Prágai Magyar Hirlap, 1923. április (2. évfolyam, 75-98 / 228-251. szám)
1923-04-01 / 75. (228.) szám
Vasárnap, április 1. HAGYOMÁNY. és aligha tévedünk, mikor azt hisszük, hogy bár ezúttal meg nem nevezetten, Kölcseynek Himnuszát is a Zrinyiász költőjével való lelki ölelkezés sugalmazta. A nemzeti múlttal, annak tárgyi, érzelmi és költészeti hagyományaival való szolidaritásán kívül a Himnusz újabb kegyeletes vonatkozások zománcaival is gazdagodott megzenésítése óta. 1844 őszelő harmadik hetében méltán hirdethette a mű megjelentét ezzel az ajánlással a Pesti Divatlap: „Gyönyörű kiadásban jelent meg Kölcsey Himnuszának koszorúzott zenéje Erkel Ferenctől. A mű Deák Ferencnek van ajánlva, és a három jeles férfi neve egyesült erővel ajánlja az egészet minden honszerető és műkedvelő íöldinknek". De nemcsak jeleseink emléke társult a kegyelethez, mellyel e költeményt övezzük ; az áhitat és tiszta meghatottság, melyet névtelen, egyszerű magyar lelkekben ébreszt s ajkakon tolmácsol, s mintha egyre gyarapítná azt a szent melegséget, mely benne terjedez és körülötte lebeg. Cseke, hol Himnuszát írta, s melynek temetőjében pihen Kölcsey Ferenc, ma már az ország határszélén fekszik. Mikor Petőfi 1846- ban ott járt, meg-meglátogatta az akkor még jeltelen sírt, „melyben a legnemesebb szívek egyike hamvad". „ Csendes e táj — írja mély meghatottsággal ; — „a városok, a nagy világ zaja nem hangzik idáig. A nagy költő sírja körül csak a szellő rezgeti a tövisbokrokat, a tövisbokrok virágain vadméhek dongának, s távol az andalgó Tisza halkan mormolja dalát, hogy a koporsónak álmát meg ne zavarja". De e koporsó álma megvan zavarva. A végzet beteljesedése, melyet ama baljóslatú ének előre látott, ott állt meg, nem messze költője sírjától; s nemrég a Himnuszt még itthon sem volt szabad énekelnünk. Szálljunk magunkba! Ha a nemzeti szolidaritás azon szent teljességét, mely himnuszunk sugalma- zója volt, egy szívvel-lélekkel át nem érezzük, akkor Zrínyi második énéke mondta meg sorsunkat, megérdemelt sorsunkat. Tőlünk függ, hogy ne úgy legyen. Ne szónoklatokra, hanem komoly eltökélésekre ihlessen bennünket az évforduló százados alkalma. A másik színésznő (ijedten): Jaj, a kisasz- szony! A színésznő (bejön olyan ruhában, maszkkal, mint az első felvonásban. Mérgesen rárivall a másik színésznőre): Mit keressz te itt ? Egy ily cseléd, ki itt settenkedik S untatja nyegle fecsegéssel Úrnője úri szép vendégeit. .. A másik színésznő (magában): Te rút boszorka, ón cseléd! Csinálnál arcra én velem cserét! (El.) A színésznő (pipesen): Üdvözlek, jó lovag s bocsánatod Kérem, e buta lány ha untatott. A színész (nem mer ránézni a színésznőre, undorodik a csúnyaságától. Úgy beszél akadozva, a súgólyuk felé kacsintva, mint aki nem tudja jól a szerepét): Úrnőm, üdvözlek. — Szót sem érdemel, Hű cseléded tenéked ez a lány Versenyre kelt csupán csak ón velem, Hogy szépséged magasztalám. A színésznő (leül egy székre a közönség felé fordulva):* Nos, jó lovag, szólni vágytál velem, Hallgatlak, tárva szavadnak fülem. A színész (akadozva, hideg, pléh-hangon, a világért nem nézne föl): Úrnőm, én csillagkereső vagyok, Keresek két szép fényes csillagot, Minő az égen még nem született . . . Oh vesd reám, szép úrnőm, szemedet! A színésznő (olvadozva); Azt mondod, e szép csillag a szemem? Hisz nem is oly szép ... hízelgesz nekem. (Komikusán rákacsint a szemével a színészre, akit erre végigfut a hideg.) A színész (ahogy a színészek a színpadon beszólni szoktak egymással, de