Prágai Magyar Hirlap, 1923. január (2. évfolyam, 1-24 / 154-177. szám)

1923-01-24 / 18. (171.) szám

Szerda. Január 24. Az isj prágai magyar Mivel ayilaUfozofa. Prága, január 23. A Prager Tagblatt budapesti tudósítója fölkereste Villányi Frigyes bárót, az újonnan kinevezett prágai magyar követet, aki az újságíró előtt kijelentette, hogy nagy öröm­mel jön Prágába, amelyet a volt monarkia egyik legszebb városának tart. Mindazok, akiknek egy kis érzékük van a régi városok csodái iránt, meg fogják érteni ezt az örömet. Nem akar megszokott politikai frázist mon­dani, de kijelenti, hogy mindkét ország ba­rátságos viszonyának kiépítését tartja fő­céljának. Az uj prágai magyar követ aránylag fia­tal ember: mindössze negyvenegy éves, Bécsben született iskoláit is ott végezte. Egyetemet Bécsben és Zürichben hallgatott. 1904-ben a budapesti egyetemen doktorra avatták. Huszonkét éves korában mint io- galmazógyakornok a fiumei kormányzóság- j hoz került, ahol tizenegy esztendeig teljest- j tett szolgálatot. Legutóbb tagja volt a fiumei kormányzótanácsnak, A háború alatt előbb katonai szolgálatot teljesített, majd a hadse- regíőparancsnoksághoz osztották be. A ma­gyar önálló külügyminisztérium fölállításakor osztálytanácsossá nevezték ki. Előbb az olasz, jugoszláviai és osztrák ügyek refe­rense, majd pedig a politikai osztály vezető­jének helyettese lett. A bolsevizmus bukása után önállóan vezette a politikai osztályt. 1920 februárban Odenburgba küldték az ari- tantbizottsághoz, mint a magyar kormány képviselőjét, 1921 novemberében az osztrák- magyar határmegállapitó bizottság magyai csoportjának elnöke leit. Ebben az állásában maradt mindaddig, mtg a prágai magyar kö­vetség vezetésére nem kérték föl. Tavaly februárban első osztályú követségi taná­csossá nevezték ki. Villányi bárót igen ügyt^ politikusnak mondják. A fiatalabb generáció­hoz tartozik és igen nagy érzéke van az uj idők politikai fordulásainak megértéséhez. Az uj követnek több rokona Cseh-Szlováktá- ban él. A Jófértesült Lidové Noviny. A Lldové Noviny pozsonyi tudósítója jelenti, hogy a magyar ellenzéki pártok szövetségébe föl­vették az úgynevezett magyar jogpártot, amely a választások után akkuit. A párt ve­zetői Forgách kassai és Tarján losonci ügy­védek. A párt márciusban fogja ülését meg­tartani Losoncon s az ellenzéki szövetség keretén belül agitációs tevékenységet fejt maid ki egész Szlovettszkón. Azokat a ma­gyarokat akarja összpontosítani, akik nem tudtak sem a kisgazda-, sem pedig a keresz­tényszociális pártban elhelyezkedni. A kp foglalkozik Csánkí nyilatkozatával, amelyet a P. M. H. tudósítója előtt tett s ezt azzal magyarázza, hogy a magyar újságok erős S’fyiGtrJiyU’ nyomást gyakoroltak Csánkira, úgy, hogy az kénytelen visszavonulni. Ebből látható, hogy a magyarok minden áron az irredentizmus politikáját követik Szlovcnszkón s félnek még egy kis párttól is, amelynek más a pro­gramja, mint az övék. — Ezért a jelentésért az újságírás deresére kell huzni a Lid. Nov. pozsonyi tudósítóját. Mert az az újságíró, aki politikát ir minden tájékozottság nélkül, nem annnKSBaiBSMBMBHnanMHHBnRaaigBBE érdemel tollat a kezébe. Szlovenszkóban mindenki tudja, hogy a magyar jogpárt már régen tagja az ellenzéki pártszövetségnek, hogy annak a pártszövetségbe való fölvétele Léván, a kisgazdapárt pártnapján meg sem történhetett s hogy Forgách nem ügyvéd és nem lakik Kassán s hogy Tarján sem folytat ügyvédi mesterséget. Gratulálunk a Lid. Nov.-nek a jólértesült* pozsonyi tudósítóhoz. ^ranci€B€irs^#^ és ci WfiÉil«Éit. Prága, január 23. Franciaország és a Vatikán között már régebb idő óta kissé feszült a viszony, ami­nek okai a következők: 1. A francia Associa- tions kuitureiles (működési egyesületek) e! nem ismerése. 2. A Vatikánnak Szovjetorosz- országgal való tárgyalása. 3. A lyoni nagy téritőegyesüíetnek (missziós intézet) . Rómá­ba való áthelyezése. 4. Németország meg­szállott területein a befolyásos egyházi mél­tóságokat német és nem francia egyházfér­fiakkal töltötték be. 5. Végül a pápának a bé­kéről tett nyilatkozatai, különösen amit a bé­kéről utolsó, „Ubi arcana Dei“ kezdetű en- ciklikájában mondott. XI. Pius ezt az enciklikáját karácsonykor adta ki és azzal vezette be, hogy megmagya­rázza. miért intézte szózatát még csak most a hivÖkhöz. Ennek oka, hogy előbb bele kel­lett élnie magát hivatalába, de különösen a szent helyek, valamint a nemzetközi konfe­renciák fontos problémái, valamint az olasz- országi erőszakosságok késleltették elhatá­rozását. Jelentősége van annak, hogy a pápa minden alkalommal hangsulyozza a világpo­litikai kérdésekben való érdekeltségét. Tud­valevő, hogy már XV. Benedek pápa szere­tett volna a Vatikán számára a népszövet­ségben képviseletet kapni, ennek a kívánság­nak azonban a népszövetség nem tett eleget. Annál fontosabb a Vatikánra nézve, hogy befolyását a politikai kérdésekben állandóan érvényesítse. Ehhez képest nagy jelentősége volt annak is, hogy a Vatikán, mint a legkon­zervatívabb nagyhatalom tárgyalásokat foly­tatott Oroszországgal. A szent helyek kérdésében újból meg­nyilvánult a Szentszék érdekeltsége. Mert éppen a Kelet politikája az, amit nem lehet a Vatikán nélkül csinálni, Fraciaország jól tud­ja ezt és éppen ezért a francia diplomácia gondosan kerül mindent, ami a konfliktust ki­élezhetné. A Vatikán missziós politikája révén ugyanis óriási befolyást gyakorol az egyes államoknak a gyarmati országokban való érdekszférájára. Nagyon fontos vájjon Szí­riában és Palesztinában angol, vagy francia téritő atyák alapitanak-e iskolákat és ember­barát] intézményeket, stb. A missziós politi­kát kizáróan a „Congregatio de Propaganda fide" irányitóia. E kongregáció engedélye nél­kül egy téritötársuiat sem működhet a Ke­leten. Ezek után világos, hogy mit jelent Franciaországra nézve, hogy a lyoni misz- sziósintézetet Rómába helyezték át és nogy mit jelentenek a papi rendek különösen Fran­ciországra nézve. A francia missziókat a Ke­leten továbbra is a Vatikán támogatja. Az angol mandátum a cionista mozgalomra tá­maszkodik. De francia érdekeknek a közeli Keleten való exponensei továbbra is az „Alli- ance Universélle lsraelite“ és —a katolikus papi rendek és egyházi méltóságok marad­nak, különösen Jeruzsálem latin patriarchája, Msgre. Barlassina, aki az angol-cionista re­zsim határozott ellenzője. A szent helyek kérdése elsőrendű politi­kum. Hiszen Palesztina Moszul kapuja és igy a Vatikánnak éppen most van érdekében fi­gyelmeztetni a politikusokat arra, hogy a Szentszék politikai szempontból sem „Quan- tité négligeable“. A pápa most is, hasonlóan a génuai konferenciához intézett nyilatkoza­taihoz, elég éles szavakkal kijelentette, hogy a népek még nem örvendhetnek az igazi bé­kének. A pápa — épp úgy, mint elődje XIII Leó — az osztályharc ellen fordul. Ezt az ál­láspontját ugyanúgy formulázza meg, mint elődje a „Rerum novarum" kezdetű ismert munkás-enciklikájában. A hivatalos szent­szék! szociológia nem ismer osztályharcot. Csak a liberális társadalmi rend méltányta­lanságai ellen fordul és mindig azt követeli hogy a szociális igazságosságot egészítsék ki a keresztény szeretettel. A kathoiikus egy­ház feje a család szétbomlasztását is osto­rozza, kiemeli a külföldi missziók civilizató- rikus és működési jelentőségét, amelyről már a „Propaganda" jubileuma alkalmából nyilat­kozott. De a pápa a féktelen nacionalizmus ellen is fordul, bár meleg szavakat talál a ha­zaszeretet méltatására is. Az igazi népszö­vetség a kereszténység. Politikai szempont­ból fontos a pápának az a megállapítása, hogy a modern demokrácia, a képviseleti rendszer, melynek révén a nép résztvesz a közéletben, nincsen ellentétben a kathoiikus doktrínával, amely mindig összeegyeztethető a józan és igazságos kormányformával. Az enciklikának ebből a megállapításából tanul­ságot vonhatnak le azok, akik azt hiszik, hogy a katholicizmusnak együtt kell haladnia a régi renddel. Akik lemaradtak . •. —■ A Prágai Magyar Hírlap eredeti tárcája, — Irta: Radnay Oszkár. Dénes doktor nemcsak háziorvosa volt EHyéknek, atyai jóbarátjuk is. A bekövetke­zett kis tragédia óta pedig hol korán dél­után, hol este, de minden nap felnézett a fél­üressé tett asszonyfészekbe. És nem beszél­getett soha. Aggódó tekintetekkel végig- kutatta a szomorú asszonyt, kíméletesen, j nehogy megbántsa vele; leült oda a kályha mellé áttelepített dohány zósarok egyik fotel­jébe és niatrózpipájából fújta a szobalevegö- be a füstöt. Ha szólt is. zsémbeskedett csak. Haragudott a télre, ami miatt a síkos utcán tipegve kell járnia haragudott patkányaira, amelyek nem reagálnak úgy a beléjük oltott kisérletanyagra, amint kalkulációba vette... EMy ilyenkor közel vonta a hintaszéket a kályhához, beleült és mosollyá meredt arc­cal mozgatta magát. Dénes doktor mai látogatásakor vagy tiz perce rnár, hogy magára maradt a szobá­ban . Ott ült rendes helyen most is és cslbu- kolt. Jó fényhatással dekorálta őt a szürke téli délután ablakon beszürt világossága és a nyitott cserépkályha ajtó 'mögül elősztvárgó parázsszin. Arca gyűrődései szoboré zenivé rétegezödtek igy, haján se látszottak a tol- ráfestett szürke árnyékolások. Az eiőgomoly- gó pipafüst meg a szemek7 elé rajzolt, félig sötét, félig tejszmü, a kályha felé mind szérr- változóbb vonalkákat/áimken át, ha odafor­dult is az ablak felé és nézte azon a hulló hóesést... Csak csendes volt, mint aki ezen­kívül egyebet nem tesz. Aztán bejött Elly. A homály meglepte, de meg is nyugtatta kicsit. Dénes doktor fe­léje mozgott úgy egész testével valahogy, az asszony meg beleült a hintaszékbe* — Elvitték? — kérdezte az öreg ur. — Igen. Ma megint látogatási nap van. ,/oga van hozzá. Hallgattak. — Kimondták már a válást — kezdte újra Dénes doktor. — Tegnap. — Hát sikerült mégis elrontani ennek a két embernek az életüket — dmmyögte. — Mi lesz most? Elly vállat vont. — Semmi. Dolgozni fogok. — És a cél? — A fiam nevelése. Meg az a mese. doktor ur, amiről beszéltem már egyszer... Hogy valamikor, igaz, sokára még. de ha ér­telmes tekintettel elém jön Laci, ha kérdozi majd: Anyuskám édes, mért kell nekem két- heteuk'iut látogatni az apámat és mért nem kapóim naponta, amint mindenütt látom? És akkor mesétek. Szomorú, ostoba mesét, fájót. Hiszen belőlem való, fogja érezni!... És ha ezzel a mesével nő tovább ... — Nem, nem, EÍIy asszony! — rázta a fejét az orvos. — Nincs ilyen mese. Aztán semmi köze a fiúnak a maguk történetéhez! Kint áll belőle, mint ahogy a maguk két éle­téből fakadt külön élete van. Vérjog?... Nem jelent sokat. Hiszen láthatja, egészen jól illeszkedik a kölyök. Érte jöttek, elment. Estére itthon lesz és épp úgy örül az apjánál mindé rmok, ami az ő külön jóját szolgálja, mint itthon. Változatosság ez neki, játék. Amit meg fog unni -egyszer és vagy oda nem megy többé, vagy ide nem jön vissza. Azért csak. mert fárasztja, mert kényelmetlen tesz. •— Ne, hagyjuk, doktor ur. Ez minden hitem, ne bántsa... — Hm. Kimé tetten vagyok? Pedig meg kell kezdenem az életmentést végre. Gábor a nagy játszma utolsó ütőlapját is eldobta már. Bella egészen hozzáköltözött, — Tudom — motyogta összeszorltott szájjal az asszony. — Azt is, hogy anya lett? — beszélt kin- zón elouyulva a sötétből tovább. Azt is, hogy Inincs megállás többé? Mert Bella uirinő... j és úsztok, úsztok most már együtt. •. amíg bírja a kar, a láb, a szív, a tüdő... nem so­káig, Elly! A hullámok ott himbáinau szája­tok körül, amin alig vesztek a szörnyű, tra­gédiád fáradtságtól lélegzeteket... Aztán nem megy tovább... beleájultok a semmibe. A vizen meg egypár elfodrozódó tarajkor jelzi, hogy megint elmerültek benne... Az asszony nem mozdult. Csak a melle hullámzott erősebben. — Elly, én az orvosa is vagyok. Isme­rem magát, fiam. Huszonnyolc esztendeje, van mindössze abból az életből, amit meg­születésével elvállalt. És ennyivel jutott erre a nagy stációra, ahonnan csak — újrakezde­ni lehet. — Nem érteni — rezzent meg az asz- szony. — Jó. Felhordom azt magából, amit pe­dig látni kéne, érezni, Elly! Hát komolyan hiszi, hogy huszonnyolc esztendővel meg le­het állni akkor, amikor ez vágyakat hord még, az agyban, a vérben és ami az egész lényeg Is? Hiszi, hogy eléig az, amit a min- derabiráisból meghagytak ? Mi lesz, ha egy­szer öntudatlanul, zugó fejjel meg kell moz­dulnia é'S megy-megy egész addig a tilalom­jelzőig, melyre a kénköves pokol irta rá: Vissza! Itt végződik a tisztesség!... Elhallgatott és visszahúzódott a fotel­sarokba. Pipájából kiütögette a kisasztal! tálkába a hamut., majd teletömte újra és fogai közé szorította a szopóját. Az asszony meg csak lélegzett a hintaszékben. A kályha- parázs cinóbersziniire világította félarcát, amin igy minden-minden kirajzolódott és el­árult emóciókat, szenvedést, érzelmeket. Látszott jól rajta, hogy a csend most még jobban kínozza, mert az elétárt képben meg­éled! és él és tényleg meleg a vére, tényleg kell az elvesztett lényeg, a szeretés, a vágv és indul... tényleg indul a töalomjelző felé...- Menjen Elly, csavarja fel a villanyt, -kérem — mondta csendesen a doktor., aki A pápa kijelenti, hogy mindkét elődjének programját egyesíteni törekszik, ami körüí- ! belül ezt jelenti: Közvetlen elődjét, XV. Be- | nedeket „diplomáciai pápának" tartották, X. ; Pius (Ratti kardinális) a „vallásos pápa" I megjelölést kapta. Valóban úgy látszik, hogy XI. Pius személyében mind a két elvet akarja egyesíteni. A pápa kijelenti, hogy az eucharisztikus kongresszusnak a súlyos idők ellenére tör­tént létrejötte megengedi annak a gondolat­nak lehetőségéi is, hogy a püspökök római összejövetele, talán a legközelebbi jubileumi évében — 1925-ben megvalósítható lesz. Ezt az összejövetelt azonban nem lehet úgy fe!- rogni, mint az 1769—1770-ik évi vatikáni kon­zílium közvetetten folytatását. Azután a kon­zílium után, amely a pápát az „in rebus üdéi et mornm" legfőbb auktoritásává nyilvánítot­ta, minden további konzílium dogmatikus il­letékessége erősen hanyatlott, mert hiszen csak konzultatív (tanácsadó) jelentősége volna. Egyházpolitikai szempontból a követke­ző dolog bír fontossággal: Az utolsó konzíli­umhoz — mint ekuméniaihoz — forma sze­rint meghívták a görög keleti egyház képvi­selőit is, akik azonban — amint előrelátható volt — nem jelentek meg azon. A püspökök jelzett összejövetele alkalmából azonban éppen ez a körülmény másképp alakulhatna: Az orosz egyháznak nincsen többé cézáro- pápista feje, a cár és a belső szkizmában szenved. Ez által Rómának a két egyb'-z megegyezésére irányuló reményei jelentéke­nyen erősbödtek. Ez a probléma különben közelről érteti a cseh-szlovák államot is, nemcsak a tradicionális Veíehrad-mozgalom miatt, hanem az utiionisták és orthodoxok ruszinszkói viszálya okából is. Enciklikája befejezéséül Xí. Pius pápa dicsérettel emlékszik meg a legtöbb állam­nak a Szenszékkei való együttműködéséről. De sajnálkozik amiatt, hogy Olaszország, az ,.ő szeretett hazája" nincsen képviselve a Vatikánnál. Ez is a Vatikánnak a „Patrimu- nium Sancti Petri" kérdésében való engess- telékenységének jele. Különben épp a leg­utóbbi időben szivárogtak ki hírek a Vatikán és a Quirinál között folyó tárgyalásokról. A probléma megoldható, mert a király és a pápa között még nem szakadt el minden szál. Hogy a pápa a régi viszály likvidálására törekszik, XI. Pius már azzal is jelképezte, hogy az „urbi et*orbi“-áldás osztásához a Loggia külső erkélyéhez lépett. Az enciklikát két­ségtelenül igazi picifista szeltem tölti el. A népszövetség konferenciái Gesif, január 22. A népszövetségi tanács gazdasági bizottsága január 21-én és 22-én előkészületeket tett a népszövetségi gyűlés által elhatározott nemzetközi teljes konferen­ciára. A konferencia megtartására a népszö­vetségnek október 15-ét hozták javaslatba. tudta a benne zavargó agylárniát és meg akarta pihentetni ezzel. Az asszony mély álomból ébredt fáradt­sággal mozdult meg, feléje fordult kicsit, mint aki a beléje ütödött hangokat nem ér­telmezte egészen. De mert újra nem szóltak hozzá, ráemiékezésből indult a sötét szoba ajtaja felé. És felcsavaría a villanyt. A vilá­gosságban aztán hálásan nézett az orvosra. — Ugy-e, jobb igy? — Na, jöjjön, Elly, folytatom. Jó barátom a világosság. Tessék. így szívesen hallgatom, doktor ur. — Nincs megjegyzése az elmondottakra? — Talán van. Talán Igaza tehet... — Nem mese ez, asszonyom* Az a rnumka, amire dacból vállalkoznék a fiáért, nem magának való. Nem ilyeneknek találták ki. Maga olyan, mint egy fehér, duruzsoló, drága angoracica. Ölbevaló, hogy simogas­sák, játsszanak vele. Dobjon csak egy ilyen cicát a fáskamrába, egeret fogatni... Nevetett az asszony. — Nem. Elly, butaság. Kell magának a család, az unalmas délutánok, a Schiubert- muzsika, mert — igazságtalanság lenne más­ként! — Férjhez akar adni dalán? — kérdezte félig gondolkodva, félig mosolygón. Dénes doktor megrezzent ettől az eléje hajított kérdéstől. Nem foglalkozott még vele behatóan eddig, csak megérzésszerüleg. Most, hogy itt volt, hogy szembe Jutott vele. nem tudott mit kezdeni. Villámcikkázáskéní futott át benne egjr hirtelen kínos látomás: amint tükör előtt bérét válkozott reggel és meglátta a magán hordott ötveu esztendőt minden gyűrődéssel, minden dérütött baja- szálával. És ez most megijesztette, óvatossá zsugorította. Átkémlelt az asszony felé úgy szemszög létből, az arcát nézte, a gondolatait kereste. De Elly jól bujkált a mosolya mö­gött, bár a világért se próbáltá hinni, hogy Dénes doktor Önmagát kínálná.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom