Prágai Magyar Hirlap, 1922. október (1. évfolyam, 100-118. szám)
1922-10-22 / 118. szám
Jííai számunk szedősztwájk miatt § oíáaí. Szordinós mondatok Ruszinszkóról. (fi.) Prága, október 21. A prágai államügyészség a minap irgal3 matlanul elkobozta egy Ruszinszkóról szóló vezércikkünket. Félve nyúlok tehát a toliamhoz, mikor újból a cseh-szlovák köztársaság eme keleti csücskének alkotmányjogi kivánságairól kell Írnom. Óvatosian mártom a toliamat a tintába. Minden mondatnál, sőt minden szónál megállók, hogy ki ne hívjam a cenzor ur haragját és ha lehetne, még a lelkem húrjaira is szordinót tennék, csakhogy olyat ne Írjak, aminek elkobzás lehetne a vége. Ruszinszkónak a saint-germaini szerződés autonómját biztosított. Ezt már a verebek is csiripelik a fán, sőt minden valamirevaló tankönyvben is meg vagyon irva. Ezt az autonómiát a cseh-szlovák köztársaság alkotmány törvénye ünnepies módon biztosította, ámbár az alkotmány — mint némely tudós cseh jogászok mondják — ebben a részében csak parafrázisa a békeszerződésnek, amit egy becsuszíatott „is“ szócska és több más lényekbe vágó eltérés világosan bizonyít. A cseh-szlovák politika legfőbb intézői azonban nem tartották szükségesnek, hogy az alkotmány Ruszins;' tóra vonatkozó szakaszait végrehajtsák, aminek következménye, hogy Ruszinszkónak nincsen szojmja, azután, hogy ináig sincsen képviselve a prágai nemzetgyűlésen és végül — ebben osztozik Szlovenszkó sorsában —, hogy a megyei és községi képviselőtestületi választásokat mindmáig sem ejtették meg. Ez a szomorú helyzetkép nem ismeretlen a cseh-szlovák köztársaság népei előtt. Ez ugyan csak édes-keveset izgatná a kormányt, ha a külföldön is tudomást nem szereztek volna róla. A népszövetségi tanács — amelynek tekintélye a cseh-szlovák kormány szemében mindenkor igen nagy volt — egy pár hónappal ezelőtt félreérthetetlen nyílt3 Sággal figyelmeztette a kormányt ünnepies kötelezettségeire. Akkoriban történt, hogy Benes Prágába invitálta a ruszinszkói pártok megbízottait. Március 24-én — egy-két töredéktől eltekintve — a ruszinszkói pártok egyranguan követelték a mostani oktasy megszüntetését s a szojm haladéktalan egybehivását. Benes himezett-hámozott. Végre is megígérte, hogy — nem ugyan a szojm — de a nemzetgyűlési választásokat ki fogja íratni Teltek, múltak a hónapok. Ruszinszkóban semmi sem változott meg. A községeknek, a megyéknek és az egész országnak nincsen képviselete. A provizórikus rendezés elvét vagy talán elvtelenségét a legcsekélyebb mértékben sem törték át. A provi3 zóriumot azzal okolják meg, — legutóbb a köztársaság elnöke is úgy nyilatkozott — hogy Ruszinszkó analfabéta népe még nem érett meg az autonómiára. Nem akarunk pörbe szállani e nyilatkozatokkal és csak mintegy glosszaként fűzzük hozzájuk a megjegyzésünket, mikor Ruszinszkónak autonómiát ígértek, nem ismerték-e népének kulturális állapotát ha pedig nem ismerték, mily meggondolások késztették őket arra, hogy átvegyék az előttük ismeretlen nép kormányzását? ügy hisszük különben, hogy a magyarázat éppen a külföldön tévesztené el legjobban a célját, mert például Délafrika, vagy Örményország népe bizonyosan jóval alatta maradt annak a kulturális színvonalnak, amelyet a ruszin nép elfoglal és mégis olyan jogokat élvez, melyek túllépik Ruszinszk'v papirosauíonómiájának kereteit. A provizórium egyedüli oka az, hogy a legkényelmesebb kormányzást teszi lehetővé. Ennek a provizóriumnak azonban föltűnő fogyatékosságai is vannak, amint az legutoljára a határkérdés fölvetésénél kitűnt. Az úgynevezett generálni statútum — tehát lényegileg egy kétoldalú nemzetközi szerződés — a Tátrától keletre eső ha3 tármegyéket Ruszinszkónak biztosította. Ruszinszkói fölfogás szerint a saint-germaini szerződés is inplicdte magában foglalja ezt az elvet, iaimükor a Kárpát ók tói délre fekvő egész ruszin okiakt a földről beszél. A kormány 1920-ban hozott törvényre támaszkodott, amely ideiglenesen az önig folyóban állapította meg Ruszinszkó határát. Annál csodálatosába volt, hogy a közigazgatási tárások beosztásáról szóló rendeletben ezt az elvet Ruszinskó hátrányára áttörte. önálló Erdély. Kolozsvár, október 21. Király-koronázás után vagyunk. Lezajlott a görögtüzes parádé, kissé hüs, szemerkélő esőben, mely azonban a ridegségnek nem egyedüli oka volt. A másik, a nagyobb ok, a nép lelkének távolmaradása. A hetvenmilliós parádén, a kivonultatott katonai tömegek, az ingyen vonatok és a napidijas diszparasztok dacára megérzett, hogy Erdély népe elzárkózott előle. A nép elmaradása a román nemzeti párt határozatából sarjadzott. Ez a lakosság lég3 szélesebb rétegeit, a tömegeket uraló párt, amint arról a Prágai Magyar Hírlap beszámolt, fényes jogi tudással indokolt manifesztumban fejtette ki, hogy a liberális kényuralom alatt miért nem vesz részt a koronázás ünnepélyén. Az azóta eltelt néhány nap megmutatta, hogy a párt álláspontját az utolsó betűig osztja Erdély román népe. A párt határozott: a nép engedelmeskedett politikai vezetői akaratának. A pártkiáltvány, az erdélyi románság vezetőinek akairatnyilvánulása azt tanúsítja, hogy a román nemzeti párt politikai célkitűzése hovatovább mind tisztábban a közjogi ellenzéki feladatok vállalása felé hajlik. Tisztán, félreismerhetetlenül megállapíthatjuk, hogy a román nemzeti párt útja egyazon csapáson fog haladni, mint amelyep annak idején a magyar függetlenségi párté haladt. Ami különbség mindjárt első tekintetre kiérzik a két közjogi párt helyzetének és lehetőségeinek vizsgálásánál, az a román nemzeti párt javára Írandó. Ezt a politikai alakulatot több kormányképes államférfi támogatja, mint a magyar függetlenségi pártot. Ellenfele nem egy megcsontosodott, ősi tradíciókat ápoló abszolút császárság, melynek intakt egészében való fentartásának szüksége sokáig az európai diplomácia babonája volt. És last bat nőt least: a román nemzeti párt a maga közjogi programját gazdasági tartalommal is képes volt megtölteni, sőt valahogyan éppen a gazdasági érdekeket tudja igen ügyesen előtérbe tolni. A koronázás után meginduló nagy harcban, melynek fennen hirdetett célja a Bra3 tianu-féle liberálizmus letörése, a román nemzeti párt elsősorban a gazdasági érdekek jelszavával fog küzdeni. Gondolatmenete im ez: Erdélynek Romániával való egyesülését az itt lakó népek többségét tevő román nép mondotta ki gyulaföllérvári határozatában. A nép határozatának egyedül illetékes magyarázója az őt képviselő nemzeti párt, mely a határozatról szerkesztett aktát 1918 decemberében Bukarestbe vitte és ott aláíratta a királlyal. Akkor szintén Bratianu volt kormányon, aki az egyesülés föltételeire nézve más felfogást vallott és ezért az erdélyieket el akarta