Prágai Magyar Hirlap, 1922. december (1. évfolyam, 130-153. szám)

1922-12-24 / 149. szám

IS

Vasárnap decen Ler 24.

ü. Péter cár magyar nevelője.

írta: Tafeáts Sándor.

A hírnév és dicsőség után való vágy nem pitiden emberi ejt meg. A sorsnak különös játéka, hogy aki világra szóló tragédiáknak volt szemtanúja, nagy eseményeknek részese, önmagáról, maga után semmi emléket sem hagy. Az események emlékezete ugyan él de ó maga senkitói sem ismerve, eltek dt sírban pihen. Hallgatott magáról és tetteiről s feledés lön a bére.

Nemes Zékány János, e nagymnflíu, világ- látott magyar ember is ilyen sorsban részesült. Életéi, tetteit mély homály födi; csak a levéltárak mélyében lappang egv-egy érdekes írása. Minél több ilyen kerül majd napvilágra, annál tisztábban látjuk e tehetséges tudós s Európa leghatalmasabb uralkodójától is nagyra- becsű t ember életét. A rendelkezésünkre ál ó anyagból néhány levélkéi kötöttünk össze; más, szerencsésebb kutatók tán majd koszo rúvá fűzk össze —- Zékány jeltelen sírjára,

Az 1727. évben őszbecsavarodoít úriember jött Oroszországból az ugocsamegyej Karács* falvára. Nemzeies Zékány Ját os uram volt éz. Több mint harmincévi távoliét mán saját birtokába, otthonába tért vissza. Régi ismerősei, a szomszéd birtokosok szívesen látták őt viszont. Sűrűn jártak hozzá s ámuiva hallgatták okos. óvatos beszédét. A hír szele a Zékány nevet hamar szárnyára kapta s valami j német katona a haditanácsot is értesítette, hogy Karácsfalván orosz politikai menekült tartózko- j dik. A haditanács ugyan sohasem hallotta Zákány nevét, életét s tetteit sem ismerte, bűnét! nem tudta, de azért névtelen följelentésre, puszta gyanú alapián, üldözőbe vette s hírbe keverte. Az 1728. év június 16-án Károlyi Sándor gróf lovas generálishoz rendeletet küldött. melyben értesíti őt. hogy bizonyos Zékány János nevű nemes magyar jött Oroszországból s most Tiszavil!a(?) nevű faluban tartózkodik. Őfelsége érdekei úgy kívánják, hogy 0 rejtélyes ember Magyarországból ne távoz-, hasson. A határokon tehát őrködni kell. sj Zékány előéletét bizalmas úton meg kell tudni.;

Károlyi Sándor, valamint Perénvi Imre báró j (a debreceni tábla elnöke), a haditanács óhajára kimerítő jelentést küldtek Zákányról. Perényi személyesen is jói ismerte őt. Károlyit meg — amint maga írja — adatait a lég jobb forrásból merítette. A két jelentés, 'réí-i jesen összevágóan. Zékány életét imigyen adja elő: Zékány János karácsfalvi birtokos, j igen régi nemesi családból született Iskoláit1 Magyarországon végezte, aztán a béc-i egye- j lemre ment, hol a legkitűnőbb tanulók egyike volt. Lipót császár és kiráiy a jeles if út poeta-laureatus-s/á tette. Mikor Nagy Péter cár európai útjára indult, Becsbe érkezvén, a jezsuitákat kerte, hogy szerezzenek neki egv kivá ó ifjút, aki az orosz nyelven kívül a többi európai nyelvet is beszéli s másként is indós ember. A jezsuiták Zékány Jánost ajánlották, ki is a cár szolgálat iát még akkor fölvette s vele együtt utazott. Ügyessége és; tudása révén a cár kedvébe esett k nem is j bocsátotta Őt többé el, hanem magával vitte j Oroszországba. Itt Nagy Péter cár közeli atyjafiának (Nariiskin) gyermekeit oktatta s mikor azok fölnevelkedtek, Zékány egész Európát beutazta velük. Ez idötájt Karácsfalván lakó testvérliugának hol 1000, hol 2000 tallért, hol meg nagyobb összeget is küldött egyszerre.

Mikor tanítványaival Oroszországba visszatért. Nagy Péter cár az ő unokájának, a trónörökösnek nevelését Zékányra bízta. Befolyása és tekintélye ezalatt annyira nevekedett, hogy a trónörökösnek két évig tartó nevelése után a cár összes javainak igazgatójává nevezte ki. Új állása összeütközésbe hozta őt Mén* csikov főminiszterrel. A becsületes Zékány ugyanis föltárta urának Mencsikov csalásait. Kissé nagyon is korán tette ezt. mivel II. Péter cár akkor még Mencsikov hatása alatt állott s leányával jegyben járt. Mondanunk sem kell, hogy Mencsikov egész hatalmával Zékány ellen fordult s neki menekülnie kellett. Otthagyta szentpétervári pompás házát s három millióra becsült vagyonát és hazajött Magyarországba. Katalin cárnó a N iriiskin eket is száműzte, köztük Zékány egykori tanítványait.

Zékány haza jövetelét — írja Károlyi — üizantzi munkácsi orosz püspök seg ítette elő. Mintegy hétezer forintot és sok drága ékszert hozott magával. Azóta saját birtokán él, melyhez egy kisebb jószágot is vett. Idegenekkel nem érintkezik, csak a vármegyebéíi nemességgel társalog 8 az urakhoz járogat. A külföldről leveleket kap s ő maga is gyakran ír. M igától a cártól is kapott már levelet, aki .őt erősen hívogatja vissza, de Zékány még nem látja itt az időt á visszatérésre, Perényi báró ezekhez még hozzáteszi, hogy Zékányt már értesi-ettek Mencsikov bukásáról s amint < hírt megerősítik, azonnal útra kel.

Ezt a hírt azonban sokáig várhatta Zékány uram. A bécsi postán ugyanis minden levelet

lefoglalták. Erre maga a bécsi orosz rezidens küldé el a Zákánynak jött levelet. Ezt meg Károlyi Sándor gróf foglalta le s a.haditanácsnak küldé. Ilyen módon legalább ez az egy levél megmenekült az enyészettől. A fölötte érdekes levelet a históriában eléggé ismert orosz alkancellár, CMernmn írja Zékánynak Szentpétervárról 1727 dec. 6-án. „Uram — írja — ez már a negyedik levél, amit útnak indítok, anélkül, hogy tudnám, vájjon meg kapta-e azokat. Kettőt francia nyelven, ezt és ajiarmadika! oroszul írtam E levelet Bécsen át Őfelségének a cárnak miniszteréhez (követéhez) irt ajániással küldőin, hogy ő valamelyik poataigazgatóvai Nemességed kezéhez juttassa. Előbbi leveleimnek is az volt a tartalma. hogy „én őszintén óhaj'oni az ön visz- szajöveteiet ide e a cár Őfelsége maga is óhajtja g" általam biztosítja Nemességedet változatlan császári kegyelméről**. Ezután még megírja, hogy Zékány részé, e Brontf?) rezidenshez Hollandiába ezer tál ért, küldött, rne yet bármikor fölvehet. Egyúttal kéri őt, hogy tudassa vele jöveteiét & gondja lesz rá, hogy a határon kocsi s egyéb szükséges dolog várja.

Bár e levelet Zékány nem kapta meg. azérí mégis értesült ügye jórafoidulásáról s készült a nagy útra.

Á haditanács azonban nem akarta Őt addig elbocsátani, míg Oroszországból felőle biztos híreket nem kap. Ezért egymásután tizenkét rendeletet menesztett Károlyihoz s általa a munkácsi és huszti várkapi ányokhoz, szigorúan meghagyván, hogy Zékányt a határon át ne bocsássák. Károlyi Sándor a haditanács rendeletét hűségesen teljesítette. 1728. év augusztus 23-án például azt jelenti, hogy Zékány már öt levelet is kapott a cártól, aki útiköltséget is küldött neki. de ő nem bo csátja. Annyira őrizték Zékányt, hogy még saját szűr etjére is csak katonai engedéllyel mehetett.

Eközben Káro’yi újra jelenti, hogy Zékány a bécsi orosz rezidens útján a cártól ismét levelet kapóit. Becsben az orosz követségnél 1975 tallér útiköltség van számára és 3é6 tallért a hollandiai rezidenstől (Van de Bourg- tói) is kapott. Zékány látván, hogy a ható Ságoktól a kívánt útlevelet a bécsi orosz rezidens közbenjárásával sem kaphatja meg, 1728 szentember hónapjában útra keli. Szerencsét lenségére egyik szolgája ügyetlensége miatt fölismerték 8 Behmel munkácsi várkapitány letartó/titta őí. A haditanács rendeletére ugyan azonnal szabadon bocsátották, de a határon át politikai okokból ezután sem eresztették

Gondolhatjuk, hogy ez az üldözés, az örökös kémkedés és gyanúsítás mennyire elkeserítették Zékányt. A méltánytalan bánásmód és a folytonos izgalom ágyba döntötte őí. Súlyos betegségbe esett. Mikorra nagynehe- zen fölgyógyult tanítványa s vedője, 11. Péter cár meghalt. (1730.) A cári udvarnál nem volt most már tnit, keresnie, de mégis el kellett mennie, hogy Qtthagjott vagyonát megmentse s ha lehet, hazahozza. Újra megkísért tehát, nem kaphatna e a bécsi udvariéi útlevelet? Ekkor történt, hogy a véletlen összehozta őt Károlyi Sándor gróffal. Mi történt köztük, nem tudjuk, de Károlyi egyszerre megváltozott. Eddig mindig egy pórázon futott a haditanáccsal; s hűségesen teljesítő a poroszlók részére kiadott intézkedéseket. Most egyszerre emberséges embert látott Zákányban, szakikra szedi a felőle terjesztett mende-mondákat s maga kéri őfelségét, hogy adja meg végre Zákánynak az oly sokszor kért útlevelet.

Zékány háláiéit, szívvel fordul Károlyi felé. „Örökké sajnálom — írja neki 1730 január 9-én kelt klasszikus levelében —, hogy Excel- lentiáddal niár előbb bizalmasan nem beszéltem, sok kellemetlenségtől, sok bajtól megmenekültem volna. Az élő istent hívom tanúnak, hogy nem másért, hanem egyesegyedül vagyonomért akarok Oroszországba menni. Három évtizeden át tengeren és szárazföldén, ezer veszély közt szereztem e vagyont, hogy öreg napjaimra hazám szolgálatában nyugodtan élhessek ! Mihelyt vagyonomat pénzzé tettem, visszatérek s éltem fogytáig őfelsége hű alattvalója maradok0.

Mivel Károlyi fölterjesztésére válasz nem érkezett, Zékány 1730 február 8 án újra megsürgeti kérését, egyúttal torró köszönetét mond Károlyi közbenjárásáért. „Excellentiád támogatása — írja — megvéd engem az ingadozó sors játékai ellen, melyek engemet és türelmemet — bár semmi bűíiöm nem tudom — ugyancsak próbára tettek!“

Augusztus hónap 4-én Károlyi Sándor gróf Pozsonyból értesítvén őt, hogy az útlevél kiadását elhalasztották. Zékány lemondással teleli: „a csapások hosszú Bora alatt meg szoktam a türelmet; nyugodt lélekkel veszem az elhalasztás hírét; csak attól félek, hogy ez a R iogatás örökké tart s az én ifjúságom s íérfikorom minden fárad 'Zása, öregségem reményeivel együtt semmivé lesz 8 nekem nem lesz mire virradnom!"

Zékány ez aggodalma nagyon is közeljárt a valóhoz. A had tanács egyelőre nem is vnla szolt Károlyi fölterjesztésére s még 1731 tavaszán sem intézték el Zékány kérelmét. Pedig a szerencséden ember ez év márc us 26 án már utolsó levelét intézi Károlyihoz harácstalváról s mintha csak látná jövő sorsát. e szavakkal kezdi levelet: „Debui esse infelix!* Aztán hozzáteszi, hogy az udvar döntését meg mindig türelemmel várja.

Ez az utolsó levele, melyet ismerünk, egyúttal az utolsó élet jel. mit magáról adott. így aztán azt sem tudjuk megmondani, megérte e ügye jó végét, vagy nem. Néhány töredék írása ugyan még rendelkezésünkre áll. de ezek egészen más ternié-zetüek Üldözte!ése idején háborgó lelke megnyugtatására tollat I fogott s vallásos dolgokat írogatott. Az egyik ilyen töredék e jellemző címet viseli: „Apo- graphuni viri memória digni, Joanis Zékány'.

Családjáról már többet tudunk. Két kiskorú gyermeket hagyott maga trán, Jánost és Györgyöt. Mi' dkettő derek magyar nevelésben részesült. György később, mint főhadnagy. a poroszok ellen vitézkedett. Mindkét fiú vagyontalan volt. Holott atyjuk végrendeletének végrehajtója és az ő gyámjuk a kalandos életű Rácz Demeter hirtelen meggazdagodott. Ebből a dologból hatalmas por keletkezik. melybe Rácz Demeter örököseit is belevonják. Lehet, hogy .a pör irata eseti- g Zékány János dolgaira némi világot véthetnének A két fiú levelezéséből azonban az lá.-mk. r»ogy ők apjuk mnltjárói semmit sem .ódnak

Érdekes dolog, hogy a Nagy Péterről szó'ó rengeteg irodalomban Zékány Jánosról semmit sem lalálm k Csak Ereit és Gruber óriás művében. (Ili. osztály, 18. kötet) o vasfűik. hogy Nagy Péter eár unokájának, a trónörökösnek nevelését a magyar Secanra bízta, aki eiőbú a Nariiskin-fiúkat oktatta, i. Katalin azonban a Natiisk n-eket száműzte és 8ecan- nak osztoznia kellett sorsukban

Térén Josó meg az őrangyala.

Irta Kosáryné Réz Lola.

Mikor a gólya napfelkeltekor elrepült az aranyos felhők mellett, fáradtan és lassú szárny- nyál, a viíágvégi mocsarakból jövet, óvatosan tartva a szájában a kis Josót, Szent Péter kinézett a mennyországi ablakon és hosszú botja kampójával megállította a madarat.-— Várj csak. várj! Még ennek a kis Jósénak nincs is őrangyala.

Akkorra már egész sereg angyalka gyűlt oda a lelhőablakokhoz és kíváncsian nézték a gólyát, bár nem volt nap, h"gy legalább egyszer arra nem jött volna. Szent Péter hozzájuk fordult:

— Ki szeretne ennek a kis Jósénak az

í őrangyala lenni?

; Nem sokan jelentkeztek. Szent Péter szeme j vizsgálódon siklóit raj luk végig és megakadt | í egy kis rózsaszínruhás angyalkán, aki íeghá- i ' f ül volt és lábujj hegyre állva emelte magasra i két apró ujjacskájáf, mint a gyerekek az is-! kólában.

— Te szeretnél elmenni a Jóséval? — | kérdezte Szent Peter mosolyogva és közelebb ! intette őt. Az angyalka égő arccal bólintott.

— De tudod-e az őrangyal kötelességeit?

Az angyalka hiba nélkül elmondta, hogy

ax, őrangyal kötelességei kétfélék, úgymint a léiekre vonatkozók és a testre vonatkozók, hogy a lelket óvni kell a bűntől, a testet a földi veszedelmektől.

| — A legelső és legfőbb kötelessége pedig,

I — fejezte be az angyalka a feleletét - hogy tökéletesítse a rábízott embert és előbbre | vigye a világban.

Szent Peter hosszan ránézett.

— Egyet kifelejtettél — mondta szelíden. —- Az emberek nagyon sokat szenvednek és erről, úgy látszik, semmit sem tudsz még. Meg azután a túlságos ambíció szép, de veszedelmes. Nem volna jobb, ha még egy esztendeig itt maradnál az őrangyal iskolában ? Jövőre majd egy nagyon szép kis hercegkisasszonyt bízok reád.

De a kis őrangyal sírvafakadt és úgy kérte Szent Pétert, engedje el a kis Jósóval, mert ő a kis Josót nagyon szereti, jobban, mint akármilyen kis hercegkisasszonyt. Szent Péter egy daiabig gondolkozott, aztán intett.

— Jól van hát. Mehetsz. De vigyázz nagyon.

A kis őrangyal boldogan búcsúzott el min

| denkiiől a fényes szép mennyországban és boldogan szállt le a gólyával a hideg és szomorú j földre. Még; alig virradt. A gólya nagy hegyek között, egy apró kis ferdefedelű ház ablak párkányán állt meg és megkopogtatta az alig j tenyérnyi üveget. Az ablak kinyílt.

Bent, az alacsony, földes kis szobácskábán egy hajlottvállú férfi fogadta őket, a haja sok apró varkoc>ba volt befonva. A sarok bán, az ágyon, egy sovány ^asszony feküdt tarka dunna al itt. Kint pedig a konyhában és fent a padláson és a ház mellé ragasztott istálló szénat.irfójában aludtak a kis Joso j nagyobb testvérei, hatan.

A gólya letette a kis Josót, aztán elrepült j sietősen, vissza, a világvégi mocsarakba, ni* rt mindig sok dolga volt. Az őrangyalka pedig! elfoglalta a helyét a házb an és minden ere- í [jével készült reá,, hogy jó őrangyal legyen.!

földön játszik, meg ne hűljön és meg ne csípje semmi mérges bogár.

Egyszer az apja részegen jött haza és őrültségében mindent össze-vissza dobált a házban. A baltát a kis Josó felé hajította, de az őrangyal ott állt, elkapta a baltát út közben és az oldalt zuhant le a gyermek mellett, mélyen belevágódva a földbe.

