Prágai Magyar Hirlap, 1922. október (1. évfolyam, 100-118. szám)
1922-10-01 / 100. szám
Vasárnap, október 1. 13 Szcclioagi István elkobzott írásai. A döblingi beteg följegyzései. — Politikai és filozófiai müvek, naplótöredékek, elfakult levelek. — Károlyi Árpád értekezése nyomán. — Bécs, szeptember 30. A bécsi kormány, alig egy hónappal a halála előtt Széchenyi Istvánnál házkutatást tartott a döblingi szanatóriumban. A házkutatás alkalmával egy e célra kirendelt rendőrtisztviselőnek meg kellett ügyelnie Széchenyit, akinek megnyerő egyénisége — amint a hivatalos jegyzőkönyvből kitűnik — egészen elbájolta a rendőrtisztet A házkutatás különben oly udvarias formák között ment végbe, hogy Széchenyi a jegyzőkönyvet „a kötelességüket teljesítő tisztviselők humanitásának hálás elismerésével11 irta alá. Ugyanabban az időben házkutatást rendeztek Qörgen dr.-nál, a gyógyintézet vezetőjénél is, ahol a Blick egy példányát találták meg. A Fáik Miksánál, H o 11 á n Ernőnél és Kecskeméthy Aurélnál tartott kutatás eredmény nélkül végződött, ellenben a gróf titkárának, Kiss Mártonnak útitáskájában Széchenyi egy nagy müvének fogalmazványát találták meg, amely éles bírálata volt az akkori kormánynak és a kormányzati rendszernek, sőt magának az uralkodónak és önönmagának is. Nemsokára rá, hogy a legnagyobb magyar 1860 április 8.-án önkezével véget vetett az életének, a bécsi rendőrség máris elkobozta azokat az írásait, amelyek a döblingi szanatóriumban még felkutathatók voltak. 1860 nyarán szabadabb levegő kezdett fujdogálni a bécsi udvarban. A magyar befolyás is erősbödött, úgy hogy a kormány azzal a gondolattal kezdett foglalkozni, hogy nem volna-e tanácsos megnyugtatni azokat, akiket Széchenyi Írásai kompromittálhattak volna. Ezért M e c s e k y báró rendőrminiszter azt a tanácsot adta I. Ferenc Józsefnek, hogy Széchenyi Írásait semmisítsék meg. Az uralkodó hozzá is járult ehhez a tervhez, később azonban úgy határozott, hogy Széchenyi István hátrahagyott Írásait a kabinetirodában kell megőrizni. Évek múlva aztán a bécsi udvari és állami levéltárba kerültek. A forradalom után az uj osztrák kormány Károlyi Á. jeles magyar történettudósnak megengedte az iratok tanulmányozását. Széchenyi filozófiai kísérletei. A lefoglalt írások legnagyobb részét Széchenyinek Döblingben irt müvei alkotják. A nagy beteg, mihelyt le tudta küzdeni kínzó önvádjait, azonnal tollhoz nyúlt. Kisebb filozófiai és bölcseleti témákon kezdte. Ebből az időből származik „Szerelem és szeretet" cimü kis értekezése, valamint az „Önismeret", melyet Török János ki is adott. Ekkor foglalkozott „Por és Sár" cimü értekezésének átdolgozásával. Ezidőtájt — 1857-ben — készült a fiához irt Parainezise is, amelyet egy bécsi rendőrtisztviselő igy jellemezett: „A pszichológiai és pedagógiai ismeretek leggazdagabb kincsei vannak ebben az Írásban összehalmozva, csodálatos életbölcseség csillan ki minden sorukból... A grófot különösképpen jellemző rapszódikus stílus itt teljesen hiányzik; az egész munka véges-végig logikus és egyöntetű." A Páráinesis élénk fényt vet az Írójára. Egy helyen azt mondja, hogy a sors megtagadta tőle a gyors felfogás képességét, de ehelyett egy értékesebb ajándékot juttatott neki: a gondolatok nagyságát és az elmélyedés adományát, amely nélkülözhetetlen feltétele azoknak a müveknek, amelyek örök értékre számot tartanak. Hogy készült a Blick. A hagyaték legterjedelmesebb müve egy kétszáz folióives politikai munka, amellyel Széchenyi nyolc havi szorgalmas munka után 1857 novemberében készült el. Ebben a munkában — ahogy Károlyi jellemzi — Széchenyi lelki szemei előtt elvonul mindaz a szenvedés és keserű megaláztatás, amely az országot Arad óta földresujíotta, Széchenyi Istvánból pedig ama kegyetlen s éles kritikát váltotta ki, amellyel az uralkodó kormányzati rendszert és annak valamennyi képviselőjét vérig ostorozza. A kritika és analízis, az áilainférfiu haragja és elkeseredése, velőkig ható szarkazmusz, a kíméletlen gúny. a sebző szellemesség, triviális és fönséges, reális és fantasztikus elemek bizarr, de mégis nagyszerű harmóniába vegyülnek össze ebben a magyarul irt, hatalmas politikai szatírában. Érdekes sajátossága ennek a munkának, hogy Bach rendszerének vezető alakjai elképzelt beszélgetéseik során az önguny és önirónia szúró fegyvereivel kölcsönösen vérig megsebzik egymást. Bach például császári ura előtt mulatságos módon eldicsekszik a hiúságával, hizelkedésével és egyéb rossz tulajdonságaival. Széchenyi — ha kell — a szarkazmusz és gúny fegyvereit is kiméletlenül felhasználja olyanok ellen, akik azt megérdemlik, igy Schwarzenberg Félix herceg, „Magyarország hóhérja" ellen. Az uralkodót sem kímélte meg e müvében, amelynek alapján a híres Blick készült, úgy hogy Széchenyinek a Rückblick megjelenésekor csak a magyar nyelvű müvét kellett átdo'goznia és lefordítani. A Blick folytatása. Irodalmi hagyatékából ismerhetjük meg Széchenyi egy másik, eddig ismeretlen politikai müvét is, amelyet németül irt meg. A cime: „Disharmonie und Blindheit" (Diszharmónia és vakság), amelyet a Blick folytatásának lehet tekinteni. Ebben az Írásában kifejezésre jut az az elkeseredés, amely Széchenyit eltöltötte akkor, amikor a magyarokkal való kiegyezést előmozdító Hübner báró külügyminiszter 1859-ben megbukott. Bach akkor már római követ volt Széchenyi maró gunyja és kegyetlen kritikája tehát mások ellen fordult. Goluchowski, Nádas d y és Thierry voltak a célpontjai. Az uralkodónak is kijutott egy pár oldalvágás, mert Széchenyi a törvény alapján áll és kimutatja az „eljátszás! elmélet" lehetetlenségét Naplójegyzetek. Most kerültek elő Széchenyi egyes naplói is. Igen fontosak azok a részletek, amelyek az 1848 március 19.-<ike és szeptember 4.-ike közötti időből valók. Széchenyi hivatalos működését tárgyalja (közmunkaügyi miniszter volt Batthyány kormányában) és rámutat arra az ellentétre, amely közötte és Kossuth között mindjobban kiéleződött. De napról-napra növekedtek az aggodalmai is, hogy mi lesz a nemzettel és egyre jobban erösbödött a lelkében a vád, hogy ö minden baj végső okozója, mert ő volt az, aki a magyarságod reformokra késztette. Néhány mágnás ezt már márciusban is a szemére vetette, de akkor még azzal nyugtatta meg a lelkiismeretét, hogy ő jó, nemes, hasznos és szolid reformot hirdetett. Később ez a megnyugvás is szétfoszlott, az önvádak szétdulták az idegrendszerét. 1848 szeptember 4.-én már azt irta a naplójába: „Soha ember nem hozott ily zavart a világba. Nagy Isten, irgalmazz nekem!" Évek múlva Döblingben újból belefogott a naplójába. Följegyzéseinek egy része az 1859 október 2.-ika és 1860 március l.-e közötti időre vonatkozik és részletes képet fest arról az intenzív működésről, amelybe Bach bukása után egyes magyar politikusok belefogtak. Ö természetesen nem vett részt e mozgalmakban, noha a nádori méltóságot is felajánlották neki. 1860 március 3.-án elkövetkezett a házkutatás. Utolsó naplóját akkor kezdte Írni. A házkutatás teljesen felőrölte az idegeit. Március 17.-én már megírja: „Itt az ideje, hogy az üldözések elől kétségbeesett elhatározással megmeneküljek." Meg volt győződve arról, hogy a kormány meg akarja semmisítem. Április 1.-én ezeket a rettenetes szavakat irta a naplójába: „Nem tudom magamat megmenteni." Egy hét múlva főbelőtte magát. A legnagyobb magyar levelezése. Az írások között Károlyi Árpád megtalálta Széchenyi egy pár levelének a fogalmazását is. Egy részük az 1848 és 1852 közötti időből való, betegségének legsúlyosabb korszakából. 1852-ben megszakad a levelek sorozata. Csak 1858-ban kezdődnek el újra. Ott van az Akadémiához irt híres levelének fogalmazása, amelyből kitűnik, hogy magát a levelet hat héten át újból és újból átsimitotta. Igen érdekes az a levél is, amelyet 1859 május 11.-én egy Smith álnév mögé rejtőző egyénnek, valószínűen Rónay Jácintnak irt. Az angolul és magyarul irt levél a többi között arról szól, hogy Londonban a Blicknek 2000 példányát nyomatta ki titokban. Egy másik levélben Rechberg gróf külügyminiszter figyelmét felhívja H o 11 á n Ernőnek a magyar kérdésről irt egy müvére, amelyet röpirat alakjában ő maga adatott ki később Lipcsében. Azok közül a levelek közül, amelyeket őhozzá Írtak, legnevezetesebbek Deák Ferenc, Dessewffy Emil, Eötvös József, Szécsen Antal és Török János levelei. És ott van közöttük egy kis csomag, amelyre Széchenyi saját kezével ráírta, hogy halála után el kell őket égetni. A rendőrség nem teljesítette ezt a kívánságát és kinyitotta a borítékot, amelyben Karolina levelei voltak. A fakuló írások, között két pisztoly is van. Az egyikkel Széchenyi István gróf véget vetett fönségesen tragikus, drága életének. Hungaricus. Az utolsó felvonás. (Egy furcsa história.) — A Prágai Magyar Hirlap ciedeti tárcája. — Irta: Holly Jenő. Szin: Hotelterrasz, amelynek a legvégén, ott, ahol a nádfonatu székek között már alig jár vendég, ül a költő. A költő most negyven éves és üdül- Kipiheni a munka fáradalmait, a nagyváros nyüzsgő, nyugtalan életének izgalmait. A költő kissé vénhedt, kissé kifáradt és kissé blazirt. Már nem az elegancia, a jólszabott ruha fontos neki. Már a pénz fontos, a kényelmes lakás, a jó szivar. Ilyen a költő. Felesége nincs. Szeretője nincs- Van hat regénye, két verskötete és négy színdarabja. Az ötödiket, a „Kékszemü grófot" rövid néhány nappal a pihenő előtt fejezte be. A költő leült az egyik nádszékbe és szivarra gyújtva, mélán, betegen fájdalmasan mereng maga elé. A szivar egyszerre kiesik kezéből, feje kissé előrebillen, kopasz kobakja villog a délutáni, ebéd utáni napfény derűjében. A költő elálmosodott, elaludt és csendes, zavartalan hortyogásba fog. A nap erősen süt, a terrasz üres- Ebben a pillanatban egy elegáns, kafcsu, monoklis ur billeg végig a lépcsőkön, a költő felé tart, leül az asztalhoz, felhúzza nadrágját, cigarettára gyújt, majd gyengéden a Fortyogó poéta vállára üt. A k öl t ő (felrezzen, félig álmosan, ijedten): Mi az? Mi tetszik? Mit akar tőlem? (Megnézi az idegent.) Kicsoda ön? Az idegen: Bocsásson meg, hogy zavarni merészelem, de jussom van hozzá. Hogy ki vagyok? Érdekes, hogy mennyire bolondok maguk. Még azt sem tudja, hogy ki vagyok? Félév óta foglalkozik velem. Nincs nyugtom, nincs békességem. Belegázol az életembe, a jövőmbe, szerencsétlenné tesz, boldogtalanná és aztán a végén még azt sem tudja, hogy ki vagyok! Igazán több hálát vártam öntől. A költő: De engedje meg uram... ön idejön, szemtelenül asztalomhoz ül, megzavarja ebédutáni pihenőmet... Hát tudja egyáltalán, hogy kivel van dolga? Tudja, hogy én ki vagyok. Én ... Az idegen: Kérem, tudom, hogy maga kicsoda. Ne affektáljon. Maga az izé, a Nyár Antal, a híres költő, na és? A költő: Nahát ez nagyon jó. Ez fényes. Hát ennyi szemtelenséget, ilyen impertinenciát még nem láttam! Az idegen: Legyen szives és nézzen meg. Nézzen meg jól Hát nem ismer, nagy ember? Ezt az arcot, ezt az orrot, ezt a monoklit? A költő (zavartan): Igazán nem tudom, tisztelt uram... Ön tényleg ismerős, de nem emlékszem, hogy hol... Az idegen: Látom, hogy már félig paralitikus. Kis hülye. Nem csoda, ha az ember egyebet se tesz, mint gyilkoltat, mérgezte!, házasságokat robbant szét, embereket kerget a halálba.*. Tudja, hogy ki vagyok? Nézzen rám. Én Rákosházy Tivadar vagyok! A költő (még nagyobb zavarban): Rákoshá ... Rákosházy Ti *.. Az idegen: Igen, Rákosházy Tivadar. A költő: Ez furcsa. Ez nagyon furcsa* Ez szinte meglepő. Most már tényleg csodálkoznom kell. Ez az arc, ez a szem, ez a monokli. Minden vonás pont olyan, ahov elképzeltem, ahogy megírtam. Uram, egész életemben ilyen véletlenben nem volt részem- Ez egy pszichológiai rejtély, egy fenomenális csoda. Ez, hogy is mondjam, ez... Az idegen (szigorúan): Ez nem rejtély, ez nem pszichológia, ez nem véletlen. Ez én vagyok. Én, akit maga utolsó drámájában, a „Kékszemü gróf"-ban szerencsétlenné, boldogtalanná tett. Akivel maga megöleti saját feleségét, akit maga szerelmi hőssé, vérengző himmé. utálatos szoknyavadásszá és végül gyilkossá avat. A költő: De hisz ez lehetetlen. Hát hogyan volna ez lehetséges. Uram, ön teljesedni egz avar engem ... ön .. Az idegen: Hallgasson. Elég volt... Mindent elmondok Önnek. De aztán követelem, hogy a drámát Írja meg másképp, mert én ezt nem bírom ki* Ha nem változtatja meg ezt a különben is abszolút rossz darabot, ezt a féramunkát, akkor vigyázzon, akkor Ön r fog fizetni... A költő (ijedten): De kérem, hisz én csak elképzeltem... a fantáziám. Engedje meg, a költői szabadság... Ma, a huszadik században... Az idegen (ridegen.): Semmi közöm hozzá Fütyülök én a maga szabadságára. Hagyjon nekem békét! Én uram, mielőtt ön ezt az átkozott drámát megírta volna, békés, csendes és nyugodt szellem voltam. Ezernyolcszázhuszonnégyben haltam meg Budán. Apám suszter volt és én hatósági végrehajtó voltam. Négy gyerekem volt és az unokáim ma már miniszteri székekben, püspöki uradalmakban ülnek. Az egyik pláne cukrot sibol... De hogy élűiről kezdjem: Nyolcanhat éven át teljes nyugalomban tartózkodtam a túlvilágon. Megérdemeltem. Egész életemben dolgoztam, robotoltam. Az ember végtére követelheti, hogy legalább a túlvilágon békessége legyen. No nem? Adjon kérem egy szivart! Úgyse szivaroztam régen. (Rágyújt.) Na, magától a Trabukkónál jobbat vártam. A költő (dermedten, reszketve): Kérem, kérem méltóztassék ... Az idegen (rágyújt): Na. Szóval minden rendben volt. Meg voltam elégedve. Magammal és az utódaimmal. Akkor jött maga a „Kékszemü gróffal". Megír egy darabot, amelyben Rákosházy Tivadar, a világfi, a kártyás, a bitang szalonhős egy szerelmi débacleben megöli feleségét és megmérgezi szeretőjét. Én megengedem, hogy ilyesmi hatásos, különösen a színpadon, de engedje meg, ez egy kissé mégis csak sok... Az én időimben Szigligeti egészen más zsánerben irt... A költő (fitymálva): Szigligeti! Nevetséges. Túlhaladt álláspont* A mai modern drámában... Az idegen: Hagyja ezt. Ne beszéljen róla* Maguk mind hiú szamarak. Beképzelt pitiánerek. Az öreg Shakespeare, Schiller, no meg Racine mégis jobbat írtak. De nem azért jöttem, hogy magának irodalmi előadásokat tartsak, úgy is hiába... Hát tudnak maguk darabot irní? Nimolé. A k ö 11 ö : Kérem. Elvileg, tisztán ethikai szempontból talán mégis lehetne beszélni róla -.. Az idegen: Ugyan kérem, maguk és az ethika! Tudja is maga, hogy mi az erkölcs. Kár erről beszélni. Egyszóval maga megírta ezt a nyomorult alakot, ezt az ocsmány, perverz, lehetetlen Tivadart, ezt a senkit, és én, pont én vagyok az, aki nyolcvanhatévi békés pihenő után, sorshúzás utján kényszeritve vagyok felvenni a maga drámai hülye hősének alakját. Én, akinek semmi tehetsége a gyilkoláshoz, aki mindig hü voltam a feleségemhez, aki soha életemben nem jártam züllött tanyákba, én, én lettem a maga beteg Tivadarjának a lelke! A költő (A legnagyobb rémület hangján): Hogyan? Hát ez lehetséges? Hát mégis meg van a pszichológiai kényszer, a szellemi világ, a fantázia magyarázata? Hát van lélekvándorlás? Megismétlődés? Uram, mondja meg nekem, kicsoda ön? Az idegen (rezignáltan): Az én nevem Sühimmellíing Ottokár. Jelenleg egy félév óta Rákosházy Tivadar vagyok és ebben az undorító mázban, lakkcipőben, monoklival kistaffirozva járom a világot. A maga jóvoltából. A maga marhasága miatt- Ha a maga darabját előadják, akkor minden este, képzelje el, minden este ott leszek szinpadon és gyilkolni fogok. Donjuán és méregkeverő leszek! Hát van magának szive? Ha legalább tehetségem volna hozzá. De én ehhez nem értek. Igazán nem értek hozzá. Ez egy hülyének való szerep. A költő: De uram, a szinpadon a színész az, aki gyilkol... Az idegen: Nem igaz. Minden megteremtett szellemi alaknak lelke van. Még a maga trottlijának is. Most már sorshúzás utján döntjük el odaát a különböző szerepeket. És én vagyok az a szerencsétlen, aki a Tivadart kapta. (Dühösen.) Kategórikusan felkérem Önt, változtassa meg a darabot! Tivadarnak nem szabad gyilkolnia! Tivadar nem csalhatja meg a feleségét, nem tart szeretőt! Én igy nem játszom! A költő: De uram, a darabom... a tantiémek... a siker, az irodalmi nevem! Az idegen: Nekem ez tutegál. Ha nem változtatja meg a darabot, ha nem csinál egy rendes, tisztességes, erkölcsös színjátékot belőle, nem bánom, vígjáték is lehet, akkor rémesen megbosszulom magam. A költő: De kérem, hiszen Molnár Ferenc is, meg Bródy is, meg Schnitzler Artúr ... Az idegen: Azokat én nem ismerem. Én csak magát ismerem. Elég baj az nekem. Mégegyszer felszólítom önt, megváltoztatja vagy nem változtatja meg? Feleljen! A költő (könyörögve): De kedves Schimmelfing ur, hiszen ön tudhatja, hogy egy ilyen darab, ilyen sláger ... Az idegen: Jó. Tehát nem változtatja meg? Én elmegyek. De kezeskedem magának arról, hogy a darab, a sláger meg fog
