Hivatásos 'altisztek engedik be csak a 'hallgatókat. Az egyetemek környékét erős rendőri készültség szállta meg, hogy az ese íl eg'űs rend bont ásoka t megakadályozza. A Ház a miniszter válaszát tudomásul vette. Az ülés délután 3 órakor ért véget. Klebelsberg a verekedésről Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter egy újságírónak -kijelentéite, hogy a kor­mány semmiféle rendzavarást nem fog el­tűrni és a rendbontókkal szemben a legkér- ilelhetetienebb szigorral jár el. A magyaróvár! választás Ma reggel kezdődött meg a Giesswein Sándor halálával megüresedett magyaróvári kerületben a választás. Délben tizenkét óra­kor a leadott szavazatok így oszlottak meg: Kühne Lóránd egységespárti 960, Anka Já­nos fajvédő 166. Kühne megválasztását bizo­nyosra veszik. Délután fél 5 órakor a szavazatok állása a következő: Kühne 2440, Anka János 623, A romáim a gyár tárgyalások A román magyar pénzügyi albizottság újra megkezdte munkálatait. A magyar delegáció kifogásokat tett a román javaslat egyes pont­jaira nézve és azt követelte, hogy a szerző­désben a letéteket, pénzalapokat és kollektív alapokat töröljék. A resfuticiós bizottság az összes pontokban megegyezett. Elfogadta a magyar delegáció ama kívánságát, hogy ke­reskedelmi bizottságot létesítsenek, mely a magyar-román kereskedelmi szerződésről tárgyalna. Általános posta-és fávirósztrájk Ausztriában Bécs, december 10. Ma reggel hat óra­kor sztrájkba léptek az osztrák postai és táviróalkalmiazottak. A sztrájk proklamálását szombaton határozta el az akcióbizottság. Az összes postahivatalok zárva vannak, a bél­és külföldi távirószolgálat szünetel. A vas­utasok szolidaritásukról biztosították a pos­tásokat, azonban eddig még nem mutatnak hajlandóságot a sztrájkbalépésre, csak annyi­ban támogatják a sztrájkot, hogy semmiféle postát nem továbbítanak. A sztrájk miatt a tőzsde zárva van. Rövid táviratok A bolgár községi választásokat február 15-én tartják meg. A bolgár király tegnap délután három óra­kor trónbeszéddel nyitotta meg az uj szobranje első ülésszakát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom