Prágai Magyar Hirlap, 1923. január (2. évfolyam, 1-24 / 154-177. szám)

1923-01-20 / 15. (168.) szám

Szombat, január 20. áZ Az elbocsátott tisztviselők sorsa. Szlovenszkó, január Í9. Az 1920. évi április hó 30-án kihirdetett 269—920. sz. törvény 1. §-a szerint a volt magyar államnak Szlovenszkó és Ruszinszkó területén szervezett állami hivatalai a cseh­szlovák köztársaság állami hivatalaivá vál­tak s a kinevezett tisztviselők — a törvény további rendelkezéseiben felsorolt feltételek mellett — a cseh-szlovák állam tisztviselői­vé válnak. A törvény 4. §-a szerint azok a tisztvi­selők, kik állandó kineveztetésüket óhajtot­ták, tartoztak eziránti folyamodványaikat 60 napon belül Szlovenszkó telj a talmi u minisz­teréhez benjmjtani. A kinevezés a központi hivatalok hatáskörébe utaltatott, de arra a törvény záros határidőt nem jelölt meg s igy vált lehetségessé az. hogy volt magyar ál­lami tisztviselők, kik a forradalom után szol­gálatában maradtak, az előirt fogadalmat le­tették s kineveztetésük iránti folyamodvá­nyaikat az előirt határidőben beterjesztet­ték, még a inai napig sincsenek kinevezve. A törvényhatósági és állami tisztviselők egész sorozatát bocsátották el a szolgálat­ból e törvény kihirdetése előtt és e törvény kihirdetése óta: az eddig ki nem nevezettek pedig még mindig ki vannak téve az elbo­csátás veszélyének. Ezzel szemben Csehországban már 1919. évi február 7-én hirdették ki a 74—919. sz. törvényt, melynek 1. §-a kimondja, hogy azok a volt állami tisztviselők, kik egy hónapon belül jelentkeznek és az előirt fogadalmat le­teszik, továbbra is állami alkalmazottak ma­radnak. E törvény 4. §-a szerint a kormány­nak jogában állott e tisztviselőket egy éven belül elbocsátani, egy évi szolgálat után azonban azok végleges állami tisztviselőkké váltak. A törvény eme rendelkezése Szlo- venszkóra kimondottan nem vonatkozott, azaz itt a kormány szabad kezet biztosított magá­nak a kinevezések és véglegesítésekre csak azért, hogy mindaddig megfelelő munkaerők­kel bírjanak, míg egy-egy állásra a saját em­bereiket kinevezik, mi ha bekövetkezett, a volt magyar állami tisztviselőt elbocsátották, elbocsátják és még el fogják bocsátani. S mindez törvényes, mert hiszen a Szlo- venszkóra érvényes 269. sz. törvény a kine­vezésre záros határidőt nem jelöl meg. E sorok írójának volt alkalma a kormány jelzett iníenc:ójáról meggyőződni, mikor há­rom és fél évi szolgálat után 1922 május hó 1-vel a szolgálatból elbocsátva, a miniszté­riumban az ügyosztályvezető-tanácsostól ér­tesült, hogy csak azért hagyták eddig szol­gálni, mert más emberük nem volt! „Most azonban, hogy van már emberünk, szolgá­lataira nem reflektálunk s különben sincs már szükségünk a volt a magyar tisztvise­lőkre, mert már a mi embereink is iudják a mag3'ar törvényeket", úgy mond a tanácsos ur! Nyári délután. — A Prágai Magyar Hírlap eredeti tárcája. — Irta: Hajnik Miklós. A tavon egy csónak siklott tova a férfi lassú, ütemes evezöcsapásaitól hajtva. A kormány két zsinórját pedig a leány tar­totta kezében. A férfit Lászlónak hívták, nem volt egé­szen fiatal, a halántékánál már kissé őszült, borotvált képű arcon merev vonások, spor­tokban edzett, izmos, sP'vány tagok, élveze­tektől fáradt, unott, mély barázda a száj ■'szélén. A leányt Jolánnak hívták, még egészen fiatal volt, alig tizenhét éves, haja arany­szőke volt, arca rózsás és eleven. Friss voi iide volt és életkedvvel teli. Szemközt ültek egymással a csónakban László és Jolán. Alig hallhatóan csobban­tak meg az evezők a vízben, csend volt, me­leg nyári délután, a iák levelei meg sem irazdüítek, a madarak tikkadtan gubbasztot­tak árnyas ágakon. A hattyúk a viz partján iszunny ad óztak. A csónak lassan haladt, ök ketten lop­va nézték egymást. Mintha azt kémlelték 'volna, hogy tudia-e a másik, hogy ő tudja mi lesz mindennek a vége? — Mert hisz most már kell, hogy végre vége legyen ennek a sokheti burkolt udvar­lásnak — gondolta a leány. — Elvégre is vagy házasság legyen belőle, vagy pedig szűnjék meg ez az egész s váljanak el, örökre, fis ez a kérdés most fog eldőlni, egy órán belül, most, mindjárt. — Elvégre is, örökké nem fogom ma­gamat az orromnál fogva vezettetni ezzel a csitri leánnyal, — gondolta a férfi. — Külön­Tehát még számos volt magyar állami tisztviselő várhatja, hogy véglegesítés he­lyett elbocsátásban lesz része s a legszomo- rubb e dologban az, hogy az elbocsátott tiszt­viselők nyudij ügye sincs rendeyve, holott a békeszerződés és a római (poríorosei) konfe­rencia határozatai szerint az utódállamok kötelesek a volt monarchia összes tisztvise­lőinek nyugdiját folyósitani úgy. mintha azok az utódállam tisztviselői lettek volna. A 269—920. sz. törvény 6. §-a Is úgy intézke­dik. hogy az oh^an volt magyar tisztviselők, kik a köztársaságban szolgálatot teljesítet­tek, véglegesítésük iránt folyamodtak, de ki­nevezést nem nyertek, nyugdíjjal látandók el. A nyugdíj mértékét a római konferencia ha­tározata a cseh-szlovák állami tisztviselőkre érvényes cseh-szlovák törvények alapján rendeli megállapítani s mégis azt látjuk, hogy az elbocsátott volt magyar tisztviselők nem ily mértékben kapják nyugdijukat, vagy egyáltalán nem kapnak semmit, csupán Ígé­retet s minden interveniálás hiábavaló, képviselőink interpellációi a parlamentben eredménytelenek s az elbocsátott tisztviselők nyomorognak, tönkremennek, de jogaikhoz nem jutnak. Demokratikus köztársaságban a tör­vény oltalma alatt állanak a munkások, gaz­dasági cselédek, magántisztviselők; az elbo­csátott munkások segélyt kapnak az állam­tól, gazdasági cselédet, magántisztviselőt a szolgálatból ok nélkül elbocsátani nem lehetj s elbocsátás esetén végkielégitést kapnak. Csupán a volt magyar állami tisztviselők azok a szerencsétlen páriái az országnak, kiket minden ok, felmondás, végkielégítés és nyugdíj ellátmány nélkül lehet az utcára, az élet sarába, a nyomorba kidobni. Ez ellen cselekedni kell; de nem mind eddig kéréssel és könyörgéssel, hanem köve­teléssel. Hogy erre van-e jogalap, azt kiváló jogászaink hivatottak elbírálni s ha felkéré­sünkre megállapítják, hogy jogunk van köve­telni, úgy annak kivivására utat és módot kell találni. Ezt az utat és módot megmutatták ne­künk a nagy Romániában elbocsátott tisztvi­selőtársaink, kik követeléseikkel a bíróság elé járultak, beperelve az államkincstárt, mint szolgálatadót. A romániai független bí­róság — vett értesülés szerint — a tisztvi­selők javára Ítélkezett s kimondotta azt, hogy a kincstár köteles az elbocsátott tiszt­viselőket állásaikba visszahelyezni s azok­nak — az elbocsátás napjától az Ítélethozatal napjáig — legutóbb élvezett illetményeit ki­fizetni, avagy rendelkezési állományba he­lyezve, az elbocsátástól számított egy évre a nekik járó fizetést kiadni s ezt követőleg a megillető nyugdijat folyósitani. ügy hiszem, jogos az a feltevésünk hogy a mi bíróságunk is az igazság alapján fog dönteni s ezért elérkezettnek látom az időt arra, hogy az összes elbocsátott tisztvi­selők követeléseikkel lépjenek a bíróság elé, E követelések felállítását alábbi módo­zatok szerint vélem: ben most már úgyis egészen mindegy. Min­denképpen nevetségessé teszem magamat, 'így hát öbbő] a helyzetből becsülettel úgy se tudok szabadulni. Jobb minél előbb túlesni rajta. Vagy-vagy. S ezt a kérdést most mindjárt eldöntjük. Júniusban érkezett Jolán a hosszufalvi kastélyba. László kis húga hozta magával vendégül, mint intézeti legjobb barátnőiét. Jolánnak nagy örömet okozott ez a meg­hívás, hisz különben otthon kellett volna 'maradnia .egész nyáron át Pesten, a Ferenc­városban, a porban, füstben, asztaltgőzben. 'hol a természet semmi szépsége sem látszik s a nyár napsugaras meiege csak gyötrelem a fülledt falak között, sóik testvérével túl­zsúfolt, sötét, szegényes lakásukban. Milyen más itt min dán! Eleinte szívből örült a külön szobának, a jó kosztnak, a szép kertnek, hattyúknak, tónak, virágnak, fáknak s a fák ágain csün­gő friss gyümölcsnek, a kocsikázásnak, ten- niszezésnek és minden más, eddig elérhetet­len szórakozásnak, amilyeneket csak re­gényekből, vagy a moziból sejtett. Egy hét elteltével lassanként ezt az új­fajta életmódját természetesnek találta. Igen, csak igy lehet élni! Nem fog többé haza­menni nyomorogni. A megoldás nagyon egyszerűnek lát­szott. Itt van László, hisz tulajdonképpen az övé itt minden, agglegény, elegáns, rokon­szenves, ha elvenné őt feleségül, hát akkor ő itt maradhatna örökre. És ha éppen meg­unná ezt a vidéki életet, akkor utazhatnának Párisba, Olaszországba, Svájoba, vagy akarhová, hiisz László dúsgazdag. S Jolán mindazt a fegyvert, ami egy fiatal leánynak a férfi meghódításához ren­a) azok a tisztviselők, kik az államala­kulás után azonnal elbocsáttattak, valamint azok, kik a 296—920. sz. törvény kihirdetése napjáig bocsáttattak el, továbbá azok, kik a törvény kihirdetésekor szolgálatban voltak, kinevezetetésük iránt záros határidőn belül folyamodtak s 1 éven belül bocsáttattak el. követelik az elbocsátás napjától 1 évi időtar­tamra. legutóbb élvezett fizetésük kiutalását és nyugdijiiletményük megállapítását oly mérvben, mintha a cseh-szlovák állam nyug­díjazott tisztviselői volnának; b) azok az elbocsátott tisztviselők, kik a 296—920. sz. törvény kihirdetésekor szolgá­latban voltak, az előirt fogadalmat letették és véglegesítésük iránti folyamodványaikat záros határidőn belül beterjesztették s ezt követő egy vagy több évi szolgálat után bo­csáttattak el, követelik a szolgálatba való visszahelyezésüket s legutóbb élvezett fize­tésük kiutalását az elbocsátás napjától a szol­gálatba való visszahelyezés napjáig. Ezek a tisztviselők véglegesitendők, vagy rendel­kezés1. állományba helyezhetők. Utóbbi eset­ben további egy évre a fizetés kiutalandó és nyugdíjazáskor az ellátmány oly mérvben állapítandó meg, mint a cseh-szlovák állam nyugdíjazott tisztviselőinél. Ez az igazság, mert felmondás nélkül a szolgálatból semnrféle alkalmazottat elbo­csátani nem lehet s a felmondási időre fize­Prága, január 19. Az indemnitási vita újra elementáris erő­vel ujult ki a magyar nemzetgyűlésen. A kormánynak az az igyekezete, hogy az ex- lexet megszüntesse, egyelőre úgy látszik, hogy nem hozza meg a várt gyümölcsöt. A vita csak. most, amikor mindenki már a be­fejezésére számított, kezd igazán széles me- derüvé változni. A vitához feliratkozott szó­nokok száma napról-napra növekszik. Külö­nösen az ellenzéki képviselők vannak nagy számban feliratkozva, de természetesen az egységespárt tagjai sem akarnak hátrama­radóm és ők is résztvesznek a vitában. Ma kétségessé vált, hogy ebben a hónapban tető alá lehet-e hozni az indemnitást. Bethlen miniszterelnök tegnapra ígért programbeszéde elmaradt. Ennek oka az, hogy a külpolitikai helyzet annyira tisztá­zódott, hogy nem vált szükségessé a minisz­terelnök fölvilágositása. Nagy megnyugvás­sal veszik ama híreket, amelyek arról szól­nak, hogy a román kormány a határincidens ügyében a magyar kormány válaszát kielé­gítőnek találta. Egyébként politikai körök­ben külpolitikáról szó sem esik. A szociáldemokratákkal való békéltető tárgyalások még mindig nem kezdődtek meg, 'delkezésre áll, felhasználta ügyesen, a célt soha szem elől nem tévesztve, jól leplezve 'és ártatlanul. László pedig nem maradt ér- züket’en, erős érdeklődést tanúsított a kis leány irányában. Mindjobban összebarátkoz­tak, Jolán már teljesen bizonyos volt a dol­gában s mindennap várta, hegy 'menyasszonnyá legyen. Már előre meg is irta azt a levelet, amelyben ezt a rendkí­vüli eseményt majd be fogja jelenteni az ott­honiaknak. De múltak a napok és László nem nyi­latkozott. A barátság már nagyon közeli volt, kora reggeltől késő estig mindig együtt vol­tak. Magda bizalmatlanul nézett rá, a cse­lédek összenevettek a hátuk mögött. Jolán az összes szerelmi jeleneteket, amiket a nők egy férjszerzéshez szükségesnek tartanak, már mind lejátszotta. Most aztán dűlőre kell vinni a dolgot, különben a jövőben az együttlétük nagyon egyhangúvá válik s a 'férfi érdeklődése csökkenni fog. Ezért indítványozta Jolán a csónakázást ezen a forró nyári délután, mikor Magda a szobájában alszik és senki se tartózkodik a tó környékén. Most aztán, ha egyedül van­nak, akkor megszólal László magától is, vagy pedig megszólaitatja ö. Lehetetlen lasz kitér­ni s elodázni a kérdést. Csendesen ringott a csónak a tavon s alig észrevehetően haladt tova. Jolán pedig a part felé kormányzott, mintha észre sem venné s mintha csak vél et! épségből tartaná az egyik zsinórt rövidebben, mint a másikat. S egyszerre partot érteik a vizben lógó szomorú füzek alatt s a csónak orra íneg- zökkent a partban. Jolán, aki már egy félóra óta szórakozottan iilt, most mintha megle­pődött volna, úgy tekintett körül. Hát már partot értek? . .. íés jár, az állami tisztviselőket azonkívül nyugdíj illeti meg, melynek kiszabásánál nem lehet különféle mértéket alkalmazni csak egyfélét, azt, amely a csehszlovák állami tisztviselőkre érvényes nyugdíjaztatásuk al­kalmával s hogy a volt magyar állami tiszt­viselők nem képezhetnek kivételt, azt ki­mondotta a békeszerződés és a római konfe­rencia határozata. Ezek megítélését kell a köztársaság füg­getlen bíróságánál követelni és hogy ezt elér­jük, keressük és kérjük a szövetkezett ellen­zéki pártok központi irodájának támogatá­sát. Úgy vélem, hogy egy központra volna szükség, hová az összes elbocsátott tisztvise­lők beterjesztenék a szükséges adatokat és; okmányokat, melyek alapján a központi írod által ajánlott egy, vagy több ügyvéd vállalti a képviseletet a kincstár ellen folyamaíb teendő perünkben. Ha elbocsátott tisztviselő-társaim mind­ezekkel magukat azonosítják s a sorsunk irár. érdeklődő ügyvédek a kincstár ellen ily ala­pon megindítandó per jogosságát megállapít­ják, úgy e lap hasábjain történt nyilatkozat­tétel után felvehetjük a harcot a kincstár < ellen. Egy elbocsátott volt magyar állami tisztviselő. sőt már számolnak azzal is, hogy a tárgyalá­sok megkezdése hosszú időre eltolódik. Mai telefonjelentéseink a következők: Szilágyi Lajos nagy beszéde a nemzetgyűlésen Budapest, január 19. (Budapesti szerkesztő­ségünk teleíonjelentése.) A nemzetgyűlés mai ülését délelőtt tizenegy órakor nyitotta meg Scitovssky Béla elnök. A napirend értelmében folytatták az indemnitási vitát. Az első szónok Mándy Gyula egységes-párti képviselő: Kijelenti, hogy eredetileg nen. akart fölszólalni, de miután látja, hogy az indemnitási vita iránt a Lelök érdeklődése egyre fokozódik, szük­ségesnek látta, hogy ő is beszéljen. A pénzügyi politikával foglalkozik agrárius szempontból. Kéri a pénzügyminisztert, hogy 3djon időt a közön­ségnek, hogy megismerje az uj adőtörvényjavas- ktot. Határozati javaslatot terjeszt a Ház elé, hogy küldjenek ki egy parlamenti bizottságot, amely takarékossági szempontból a kö'tségvetést átvizsgálja és onnan minden fölösleges kiadást töröl. A vármegyei közigazgatási reformmal kap­csolatban ama reményének ad kifejezést, hogy a belügyminiszter javaslatával a vármegyei önkor­mányzatnak megerősítését célozza. Föltétlenül szükséges, hogy nacionalisták legyünk, mint ahogy eddig is voltok, de figyelemmé' kell lenni arra, hogy az ássziminálódás kérdésének megoldása nehézségekkel fog járni. A zsidók kö­zött igen sok magyar van. ezeket nem szabad László szája szélén a ránc mintha egy pillanatig gúnyosan rándult volna meg. Egyikük sem szóit semmit. Mindegyikük azt várta, hogy szóljon a másik. Hallgattak. Aztán László lette az evező­ket, felállt a csónakban és a partra lépett Jolán hallgatagon maga elé bámult, mintha mélyen elgondolkozna s nem venne észre semmit, ami körülötte történik. László kissé türelmetlen hangon szólalt meg: — Kiszáll, vagy bentmarad? Jolán összerezzent. László hangja nem volt biztató, ö mást várt, szelídet, kérőt, szerelmesen izgattotat. De különben, ennek önmaga az oka, nem lett volna szabad eny- nyire a szórakozottat és a talányszerüt ját­szania. Vidámnak, kihívónak és relbátoritó- nak kellett volna lennie már kezdettől fogva, hogy emelkedett hangulatban érkezzenek ide s félig tréfásan játszódjék le a döntő jelenet. Ez a komolyság és józanság, ahogy most in­dul, ez nagyon kínos. Tehát vidáman felnevetett, felpattant he­lyéről s egy ugrással a parton termett. Ott ledobta magát a buja, párás fűbe s kacagott. Nahát, tudja, a maga hangja néha egé­szen furcsa. — Miért? — kérdezte László közömbö­sen? — Kiszáll, vagy be-titmarad? — ismétel­te a férfiéhoz hasonló hanglejtéssel a leány. —Tudja maga néha olyan ingerülten be­szél velem, olyan parancsolóan, mint . . . mint . . . mint . . . egy . . . — Mint? Hát mint'ki?—-kérdezte László mosolyogva. — Mit akart mondani? Miért nem fejezte be? — Hát . . . E$ Jolán felült a pázsiton s bizalommal EBaBBHBH*BlllISIfflBS*!BS!®*»fflHBSS09iaaBBnBffiBBSS*BBSBBBB8BBBS!*'nnBnnBHMBBBB Folytatják ai indemnitás vitáját a magyar nemzetgyűlésen. A román kormány ki el égi tőnek találta a magyar kormány válaszát.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom