Prágai Magyar Hirlap, 1923. november (2. évfolyam, 248-272 / 401-425. szám)

1923-11-22 / 265. (418.) szám

Csütörtök, november 22. SZSNHÁZ ES ZENE (*) Az ungvári magyar színház. Ruszinszkói szerkesztőségünk jelenti: A ntszinszkói magyar színtársulat Ungváron a szezon megnyitása óta változatlanul és állandóan zsúfolt házak előtt ját­szik. A tavalyi nagy részvétlenség után jóleső ér­zéssel könyvelhetjük el azt a kulturszempontból határozottan számottevő eredményt, hogy Ruszin- szkó magyarsága végre teljes tudatára ébredt nemzeti művészete iránti kötelezettségének. De Horváth direktor is igyekszik minden tőle telhe­tő módon kiérdemelni a lelkes támogatást. A leg­utóbbi előadások közül különösen Lengyel Meny­hért „Talfun“-jának fölelevenitését és Ofíenbacli örökbecsű müvének, az „Orfeusz a pokolban14 ci- mü szatirikus operettnek a reprizét, továbbá a „Lengyel zsidó44 klasszikus előadását kell kiemel­nünk. Az elmúlt hét színházi estéit különben két­szeresen érdekessé és értékessé tették Faragó Ödönnek, a szlovenszkói magyar színházak volt igazgatójának sorozatos ungvári vendégjátékai. Faragó direktor még ma is kitűnő színész s úgy az operettekben, mint a komolyabb, a legkomo­lyabb műfajban is derekasan megállja a helyét. Ungvári vendégszereplése tulajdonképpen csak három napra volt tervezve, de közkívánatra meg lett hosszabbítva egész a hét végéig. Az első vendégjáték alkalmával a közönség megható, szép jelenetnek volt tanúja. A ruszinszkói magyar színtársulat két művésznője, Zöldi Vilma, a kiváló drámai hősnő és Egry Berta, a népszerű kómika, kik pár évvel ezelőtt még Faragó kassal társula­tának a tagjai voltak, gyönyörű babérkoszorúval lepték ineg egykori igazgatójukat ÍTI—) {*) A „Hasis44 premierje. Budapesti szerkesz­tőségünk telefonjelentése szerint a budapesti kri­tika elismeréssel fogadja Berény Henriknek és Kardos Andornak tegnap este a Városi Színházban bemutatott egészen újszerű mimodrámáját, a „Ha­sisat. A darab, mely egy előjátékból és három felvonásból áll. tökéletes opera ének nélkül, mert a zenei rész fölépítése és kidolgozása teljesen operaszerii, de az operai éneket a mimika pótolja. A darabot, melynek tartalmút tegnap ismertettük, a közönség is lelkesen és a tetszésnek minden nyilvánításával fogadta. (*) Expresszionista tánc. Budapestről jelentik: Az elmúlt napokban Budapesten tartózkodott Herwarth Walden, a „Sturnrt című expresszio­nista lap szerkesztője és felolvasást tartott az expresszionista művészetről. A szerkesztő Buda- peten felállítja a Sturm fiókját s az expresszionista ránc bemutatása céljából Ingeborg Lavan Torrup asszonnyal, a világ leghíresebb expresszionista táncosnőjével fog még ebben a szezonban estét rendezni. (*) Cár és ács reprize Budapesten. Budapest­ről jelentik: Lorzing értékes régi operáját, mely harminc év előtt a Nemzeti Színházban került színre, felújítja a Városi Színház Az ónéra szö­vegét Harsány? Zsolt dolgozza át. A főszerepeket Kőszeghy Erzsi. Sárossy Mihály és IMnoky Vik­tor éneklik. A reoriz december vége felé lesz. (*) November 28? a Pompadeur pesti premier­je. Budapestről jelenük: Fali Leó operettjének, a ..Pompadour“-nak visszavonhatatlanul november 28-án lesz a bemutató előadása a Fővárosi Ope- rettsrtnházban (*) Fedák szini~azgefá lesz Amerikában? A „Ma Este44 című nesti színházj lan közli azt a hirt, hogy Hódos'y magyar származású amerikai im- pressr*Hó Amerikában sHnbá^af alap't s aiáulatot tetr Fedák Sárinak, ho^y vóíWrt el a létesülő s-föi^áz egyik igazgatói állasát. Fedák még nem döntött (*) Várnav Lász'ó Ungváron. Ungvári tudósí­tónk jelenti: Várnay László, n kiváló táncos komi­kus, ki tavaly a budapesti Biaha Lujza-Szinház tagja volt- jelen'eg a ruszinszkói magyar színtár­sulatnál, Ungváron játszik Szép tehetségével, öt­letes, fürge és vidám játékával rövid idő alatt any- nyira a közönség szivéhez férkőzött, hogy ma már a társulatnak e<nnk lígnéoszerübb rtgja. Vár­nay mindig és min'ále szereokörben otthon van. De a legnagyobb sikereit mégis utánozhatatlanul kedves és eleven siheder, burleszk-alakitásaival éri el. Szellemes rögtönzése, betétjei és aktuális kupiéi is mindig a közönség nagy tetszésével ta­lálkoznak. Partnere Barna Sávi szubrett-primadon- j na, aki Várnay Lászlóval együtt a közönség ked- j vence A Barna—Várnay-pár az elmúlt hét szom- batián Munkácson kabarézott — nagy sikerrel. |----- (Ti—> i (*) A budapesti Nemzeti'Színház szlovenszkói , vendégszereplése. Budapestről jelentik: Polgár Géza hír:apiró tárgyalásokat folytat a Nemzeti Színház több művészével, akiket rövid vendégsze­replésre akar vinni Szlovenszkóba. A Nemzeti , Színház tagjaiból álló kisebb társulat néhány mo- i dern darabot játszana el Pozsonyban, Kassán, Lo-1 soncon és más városokban. (*) Színdarabot irt a magyar miniszterelnök j felesége. Budapesti szerkesztőségünk jelenti: Egy i színházi lap azt a liirt közli, hogy Bethlen István- j né grófné, a miniszterelnök neje színdarabot irt, melynek főszerepét Fedák Sárnak szánta. (*) Hibaigazítás. A P. M H. keddi számában budapesti jelentés alapján ,Uj operettek44 cim alatt azt irtuk meg. hogy a búd pesti Városi ^zin'náz ez. évadban előadja Lehár Ferencnek Bacchus éjjé44 című operett'ét F közlésünkben o budapesti híradás tévesen említi szerzőként Le^ár Ferencet, mert az operettet Oranichsta^dten Brúnó bécsi zeneszerző komponálta. E tévedést a szerző ré­széről hozzánkintézett kérésre helyreigazítjuk. A kassai magyar színház műsora: Péntek: Tangókirálynö. Szombat: Tangókirálynő. Vasárnap délután: Cseregyerek. Vasárnap este: Tangókirálynö. Hétfő: Sárgacsikó. Az ungvári magyar színház műsora: Péntek: Tangókirálynö. Szombat: Tangókirálynö. Vasárnap: Tangókirálynő. A prágai német színház műsora: Péntek: Pompadour. Szombat délután: Az újságírók. Szombat este: Figaró házassága. Vasárnap délelőtt: Kamarahangverseny. A prágai mozgóképszínházak műsora: Koruna: A böregér. Lucerna: A nyomorultak. Sanssouci: A Montmaríre királynője. KiZfAZMSM A szlovenszkói gazdák kongresszusa Pozsony, novömíb&T 21. (Pozsonyi tudósítóink ieiefaiiieletnéiése.) Az Oszge ma délelőtt tartotta közgyűlését, majd országos kongresszusát. A közgyűlést délelőtt 10 órakor nyitotta meg MécsiiíszKy Gyula elnök. fölpanaszolta, hogy a 'tagok nőm fizetik tagsági járuléka'kát. és 171,000 korona líMriaúékbán 'Vamnák. Fíein .Gyufa föl- is'z'áíaáájsa után megejtették a választásokat. Az elnöki tanácsot három taggal: Gold­sohimté'dií Ernővel, Böhtm Szaniszlóval és Pe- ■sek Bohiunrillal egészítették ki. Az igaagató- váliasz talányba nyolc tagot választottak be. Szemző Béla indítványára elhatározták, hogy Nyitrán mezőgazdasági egyesülőtet ala­kítanak. A kongresszust 11 órákor nyitotta meg Melcsimézky elnök, aki kifejtette, hogy az ál­lamnak is érdeke, hogy a mezőgazdaság vé­delmére siessen. Ina lyányára a kongresszus üdvözölje Maisaryk elnököt, Hodzsa és KáltTay minisztereket. Katona Móric határozati javas­latát, amelyben tiltakozik az ellen, hogy a gazdákra a kollektív szerződési akarják rá- oktrojáhii, egyhangúan elfogadták. A kon­gresszus követelte, hogy vitás ügyekben .ne választott, hanem a hig.getOen rendes bíróság döntsön. Követelik az 1907. évi 45. törvény­cikk életbeléptetését. Staub Mihály az aktuális mezőgazdasági problémákról. Reász Gyula egyesületi ügyész pedg a több térin elás válságáról tartott elő­adást. Perg'.er Hams a szociális biztosítás kér­désével foglalkozott. Sínger Mátyás, a keíetszíóvenszkóí gaz­dák kiküldöttje határozati javaslatot terjesz­tett elő, amelyben a vagyondézsma novelíi- zálásáí, a forgalmi adó leszállítását, a vasúti díjszabás csökkentését, az agrárvámok be­hozatalt és a Magyarországgal, valam nt Romániávai való határok azonnal való meg- nyi ásót követelte. A kongresszus a határo­zati javaslatot egyhangú lelkesedéssel elfo­gadta. Végül Balogh Gábor lévai földbirtokos javaslatára elhatározta a kongresszus, hogy a szlovenszkói képviséltekkel érintkezésibe fog lépni, hogy a vagycudézsma ii^vellizálá- sá t keres a í ü'lv igyák. A kongresszust, mefy délután kéj órakor véget ért, a Carlton-szálíóban díszebéd kö­vette. — Gyümölcs- és fözeléktennés. A fö’dmlve­lésügyi nrnisztérium a gyümö’cs* és főzelékter- més októberi állásáról a következüket jelenti: Október első felében meglehetős bő volt a csapa­dék, míg a második felében meleg és száraz idő­járás volt.kisebb éjjeli fagyokkal. A szelek miatt leesett a férges gyümölcs. A gyiirnölcseladás jól indult és különösen sok szőlőt adtak el a városok környékén. A szüret október első telében kezdő­dött. A szőlő kisebb volt, mint tavaly, minősége azonban nagyrészt meghaladta az előző évi ini- j nőséget. Szlovenszkóban és Ruszinszkóban az át- i lagíermés eredmény 25—40 hektoliter hektáron- ként, 17—21 százalékos cukortartalom mellett, Morvaországban pedig 13—20 hektoliter hektáron­ként, Csehországban még nem. fejeződött be a < szüret. A főzelék október első felében kedvező időjárás folytán jó termést ígér. A főzeléket nagyrészt betakarították már. Az- eladás különö­sen káposztában nagyarányú . és mázsánként 50— 60 koronát értek el. — Szlovenszkói fizetésképtelenségek. A prá- j gai hitelezői védegylet a következő szlovenszkói fizetésképtelenségeket jelenti: Mayer Adolf keres- j kedő, Munkács, Teichmann Fülöp kereskedő, Mun- j kacs, Donáth Gábor kereskedő Lipíószentrniklós, í Treuhaft Ármin kereskedő, Pozsony, Gros József" órás, Besztercebánya, Ruitiier Róbert kereskedő és a „Sport‘‘-bodega tulajdonosa, Pozsony, Za- c’fiár János üvegkereskedő, Pozsonyszéntgyörgy. — Leszállítják a kereseti adót Szloven­szkón. Pozsonyból jelentik: A Gyáriparos- szövetség szlovenszkói .országos csoport­jának kezdeményezésére a minisztertanács elhatározta, hogy az 1924. évi HL oszt. kere­seti adót m'nt a történelmi ^ országokban fél—4 százalékra leszállítja.; Eddig Szíoven- sxkón 10 százalékos- kereseti adót • szedtek be. ;/ 1*1. ................. — A szlovenszkói és ruszinszkói vetések ál­lása november elsején. A földmivelésügyi minisz­térium a vetések állásáról . kiadott jelentésében Szlovenszkó és Ruszinszkóra • nézve a következő osztályozást találjuk, melynél 1 = nagyon jó, 2 = közepesnél jobb, 3 = közepes, 4 -=a közepesnél gyengébb és 5 = rossz. Vidékenként való felsoro­lásban a vetésekre vonatkozó osztályod számok ebben a sorrendben következnek egymásután: j őszi búza, őszi rozs, őszi árpa, tengeri, cukorrépa, j takarmányrépa, burgonya, vörös lóhere. A nagy- j szombat—nyitrai körzetben: 2, 1, 2, 3, 3, 3, 3, 2: I a Duna—morvái körzetben: 1, 1, 1, 2, 2.5, 3, 3; a j vágujheiy— nyitrai körzetben: 1.5, 1.5, 2, 2, 2.5, 2.5, 3; a miava—írencséni körzetben: 2.5, 2, 2, —, 3, 2, 3, 2; Kozépszlovenszkón 2.5, 2, —, —, 3, 3, 3, 2.5; a Zsolna—privigyei és tniavai körzetben: 2, 2, —, —, 3, 3, 3, 2.5; a’ Felső- és Középgaram vidékén: 25, 2, —, —, —, 3, 3, 3; a rimaszombati körzetben: 2. 1.5, —, —, 3, —,. 3; a Poprád— Hernád Vidékén: 2, 1.5, —, —, —, 3, 3, 3; a Besz- k.ídek és Tátra vidékén; 2.5, 2, —, —, —, 3. 3, —; .Alsószlovens^kó vidékén: I, 1.1.5. —, 2.5, 2 5. 2.5, 2.5: Kassa—-Enerjes vidékén: 2, .2, —, —7, 3, 3 3, 3; Keletsrtovenszkó: 2.5, 2. —, —, —, 3, 3, 3: R11- szjnszkóban: A ruszinszkói alföld: 2, 2, 2, —, —, —, 3. 2; Középrnszinszkón: 2, 2, —, —. —, 2. 3, —; KárnátM’án: 1.5. 2, 2.5, 4. 3. —, 2. 2 5, —. — Veszteséges mérlegek. A „Praga" cseh­szlovák tárház és szállító rt. Brütinben december 4-én tartja tizenharmadik rendes közgyűlését, ame­lyen 4 millió koronát kitevő alaptőkéjének 2 mil­lió koronára való leszállításáról fognak határozni. — A „Kerékpár-alkatrészekgyár r.-t.“ (Prága), mely 1922-ben alakult 2 és fél miliő korona alaptő­kével, első évi mérlegét 284.369 korona veszteség­gel zárta le, melyet részben a kötött tartalékalap­ból fog fedezni és 34 369 korona veszteséget átvisz a következő évi mérlegbe. — Szállítások. A kereskedelemügyi miniszté­rium szállítási árlejtést hirdet a kassai kór­ház részére szükséges 1/750 méter, lepedőnek való vászonra, 150/156 cm széles 2/120 m hosszú, az operációs terembe szükséges 120 cm széles vásznakra és női ingeknek való 80 cm-es \7ász- nakra. Közelebbi részleteket a prágai kereskedel­mi és iparkamaránál lehet megtudni. — Böraukcló. A prágai bőrbeszerző- és érté­kesítő szövetkezei (Prága VII., Llbenska 857) no­vember 27-én délután égy órakor a Central-szál- Ióban nyersbőr és bőraukciót rendez, amelyen 3000 marhabőr, 5000 juhbör és 50 lóbőr kerül eladásra.-}- A budapesti Spódium-gyár terjeszkedése. Budapesti szerkesztőségünk jelenti: A magyar Fpódium-gyár rt. kiterjesztette üzemét egy vér­feldolgozó gyárral, amelyet az újonnan alakuló „Albumin" magyar vérreldolgozó rt. fog átvenni. A Spódium-gyár egy cseh-szlovák érdekeltséggel együtt Becsben csontíeldolgozó-gyárat is alapit Tudvalevő, hogy a Spódiurnnak Magyarországon is van csontfeldolgozó gyára, de a mai Magyar- ország csonttennelése évenként összesen 400 va­gon, holott a csontfeldolgozó üzemek száma ugyanannyi, mint a háború előtt volt Becs csojh- termelése 1500 vagon évente. A Spódium-gyár exportra dolgozik, mivel termelésének csupán 20 százalékát helyezheti el belföldön.-f- Bankszeríi tevékenységre tér át az Egye­sült Fővárosi. Budapesti szerkesztőségünk jelenti: Az Egyesült Fővárosi Takarékpénztárnál újabban nagyjelentőségű tárgyalások vannak folyamatban annak érdekében, hogy a pénzitézet eddigi üzlet­menetétől eltérően kimondottan baukszerü tevé­kenységet folytasson. Ennek keretén belül az. Egyesült Fővárosi a jövőben egyrészt több ré­gebbi iparvállalatba fog belekapcsolódni, másrészt pedig uj ipartelepeket fog alapítani. + A magyar fapiac helyzete. A „Cárpatina44 irja: A magyar fapiac helyzete nem javult. A szükséglet csökkent és az árak a magyar állam- vasúti íariiák emelése ellenére változatlanok. A cseh korona budapesti szllárdulása folytán a szlovenszkói exportőrök cseh koronára szóló aján­lataikat kénytelenek voltak mérsékelni. Magyar koronára szóló, újabban gyakrabban szokásos eladásoknál épületiéért 270—310,000 koronát, lé­cekért 280—320.000 koronát, ácsolt fánál 240­260.000 koronát érnek el köbméterenként ab ha­tár. A helyi piac változatlanul lanyha. A kemény- fapiacon az árak a jugoszláv töigyfaüzletnél elért magas árak nyomán szilárdultak. A Tüzelőfapiacon is kicsi a forgalom, mert a>: időjárás enyhe. Belföldi száraz hasábfa 890 ... 920.0 00 korona, vegyes fa 840—580.000 korona, dorongfa 760—800.000 korona ab rakodóáUomás. Szlovenszkói és erdélyi fában jelentékeny menr- nyiségeket kínáltak 920—930.000 koronáért magyar • határ. Az aprított, házhoz szállítóit üí- zelőfa ára métermázsánként 16.382 korona, vá­gánnyal rendelkező üzemeknél 15.825 korona. A faszénüzlet is teljesen pang. Belföldi faszenet va­gononként 2.8—3 millió koronáért, szfövenszkő: príma árut 3400 —3500 cseh koronáért kínálnak ab határállomás. + Az argentínai gabona útban van Európa felé. Budapesti szerkesztőségünk je­lenti: Arra váló tekintettel, hogy az argentí­nai termés december elején már megjelenik az európai piacon, az Uj Nemzedék munka ­társa megkérdezte Frejr Kálmánt, a tőzsde alelnökit, hogy’' az argentínai gabona Euró­pába való özönlése a magyar gabonaex­portra milyen hatást gyakorol. A tőzsde al- elnöke a többi közt ezeket mondotta: „Az argentínai gabona hatását az európai piacon minden év decemberében érezzük. A magyar búzának Ausztria, Cseh-Szlovákia és Német­ország a legfontosabb piaca és csak kisebb mértékben Svájc. Németország most nem jö­het számba. Ezeket az államokat az argentí­nai buza — Németország kivételével — köz­vetlenül nem érinti, mert Argentína elsősor­ban Angliát és Olaszországot látja el. Az ar­gentínai buza piacra özönlésének azonban meg van a maga nagy jelentősége. Ezzel ma­gyarázhatjuk a buza világpiaci árának ei- lanyhulását és azt, hogy az argentínai buza legnagyobb versenytársának, az északameri­kai búzának árát tizenöt százalékkal nyomta le." A Budapesti Malomegyesület véleménye szerint Délamerika búzatermése az előző évek eredményét is fölülmúlja. Magyaror­szágba argentínai búzát nem importálnak, de megnehezíti a magyar kivitelt Ausztriába és Cseh-Szlovákiába. Az elmúlt hetek árutőzs­dei lanyhasága már erre a körülményre ve­zethető vissza. — Jugoszlávia sevj váL.ia be az osztrák­magyar hadikölcsönökét. Bélgrádból jelentik: A ju­goszláv pénzügyminiszter nyilatkozata szerint az 1924. évi költségvetés összeállításánál még nem vették figyelembe az osztrák és magyar íiadiköl- csönök beváltását, de. lehetséges, hogy erre már a/ 1925-ik évi költségvetésben figyelemmel lesz­nek. ( Devizák PRÁGA —r BUDAPEST BECS BERLIN ZÜRICH November November uO XI/CL XI/20 xi/21 XI/20 xi/21 XI/20 XI 21 XI/20 Práca, ('KehB'/ ovák Korona . . __ __ _ — — 530 — 580.­2057— 2057— 121695 16 7125 16.70 Amsterdam. Hollandi Ionul . 1305 ­1309.­1301.­1305.­7500.­7480.— 26650— 26650— 1569090 216.625 21lr Berlin, német márka ..... 0.0ÖS4 0.CC3C n.roco 0.G062---.--.--­9. 50 11.— — Buenos Aires neso . .................... 11 33.­1137.­1133.— 1137.­-- _--.--­-­-- -­1276800 178 50 173-50 Briisse!. heljra frank ...... <58.75 160.25 158 25 (59 75 930.— 930 — 3254.— 3234— 189525 111720 722190 26 65 26.55 Helsinpfors, finn márka. • . . 93.75 94.^5 93. 5 93 75 — — — Zürich, Éváiéi frank .... 601.75 604.25 603.75 606.25 3440 — 8St= 12325­12325—-- w —___ < h ristiania. norvée korona . . 5C5.75 503,25 »!:­150.75 503.25 2950.— (0183.— 10289— 608475 94­83 75 98.50 24.91 Kopetihásra. dán korona. . . London, l font aterlinp: ... 59-+.50 tó1.50 597.50 <52.75 595.— 152.25 3430.­37.00.­3630— 37100— <2130.­306700— 12130— 305S0D— ez 718200 17955.00 9& Madrid soanyol oeseta .... (.53.­45?.­455.­457.­--.--­3& = 90.30— > — 75-125 75— Milano, olasz líra ....... 149X5 3460-­15075 35:0.­151.25 ‘52.75 885­201-0— 3044— cw 547640 4.775 24.97. Níew York. dollár (kábel) . . . 3660.­3500.­20.00.­70935.— 70935— 1795/50 •>76 ­576— Páris. traacia frank ................... 1 86.625 188.125 185.25 136.75 1090.­1095— 3617— 3817— N 2 3440 .0.775 31 — Stockholm, svéd korona - • • • sli.­516.50 915.50 918.50 5’60— 18470— 18470.­1097250 <51.50 131 50 Boljrrád. ntroszláv dinár . • . 39.51 38.87 39.37 222— 794— 793— 46284 6.425 637 Budapest masrvar korona . . 0.175 0.195 0.175 0.195 — .—--.--­3. 67 3.66 217 0.03 0.03 Bukarest, román lei .................... — .-­— -­101.— 105— 349— 357— 1343­2.875 297 Konstantinápoly török" font • 19.60 20.40 19.60 20.40 — .--­— «-­— .--­— —--.-­683. j0 691.50 688.50 691.50 —.— •- • —--­--.--­—--.-­—- -­So fia. Ooleár tova................. • 23 .55 • 9.95 29. 5 í.9.45 163 — 162.— 590— 531— 33915 475 4 75 Varsé. cntível márka ............... 0. 16 0.175 0.1575 0.046Ö 947.­0.17 tf> 0.C1 0-01 0*28-0 0.02 0.26 —--#-­Bées. os?trák korona • • • • • Rio de Janeiro. I'ra*n. millreis 0.C463 347.­0.05 3 319.­0.0516 349.­0.23 — — — . 58 351120 0,00813 0.00S1 Prága és Zürich 100-as, Budapest, Becs és Berlin pedig 1-es alapon jegyeznek. A márkát mindenütt milliárdos alapon jegyzik ! 1 A berlini jegyzés számai milliókban értendők. 5>

Next

/
Oldalképek
Tartalom