gáncsolni. Ennek már negyedik éve. Ami akkor Braíia-nunak nem sikerüli, azt most akarja megvalósitani. Eddigelé csupán megakasztotta az erdélyi akarat érvényrejutását, most, hogy ismét hatalmon van, el akarja temetni. Bratianu álma az, hogy Nagy-Románia területén egységes román nemzeti államot létesítsen egységes igazgatással, törvényekkel, kultúrával és azzal a gazdasági programal. hogy az egységes birodalom minden részének minden gazdasági ereje a régi bojáruralom letéteményeseinek, a liberálisok3 nak kasztbeli és egyéni — főleg egyéni! — érvényesülését, hatalmi törekvését szolgásai. Ennek az irányzatnak a folyománya az a helyzet, melyet egy volt nemzeti párti miniszter, C. Bredictanu így jellemez: A regáíbeliek (a királyság további területén lakók) úgy jönnek Erdélybe, mintha itt csupa hottentotta négerek laknának, fizetése kevesebb, mint a favágó keresete, elégedetlenek a nemzetiségek, akiknek nyelvét nem értik meg az idegenből ideplántált tisztviselők. Ezért kívánja Vajda s vele a román nemzeti párt minden számottevő vezetője* hogy Erdély legyen az erdélyieké, kiket itt született, itt nevelkedett tisztviselőik az itteni viszonyoknak megfelelően az itteni törve* nyék parancsa szerint szolgáinak ki. A román nemzeti párt programja, ime ebben csúcsosodik ki, amit más szavakkal akként mondhatnónk, hog3^ követeli Erdély Az erősebb. — A Prágai Magyar Hiriap eredeti tárcája. — Irta: Szenígyörgyi Ferenc. Emma, amikor meghallotta Irén és Kornél házaságának hírét, tehetelenségében sírva fakadt. Rádobta magát a pamlagra, arcát belefurta a vánkosok közé és egész teste remegett a sírástól. Délben kapta meg a finom kartónlapra nyomott esküvői értesítést és alkonyodon, amikor még mindig ott feküdt a pamlagon lesújtva, összetörtén, megszégyenítve. A könnyei akkor már elfogytak, csak a helyük égett az arcán. Szive is megnyugodott és a halántékában sem lüktetett már a vér a szokottnál erősebben. Fölkelt Becsöngette a szobaleányt és fürdőt készíttetett. A langyos viz fölfrissitette, a parfümök illata derűt, mosolyt csalt az arcára s amikor a fürdő után az álló tükör elé lépett már újra elégedett volt, nyugodt volt és boldogan örült szépségének, független mámoros ifjúságának. Irén esküvői értesítését ajkbiggyesztve olvasta el mégegyszer és szánalmas, lenéző gesztussal dobta, félre. Este pedig csillogva, ragyogva jelent meg a dumaparti szálló éttermében és engedte, hogy gyönyörködjenek benne . . . írénék két hónap múlva jöttek vissza Budapestre, hogy megkezdjenek egy nyugodt, szép, boldog családi életet. Kornél a bankban újra teljes erővel neki fogott a munkának, hogy aztán esténként annál több szeretettel és gyengédséggel halmozza cl feleségét Irén boldog volt, örült az életnek és csodálta férjét. Tavasz felé megszaporodott a munka a bankban és Kornél kissé fáradtan, kedvtelenül szokott hazatérni. Irén akkor azt ajánlotta, hogy délutánonként menjenek sétálni. Kornélnak szüksége van a levegőre. A Stefánia utat szokták fölkeresni, ahol elekor még kevés ember járt és a kocsik, autók sem verték fel az ut porát. És itt találkoztak Emmával. Emma szembe jött velük, a találkozás elkerülése lehetetlen volt. Emma mosolyogva nyújtotta kezét Irénnek. — Bocsássatok meg, hogy nem mentem föl eddig hozzátok, de annyi a dolgom és úgy el vagyok foglalva, hogy látogatási kötelezettségeimnek alig tudok eleget tenni. így hát most gratulálok. — És megrázta Irén kezét. Irén mosolyogva, kissé elpirulva köszönte meg. Emma ekkor Kornél felé fordult. Egy pillanatig szembe néztek egymással. Emma ajka körül valami kesernyés mosoly jelen meg, amikor Kornél felé nyújtotta kezét. — És . . . magának is, — mondotta. Kornél udvariasan meghajolt és .sietve húzta ki kezét Emma fehárkeztyüs kis kezéből. Emma hozzájuk csatlakozott. Visszafelé indultak. A fasoron jöttek végig. A kőrútnál Emma búcsúzott. Amikor Irénnel kezet fogott, Irén nagyon csendesen, kissé fátyolozott, reszkető hangon ezt mondotta: — És ... és, ha majd ráérsz, ha az időd engedi, — látogassál meg bennünket. Én egész nap otthon vagyok. Emma arcán derű suhant át és nagy, meleg barna szeme — megcsillant. Kacagva mondta: — Nem tudom megígérni . . . Talán . . . Majd. Később. Nem tudom. Elváltak. Otthon, amikor a vacsorával végeztek, Kornél megkérdezte Iréntől: — Mondd, fiacskám, miért hívtad meg Emmát? Az aszony nem értette. — Hiszen tudod. Leánykori ismerősöm. És nagyon szerettük egymást. — Várt egy pillanatig, aztán halkan hozzátette: És te is — ismered. Kornél kedvetelenül mondotta: — Éppen ezért. Székét közelebb húzta a feleségéhez, megfogta a kezét és hozzá hajolt. —- Nézd, fiacskám, —• mondotta meleg hangon, — Emma nem az a leány, akivel ajánlatos a barátkozás. Emma független, szabad, senkinek semmiféle tettéért felelősséggel nem tartozik, túlságosan is modern gondolkozást!. Furcsa, szélsőséges elvei vannak, amiket én nem szeretek. Nem hozád való. Elhallgatott. Irén nem felelt mindjárt s ekkor Kornél még hozzátette: — Ne haragudjál, kis fiacskám, hogy ezt megmondom neked. Amig leány voltál, nem szóltam ebbe bele, de most már, ugy-e, egy kevés közöm nekem is van hozzá?! Irén ránézett a férjére, azután ölébe hajtotta kócos kis fejét és félénken megszólalt. — Kornél, te nem szeretted sohase Emmát? Kornél megütközött. — De, fiacskám, hát . . . Az asszony közbeváffo**— Udvaroltál neki. Kornél mosolygott. — Nem volt más. Érdekelt. Akkor még nem ismertem. De egyébként . . . — Emma sokat beszélt rólad. Dicsért. Hogy milyen nagyszerű, kitűnő, okos férfi vagy. Koméi tiltakozott. — Én azt hiszem, — mondotta ekkor Irén. — szeretett is téged. Kornél elnevette magát. — Erről aztán igazán nem tehetek. De azt hiszem, tévedésben is vagy fiacskám. Emma nem abból a fajtából való, aki szerelmes tudjon lenni. Az ő elvei . . . írén sietve mondta: — A szerelem nem elvek szerint igazodik. Kornél ismét nevetett, majd szerelmesen megsimogatta Irén rózsaszínben égő arcát. — No, nézze meg az ember. — mondotta erőszakolt szigorúsággal — hát nem komoly vitába kezd velem ez a kis macska! — Átölelte az asszonyt és talpra állította. Szőke, rendetlen írizuráju kis fejét a vállához szorította. — Na most már elég lesz a disputából, csacsogásból. Hogy mi volt, hogy volt, ma C/cÍFtÁCf7kT — J§ ílLML Prága, vasárnap, 1922 október 22. B M £ Émi' fá* mBÜ mm......... i, i _____Jlgv jSSSi - __ljim j mm 11 mi iiimmii i lülőflzetéai árak bel- és külföldön: Jf/Ui7ttrtv7I irftiiPWYIl* uí/ f J^CUT gjjJÍXM/XJtZ St — Sürgönyeim: Hírlap, Praha. — A szlovenszkól és Ruszinszkói Szövetkezed Ellenzéki Pártok politikái napilapja Szlovenszkói szerkesztő: * Felelős szerkesztő: TELLÉRY GYULA Főszerkesztő: PETROGALLI OSZKÁR dr. FLACHBARTH ERNŐ dr.
