Prágai Magyar Hirlap, 1923. október (2. évfolyam, 222-247 / 375-400. szám)

1923-10-02 / 222. (375.) szám

a fajvédőknek ama gyanúsítása ellen, hogy a szocialistákkal szemben nem ál! a sarkára. Kijelentette, hogy mindaddig, amíg belügyminiszter lesz, vö­rös izgatás nem tesz az országban, Vé’e tnénye szerint a szocialisták elien az ál­lamhatalom eszközeivel, nem oedig külön­leges szervezkedéssel kel! vé^<'’ o^ni Úgy nyilatkozott, hogy a kormány külön f''"'sr- veres alakulatokat nem fog megtűrni. Majd megemlékezett a miniszterelnök genfi sikereiről és a hallgatóságot fegyelem­re és öntudatra lrvta föl Fr'edr’ch beszámoló! a Budapest, október 1- Friedrich István Budapest déli kerületének képviselője vasár­nap tartotta meg beszámolóját a régi ország- ház üléstermében. A terem zsufoUsie meg­telt. A földszinti padsorokban idősebb fér­fiak és kendős Öregasszonyok, a karzatokon- pedig fi-talemberek, postások és villamos- kalauzok helyezkedtek el. Förste-r Aurél volt országygyűlési kép- vas elő nyitotta meg az ülést, maid átadta a szót Friedrich Istvánnak. aki beszámolói'bnn mindenekért azt hangoztatta, hogy a kor­mányt az EME segítette hatalomra, ma pedig Bethlen a keresztény ellenzéki blokk töm°- geit felforgató kalandoroknak nevezi. A szó­nok szerint az országban győzelmesen szá­guld előre a spekuláló és nemsokára csak a bolondok fognak majd szerszámot a ke­zükbe, mert ma már csak a munkán élkük jö­vedelmekből lehet megélni. A kormány kö­zéputas politikája — mondotta — ide veze­ted A*zt mondják, hogy .ha nem kanjuk meg a külföldi kölcsönt, úgy a vizözön jön. A szó­nok szerint ez tévedés, mert az ország saját erejéből talpra állhat. A bankoknak — a szónok véleménye szerint- — egyáltalán nem érdekük a korona javulása, mert ez kevesebb profitot jelentene. Követeli, hogy abban az esetben, ha a külföldi kölcsönt meg­adják. a kormány részletes programot adjon arról, hogy mire kívánja fölhasználni a köl­csönt. Friedrich szerint házakat kell építeni és a háborús özvegyekről s rokkantakról kell gondoskodni. —- Minket nem érdekel — folytatta Friedrich, — hogy mit üzen Bethlennek Be­it es, hanem mit csinál HHnka, aki felrázza tót testvéreinek öntudatát és érdekel bennün­ket. hogy mit csinál IFtler. a bajor mázoló­segéd. örömmel hallottam, hogy a tót nerri- zetf mozgalomra a ^felvidéki' zsidóság azzal felelt, hogy megalakította a zsidó pártot. Bár ftt ás megalakulna a zsidók pártja, mert legalább nyílt kártyákkal állanánk egymás­sal szemben és nem igyekeznének szociál­demokrata jelszavak álarca mögé bújva az az arany középút konkolyát elhinteni. Majd a politikai sikerek ellen beszélt és a kormányt a zsidó kérdés elintézésének el­síbolásával vádolta meg. Kijelentette, hogy az országban nem lesz rend mindaddig, amíg a hatalmat nem a keresztény magyar nép veszi a kezébe- Az uj kormányfőíanácsoso- káí azzal fenyegette meg. hogy n fajvédők .^győzelme után az uj rezsim címüket meg fogja semmisíteni. Hangoztatta Gömbös és a fajvédők elszántságát és a legnagyobb hibá­nak mondotta, hogy a tehetséges magyarok eladták magukat a zsidóságnak, akik kiszi­polyozzák őket. A szónok szerint az ország­ban egyedül konzervatív nemzeti politika ér­vényesülhet, mert csak ez hozhatja mega re­generálódást. A numerus klauzuszt követelte nemcsak az egyetemeken és az iskolákban, hanem a földosztásban, kereskedelemben és az iparban is. A történelmi kúriákat — mon­dotta -— vissza kell adni a történelmi osztá­lyoknak és a földet visszakövetelni azoktól, akik kisajátították. Fölfogása szerint ki kell üZfli a kufár ddegen szellemet, a keresztény imrbkásság pedte ne dolgozzék zsidó gyárak­ban. mert nem Weisz Mamfréd volt zseniális, hanem a mellette dolgozó magyar mérnö­kök. akiknek végre föl kellene ébredniük. Lendvai István Héjjas mellett tett hit­vallást és úgy vélte, hogy ma a. legfonto­sabbnak' tartják a zsidóság jólétéről való gondoskodást. Támadta -a belügyminisztert balatonfüredi beszéde miatt és abbeli nézeté­nek adott kifejezést, hogy a beteg nemzetet csak abszolút operációs beavatkozással le­het megmenteni- Véleménye szerint Bethlen és Benes: akik szerinte politikai sógorok, a magyarokat antantpuccsba '-'kariak vinni­Lukács György a kilengések ellen Budapest, október 1. Lukács György volt miniszter vasárnap tartotta meg beszá­molóját Gyulán. Hangoztatta, hogy egy dön­tő súllyal biró és a konszolidációt biztositó, erős kormánynak kell a nemzetet kifelé kép­viselnie. A szónok szerint ma az országnak <vap ilyen kormánya, amely a fajvédők ki­válása után valóban egységes. A fajvédők minden eszközzel azon dolgoznak, hogy megingassák a párt egységét és annak kis­gazdatagjait eltántorítsák a vezértől Ez a törekvésük azonban ereménytélén. A faj­védők tábora egyebet sem tesz, mint hogy meglepő energiával életre kelteni igyekszik a jobboldali - kilengések már-már elhamvadt tüzet. Mozgalmuk lényegében nem egyéb az antiszemitizmusnál, amit el kell ítélni úgy a keresztény világnézet, mint a nemzeti társa­dalom szempontjából. A magyarságnak min­den erejét össze kell szednie az építő mun­kához. Amilyen elitélendő a fajvédő mozga­lom, éppen úgy elítélendő .a baloldali kilen­gés, vagyis a kommunizmus és az októb- r izmus. Garami ügyében elkészült a vádirat Budapest, október 1. Garami Ernőnek „A forrongó Magyarország*4 oirnü könyve miatt megindult büntető eljárás során az ügyészség elkészítette a vádiratot és a rend­törvénybe ütköző büncselekménnye-1, vala­mint .kiormányzósértéssel vádolja Garamit. Az ügyészség főként a könyvnek ama ré­szeit inkriminálta, amely a mai magyar álla­potokat pellengérre állatjai. Az ügyészség an­nak idején indítványozta Garami körözését, ami meg is történt. A tárgyalást a vádlott távollétében is megtartják és hivatalból ren­delnek ki védőt számára. Az ügyészség azok ellen az emigráns vezérek ellen is elkészí­tette a vádiratot, akik a bécsi magyar lapok­ban rágalmazták az országot. Hatvány La­jos és társai ellen tá.voí lé tűkben is meg fog­ják tartani a tárgyalást hivatalból kirendelt védőkkel. Egyesült a Faluszövetség- az az Orsz. Föleim! vessző vétséggel Nagyatádi Szabó István. Mayer János, Sobandl Károly, Baross János, Steuer György, valamint Steinecker egyetemi ta­nár vasárnap Kaposvárra utaztak, ahol ki­mondották a Faluszövetség és az Országos Földmives Szövetség egyesülését. Az egye­sült szövetség elnökévé Mayer Jánost vá­lasztották meg, a tisztikarba pedig bevá­lasztották Gaal Gaszton, Grieger Miklós, Eőry-Szabó Dezső és Meskó Zoltán ellenzé­ki képviselőket is. A gyűlés után Nagyatádi Szabó földmiv elésügyi miniszter beszédében kijelentette, hogy ő és társai míg állásukban vannak nem akadályozhatják meg a földbir­tokreformot, noha .annak • végrehajtása nem úgy történik, mint ahogy szeretnék. A kisantant diplomáciai lépése a karcagi beszéd miatt Budapest, október 1- Románia, Jugo­szlávia és Cseh-Szlovákia budapesti követei szeptember huszonnyolcadikén a magyar kormány előtt kifejezték abbeli meggyőződé­süket, hogy kormányzó és a magyar kor­mány békés szándékkal viseltetik a szom­szédállamok iránt. Barátságos' módon felhív­ták a magyar kormány fiigyeimét arra, hogy a kormányzó karcagi beszédének a tartal­mát úgy a külföldön, mint a szomszédálla­mokban igen kedvezőtlenül kommentálják. A magyar kormány utalva Vass miniszterel- nökhelyettesnek szeptember hatodikán a kormány nevében a nemzetgyűlésen tett ki­jelentésére, megadta a kért felvilágosítást és kijelentette, hogy azok a híresztelések, me­lyek szerint a beszéd a kisantant ellen fe­nyegetéseket tartalmazott volna, nem felel­nek meg a valóságnak és teljesen alaptala­nok. Lemondott Popovics Sándor Budapest, .október 1. Hetek óta híre jár, hogy Popovics Sán­dor dr., az Állami Jegyintézet elnöke, le­mondott állásáról. Popovics hosszabb sza­badság után a fővárosba visszaérkezve, nem is foglalta el hivatalát. Kállay Tibor pénz­ügyminiszter visszaérkezésével vált aktuá­lissá Popovics Sándor távozásának hivata­los bejelentése, ami ma megtörtént. A MTI. jelentése szerint a kormányzó Popovics Sándort az állami jegyintézeti elnöki tendök ellátása alól saját kérelmére fölmentette és megengedte, hogy neki ez alkalomból a jegy­intézeti elnöki teendőknek kiváló és rend­kívül buzgó ellátásáért teljes elismerése tud­tál adassák. Popovics Sándort a Pesti Napló szerint különösen azok a támadások kedvetlenítet­ték el, amelyek őt a jegyintézeti hitel kérdé­sében bizonyos sajtóorgánumok részéről ér-, tök. Azzal vádolták meg Popoviosot, hogy a bankoknak nyújtott, mlliliárdokra rugó hitel­lel ő indította meg a fedezetlen bankjegy-ára­datot és ebben a tevékenységbe elmulasz­totta megvédeni az állam érdekeit. De ezek­től . a rosszhiszemű támadásoktól eltekintve, komolyabb okok is távozásra késztették a Jegyintézet elnökét. A pénzvilágban elter­jedt hírek szerint ugyanis Popovics Sándor és az illetékes kormánykörök között áthidal­hatatlannak látszó ellentétek merültek föl a valorizáció kérdésében. A pénzügyminiszter, mint ismeretes, megbízást adott valorizációs tervezet elkészítésére és Popovics Sándor, akit a tervezet előkészítő munkájába be akartak vonni, vonakodott részt venni a tár­gyalásokon, mert szerinte ez a rendszer a gyakorlatban nem vihető keresztül. Popovics Sándor távozásával igen érté­kes, régi, hatalmas tapasztalatokkal rendel­kező reprezentánsát veszíti el az aktív pénzügyi politika. Popovics Sándor évtize­deken át, legutóbb mint kormányzó, dolgo­zott az Osztrák-Magyar Banknál, majd a háborús evekben hosszabb ideig magyar pénzügyminiszter volt. E pillám atban nyílt kérdés, hogy a Jegyintézet elnöki állását ki­vel akarja betölteni a kormány. Már néhány héttel ezelőtt kombinációba került Lukács László, aki azonban kitért a megbízatás elöl, majd Búd János és Schober Béla nevét kezd­ték emlegetni. A legutóbbi napokban szóba- került az a lehetőség is, hogy Kállay Tibor fogja ellátni az Állami Jegyintézet elnöki teendőit Riminszkó a választások után Az ungvári polgármesteri állás — Volosin és Brascsajkó ellenzékben — A pravoszlávok szervezkedése — Készül a nagyzsupa. Ungvár, október 1. (Ruszinszkói szerkesztőségünktől.) A ru­szin agrár kormánypárt vezérei üres kézzel jöttek vissza Prágából, ahol sem személyi, sem rendszerbeli változást nem tudtak ke­resztülvinni, csupán ígéretet kaptak arra, hogy kívánságaiknak és föltételeiknek egy része teljesülni fog, ha a minisztertanács a ruszinszkói kérdésben egyszer már összeül­het. Ehrenfeld továbbra is helyettes kor­mányzó és valószínűleg az is marad a parla­menti választások befejezéséig. A politikai életbe csak a községi bírák és városi polgármesterek választása visz egy kis élénkséget. Ungvár polgármesterévé az őslakosság egy része Bacsinszky Ödön. ed­digi kormánybiztost szeretné megtenni, de r kormánybiztos gerinctelen várospolitikájával nemcsak az ellenzéki magyarság, de a ruszi­nok és csehek előtt is eljátszotta szerepét. A polgármesterkeresés közben ismét visszaér­tek a Kaminszky József dr. személyéhez, aki ellenzéki politikusból hirtelen fordulattal kor­mánytámogató elemmé változott ugyan, de még igy is eléggé rokonszenves ahhoz, hogy a polgármesteri tisztséget betöltse, már azért is, mert a zsupán kénytelen volna őt ki­nevezni. Igen figyelemreméltó a hidegre tett régi kormánypártnak: a Volosin—Brascsajkó-cso- portnak ellenzéki magatartása. Ez a kisded társaság, ha igy folytatja tovább is, az ellen­zéki érzelmű ruszinok tekintélyes táborát to­borozhatja maga köré, különösen, ha a leg­utóbb megpenditett sajtóhangokat folytatja. Ilyen hang nyilvánult meg például a legutóbb is a „Ruszka Nivában** azzal a hírrel kapcso­latban, hogy a Beregszász, Bátyú és Csap körül fölosztásra kerülő földeket a légioná­riusok kapják. A „Ruszka Niva** tiltakozott ez ellen, mivel szerinte a légionáriusok Ru- szinszkót nem szabadították föl, hiszen a ru­szinok „önként csatlakoztak** Prágához. Ruszinszkóban pillanatnyilag szünetel a vallási harc. A kormány azonban, úgy látszik, programjává tette a pravoszláv mozgalom megszervezését. Erre vall Szavadj prágai érsek missziója is, akit a kormány küldött ki a pravoszláv mozgalom rendezésére. Sza- tatij érsek be is járta a pravoszláv falvakat és megígérte mindenütt a „rendezést**. Most a ruszin kormánypártnak végre szint kell vallania, hogy kinek az érdekeit szándékszik megvédeni: a pravoszlávokét, vagy a görög- katohkusokét. Annyi bizonyos, hogy a görög- katolikusok nem fognak beleegyezni templo­maik elvételébe, a vallási harc újból való föl- lángolása tehát csak rövid idő kérdése. A ruszin kormánypárt magatartásától és állásfoglalásától függ különben az is, hogy Ruszinszkó egy nagy zsupa lesz-e, vagy pe­dig meghagyják az eddigi kereteket. A nagy­zsupa-rendszert a közigazgatás olcsóbbá té­telével okolják meg. Ruszinszkóban azonban ez aligha fog beválni. Munkácson nagy öröm­mel beszélik, hogy Ruszinszkó fővárosa nem Ungvár, de Munkács lesz. A megválasztott képviselőtestületi tagok között azzal kortes­kednek, hogy a városi beruházásokat nem szabad csökkenteni, mert hiszen a városnak erre szüksége lesz, ha megteszik Ruszinszkó székhelyévé. Az eloleptetest a munkácsiak: a ruszin agrárpárt akciójának tulajdonítják és ezért a párt az ottani ruszin körökben nagy szimpátiának örvend. De tulajdonképpen nem is erről van szó. Munkács az uj nagyzsupa székvárosa lenne, de ugyanekkor végleg el­vesztené Ruszinszkó azokat a községeket, amelyeket a kormány már egyszer Szlovén-- szkóhoz csatolt. Ruszinszkó ezeket a közsé­geket sohasem kapja vissza, annál kevésbé, mivel a legnagyobb ruszin ellenzéki párt, Ka- minszkyvel az élén, nincs többé és igy .nincs, aki Ruszinszkó határainak a Poprádig való kitolását a kormánytól szorgalmazza. 1* m w i r *» é % Az olasz fasciznms revízió fa Milano, szeptember 30. Mussolini a nagy fascista tanácsot október tizenkettedikére hívta össze, A fascista bizalmi emberek hét­főre tervezett ülését elhalasztották. Mussoli­ni Roccanak, a revizíonisák vezérének a fascista pártból való kizárása miatt rendkí­vül fel van háborodva és kategorikusan fel­szólította a párt végrehajtó bizottságát,.hogy. mondjon le. A bizottság tegnap esti ülésén elhatározta, hogy eleget tesz Mussolini fel-, szó látásának. A Staimpa szerint a helyzet a következő: A revizionisták s az intranzigensek küzdelme napr ól-napra erősödik és való színűén az im- tranz'geosebnek a pártból való kilépésével fog végződni. Az uj végrehajtó bizottságot. maga Mussolini fogja kinevezni. A nagy fas- cistia tanács tárgyalni fogja a párt reorgani­zációjára vonatkozó javaslatokat. A józan revizionizmust támogatni fogják és Rocca is­mét felveszik a pártba. A vidéki bizalmi em­bereknek a funkcióját be fogják szüntetni, mert ezek az emberek az intranzigensek közül’ kér ültek ki. Azt várják, hogy a vMéfki vezetők külön fascista frakciót fognak léte­síteni. Farin acci, a vidéki bizalmi emberek vezére kijelentette, hogy a fascizimuis a vidé­ken tiszta marad és egyedüli vigasz támasza Mussolininak. Ha a spanyol katonai diktátor megbukik Barcelona, október 1. A Petit Párisién munktársa felkereste Pestana Aurélt, a spa­nyol szindikalisták vezérét, a Solidarité Ouv- riere egyik szerkesztőjét., aki. a. spanyol puccsről és. sajáti magáról. a következőképp nyilatkozóit :' —- A párisi lapok menekülésemről írnak. Megmondhatja Parisban, hogy nyugodtan Barcelonában maradtam és egyálílában nem akarom A1ba miniszter példáját követni. De tudja, hogy az alkotmány efl van függesztve, nehéz nékem nyilatkozatot tente — Értem, mondja a francra teságiró. Ön fél elmondani a szindi'kalisták véleményét Primo de Rivera tábornok államcsőivéről. A ..félelem** szóra dühbe gurult Pestana és ekképp folytatja: —- Nem, nem félek. Véleményem ez: Az államcsíny meglepett bennünket, nem számí­tottunk rá. Eddig szemléltük az eseményeket és az ő részükről a katonák egyikünket sem bántották. — Politikai szempontból az a vélemé­nyünk. hogy ha a diktátorok nem diadalmas- kodnak akkor Spanyolország részére nem marad más alternatíva, mint a forradalom. Lehetetlen visszatérni az elavult politikai pártok rendszerére- Ha Primo de Rivera megbukik, akkor mi következünk. Amióta a király felforgató hatalommal kormányoz és az agkotmányos biztosítékok fel vannak függesztve, ez a rezsim végét jelenti :dikta­túra, vagy forradalom. Pestana végül kije­lentette, hogy nem bízik Primo de Rivera sikerében, mert aki erkölcsöt prédikál, maga is erkölcsös kell hogy legyen. Ám az olyan embereket, akik évente 150 milliót költenek; a hadseregre, nfern tartom különösen Alkal­masnak arra, hogy <gz országot vezessék. Rövid táviratok A szövetségközi vizsgálóbizottság eltávozott Korfuból. A kikötőben már csak az Audace olasz torpedónaszád tartózkodik. A perzsa:orosz határon levő Astara mellett a szovjetcsapatok összeütköztek a perzsa határőr­ségekkel, melyek több halottat vesztettek. Zanella volt fiumei kormányzó Jugoszláviába menekült és azzal a kéréssel fordult a népszö­vetséghez, hogy hallgassa még. A Petit Párisién szerint a Rómában tartóz­kodó CastÖlnan tábornokot a francia kormány külön megbízatással küldötte a Szentszékhez. Eérjük barátainkat és olvasóinkat, hogy minden kávéházban és étte­remben erélyesen követeljék la­punkat, a Prágai Magyar Hírlapot. Kedd, október 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom