Prágai Magyar Hirlap, 1923. május (2. évfolyam, 99-121 / 252-274. szám)

1923-05-15 / 109. (262.) szám

Kedd, május 15. Estag jiriiU rémietfie Kecskeméien. Belelőtt a tömeg közé. — Tizenhét sebesült r Éhségsztrájkba fogtak a lőcsei koir^im sta foglyok. Kassa, május 14. (Kassai tudós tónk telefonjelentése.) A kassai államügyészség fogházában tegnap délelőtt na- gyobbarányu éhségsztrájk kezdődött. Március végén és április elején a kassai rendőrigazgató- ság kommunista összeesküvés gyanúja miatt Kassán és környékén nagyobbarányu letartózta­tásokat rendelt el és Iglóról, Lőcséről és több vá­rosból és községből harmincegy embert szállítot­tak be a kassai államügyészség fogházába. Az ügyészség fogháza azonban annyira tele volt, hogy az elfogottak egy részét nem tudták ott el­helyezni, miért is Igen sok letartóztatott hat hétig ült a kassai rendőrigazgatóság fogdájában. A le­tartóztatottak nemrégiben szabadlábrahelyezésü- ket kérték azzal a mcgokolással, hogy ellenük semmi komoly vád nem merült fői és a vizsgáló­bíró előtt történt kihallgatásukon kívül semmi egyéb nem történt. Érdekes, hogy a bünpör iratai a kassai hadosztálybÍTÓságon vannak, amely többszöri sürgetés ellenére sem volt haüandó azokat a törvényszékhez áttenni. A vizsgálóbíró helyt adott az elfogottak ké­relmének és elrendelte szabadlábrahelyezésüket. Az ügyész e végzés ellen felfolyamodott a tör­vényszék vádtanácsához, amely helybenhagyta a vizsgálóbíró végzését. Az ügyész uiabb friebbe- zése folytán az ügy a? Ítélőtábla elé kerülg amely az ügyészi felfolyamodásnak helyt adott és elrendelte az elfogottak további fogvatartását. A foglyok, mikor megtudták a tábla döntését, éh­ségsztrájkba léptek, hogy igy erőszakolják ki az ügyükben való gyors döntést. í>ooo©oocte««©i9©<3ioo©o»0€)ooGoe©eo9© Egyetemi oktatás szuronyfedezetteL Kolozsvár, május 12. A romániai antíszemita-mozgailmaik, melyek felidézésében a liberálisok kézért látták, igen kel­lemetlen helyzetet teremtettek a kormányra néz­ve. A bukaresti és jasszy-i egyetemeken beszün­tették az előadásokat, Kolozsvárt pedig szigorí­tott katonai ostromállapotot hirdettek ki. Tudó­sítónk jelentése szerint a kolozsvári egyetem nt- nácsa úgy a köziponti épületbe, mint a klinikára és a többi egyetemi épületbe szuronyos katona­ságot vezényeltetek. Belépni csak uj személy­azonossági igazolvánnyal lehet. A tantermek előtt a folyosókon szuronyos bakák őrzik a tanszabad­ságot Ennek dacára, vagy talán éppen ezért a diákság nem jár előadásokra. Az egyetemi ta­nács errre szigorú ukázt bocsátott ki, amely s"érint ezután minden órán katalógust olvasnak a tanárok és az olyan diákot aki őt abszenciát fogott, kizárják az egyetemről^-Az állattá ösztön- dijat, segélyt vagy diák-otthoni ellátást élvező diákokat két abszenciáva4 megfosztják minden kedvezményüktől. A diákság azonban az uj ukáz- től sem hagyta magát terrorizálni és változat­lanul fenntartja egyfelől a' december 10-iki hatá­rozatba foglalt követeléseit amelyre a 'kormány még nem válaszolt másfelől addig nem járnak előadásra, míg a katonai önkénnyel letartóztatott és edtoloncoft hét diákvezért ünnepélyesen vissza nem hozzák, a katonaságot pedig el nem távo­lit! ák az egyetem falai közül. Jellemző, hogy az öreg Bogdán Duica, egyik legnépszerűbb tanár előadását mindössze egy zsidó diák hőül gáttá vé­gig. A diákság a katalógus olvasáskor különben azért sem lehet jelen, mert nagyrészük a vidé­ken van — főleg állatni és községi hivatalokban alkalmazva. A jogi fakultás hall gatóinak töbD mint kétharmada vidéken él, máT csak azéirt fe, mert Kolozsvárt a lakásínség miatt elhelyezésük fizikai lehetetlenség. A diákokat az ellen táíl ás ki­fejtésében nemcsak a titkos íasefeta-szervezetek támogatják, hanem az olasz és orosz légiókban szolgáltak jóváhagyott alapszabályokkal! működő egyesületei is. Az események hatása alatt Costa Foru, az ország legkiválóbb publicistája azt írja, hogy Románia ma ugyanaz, ami Oroszország volt a háború előtt: rendőráílam. Egyfelől a rendőrség és siguránca, másfelől a hadsereg az a két piBér, amelyre a mai abszolutisztikus kormány támasz­kodik. Militarizálják a belga vasutasokat. Brüsszel, május 13. The mais miniszterelnök a vasúidgyi, igazságügyi és honvédelmi minisz­terrel egyetértésben elhatározta, hogy a vasuta­sok egyes osztályait mifitarizálja és mindazokat a1 postásokat elbocsátja, kik szombatig nem kez­dik meg a szolgálatot. A mimkásblztosJtás. Habrman népjóléti nrc- msz'ter a szocialista Pravo Lidu szerint a mrlnisz- tertanócs pénteki ülésén bejelentette, hogy h. munkások szociális biztosításáról szóló törvény- javaslatot valameramyi miniszteriumniak és a kor­mány egyes tagjainak külön-kül'ön fogj bemutat­ni. Habrman azt • indítván v őzt a hogy a javaslat mint a' népjóléti minisztérium javaslata, legyen aiaipja a minisztertanács tanácskozásának. A mi­nisztertanács erre junius első hetében tartandó ülésére tűzte ki a javaslatot, amelyet azután *. nemzetgyűlés a szociá’politikai bizottságnak fog kiadni. Valószínű. — Írja a lap — hogy a szo­ciálpolitikai bizottság egy kii'ön albizottságot fog választani, amely a Ház szünideje alart addig fo~ ülésezni, arruig az egész javaslatot 'etárzva'ta. n. szociálpolitikán" bizottságm-k a szünidő tártama alatt is jelentéseket fog tenni ez az albizottság, így valószínű, hogy az előzetes tárgyalások őszig befejeződnék. Kecskemét, május 14. (Budapesti szerkesztőségünk teleíonje- jentése.) Izgalmas vasárnap délelőttje volt tegnap Kecskemét városának. Délelőtt, mi­kor a város lakosságának tekintélyes része és a környékbeli tanyák lakóinak jelentős ré­sze is összegyűlt a főtéren hirtelen egy ár- valányhajas kalpagot v;selő fegyveres fiatal­ember lovagolt négy társával együtt a főtér­re és egy altisztet kemény hangon arra szólí­tott- föl, hogy csillagjait távolítsa el. Az al- t:szt meglepetve nézett a fiatalemberre és nem teljesítette a parancsot. A fiatalember er­re lekapta fe^verét és az altisztre lőtt. A golyó szerencsére nem talált. Az altiszt az ut másik oldalára menekült, ahol a lövés zajára hirtelen többszáz főnyi közönség verődött össze. Az órv alany hajas fiatalember ekkor a tömeg felé fordította fegyverét és többször egymásután be'é'öti a tömegbe. P'Hanat a'aít rémült kiáltások és jajveszéke'és töl­tötte be a főteret. A lövöldöző fiatalember el akart menekülni, egy rendőr azonban lefogta és r érte a rendőrfőkapitányságra. A merénylettel kapcsolatban a városban különféle hirek terjedtek el és igen nagy iz­gatottság uralkodott. A rendőrkapitány ín­Pozsony, május 14. (Saját tudósilónktól.) A bírói pálya a régi világban sem tartozott az irigyelt pályák közé. Még élénk emlékezetében van mind­annyiunknak a háború előtti évekből a t a 1 - p a 1 ó b i r ó, aki a susztermesterséget volt kénytelen mellékfoglalkozásként űzni, hogy a gyermekei cipellőjét megtalpalhassa. A bí­rák helyzete a cseh-szlovák köztársaságban sem valami rózsás. Mellékfoglalkozást a bíró ma sem űzhet, bankban, .részvénytársaság­ban busásan tantiémezett igazgatósági tag­sági állást nem vállalhat, mint más közpályán lévő szerencsésebb halandó. Ezernégyszáz koronától haromézerötszáz koronáig terjed ma egy szlovenszkői törvényszéki bíró, táb- Iabiró havi fizetése és emellett napestig, néha az éjszakába is belenyúló munkát kell végez­nie a sokszor milliós pőrékben Ítélkező bíró­nak. (A pozsonyi tábla egyik tanácselnöké­nek fizetése összes pótlékokkal együtt 3800 korona, egy nőtlen, 30 éve szolgáló táblabiró pedig 1900 koronát kap havonta!) A törvényszéki jegyzők, jhggyakorno- kok helyzete meg egyenesen megdöbbentő. Ök az igazi páriái az igazságszolgáltatásnak. Justitia istenasszony igazán elpirulhatna an­nak a rettentő nélkülözésnek hallatára, mely­ben ezeknek a jogvégzett szellemi proletá­roknak részük van! Havi nyolcszázhatvan korona fizetést kap ma egy szlovenszkói bi­MAPBHIREK Segélykiáltás Lőcséről! Lőcse, május 14. Május 7-én az esti óráikban rettentő tűz­vész pusztított Lőcse város kontárén, amely­nek hót épülettömb, valamint a XIII. század­ból származó világhírű gótikus sziélkesteimip- lom karcsú tornyává! együtt áldozatul estek. Mindnyájunk leikéből fájdalmas kiáltás tőrt elő, amikor az óriási veszedelem közepette a mérhetetlen és felbecsülhetetlen műkincse­ket magában rejtő székesegyház tetőzete tornyával együtt tüzet fogott és rövidesen óriási lángokkal égett. A tüzet eloltották, de a templom fedél nélkül áll s a benne felhalmozott műkincsek ama veszélynek vannak kitéve, hogy tartós esőzés és boltozat bedőlés esetén megsemmi­sülhetnek. A leégett házak lakói tartós eső esetén hajléktalanná vá’naik. ■> A templom és házak felépítésiéhez azon­ban sok pénz szükséges. Emberbarátok! Müpárto'ók! Mentsétek meg a műkincseket, segítsetek .felépíteni híres gótikus templomunkat és a szegény le égettek hajlékait, nehogy emiberáldozaitot legyünk kénytelenek meggyászolnl A nemes és emberbaráti szere tétből fa­kadó adományok a Szepesi Hitelbank Lőcse cinné re küldhetők be, de szerkesztőségünk kész örömmel vállalkozik azok közvetítésére és a beérkezendő pénnkndomény’éket nyil- yó-n^cpti nyugtázza. — (A őrá ai meteorologiai intézet jelentése.} Idöjóslás: Változó, hűvös, szeles Idő várható. tézkedett, hogy erős járőrök cirkáljanak a városban és ügyeljenek a rendre. Estére a városban teljen helyreállt a nyugalom. A mentők, akik nyomban teljes készen­léttel vonultak ki, tizenkét sebesültet szedtek össze a főtéren. Ezek közül egy már meghalt, háromnak pedig igen súlyos az állapota. Lö­vés érte Farkas Istvánná áldott állapotban lévő asszonyt, akinek hasát fúrta át a golyó. Farkasnét megoperálták, azonban igy sem le­hetett rajta segíteni és délutánra meghalt Csuda Jánosnénak szintén hasába fúródott a golyó. Állapota válságos. Szabó Pálnénak két combját fúrta át a golyó. Sérülései igen súlyosak. A rendőrségen megállapították, hogy a lövöldöző fiatalembert Héjjas Pálnak hívják és ménteleki gazdálkodó. A hozzáintézett kér­désekre igen zavaros feleletet adott. Először azt mondotta, hogy egy kecskeméti ügyvéd biztatta fel a merényletre, majd úgy vallott, hogy mikor bejött a városba, egy altiszttel találkozott, ak; Szegeden igen rosszul bánt vele és ezért lőtt rá. A délutáni órákban meg­jelent a rendőrségen Héijas ügyvédje és a hódmezővásárhelyi törvényszék orvosszak­értője á'tál k'állitott irattal igazolta hogy Héjjas Pál gyönge elméjű. Való^z nünek fart- . iák, hogy pillanatnv’ elmezavarában követte I -I bz—-rirnas tettét. rójelölt, azaz törvényszéki jegyző. A joggya- komokok fizetése 5—600 korona. Nem be­szélünk itt a „diétás“ jegyzőkről, akik — elég igazságtalanul — 2000—2500 korona havi fi­zetést húznak és még a törvényszéki épüle­tekben ingyen lakást is élveznek. Igen komoly birói körökből veszem a következő információt: — A birói pálya hova-tovább az a „mu- mus“ lesz, amellyel a pályaválasztás előtt álló ifjút ijesztgetni fogják a szülők. Szo­morú, de úgy van, hogy a birónemzedék las- san-Iassan kipusztul. Utánpótlás alig van, mert a jegyzők nyomorúságosán dotáltatnak, úgy, hogy szívesebben: megy az a jogvégzett fiatalember ügyvédjelöltnek, ahol megkapja a havi 3000—3500 korona fixumot és még mellékesen is keres vagy kettő-három ezret. Ma az ügyvédeknek kedvez a konjunktúra. A pozsonyi bíróságoknál igen érezhető a biróhiány. Mindig jönnek ugyan újak, fiata­lok az idegenből, de ezeket nem vehetjük komoly fölkészültségü jogászoknak, mert hisz igen sokan csak nemrég űzik ezt a fog­lalkozást, azonkívül a speciálisan szloven- szkói viszonyokat nem ismerik, az őslakos­ság nyelvét nem beszélik. Nagy baj tehát, hogy nincs utánpótlás. Aki még a birójelölti pályán van, az is menekülni igyekszik onnan. Elmegy ügyvédnek. Ez pedig hova-tovább a bírói pálya teljes csődjéhez vezet... Judex. — (Az olmützl érsek betegsége.) OLmützböf jelen tik: Ma reggel kilenc órakor a kővetkező orvosi bulletint adták ki: Sióján érsek állapota súlyosbodott. A beteg eszméletén kívül vasi és nem tá>p.láükozshia<tük. Láz 38.1, érverés szabályta­lan. Éjjeli tizenegy órakor a beteg állapotában rosszabbodás állott be. A légzése teljesen szafbáfly- tafcn. A beteg mozdulatlanul fekszik. — (Kin jvezések.) A kormány Horinka Kon­stantint a lévai járásbírósághoz, Jandák Vencel doktort a zólyomi járásbírósághoz, Janowsky Edét a miavai járásbírósághoz, Kamase Oswaldot a nagytapolcsányi járásbírósághoz, Konc Józsefet a nyitrai törvényszékhez, Racska Jaroslavot az érsekujvári járásbírósághoz, Stay Vilmost a nyrt- rai törvényszékhez, Sikir Károlyt a nagytapol­csányi járásbírósághoz, Vesely Józsefet a turóc- szentmártoni járásbirósághoz. Wierer Ferencet a nagytapolcsányi járásbírósághoz, Krizán Károlyt a kassai ítélőtáblához, Libuse Józsefet a kassal törvényszékhez, Mazal Ferencet az eperjesi tör­vényszékhez, Miffek Ulriket a homonnai járásbi­rósághoz, Remi Jaromirt az irsavai járásbíróság­hoz és Borovsky Vitust a bártfai járásbirósághoz a nyolcadik rangosztályba sorozott járásbirókká nevezte ki. — (Bazovsky Lajos dr. gyásza.) Losonci tu­dósítónk jelenti: Bazovsky Dániel nyugalmazott ágostai evangélikus kántor tanító nyolcvannyolc éves korában május 10-én Losoncon meghalt Az elhunytban Bazovsky Lajos dr., Nógrádmegye első zsupánja, a liberális szlovák autonomisták vezére édesatyját g3rá$zolja. — (Letartóztatás — tévedésből.) Kassai tu­dósítónk ielenti telefonon: Kovács Bélát, az egyik legnagyobb cseh-szlovákiai textilgyár képviselő­jét a kassai rendőrigazgatóság detektivjei letar­tóztatták és az ügyészség fogházába szállították. Kovács két napig volt fogva, mikor nagy bocsá­natkérések között szabadon engedték azzal, hogy tévedésből másvalaki helyett tartóztatták le. icőniqhfc A német birodalmi kormány válasza. Azonos szövegű válasz minden ántántáttamnak. — A Javaslat kiegészítése? Berlin, május 14. (Berlini szerkesztségünk teieíomjietentése.) A birodalmi kormány a Magde- burger Zeitung jelentése szerint minden ántánr. államnak azonos szövegű választ küld. A válasz kifogja egészíteni a legutolsó német Javaslatot Meghiúsult a spanyol-orosz kereskedelmi szerződés. Páris, május 14. A La Journal jelenti Madrid­ból, hogy a Spanyolország és Oroszország kö­zölt kereskedelmi szerződés megkötése céHjábóff folytatott tárgyalások megSriwsültök. — (Műkedvelői szinlelöadás Rimaszombat­ban.) Rimaszombati tudósítónk jelenti: A keresz- tényszoc.ialista szakszervezetek riuaszombati cso­portja május 5-én a „Tátra“-szálló nagytermében műkedvelői szinieíöadást rendezett, melyen a „Tulipán Marcsa“ négyfelvonásos népszínművet mutatta be a lelkes műkedvelő gárda. Az összes szereplők fényes és zajos sikert arattak, de kü­lönösen kitűntek a nöszereplők közül Kamarás Mariska, Kovács Ilonka és Szántó Franciska. A férfiszereplőkről hasonló elismeréssel írhatunk. Ezek közül kitűntek: Siposs József, Durda János, Kardos Kelemen, Maiina Ferenc, Köböl György és Molnár Sándor. A színdarabot Turóczy Sán- dorné zenésitette meg ismert nagy zenei tudásá­vá’ A rendezés kitűnő volt. Előadás után tánc­mulatságot tartottak. — (Megszökött rab.) Pozsonyi tudósitónk. irja: Mucska József pozsonyszőllősi illetőségű földmives egyévi börtönbüntetését töltötte a po­zsonyi törvényszék fogházában, ahonnan mező- gazdasági munkára adták ki Dunaszerdahelyre. Munkaközben tegnap megszökött. Elrendelték a körözését. Ő-Tátraíüred gyógyfürdőn (Tairansky Starv Smokovec) serényen folynak az elő­készületek a nyári idényre és a kilátások igen kedvezőek, miután a korán beállott kellemes tavaszi időjárás folytán az érdek­lődés iigen élénk. Úgy a Nagyszálló, mint a Tátra-Szanatórium májius hó I5-én nyílik meg és a pünkösdi ünnepek alatt már igen nagy élénkség fog uralkodni a Magas Tát­rának ezen legnagyobb fürdőtelepén. Az árak igen mérsékeltek, a Nagyszállóban már 47 koronáért lehet elsőrendű ellátási; lakással együtt, kapni. — (Á „Rimaszombati Halásztársaság“ köz­gyűlése.) A „Rimaszombati Halásztársaság“ má­jus 15-én délelőtt a városháza tanácstermében közgyűlést tart a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó és beszámoló. 2 Tisztikar vá­lasztása. 3. Az alapszabály módosítása. 4. A terü­let kibővítése. 5. A tagok felvételének módja és száma. 6. A tagsági és felvételi dijak megállapí­tása. 7. Esetleges indítványok. — (Egy altiszt öngyilkossága Eperjesen.) Kas­sai tudósítónk jelenti telefonon: Május 1-én Bor- kuton a kommunista párt nagy ünnepséget rende­zett, amelyen sok eperjesi katona is részt akart venni. A katonai parancsnokságok azonban ezt megtiltották. A tilalom ellenére sok katona el akart menni az ünnepségre, ezek közül azonban az utón húsz altisztet és százharminc katonát le­tartóztattak. Nyolcadikáig fogva tartották őket. Ekkor Gajda tábornok megjelent Eperjesen és az engedetlen katonákat súlyos büntetéssel sújtotta. Az altisztek huszonöt, a katonák pedig harminc­napi szigorított fogságot kaptak. A megbüntetett altisztek egyike, Rock Ferdinánd elkeseredésében agyonlőtte magát. Vasárnap kellett volna temetni s a temetésen a munkások is részt akartak venni. Ezt azonban megtiltották és Rock holttestét ti­tokban kivitték a temetőbe. — (Borzalmas családi tragédia Budapestem) Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Ma délelőtt Zólyomi budapesti ügyvéd összeveszett feleségével és eközben beretvával átvágta a sze­rencsétlen asszony nyakát. Zólyominé nyomban meghalt. Az ügyvéd, mikor ráeszmélt borzalmas tettére, saját nyakát vágta el. Halálos sérülései­vel az utcára szaladt, ahol nyomban összeesett és meghalt. — (Halálozás.) Özv. Madarász Púimé, szül. Monspart Henriin május 10-én hetvenötéves ko­rában Rimaszombatban meghalt. A megboldogult Madarász Pál pénzügyi tanácsosnak volt özve­gye s Rimaszombat társadalmának egyik közsze­retetben álló tagja. Elhunyta városszerte őszinte részvétet keltett. Temetése a részvét impozáns megnyilvánulása mellett május 12-én délután volt Rimaszombatban. — (Hamis egykoronások.) Kassai tudósítónk jelenti telefonon: Otoihu Adrián kolozsvári bank- igazgató tegnap átutazott Kassán és a vasúit vendéglőben hamis cseh-szlovák egykoronások- kal fizetett. Letartóztatták, igazolás után azon­ban szabadon engedték. — (Halálos autószerencsétlenség Brtinn kö­zelében.) A vasárnapi automobilverseny alkalmá­ból Brflnn közelében súlyos szerencsétlenség tör­tént. Szirk, közismert bécsi automobilgyáros ko­csija felborult és az utmenti árokba zuhant. Szirk igazgató azonnal meghalt, soffőrje súlyos agyráz­kódással haldoklik. — (Áthelyezés.) Rirna-szanibatiból jelentik: M'ilklóslka László pénzáigyigazgoitósági felügyelői haswrtló minőségben Igjtóra helyezték át. A Mről pálya csődje Sz'iovenszkín. Senki sem megy a birói pályára. — Kipuszin! a bírói kar, — 899 koronás Vpyí fizetés egy törvényszéki jegyző i^’ .

Next

/
Oldalképek
Tartalom