Prágai Magyar Hirlap, 1923. október (2. évfolyam, 222-247 / 375-400. szám)

1923-10-10 / 229. (382.) szám

Szerda, október 10. ________________________ ____________ s — (Körmendy-Ékes Lajos intervenciója két elbocsátott tisztviselő érdekében.) Kör- mendy-Ékes Lajos dr. nemzetgyűlési kép­viselő kérdést intézett a miniszterelnökhöz és a postaügyi miniszterhez Popovics Lász­ló munkácsi postafőtiszt és Debreczeni Gá­bor postaszolga állásából való elbocsátása miatt. A kérdés szerint mind a két tisztvise­lő még 1.919 május elsején letette a hüség- eskiit, de ennek ellenére állásukban nem hagyták meg őket. Popovics Lászlót 1920- ban „felsőbb parancsra*4 Illavára internálták, ahonnan csak három hónap elteltével szaba­dult ki. A két tisztviselő Benes akkori minisz­terelnök fölhívására kérvényt adott be, de ügyük a mai napig elintézetlen maradt. Po­povics ezután kegyelmi kérvénnyel fordult a köztársasági elnökhöz, melyben szolgálat­ra való berendelést, vagy pedig a fegyelmi eljárás megindítását kérte. Erre a kérvény­re nem érkezett válasz. Körmendy képviselő ezért azt kérdezi, hogy miért bocsátották el az említett tisztviselőket anélkül, hogy meg­indították volna ellenük a fegyelmi eljárást, továbbá kérdezi, hogy a miniszterek hajlan­dók-e őket szolgálattételre beosztani, a négy év óta elmaradt járandóságaikat kifizetni és a bűnösöket megbüntetni? — (Rejholec ezredest tábornokká lép­tették elő.) Rejholec Viktor dr. ejredest, a köztársasága elnök katonai irodájának főnö­két tábornokká léptették elő. — (A pozsonyi ítélőtábla elnöke kilakol­tat.) Pozsonyból jelenti tudósítónk: Kováts Ferenc harmincegy esztendeig volt a pozso­nyi Ítélőtábla hivatalszolgája. Ez év február­jában nyugdíjazták. Azóta a házmesteri teendőket végezte a hatvannyolc esztendős ember. Tudtára adták azonban, hogy ház­mestersége csak ideiglenes, mert uj hivatal- szolgákat neveztek ki, azoknak kell az állás és a lakás. Tehát ia lakásból is ki kell mennie az igazságszolgáltatás öreg szolgájának. Először májusban, aztán augusztusban szab­ták meg ia kiköltözési terminust, de Kováts Ferenc nem tudott lakáshoz jutni, tehát nem ment. A táblaelnök erre megindittatta ellene a kilakoltatási eljárást és a járásbíróság a kérelemnek helyt is adott. Most hétfőben ál­lapított ák meg ia végső terminust a kiköltö­zésre. Kováts Ferenc öreg feleségével együtt minden követ megmozgatott, hogy télviz idején ne tegyék ki az utcára. Jarabek Re­zső keresztényszociális városatya eljárt ér­dekében a polgármesternél, aki viszont Faj- nor Vladimír dr. volt uniíikációs miniszter­nél, mostani táblaelnöknél interveniált. Min­den hiábavaló volt. Hétfőn délután két óra­kor végrehajtó jelent meg rendőrökkel a tábla-épületben és Kováts Ferencet harminc­egy évi hü szolgálata jutalmául) kilakoltatták, holmiját az utcára dobálták. - És hogy a hu­manizmus diadala teljes legyen, a végre­hajtó a földönfutóvá lett családra nyolcvan- korona kilakoltatási illetéket rótt ki! Kér­dezzük: vájjon kap-e havonta nyolcvan- ko­rona nyugdijat a szegény hatva-nnyolcesz- tendős táblai szolga? — (Éljen a militarizmus!) Párisból jelen­tik: Az Intransigean-t Masaryk köztársasági elnöknek Montreaux-ba valló érkezése alkal­mából a cseh-szloVák hadsereggel foglalko­zik. Ismerteti Franciaországnak a cseh-szlo- vák hadsereg megszervezése körül szerzett érdemeit, dicséri annak kiváló szellemét, jó kiképzését és kitűnő felszerelését, amiről az idei hadgyakorlatokon -a külföldi attasék meggyőződtek. Az idézett lap dicsérő-en ir Udrzal nemzetvédelmi miniszterről és Mit- tclhauser vezérkari főnökről is. — (A cseh néppárt nagyszabású sajtó- programja.) A cseh néppárt sajtó- és propa- gandaszolgála-tát egységesíteni akarja és e célból nyomdavállalato't Hét-estit Prágában, amelyet egy sajtóközponttal fog kiegészíteni. Erre a célra -a prágai piarista kolostort akarják megvenni négy millió koronáért. — (Az angol trónörökös nem vesz részt Lloyd Georg ünneplésében.) Az együk párisi ügynökség arról értesül Ortavából, hogy a Lloyd Geoiig tiszteletére rendezendő ebéden az angol trónörökös nem akar részt venni. Lloyd Georg montreali jelentéseik szerint to- rokbajbau szenved és lemondta az első há­rom. konferencián való részvételt. Az ottavai hivatalos banketten azonban fel fog szólalni. — (Rövidesen megkezdődik a Prága— pozsonyi repülőforgalom.) A kormány prá­gai németnyelvű lapjának értesülése szerint néhány nap óta folynak a Cseh-szlovák Ál­lami Aero-vonal szőkébb végrehajtó bizott­ságának tárgyalásai, amelyeken a Prága— pozsonyi repülőjárat különböző alapvető kérdései, igy különösen a tarifa megállapí­tása, továbbá a-z áru- és postaküldemények gy íi j tő állomás ain-aik kiépítése st-b. kerültek szóba. A tárgyalásokat e hét közepén feje­zik be és erre azonnal megikie-zdödik a ren­des repülő tbrgalom. — (Lelkésziktatás Kassán.) Kassai tudó­sítónk jelenti: A kassai evangélikus magyar egyház október hetedikén iktatta hivatalába ünnepélyes istentisztelet keretében újonnan megválasztott lelkészét: Greguss Gyulát. Az esperességi megbízott iktató beszéde után az uj lelkész mondotta el meleghangú, szív­ből fakadó, mélységes hitről és egyházszere- tetr-ől tanúskodó beköszöntő beszédét. Az istentiszteletet követő egyházi díszközgyű­lésen a beiktatott lelkészt az egyházközség nevében Oszt-ermann dr., a szlovák egyház részéről ia lelkész, a kassai református egy­ház nevében Gönczy Gábor és az eperjesi magyar egyház nevében Fábry Viktor lel­kész üdvözölte, kinek beszéde mélyen a szi­vekbe markolt, mert tele volt erős. protes­táns érzéssel, izzó magyarsággal; előadása pedig a nála megszokott szónoki lendületű, magával ragadó volt. A beiktatást ünnepi bankét követte, amelyen sok szép fel-köszön­tő hangzott el, bizonyságául annak, hogy Kassa keresztyén felekez-etei s azok vezetői közös erővek vállvetve fognak a keresztyén világnézet és az egységes közszellem ki­építésén fáradozni. Ismerve az uj lelkész sz-ép lelküleíét, mély hitvilágát és meleg szi­vét, remélhető, -hogy ez az uj erő igen érté­kes munkát fog végezni a közös célok meg­valósítása terén. (W. S.) — (Uj román vezérkari főnök.) Buka­restből jelentük: A hivatalos lapban közzé­tették a királyi dekrétumot, amely Lupe-scu Sándor tábornokot -október elsején kezdődő hatállyal a nagy vezérkar főnökévé nevezte ki. — — (Pozsony városa — fej nélkül.) Po­zsonyból jelenti tudósítónk: Bellay József dr. állami főjegyző a lapokban hosszú nyilatko­zatot tesz közzé a város tanácsának szom­bati lemondásával kapcsolatban. Azt mond­ja, hogy a tanács eme határozata nem -volt észszerű (!) és hogy csak presztízskérdés miatt mondott le. A régi tanács összeillése Bellay szerint egyáltalán nem volt törvé­nyes. Bellay mosakodó nyilatkozata azon­ban egy csöppet sem hütötte le a kedélye­ket. A város jelenleg úgyszólván fej nélkül van: két helyettes -polgármestere,. Krausz és Maszár lemondtak, Okánik polgármester pedig már útra készen áll, csomagol a párisi útra, ahová magával viszi Jamniczky Otto­kár dr. városi főügyészt is utitársul, de utóbbi mugáukölítségén-. Ha Okánik elmegy, napokig nem lesz a városnak vezetője, aki a város nevében intézkedjék. A keresztény- szociális városatyák azt vitatják, hogy -a polgár-mester titkára nem- jogosult a város nevében intézkedni és aláírni, Bellaynak is csak akkor volna joga, ha erre külön meg­bízatást kap. Az intervallum alatt az ellenzék ki akarja kényszeríteni a zsupántól a szta- rosztaválaszt-ó közgyűlés kiírását. Nincs ki­zárva az sem, hogy a beállott váratlan bo­nyodalom folytán Okánik polgármester kénytelen lesz párisi útjáról lemondani. — (Egyetemi előadások a munkajogról.) Mint a P. L. értesül, Bechyné iskolaügyi mi­niszter fölhívta az egyetemek valamennyi jogi karát, hogy 'tegyenek konkrét előter­jesztést a munkajogról való egyetemi előadá­sok rendszeresítésére nézve. Munkás-, illetve munkajogi előadásokat akarnak rendszere­síteni valamennyi jogi fakultáson. Ezek az előadások a lehetőség szerint már ebben a téli félévben kezdődnének. — (Burkolt numerus claustis Romániá­ban.) Romániai szerkesztőségünk jelentése alapján hírt adtunk az ottani közoktatásügyi miniszternek áriról a rendeletéről, hogy az egyetemekre jövőre csak sikeres felvételi vizsga alapján 1-ehe-t beiratkozni. Tudósítá­sunk, mely -megelőzte a bukaresti lapok köz­lését, annak a feltevésnek adóit kifejezést, hogy a rendelet tulajdonképp burkolt nume­rus cíausius, mely a zsidókon kívül az erdé­lyi kisebbségek, elsősorban a magyarok el­len irányuk Munkatársunk jelentése szerint a rendelet gyakorlati alkalmazásúra 'most nyílott alkalom a tanév kezdetén. A rendelet általános kihatásúként -a romániai egye teme­ken a hallgatók szánnának lényeges csökke­nése állapítható meg. A bukaresti egyetem tanácsa a rendeletet az egyetem autonómiá­jába ütközőnek találta s megtagadta végrehaj­tását. A rektor ahhoz képest elrendelte, hogy a jelentkezők felvételi vizsga nélkül iratkoz­hatnak be. Aingbelesou közoktatásügyi; mi­niszter a tanácsot magához hívatta tanács­kozásra, minek eredménye még ismeretlen. A kolozsvári egyetemen folynak a vizsgák. A jogi karon igen könnyű a vizsga. Kinővén jelentkező közül egy sem bukott meg. A je­lentkezők között egy magyar, egy szász és egy zsidó van. FMiünö, hogy az orvosi karra jelentkező nyolcvanöt diák közül csak hat a zsidó. A mennyiségtant fakultáson a vizs­gázó diákok közül négy megbukott. Az uj rendszer tehát teljesen bevált az -elérni kí­vánt célra: ia romániai egyetemeket alaposan megti-szfitoüta :ai „nean kívánatos cleimektőr.. — (Megvan az illával rablógyilkosság tettese.) Pozsonyból jelenti tudósítónk: Je­lentettük ez év júliusában, hogy J u r i c z a Jakab pozsonyi rokkantat az llla-va és Tren- csénteplic közötti Zliekov falu határában meggyilkolták és elrabolták 3000 koronáját. A rablógyilkossággal K o r b e 1 Pált, a po­zsonyi tőposfa informátorát gyanúsították, alk.it konok tagadása dacára letartóztatlak és átkísértéfc az illetékes trencséni államügyész­ségre. A nyomozást azóta ott folytatták. A trencsiénd rendőrség mosit arról a váratlan fordulatról értesítette a pozsonyi rendőr­séget, hogy Korbei Pált a szembesítéskor felismerték az -illával lakosok, akik látták a pályaudvar vendéglőjében az áldozattal ido- gálhi. Azt ugyanis Körbe! állhatatosan ta­gadta, hogy Ju-riczával Pozsonyból elutazott volna. A rablógyiko-s ellen a trencséni ügyészség most adja ki -a vádiratot. A íőtáT- gyalás a trencséni esküdtszék előtt lesz. — (A Kramár-pör egy érdekes fejezete.) V-opicska, Amerikának volt balkáni kövte a Laiba-chban mg jelenő Slovansky Národ mun­katársa előtt .az -emlékezetes Kramár—Rasin- penről nyilatkozott és a többi között ezeket mondotta: — A háború alatt és azelőtt a legnagyobb figyelemmel ki-sédte az osztrák- magyar monarchiában történő eseményeket és intenzív figyelmet szentéit a Kramár-pör- nek Is. Amikor a katonai bíróság meghozta a halálos ítéletét, azonnal kihallgatáson je­lentkezett eGnnln grófnál, az akkori buka­resti -osztrák-magyar követnél. Cernint adta kérte, -hogy táviratilag kérjen kegyelmet Fe­renc József királytól Kraimálr. Ra-sin és a má­sik két halálraítélt részére. Geroih rendkívül előzéknyen fogadott, d‘ hallani sem akart a táviratról. Brr Vopi-oska Teufidd bécsi ame­rikai követhez fordult intervenció végett. Egyidejűén megkérte az amerikai kormányt, hogy érvényesítse minden befolyását az am­nesztia kieszközlése érdekében. Az amerikai -kormány és Alfonz -spanyol1 király interven­ciójára kaptak aztután Kraimálr é:s Ra-sin ke- gy elmet. — (Leégett a pólai dóra.) Rómából táviratoz­zék: A pólai dómban hétfő éjszaka tűzvész pusz­tított. A dóm középhajója leégett. Sok műremek elpusztult: — (Lenin állapota lényegesen javult.) Moszkvából jelentik: Lenin állapota lénye­gesen javult. Beszélőképessége és ereje mindinkább visszatér. Lenin élénken érdek­lődik Európa, politikai alakulása iránt. — (A' prágai diákélet.) A prágai utcán a vasárnap délután nélp-e hullámzik. Kávéim­ba, színházba és más ezer szórakozás után siető párok tolongnak mindenütt. A vihamos- csiihng-déses, au-tótülköiéses kocsiút siirgés- forgáisán nagy üggyel-baj.ral vánszorog ke­resztül egy támolygó, sápadt fiatalember — az ünnepnapi gondtalanok között egyetlen szomorkedó- Neki támaszkodik egy hlrdető- oszllopnak, letörli izzadt homlokát, kialapja le­esik, utána hajol, megtántorodik és végig vágódik az. aszfalton és fekve- marad. Múló rosszul!é»t, már fel fis kelt és nagy kínnal megy tovább. Talán csak pár pillanatig he­vert eszméletlen. A hirtelen összeverődött tömeg már őszülik is, „semmi, nem történt semmi44 mondogatják. — Nem, semmi sem történt, csak egy -diáik Hetit rosszul az utcán, Földre terítette, ma még csak egy percre, az — éhség. Tíz napja jött Prágába, pénzét fel­emésztette a méregdrága lakbér, beiratko­zás, tandíj. Szegény fl-ótás, utolsó éves t-edhiniikus, aki csak négy évet töltött a harctéren. És most nem tudja, hogy fejezze be tanulmányait. So munkát nem kapott, sem valami segélyt. Tíz nap óta kenyéren és szilván -él. Ma már arra sem futotta. — így esett össze a vasárnap délutáni nyüzsgő utcán egy szlovdiszkói diák Prágában, miig a zsúfolt, fényes kávéházakból vígan püffö- gött kifelé a jazz-bandok őrült dobölás-a. (—y. —í) — (A szociáldemokrata párt szloveji- szkói végrehajíóbizoítságának értekezlete.) Pozsonyból jelentik: A szociáldemokrata párt szlov diszkói végrehajtó bizottsága teg­nap értekiezeíetet tartott Pozsonyban. Az ér­tekezlet a községi és megyei Választások következtében előállott helyzettel és párt- szervezeti kérdésekkel foglalkozott. A párt országos végrehajtó bizottságát Meissner és Astr képviselők képviselték. — (írók a francia becsületrend lovagjai közt.) A becsületrend lovagjai közt a francia irodalom és művészet több jelese is van. Bourget Pál mel­lett, aki parancsnoki rangot kapott, szerepel Bern- stein Henry mint iró és színigazgató. Jean Coque- iin is mint színigazgató és színész kapta meg a rend jelvényét. Kívülük legjobban kitüntették Charles Mérét, aki az újabb drámaírók közt a legkiválóbb. Müvei közül először a ..Három álarc14 és „A fogoly uő“ tűntek fel. A ..Hódítók44 (Les Conquerants) cinül drámáját a Magyar Színház ,szerezte meg, a „La Flamme44 ciniü nagysikerű drámát pedig a Vígszínház fogja elöadiji. Móré mint kritikus is jó. lEfilUABB Megkezdődik a német vasúti szolgálat a Ruhr-vidéken Párls, október 9. (Havas.) A Matin je­lenti Düsseldorfból, hogy a németek legköze­lebb újból megkezdik a vasutasmunkákat. A francia sajtó Stinnes tárgyalásairól Paris, október 9. A Matin a német nagy­iparosoknak a francia megszállási hatóságok­kal folytatott tárgyalásairól a többi között ezeket jelenti: Stinnes a német kormány ne­vében tárgyalt. Klöckncr Stinnes környeze­tében a tulajdonos szerepét játszotta és min­den pillanatban állást foglalt a francia köve­telések ellen abban a hitben, hogy a fran­ciákat meg tudja felemlíteni. Stinnes nyolc és félórás munkanapot követelt a bányákban és tízórás munkanapot a hutákban. Amikor a francia delegátus kijelentette, hogy ehhez nem járulhat hozzá, Stinnes igy szólt: „Hát jó, magunk fogjuk megcsinálni .44 Azután a mérnökök és a szakmunkások visszatérésé­nek támogatását kérte, amit a francia dele­gátus elutasított, mire a német gyáros a hu- ; tá-k és bányák megszállásának megszűnteié- sét követelte, amihez a francia delegátus szintén nem járult hozzá, hivatkozva arra, hogy ezeket a franciák zálognak tekintik ama követelések biztosítására, amelyeket Fran­ciaország a munka fölvétele után fog támasz­tani. Amikor Stinnes előlegeket kért az ipart munka újabb megkezdésére, a francia dele­gátus azt mondotta, hogy a pénzt keressék másutt, mint Franciaországon, mert Francia- j ország maga is arra vár, hogy kifizessék. ij :< M4$l4*<>+**+*****+*/>4*+***+*4‘*>+<>+4’M’ i — (A ruszinszkói szakszervezetek kon- 1 gresszusa.) Ungjvá-rróü jelentik: A ruszinszkói salvszervezetek delegátusai szombaton Ung- váron kongresszusra gyűltek egybe. A kon­gresszus, mélyen hatvankét szakszervezeti delegátus vett részt, határozati javaslatot fo­gadott el. amely azt követeli, hogy a szoci­ális biztosításiról szóló törvényt egyesítsék a munkanélküliek segélyezéséről szóló tör­vényt mielőbb végrehajtsák és uj törvénye­ket hozzanak a kollektív szerződésekről, az ipari bíróságokról és az ipar felügyelőség e k számának szaporításáról. — (Elitélték a siófoki hazárdjátékoso- kat.) Budapesti szerkesztőségünk telefon- jelentése: A siófoki játékkaszinóban a rend­őrség — közíudomás szerint — még a nyá­ron több mint négymillió koronát lefoglalt és a játékosok közül kétszázötverikilencet le­igazoltatott. Ezek legtöbbje a fővárosi társa­ságok tagja és főképpen a pénzvilág soraiból került ki. Az ügy ma került :az enyingi já­rásbíróság elé, mely százharminc vádlottat egyenként százezer koronára, a többit pedig hatvanezer vagy negyvenezer korona pénz- büntetésre Ítélte. A lefoglalt pénzt elko­bozták. — (Újból megdrágult a kenyér Buda­pesten.) Budapesti szerkesztőségünk jelenti: Az árviszgáló bizottság a zsemlye árát 120, a léfflbarnalkenyér árát 1350, a rozskenyár árát pedig 1150 koronába szabta meg. — (Befejezték a cseh-szlovák dukátok vere- tését.) Félhivatalos közlés szerint a pénzügymi­nisztériumban kijelentették, hogy befejeződött a cseh-szlovák dukátok veretése. a dukáíot a regi cseh birodalomból a cseh-szlovák köztársaság felé vivő híd és Szt. Vencel képe díszíti. A dukátok kiutalásáról, mivel csak 1000 darabot volt szabad készíteni belőlük, a pénzügyminiszter legközelebb fog dönteni. — (A krakói egyetemi énekkar Budapesten. Budapesti szerkesztőségünk jelenti A krakói egye­temi énekkar október 10-én tartja olaszországi hangversenykörutja után egyetlen hangversenyét a Molnár-utcai kamarazenetereinben. A hírneves kórus érdekes műsora a legkiválóbb lengyel férfi­kari zeneszerzők müveiből áll. A vendég diákéne­kesek vezetését a budapesti egyetemi énekkar el­nöksége vállalta magára. — (Bírósági „szerelmi egyeztető44.) New Or- leansból jelentik: A bírósági egyeztetek uj fajtá­ját rendszeresítette a nem-orleansi törvényszék Rix nevű bírája. „Szerelmi egyeztetőt44 rendsze­resített, akinek hivatalos működése abban áll, hogy a házasfelek közt kitört háborúságok és vá­lóperek bírósági elintézése során kibékítse az egymástól elidegenedett feleket. Természetes, hogy erre a szerepre női cgyeztetőt szemelt ki a' biróság. Rix bíró heti békéltető napot tart, ame­lyen a házasfelek és a „szerelmi békéltető44 meg­jelennek, miután a felekkel kiilön-külön tárgyalt már a békéltető. A bírónak azután már csak az a szerepe marad, hogy a kibékülést hivatalosan megerősítse. Ez a békéltetés azonban még igy sem jár minden esetben sikerrel. Legutóbb is cgv Treters nevű házaspár került Rix biró elé a bé­kéltetés finalizálása végeit. A férj beadta derekú és el akart állni a válástól, de az asszonyt sem a hivatalos békéltető, sem Rix biró nem tudnák szándékától eltéríteni és a biró kénytelen volt a , házasságot felbontani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom