Prágai Magyar Hirlap, 1923. szeptember (2. évfolyam, 198-221 / 351-374. szám)
1923-09-13 / 207. (360.) szám
Csütörtök. szeptember 13. — iVat.v>«,„ . ^ijyai rcMüoVtegen.) Reznicsek Károly rendőrtisztet Selmecbányáról Ujbányátról nevezték kt a kerületi járáshoz fogalmazónak Helyébe Ballon János rendőrbiztosf helyezték át Istvánházáról. Mindkettő szeptember elsején már elfoglalta hivatalát — Strhula László Selmecbányái rendőrbiztos lemondott állásáról. — (Az uj nyári menetrend május elsején kezdődik.) Félhivatalosan közük. A cseh-szlovák államvasutak nyári menetrendje eddig junius elsején kezdődött. A jövő évi nyári menetrend már május elsején lép érvénybe. — (Pozsonyban elfogott nemzetközi csaló.) Pozsonyi tudósítónk jelenti telefonon: A bécsi nemztközi rendőrkongresszuson sok szó esett a nemzetközi csalók és csekkhami- sitók elleni küzdelemről és a kiadatási eljárás megkönnyítéséről. Ezzel kapcsolatosan igen érdekes eset történt Pozsonyban. A kongresszus befejezése után egy budapesti rendőrtiszt Pozsonyon keresztül utazott haza Budapestre. Pozsonyban való átutazása alkalmával fölismerte Knöpfmaoher Árpád több ország által körözött csekkcsalót, aki legutóbb Budapesten követett el nagyobbará- nyu csalásokat. Kérésére a pozsonyi rendőrség a csalót letartóztatta. Knöpfmacher hosz- szabb idő óta volt Pozsonyban, a Carlton- szállóban lakott és igen elegánsan élt. A pozsonyi rendőrség a csalót nyomban átadta a magyar rendőrtisztnek, aki Knöpfmachert magával vitte Budapestre. Ez az első eset, hogy egy csalót minden diplomáciai eljárás mellőzésével, rövid utón kiadtak Magyar- országnak. — (Kisajátították Betűien romániai birtokait.) Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Bethlen István gróf miniszterelnök birtokait a román agrár reform rendjén nagyrészt kisajátították. Csupán a Kolozs vármegyében levő mintegy 2000 hold kiterjedésű ingatlan kerülte el a kisajátítást. Most azután a román agrárbizottság azzal az indokolással, hogy Bethlen István magyar miniszterelnök távollevő, ingatlanait kisajátította. Az elsőfokú agrárbizottság döntése ellen Bethlen István miniszferelnök jogtanácsosa utján fellebbezett a másodfokú agrárbizottsághoz. A bizottság meghallgatta az előterjesztést, azonban Ítéletében kimondotta a miniszterelnök birtokainak végleges kisajátítását. A kisajátítás árát viszont fölemelték. A határozat folytán a miniszterelnök erdélyi birtokain levő ingóságokat még ezen a héten Magyarországra szállítják. Erre a célra a román kormánytól kellő számú vagont és vámmentességet kapott a miniszter. elnök. — (A kommunisták áiaíános sztrájkkal akarják a bányászokat támogatni.) A kommunisták, a Vrbenszky egyesülés és a nemzetközi szakszervezeti szövetség tegnap este közös népgyiilést rendeztek Prágában. A gyűlésen elhangzott beszédek után a jelenlevők határozati javaslatot fogadtak el, amely szerint a munkásság a bányászokkal szolidárisnak mondja ki magát és hajlandó a sztrájkolok mozgalmát az álatlános sztrájk prokto- málásával támogatni, ha a bányászok követeléseit a legrövidebb időn belül nem teljesítik. — (Templom- és harangszentelés Rimaszé- csen.) A rimaszécsi református egyház szeptember 2-áu szép ünnepség keretében szentelte fel a nagy költséggel renovált templom tornyát és két uj harangját. Az ünnepségen megjelent P. Czinke István püspök és Buzi Márton esperes. Úgy a püspököt, mint az esperest lovasbandé- rium és magyarruhás lányok várták és kísérték be a községibe, ahol a parochia előtt felállított diszkapu előtt mátr várta őket az egész község lakossága. A két közszeretetnek örvendő egyházfőt a gyülekezet lelkésze, Csiszár Imre fogadta és üdvözölte. A parochián megfentek a püspök előtt: Danis Jenő dr., a járás, Havasi Gyula plébános a katolikus egyház, Lovas Sándor jegyző a község és Grünfeld Efraim rabbi az izraelita hitközség nevében. A gyülekezeti és vegveskar éneke után szentelő imát mondott: Czinke István püspök prédikált: Buzi Márton esperes és úrvacsorát osztott: Veress Károly lelkész, melynél Papp József püspöki titkár segédkezett Végül a gyülekezet lelkésze, Csiszár Imre olvsta fel az adakozók névsorát, amely szermí a harangokra önkéntes adományokból begyült 20.216 korona. A templomtorony renoválásra, a két hatrangvé- telre és orgona javítására körülbelül 60.000 koronát áldozott a gyülekezet. — (Kíima mint szimbólum és mint vezércikktéma.) A kommunista Ruüe Právo Klímával, a hírhedt kassai rendőrigazgató- val vezércikkben foglalkozik, ismerteti KF- ma múltját és elmondja, hogy hogyan lett a prágai rendőrséggel állandó konfliktusban élő szélső nacionalista diákság vezetőjéből kiváló osztrák „rendőrzseni44. aki bokros érdemei ellenére is nélkülözhetetlen a demokrata cseh-szlovák kormány részére. A R P. a cikkben a prágai rendőrigazgatónak egy 1916-ban kelt áFrátát közli, amely Kiima Ja- roszláv dr. császári királyi rendörkomissz'1- rius urat, a koronás arany érdemkereszt tulajdonosát nHcgen megdicséri az osztrák uralom érdekében kifejtett tevékenységéért. — (Hogyan tájékoztatja a cseh-szlovák sajtóiroda a magyar lapokat.) A P. M. H. már jelentést tett arról a sajtó-háborúról, ^rnely újabban a íascista 28. Rijen, a Národni Listy és más részről a Ceské Slovo között megindult. Az előbbiek minden cáfolat ellenére föntartották azt a hirt, hogy Sohleyder kassai vas-ufigazgatót a fegyelmi vizsgálat során bűnösnek találták és a többi között hatvanháromezer korona kártérítésre Ítélték. A Ceskoslovenské Zeleznicni Listy az éttérről most lerántja a leplet és rámutat arra, hogy az egész Scíhíleyder-áttérnek politikai háttere van. „A cseh-szlovák sajtóirodának egy Paíkovics nevű magyar referense — irja a C. Z. L. — helyezte cl ezeket a híreket az említett két lapon kívül a kassai Slovenski Vychod című szlovák napilapban is. Nem tudjuk megérteni, miképpen lehetséges az, hogy a kormány pénzén kitartott szlovák lap egy párt érdekében, amelyhez Klíma, a hírhedt rendőrigazgató tartozik, akinek Pal- kovics odaadó szolgája, ilyen szolgálatokra kapható. Ez nem az első eset, hogy a Slov. Vyohodot rajtakapják ilyesmin. •Követeljük, hogy a vizsgálatot azonnal indítsák meig és fékezzék meg a cseh nemzeti demokraták komplottjának vakmerőségéi, amely már tényleg ne ismer határt/4 — A vasutas lap tehát megállapítja, hogy Paíkovics ur, a miniszterelnökség sajtóosztályának magyar referense hamisan informálja a lapokait, önként felvetődik az a kérdés, hogy Paíkovics ur a magyar lapok közleményeiről pontosabban tájékoztatja-e az illetékes köröket? r----------------------------------------------------Ba sch Tivadar utóda órás és ékszerész Prá^a, Jindrisska 6. szám 1038 szí nhAz mm zeie (*) Navarrai Margit (Fodor László vigjátéka. Bemutatta a budapesti Magyar Színház.) A f atal képviselő megismerkedik egy fiatal leánnyal, feleségül veszi s amikor éppen megindulnak a hálószoba felé — kinevezik miniszterelnökké. Ebből keletkezik a bonyodalom. A fiatal féri most inát elsősorban miniszterelnök s csak szabad perceiben férj. A feleség mindent elkövet, hogy férjét megbuktassa, de nem sikerül. Ekkor válni akar. Végre a sors megkönyörül, mikor az asz- szony már utazni akar — a kormány megbukik és megkezdődhetnek a mézes-hetek. Mindezet igen érdekesen és ügyesen tálalja elénk Fodor László, a- fiatal szerző. A dialógusai ügyesek, fordulatosak, vannak szellemes ötletei és meglepően jó a színpadi technikája. A Magyar Szinház igen gyenge előadást produkált, csupán Tóth Böske és Baróthy játéka voltak az előadás vigasztaló momentumai. (*) Egy külpolitikai szerkesztő darabja. Budapestről jelentik: Simon Vilmos, a Pesti Hírlap külpolitikai szerkesztője, háromfelvonásos darabot irt, melyet Beöthy Lászlóhoz nyújtott be. A darab balkáni miliőben játszik. A prágai német szinház műsora: Szerda: A szép mama. Csütörtök: Tannháuser. Péntek: Flachsmann mint nevelő. Szombat: Nachtlager von Granada. Szombat éjjel: Dér Frechdachs, premier, Morgan vendégjátéka. Vasárnap délután. Dér Frechdachs, Vasárnap este: Hoffmann meséi. A prágai mozgóképszínházak műsora: Kor un a: A bátraké a szerencse. (Vígjáték.) Lucerna: Jogi tévedés. (Dráma.) Passage: A házasélet. (Dráma.) Sanssouci: Sába királynője. Egy királyi szerelem tragédiája. §P@II Guttmann és Nemes Budapesten. Meg -fu' hogy az MTK nagy csapata alakulóban van. Molnár és Orth után most Guttmann II., a Ha koah Angliában is járt centerhalfja érkezett ház akinek a megérkezése feltűnést, sőt meglepetést kelt, mert Guttmann eltávozásában más kísérő motívumok is voltak, mint amilyenek egy szokásos szerencsepróbálkozó vállalkozásban szoktak lenni. Guttmann kijelentette, hogy abban az esetben, ha az MLSz részére bajnoki mérkőzésekre szóló játékengedélyt ad, véglegesen Budapesten fog letelepedni. Guttmannal egy időben érkezett meg Nemes, az FTC volt válogatott jobbszélsője, aki tudvalévőén Londonban a West Ham elleni mérkőzésen is nagy sikert aratott. Nemes még nem nyilatkozott iövő szándékairól, de az FTC- ben lehetségesnek tartják, hogyha játékengedélyt kap — szintén Budapesten marad. Az NSC úszói Becsben. A bécsi Amateure októberi versenyére meghívta az NSC uszógár- dáját is. Az NSC eleget tesz a mrghivásnak s az Amateure versenyén a vegyes és sprint stafétájában vesz részt. megírt, milliós számokkal zsonglörösködő kommünikékkel lerontsák ennek a komoly intézménynek tekintélyét. Bezárult a prágai mintavásár III. Prága, szeptember 12. (E.) Az őszi vásár legimpozánsabb kiállítói: a Skodamüvek, a Witkowítzi bánya- és kohómüyek, a Ceska-Moravska és a Cseh-szlovák városok szövetsége. Ezrek a cégek, mondhatni: intézmények, hatalmas helyet foglaltak el a gépcsarnokokban és a szabad vásárterületen, de hogy milyen üzleteket csináltak, nem kérdezhettük meg, mert nem volt kitől kérdezni. A többi szakmákban irigykedve beszélnek azokról a nagy üzletkötésekről, amelyek a vas- és gépipari pavillon-ban előfordultak. Erről talán majd többet fogunk olvasni a Reiinhard dr. jelentéseiben. Utolsónak be kell számolnunk a franciák csoportos kiállításairól, mely legalább külsőségeiben a minfavásár legszebb csoportja volt. Egy nagy francia bor- és gyarmatáru cég (Miarceron &. Césard) főnöke, Marceron ur kalauzol a csoporton át. Saját üzletéről ezeket mondja: — Mi legtöbbet Északeseh-országba és Szlovenszkóra adtunk el. A cseheknek nincs érzékük a bor iránt, ők sörivók. Már a szlo- venszkóiak nagyobb borszakértők. Sokat adtunk el Kassára, Beregszászra és Ungvár- ra. Közbevetve megjegyzem, hogy a beregszászi bor kitűnő, minek oda a francia bor? Marceron ur azt mondja erre: Jó, jó a beregszászi bor, de a reimsi jobb... És ezzel átvezet a „Collectivité des Industries de luxe“ feliratú mesebirodalomba. Ebben a külön kis csoportban a legelőkelőbb francia női konfekciós cégek állítottak ki. A csoportot Mlle Edmée, a párisi Patou- cég sajtóosztályának vezetője képviseli. Hamisítatlan francia divathölgy, akinek eleven graciőz lényétől szinte életre ébred a s-oik-sok bábu. A francia konfekciós csoport leírásához külön cikkre volna szükség. Ruhaszövetek és ruhadiszek, bútorszövetek, prémek, csattok, szalagok, selymek és a női ruhaszövetek változatos sorában is feltűntek nekünk az arany- és ezüstszinekben vibráló, gyönyörű laimés-szövetek. Edmée kisasszony nagyon meg van elégedve az üzleti eredménnyel és jövőre nagyobb csoport élén viszont fogjuk látni a prágai mintavásáron. Az általános üzleti forgalom emelése szempontjából figyelmébe ajánljuk a vásár- vezetőségnek a következő megállapításainkat is: Két kalkuttai hindu kereskdő fezeiket akart vásárolni. Nagy utánjárással megtudták a Strakonitzi egyesült fezgyárak prágai képviselőjének címét. De az illető „zástup- ce“ nem tudott árakat csinálni és mintákat mutatni a hinduknak, mert a strakonitzi fezgyár egész exportját -r- Becsből intézik. Egy egyiptomi importőr, Zaba! Zabéi, ötezer tucat törülközőt akart rendelni, de az árak sokkal meghaladják a németországi árakat. Csodálkozással állapította meg az egyiptomi, hogy egyetlen asohi textilgyár sem állított ki a prágai mintavásáron; de nem sejti, hogy a legnagyobb cseb textij- gyár sem tartotta érdemesnek a mintavá- sárt részvételével „megtisztelni41. Az egyiptomi importőr még megjegyezte, hogy az 'ottani benszülötteknek való ruhás eviotot nem talált a vásáron és ezért Zabal Zabéi itt haragosan távozott a vásárról. Stelio Manoussakis kairói görög kereskedő a legszorgalmasabb külföldi érdeklődő volt. Nevét majdnem minden kiállítónál feljegyezték — mint ajánlatkérőt. Vásárolni azonban keveset vásárolt, mert drágába az árakat. Egy hütőtelepberendezésre alkudott a többi közt, de nem vette meg, mert egy svájci cégtől Kairóban olcsóbb ajánlatot kapott. Ugyan őneki évente mintegy 50 tonna csomagolópapírra van szüksége, de ebben a cikkben csak egy nagyobb gyár volt képviselve a vásáron és ennek limitjei jóval meghaladják az Egyiptomban bevezetett más gyárak árait. A görög importőr havonként száz konzervsoukát ad el (öt nagy csemegeüzlete van) és ebben a cikkben csinált is egy kisebb próbarendielé-st Chmel Antonin cégnél. Szalámi- és tokaji borszükségletét azonban Magyarországból fogja fedezni és ©végből innét Budapestre utazott. Ezeket tapasztaltuk a VII. őszi minta- vásáron, mellyel úgy a közvélemény, mint a vezetőség meg lehetnek elégedve. Tárgyilagosan feltárt észleleteinkből láthatják az „érdekelt körök44, hogy a prágai minta- vásárnak nem egy fogyatékossága mellett is: abszolút sikere volt és nincs szükség arra, hogy hevenyészett, szakszerűség nélkül — A községek és a liaűiköicsönök, Legutóbb az a jogi kérdés merült fel, hogy mennyiben szavatolnak a községek az általuk vállalt hadikölcsöntartozásokért. Kiderült, hogy a történelmi országokban a községek egész sora nem szerezte meg a kerületi képviselet hozzájárulását, amely a törvény értelmében a községi vagyon megterheléséhez okvetlenül szükséges. A legfelsőbb közigazgatási bíróságnak van is már egy erre vonatkozó döntése, melynek értelmében az ilyen községek nem szavatolnak a tartozásért. A községek most azon vannak, hogy hadikölcsöntartozásaikat ebből a szempontból felülvizsgálják. — A közigazgatási bíróságnak ez a döntése sok szlovenszkói községet is érdekelhet, mert ott is megtörtént az, hogy a községi képviselet szabályszerű határozata nélkül történtek hadikölcsönjegyzések s a szabályszerű határozatok is több esetben nem nyertek a törvényhatósági bizottságok által megerősítést. — Az adóprés ellen. Pozsonyból jelenti tudósítónk: Főrév község 46 tagú küldöttsége járt kedden Hochscihorner János bíró vezetésével Pozsony város polgármesterénél, akinél az igazságtalan adókivetés miatt emeltek panaszt. Igen sokan azelőtt földet béreltek Pozsony városától. 1918 óta azonban a bérlet megszűnt és a város mégis adót vetett ki reájuk az 1918-at követő időkre is. Á küldöttség egyik tagja elkeseredetten ho,zfa fel, hogy 1019-ben elhunyt anyját is adócédulával keresték. A polgármester megígérte, hogy vizsgálatot indít, ki a hibás a íőréviek igazságtalan megadóztatása ügyében. — A kiskereskedelem indexszámai augusztusban. Az állami statisztikai hivatal a kisekereskedelem augusztus középső hetének ármozgalmait a következő indexszám- csoportok összehasonlításával teszi szem- léltetővé: Az I. csoportban a kösz-ükséglefi cikkel, különösen élelmiszerek, a II. csoportban a ruházkodás (szövet, kalap, cipő) cikkei szerepelnek. 1923 jul. aug, Csehország I. 950 920 Csehország II. 979 952 Prága I. 964 909 Prága II. 970 958 Morvaország és Szilézia I. 879 858 Morvaország és Szilézia II. 1038 1010 Szlovenszkó I. 933 903 Sziövenszkó II. 1066 1057 Ruszlnszkó I. 921 892 Ruszmszfkó II. 1130 1106 A köztársaság I. 921 892 egész területén II. 1007 982 Mindkét csoportban, kivéve Ruszin- szíkót, valamelyest estek az árak, mép pedig 2.2 százalékkal az I-sö, 2.5 százalékkal a II-ilk csoportban. Csupán a vaj ára emelkedett 6.2 százalékkal, a tojásé 4.7 százalékkal. Olcsóbbak lettek a következő elsőrendű közszükségleti cikkek: káposztái—20),búzaliszt és hüvelyesek (—5.4), burgonya (—4.4) petróleum (—3.4), kenyérliszt (—3.3), sertéshús (—2.4), tej (—2.1), puhafa (—2.1), viszont a marhahús alig 1 százalékkal olcsóbbodott. — A Keíetsziovenszkói erdöipari részvénytársaság súlyos veszteségei. Kassáról jelentik: A három millió korona alaptőkével alalkuit ..Vychodoslovensky lesni pruimysl44 r.-t. két millió korona veszteséggel zárta le mérlegét. — Az uj kereseti adóról szóló (örvény- javaslat. Pozsonyból jelenti tudósítónk: Az uj kereseti adóról szóló törvényjavaslat első részét kiadta a kormány az érdekelteknek. A Gyáriparosok Országos Szövetsége most kapta kézhez a javaslatot. 1925 január elsején az egyenes adók reformja életbelép a köztársaságban. Mint érdekességet említjük meg, hogy a bányaadót Szlovenszkóbam törölték. 5 fülttps Mliim. I Angol nrlszaMHMM?. ► > ISoet m&mk* £ IBrémBcabátol'., > =: értés válaszféhbart. t ► rV'?VVWYTVVVYYYYYTYYVYYYYY'VYVY’S'*>