úgy, hogy a közönség is hallja): Piroska, jaj de ronda vagy! (Szavalni kezd): Szemednek fénye, ajkad bíbora, Szívemnek részegítő óbora, És csalogánydal mindenik szavad . . . Szólj hozzám szépen, szívem megszakad! A színésznő (szemérmesen, boldogan): De túlheves vagy, ej, meg foglak szidni! Hogyan lehetne ily szép bóknak hinni! Én nem vagyok szép, legfeljebb csinos, (A színész szörnyedt grimaszt vág.) A szemem bágyadt, ajkam nem piros... A színész: Bágyadt a napfény május reggelén? Nem piros a rózsa, nyílva a tövén? Úrnőm, királynőm szívem asszonya, Te nálad szebb nő nem volt még soha! (Rénéz a színésznőre, úgy mint fent): Mit csináltál magadból, Piroska! Útálatos vagy! A színésznő (titkon belélök, de úgy, hogy a közönség észrevegye): Hagyd abba, lovag, még majd elhiszem S hiú leszek, a te hibád leszen . . . A színész: Légy hiú, úrnőm, te neked szabad, Mint hattyú nézd tükrödbe magadat, S irigyelem a boldog tükröt én, Hogy belenéz a legszebb földi lény. A színésznő (kacóran): ízlésed jó, lovag, elismerem S jeléül csókra nyújtom a kezem. A színész (lehajol a feléje nyújtott kéz fölé, nagynehezen rászánja magát és megcsókolja, undorodó arccal): Oh, drága kis kéz, mondd meg az ajaknak, Hogy felé vágyik ajka a lovagnak, Oh, drága kis kéz. mondd meg a szívének: Úrnőm, királynőm, meghalok teérted! A színésznő (önfeledten): Oh lovagom, oly forró a szavad, Forró az ajkad, forró vagy magad, Egy férfinak, ki ilyen csupa-tűz, Hogy álljak ellent én, a gyenge szűz! A színész (kitárja karját): Hát énnekem, ki vagyok csupa tűz, Mért állnál ellent te, a gyenge szűz? Borulj keblemre, szeretlek, szeretsz, Jer, a szerelem szent ünnepje ez! A színésznő (végkóp elolvad): Oh, lovagom! (A színész felé borul, engedi, hogy az fölemelje ültéből és átkarolja): Valamikor, valamikor Eltört egy óriási edény: Azóta minden lakoma, tor Emberevő, bűnös, szegény T Valamikor, valamikor Eltört egy óriási kehely: Azóta minden kupa bor Vért, könnyet és mérget keveri Valamikor, valamikor Eltört egy óriási tükör: Azóta hét évig lakói, Aki egy kis tükröt összetöri Erdélyi József. Meggyőztél lovag, itt az ajakam, Itt a szívem, tiéd vagyok magam! (Egymásra borulnak, a színész kelletlen, savanyú arccal, csókoíóznak.) A színész (úgy mint fenn): Jaj, Piroska, de utállak! (Függöny.) III. felvonás. (Az öltözőszoba, úgy mint az első felvonásban.) A színésznő (belép, mögötte a színész. Mesz- sziről taps hallatszik a nyitott ajtón át): Hallod, még mindig tapsolnak! A vasfüggöny előtt! (Diadalmasan.) Úgy-e megmond- tem? Őrült nagy siker, Tivadarkám, olyan boldog vagyok ! (Át akarja karolni a színész nyakát, de az irtózva félreugrík előle.) A színész (iszonyodva): Ne nyúlj hozzám! Ne nyúlj hozzám! A színésznő (csodálkozva): Mi az ördög bújt beléd? Mi lelt, beszélj hát! A szmész: Jaj, Piroska, mit csináltál, mit csináltál! Micsoda pofát csináltál magadnak ! Soha nem tudok többet jószívvel rádnézni! A színésznő (most már a rendes arckifejezésével, de természetesen a festéktől még mindig elrútított arccal, álmélkodva, mérgesen): Megbolondultál, Tivadar? A színész (arcát a tenyerébe rejti): Soha többé nem tudok jóízűen rád nézni! Mindig azt a rettenetes ronda pofádat fogom látni! A te pofád volt ez a szörnyűség... nem bírom ki . . . Megölted, megcsútoltad a szerelmemet! A színésznő (ijedten): Ne bolondozz kérlek, mire való ez! Színésznő vagyok, maszkot csináltam, sikerem volt, ez az egész. A színész (kétségbeesve): A te pofád, a te pofád ! Sohase fogom tudni látni az arcodat! Mindig csak ezt a pofát fogom látni! A másik színésznő (belép): Gratulálok, Piroska! Óriási siker! (Észreveszi, hogy történt köztük valami.) No, mi az? Veszekedtek? A színésznő: Képzeld, ez a Tivadar megbolondult. Meg van bolondulva, hogy olyan csúnya voltam. A másik színésznő: Hát tudod, azt a csúfságot ón nem vállaltam volna a világért sem. Inkább elmennék varrólánynak. A színésznő (élesen): Mondd inkább úgy, hogy visszamennél. (A másik színésznő felelni akar, de nem engedi szóhoz jutni. Dühösen toppant.) De most már elég! Hát mik vagytok ti? Színészek vagytok? Azt se tudjátok, hogy a maszk, az maszk, az arc pedig, az arc? Az istenit neki! Színésznő vagyok, komika, hát mit akartok? Sikert akarok, tapsot, kacagó közönséget! Mik vagytok ti ? Színészek ? Pipacsok vagytok, tudjátok? A másik színésznő (pattogva): Én velem ugyan ne gorombáskodj . . . A színésznő (egyre dühösebben): Igenis, go- rombáskodom, mert tudom, mért beszéltek! Irígylitek a sikeremet! A közönség oda volt a nevetéstől, a direktor megölelt, új szerződést ígért ... Ti meg itt acsarkodtok! Irigy ripacsok vagytok, takarodjatok! Neked adom Rózsi ezt a szamarat, úgyis tudom, futsz utána. Légy vele boldog, épp olyan tehetségtelen, mint te. Takarodjatok hát. . . A másik színésznő (hegyesen): De fölvitte Isten a dolgodat! Megyek én, maradj magadnak a gyönyörű pofáddal. (Megfogja a színész kezét, aki az egész jelenet alatt kezébe rejtett arccal állt, néha fölnézett a színésznőre, fejet csóvált.) Gyere Tivadar, menjünk . . . (Ketten kimennek, a színész az ajtóból visszanéz és visszakapja a fejét.) A színésznő (egyedül, mintha utánuk dobna valamit): Ostobák ! Ezek is színészek! Pfuj! (A közönség felé fordul, a maszkhoz való grimasszal, amelyre rámutat): jó poía, szép, pofa, siker-pofa, taps-pofa! (Függöny.) A maszk. Színpadi tréfa 3 miniatűr felvonásban. Irta Sciiöpflin Aladár. Szlovenszkói műkedvelőknek, ha kérik, szívesen átengedem ezt a kis tréfát előadásra. Ha ugyan akad önfeláldozó hölgy, aki a főszerepet vállalja. I. felvonás. (A színésznő öltözője. Nem kell bele egyéb bútorzat, mint a háttérben húzódó falon egy nagy tükör, előtte karosszék.) A színésznő (kissé groteszk lovagkori ruhában, nagy frizurával a fején, áll a tükör előtt és nézegeti magát). A színész (belép a jobboldalt nyíló ajtón, kissé kopott lovagi ruhában, spádéval az oldalán, a kezében tollas süveg. Meglátja a színésznőt, rákiált): Kész vagy, Piroska? A színésznő (a színész felé fordul, nagyon jókedvűen hozzáugrik, átöleli a nyakát): Csak a maszkom hiányzik még . . . Te, óriási sikerem lesz, érzem. Olyan maszkot csinálok magamnak, tudod, de olyat, amilyen még nem volt a világon. Óriási sikerem lesz, a publikum halálra kacagja magát, megpukkad a nevetéstől. Jegyezd meg, holnaptól kezdve én vagyok a nagy komika ... Az éjjel nem tudtam aludni a drukktól, a kínomban olyan ötletem jött, tudod, maszkra, arckifejezésre, de olyan, hogy . . . Majd meglátod . . . Tivadarkám, nagy művésznő leszek, büszke leszel rám. (Nagyot csókol a színész arcán.) A színész (megcsókolja a nyakát): No majd meglátjuk, kis nagy művésznő. De most eredj, maszkírozz, hogy el ne késsél a híres maszkoddal. Kíváncsi vagyok az ötletedre. A színésznő: Megyek már ... Egy perc alatt kész vagyok... Olyan egyszerű... A másik színésznő (belép ugyanazon az ajtón, vár kisasszony komornájának öltözve, csinos, takaros): No Piroska, még nem vagy kész? A színész: Most maszkíroz. (Büszkén.) Nagyszerű maszkötlete van... Őrült sikere lesz. A másik színésznő: Ez már beszéd. Őrült sikere lesz? A színésznő (mialatt a közönségnek hátat fordítva gvors mozdulatokkal maszkírozza magát) : őrületes... bődületes... szédületes... Várd meg, mindjárt kész vagyok. A másik színésznő (a színészhez, irigykedve): Ennek a Piroskának olyan pompás ötletei vannak! Ha még hozzá sikere is lesz . . . A színész (meggyőződéssel): Lesz! AZ ÉJ ROHAN. Az ablakomon kihajol a gond. A kert felett A Hold a szélnek halk meséket mond. Az este szép Es mégis oly Félelmes, fülledt, fojtó, forró kép: A kerten túl Á város nyög, liheg, sihong vadul, És olyan, mint egy gyulladt daganat, Majd fel fák ad. Szennyes párája rőt és nyugtalan És omlik, ömlik — félelmes folyam, Amíg az éj rohan. S az éj rohan. A Hold már nem susog A kert felett ' S ijedtek, némák a falevelek. Az éj rohan^ / Útjában sáp adóz, ^ Mint a futó, kinek a szive rossz. Majthényí György A színésznő (ezalatt elkészült a maszkkal, előjön. Csakugyan nagyon vicces maszkja van: rettentő csúnya vén leány. Nem szabad semmit az arcához hozzáragasztani (orrot stb.), csak festéssel és grimasszal kell nagyon elcsúfítania magát. A színészhez lép, aki elképedve nézi. A szoknyáját pipesen fölemelve, félszegen, kómikusan bókol): Voilá. A színész (rémülten): Piroska, jaj de ronda vagy! A másik színésznő: Jézus Mária, de ronda vagy! A színésznő (büszkén, selypítve, már a szerepében van): Úgy-e, hogy gyönyörűen ronda vagyok ? A színész (dühösen): Mosod le azonnal! Nem bírlak így nézni. (Eltakarja a szemét.) Lemosni ! Lemosni! A színésznő: Meg vagy te bolondulva? Ezt a pompás ronda pofát lemossam? Hiszen ez a siker! A színész (a fejét a tenyerébe fogva járkál fel-alá): Mit csináltál, Piroska, mit csináltál magadból.. . Nem bírom ki.. . Megbolondulok ! A színésznő (most már ő is mérges, de a szerepében marad): Máris meg vagy bolondulva. A másik színésznő (az egész párbeszéd alatt kuncogva nevet. A színészhez): Tivadarkám, de gyönyörű babád van! Te, ha az Isten így veszejtené! A színész (ráordít): Hallgass, kérlek! (A színésznőhöz) : Még egyszer mondom, Piroska, lemosni! A színésznő (dühösen toppant): Mondhatod még tízszer is! Lemosni a sikeremet! A publikum kacagását. Szamár vagy! A színész (szólni akar, de az ajtón bedugja a fejét az ügyelő). Az ügyelő: Tivadar, Rózsi, azonnal, itt a jelenés ! (A színész és a másik színésznő el. A színész az ajtóból még visszanéz a színésznőre, kétségbeesett grimasszal.) A színésznő (egészen a rivaldához lép a közönség felé, egész csúnyaságában. Furcsa félszeg mozdulattal): Nahát, kérem, ez a Tivadar egészen megbolondult! (Függöny.) II. felvonás. (A díszletet úgy lehet csinálni, hogy csak a tükröt és karosszéket viszik ki, helyette olyan régies asztalt, magas támlájú székeket hoznak be, amelyek a szobának némileg olyan ízt adnak, mintha középkori kastély szobája volna. Nem kell a díszletnek realisztikusnak lenni, hiszen komédia az egész A színésznek arra kell vigyázni, hogy folyton zavarban legyen s emiatt félszegen, rosszul játsszon.) A színész, a másik színésznő. A színész (mint lovag, szaval): • Csak téged, téged, téged egyedül, A szívem, drága, csak érted hévül! A másik színésznő (sír): Férfiak, csalfák, hitszegők. Hitványak, ah, ezt értitek! Komorna fejét elcsavarni S a várkD"> ;zonyt kérni meg! A színész: Zsebemben nincs egy maravódi sem, A várkisasszony lesz aranytynkom, A várkisasszony pénze kell nekem, Szeretni csak a komornál; tudom. (Megöleli, a másik színésznő halkan sikít és kifejti magát a karjából.)
