Prágai Magyar Hirlap, 1923. december (2. évfolyam, 273-295 / 426-448. szám)

1923-12-07 / 278. (431.) szám

Péntek, december ?. 3 Bethlen is fiailag a hüllőid! kölcsönről Nem bélyegzik le a bankjegyeket — Tárgyalják a földi eformnoveliát — Szillágyi interpellációja a Prónay - ügyről Budapest, december 6. (Budapesti szerkesztőségünk telefonje- töntése.) A nemzetgyűlés mai ülésén folytat­ták a földbirtokreformjavaslat vitáját. A vita előreláthatóan még hosszú ideig el fog hú­zódni a kormánypárti oldalon azonban szá­motok azzal, hogy -legkésőbb a jövő hét végére sikerül a vitát berekeszteni és a szavazást megejteni. Ebben az esetben az­után a pénzügyminiszter még a jövő hét vé­gén beterjeszti az in'demnltási javaslatot, amellyel szintén röviden végeznének. A kor­mány még karácsony előtt tető alá akarja hozni az indernn-itást, hogy az exéexet el­kerülje. Tekintettel az ellenzékkel megkötött megegyezésre, azt hiszik, hogy a kormány­nak ez a terve nem fog akadályokba üt­közni. A mai ülésnek, amelyet meglehetősen üres padsorok előtt 11 órakor nyitott meg Szcitovszky Béla elnök, csak egy szónoka volt: Szeder Ferenc sízociátdemorata kép­viselő, aki három és félórás beszédével tel­jesen kibeszéli te az ii est. A földreform végre­hajtásáról beszélt, végül pedig arra a meg­állapodásra jutott, hogy mivel ugyanazon az állásponton van, mint nagyatádi Szabó István földmáveíésügyi miniszter, a javas­latot U;ni fogadja el (?). Az ülés fél három óraikor ért véget. Bethlen és Kállay a kölcsönről Az egységes párt tegnap este pá-rtv-acso- rát tartott, amelyen Mayer János pártelnök feiköszöntötíe Horthy Miklós kormányzót névnapja alkalmából. Utána Görgey üdvö­zölte Bethlent és KáJlayí -a kölcsön sikere alkalmából és kérte a pénzügyminisztert, hogy nyugtassa meg ia közvéleményt a köl­csönnel kapcsolatban elterjedt súlyos fölté­teleikről, majd Bethlent biztosította arról, hogy a párt sohasem volt olyan egységes, mint most. Kállay Tibor pénzügyminiszter nagy beszédében kijelentette, hogy London­ban és Parisban a magyar kormány a leg­nagyobb megértéssel találkozott, ez azon­ban nem jelenti azt, hogy mindent a külföld­től kell várni. — Minden erőnket meg kell feszítenünk — mondotta —, hogy saját erőforrásainkat saját boldogulásunk szolgálatába állítsuk. Az elterjedt rémhírekről megállapítom, hogy megokolatlarcok. Jelenleg az ügy érdekében bővebben nem nyllatkozhatom, csak annyit mondok, hogy szükségünk lesz arra, hogy végrehajtsuk a múlt évben és az idén hozott törvényeket. A baj eddig az volt, hogy eze­ket a törvényeket nem eléggé szigorúan haj­tottuk végre és ennek következtében nagyon elszaladt tőlünk a korona. Ezenfelül szüksé­günk lesz a Jegybank megszervezése céljá­ból egy belső kölcsön fölvételére. Azt hi­szem, fölösleges, hogy a társadalmat segít­ségül hívjam, mert úgyis mindenki teljesíteni fogja kötelességét. Azt, hogy milyen eszikö- j zöket fogunk választani, még nem mond-! Itatom meg. mert ez a parlament elbírálása j alá esik. Áldozatkészséggel el fogunk jutni oda, ahova eljutni akarunk. Bethlen István gróf miniszterelnök eze­ket mondotta: — Eljön majd annak az ideje is, hogy ezekről a kérdésekről bővebben nyilatkozha­tunk. Tudóin, hogy