Prágai Magyar Hirlap, 1923. március (2. évfolyam, 48-74 / 201-227. szám)

1923-03-07 / 53. (206.) szám

Szerda, március 7.

»__________________________________________________

sait. A lárma egyre erősbödott, a szlovák néppárt valamennyi képviselője majdnem egyszerre beszélt, úgy, hogy Medveoky a gyorsírók fülébe volt kénytelen diktálni a beszédét.

Medveoky előadó — amint a gyorsírói

jegyzetekből később kitűnt — igen furcsán oki óta meg a javaslatot. Azt mondotta, hogy az abszolút béke utópia, a háború szükséges rossz a nemzetek életében és az ellentétek annyira megsokasodtak, hogy azokat csak fegyverrel lehet kiküszöbölni. Minden állampolgáraink lehetővé kell termi, hogy valamennyi polgár jogaiban részesüljön és hogy jó polgára lehessen álltamának. A javaslatot megokolja a cseh-szlováh állam bizonyos ellenségeinek hazaáruló tevékenysége, amely a viszályt és a testvérgyilkos háborút szítja. Szükség van erre nemcsak azok ellenében, akik az álalmi rendet fenyegetik, hanem a szlovák néppárt államellenes tevékenysége miatt is. A javaslatot azért is be kellett nyújtani, mert némely rendelkezése nem felelt meg az állam demokratikus és köztársasági kő vetelmény einek(?). Az ellenzék azt szokta mondani, hogy a javaslat a demokrácia és az ellenzéki pártok szabadsága ellen irányul. Az előadó szerint azonban a németek és a magyarok ellenségeskedést szítanak a nemzetek között, a szlovák néppárt pedig harcot hirdet Szlovenszkón a csehek ellen.

Két legyet egy' csapásra

Medveczky előadó beszéde után a kormánypártok elnökeinek indítványára elhatározták, hogy az állami törvényszék szervezéséről szóló javaslatot is együtt tárgyalják a rendtörvénnyel. Matousk előadó erre előterjesztette az alkotmányjogi bizottság jelentését a másik javaslatról. Haken kommunista képviselőnek elvetésével elfogadta a kormánypártok elnökeinek azt az indítványát, hogy az általános vitánál negyven percig, a részletes Adtánál pedig huszonöt percig legyen szabad beszélni a képviselőknek.

A kormány mentesretődzése

Malypetr belügyminiszter, mint a beteg Svefcla miniszterelnök helyettese, félórás beszédben igyekezett megokolni és megvcdelmezni a javaslatot. Szerinte az ellenzék a legrossabb utat választotta akkor, amikor kivonult a bizottságból és a negáció álláspontjára helyezkedett. Akormány netu riad vissza semmitől, mikor az állam védelméről van szó.

A kommunisták szónoka

Roucsek kommunista képviselő tiltakozott a rendőri erőszak ellen és Masaryk elnöknek egy régi kijelentésére hivatkozott, amely szerint a demokrácia abban áll, hogy a kormány a népé s a népért s a nép által van. A javaslat a szónok szerint olyan katasztrófát idézhet elő. mint a fehérmegyei csata.

A magyarok, németek és szlovákok kivonulnak

Bowcselc beszédének végén a németek, valamint a keresztényiszooi'álls és magyar kisgazda- párti késpvípseliőlk bevonultak a terembe.

Czech Lajos;, a német szodáldieimokraía- páfct elnöke kijelentette, hogy nérrtt munkásság nem nyugszik nreg addig, amíg a politikai életet nem szabadítja meg ettől a szégyenfoltjától. E iavadat ellen minden parlamenti! el!eátállás meg vfan engedve. Az ülésterem ma ismét brutális (

jlenetek színhelye volt és az erőszak megibecs- teJenfitetste ezt. Ezért g ktjelenitéséirt ag elnök a szónokot rendieutasitOiüta. Ujafoíb rendmeutasitásít kapott akkor, amikor a javaslatot szégyenteljes törvénynek nevezte. Szónok a pártja és a magya)r, német szociáldemokraták nevében káelerotötite, hogy a javadat tárgyalásában nem vesz részt.

Kre p ék József a német nemzeti, keresztény szociális és demokrata párt, valamint a német gazdák szövetsége nevében ki jelenítette, hogy a javaslat gyümölcse és következménye a-z állam erőszakos alakulásának, amely állam csak a szm- r (ínyeik erejére tárnaszívódik és fönná.llá.sát i-ésn- UTaichmnal védelmezi.

Képviselőink nyilatkozata

A keresztényszocialista és a magyar kisgazda-, földmives- és kisiparospárti képviselők klubjának nevében és megbízásából Szent-lyány József az alábbi nyilatkozatot tette:

Törvénybe van iktatva, hogy ezt az államot a benne élő nemzetek egyetértése alkotta meg* Ha igaz volna, hogy az állam megalkotásánál az egyetértés állt őrt, a polgárok eme államalkotó tulajdonságának a köztársaság fennállásának ötödik esztendejében oly sikereket kellett volna ered* í ményeznie, amelynek az erőszak és kényszer céljait szolgáló összetartó láncokat ismeretlen fogalommá kellett volna tenniök az államban élő népek lelkében. Ha ez ország politikai hatalmának ezldöszerlnti birtokosai ma a köztársaságot védő külön drákói törvény alkotásának szükségét látják, ez teljes beismerése annak, hogy a köztársaság megalakulásának lelki indító oka gyanánt törvénybe iktatott egyetértés egy nagy történelmi hazugságot leplez.

A törvényjavaslat nemcsak m itt élő kisebbségi népek nemzeti jogainak integritása ellen — a salus rei pubiicae suprenia lex esto elvének hazug felhasználásává! — indított támadás, hanem az alkotmány törvényből az egyéni szabadságot és egyenlőséget célzó intézkedéseknek kiorzása. A törvényjavaslat bizonyítéka annak, hogy az áilam jelenlegi törvényhozása és kormánya nem képviseli a nép valódi akaratát és kétségtelenné teszi azt, hogy síz: az ezidöszerinti kormányzó politika és nem az állam védelmét célozza.

Ha e javaslat törvényerőre emelkedik, akkor ebben az államban végleg megszűnik Az egyesülési, a gyülekezési, a sajtószabadság és a demokrácia, melyek eddig legalább vegetálni voltak képesek. Lehetetlenné válik az egyéni szabadságnak bármely megnyilvánulása.

Tisztesség, becsület, jellem s minden oly tulajdonság, mely eddig az államok fentartásánál elsőrendű tényezőként szerepelt, az egyén súlyos terhét fogja jelenteni; a kisebbségi nemzetek törvényen kívül helyezettek lesznek.

Különösen pedig Szlovenszkó és Ru- szinsz.kó ős’akosai nemzetiségre való tekintet nélkül — az azonos esetekben ellenük alkalmazni szándékolt súlyosabb büntetési mérv megalapítása által — kifejezetten is aflsóbbrangu állampolgárokká minősíttetnek és polgári mivoltukban lealacsonyittatnak.

Mindezek erkölcsileg lehetetlenné teszik nekünk, hogy a javaslat tárgyalásában résztvegyünk. Nyilatkozatunk egyetlen célja, hogy erélyes tiltakozásunkat jelentsük be azon kísérlet ellen, amely nemcsak páratlan jogtiprás és jogfosztás, de végeredményében a nép politikai fejlődésének, sőt magának az emberi kultúrának is hátráltatója s a köztársaságot teljesen a rend- örállam mivoltára sülyeszti le.

A néppárt és a német nemzeti demokraták tiltakozása

Bobok a szlovák néppárt nevében kijelentette, hogy korlátlan r Óiméra Imát akarnunk teremteni az egész köztársaságban. Pántja a köztársaság alapján áll, de kívánja, hogy az áfám valamennyi polgár édesanyja legyen. Ny®adkozatát e szavaikkal fejezte be: „Ez a törvény szlovák népünk feltámadását /S a ti Halálótoikfc* .ie'enti!11

Patzel nyilatkozata után az ellenzéki pártok kivonultak a teremből.

Károlyi és a kisantant.

Irta: Molnár Béla dr.,

volt országgyűlési képviselő.

Gálszécs, március 6.

I.

A sajtót néhány nappal ezelőtt egy azóta meg nem cáfolt rövid híradás járta be arról, hogy Károlyi Mihály és volt hadügyminisztere, Linder Béla, kihallgatáson jelentek meg a belgrádi külügyminisztériumban és egy a kisálltán! bukaresti találkozója alkalmával előterjesztendő memorandumot nyújtották át, melyben részletesen kifejtik azokat az okokat, melyek szerintük szükségessé teszik a kisántánt beavatkozását Magyarországon. Szerény magamat Károlyi és társaitól már régóta nem lep meg semmi, de ennek a gyalázatosságnak olvasásakor, mintha vörös köd borult volna a szememre és egy pillanatig azt hittem, hogy elpirult a nyomdafesték, mert a hitványságnak ilyen legmagasabb fokát hozza köztudomásra. Nem nagy élvezet Károlyi és társainak ténykedéseivel foglalkozni, időről-időre azonban kötelesség, — ha kellemetlen is, de elódáz- hatatian kötelesség — figyelmeztetni a magyarságot a hazugságoknak arra a rajára, mellyel az igazságot elhomályosítani igyekeznek s néhány vetített képben bemutatni ennek a társaságnak „hazafias** törekvéseit.

Azt hiszem, még mindenkinek eleven emlékezetében él az az általános roham, melyet a magyar parlamentben a szociáldemokraták és a liberális, valamint a radikális ellenzék a múlt év folyamán a magyar kormány ellen a románok behívása miatt indított. Hörögtek a hazafiak a föíháborodástól amiatt a hazaárulás miatt, amelyet Bethlen és mások állítólag azáltal követtek el, hogy a vörös rémuralom ellen a románok segítségét kérték. A hazafias fölháborodást természetesen visszhangozta a Bécsben megjelenő emigráns sajtó, mely a legmélyebb megvetéssel bélyegezte meg a hazaáruló románvezetőket. Ez a vállalkozás nem egészen jól sült el. Sándor Pál bevallotta, hogy politikái hibát követett el és még a B. M. U. is nyíltan cikkezett az ellenzék csatavesztéséről. Úgy látszik, némi bajok voltak az állítólagos románvezetés körül, mert ezt nem igen lehetett volna Bethlenre reábizonyitani, ellenben talán kisült volna az, hogy kik marasztották a románakat. Az úgynevezett románvezetés azóta végleg le is került a napirendről. Én az emigrációval vitatkozni nem óhajtok. Nem is az emigránsoktól, hanem minden jóhiszemű és logikusan gondolkodó magyar embertől kérdem: ha a vörös gyilkosok ellen hazaárulás volt a románok segítségét kérni, hogyan lehet hazafiság ma nemcsak ugyanazoknak a románoknak, hanem az egész kisálltamnak fegyveres beavatkozását kérni Magyarország ellen? Azt hiszem, a kérdés elég precízen van föltéve, fölösleges hozzá bővebb kommentárokat fűzni.

Károlyi és Linder „véletlenül** Belgrád- ban bukkantak föl akkor, amidőn mondvacsinált határincidense'k miatt a kisantant a Magyarország elleni beavatkozáshoz a nagyhatalmak beleegyezését óhajtotta megnyerni. Gratz volt külügyminiszter egy cikkében rámutatott, hogy csupán a vak nem látja az összefüggést a kisantant aggresszi- vitása és a francia Ruhr-akció között. Ebben az izzó és Magyarországra nagyon veszedelmes hangulatban jelentek meg a jeles honfiak Belgrádban, hogy Magyarország ellen szítsák a tüzet. Károlyi emigránsgyüléseken ragyoghatta közismert szónoki tehetségét s l különösen érdekes az, amit a B. M. U. február 8-iki száma szerint február 3-án mondott. Ekkor a többi közt ezt mondja Károlyi: „Tény az, hogy Magyarország nagyon sokat vesztett a háborúban, az országnak majdnem kétharmada odaveszett. Ezt a békét azonban nem mi, hanem ők Írták alá, véleményem szerint azonban, ha a magyar ember valamit aláír, azt meg is szokta tartani.**

Itt, kérem, két dolog nagyon érdekes: először az adott szó és az aláirás szentségére való hivatkozás, másodszor az a perfid blöff, hogy a békeszerződést nem ők, hanem a mostani magyar kormány irta alá. Azt hiszem, hogy ezen a földtekén sok mindenkinek van joga az aláirás és az adott szó szentségére hivatkozni, csak éppen Károlyi Mihály grófnak nem, aki úgy Írásban, mint szóval biztosította IV. Károly* a trón és dinasztia iránti törhetetlen hűségéről és lojalitásáról. Károlyinak a királyhoz intézett leveleiről sokan tudtak, de józan ésszel elképzelhetetlen is, hogy Károlyi ismételt lojális nyilatkozatai és Ígéretei nélkül az uralkodó vele szóba állott volna s végül őt miniszterelnökké nevezte volna ki. Károlyi egész bizonyosan nem azt mondta a királynak, hogy legelső miniszterelnöki ténykedéseinek egyike lesz, hogy telefonon esküje alól való fölmentését követeli, a király iróniától megfosztja és a „népköztársaságot*4 praklamáltrhja. Nyilvánvaló tehát, hogy a kiváló dzsentlmen az aláirás és az adott szó szentségének éber őre, annakidején hazudott a királynak, sőt a legközönségesebb módon megcsalta. Egyáltalán nem legitimista rokonszenvek háborog- nak bennem, ha most ezeket az adatokat leszögezem.

(Folytatjuk.)

pontosan egyforma időközökben bújva el a részére vágott kis nyílás mögött.

— Hallgass ide, fiam, kezdte Rózsi néni, nagyot nyelve. Többször is megpróbáltam. Először kést vettem a kezembe- Ha láttad volna, milyen csúnyán fénylett! Kést szúrni a szívbe, fiam, amellyel előzőleg csirkét öltek, az nem embernek való halál- Hisz az vérzik és piszkit s örökös foltot hagy emléken és padlón. Épp tegnap öntöttéin ki egy pallér foszforos oldatot is. Tudod, gyufáról. Mint ahogy a szerelmes cselédek szokták. De ugy-e, én uriasszony vagyok s nem járhatok cselédiskolába. S a méreg nem is öl egyszerre, az ember önkénytelenül jajgat fájdalmában, kimossák a gyomrát s vége a halálnak. Kötélre is gondoltam, de ez nem esztétikus. Kötelet a gyilkosok szoktak kapni s ami a legfőbb, úgy eltorzul tőle az ember, hogy rémséges. Hogyan ismernének rám az én drágáim odaát! A vizet sem választhatom, fiam. A Duna nagy, széles és mély, elférnék benne. De a megfulladástól mindig féltem. Ez lehet a Iegszörnyüségesebb valami a világon. A legtöbb vízbe ugrót kimentik, de ha sikerül is az ugrás, az ember úgy felpufíad. hogy még a halak is megijednek föle* S ha nem ijednek meg tőle, akkor meg felfalják. Igazán nem kívánhatja tőlem senki, hogy éppen a Dunát válasszam.

Revolverről nem beszélt Rózsi néni s féltem, hogy ezt fogja választani. Szigorúan lelkére kötöttem minden hozzája járónak, hogy semmiféle cselének fel ne üljenek s még akkor se adjanak revolvert a kezébe, ha veszett kutya tévedne az udvarába.

Mindenesetre megkönnyebbültem, atmRózsi néni meg akar halni.- A Prágai Magyar Hírlap eredeti tárcája’. — Irta: Falu Tamás.

Jött egy <idö, amikor a Rózsi nénivel a egbizalmasabb, legmeghittebb viszonyba [erültem. -Azt a szerepet töltöttem be nála. í.mlt az itatóspapír az íróasztalon. Magamba ttam, magamba szívtam a tintát, arai élete apirján felfény lett s amit ö fekete bánatnak i evezett.

Rózsi nénit alaposan kikezdte az élet* ílvette az urát, elvette a gyerekeit, elvette l vagyonát. Ha jeges zápor jött, azt minden- ;i előre tudta már, hogy Rózsi néninek leg- Mbb egy üvegtábláját beveri s learatja yümölcsösének egész, őszre várakozó zöld eménységót. Ha harang kongott, csaknem ktzonyos volt, hogy Rózsi néni utcájában, •agy a hozzá legközelebbi utcában ütött ki : tűz. Ha árvíz fenyegetőzött, fogadást lehe- ett tenni, hogy az Ö kertjét védő gát lesz a sgkevésbé ellenálló. S ha járvány jött, az unberek már előre sajnálták Rózsi nénit, ogy megint belő fog kapni a szi;vébe, el- ívén tőle azt, aki neki a legkedvesebb.

Lassanként azonban immunissá lett a veszedelmekkel szemben. Mindinkább keve- ebb lett a veszteni valója.

Nem féltette a vagyonát, mert már csak tz államra támaszkodhatott, a kis nyugdíjra, írni az ura után járt ki neki. S nem kellett éltenie hozzátartozóit sem, mert az ura s a toréi a földalatti birodalom állampolgárainak étszámát szaporították.

Valamikor nagyou jókedvű asszony olt. részese minden bálnak, minden estélynek, minden jótékonycélu mozgalomnak. Futott, szónokolt, tevékenykedett, uzsonnákat evett s uzsonnákat adott. De az csak természetes, hogy ha az élet elfordult tőle, ö is elfordult az élettől s a temetőre, az élót feletti életre irányult lelkének minden rezzenése.

Bezárkózott, begubózott. Magának való asszony lett, aki heteken át ki sem mozdult a házból- Egész nap a fehérneműit rakta, a szoknyáit kefélte, harisnyáit stoppolta. S az ablak mögül nézte a csendes élet csendes hullámzását.

Nem is tudnám megmondani, hogy engem hogyan fedezett fel s hogyan tett meg titkárává.

Egy karácsonyi vakációban voltam nála, boldog ünnepeket kívánni, amikor szokatlan kérdéssel lepett meg.

— Mondd, mi a véleményed az öngyilkosságról?

Megdöbbentem. A kérdés váratlanul talált. Nem is mertem volna egy pillanatig sem gondolni arra, hogy Rózsi néni az életből való erőszakos eltávozás eszméjével foglalkozik. Ö, a templomjáró, istenfélő asz~ szony, aki nélkül egy vasárnap sem múlhatott el az istenházában.

— Végig kell élnünk a ránk szabott büntetést — mondtam kenotteljesen.

— Akkor mást kérdek tőled — sietett túl lenni Rózsi néni az alapproblémán. Melyik öngyilkossági módot tartod legjobbnak, legszebbnek, legalkalmasabbnak?

— Én csak a végelgyengülést ajánlom — feleltem trófálást erőltetve a komor témába.

— Jól van, fenyegetett a néni féléméit

ujjaival Látom, nem akarsz a halál közvetítője lenni nálam. De azt csak megérted, ugy-e, hogy semmi sem köt már az élőkhöz, az élethez- Jobb lenne, jobb lesz odaát. Az ember összefonja mellén a kezét. Ugyanazt a hideget érzi, amit az ura meg a gyerekei éreznek s szép csöndben álmodik arról hogy élt valamikor. Hogy boldog volt és szenvedett. A sírokat télen befedi a hó, nyáron fölveri a fii s beilíatositja a virág. Az ismerősök, jó barátok kijönnek néha hozzánk, meg- megál'nak sírunk előtt s gondolatban el- j szavalnak egy részt az életünkből. Sokkal szebb a halál, fiam, mint az élet.

Mikor eljöttem Rózsi nénitől, végigszaladtam a rokonságot s felhívtam figyelmüket Rózsi néni sötét gondolataira.

— Jó, hogy szólsz — mondták mindenütt. Majd gyakrabban felkeressük ezután, hog^' vele legyünk és vigasztaljuk.

Engem nem hagyott nyugodni az aggodalom az öreg asszony sorsa miatt, féltem mindig lefeküdni, hogy majd egyszer a halála hírével keltenek föl Különféle kifogásokkal gyakran benéztem hozzá, de átlátott a szitán •s a-szemembe nevetett:

— Azt hiszed, elhiszem, hogy azért jöttél, amiért mondod? Tudom én. miért jöttél Mert jó fhi vagy. Jó lélek vagy. Féltesz* Látni akarod, hogy még élek.

Egyszer az udvaron találtam. Belekarolt a karomba s húzott magával befelé.

— Gyere be. Mondok valamit

Leültünk a hűvös szobában, ő egy zöld

rlpszkarosszékbe, én egy fehér gombokkal kivert borszékre. Az aranyozott faliórában elevenen tiktakolt a napot ábrázoló inga,

;