Prágai Magyar Hirlap, 1923. szeptember (2. évfolyam, 198-221 / 351-374. szám)
1923-09-26 / 218. (371.) szám
Szerda, szeptember 26. 2 A poétikáiban melegen kell érezni, de hidegen gondolkozni és hidegen cselekedni. A hatalom birtokosai, a kormánypártok megfordítva teszik: hidegen éreznek és melegen gondolkodnak. Az ö politikai érzésük az, hogy a hatalmat meg kell tartamok és ezért úgy gondolkodnak, hogy el kell tiporni mindazokat, akik ezt a hatalmat tőlük el akarják ragadni. Ha melegen éreznének és csaik a köznek, az államnak és nem önmaguknak érdekeit tartanák szem előtt, úgy hidegen mérlegelve a dolgokat, rájönnének arra, hogy a centralizmus tarthatatlan. — A választási eredményekből minden tárgyilagosan gondolkodó ember megállapítja, hogy az autonómia nem jelszó, nem egyes pártoknak agátácionálás eszköze, nem takaró, amely alatt érvényesülni vágyó pártós személyes érdekek bújnak el. Az autonómia Szlovenszkó életszükséglete, az autonómia a nyugodt kormányzásnak egyedüli lehetősége és ezzel az egyedüli alap, amelyre az állam jövője megnyugvással felépíthető. — A választások azt is bizonyítják, hogy a kommunizmus váratlanul előretört. Ez az előretörés magát a kommunista pártot lepte meg legjobban, a párt ezt az eredményt minden nagyobb agitáció megelőzése nélkül érte el. — Ott, ahol a bolsevizmus előretör, ott mindig nagy az elkeseredés. A bolsevizmus a kétségbeesésnek politikája, ottan talál termékeny talajra a bolsevizmus tanítása, ahol a nép nem lát nyomorúságából kivezető utat, ahol végleg megszűnt minden hite és bizalma a kormányzati rendszer és a társadalmi rend iránt. Lehet-e súlyosabb bizonyítéka a kormányzati rendszer helytelenségének, mint az, hogy most, ezen rendszer ötödik esztendejében újból nagy erővel felbukkant a bolsevizmus veszedelme? Még azzal sem vigasztalódhatunk, hogy pénzzel, ígéretekkel, Mutogatásokkal vitték a félrevezetett népet a bolsevizmus karjaiba, a nép magától lépett újra a kétségbeesés politikájának útjára. — Nos hát ismétlem: itt csak kettő között választhatnak, vagy autonómia vagy kommunizmus! Ha a hatalmon lévők hidegen gondolkodnának, úgy ők maguk is eljutnának ehhez az alternatíváihoz. De ők hidegen éreznek és csiak azt látják, ha az autonómia meglesz, úgy nekik félre kell állunfrok és ezért nem számíthatunk arra, hogy az álltam jól felfogott érdekében az egészséges belátás kerekedik feliül. így számítanunk kell arra, hogy az autonómiát magunknak keli kivívnunk. Mi állítjuk ezt a harcot. — Most jönnek a megyei választások és mi e választásokba az autonómia jelszavával megyünk. Mi nem azért veszünk részt teljes erőnkkel ebben a harcban, hogy a megyebizottsáigbafi bizottsági tagságokat szerezzünk, hogy összemérjük erőinket, örüljünk a sikereknek és azután megint engedjük a dolgokat tovább szabadon folyni s nézzük, hogy mint intézik Szlovenszkó ügyeit azok, akiket a választási harcban megvertünk. Mi a választási harcot azért vesszük föl, mert győzni akarunk és e győzelem eredményeként meg akarjuk buktatni a kormányt, meg akarjuk valósi tani az autonómiát. A zajos ^helyesléssel fogadott beszéd után Tarján Ödön, a Magyar Jogpárt ügyvezető elnöke beszélt és élesen támadta a kormány politikáját. Elmondotta, hogy a prágai ,,-demokrácia" a centralizmust jelenti, amelynek ostor- csapásait öt esztendeje érezzük a testünkön A kisebbségek jogai sehol sem érvényesülnek, pedig a demokrácia a mások erkölcsi gazdasági és politikai jogainak tiszteletben tartását jelenti. Majd vázolta a gazdasági züllést. Hivatkozott arra, hogy a mai kormányzat aláásta az állam kereskedelmi hitelét, ami annál szomorúbb jelenség, mert hiszen a köztársaság a volt monarchia iparának 80 százalékát örökölte. A gazdasági bajoknak okát abban látja, hogy Benes középeurópai nagyhatalmat akar teremteni a köztársaságból kétszázezer főnyi hadsereggel, mindnyájunk gazdasági érdekeinek rovására. Ma már — mondotta — nem a jövedelmünkből, de a vagyonúnkból! fizetjük az adót és Szlovenszkó áldozata lett a nagyhatalmi politikának. Azután rátért a szellemi szabadságot megbénító intézkedéseknek: a magyar könyvek és kuturá.Tís termékek kitiltásának kulturális intézményeink alapszabályait következetesen visszautasító rendelkezéseknek és a magyar színészet elgáncsolásának ostorozására. A szónak szerint szellemi életünket a pusztulásból és romlásból csak az autonómia kivívása utján menthetjük meg. Dualisztikus alapon befolyást kell gyakorolni Szlo- venszkónak úgy a bel-, mint a külpolitikára Jellemzőnek mondotta, hogy a mai uralmat öt év óta tizenkét főnsrá többséggel tartották fenn. Beszédének végén kifejezte abbeli meggyőződését, hogy a magyar nép tudni fogja a kötelességét a megyei választásokon. Tarján beszéde után Sörös Béla, a magyar 'kisgazdapárt alelnöke szólalt föl. Az ékesen szóló losonci református lelkész jó ismerőse a lévaiaknak, akiket ez alkalommal is valósággal magával ragadott. Egy héttel ezelőtt — mondotta — azt a parancsot teljesítettük, amit a lelkiismeretünk diktált. A cseh-szlovák köztársaságban a demokrácia csak festett báb volt. A magyar nemzeti öntudat azonban valóságos demokráciává fogja átváltoztatni, mert az egyenes magyar lélek tiltakozik az ellen, hogy kifelé mást mondjanak, mint amit idebent cselekszenek- A magyar népnek ébren kell tartani azt az öntudatot, amely lelkében most föltámadt. A megbukott politikai irányzat hamis volt elméletben és gyakorlatban. A megyei és járási választásoknál foglaljunk állást a szociáldemokratákból lett kommunisták ellen, akik elfelejtik, hogy magyarnak születtek. Senki ne adja el magát se kenyérért, se pénzért, mert annak aki magyarul dicséri az Istent, csak a magyar pártok között van helye. Zugó éljenzés éis taps hangzott fel Sörös Bélának a lelkikbe markoló beszéde után. miire Gyapay Ede elnök köszönetét mondott a megjelent szónokoknak, majd berekesztette a gyűlést. F áradba tat lan vezéreink nedig csakhamar útnak indultak Ipolyság. Salló és Zseh'z iránvába. hogy tovább szítsák a mindjobban erősödő lángot. Az Ipolysági gyűlés Ipolyság, szeptember 25- (Saját tudósítónktól.) Az Ipolysági gyűlésnek, amely vasárnap délután két órakor kezdődött, kieth el - kedő pontja Petrogalü Oszkár beszéde volt A néngyülésre messze fekvő távoli községekből is eljöttek a lelkes választók, hogy tanúságot tegyenek arról az elszánt elhatározásukról, hogy az ellenzék zászlaját a járási és megyei választásokon is győzelemre vigyék. Okoltosényi Tibor dr.. a honim egyel ke- reszóényszociáTis párt elnöke megnyitó beszédében köszönetét mondott a választóknak a községi választásokon kifejezésre jutott bi- zalmukárt és fölhívta őket ama. hogy a megyei választásokon is tegyenek tanúságot a szövetkezett ellenzéki pártokhoz való törhetetlen ragaszkodásukról. PetrogalH Oszkár, az első szónok megemlékezett a kormánynak a magyar Ipolyság elsorvasztására irányuló intézkedéseiről és részletesen foglalkozott a kormány iskolaügyi politikájával, különösen azzal a jelenséggel, hogy a magyarságnak nincsenek ta- nitóképezdéi. Majd rátért a kormány külpolitikájának bírálatára és a többi között ezeket mondotta: — A kormány Ipolyságnak és több más magyar városnak leszerelését onnan a hivataloknak és közintézményeknek eltávolítását azzal indokolja meg. hogy ezek a városok a határ mentén fekszenek. Egészen különös érvelés! Nem akarok kikötő- vagy olyan határmenti városokra hivatkozni, amelyek nagy folyó mentén feküsznelk és messzire sem akarok menni, csak a volt Magyarországnak városai közül megemlítem Nagyváradot Ara dót, Szabadkát és Szegedet, ezek a városok is az uj határok közvetlen közelében vannak és nem habot tűik, hogy ezeknek jelentőségét az uj kormányok a mi kormányunkhoz hasonló megokolássa! leszállítani Iparkodnának. A régi török világban, a rablóhadjáratok portyázások idején, akkor szokás volt a határ mentén bizonyos sávot üresen hagyni, de most tudtommal csak itt hangzott el ez az indok* és itt is csak a Magyarország mentén fekvő városokkal szemben. — Ennek olyan színezete van, mintha a kormány akarna állandó ellenségeskedésre berendezkedni Maigyarországigal szemben. Állandósitanii akarja a feszült helyzetet, ébren tartani, éleszteni a háború veszedelmét. Ezért alakult meg a kisantant és a kis antantban Benes, a mi külügyminiszterünk, dicsőségének tartja, hogy övé legyen a vezető szerep a kisantant minden olyan megmozdulásában, amelynek éle Magyarország ellen irányul. Ezt .tapasztaltuk Sopron és területének átengedésekor Ausztria és Magyarország közötti konfliktus idején. Benes dr. volt az, aki a szerencsétlen király puccs ok idejében a leghangosabban kívánta a leszerelt Magyarország elleni büntető expedíciót. Benes volt az, aki két évvel ezelőtt, amikor az antantnál Magyarország jóvátétel! kötelezettségeinek elhalasztását kérte, úgy nyilatkozott, hogy Magyarországot nem kell félteni, eléggé gazdag, tud fizetni. Ugyanezt tapasztaljuk most, a magyar kölcsön tárgyalásainál. Benes dr. nyilatkozatokat tett közzé, i amelyekben Magyarország részére folyósi- [ tandó kölcsönt olyan feltételek előzetes teljesítésétől tette függővé, amelyek Magyar- országnak teljes megalázását jelentenék. Ezen szigorú nyilatkozatoknak hangja csak akkor enyhült, amikor Benesnek az angol kormány tudtára adta, — amint azt az angol lapokból olvashattuk — hogy ha Benes akadályokat gördít a magyar kölcsön megadása ellen, úgy Cseh-Szlovákia Angliától egy penny kölcsönt sem kap. Több ízben hirdettük, hogy mi ez ellen a külpolitika ellen minden erővel küzdeni fogunk. A köztársaságnak körülbelül egy millió miagyar állampolgára van és így jogunk van elvárni, hogy ennek az államinak kormánya ne kövessen oly külpolitikát, amely a mi fajtestvéreinket meg akarja fosztani állami függetlenségüktől, őket meg akarja alázni és megakadályozza, hogy gzdasági újjászületésüknek útjait megnyithassák. Ez az állam épp úgy nem követhet Magyarország és a magyar nemzet ellen irányuló politikát, amint például a francia kormány nem követhetne olyan politikát, amelynek éle Belgium vagy Svájc eflen irányulna. — De ez a külpolitika nemcsak a ml nemzeti érzéseinket sérti, de az állam objektív érdekeit is súlyosan megtámadja. Ez a politika teszi leihetetíennié a normális gazdasági viszonynak létrehozását a két állam Tárcarovatunk: Csütörtök: Csermely Gyula: A budai müezzin. Péntek: Falu Tamás: Föven3T- (Vers.) Sorai ay Károly: Vihar. Vasárnap: Donászy Kálmán: Babonás, szeles éj... (Vers.) Sas Ede: Bimbuli és Báby. A malomkő — A Prágai Magyar Hírlap eredeti tárcája — Irta: Nyáry Andor A malomkő küszöb gyanánt feküdt a konyhaajtó előtt. Az ember arra merít és siettében akkorát botlott benne, hogy a nagy zöttyenéstöl majd a feje esett le a nyakáról. Nagyot káromkodott. — Hogy a méndörgős azt a malomkövet . . . Aztán rátámadt az asszonyra, hogy a malomkövet vitesse el a küszöbről, mert ha nem, hát ő fogja a fejszét és úgy izzé-porrá zúzza, hogy hírmondója se marad. Valahányszor arra megy, mindig megbotlik benne. Az asszony azonban védte a malomkövet és kereken kijelentette, hogy a ház az övé, a-zt teszi vele, amit akar. Á kőre neki szüksége van. Nem viteti el a küszöbről. Az ember mérges volt, felkapta a kalapját: — Hát ha nem viteted el, akkor én meg elmegyek! És elment hazulról. Hajtotta a méreg, mint gőz a masinát. Aztán kiült a Dunapart- ra és belebámult a hullámos habokba. Azon gondolkozott, hogy minek kell az asszonynak az a bolondos malomkő. Az asszony a tornácon ült, varrogatott. A nap melegen sütött, nyugatról fellök süriiködtek, a legyek lomhán repültek, ahova leszálltak, szinte odaragadtak. A szomszéd fel is vélekedett: — Eső lesz! Az asszony eíálmosodott. Eleinte ásított egyet, aztán a tü megállt a kezében, egy ideig vajudozott, kínlódott, bóbiskolt. Majd leesett a kisszékről. Mikor aztán egy vigyázatlan pillanatban az orrahegyét belebóbikázta a tűbe, felszisz- szent, aztán elhatározta, hogy most már bemegy a szobáiba és alszik egyet. Mert utóbb még a szemét is ki szúr kálija, olyan álmos. Be is ment, le is feküdt és el is aludt. Mivel pedig a megbomlás folytán mindig a. malomkő hánytorgott az eszében, hát azzal álmodott. Azt álmodta, mintha a malomkő fel- emelkedett volna a küszöbről s vigyorogva úszott a levegőben. Orra is volt, meg szája is, meg szeme is. Aztán nevetett. Mikor aztán odaért az ura feje fölé, puff neki! rázuhant. Az asszony akkorát rikkantott, hogy a szája majd elrepedt. — Segítség! És kiszaladt az udvarra. A felsővégi Pintér Rézi akkor csukta be maga után a kaput. Valamiféle kotlóstyuk- ügyben járt. A sikoltástól megijedt, az asz- szonyhoz szaladt, de mikor megtudta, hogy miről van szó, elnevette magát, aztán a faluban elhíresztelte, hogy a Kanalasné mit álmodott. A malomkőnek egyszeriben olyan híre kerekedett, hogy arról beszélt mindenki. Az ember még mindig a Dunaparton ücsörgött. A csendes hullámverés lassankint kilocsogta szivéből a haragot, felállt, délfelé gondolta, hogy hazamegy, eddig már az asz- ’zony is megbékült. A malomkőnek is megbocsájtott. És Öreges lépésekkel ballagott hazafelé... Az emberek a malombódék körül ácso- rogtak. Beszélgettek, pipáztak, nevetgéreztek. Mikor Kanalas István közelükbe ért, az egyik rászólt: — Hát te még élsz? Aztán elmesélte neki, hogy miféle hir járja a faluban. Mit álmodott az asszony róla, meg a malomkőről. Az ember elsápadt: — A malomkő! Úgy tett, mintha maga is mulatna a furcsa álmon, mellette azonban elhatározta, hogy a malomkővel most már csinál valamit. Nem engedi, hogy az egész falu őrajta nevessen. És hazament Az asszonynak nem szólt. Úgyis tudta, hogy hiába szólna neki. Inkább meghalna, hogysem a malomkövet elemessze. Na megállj, malomkő! Gondolkozott, hogy mit csináljon . . . Szép, csillagos-holdas, szerelmes éjszaka volt. Az asszony aludt, mint a bunda. Az ember felkönyökölt, egy ideig hallgatta az asszony szuszogását s mikor az egyenletes lélekzetről kikémlelte, hogy mélyen alszik, felkelt, felöltözött, aztán nagy óvatosan kiosont a szobából. Majd elemészti ő most azt a malomkövet! Nagy csendben kiásta a követ az ajtó elől, aztán élére állította, a kapun szépen ki- gurigázta, aztán a töltésről, ahol a víz legmélyebb volt, beleszalajtotta a Dunába. Édes lélegzetet vett: — Ne neked! Aztán hazament. Ruháját még az udvaron levetette, hogyha netalán az asszony észreveszi, hát azt mondja neki, hogy az eget nézte, hogy csihagosodik-e. Az asszony még mindig aludt, az ember észrevétlenül beosont a szobába, behúzódott az ágyba s a szabadulás nyugalmában akkorát aludt, hogy még a bajuszát is elfeküdte. A kakasok éhesen kukorékoltak. A hajnal már a sziget felett rózsaszinezett. Az asszony felébredt, nagyot nyújtózott, a dunyha alól kinyomta az öklelt: — De jót aludtam! Félfordulatot csinált, nyögött egyet, sátán felkelt. A jó alvás után jókedve vo-it, még nyögött is. Mikor azonban a szakajtót a hóna alá kapta, hogy a tyúkokat megeteti, a küszöbnél nagyot zöttyent. Odanézett, hát majd elájult A malomkő gödre üresen gunyosko- dott rá. A szakajtót menten kiejtette a hóna aSót — Hova lett a malomkő! Beszaladt a szobába: — Hé, apja, hallja kend! Rázta, keltegette. Az ember végre felérzett. — Mi az? — A malomkő eltűnt. Az ember úgy tett mintha .meglepődött volna. — Eltűnt?... Mikor? — Az éjjel. — Az este még a helyén volt — Mondom, hogy az éjjel vitték el. — Hm! Hm! ... Ki vitte el? Az asszony nagyot fújt: —Hiszen csak azt tudnám! Aztán lázasan öltözött hogy felveri a bírót, a jegyzőt, a csendőröket s addig nem nyugszik, amíg meg nem találja az alávaló tolvajt, aki az éjszaka a malomkövet elhurcolta. Az ember kezdte magát rosszul érezni. — Az üdvösségit! ~ gondolta a dunyha alatt. — Ennek már a fele se tréfa. Ha ez a bolondos asszony most csakugyan parádét
