Prágai Magyar Hirlap, 1923. január (2. évfolyam, 1-24 / 154-177. szám)
1923-01-21 / 16. (169.) szám
Vasárnap, január 2L hasem élt s napjai túlnyomó részét Isten háta mögötti kis nógrádi faluban töltötte, ilyen élénk kontaktusba tudott kerülni és benne is tudott maradni kora európai kultúrájával. A múlt század középi történetfilozófia eszméi épp úgy visszhangoznak müvében, mint az akkor világuíjára induló szociális eszme, a kor általános demokratizmusa a filozófiai pesszimizmussal találkozik benne; a még csak imént megujhodott természettudomány épp úgy érezteti hatását, mint a romantikus kor Kant alapfalaira ráépített metafizikája. Csodálatos volna ez, ha nem tudnék a zseni rendkívüli fogékonyságát, amellyel minden akadály ellenére elsajátítja- mindazt, amire a maga kiteljesülése céljából szüksége van. A legműveltebb európai ember sem érezheti Az ember tragédiáját a maga műveltségi színvonala alatt állónak. Semmi a műben nem árulja el, hogy a nagy nyugati kulturcentrumokhoz képest inferioris szellemű légkörben készült, olyan légkörben, amelynek a falusi gazdálkodás, a megyei közélet kicsinyes harcai és oi pesti politika párívetélkedései a legnagyobb dolgai. Mindezekben Madách élete különböző szakaiban részt vett, több-kevesebb energiával és kedvvel, de nem merült el bennük, mint a többiek majdnem mind, lelkileg fölöttük tudott maradni, azzal a fölénnyel, melyet a kiváló szellem mindig meg tud tartani környezete fölött. A magyar ember kulturképessé- gének olyan példája ez, amelyre mindig hivatkozni lehet. Sokan vannak magyarok, akik szellemileg sivár környezetben is meg tudták őrizni az emberi kultúra csúcsaival való lelki közösségüket, — a legnagyobbak köztük Bolyai János, aki a kis erdélyi városka ellenséges levegőjében, ahol nem láttak benne mást, mint hóbortos különcöt a mathematika legnagyobb problémáinak egyikét forgatta elméjében és Madách, aki egyetlen hatalmas filozófiai vízióban tudta összefoglalni az emberiség múltját és jövőjét, csupa olyan emberek között élve, akikben sem képesség, sem akarat nem volt eszméinek megértésére. Ilyen körülmények között csak a génié az, aki nem válik dilettánssá. Csodálatraméltó és csak a génié természetrajzának rejtelmével magyarázható, hegy ez a falusi birtokos,ember, aki csak fiatalkora egy időszakában járt. színházba, a színpad : törvényeivel semminemű tudatos kapcsolatba • nem jutott egyikét tudta megalkotni a színpadon legéletképesebb magyar drámai müveknek — és pedig anélkül, hogy a színpadra gondolt volna, ő mega könyvdrámának szánta müvét, annak is fogadták első megjelenésekor, sokáig nem is gondolt senki előadására. Szerkezete, stílusa, egész menete annyira távol áll minden színpadi megszokástól, annyira túlmegy gondolati tartalmában és szcenikai követelményeiben a lehetőségek határain, melyeket a tradíció, a rutin és a dramaturgiai elmélet a színpad számára ’ megállapított, hogy idő kellett, amíg A z ■ ember tragédia szinrehozatalának az j eszméje is fölvetődhetett. Paulay Ede rend- j kívüli éles színpadi érzéke kellett hozzá, j hogy a benne rejlő értéket a színház számára fölfedezze és honorálja. És 1883 óta, amikor először előadták a Nemzeti Színházban, egyetlen darabnak sem volt akkora sikere, egyet sem játszottak olyan sokszor és annyira folytonosan ás a közönség olyan állandó érdeklődése közben. A szinháztalan- életü falusi birtokos-ember túltett a színpadi rutinosokon: nemcsak az eszmék mélységeit tudta bejárni a nagy költő összefogó képességével, hanem mindig hatásos színpadi képek páratlanul dús sorozatát tudta képzeletéből megteremteni és olyan hatalmas és gazdag alkalmakat nyújtó szerepeket tudott kínálni a színészeknek, amelyekhez hasonlók csak elvétve akadnak a világ drámairodalmában. Hogy ez mit jelent, azt akkor tudjuk igazán, ha arra gondolunk, hogy Shakespeare óta nincs ötnél több női szerep a világirodalomban, amely olyan alkalmakat adna a színésznőnek az asszonyi lélek egész skálájának kijátszására, mint Madách Évája. Madáchnak ez szinte akaratlanul sikerült, ösztönből, nem program alapján. A génié alkotó képességének egészen rendkívüli példája ez. __A magyarság a 19. század folyamán óriási erőfeszítéssel fölépített magának egy szép, eleven erővel teli álom-épületet, ezen belül egy frissen lüktető, lendületesen produktív gazdasági rendszert és egy gyors zökkenésekkel Európa nagy népei mellé törekvő kultúrát. Az állami épület a világháborúban összeomlott. A gazdasági rendszer szintén romokban hever. A kultúra eredményei fönnállanak. A népek örök élete kultúrájukban van. i'«inl9wriSk « fkovrzgcidtöf a f ia«r##a *■ tftfaffroKuzwaJlk&iiMn. vrosizoc itt km Sínéivé<1? Losonc, január 20. igen értékes adat Madách Imre nagy szellemének nemes és szűk korlátokon mesz- sze felülemelkedett fölfogására az a rövidke levél, melyet Henriczy Ágoston sztregovai evangélikus lelkésznek irt halála előtt egy évvel. A katolikus vallásban nevelt magyar ur, aki azonban Istentől nyert géniuszának embereken és korán íelülálló lángihletétől vezetve, az emberiség nagy tragédiáját örökbecsű munkába fogta be, nemcsak mint költő és elvontan, a mindennapi világtól elszakadva volt nagy és nemes gondolkodású, de mint ember is, amit az alábbi levél is bizonyít, melyben a sztregovai evangélikus egyház orgonája vitását magától fölajánlja. A sajátkezüleg irt levél egy vékony borítékba van téve, melyen nagy vörös pecsét zárja le a Madách-cimerrel a finoman összehajtogatott boritékszárnyakat. E levél jelenleg Henriczy Bé.la poltári lelkésznek, Henriczy Ágost fiának tulajdona, aki azt szives volt lapunk részére közlés végett munkatársunknak nála tett látogatásakor átadni. A levelet teljes egészében, eredeti helyesírással közöljük: „Nagytlszteíetü Henriczy Ágost lelkész urnák tisztelettel Helyben • • . ■ . . ’ . • fi A.-S ztregován, 1863. Febr. 17-én. Nagytlszteíetü Lelkész Ur! A helybeli evangélikus egyház orgonájának befestését és fúvói huzályos szerkezeiének nyomás által mozgásba hozhatóvá leendő át idojnitésát ezennel felajánlom es magamra válalom. Miről Nagytlszteíetü Lelkész urat midőn önalkalmazás végett értesíteni szerencsém vólna, maradok tisztelettel Nagytlszteíetü Lelkész Ur alázatos szolgája MADÁCH I M R E.“ BTBMWIHIII ■■Hílll I Az élők a halottakról. Madách leányánál. — Két riport a kö!to születésének százéves fordulóján. — Érdekes uj adatok a költő családi tragédiájához. — A Prágai Magyar Hírlap eredeti riportja. — (Utánnyomás tilos.) Losonc, január közepe. I. Az atyja nevéről elkeresztelt utcában, a Madách-utca végén lakik most Fabriczy Pál- né, született Madách Jolán, a költő egyetlen életben lévő gyermeke.-. A nagy évforduló alkalmából fölkerestem az őszhaju, hajdan híres szép asszonyt családi otthonában, hogy öröknevü édes atyjáról egyet-mást megtudjak tulajdon gyermeke szájából. Kérésemnek szívesen téve eleget, bevezettek a szobába, ahol Madách lánya egyszerű fekete ruhában ült, amiből ezüstként emelkedett ki nemesvonásu, fehér arca és Ősz haja. Kissé elfogódva ültem le az otthonos szobában. A falon szép, keresztet vivő Krisztuskép, még ünnepélyesitette a hangulatot. Fabriczyné közvetlen, szelid hangon, meleg visszaemlékezéssel beszélt emlékeiről, néha áísimitva homlokát Az irodalomtörténeti igazság megállapításának szempontjából is nagy jelentőségű az a beszélgetés, melyben a költő házasságának körülményeiről, a családi tragédia és a válás okairól hozott napfényre olyan adatokat, amelyek erre — az életrajzíróktól egytől- egyig túlzott egyoldalú beállításban megvilágított — és az irodalomtörténet számára fontos családi ügyre uj világosságot derítenek. Fráter Erzsiké és Madách Imre családi drámája egyik legérdekesebb epizódja a magyar költők életrajztörténetének. Ez a beszélgetés, valamint az alább felsorolt adatok azonban — szembe helyezkedve a közfelfogásba átszivódott megítéléssel, hogy tudniillik Erzsiké magánélete és viselkedése volt a dráma okozója — rácáfolnak a közfelfogásra és uj adatokat szolgáltatnak a tények helyes beállításához. A leány — atyjáról. Arra a kérdésemre, hogy jól emlékszik-e még költőatyja arcára, alakjára, azt a választ kaptam: — Igen. Egészen jól. Bár fiatal voltam még nagyon, atyám arca tisztán megmaradt előttem. És a róla fenmaradt fényképek megfe- lelnek-e ennek az emléknek? — Részben. Nem mind. Némelyik azonban úgy ábrázolja őt, ahogy az én emlékezetemben él. — Milyen kedélyű ember volt a költő? kérdezek tovább — Komoly, zárkózott egyéniség volt, Kedélyvilága sötétnek mondható. Ez t talán öröklött vonás a Madách-családban. Életfelfogása határozottan a pesszimizmus felé hajlott. — Beteges ember volt? — Nem. T3eteges nem volt. Szívbaja volt. Ez ölte meg is hirtelen véggel. Aladár is szívbajos volt. Ö maga homeopata volt s igy orvossal legfeljebb csak felülvizsgáltatta magát. Aztán megtudom, hogy a költő egy 6000 holdas birtokon gazdálkodott a nógrádme- gyei Alsó-Sztregován,' de azt még jóakarói pem foghatták rá az Ember tragédia nagynevű szerzőiére,: hogy jó gazda lett volna. Sőt határozottan rossz gazda volt, akárcsak Aladár fia később. Egy paraszt gazdája volt: ez helyettesítette az ispánt. A családi tragédia. Szontaghgal való viszonya után az Arany Jánossal való megismerkedés részleteit és barátságos történetét tudom meg. Lassan, szinte félve nyúlok beszélgetésünk legérdekesebb részéhez, a szülők viszonyához, amiből később a tragédia végjeleneíe: Erzsiké és Imre elválása kifejlődött. — Mi a Nagyságos Asszony véleménye az életrajzok beállításáról, ahol erről a pontról megemlékeznek? — kérdem. Élénk gesztussal és határozottan adja meg a feleletet: — Az életrajzírók tévednek és ferde világításba helyezik az egészet akkor, amikor a válás egyedüli okául édesanyám viselkedését hozzák fel. Nem ez volt pusztán az ok. ■ — Hol keresendők ennek az előfutárjai? — Mindjárt a házasság kezdetén. Szüleim szerették egymást, ellentétes természetük ellenére sem lett volna válás a vége, ha nagyanyám, néhai Majthény Anna nem lett volna olyan egyéniség és olyan természetű. A költő anyja és a fiatal pár. — Anélkül, hogy az ö puritán felfogását és egyéniségének merevségét a maga tisztes egészében sértenők, meg kell állapítani, hogy a nagymama szerepe nagyban hozzájárult a fejleményekhez. — Ö nem helyeselte a házasságot az egyszerű nemesi leánnyal. Az elhidegülés közte és menye között azonban .elsősorban vallási térről indult ki. Az erősen katolikus érzésű asszony kálvinista menye ellen természetes, hogy nem melegedett fel, sőt el- hidégülését imádott fiára, Imrére is átvitte. Ez az ür aztán szétnyílott a házastársak között is. A szalmaözvegység. ~ Mikor Imrét fogságba vitték, anyám áldott állapotban volt. — Egy érdekes epizód maradt fel ebből a korból: — Mikor icvélileg megkérdezte a fogságban ülő urát, hogy milyen nevet adjon a gyermeknek, Imre azt irta vissza, hogy a névben legyen bor is. bál is. — így lett a kislány — Borbála. Én a középső gyermek vagyok. Aladár a legfiatalabb volt. — Vig kedélyű anyám ellen akkor indult rneg az intrika. A nagyasszony megjegyzéseit a cselédség ferdén hordta tovább és a pletyka egyre nőtt. A cselédek hordták a pletykát. Mikor Imre hazatért, egész biztos kibéküléssel végződött volna az ügy, ha ő nem heccei- te volna Imrét. — Ezt Imre később meg is bánta. A nagyasszony. —- Nagyon szigorú volt. De puritán erkölcsű. 70 évig volt özvegy. —- Velünk is szigorúan bánt. Emlékszem, egyszer azt mondotta a gyermekek pajkossá- gát bejelentő nevelőnőnek: — Brechen Sie ihnen die Beine!-r- Erősen befolyása alatt tartotta, nemcsak az egész Madách-kuriát, de fiát is, akit nagyon szeretett és aki őt bálványozta. Imre; tragédiája éppen ebben áll: két szeretet között vesztette el a boldogságot. Aktuális kérdések. Megkérdeztem aztán, hogy hallotta-e már, hogy Meliorák főszolgabíró Sztregován ünnepséget készül rendezni a falusiakkal ahol Madách, mint szlovák nemzeti költő szerepelne. — Nem maradt tőle valami szlovák feljegyzés, vagy irás? — Nem. Egy sor sem. — De beszélni beszélt szlovákul? — Nem. Egy szót sem tudott atyám tótul. Otthon mindig a német volt a társalgási nyelv. Ezzel a poétabarát szlovák szolgabiró előkészületei alól — ha tényleg készülne rá — kicsúszott a — talaj. Mindenesetre örü- ■ lünk annak, hogy a szlovákok is áldozni akarnak a magvar költőnek. Fabriczy Pál volt szives még megmutatni a költő uvevbura alatt őrzött, díszes aranyóráját és teljes fölszerelésü párbaj- pisztolv készletét, aztán — nem akarva iob- 1 bán igénybe venni a család szívességét és ;dejét — hálásan a hallottakért és látottakért, elköszöntem. II. Poítár, január közepe. Kimentem a nógrádmegyei Föltár községbe, ahol Henriczy Béla ev. lelkész kedves családjának vendégszeretetét élveztem. Henriczy Á.goston, Béla apja,- lelkész volt .Sztregován. Ezen a révért sok érdekes adatokat , szereztem, melyeket még nem közöltek, s a család állításaival Erzsikéről megegyez- . tek a költő anyjának szerepére vonatkozóan. . Átmentünk a könyvtárszobába, ahol Henriczy Béla a következőket volt szives tolbamondani: „— Atyám, Henriczy Ágoston, lelkész volt Alsó-Szíregován 1851-től 1909-ig. Hivatkoznak rá életrajzaikban Latkóczy és Pa- lágyi is. A szakítás alkalmával, 1954 telén ő már Sztregován volt. Közvetlen tanúja voit a dráma lepergésének. Ezek egy részét közölte Palágyinak és Latkóczynak. Ma a dráma szemtanúi közül nem él senki. Az öreg Henriczy is 14 éve halott. Ami azonban még közölve nincs, szájhagyományként maradt fel a Henriczy-családban, melyet a következőkben ismertethetek: A házasság előzményei. _. A költő és Erzsiké házassági drámájának egyik lényegesebb mozgatója az öreg méltóságos asszony, kesslőkői MajtényAnna, a költő édes anyja volt Rendkívül előkelő, úri gondolkozása végtelenül puritán, de büszke urinö. A Madách-kuria majdnem száz éven át az ő — mondhatjuk — parancsnoksága alatt áll. A Madách-birtok az ő vagyonával szabadul fel a zálogok és egyéb terhek alól. Korán özvegységre jut és a múlt század 30-as éveitől kezdve gazdaságának, gyermekeinek, különösen Imre („Imike") fiának él. Az élet a Madách-kurián zárkózott: előkelő és büszke, mi sem természetesebb, hogy Imre fiának korai házasságát, 22 éves volt, az egyszerű biharmegyei köznemes, vagyontalan leányával nem jó szemmel nézi. Ám a fiatalok házasságuk első évét Cscszt- vén töltik el. Sztregován. — Csak amidőn a vagyon megoszlik, kerül haza Imre Sztregovára, a méltóságos mama közelébe. — Itt fogják el Imrét s innen hurcolják Pozsonyba, majd Pestre az Újépületbe. Erzsiké, két gyermekével, könnyű, talán köny- nyelmü természetével és gondolkozásával oda kerül, ahol bús szalmaözvegységében nem talál derűt, vigasztalást, csak kérlelhetetlen szigort. Erzsikét az élet a biharmegyei, majd a csecsei (Nógrád) ősi körökben élni. mosolyogni tanította. Sztregován az^ előkelő anyós rászorította a nemzeti fájdalom és a mindenről való lemondás koporsófödvléí. Tagadhatatlan, hogy ha Erzsiké komolyabb godolkozásu, mondjuk korosabb hölgy, talán az adott helyzetbe beletörődött volna. Ám ez meg nem történt. Az anyós tjnnásEsrv kiadatlan Madáchi-levél.
