Prágai Magyar Hirlap, 1922. december (1. évfolyam, 130-153. szám)
1922-12-24 / 149. szám
«T» IwiJ&Uu 1&i(í%{tywlj£ Vasárnap, december 24. badcsapatok és egyéb forradalmi szervezetek támogatják. más helyeken az állami hatalomnak minden erejét meg kell feszítenie, hogy rendszerével szembehelyezkedő ilyen szervezetekkel szemben háta mét iegu ább ideig-óráig fenn tudja tartani. Olaszországban éveken át mindinkább tehetetlen volt a kormány és minden törvényes határom a fascistáik külön törekvéseivel szemben és az alaki törvények és ezen törvényekkel biztosított állami rend ellen kifejtett tevékenységével szemben, amíg végre a fasersták formailag is magukhoz ragadták az államhatalmat Oroszországban a kormány titkos és nyilvános terrorcsapaíaira támaszkodik. Írországban a törvényes kormány élén azok állanak, akik oda úgy jutottak, hogy föllázadtak a törvényes állami hatalom ellen. Németországban a különböző el'enfofradál- mi titkos szervezetek meg-megujuló ereje, másrészt a spartakuszok lázadásai egyik válságból a másikba sodorják a törvényes kormányt. A háborúban és még a fegyverszünet megkötésekor Is hirdetett wilsonl elvektől messzire eltávolodtunk. Ezeknek az elveknek egyikét sem tartották be, sőt mindeneknek éppen az ellenkezőjét csinálták a valóságban. A háború gonosz indulatai nem tűntek el, megnövekedve és tobzódva uralkodnak mindenfelé. A testvériesülés csúfjára a fokozódó gyűlölködés Irányítja a kormányok és népek működését. Az elnyomatások vadabbak, mint valaha. Az elégedetlenség, keserűség általános, már nincs különbség e téren a győző és legyőzött között. És hogy ne legyen kétsége senkinek, hogy egész Európa beteg, betegek és tart- hatatlianok az állapotok, egyik konferenciát a másik után tartják. Uj határokat állapítanak meg, máskor a jóvátételre uj fizetési határidőket, majd a megszállás módozatairól beszélnek, tárgyalják a gazdasági krízist, felvetnek javaslatokat és mindig egyedül az a megállapodás jön létre, hogy más helyen újból tárgyalnak. Ezalatt nő a zűrzavar, újabb ellentétek éleződnek ki és azok, akik eddig mint örök időkre szövetségesek állottak egymás mellett, mindinkább távolodnak egymástól és mindig újabb ellentéteket fedeznek fel. Karácsonykor nemcsak a múltba,., de ~ jövőbe is beletekintünk. Amit. 'az eíőftü 1 gdó ködben kivehetünk, ittm. ad sohokot aj* jra, cfívítt és megnyugvással nézzünk annak, and jönni fog, A hosszú szenvedés még mindig nem volt elég. Újabb szenvedések várnak az emberiségre. De a betlehemi istálló, ahová Karácsony estéjén gondolatainkban és érzelmeinkben mindnyájan elzarándokolunk, árasztja meg nem szűnő és nem lankadó erővel és fénnyel a reményt, a hitet, hogy a szenvedések nyomában mégis csak bekövetkezik az emberiség megváltása. Egész Európa szenvedések között vajúdik. Ám a vajúdásból, mint a gyermek, sírva születik meg az uj világ. Ez az uj világ hozza majd a nemzetek igazi megértését, a népeknek jólétét, boldogságát. Ebben az uj világban a mi szegény magyar nemzetünkre is egy a múltnál is szebb és dicsőbb jövő jut osztályrészéül. Kassa, december 23. Az ti ' l világon tekintélyeknek el-1 ismert, eírlgulatlan gazdasági és politik ií irók egész sora megállapította már azt a szomorú tényt, hogy nem a világháború, de a híres békeszerződéseik azok, melyek a vén Európái katasztrófába döntötték. Páris, Versailles, St. Germain. Trianon, Neuilly és Sévres azok az állomások, amelyeken át Európa odajutott, ahol ma van: a betegágyba. Egész organizmusa megbomlott, egyik szerve sem akar funkcionálni. Egyik szanatóriumból a másikba viszik, de még nem akadt olyan orvos, aki meg tudta volna gyógyítani. Volt már Spaában, Londonban, Bou- logneban, Gannesbatt, Portoroseban, Gémiában és Brüsszelben, legutóbb pedig a gyönyörű fekvésű Lausanneba cipelték, de biz’ ott sem válik betegből egészségessé, mert ezen a szép klimatikus gyógyhelyen legfeljebb csak a tüdeje gyógyulhatna meg, ennek az istenvert szerencsétlennek azonban minden porcikája beteg. Cíemenceau, a fofelcser, aki orvosság helyett nadragulyát adott be neki, most Amerikában járt, mert az amerikaiakkal is el akarta hitetni, hogy a nadragulya orvosság. A jó Yankeek azonban nem voltak kiváncsiak a méregkeverő titkaira, amiért aztán az öreg kuruzsló megneheztelt és jobbnak látta „haraggal szivében" hazavitor- lázni. A nagybeteg közben mindig rosszabbul lesz. Most a hólyagja körül végeztek rajta operációt, ettől azonban csak néhány görög miniszter pusztult el, de ö nem lett egészségesebb. Nem csoda. A felcserek összevissza babrálták az egész belső részét. A tüdejéből balról is, jobbról is lekaparitottak egy-egy darabot és azokat a májához meg a veséjéhez varrták oda, a szivén pedig előbb demarkációs vonalat húztak, aztán meg körös- körűi úgy leszabdalták, hogy alig maradt meg.a harmadrésze. íia a körülötte settenkedő doktorok l ö Ikí külön-külöu nem tartaná magát cí,alhatátlatinak és egymást meghallgatva igyekeznének segíteni rajta, altkor még talpra állhatna az öreg. Hiszen van ember, aki féltiiidövel is száz esztendeig él, azután meg az olyan öreg legénynek, aki a kenyere javát már megette és az asszonyokba is beleunt már, egy valamivel kisebb szív is megteszi már a szolgálatot, de a kétharmad- részét igy sem birfa nélkülözni. Bizonyosan sokat segítene az öregen az is, ha azokat a benne felejtett csipeszeket — amelyek mindenféle részét megfekszik, szúrják és marják — kiszednék belőle. Jó lenne megszabadítani a beteget attól a sok nagy, megemészthetetlen, keserű pilulátó! is, amit jóvátétel okából diktáltak bele. Szóval nébánv higgadt, okos doktorra lenne szükség, akik szeretettel és a betegségek felismerésére szükséges képességgel, odiaadóan kezelnék és nem arra taznának, hogy minél több honoráriumot csikarjanak ki belőle. Úgyis sokat szenvedett már ez a jobb sorsra érdemes öreg. aki az emberiség kultúrájáért többet tett, mint bárki a világon s akinek elpusztulása elviselhetetlen csapás lenne az egész vl'ág civilizációjára. A szenvedő beteg maga tuJja és érzi ezt a legjobban s a mérhetetlen szenvedés könnyét, amely ősz szempilláján reszket, nem Is a testi szenvedés, de a lelkében dúló kétségbeesés fakasztotta, hogy elmúlásával elsorvad minden eszményi törekvés, szár- nyaszegetten lebukik minden emelkedett gondolat, elnémulnak a lan tűk és falanszterekké válnak a műtermek. Mert azért, ami a földön szép volt és nemes volt, amiért érdemes volt élni. azért ő. a halálosan beteg, szenvedő öreg, egyedül csak ö tudott dolgozni örökké ifjú lélekkel. Ti többiek, ti kalmárok, akik csak a gyomrotokon keresztül tanultatok meg gondolkodni, levett kalappal áll Jattok a koporsója körül és a túlvilágról hozzátok le Michel Angelót, hogy méltó szarkofágot faraghasson neki. Hiszen számotokra nincsen lehetetlenség, szerintetek pénzért minden kapható. Európa békéje, Irta: Szént-Ivány József nemzetgyűlési képviselő. Prága, december 22. 1914. augusztus elsején Európa csaknem minden nagyobb városában reggeltől estig katonazenekarok rótták fáradhatatlan kitartással az utcát. Izgatott fekete tömegek követték a fúvós hangszerek hangját: Éljen a háború! A harci riadó elhatott a legszélső kis faluba is, felzavarta annak nyugalmát s valami nagy szomorúság ülte meg az arcokat, valami csodálatosan büszke ragyogást váltott ki a hadbaindulók szeme. A feldíszített katonavonatok egymásután indultak a frontra, telő ennek a generációnak nagyrészt szokatlan, emócióktól mámoros tekintetű mundérba bujtatott embereivel! Győzni fogunk! Három hónap, rövid három hónap és itthon leszünk megint! Nyolc esztendő múlt el azóta. Az egész Világ katasztrófája lett a háború. Európa térképén egy-egy kis folt jelezte a megkímélt területeket. De a förgeteg, mely az ó-világrészt Végig verte, mindenütt érezhető volt, ahol emberek laktak. Végre elérkezett a vérontás vége, Wilson 14 pontja, mint valami uj világosság az örökös sötétségben behintette csalóka fényével a föld minden táját. A könnyen hivő, a béke uián sóvárgó, fuldokló tömegek vad indulattal ragadták meg az Egyesült Államok elnöke által felkínált dereglyét és azt hitték, ime ez a győztes nagy hatalmasság meg fogja hozni Európa békéjét. Ismét megindul a békés, zavartalan munka, ismét lesz idő, arakor emberek produktivitása teljes erejével kifejlődhetik és nem fogja megzavarni semmi. Amit a háború elpusztított, azt rövid egy-két esztendő alatt helyreállítják szorgos munkáskezek, bölcs, nagytudásu államférfiak és beáll majd a politikai, társadalmi és gazdasági biztonság mindenütt. Megnyílik a világ minden része a kultúra, a termelés, a kereskedelem előtt és a békében oly kevéssé becsült, a háborúban azonban fölismert értékek, mind ismét tulajdonává válnak az embereknek. A negyedik karácsonyt éljük, amióta a fegyverek zaja elcsendesült. A negyedik karácsony estéjén, a megváltó születésének fordulóján, a kereszténység örömiinnepén Európa „békéje" a negyedik esztendőt éli. Áz a béke, melyet minden eddigit fölülmúló aktatömegek segítségével hoztak létre, Versailles, Trianon, Sainí-Germain en Lay, Sevres stb., mind régi történelmi nevek, újra belekerülnek a történetiró könyvébe és úgy látszik, mintha a népek nagy háborúja után tennének pontot. A békeszerződések mindegyike egy-egy tanulmány szigorú kötelezettségekkel a vesztesekre, ezer kibúvóval a győztesekre. Nem lesz érdektelen, ha egy kevéssé végigtekintünk ennek a „korszakalkotó" műnek következésein és rámutatunk „a béke" különféle megnyilatkozásaira. A háború megszűnt — béke van! Ezt el kell fogadni, mivel ezt nálunknál hatalmasabbak parancsolják. Franciaország 800,000 főnyi katonája, tankjai, mozsarai úgy rendelték, hogy Európában béke legyen. E célból a teljes romlásba, erköcsi és anyagi züllésbe kergeti a német népet. Jóvátételnek nevezett hadisarcot szed, főidben, szénben, vasban, aranyban és a fekete gyarmati katonái részére szállítandó német asszonyokban. A béke érdekében vált szükségessé Európa térképét egészen újjá formálni. Elnyomott népeket, úgy mondják, fölszabadítani, szabad népeket elnyomásba kergetni. A béke érdekébe# szükséges a vesztesekből kegyesen meghagyott áilamtörpékeí kuratel alá helyezni, kiszolgáltatni — úgy gondolják — örök időkre, utópisztikus imperialista álmok vak szolgáinak. Élő kultúrákat elpusztítani, a nemzeti ellentéteket kiélezni, a társadalmi harcokra fogékonnyá tenni Európa népeit és a többi, és a többi. . . De Európában béke van! Az államok ugrásra készen állanak egymással szemben, egy, a borzalmakban minden eddigit felülmúló háború előestéjén. Anglia, tradícióihoz híven, azon töpreng, miként tudna a mások viasko- dúsából hasznot húzná hogyan tudná végleg leszerelni az elpusztított, de újjáéledő német ipari és kiszorítani a világ minden piacáról és a hevesvérű francia poitika tombo- lását csak a kultúra kedvéért mérsékli, hiszen Poincaré jóvátéteíi politikájáról nagyon jói tudja, hogy a romlásba viszi a nagy A kö!tö és a ha!á!. Jelenet a Nemzeti Sz'nház ünnepi PetöE- játék ábó!. — A Prágai Magyar Hírlap eredeti tárcája. — Irta: fierczeg Ferenc. A konziliárus: Szépen kiderült az idő, pedig tegnap napszál takor esői lehetett! volna várni — nem igaz, speclábilis? Szünet. Ont persze nem érd.kli az eső, hacsak I nem véreső vagy tűzeső ... Megemeli süvegét. Én Récsey Lipót konziliárius va-' gyök — őrnagy ur alázatos szolgála. A költő hidegen és büszkén: Petőfi Sándor vagyok. j A konziliárius: Fölösleges bomu tatkoznia, spec ábilis, önt mindenki Ismeri az országban. Le kés tisztelője vagyok a poémáinak. Tegnap is olvastam egyet, eddigelé még nem ismertem. Hogyan is volt csa’’? „Egy gondolat bánt ergemet." A költő halkan: „Ágyban, párnák közt halni meg . . .“ A konziliárius: Igen, — „párnál közt . . ." Nevezetes dolog nz. hogv az ifin költő és a halál mennyire vonzódnak egy máshoz. A halál állandóan a költő nyomában van, mint a tüzes imád'. — n kapuin előtt furulyái és arany pohárbó’ Irinája a maga gyalázat s itala*. Az Ek á o' rK'Eg mi sem. érdekli annyira mint a halál. M‘. öregek, nem vagyunk annyira kiváncsiak — mi már ismerjük az apokaliptikus bestia igazi pofálát. A költő: Lealá'ó rabsií? volna a .férfi élete, ha nem dobhatná oda egy szent cél kedvéért! A konziliárius: Szent cél? Az ilyeneket is az a furfangos bestia dúdolja az ifjúság fülébe, midőn fölkínálja az arany poharat Az arany pohárban a rothadás van! Ha nem alkalmatlan kérdésem: Hány esztendős, spectábilis? A költő: Huszonhat! A konziliárius: Az ön híres neme. kollégája, Goethe, nyolcvanhárom esztendőt élt. Mit gondol, Petőfi úr. ha Goethe huszonhat esztendős korában agyoniöveti magát a csatában, nagyobb szolgálatot t.s e. .d a nemzetének, mintha éleiben marad és megírja Faustot? A költő megdöbbenve tekint r á. \ konziliárius: Én némileg irodalombarát vagyok és ismerem Goethét. Ha ö huszonhat esztendős korában leteszi a lantot, akkor ö ma mint derék, közepes Író él az emlékezetben. Pe nemcsak Goethét, én Petőfi Sándort is ismerem, ö olyan lendülettet iramodo't neki a Parnasszusnak, mint senki más. Én legalább nagyobbra tartom a huszonhat éves Petőfit, mint a huszonhat éves Goethét. De azért 1 gyünk tisztában eggyel: mindaz, amit ön máig irt, egykor rra'd „Petőfi erjedési korának" címét fogja viselni A költő gúnyosan: Petőfi erjedési kora! A konziliárius: Sturm und Drang' A költö addig erjed, mig nagyon szenvedélyesen szeret és gyűlöl. Az erjedő mustból akkor lesz nemes bor, ha ön már nem szeret és nem gyűlöl, de mindent megért. Ha ön egyszer eljutott a megértéshez, akkor világraszóló, klaszszikus remekműveket fog alkotni. A k ö! tő: írni nem fontos, élni sem fontos, — fontos, hogy szabadok legyünk addig, mig élünk. A konziliárius: Sokan a fiatalok közül meg vannak róla győződve, hogy nem khet túlérni a szabadságot. Az öreg k már tudják, mindent túl lehet élni, kivéve egyet: a háláit. Gondoljunk Goethére. Az ö idejében a német szabadság Napóleon császár csizmasarka alatt vergődött. És mit tett Goethe? Magára vette a gálafrakkját és audienciára ment a császárhoz, — aztán beírta a naplójába, hogy Napóleon igen érdekes férfi. A költő: Ha lángész volt is Goethe, szolgaiéból volt. A konziliárius: Nem, spectábilis, sz nem szolgaleiküség, csak a génié isteni objektivitása. Az alkotó legyen neutrális az élettel szemben, emelkedjék csillagok magasságába a harcoló emberek fölé. Ö ne szeressen és ne gyűlöljön, ő csak értsen meg mindent és Ítéljen, miként az olimpiai istenek. A költő: Undorodom az olimpiai istenektől, gyűlölöm az ambróziás csőcseléket, amely bábszínházát Játszik vérző emberszivekkel. Én azt mondom önnek: a költö legyen ember, testvére minden szenvedőnek és küzködönek. A költő legyen lángoszlop, amely a népet a szabadság igéretföMjére vezeti. Mert ami bűn és fáldaiom van a világon. az mind a szolgás ágból fakad. A költő óneke legyen az emberiség imája, amely a sötét főidről a csillagos egek felé kiált. A konziliárius: Igenis, hogyne — igy beszéljen a költő huszonhat éves karában. Hiszen én egykor magam is huszonhat éves voltam, sőt költőféle is voltam — olykor megültem a Pegázust — no, nem nagy sikerrel Forradalmár is voitain huszonhat | éves koromban, — a Jakobinus eszmékre esküd űztem, — hehe! A költő: És az öreg konziliárius megtagadta az ifjú forradalmárt! A konziliárius: Bocsánat, spectábilis, nem én tagadtam meg a forradalmat, — a forradalom tagadott meg engem. Mert a forradalom: az ifjúság. A forradalom: az ifjúság lázadása a vénség gondolata ellen. A zsarnokság pedig: a vénség, megalkuvás az elkerülhetetlen rosszal. Ifjú éveiben minden konziliárius forradalmár — ősz fejjel minden forradalmárból konziliárius lehet. A k öí tő: Engem ugyan nem fenyeget a veszedelem, hogy konziliárussá legyek. írtam egy verset: „Akasszátok fel a királyokat!" A költő nem tudta föl akasztatni a királyokat, de ők, ha majd újból hatalomra jutnak, föl fogják akasztatni a költőt. A konziliárius: Az akasztófát nem a királyok, de nem is a híres poéták számára faragták. \ királyok általában nem a vért, hanem a hatalmat szomjazzák és meg lehet velük értetni, hogy egy Petőfi clete többet használ a hatalmuknak, mint a halála. A költő: Annyi gyűlölet halmozódott föl a nép és a trón között, a tüzes gyűlöletnek olyan fe legekbe nyúló vulkánhegylánca, hogy egy örökkévalóságon át nem találkozhatnak össze! A konziliárius: Örökkévalóság? Hogy a gyűlölet és a szerelem örökké tart, azt is csak a buszokat évesek hiszik. Az őreA nagybeteg Európa. írta: Körmendy Ékes Lajos dr., nemzetgyűlési képviselő.