ezért majd az ellenzék támadni fog. Ahhoz, hogy személyemet tá­madják, hozzá vagyok szokva, ezek a táma­dások nem izgatnak és kijelölt utamtól le­fognak eltéríteni, mert magam mögött érzem a párt teljes erejét. További kitartást kérek. (Zajos éljenzés.) A vacsora után a pénzügyminiszter ki­jelentette, hogy szó sincs arról, mintha a kormány a pénzt lebélyegeztetni vagy a de­pókat lefoglalni szándékoznék. Ausztriától eltérően a magyar kormánynak kevés uj in­tézkedésre van szüksége a bevételek bizto­sit ásána. Ezek az eszközö.k már megvannak, de a korona romlása miatt nem lehetett eze­ket eddig végrehajtani. Most csak néhány pótintézkedésről lehet szó. A külföld bizal­ma csak akkor szilárdulhat meg, ha a bel­föld bízik és meghozza a kibontakozáshoz szükséges áldozatokat. Bethlen vasárnap utazik Párisba Kállay Tibor pénzügyminiszter és Po- povics Sándor az állami Jegyintézet kor­mányzója ma újból tárgyaltak a nagybankok képviselőivel. Vasárnap mindketten Bethlen István gróf miniszterelnökkel együtt Párisba utaznak a népszövetség ülésére. Pénzügyi körökben úgy tudják, hogy a kölcsön likvidá­lása áprilisra várható, de előbb az önálló Jegybankot meg kell szervezni. Ez azonban csak aktkor történhetik meg, ha a népszö­vetség szakcönálta a pénzügyi albizottság határozatát. A Jegybank alaptőkéje 30—40 millió aranykorona lesz. Ennek egy részét a kormány fizetné be az állami Jegyintézet ércfedezetéből, a többit pedig a nagybankok és a magánosok fizetnék be idegen valutá­ban. A Jegybank megalapításával egyidejű­én megállana a bankóprés, stabilizálódna a korona és az árak is állandósulnának. A forgalomban lévő bankjegymennyiséget nem növelik, mert nincs annak növelésére szük­ség. A drágaság sem fog fokozódni. A nemzetgyűlésből A nemzetgyűlés tegnap délutáni folyta­tólagos ülésén Szilágyi Lajos interpellációt intézett a miniszterelnökhöz Prónay Pálnak egyik régebbi kijelentése miatt, amelyben Bethlen szavahihetőségét kétségbe vonta. A miniszterelnök szavahihetősége — mondotta Szilágyi — az államélet zavartalanságának előfeltétele. Ezután íöloévásott egy okiratot, amelyet a kormányzó, a nrniszterelmök és Belitska volt honvédelmi miniszter is alá­írtak. Ebben az áll, hogy Prónay, ha az ál­lami érdekek már nem kívánják meg a had­seregből való távolmaradását, újból vissza­léphet oda. Ennek az okiratnak a kiállítása azután történt, mintán Bethlen megígérte az ellenzéknek Prónay eltávolítását. Egy másik Okirat, amelyet csak a kormányzó irt alá, elsőbbségi jogot adott Prónaynak egy pa­rancsnoki helyre. Az interpelláló mindezek­ből arra következtet, hogy Prónay jogosan kívánja a hadsereg kötelékébe való vissza­vételét, de leszűri belőle azt a tanulságot, hogy a kormány ismételten félrevezette az ellenzéket. Az interpelláció katonai vonatko­zású részeire Csáky Károly gróf honvédelmi miniszter nyomban válaszolt. Tiltakozott az ellen, hogy a kom árny zó nevét bevonják a vitába. Kijelenti, hogy mindkét okmányt Bethlen miniszterelnök is aláírta. Prónay maga kérte a hadseregből elbocsátását, de mivel nehéz időidben nagy szolgálatot telje­sített, nem lehet vele úgy elbánni, mint más­sal, ha önként távozik. Csak a haza érde­kében cselekedett, akii neki ilyen okiratot ki- álitott. Prónay jelenleg rendelkezési állo­mányban van. Karácsony után tárgyalják az Uiain-ügyet Ufain Ferenc, Bobula Titusz és Szemere Béla ügyét a budapesti büntetötörvényszék előrelátha­tóan karácsony után lógja letárgyalni. A főtárgya­idat minden körülmények között újév előtt tartják meg. Andrékát menesztették Rakovszky Iván belügyminiszter ma fölmentette állásától André'ka Károly detok- tiviőnök-íökapitányhelyettest LJcrctc:. An- drékát ezentúl a kihágás! ügyek másodfokú elbírálásával bízták meg. — (Stéfán Ágoston Máramarosszigeten tartózkodik.) Ruszinszíkói szerkesztőségünk jelenti: A lengyel-ruszin Jégióperből jól is­mert Stéfán Ágoston, Ruszkakrajna egykori kormányzója, Máramiarosszigetre érkezett. Stéfán Ágoston a kommün bukása után el­hagyta kormányzói székét és Lengyel- országba menekült. Azóta is sokat hallatott magáról és nem egyszer nagy zavarokat idézett elő Ruszinszkóban a hírlapokban megjelent leveleivel. Most családi ügyei el­intézése céljából tartózkodik Máramaros- szig eteti. MfOHREM — (A prágai meteorológiai intézet időjóslása) december 7-ére: Az időjárás nem változik. — (Ravasz László székfoglalója a Kis- faludy-társaságban.) Budapesti szerkesztősé­günk jelenti telefonon: Ravasz László bu­dapesti református püspök tegnap tartotta meg székfoglalóját a Kisfaludy-társaság- ban. Először Gárdonyi Géza érdemeit mél­tatta, akinek helyét betölti a társaságban. Ezután megtartotta előadását „Műélvezet és mübirálat“ elmen. Az egész előadás szug- gesztiv erejével lekötötte a nagyszámú hall­gatóság figyelmét. Előadása végén a tudós püspököt meleg ünneplésben részesítették. — (Kisgazdapárti gyűlés Abafalván.) Rimaszombati tudósítónk jelenti: December 2-án a magyar kisgazdapárt gyűlést rende­zett Abaiaiva községben, amelyen a község lakosai úgyszólván teljes számmal résztvet- tek. A vidékről is sok érdeklődő jelent meg. A gyűlést Demeter Lajos sajószerctkirályi pártelnök nyitotta meg. Nagy Sándor kör­zeti főtitkár ismertette az általános politikai helyzetet, a szervezkedés fontosságát és elő­nyeit, valamint a párt programját. A beszéd hatása alatt a jelenlevők egyhangúlag ki­mondották a párthoz való ragaszkodásuk ki­fejezése mellett a párt újraszervezését s megválasztották annak tisztikarát. Elnök lett Molnár János, alelnök Molnár Viktor, jegyző Sulyok Kálmán, pénztárnak Kosztár György, intézőbizottsági tagok Varga István, Kosztur Ferenc, Kosztur József és Szivec János, a •körzeti választmányba kiküldöttek az elnö­kön kívül Ondrejcsák György, Kosztur Fe­renc és Kosztur György. A választás meg- ejtése után Sulyok Kálmán plébános tolmá­csolta az egybegyűltek nevében és megbizá­‘ Az öreg atyai kézzel karolta át. A szél íhadoszlopai csengve-recsegve kaszálták az árva hegyeket, mintha a mesék lovashunjai dandár óznának elő a múltból, világűrből. Lenn, az első kisfaluban harangozni kezdtek. Utóbb hallotta az öreg pásztor, hogy nem húzta senki, mert amikor Cseke bá, az százegy éves mágusember utolsót for­dult az ágyon, szólni kezdett mind az összes harang. Mindak-ettő, jobban mondva, mert annyi van. Magától kezdett szólni mindaket­tő! Ez is azért kandalt olyan frissen, mert Cseke bá utolsó szónak,- végrendeletnek ezt kajátotta: — Met ez Csaba! . . . met ez őü Húzzátok eléje! mindazösszest! Az emberek, utóbb az öreg pásztor is, nevettek rajta. Bolond vói az öreg! Okos ember vói, de bolond is! Méghogy Csaba! Van is annak más dolga, hogy megnyergelje <1 Nemerét! Ámbár ki tudja?! A harangok szólanl kezdtek és százegy év nagy idő. Azalatt a megtudhatalant is kitanulhatja, aki ért '.hozzá! Látszatra, csak a Nemere vágja cscnífürész- sze! az emberek, dolgok húsát, de szól a ha­rang s bizony, meglehet, hogy a halottak is élnek! Péter csak kis darabig hallgatott: — Gyerünk be! Majd ott tovább mon­dom! Itt úgyse hallja! Az öreg kelletlenül Mpászkodotí fel. A harangok hol gyengébben, hal erősebben, né­ha szinte az akioktól csengettek a fülébe, más­kor meg mint kibontott, hosszú pántlika húz­ták el messzire, elhalkultak, elnémultak. Ilyenkor csak a szél zúgott, kígyózva tépte magát s egyszerre bimm-bamm, csirig-cseng itt voltak megint a harangok. Tetszett a dolog az öregnek. Emberek szavát érezte az érc riadt hangjában. Bosz- szus volt. hogy másodszor tesz ellené Péter rövid idő alatt. Kimásztak a bujó-lyukból. Ha akartak volna se tudtak volna feláliani. Nagy kínnál csúsztak hasmánt a karámba. Benn leültek a subára. Az öreg ma na­gyon jó akart lenni. Szelíden szólott: — No mondd Pétör! — Hol hagytam el? Hát ott . . . hogy vótaim is, . . . vótam is nála! A 'háborúból meggyűltem, vót egy kevés pizern! Úgy sze­reztem ni, ahogy lehetett! De mán akkor rég nem irt, meg nagyon nem is szerettem éri, hogy Pestre ment szolgálni! Aszónta a dok­tor, hogy azér fogok még kelleni neki na­gyon is! Veszek egy jó rugós falábat, észre se veszi a kutya se, hogy köcsönkért szer­számon továbbítom magamat. — Alig tudtam mászni, már vonatra ka- packodtam. Nem járt rendes vonat, de íel- kunyoráltam magam egy valamilyenesre, marbavagónba. Oszt egy állomáson szépen felrobbantunk! Aszón ták nekem, hogy kon- zerva van a vonaton. Apedig fel nem rob­ban, az Isten vegye el a jókedvű! Komolyabb sértés nem esett rajtam, de lássa, a képem emberi formáját otthagytam! . . . Hogy nem . . . nem dögilik meg az ilyen . . . nyo­morait! . . . — Csak nem sírsz, Pétör? Ha túlélted, tán el is tudod mesélni? Vagy olyam em- bör! . . . — Túléltem, de mondom magának, szivretett kézzel, hogy alig! a'lig! De nem azt, hogy ördögé lett a pofám, hogy most mán sánta-ördög vagyok! Azt akkor nem is tudtam! Láttam a tükörbe, nemmondom, de akkor még piros vót, nem olyan borzasztóan csúnya! Nekem csak a lábam hiánya fájt!... Dehát mondtam jószívű' lány vót Juliska, mindig, szépderék; jány vót, de szépderék le­gény vótam én is, hát szerethetett is! Rátarti vót, nemmondom, de szép is, jó rs, az illik a lánynak, legyen szép meg büszke, igyenes is, méltóságos is! Nohát hamar levették a kötést a képemről! Hamar fel Pestre, min- gyá az ortopédia bótba! Nernrnondom egy kicsit csalódtam, mert nyekkent egyet-egyet az a láb is, de legalább vót formája s mán én csak Julist akartam látni! . . . Fijákerba mentem hozzá, de nem tudom, hogyan gyüt- tem el onnan! . . . Rámnézett, láttam én jól, mit néz, láttam és már olyan nézést nem- egy-et ... ott vót nála egy villanyoskalauz, asszonta az a vőlegénye! . . . Legyintett egyet Péter. Az öreg is lé­gyintett és elborult a szeme. Olyanokat mon­dott, amilyeneket Péter még sose hallott tőle: — Aza!... bestia mind!! — Vagy kitudja, Andri bá! Meg kell ér­teni, hogy az asszony a testyit akarja az em­bernek, nem a lelkit!... No, oszt lementem, de annyival se maraszíott, hogy üljek lel! Vártam egy sarkon sokáig, egész estig ültem egy pádon, akkor mondom magamnak, hogy no, félember, hajjmegü Bicegek előre, any- nyira se tudtam a világról, hogy egy vala­milyen halált akartam vóna! Egyszer, mán sötétedett, de úgy lökdösött az a sok cifra, hogy majd fődre taszítottak, minden percben. Amikor jön szembe nagy robogással egy vil­lamos, elől a vőlegény, mellette áll Julis!... Én ráléptem a sin re ... — Nemondd — képedt rá az öreg juhász —, csaknem akartál igazán... — Debizony, Andri bá!... aszondtam, no gyere villamos... szeress te, ha mán Julis nem!!... — Megállt előtted?!.., vagy elhúzott gyorsan valaki?! — Néma!! Megölt az!... Jól megütött és átment... a falábamon ... Keserűt nevetett Péter. Úgy nevetett, mint mikor, régen, a gonosztevő hátát tüzes fogóval simogatta meg a hóhér. — Úgy nevet, úgy, úgy... szegény Pétör, — vélte gondo­latban Andri bá. — Kiszedtek alóla!... körülsajnáltak, nemmondom, Julis is segített... beraktak egy kocsiba, mellém ült- valaki. Kutya bajom vót. megmaradtam ennek a csudaszép világnak. Andri bá!... De mikor ott ültem a sínen... s a lábam összetörve, mintha fejszével szerte­hasogatott fa tuskó vóna... az emberek mondták, milyen szerencséje van!!... néme­lyik mosolygott is ... De nem ez fájt nagyon, méghogy szerencsém van ... nekem!... Julis ölt meg engem akkor... Julis!... mer ^szonáta: lássa, lássa, Pétör, mér nem vi­gyáz, most egy másat kell venni!!!... — Ne szeresd, utáld! — szólt az öreg —, rosszszivü, rosszfajta vót a te Julisod!... condria!! — Nem az vót, Andri bá!... Csak mekkel érteni, hogy az asszony a testyit akarja az embernek, nem a lelkit! — igy Pétör — és ez az én tapasztalatom! — De az nem úgy szólt, amit mindig mondogattál, hogy az ember vágyik az asz- szony után, érte kell menni, szeretni kell! —• ellenkezett Andri bá. — Azt is mondtam! Mer igaz az is! Az ember, az más! az akarja az asszonynak a lelkit is! Azér mondogat olyan dolgokat, ami­ket maga se hisz! De mondogatja, csakhogy magát biztassa!... De mikor aztán rájön, hogy nem igaz __ akkor az megöli.. az ig azság!... mint engem! Fölállott és megrázkódott Péter. Vette az ágasra akasztott kis széket, vette a sarokban álló két sajtárt. Már régen nem nagyon tudja elgondolni, mit csinál! Most is: sarokban a sajtár, a kisszék meg az ágason! Az ajtóban visszaszólott: — Elmúlt az öreg idő! Andri bá is talpra ugrott. Úgy bírja még magát, mint a fiatal! Fürgén lépdelt a karám felé, amerre Péter ment. A sikhely szélén visszafordult és elnézett a messzi Bárcaságon. Végtelen nyugalom öntötte el a szivét. Boldog volt, hogy Péter ezentúl már mind­örökké vele marad. Sétálón tartott a karámnak. A juhok ug­rálva tódultak melléje s a kezét nyaldosták. Péter a sarokban ült a kisszéken. Keze alól opálos sugárban zenélt a tej a sajtár falán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom