Prágai Magyar Hirlap, 1922. szeptember (1. évfolyam, 76-98. szám)

1922-09-26 / 96. szám

Megtört a jég. (g.) Prága, szeptember 25. A közel-keleti háború veszedelmét — úgy látszik — elhárította az európai diplo­mácia direktóriuma: a háborúban született és békét diktáló antant. Poincaré, Lord Cur- zon és Sforza szombaton megegyeztek ab­ban, hogy az angorai nemzetgyűlést konfe­renciára hívják meg, mely hivatva lesz a tö­rökök békéjét a görögökkel és a többi szö­vetségesekkel megkötni. Az antant tehát uj békekonferenciát ren­dez. Újra bonckés alá veszi a háború ered­ményét és újra hozzáfog a térképrajzolás mesterségéhez. Ez a tény nagyjelentőségű és komoly tanulságokkal teljes. Világos do­kumentuma annak, hogy az antant is kényte­len belátni, hogy a békemüvek messze esnek a tökéletességtől, hogy a háborús szenvedé­lyek forró légkörében fogant történelmi al­kotások nem alkalmasak arra, hogy uj, ma­radandó fejezetét nyissák meg a világ tör­ténelmének. Ez a tény is igazolja azt, hogy az erőszakos és a terrorral kikény szeritett béke összetörik a történelmi erők súlya alatt s hogy nem lehet hatalmi szóval rendbe­hozni azt a ziláltságot, melyet a nemzetek harca idézett elő. A sévresi békeszerződésnek irattárba helyezése még akkor is, ha Poincaré fázik ennek belátásától, a békeszerződések sstlárd és megmozdithatatlannak hirdetett elvein Ütött hatalmas rést. Megtörte azt a jégbur­kot, melyet Európa szívdobogásának szabad­sága fölé fagyasztottak a győzelmi mámor hősei s a megtört jégburkolat láttára min­denkiben éledni kezd annak hite, hogy a pá­risi diplomata triónak szombati határozata nem elszigetelt, különálló jelenség, de a béke- szerződések szoros összefüggése következ­tében az összes békemüvekre kiható fordulat. Mert, amint tegnapelőtt be kellett látnia az antantnak azt, hogy a sévresi békeszer­ződés elhibázott, bűnös és kegyetlen alkotás, a történelem egyszer meg fogja érlelni annak belátását is, hogy a többi békeszerződések is könnyelműen összetákolt fércmunkák, me­lyeknek egyetlen pozitív következményük van s ez nap-nap mellett mutatkozik is: ezek a szerződések nem tudják biztositani és meg­tartani a béke után vágyó Európa békéjét. El fog jönni az a nap, mikor kénytelen lesz Poincaré is megbarátkozni az általános revízió gondolatával és meaku.lpázva arra kérni az európai államokat, hogy üljenek is­mét a zöld asztalhoz és keressék azt a meg­oldást, mely igazságot tartalmaz és életlehe­tőségeket biztosit minden államnak és nem­zetnek. Ne higyjük azt, hogy Poincaré a lelki­ismeret vagy a politikai észszerüség szavára fogja ezt megtenni. Hogy tegnapelőtt be kel­lett látnia a sévresi szerződés lehetetlensé­gét, hogy igent kellett mondania a revízió sürgető kérdésére, hogy diszkreditálnia kel­lett önmagát és eddig hangosan vallott el­veinek egy részét, azt nem a politikai belá­tás váltotta ki, de az a körülmény, hogy Allah még mindig nagy és fegyverrel védelmezi és viszi keresztül a maga igazát. Poincarénak és két társának választatnia kellett: vagy uj békekonferencia, vagy borzalmas keleti há­ború, mely nem áll meg Európa kapukulcsá­nál, de csóvát dob az egész épületre, a rob­banó anyagokkal teli európai kolosszusra. Általános és a békét szerető politika szempontjából igen szomorú jelenség, hogy a háború veszedelme képes csak kimozdítani a rögeszmés megátalkodottságból az antant államférfiait, hogy előbb vérnek kell folynia s csak azután puliul meg az antant kegyetlen szive. Higyjük, hogy nem lesz rendszer ebből a precedensből- Higyjük. hogy a béke ereje lesz az a nyomasztó energia, mely megvál­toztatja az antant eddigi gondolatvilágát, hogy a. népek akarata, bír majd azzal a ható | erővel, hogy rászorítsa az európai politika j vezetőit az igazság útjára. Higyjük, hogy azok, akik a béke hadve- ! zérei voltak, a béke nevében állították ma- ! girkat Európa tirannusainak piedesztáljára, a 1 politikai morál s józan megítélés hatása alatt levetik egyszer a csökönyösség nagyképűs­ködését és lelépnek az emberek milliói fölé * emelt piedesztálról, hogy az emberek milliói­val együtt csinálják meg azt, amit ömnaguk- 1 bán csúfosan ellkontárkodtak. Nehéz elképzelni, hogy Poincaré valaha | i.;gy gondolkozzon, mint ma Nitti. Nehéz el- | képzelni, hogy Poincaré meg tudja tagadni ! négy esztendős politikai múltját s lehet, hogy j sohasem fogja szegre akasztani mai elveit. Ds ebben az esetben sem hiábavaló a hitünk. Mert tudjuk azt, hogy a politikai igazságokat ieigázni nem lehet, hogy a béke kovászát a politikai gondolatvilágból kiközösíteni nem bírhatják s hogy természetes erők fogják el­söpörni azokat, akik ma útjában állanak a bé­kén ek­Vagy megtörtök, vagy megszöktök — ez a két ut áll majd a mai európai politika nagy­ságai előtt. Hogy melyik utat választják, ez vég­eredményében mellékes. Mert a végered­mény csak egy lehet: újraépíteni azt, amit rosszul kovácsoltak össze ... A sévresi békeszerződéssel kapcsolatban az első utat választották, mert erre szorítot­ta őket a szükség és az önmagyk érdeke- A többi békeszerződésekkel elvetett magvak dudvái már nőnek az ég felé, már kavarog az örvény, melyet Európára zúdítottak s ta­lán nincs messze, mikor ezekkel kapcsolat­ban is választania kell Poincarénak és diplo­mata társainak. Akármit választanak, a jég meg fog tör­ni, mert a napfényt nem lehet véka alá rej­teni. Berlin, 1922. szeptember 23. Amit mindenki — sőt magam is — majd­nem lehetetlennek tartott, mégis megvaló­sult. Sikerült a Német Birodalmi Bank elnö­kével- H a v e 1 s t c i n r. a 1, az aktuális pénz­ügyi és politikai kérdésekről beszélgetnem. Havelstein ma Németországban a legsúlyo­sabb pénzügyi kapacitás. A jóvátételi tár­gyalásokban mindig vezető szerepe van és most legutóbb a belga kormány megbizot- taival folytatott Németországra nézve igen jelentős sikerrel tárgyalásokat. A gerlicei ütközetet nem kellett ravaszab­ban előkészíteni, mint nekem a titkárokkal való taktikázást. Már-már azt gondoltam, hogy megnyílik előttem az elnök ur ajtaja, mikor újabb és újabb erődökre — akarom mondani — titkárokra bukkantam. Végre megnyílik az ajtó és őexcellenciája szemé­lyes titkára jelenti: — „A kegyelmes ur kéreti szerkesztő urat, de előre is kijelenti, hogy a be­szélgetés nem tarthat tiz percnél továbl$“ Bemegyek. Az elnök szobája ataviszti- kus jóizlésseí van berendezve. Mahagóni bú­torok, kényelmes bőrkarosszékek. A bordó­selyem tapétán egy szabályos négyszög- alakú sötétebb folt, a császár arcképe füg­gött ott... — Kegyelmes uram, bocsánat kissé erő­szakos fellépésemért. — Mit csináljak? Mondjam, hogy ha­ragszom? Most már úgyis itt van! Inkább azt mondom, Isten hozta! Foglaljon helyet. Leülök vele szemben. Havelstein, a Né­met Birodalmi Bank elnöke 55—60 év körüli szikár férfi, őszes körszakállal. — Lenne kegyes Nagy-méltóságod valamit a belga tárgyalásokról ... — Erről a kérdésről — sajnos — egy szót sem mondhatok, — szakított őexcellen­ciája félbe — ezek a tárgyalások a legszigo­rúbb banktitkok, ehhez a politikának semmi köze- Az bizonyos, hogy a belga megegyezés igen nagy jelentőségű, mert ezáltal elértük azt, hogy 1923 februárig semmit sem kell fizetnünk. — Es Németország általános pénzügyi helyzete? — Ezt, sajnos, nem látom rózsaszínű­nek- Most, hogy kissé lélegzetvételhez (Atempause) jutottunk, a márka javulni fog. Nem ugyan olyan mértékben és rohamosan, mint ezt az optimisták gondolják. Erre a las­súságra a német iparnak van a legnagyobb szüksége. A márka hirtelen feljavulása ka­tasztrofális lenne az iparra és kereskede­lemre. Mert gondolja csak meg. A munka­bérek és a már beszerzett nyersáruk ára a márka mai kurzusához igazodott és ha most ez az arány hirtelen a márka javára lénye­gesen megváltozna, nemcsak a világpiacon, de még a belföldön sem lennének gyáraink versenyképesek. 1 További kérdéseimre kijelenti őnagy- méltósága, hogy a márka stabilizációjában egyelőre nem bízik, bár reméli, hogy az ár­folyamhullámzások ezentúl nem lesznek olyan nagyok.- Németországtól — folytatja — elvették gyarmatait, hajóparkját, vasút! anyagának jóré­szét, Elzász-Lothartagiát, szenét és káliját, a Saar-vidék és Felsőszilézia szenét és ércét, sok százezer emberből álló idegen hadsereget kell el­tartania, lefoglalták a német állampolgárok kül­földi követeléseit, ingó- és ingatlan vagyonát, évi 700 millió aranymárkát kell készpénzben fizetni, 400 millió aranymárka értékű árut kell szállítania. Az évi behozatal 1 milliárd aranymárkánál na­gyobb a kivitelnél. Ez 1 billió papirmárka. Ily körülmények mellett nem lehet és nem szabad senkinek sem optimistának lenni. — És mégis, hogy lehetne ebből a rettene­tes káoszból kiutat találni? — Az egész jóvátételi kérdést újra ren­dezni és más alapokra helyezni. Egy leszállí­tott é's pontosan meghatározott összegben megállapítani a jóvátételt, Németországnak most moratóriumot adni és pénzügyi politi­kájában szabad mozgást biztositani. — Kegyelmes uram és a Stinnes—Lubersac szerződés? — Kitartani és semmit sem túlbecsülni! Már több mint egy órája beszélgettünk és a többször benyitó titkár arca mindinkább türelmetlenebb lett. ■ — Még egy kérdést, Excellenciás Uram. Kemal pasa győzelme nemcsak a sévresi béke- szerződést borította fel és ezáltal megsemmi­sítette a békeszerződések sérthetetlenségében vetétt hitet, hanem az antant hatalmak között is elvetette az egyenetlenség magvát. A szövet­ségesek figyelmét erősen elterelték a kisázsiai események Németországról. Egy keleteurópai és Balkán-konfliktus lóg a levegőben. A há­ború a közel Keleten hajszálon múlik. Nem gondolja Nagyméltóságod, hogy ez legalább is könnyítéseket hozhat Németországra? — Nem tudom, emlékszik-e még Vergi- liusra, — kérdé őexcellenciája váratlanul. — Ha igen, akkor csak azt felelhetem: Ha a ki­rályok mulatnak, a számlát a népek fizetik meg. Kezét nyújtja bucsuzásra és nagyon szo­morúan mondja: — És ma ez a nép — a német nép. Ezry Sándor. A cseh-szlovák kommunisták Moszkvába mennek. A kommunista párt országos végre­hajtó-bizottsága elhatározta, hogy a novem­beri moszkvai kongresszusra 20 tagot küld ki arra való tekintettel, hogy a kongresszus az internaicionálé programjának revíziójával fog foglalkozni. A bizottságnak tagjai Smeral, Skalac, Burian képviselők, Skala, a Rudc Právo szerkesztője, Neurath, a német kom­munisták, Seiden Ármin, a magyar és Vrscik, a szlovák kommunisták képviseletében. Nlfli az Szlámrői és a béheszcrz#iés€hröi. Prága, szeptember 25. A Berliner Tageblatt vasárnapi számá­ban Nitti volt olasz miniszterelnök az Izlám forrongásáról és a békeszerződések bomlá­sáról ír. Megállapítható, — mondja a volt olasz miniszterelnök — hogy Északafriká- ban, Kisázsiában, Perzsiában, Indiában és Afganisztániban a helyzet rendkívül veszé­lyes. Ezek az országok tele vannak gyűlö­lettel és bizalmatlansággal s ha India a la­kosság sokfélesége miatt nem különösen ve­szélyes, úgy Afganisztán komoly gondokat okozhat Angliának. Az igazság és emberiesség alapeivei. amelyet Briand az antant és Wilson az Egyesült Államok nevében oly gyakran han­goztattak, a háború után igen gyakran csak arra voltak jók, hogy segítségükkel területi terjeszkedést és lehetőleg sok nyersanyagot rabollhassanak. Kimondották a dogmát, hogy a háborúért való egész felelősség a legyő­zött népeket terheli s igy minden ideológiát felhasználtak arra, hogy a törököket Euró­pából elűzzék s aztán felosszák kisázsiai birtokukat. Ugyanazzal az őszinteséggel, amellyel Németországot, Kant, Schopen­hauer és Beethoven országát, a modem kul­túra legnagyobb szellemeinek szülőföldjét véres barbárok népének tüntették fel. akik rendszerint kisgyermekek ujjait szokták le­vagdalni — ugyanezzel az ideológiával igye­keztek bebizonyítani, hogy az Izlám a bar­bárok vallása s Törökország tápláló forrása minden erőszaknak. ' Már a háború előtt az antant oly egyez­ményeket létesített, amelyeknek értelmében Törökországot és Kisázsia török területeit egymás között adott időben fel fogják osz­tani. Később ezek a tervek Kisázsiára is ki­terjedtek. A nagy Görögország romantikus álma mellett volt egy másik, gyakorlatibb álom: elvenni a törököktől Kisázsia ásványi kincseit. Görögország most elérte, amiről évszá­zadokon keresztül álmodott: a konsantiná- polyi szultán nem uralkodik többé európai föld felett. Szolimát Görögországnak ígér­ték, azonban az ígért területeket meg is kell szállni és birtokban kell tartani. A termé­szeti kincsekben szegény Görögország szük­ségszerűen felőrlődött a folytonos katonai vállalkozásokban. A san-remói konferenciára 1920-ban érkezett meg Wilson üzenete, amely felszólítja a szövetséges államokat, hogy teremtsék meg a nagy Örményországot, amely Erzerumot is megkapná, ahol örmé­nyek szinte nincsenek is és Trapezuntot. amely biztosítaná a tengerhez vezető szabad utat. Itt ismét ugyanaz a hihetetlen előítélet érvényesült, amely Németország feldarabo­lására s a danzigi korridor értelmetlen és erkölcstelen megteremtésére vezetett. Sem Anglia, sem Franciaország, sem Olaszország nem akarták az örmények védelmét elvál­lalni, miután az a gyakorlatban a törökökkel való hadiállapotot jelentette volna. Az aján­latot Norvégia is visszautasitotta. Ma úgy áll a helyzet, hogy Örményország megterem­téséről szó sem lehet többé. Ugyanez a ve­szély fenyegeti Lengyelországot is, ha ön­maga le nem mond arról, amit igazságtala­nul szerzett s Oroszországgal és Németor­szággal igazi békét nem köt. Az Izlam-kérdés mindmáig súlyos és megoldatlan. A törököket sok kegyetlenség bűne terheli, azonban nagy felelősség nehe­MmlM áll a korona? Szept. 25-én fizettek 100 cseh-szlovák koronáért: Zürichben 16.90 svájci frankot Berlinben 4454.40 német márkát Budapesten 7800.00 magyar koronát Récsben 234700.00 osztrák koronát J mMfÍMF I. évfolyam 96. szám. wjK Prás4* * kedd, 19^ — Sürgönyeim 114 r 1 a"íx P ra ha. ^ ^ Szerkesztőség: DAT ITIlfAI NAPI! AP Kiadóhivatal: Prága-!!., Stépánská uiíce 40. L nAriLAr Prága-L, Na PerStyné 6. 1. Telefon: 30—349. Felelős szerkesztő: FLACHBARTH ERNŐ dr. Telefon: 33—44. A német birodalmi bank elnöke Mémetorsián pénzügyi helyzetéről. — A Prágai Magyar Hírlap munkatársa beszélgetett Havelsteinnal. —

Next

/
Oldalképek
Tartalom