Prágai Magyar Hirlap, 1923. május (2. évfolyam, 99-121 / 252-274. szám)
1923-05-20 / 113. (265.) szám
vasárnap, májas 20. irodaiw és mwmmm Balzac. irta: Schöpflin Aladár. kora darabját, vagy jobban mondva a világ képének milyen széles segmentumát tudja valaki a maga szellemébe befogadni és a maga nyelvén kifejezni. Homéroszban benne van az egész korabeli görög világ, vagyis az akkor többé-kevésbé öntudatos életet élő emberek világa a maga teljes egészében, kezdve a kovácsmesterség apró mesterfogásain egész a vallásról való fogalmakig. Shakespeareben még több van: az emberi szenvedély összes nagy változatai és lehetőségei nagy és mindenkor érvényes típusokba foglalva, más szóval az emberi természet egész sokfélesége és mélysége a világgal való súrlódásaiban. Goethében majdnem valamennyi van: az ember gondolatvilágának összes típusai, érzelmi reakcióikkal együtt. Ebben a korban Balzac részben Homérosszal, részint Shakespearevel kerül rokonságba. Nem oly nagy, mint ök, mert nincs meg benne a forma tökéletessége és talán gazdagot és kimeritőt, amilyet Homérosz ö családjukból való, mert ö rajzolta meg az emberi jellem legtöbb változatát és az emberi élet-helyzetnek legtöbb lehetőségét egy bizonyos kor, a maga kora színezetében. Más szóval: világképet adott, olyan széleset, •gazdagot és kimeritőt, amilyet Homórosz, Dante, Shakespeare és Goethe óta legfeljebb az egy Tolszoj. Az orosz iró a inonumentáliT sabb, mert a maga világképét bele tudta foglalni egyetlen színbe, a Háború és békébe és ezt a képet át tudta lelkesíteni a maga mély erkölcsiségével, mig Balzac a kompozícióknak csak lazán összefoglalt nagy sorozatában közölte szemléleteinek eredményeit és nem állt az erkölcsi emelkedettség olyan magas pledesztálján, mint nagy orosz kortársa. Erkölcsi Ítéletet mondott, anélkül, hogy erkölcsi ideált tudott volna kitűzni. A tizenkilencedik század középi modern ember, amilyenné intellektusa és moralitása a viszonyok nyomása alatt alakult, ez Balzac egyetlen, vagy östémája. A feudális rend összeomlása után kialakult uj polgári társadalom embere, a kapitalisztikus, iparüző és kereskedő kor leikéből lelkezett gyermeke. Tudni kell, hogy a francia forradalom és az első angol technikai találmányok utáni kor azé a polgárságé volt, amely a Guisotféle enrichissez-vous (gazdagodjatok meg!) jelszóval vetette magát az üzletre és kíméletlenül kihasználta az újonnan divatba jött pénzgazdálkodás minden kínálkozó alkalmát. Sivár idealizmus és ideálok nélküli kor volt ez a nyárspolgári pénzgyiijtés és pöffeteg fényűzés kora. Az idealisztikus gondolkodás és az emberek szépségvágya mindenkor, ami akkor fiatalság volt — menekült ebből a sivatagból, a középkorba, a lovagi erények idealizmusának kultúrájába, másszóval a romantikába. Balzac volt az egyedüli, aki máskép tett: megragadta a maga korát üstökénél fogva és berögzitette regényeibe, olyannak, amilyen volt, illetőleg amilyennek ö látta. Az élet magvába, amelyet Shakespeareben a Szenvedély, Goethében a Gondolat démona alkotott, ő egy korát legpreg- nánsabban jellemző indulatot állított: a Kapzsiságot. És ezzel egy nagy, a modern korra jellemző uj területét fedezte föl az élet megismerésének: a pénzt, a vagyont, mint az emberi cselekvések legfőbb motívumát, amely eddig alig kapott tért az irodalomban. Az Aranyborjú molochja körül eszeveszett táncot járó emberiség: ez Balzac világképe végső formulájáig leegyszerűsítve. Emberi figurák ebben a forgatagban a táncosuk, egy csaknem végtelen sorozat a az emberi arcoknak a pénz és szerelem mohóságától elborult ábrázattal. Soha még sem azelőtt, sem azután iró annyi emberi alakot olyan fölfedezés-szerű újdonsággal és olyan friss nyerseséggel egyenesen az életből kivágva fel nem mutatott, mint Balzac — sok százra megy elevenen, egyéni profillal megcsiszolt alakjának a száma — és Shakespeare óta senki annyi titkát le nem leplezte az emberi jellemnek. Olvasd Balzacot és többet tudsz meg az emberről az emberi természetről, az emberi életről és társadalomról, mint az egész 19-ik századi irodalomból együttvéve. Az életismeret roppant iskolája az ö életműve. Novellák margójára.*) írta: Fábry Zoltán. hozzá megérinteni a vállát és bevezetni egy hűvös szobába. Novella: megyünk lépésről lépésre vissza . . . hátra, a modern novella kezdetéhez: a romantika világába. Oda, ahol az érzések az újdonság, reflekciók, csodák és események forgatagában széles patakká ömlött minden, ahol összekeveredett: vallás, filozófia, költészet, tudomány. A fékezésre, a rövidítésre uj keret kellett, nyugodt és koncentrált stílus, egyenes utón előrehaladó mese: — novella. Akkor egyszerű forma volt: a kényelem és a józan ész diktálta . . . Ma az élet áramlása nemcsak a lelket, a szellemet, a lelkesülő szivet ösztökéli, ma az élet kegyetlen mozdulatokkal a húsba tép . . . fáj ... és a vergődő ember fölsikolt. tolla már nem tudja követni a lélekingást, lábuj- hegyre ágaskodik, megpróbál mindent másképp, egy szempillantásra látni, érezni, tudni, tanítani, mutatni akar mindent ... Az elbeszélő művészet megint elért oda, ahonnan a romantika idejében a novellába mentette magát. Ottó Fiake regényeiben már teljesen eltűnik a mesélni akarás és a regényben az elbeszélés, a mese különváltan jelenik meg, tudatosan jelezve, igy: eingelegte Erzáhlun- gen . . . Most arról van szó, hogy a tulára- dásnak, eksztázisnak, metafizikának gátat vessünk: megint a józan ész követelésére: rövidítés, szűkítés, a mesélés megmentése! Most nem egyszerű formakérdés — a romantikus novella adottságának ismétlése, most maga az élet, az élniakarás, a uéznitu- dás kívánja a tisztitó elemet: a novella művészetét. Röviden: ha az irodalomnak élet- jelentősége van, úgy a novella mai szerepe ezen belül a mai idő minden zilált, tagolt A háború előtt és még a háború alatt is megesett, hogy egyik-másik iró felment valamelyik kiadóhoz és ajánlatot tett valamelyik Balzac-regény lefordítására. A kiadó fölényesen mosolygott s egész bizaran azt mondta az írónak-, azon az apai hangon, melyen okos emberek szoktak a nagyon naiv fiatal emberekkel beszélni: — Kérem, mért éppen Balzacra kapri- cirozza magát? Nem kell a mi közönségünknek. Nem kiadói cikk. Ha már fordítani akar nekem, ezekből fordítson. . . . És odaadott az írónak — egy Tauchnitz könyvet, amelyen Croker vagy jobb esetben Hall Cain neve ékeskedett, esetleg egy citromsárga szinti francia könyvet, de nem ám az Anatol Francé, vagy Romain Rohand, hanem Olinet vagy más hasonló itó nevével. Most pedig egy nem iniciativa nélküli uj kiadóvállalat a Géniusz, kiadja Balzac összes müveit magyar fordításban. Nagy aparáíust mozgósít, első rendű műfordítókat foglalkoztat, nyilván sikert vár ettől a vállalkozástól* Más kiadók is Balzac regényeket ígérnek prospektusaikban, azt kell hinni, a nagy francia iró divatba jött Magyarországon. Honnét ez a hirtelen nagy változás? Hát az történt, hogy a közönség elfordult az ilyen alacsony színvonalon szórakoztató Unterhaltungs Literaturától. Vagy pontosabban szólva az a rétege a közönségnek, amely eddig ennek a selejtes irodalomnak volt az olvasója, már nem vesz könyvet, mert neki nem szükséges, hanem csak lukszus a könyv és a mai egyre dráguló könyvárak mellett inkább le mond Courts Mahlerről, sem minthogy 1-és 2000.— korona között mozgó árat fizessen egy kisebb terjedelmű kötetért. Csak a sokkal vékonyabb könyvolvasó réteg maradt meg, amely csakugyan szükségletnek érzi a könyvet, s ennek nem Courts Mahler és Crocker kell, hanem magasabb fokozattabb irodalom a világ nagy Íróinak a témái. A kiadó is, aki egy — egy 12—15 ives kötet elvállalásába A millió magyar koronát fektet bele, azelőtt a dilemma előtt áll, hogy ezt a rém nagy összeget olyan kiadványba fektesse e bele, amely ha nem fogy el 2—3 hónap alatt, akkor örökre a raktárában marad, vagy olyasvalamibe, ha nem is kél el azonnal, még tíz év múlva is érték marad és mindig lesznek, akik olvasni akarják. Mig aztán kiderül, hogy tulajdonképpen rentabilisabb, tehát okosabb dolog Balzacot kiadni, mint Ohnetet. Tehát ha isten is úgy akarja mint a kiadó, úgy pár év múlva lesz egy teljes Balzacunk magyarul, sőtha különböző kiadásaiból állítom össze, hát kettő is. És itt következik a kultúra njreressége. Chaine azt irta, hogy Balzac a regény Sexpierje, Vörösmarthy szava szerint pedig egy jó Sexpier fordítás felér bármely nemzet irodalmának a felével. Nem akarok a szavakkal tovább játszani, de ebből a két illetékesnek elfogadható megállapításból annyi mindenesetre következik, hogy egy jó teljes Balzac fordítás nagy és megbecsülendő kul- tuláris esemény, mely a magyarnál nagyobb és termékenyebb irodalomnál is megbecsülendő kulturális esemény. A világirodalom egyik nagy és jelentékeny területének meghódítását jelenti ez illető nemzet olvasói számára. Ha meg lesz a magyar Balzac, akkor nagy számú olyan ember is fog Balzacot olvasni, akinek ez eddig eszébe sem jutott volna, módja se lett volna rá és bizonyos, hogy még azoknak a száma is növekszik, akik szerencsés nyelvtudásuknál fogva franciául olvassák Balzacot. Szóval az érdeklődés a nagy francia irók iránt nőni fog és nőni fog az érdeklődés általában a komolyabb és nemesebb értékű regényírók iránt. Mert aki egyszer Balzacot olvasott és rájött az izére, az nem tud többet Ohnet-t olvasni. Ezt nekem egyszer meg is mondta egy olyan nö, akit megtanítottam Tolszttojt olvasni, Nem bírom többé ezeket a Tauchnitz regényeket, mondta és egyúttal felhagyott azzal a kedves szokásával, is, hogy a Tauchnitz kötetet, ha a végére ért, egy finom mozdulattal, beledobta a kandalóba. A dolog tudniillik úgy áll, hogy Balzac csakugyan az emberi' szellem legnagyobb nagyságainak galériájából való, ahol a tudomány legnagyobb felfedezői, aztán a Phi- diászok, Michel Angelók, Rafaelek, Lionardo da Vincik, az irók közül Homérosz, Dante, Shakespeare, Goethe állanak. Az igazi szellemi nagyság mértéke az, hogy a mekmozdulatának, egy kristálytisztává köszörült műfaj keretébe való bekényszeritése. Nem-akarattal, kényszeredett modulattul, de ösztönös felismeréssel, ösztönös megérzéssel. Egy pillanatnyi csendet teremteni és megint tovább menni. Melegen, a kapott keserűségek fájdalmán átszűrt tanulsággal: mondok még egy mesét, jó lesz? ... Az elbeszélés művészete: az érzések és indulatok hullámzásának fékentartása, a szürke sorokból észrevétlen kirobbanó melegség — feltartózhatatlan mélyre hullása. Ez ma — életszükséglet. Aki csinálja — testvérkézzel teszi, de öt magát nem látja senki és ismeretlenül mégis ott van minden szóban, minden hangsúlyban. Amit igy kapunk: művészet Amit igy adunk: élet. Akik igy veszik: — emberek. Aki igy adja, aki szótlanul mégis ránk kényszeríti; igy a meglátást, az — művészettel közelítette meg az életet. A legnehezebb, legtisztább módon: egyszerűen. Mutogatás nélkül . . . mint a kereskedő, aki nem beszél, csak maga elé teregeti holmiját. Ha kincseket ad — nem kell szólnia, nem kell mozdulnia. Ha valaki elfelejtette volna, ismétlem mégegyszer: Tamás Mihály novelláiról vau szó. * Könyvének ez a döntő értéke nem jelentkezik mindenütt tisztán. Az első indulás keresztutján a kritikus kötelessége: a — sorompózárás, az erőnek egy útra kényszerítése. Az elbeszélésnek erős hatású kísérője: a pszihológia, munkája: az analízis. Az ösztönös mozdulások papirravetését — mondatról mondatra a megfigyelés finom szálai rögzítik: egy lánccá fűzik a realitás és reflexió tér és időközét. A legerősebb ösztönös mozdulás — az erotika. Aki a legtöbbet néz és lát belőle, az a mesélője, orvosa: a költő. Lassan, lassan sűrű háló fut össze a kezében . .. a sarokban figyel mint a pók és az elkészült, megszokott hálóba újra és újra beleesik egy uj élet ... a pók nézi, figyeli, nem tud már sok újat mondani . . . a háló szálai egyformák . . . mindig a sarokból csapni az uj áldozatra: nem hoz uj élményt, nem kényszerít uj formára . . . egyformán, egyedül uralkodik a megfigyelés, pszihológia, dolgozik az analízis ... az iró sokáig értékes munkát végez, de a költészet frissessége, élményes sodródása hiányzik ... az elbeszélésből szórakoztató olvasmány lesz — jobb emberek használatára . . . Csak egyszer szép, egyszer első igazság: költészet: amikor első líra, amikor erre először hull a későbbi évek máskép nézése, üde életrrissitő filozófiája, amikor ebből a találkozásból zene lesz, amikor szomorú szivünk belehull mint valami jó hűvös fürdőbe. (Szőke)... De aztán megcsalja az embert... (Boldogságok, Árnyék Zivatar.) Egy név kisért emlékeim között — nem akar párhuzam lenni, csak úgy zárójelben, mint a hogy az ember a mérfanban felvesz egy segédvonalat Tersánszky J. Jenő. Nem véletlen ez a találkozás: nagyon sok egyezés van a két iró között. Ugyanaz a friss kezdet, egészséges őszinteség, eredeti egyszerűség . . . A múltkor a kezembe került Tersánszky egyik könyve: „Kék gondviselés11 — és szomorúan tettem le: ez az ut aztán megcsalja az embert. Egy tucatkönyvet tartottam a kezemben. Az analitika nagy francia mesteremberei: Tamás sokat tanult tőlük, — és valahogy úgy érzem: a rontás is innen szármozik: Én nem tehetek róla, de haragszom Maupas- santra. Ma nem szabadna tőle tanulni. Ma egyáltalán nem szabadna igy — iskolába járni. Ma oda kéne kuporodni az alig ismert francia Dosíojewski lábához és őt hallgatni, amikor mesél, amikor dadog, amikor ember: az örök gyereket — Ch. L. Philippe-et. Amikor először olvastam a Gösta Ber- linget, kisdiákos buzgalommal mindenáron drámai képekbe akartam tördelni. Ott éreztem meg először, hogy az elbeszélő művészet, életét a mozgás lélegzi . . . mely a dráma felöl jön és a dráma felé hajlik. Ez az érték könnyen hibába esik, ha a szavak a mesélés műfajából kirívóan kiüt a gesztus. Annak idején első szlovenszkói novellás- könyvünk szerzőjéről Szemrecsányi Annáról írva — ezt mondtam égjük novellájáról: „Mintha minden ebbe az instrukciós mondatba lenne besűrítve: „megáll, felemeli jobb karját és egy hosszú ivet vág bele a levegőbe". A szavak a hangok e kirívóan jellemző mozdulat mellett elgyengülnek, sután buknak vissza a padlóra és zörögnek. . . Tamás Mihály könyvében az „Árnyék." példázza ezt a hibát, az úgynevezett „szerepjátszás" hibáját, amikor nem tiszta élmény, de a mesébe való beleélés, a köteles elmélyedés, írja le a történést . . , Van egy novellája (Egy marék föld), melyben a dráma őseleme: Bármilyen paradoxszerüen is hangzik a | mai dogmátlan világban: a könyv értéke mindig teóriákat igazol. Újból példát sorakoztat az esztétikai normák megértéséhez, megéléséhez, vagy: — az ellentét látszatával visszakényszerit minket az alaphoz, az idők változatain át módosult első tanulságvonáshoz. Tamás Mihály novelláskönyvéről van szó. A felületes olvasót, a sietséggel kritizálót nem állítja meg. Valaki mesélt, hallgattuk, jó volt . . . Aki elszokott a mesétől, aki nem tud nyugodtan ülve hallgatni, figyelő szemmel nézni, mert lelkében állandó nyugtalan teherként hordozza korát: a maga széttagoltságát, kereső kutató menekülésbe lendüléséí ... aki zúzott remények és felkorbácsolt szenvedélyek tükrében akar a maga rángatózó arcára ismerni . . . aki sebzett magával odaszaladt, ahol az érzések hullámai csapkodó halálküzdelemre görcsösödnek, ahol az ember kifeszitett testtel káromolja magát — neki a végtelennek, imádkozza bele magát az égi magasságba ... aki a szivét nyitott tenyéren hordozza és gőzben, porban, esőben, égető napsugárban keresi hozzá a testvérhangot, az egyforma fájdalmat, az egyforma idöszoritást ..." — az csodálkozva, hitetlenül néz az uj könyv felütött lapjaira. Eléje kuporodik, küzdelemre ' készül, megérinti mégegyszer . . . nem tud | elmenni. Ez az ember valami ellentmondást, [kötöttséget érez, a feltétlen egyszerühangu novellaakarásban és a mát feszíti ellenében: a gátszakadás és tengerömlés ütközésében született uj formákat ... Ha ezt az embert elkerüljük, megcsaljuk magunkat, ha meglátjuk — a lényeghez érünk. Oda kell menni *) Tamás Mihály: Novelláskönyv. .\AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA,AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA*. 3 \ Menyasszonyi kelengyék áruháza i 3 _ .—" \ £ < tk \ Saját készitményü finom férfi £ és női fehérnemű, asztal 1118 < \ térítők és mindennemű lenáru £ 2 \ v £ ^ Árusítás nagyban és kicsinyben t