Máskor meg Jóskának az a két testvére, aki vele aludt, valami lázas betegséget kapott, Rút kiütések lepték el az egész testüket, egy hétig kínlódtak és vergődtek és viaskodtak a bajjal, aztán, hiába próbálták elhívni a legokosabb javasasszonyt, is, meghaltak mind a ketten. De Joskónak semmi baja sem történt, mert az őrangyal odafeküdt védőn a gyermekek közó, úgy, hogy a betegség keze nem érhetett Joskohoz.

Most aztán egyedül maradtak. A nagyobb gyermekek szétszéledtek a háztól, a két középső meghalt, csak a kis Joskó maradt az anyjával egyedül, aki öregedő, sovány asszony volt és nagyon sokat szenvedett már a földön. Joskó volt minden öröme és gyönyörűsége. És az őrangyalka sajnálta őt és örömet akart neki okozni. Mindenfélére megtanította Joskót, mindenfélét megmutatott és megmagyarázott neki, úgy. hogy az anyja csodálkozásában és boldogságában gyakran sírt, hogy milyen okos ez a gyermek.

— Pap lesz ez a fiú —- mondta büszkén a szomszédasszonyoknak. •— Püspök lesz, meglátják. Talán még majd pápa is.

És az őrangyalka ilyenkor éppen olyan büszkén és boldogan bólintott.

Mikor a Josó iskolába került, a tanító is csodálkozni kezdett rajta. Mindig tudta a leckéjét. Mindig készen volt az írásbeli feladata. Nagyon szépen megtanult minisztrálni is. — szelídarcú, kékszemő kis szőke fiú volt —- és á plébános is megszerette őt.

De mennyit kellett otthon küzködni Joskónak meg a kis őrangvalkának! Az apja pálinkáért kergette leckeidőben, aztán a kiabálásával nem engedte tanulni. A tintát fel- b ritották, mikor írt. Olajra nem volt pénzük, a tűz világánál tanult. Éjjel az egerek összerágták a könyvét és egyszer valaki tévedésből az irkájával fűtött be reggel. Azutág meg az iskola messze volt és Joskónak nem volt sem kezt'űje, sem meleg kabátja, a csizmája is mindig kilyukadt. Koromsötétségben indult el kora reggel, dideregve és félve. Hányszor állott meg a In ban sírva és rémülten, fáradtan és eltévedtem! De az őrangyal megfogta két kis fagyos kezét, felmelegítrt'e a lehel- letével kivezette őt az útra és elértek dejóre az iskolába mégis és tudott Jo-kó mindent és az írása olyan v It. mini a gyöngy, hányszor csuklott íe a feje írás közben! Hányszor nyomta el az álom! De a kis őrangyal erőt vett a sajnálkozásán, felrázta újra és újra és továbbvezette az irkán a kezét a percegő tollal. De aztán este, későn: mikor készen lertek minden munkával, megcsókolta Jóskát, melegen betakarta és elaltatta lágy ringafással, hogy J<»?ko nlyiyi puhának érezte kemény ágyát, mintha pehculyel lenne a derékalja meg takarója töltve.

Azután még messzibb iskolába mentek. Joskó elbúcsú/olt síró anyjától és a plébános úr bevitte a váró- ba öt és lakóhelyet szerzett neki az in őzeiben ingyen. Négy óv g voltak t és mikor Joskó kikerült, búi kopott és zegenyés volt a ruhája, éppen olyan volt, mint a polgármester fia akár, rendes, csinos, hosszúlábú fiatal úr. úgy, hogy mikor hazament vakációra, meg sem ismerték.

Most it^en mára maga kenyerén élt Joskó. Űri gyérét k«*t tanított, egy helyen szállásért, más helyen pénzért. Az isko ában ebédelt. A lmját oldalt kezdte fésülni és hosszú nadrágot hordott. És tanult. Mind g csak tanult

Mindenki kint dolgozott a mezőn és n kis Josó egyedül maradt otthon. Égy ideig a szobában játszott, aztán kitipegen az udvarra. Az udvaron volt a kú'. Alacsony kávájául kapaszkodott és nézte odalent a vizet. Mikor iaz anyja hazajött, m< g akkor is ott tilt. Az órangy lka nem értene, tűiért rémüldöznek. Hiszen ő ott állt mögötte egyre és fogta a ruháját erősen.

A szoba p idíója nyirkos volt és gonosz azarvasbognrak meg rt'r h.>ng>ák jöttek be néha. Az őrangyal szétterítette láthatatlan, lágy selyemküütüsét, hogy a kis Josó, ha a

í