Prágai Magyar Hirlap, 1922. december (1. évfolyam, 130-153. szám)
1922-12-24 / 149. szám
Vasárnap, december 24. ^/lÍGAlJUCWUfínMB_ 5 Támadások és sirnoiafái^k. A cseh fölfogás a szlovák néppártról. — Az optimizmusra nincsen okuk. Az amerikai szlovák liga uiabb emlékirata az autonómiáról. Prága, december 23. Az utóbbi napokban a politikusok érdeklődése ismét a szlovák néppárt felé fordult és a prágai cseh sajtó, valamint a különböző nyelvű kormánylapok is különös figyelemmel kísérik Hánka pártjának minden megmozdulását. Ez az érdeklődés két irányban mutatkozik. Az egyik oldalon élénken kom mentálják a néppárt állító!atw. közeledését a Sráimek-féle cseh katolikus néppárthoz, a másik o kló Ion pedig ngyar: ik.kor a leghevesebben támadják a szlovák néppártot a zsolnai kongresszus emlékirata, továbbá az amerikai szlovákok memoranduma és Tuka Béla szereplése miatt. A Cas tegnapi számában vérmes reményektől eltelve ugyan még azt Írja, hogy a szlovák szeparatisták táborából kezdenek megszökni az emberek és hogy a szlovák néppárti képvise'ők körében kezdik belátni .,az eddigi negatív magatartás célszerűtlen, meddő és helytelen voltát4*. Benes lapja szerint ezt a hangulatot ki lehet érezni Wailó néppárti szenátor beszédéből is, aki — noha a néppárt cseheHemes szárnyához tartozott — azt hangoztatja, hogy az ő beszéde talán kormányellenes, de nem államellenes. A Cas szerint eddig a néppárt nem tartotta fontosnak, hogy miiképpen vélekedik róla az állam, sőt inkább á'lamellenes benyomást akart kelteni. Most azonban Walló beszéde áttöri a kinai falakat. Ha nyáron — írja a lap —- valamelyik szlovák néppárti politikus olyan hangon beszélt vo’na, mint Walló, akkor kiközösítették volna a Hbnka-féle egyházból és Tuka átokkal sújtotta volna az illetőt. Hogy a Oasnak nincsen oka arra, hogy túlságos optimizmussal vélekedjék a Walló- félie beszédről, ez kitűnik az alábbiakból: Egy beavatott szlovák szenátortól arról értesülünk, hogy a kormány- sajtónak egyáltalában nincsen oka az optimizmusra. A szlovák néppárt köreiben ugyanis az eddigi intranzlgens ellenzéki állásfoglalás a legkevésbé sem változott meg. A pártban élénk megütközést keltett az, hogy a cseh sajtó a köztársaság elnökének szóbeli válaszát, amelyet a zsolnai szerint idézi Ivánka Milánnak pozsonyi beszédét, amely azzal vádolta meg Tukát, hogy a magyar kormány bízatni embere. Ugyancsak erősen fújja a kürtöt a Cas is, arnio.y azt véli, hogy ha a sz.ováik néppártban gondolkodó politikusok volnának, nem engednék meg. hogy Tuka legyen a szószólójuk a belföldön és a külföldön. E lap szerint az autonomisda demogógia hullámai éppen abban a pillanatban kezdenek apadni, amikor a Tukia-féle rém az európai fórum előtt kezd rikácsolni és amikor Kompa éknek az autonómia jelszavával sikerült tűzbe hozni az amerikai szío-vákokát. Svehla lapja, a Veukov mai számában viszont az amerikai szlovákoknak ama memorandumával foglalkozik, amely igen díszes kiállításban jutott a köztársasági elnök kezéhez. Azt irja a lap, hogy a pittsburgi egyezmény valamennyi pontját már teljesítették. Ez a határta'an merészség legjobban jellemzi a cseh sajtó felfogását a sz’ovák autonómia kérdéséről és fogalmat ad nekünk arról, hogy mennyire kell értékelni azokat a támadásokat, amelyeket a szlovák néppárt és a benne szereplő egyének ellen intéz. jasnaBsiBiiaBaEBassssaassssssBBBBH A prágai diákság Karácsonya. Prága, karácsony előtt. Jönnek mind lefelé a lépcsőn, aktatáskával a hónuk alatt és lelkűkben egy más nemzetnek a dalaival. Már messziről látni a mozgásukon, ruhájukon, ez orosz, ukrán, cseh. szlovák, bolgár, román, magyar; mind egyleté sietnek: a Suidentsky domovba. És ez az egyirányú törekvésük, bármennyire is külsőségesnek látszik, nem az. Mindenki ugyanazért jön: egy kis melegségért, szeretetért, otthonért. Mert erre mindenkinek egyformán szüksége van, bármilyen földben gyökerezik és bárhogy is hangzik a szó ajkairól. Tízezer diák él Prágában , akiknek legnagyobb része itt idegenben van. Ezeknek kel! a munkájához, az életük egyensuiybantartásához, hogy legyen egy olyan hely, amit magukénak éreznek, olyan falak, amelyek jó’esőcn sorakoznak egymás mellé és emberek, kik közül testvért válasszanak. Nem baj, hogy ilyen sokan nem is tudják, hogy ez az, amiért sietnek s amiért mindennap elmennek a Studentskybe. Ez az egyesület, amelynek nemzetiséire, vallásra és politikai L'liogásrj való te inut nélkül minden diák tagja lehet, az Europc n Student Relief cs az YMCA cseh, or. sz, ukrán, német alosztályainak vezetése alatt áll. A vezetőség nagy része a diákság delegáltjaiból kerül ki, akik maguk is diákok és akiknek éppen úgy eminens létfeltétele az otthon, mint társaiknak. Az Earopean Studcnt Rcl.ef gondoskod k négyszáz diák ingyenes vagy félingycncs ebéd- vacsorajáról s a diákság közszügscgleti ci keit szerzi be és ad a el a napi á. a na! harminc százalékkal olcsóbban. A német és ukrán YMCA a diákság szociális ügyeivel f glal ozik s igyekszik megélhetési lehetőségekről, olcsóbb könyvesről stb. gondoskodni. A cseh YMCA kereten belül egyes csoportok etikai és filozófiai előadásokat tartanak, mig az összdiákságnak együttes zenekara van. Most nagy készülődés van a Stiidentskj ben. Az átépítés és megnagyk bbitás munkája, melyhez az amerikaiak 7UO.OOJ koronát adtak, még nincs befejezve. Természetesen azért már ragyogóan fehérek a falak, jól temperált a légkör s szép kék íüggönyösek az ablakok. Ebbcn-abban a teremben is hJIaíszi.c egy-egy kalapácsütés, —- készülnek a diákok karácsonyára. Mert nagyon sokan maradtak itt azok, akik nagyon nagy távolságra laknak és azok, akik egyá talán nem mehetnek haza. És Krepinska Emília kisasszony, az igazgató és Michalek kolléga, nem kímélik idejüket és erejüket, hogy szép karácsonyt varázsoljanak a diákságnak. Masaryk elnök 100.000 koronát adott az össz- diákság karácsonyára, ebből a Studentsky Do- movra 3000 korona jutott. Ezt az összeget a szegény diákok közt fogják kiosztani. December 24-én, félhat órakor ünnepi vacsora lesz, melyen levest, halat, kompótot, teát, cukorsüteményt, sőt a szokásos ünnepi kalácsoi se felejtik el. Az oroszok és ukránok a Gregor'ánus naptár szerint január 6-án tartanák karácsonyukat, már az ünnepi vacsora miisora is megvan, búza mézzel és mákkal és a plrogi se hiányozna, de az ünnepséget együttesen kellene meg a'tani. És, ámbár különben igen jól megférnek ebéd-vacsorán, az ünnepet nem akarják együtt eltölt, ni s ha az oroszok megjelennek, az ukránok távol kívánnak maradni. Álmodni akarnak mind a kett. n az ünnepen és az álmaik már régen nem férnek meg közös mezőn. Az étteremben és a női foyerban mennyezetig érő hatalmas karácsonyfa lesz, szimbólumaként az emberek egybefcgózott szeretetének; — és dalolni, zenélni fognak azon az es‘én, — mikor elmúlnak a vágyak s közös csillogással köze! jutnak egymáshoz a lelkek — otthon lesznek. g—zllíongresszus memorandumának átnyujtása alkalmából adott, a sajtónak még aznap módjában volt közölnie, noha az államfő úgy nyilatkozott, hogy válaszának hiteles szövegét írásba fogja foglalni. Az elnöki fogadtatás után ötször kobozták el a Slo- vákot, ami egyfelől azt bizonyltja, hogy a párt sajtója nem hagyott föl a kormány legélesebb bírálatával, sem pedig a kormány nem kíméli a néppárti sajtót. Walló szenátor legutóbbi enyhébb hangon tartott beszéde talán arra vezetendő vissza, hogy a pártban az a fölfogás erősödött meg, hogy a parlamenti beszédek hangja mérsékeltebb legyen. A kormány prágai németnyelvű lapja, a Prager Presse is érzi ezt, amidőn úgy ir, hogy azok a hírek, amelyek Hiinkának a cseh néppártba való visszatéréséről regélnek, csak részben felelnek meg a valóságnak. A Prager Presse is beismeri, hogy ha a két párt között esetleg folytak is tanácskozások. ezeknek nem szabad más jelentőséget tulajdonítani, mint a nemzetgyűlési pártok napirendjén állandóan szerep’ő egyéb pártközi tanácskozásoknak. A Prager Pressének ez a beismerése lerontja azoknak *» megjegyzéseknek a jelentőségét is, amelyeket nemrégiben a Slovensky Dennik cimü pozsonyi kormánylap fűzött a Slováknak „alfa44 jelzéssel aláirt egy cikkéhez. A S’o- vensky Dennik azt irta. hogy Vrabecz után egy Klicsura nevű egyen is ui sz'ovák katolikus pártot akier alapítani és az „aifa44 jeh'ge mögött Hlinka András toPát vélte fölfedezm A szlovák néppárt elleni támadások — mint említettük — állandóan napTendcn vannak. A Prager Presse mai számában szó ncgkcztMOíf a meíipr Remzdggeits harteonui szünete Prága, december 23. A magyar nemzetgyűlés tegnap kezdte meg karácsonyi szünetét, amely január 8-ig fog tartani. Az utolsó ülés sem múlt el viharok nélkül. Az egyiknek Propper Sándor szociáldemokrata képviselő volt az előidézője. A másik akkor tört ki, amikor az elnök kegyeletes szavakkal emlékezett meg Petőfi Sándor születésének százéves évfordulójáról. A radikális oldalon akadt egy ünneprontó, aki a pártpolitika csóváját dobta az ünneplő Házba. Mivel a Ház a karácsonyi szünetet megkezdte anélkül, hogy az indemnitást letárgyalta volna, január 1-én beáll az ex-lex, amely persze ma nem az a mumus, mint tizenöt-tizenhat évvel ezelőtt. Már most is mindenki érdeklődéssel várja Bethlen István miniszterelnök újévi beszédét, amelyben politikájának részletes programját fogja kifejteni. Propper demagógiája Budapest, december 23. (Budapesti szerkesztőségünk telcfonjclentése.) A nemzet- gyűlés tegnap esti folytatólagos ülésén nagy vihar támadt Pro/pper Sándor szociáldemokrata beszéde körül. Propper Sándor: Tiltakozik Karafiáth Jenő egységes párti képviselő ama kijelentése ellen, hogy a szociáldemokraták nem jöhetnek fölemelt fővel a nemzetgyűlésbe és hogy nincs joguk Garamit éljenezni. Kijelenti, hogy Garaminak azért kellett az országot elhagynia, mert éietvcszedelemben forgott. Miért forgott veszedelemben Sz mias Gusztáv, Pikler Emi! és Somogyi Béla élete? Mi van Somogyi gyilkosaival? Hodry Lőrinc: Keresse őket. Propper Sándor: Tudom, kik voltak. (Óriási zaj a Ház minden oldalán.) Hébelf: A parlamenti bizottság majd megmondja. Huszár elnök: Ha a képviselő ur tud a gyilkosokról, akiket meg nem büntettek, ezt nem mondhatja el a parlamentben anélkül, hogy innen egyenesen az ügyészséghez ne kerüljön. Propper: Megdöbbenünk a kommunizmus áldozatainak nagy számán, de sokaljuk az ellenforradalom áldozatait is és Somogyi, Bacsó és sfzámos ártatlan munkás legyilkolá- sát. (óriási zaj, fölkiáltások jobbról: Hazudik! Rendre!) Az elnök: ön azt mondia, ezrével gyilkolták le a munkásokat. Fölszólítom, bizonyítsa be. Ha ezt nem tudja megtenni, megvonom a szót. (Élénk helyeslés jobbról, zaj balról.) Propper: Ez köztudomású dolog, Rupert is említette. (Állandó zaj, a kormány- pártiak fölugrálnak helyükről.) Az elnök: A képviselő ur olyan állítást kockáztatott meg, amely, ha valónak bizonyulna, alkalmas volna arra. hogy az országot az egész világ előtt a legsötétebb színekben mutassa meg. Tessék megmondani, hogy hol gyilkolták meg ezeket a munkásokat. Propper: Mihelyt az adatok együtt lesznek, közölni fogom őket. Az elnök: Képviselő urtó! megvonom a szót. (Nagy taps.) Nekem, mint elnöknek fél- fékenyen kell őrködnöm a nemzet becsülete fölött. (Nagy taps.) Olyan állítás, amelyről mindenki tudia. hogy nem felel meg a valóságnak. csak arra jó. hogy ennek a szegény, nyomorult országnak újabb ezer és ezer ellenséget szerezzen. Kuna P. András: Ki kell dobni. Az e’nök: Kuna képviselő urat ezért a kijelentésért rendreutasitom. Airr'g én itt ülök. addig senkit sem lehet kidobni. Dénes István liberális ellenzéki: A Ház föloszlatását sürgeti, mert nem felel meg a nemzet akaratának. Petőfi emlékezete K'.ebelsberg Kuno kultuszminiszter: Tör vényjavaslatot nyújt be Petőfi emlékének megörökítéséről. Szciíovszky Béla: Száz évvel ezelőtt, az uj esztendő első órájában egy kiskőrösi szerény hajlékban kipattant az isteni szikra, amel ycsakhainar meteorszerücn tüneményes pályafutásában beragyogta a magyar égboltot és letünte után is egyre növekvő fényt áraszt az egész világra. Petőfi emlékében nemcsak mi ünnepeljük nemzeti géniuszunk egyik legragyogóbb megnyilatkozását, de az emberiség kivételes szellemeit megillető nagy hódolat fölkelti az cgyéttérzést a műveli külföld olyan országaiban is, amelyekből az utóbbi időkben csak a háborús mentalitásból kibontakozni nem tudó győztes hatalom szava hangzott felénk. Cserty József független kisgazda: Éljen Petőfi szelleme! Éljen a népköztársaság! Nagy zaj támadt. A jobboldalról Cserty- ne ka mentelmi bizottsághoz való utasítását követelték. A szociáldemokraták is állandóan közbekiáltottak. Az elnök: Petőfi szellemét azért idéztem a nemzetgyűlés színe elé, hogv egységet si- keriil'ön teremtenünk az országban. Nagvon sajnálom, hogy amikor ilyen irányban fáradoztam, egy képviselő a népköztársaságot éltette ebben a teremben mikor Magyarországnak királysága van. A közbeszóló képviselő urat ezért rendreutasitom. Kellemes ünnepeket kívánok a Háznak és az ülést bezárom. Pertörlés a leTÜimisfák bunp&ráJben Budapest, december 23. (Budapesti szerkesztőségünk tel3ronje!cntése.) Ma az a hír terjedt el, hogy ama politikusok bünper.Vccn, akik a királypuccsbart résztveítek, a kormányzó elrendelj a pertörlést. Ezt a hirt edd'g sem megerősítették, sem meg nem cáfolták.- A devizakereskedelem megbénítása. A devizakereskedelemre vonatkozó uj intézkedések, melyek nagyon szigornak, a devizakereskedelmet teljesen megbénították. Már a tőzsde pénteki forgalmában érezhető hiány mutatkozott márkában és osztrák koronában. A devLzarendelet pontos betartása mellett olyan összegek, melyek a 2000 márkát (10 cs. kor.) mégha adják, csak a Bank- hivatal engedélyével adhatók le s igy az egyes bankcégek ennek megfelelően a 'közönséget a Bank hivatalhoz utasítják. Megvan tiltva a nagyér tékái valutáknak kisérté- kü valutáért való eladása (pld. svájci frankot lengyel márkáért), továbbá nagy, vagy kisértékü devizáiknak cseh korona edenébén való eladása. A mostani rendeletek olyan szigorúak, hogy az 1921 novemberéből valókat, tehát abbóll az időből, mikor a korona 6 centimes alatt állott, szigorúságban még felülmúlják. A belföldi spekuláció érmék folytán lehetetlenné van téve. Csak az a kérdés, hogy ez a helyzet milyen soká tarthatja magát. Gyengébb értékű valutákban, különösen márkában a tapasztalatok szerint a határvidéken nagy zugkereskedelem fejlődött, amelynél a belföldi márkavásárlót egy jelentékeny ázsióval kopasszák meg. Hogy az ügyes tőzsdéken a megszorító intézkedéseket hogy veszik fel, arról jobb nem beszélni. Minden jel arra mutat, hogy a legújabb óvóintézkedésekkel összefüggően oly viszáis állapotok lesznek, hogy előbb-utóbb ismét könnyítésnek kell következnie. (Két szerkesztőséget összeromboiíak a fascisták.) Milánóból jelentik: Nápo'yban a fascisták két lap szerkesztőségét összerombolták. Az egyik lap a néppárt szolgálatában áll, a másik pedig Nitti politikáját követi. (Amnesztia Olaszországban.) Rómából jelentik: A lapok közlése szerint a király amnesztiarendeletet irt alá. (Korányi elutazott Londonból.) Korányi Frigyes báró, volt pénzügyminiszter, aki Szapáry László gróf londoni miagyar királyi követ közvetítésével mértékadó angol személyiségekkel tárgyalásokat folytatott a magyar pénzügyi és jóvátételi problémákról, elutazott Londonból. A világ legelső márkája a REraiNGTON stf€5Mdard Íródéi* különféle modellekben teljesen szabadon látható Írással. Különlegesség: Számoló írógépei* Csch-Szlovák Központ: PRAHA !. CELETNÁ 35- - TELEFON 2S7I Fiókok Pilsen. Reíehenberg. Brünn-Herreugasse 12 14. 1 liffiSK BilililS RII) f í Prága 11, SmecKy 22. | Elsőrangú konyha. Legjobb sörök 2 f és elsőrangú borok. — Komplett 3* k ebédek már 7*őO Ke-ért. £ 15 berletjogy !GO Kő. § ?, PEifclftcsir ffessremc yentlégtGs, | 5 a Goldeiies Krenzel volt íőiniioera 2