Prágai Magyar Hirlap, 1923. április (2. évfolyam, 75-98 / 228-251. szám)

1923-04-19 / 89. (242.) szám

Csütörtök, április 19.

A községi dézsma.

Irta: Szontagh Aladár, ügyvéd.

Rozsnyó, április 18.

Ez is van? Fogja kérdezni sok ember. Igenis van, de senki sem tudja, hogy mikor született, csak érezzük a létezését. Általában mindenkire vonatkozik, de nem mindenkit ér egyformán és egy időben és ez volt az oka, hogy a közönségnél nagyobb ellenhatást nem váltott ki.

A községek és a városok pénzügyi gazdálkodásának átmeneti szabályozásáról szóló 1921. évi 329. szám alatt kelt törvény és ennek 1922. évben 143. szám alatt kiadott végrehajtási rendelete szól az ingatlanok érték- növekedési adójáról, amefyet a rendelethez csatolt adóügyi rendtartás is kifejezetten dézsmának nevez.

A törvény 37. szakasza egész általánosságban rendeli, hogy minden községben az ingatlanok értékében bekövetkezett növekedés után adót kell szedni. A kivetési alapot, az adókulcsot, az értéknövekedés megállapításának föltételeit és a beszedés módját az adóügyi rendtartás szabályozása. Az adókivetés alapja az eladó által fizetett megszerzési érték és a vevő által fizetett vételár között mutatkozó értékkülönbözet. Ha tehát valaki ötezer koronáért vásárolt ingatlant és ezt később húszezer koronáért eladta, akkor az adóalap a megszerzési ár tiz százalékának levonás után 14.500 koronát tesz ki. Az igy megállapított értéknövekedésből a rendelet értelmében még további öt százalékot le kell vonni — példánkban 725 koronát — és az igy kiszámított összeg — vagyis példánkban 13.773 korona -— lesz az adókivetés alapja.

Az adókulcsot az adügyi rendtartás 12. szakasza igy állapítja meg:

Értékemelkedés: Adókulcs:

5— 10 százalékig 5 Százalék

10— 20 „ 6

20— 30 8 „

30— 40 „ 10

40— 50 12

50— 75 „ 15

75—100 „ 18

100-150 „ 23

150 százalékon felül 25 „

A rendelet értelmében az igy kiszámított adó tiz százalékkal csökken, ha a megszerzés és az eladás között eltelt időtartam tiz évnél hosszabb és húsz százalékkal, ha ez az időköz húsz évnél hosszabb. Előbbi példánkból kiindulva 13.775 koronás értéknövekedés után, mivel ez az öszeg az 5000 korona megszerzési árat 150 százalékkal fölülhaladja, az adó 25 százalékot, azaz 3443 korona 75 fillért fog kitenni, ha a megszerzés és az eladás között tiz év nem telt el. 22.4 százalékos, azaz 3101 korona 38 fillér lesz az adó, ha ez az időtartam tiz évnél hosszabb és 20 százalékos, azaz 2757 korona, ha ez az időtartam 20 évnél hosszabb.

Az adózásnak ezt a módját elvileg tetszetős köntösbe öltöztették és talán méltányos is. Hogy igazságtalanná ne váljék, ez a törvény gyakorlati alkalmazásától függ. Sajnos sem a törvény, sem a végrehajtási rendelet nem állapítja meg az értéknövekedés lényegét, noha ez az adózásnál döntő szerepet játszik. Ezért a községeknél, amint azt különben előre lehetett látni, az értéknövekedés megállapításánál egy merőben helytelen gyakorlat kapott lábra, amely alapjában támadja meg az egyesek exisztenciáját. A községek ugyanis ridegen alkalmazzák az adóügyi rendtartást és nem veszik tekintetbe a pénz belső vásárló erejét, hanem csak a megszerzési és az eladási ár között mutatkozó különbséget. Ily módon azonban óriási különbségek jönnek létre. Mivel ilyen gyakorlat mellett majdnem valamennyi községbeli ingatlan értéknövekedése fölülmúlja a 150 százalékot, a 22.4 százalékos adókulcsot kell alkalmazni. Az adóügyi rendtartás 7. szakasza ugyanis úgy szól, hogyha az utolsó- előtti eladás 1914 január 1-je előtt történt, akkor a megszerzési árnak az 1914 január 1-én uralkodott közönséges értéket kell tekinteni. Ámde nyilvánvaló, hogy 1914 január 1-e óta az ingatlan értéke — a pénz valutá- ris értékét tekintve — az államban általában mindenütt 150—300 százalékai emelkedett.

A húsz éven felüli birtoklási időtartam ez idő szerint szóba sem jöhet, mert 1914 év óta húsz év nem telt el, egyébiránt ez is az adónak legfeljebb 2—4 százalékkal való csökkenését jelentené.

Ez az adótétel a tulajdonost annál súlyosabban érinti, mert a rendtartás 14. szakasza szerint az örökség utján, vagy ajándékozás cimén, úgyszintén a szülőkről a gyermekekre történt visszterhes átruházásokat, mint .adómentes közbeeső átruházásokat az értéknövekedés kiszámításánál mellőzni kell. vagyis úgy kell tekinteni őket, mintha birtokváltozást egyáltalán nem Idézett volna elő. Ha tehát a birtok apáról fiúra, vagy a szépunokákra száll, a húsz-harminc évig tartó birtoklási idő alatt beállott egész értéknövekedést a birtok eladása estén és az adókivetésnél alapul kell venni. A 150 százalékon alul való értéknövekedést tehát majdnem minden birtok átruházásánál meg lehet állapítani.

Ily gyakorlat mellett a községek tulajdonosaivá válnának a községi inglatlano egykilenced, sőt egynyolcad részének, mert hiszen övék az értéknövekedés 22.4 —25 százaléka, ami majdnem fe'e az ingatlan értékének.

Hogy e gyakorlat mellett mily óriási községi értéknövekedési adót vethetnek ki némely nagyobb birtokra, kézzelfoghatólag bizonyltom egy fölmerült esettel. A hagyaték értéke 846.000 korona volt, melyben az ingatlan 745.000 korona értékkel szerepelt. Ebből az ingatlanból 594.000 korona értékű ingatlant az örökösök a hagyatéki eljárás alatt eladtak úgy, hogy azt a hagyaték átadó végzéssel közvetlenül a nevükre Írták át. Az örökhagyó ezeknek az ingatlanoknak birtokán bán volt már 1914. év január 1-én. Megszerzési árnak tehát az ingatlanoknak 1914 január 1-ei közönséges értékét kell tekinteni, amelyet 200.000 koronára lehet becsülni. Az értéknövekedés tehát ily gyakorlat mellett

394.000 korona volna. Ebből 10 százalékot, azaz 39.400 koronát le kell vonni és igy az adókivetés alapjául 354.600 korona szolgálna, tehát az adó 22.4 százalékai számítva 89.430 korona lesz. Ez oly súlyos adó, mely nemcsak fölülhaladja a gazdasági adó legmagasabb fokozatát, hanem még az állam részére fizetendő dézsmát és vagyonszaporulati dézsmál is. Az említett példában ugyanis gazda- godási adó cimén — ha nem rokon az örökös — 106.464 koronát kellene fizetni. A pénzügyigazgatóság pedig az egész hagyaték után csak 71.060 korona dézsmát, a 89.600 koronában fölvett vagyonnövekedési érték után 10.354 korona vagyonszaporulati dézsmát, mind a két címen tehát összesen 81.414 koronát vetett ki.

Ily gyakorlat mellett tehát a községek részére még nagyobb dézsmát kellene fizetni, mint az állam részére. Ez tarthatatlan állapot és sérti minden ingatlantu’ajdo- nos érdekeit. Ingatlanától ugyanis csak az válik meg, akit a viszonyok erre rákény- szeritettek, mert nincs miből élnie, vagy pedig kivándorol, hogy vagyonának roncsaival ujj exisztenciát alapítson magának. A községi dézsma ezt a szándékát is keresztezi.

Az állami vagyondézsma is tulmagas. A kormány a közvélemény nyomására a nemzetgyűlés tavaszi ülésszaka elé a vagyon- dézsmáról szóló törvény megváltoztatásáról novellát készül beterjeszteni.

A közérdek követeli, hogy ez alkalommal a községi dézsma ügyét is megfelelően rendezzék és legalább szabatosan állapítsák meg a vagyon értéknövekedésének kiszámítására szolgáló tényezőket.

Egy arra hivatott közgazdász meg fogja találni a számítás alapját. Példaképpen a létminimumból indulok ki. A létminimum 1914- ben — teszem — 1000 koronás jövedelem volt. Ma a létminimum 6000 korona. Ha tehát egy 1914-ben szerzett birtokot ma hatszoros áron adnak el, akkor tényleg nincs értéknövekedés, mert az eladó ma nem vehet érte több életszükségleti cikket, mint amennyit 1914-ben vehetett. Vagyis ha — hogy egy triviális hasonlattal éljek — arra van kényszerítve, hogy az ingatlanát élete fantartására fordítsa és ezt megegye, a ma 6000 koronáért eladott házát éppen úgy megeszi egy év alatt, mint ahogy 1914-ben megette volna ugyanezt a házat, mely akkor 1000 koronát ért, ha azt akkor kellett volna eladnia. Ez találó példa azért is, mert ezrekre megy azok száma, akik ily helyzetben voltak, vannak és lesznek.

Méltánytalan az adóügyi rendtartásnak az a rendelkezése is, mely örökösödés, vagy ingyenes átruházása esetén álapit meg, míg a birtoklási időtartam kitolása által az érték is természetszerűleg növekszik. Ha a pénz belső értékét vészük, a jövőben is csak értéknövekedést lehet várni. Másfelől az örökösök és megajándékozottak a reájuk háramlóit ingatlan után, átruházási és igen nagy gazdagodási adót is tartoznak fizetni, mely távolabbi rokonság esetén a vagyon 30—50 százalékára, sőt magasabbra is emelkedhetik.

Ha egyebet nem, lega'ább ezeket az Metélteket és a gadagodási adót kellene az értéknövekedésből levonni, hiszen még az illetékek szabályozásáról szóió kormány- rendelet is megengedi az örökség után fizetett átruházási illeték visszatérítését, ha az ingatlant az örökség megnyílta után két éven belül halál esetére szóló, vagy élők közti jogügylettel tovább ruházták.

A gazdagodási adó és átruházási illetékek rendkívül nagyok. Ha nem közeli rokonról van szó, már 50.000 koronás örökség mellett meghaladja a 25 százalékot, azaz a 12.500 koronát.

Ez azonban még nem minden, mert az 1921. évi 329. számú törvény szerint a községek az ingatlanoknak élők közti átruházása utáni iletékéhez 10 százalákos pótadót is vethetnek még ki.

Annyi tehát bizonyos, hogy állami és községi adóra és illetékekre és dézsmára reá megy az örökségnek legalább a fele.

A végrehajtási rendeletnek a törvény 37.

szakaszához kiadott az a rendelkezése, hogy

Pozsony, április 18.

(Saját tudósitónktól.) A szlovák néppártról az utóbbi időben elterjedt különböző híresztelésekkel kapcsolatban Hlinka András a párt vezére „Egységes front, vagy egy program?" cimrnel vezércikkeit irt a Slovákba, amelyben a többi között az alábbiakat fejti ki: — Én a nyilvánosság előtt megmondottam és megírtam, hogy a mi belépésünk a koncentrációba, kizáróan a kormány jóakaratától függ. Azonban nem valamely zsupáni állástól, nem valamely közegészségügyi miniszteri széktől, vagy tárcanél- küli minisztériumtól. Én ismételten hangoztatom, hogy nálunk nincsenek és nem is szabad, hegy a r* mzet és annak aijgeden- sége rovását a miniszteri jelöltek legyenek. Mi a koncentrációba csak programunk alapján mehetiinl bele. Szlovenszkó és jogainak elismerése, a szlovenszkói autonómia elismerése, nöjjön ki akár Wilsonnak a nemzetek önrendelkezési jogára vonatkozó pontjainak tojásából, aár a formális és kétoldalú pittsburgi, clevelandi és moszkvai szerződésből, vagy akár a meghamisított márfoni deklarációból. Szlovenszkói szlovákul és szlovákok által kell vezetni és igazgatni; a cseh-szlovák egység elméletének el kell buknia, az autonómiát be kell cikkelyezni az alkotmánylevélbe. Ezek nélkül a feltételek nélkül szó sem lehet a szlovák életről és létről. Engem valamilyen segitség, ám legyen ez pénzügyi, vagy valamilyen vállalatnak bukása nem ver le a lábamról, vagy nem térit el a meghatározott iránytól. Elmegyek az utolsó következményig és még a magyarónságról szóló rá- ga’makkal sem fogtok eltéríteni. Én tudom, hogy mit akarok. A kérdés az, hogy megért-e a nemzetünk és követni akar-e? Kérdés az, hogy Szlovenszkóban még egyszer fehetséges-e az 1920. évi választás és hogy ez a nemzet mégegyszer elvakitani engedi-e magát? Hogy a szlovák nép föl- ébredí~e már, mint a testvér szlovén és horvát nép. És én biztosan és határozottan merem állítani, hogy a szlovák nép orientációt változtatott. Már beismeri a hibáját, látja, hogy maga ásta meg a gödröt, amelybe bizonytalan időre beleesett. Szloven- szkó érdekében uj utakat, uj irányokat és uj pártokat keresnek. Azonban a nemzet maga nem keres utakat. A nemzetnek meg van a maga meghatározott útja. A nemzetnek két útja van, amelyen haladhat és amelyen haladnia kell és ez a néppárt, vagy ha bennünk nem bizik ,a nemzeti párt. Nekünk néppártiaknak nincsen sem Szcillánk, sem Karübdiszünlf.

Hlinka azután azt hangoztatja, hogy a szlovák néppártban helye van minden szlováknak, legyen akár katolikus, akár protestáns, akár zsidó, ha szlováknak vallja magát. A párt — folytatja — elment a felekezeti türelem legszélsőbb határáig és a krisztianiz- mus alapján áll. Nem bántja az idegent, de nem adja oda a magáét. A néppárt már Zichy vezetése alatt nagyon jól tudott együttműködni a protestánsakkal. Ezt legjobban tudná igazolni Dula Máté, a boldogult Stefanovics, vagy Krupec. Az 1920-iki választások alkalmával is felekezeti türelmének jelét szolgáltatta, amikor Argait képviselővé, Mudrony. Jánost pedig szenátorrá jelölte. Argai a tizenkettedik órában kényszerből megugrott, Mudron azonban még most is a párt szenátora. A néppárt ellen kezdetben állást foglalt minden-párt. Két évvel ezelőtt azután szétvált a nemzeti és agrárius párt. A nemzeti párt elvesztette egész vezérkarát, mert kedvesebbek voltak neki a képviselői és szená- tori mandátumok, mint a párt. Hol vannak — kérdi Hlinka — Ruziak, Jánoskáék, Daxne- rék, Vanovics, Hodzsa. Duchaj, Pauliny, Ivánka, Majnor cs Zoch? Átengedték a harcot Turzönak, Túráim ak és Koloszárnak. Megkísérelték Vrabccccl és hogy a néppártot egy mandátumtól fosszák meg, azt tanácsolták neki, hogy a néppártnak bal, vagy claz értéknövekedési adót a csatolt szabályzat (adóügyi rendtartás) szerint kell szedni, amelynek rendelkezései általánosan kötelezők és nem módosithatók, nem áll összhangban a törvény 35. és 37. szakaszával, mert a községi adó kivetése a községek autónom jogkörébe tartozik. Az adóügyi rendtartások kibocsátására való fölhatalmazást pedig alig lehet úgy magyarázni, hogy ez kiterjedjen az adó összegének és egyéb föltételeknek meg- áílapitására, mert hiszen igy a községek adókivetési joga illuzóriussá válnék és a nemzetgyűlés a törvényhozási jogát a kormányra ruházta volna át egész terjedelmében.

lenzéki szárnyát alakítsa meg. Ez a szárny nem vált be. Három folyóiratot indított, amelyek közül egynek sincs tiz előfizetője. Megpróbálták Micsurával. Hozzá kellett volna csatlakozniok az elégedetlen katolikus agráriusoknak, legalább Stefaneknek, Srobárnak, Berezninek. De ezeknek a kísérleteknek sem lesz eredményük.

Hlinka végül a Bazovszky-féle pártalaki- tással foglalkozik és azt mondja, hogy a néppártnak meg van a szociális osztálya, meg vannak az autonómista keresztényszociális szervezetei, de azért az uj alakulással szemben nem viselkedik agresszív módon. Sok szerencsét azonban neki sem jövendöl. „Ám próbálja meg, dolgozzék, szervezzen — irja Hlinka. — Alapítson egyesületeket, akkor majd kitűnik az eredmény és Ítéletet lehet mondani. Hadd szervezze meg az evangélikusokat úgy, mint a néppárt a katolikusokat 's akkor majd menni fog." Azokról a levelekről, amelyekben cseh és amerikai részről azt tanácsolják neki, hogy teremtsen kooperációt, hasonlót Radics Spahoval és Koroseccel való együtmüködésével, azt jegyzi meg Hlinka, hogy kooperálni fog, de csak mint egyenlő az egyenlővel. Radicsnak hatvan képviselője van. Spahonak nyolc és Korosec- nek huszonkettő. Ha a választások után a Vrabec-, vagy Micsura-féle párt, vagy akár a nemzeti párt olyan eredményeket fog fölmutatni, mint a néppárt, akkor az egységes front könnyebben jöhetne létre.

Radics német orientációi a,

A horvát biok zágrábi nagygyűlése. — A „horvát köztársasági nemzet" a német néptől vár politikai támogatást.

Prága, április 18.

Az utódállamok politikai eseményeinek homlokterében a horvát blokk vasárnapi zágrábi nagygyűlése áll, amelynek lefolyása mindenben igazolta a Prágai Magyar Hírlap ama általános feltűnést keltő prognózisát, melyben Radicsnak német orientációjáról számolt be. Zágrábi tudósítónk jelentése alapján a következőkben összegezzük az utódállamokban feltörő autonomista törekvések tekintetében beláthatatlan horderejű nagygyűlés lefogását:

Vasárnap délelőtt harmincötezer főnyi tömeg vonult végig Zágráb fellobogózott utcáin a horvát főváros melletti Borongaj-mezőre, melyet a nagygyűlés színhelyéül szemeltek ki. A menetben résztvevő számtalan zenekar a horvát himnuszt játszotta, a végeláthatatlan tömeg „Független Horvát Köztársaság" feliratú zászlók és táblák alatt hömpölygőit a város főútvonalain és mindenütt a független horvát parasztköztársaságot éltette. Az utcákon mindenfelé a népgyülés programját és a Radics-pártprogramját árulták horvát, német és magyar szöveggel és Radics arcképével.

Radics beszéde.

Radics István a Borongaj-mezőn felállított magas tribünről tartotta meg egyórás beszédét, melyet e megszólítással kezdett: „Horvát köz- társasági nemzet!" Beszéde elején hangsúlyozta, hogy Horvátország fölött nem lehet erőszakkal uralkodni oly államférfiaknak, kik nem a népre, hanem bajonettekre támaszkodnak. Majd Így toktattá:

— Mi már négy éve ajánlatot teszünk Bel- grádnak őszinte, becsületes és lojális megegyezésre, dg ők azt hiszik, hogy a megértés azt Jelenti, hogy nekünk szerbekké kell válnunk és az egész horvát népnek le kell mondania elveiről.

Kis nép vagyunk — nagy barátokra van szükségünk. Ma még nincsenek őszinte barátaink, de a jövőben a német nemzetben majd megtaláljuk azt a segítő és támogató erőt. amelyre szükségünk van.

— S emellett a barátság mellett utolsó lelic- letünkig kitartunk. Én biztosan tudom, hogy eljön az ideje, amikor Németország a népszövetség előtt szóváteszi Horvátország ügyét

Ezután a királyság intézményét támadta Radics és kijelentette, hogy a horvát nép meg tud egyezni a szerbbel az államforma kérdésében nemzetközi viszonylatban, azonban azt kívánja, hogy Horvátország az SHS államon belül m'nt önálló köztársaság helyezkedhessen el.

„Éra irafitf alcouroK.'*

Hlinka nagy cikke a Slovákfoan. — Válasz a különböző híresztelésekre, A néppárt nem foglal állást az uj auionomista-szociaiisia alakulás ellen.

2