Prágai Magyar Hirlap, 1922. augusztus (1. évfolyam, 50-75. szám)

1922-08-09 / 57. szám

Szerda, augusztus 9. mimtzoASiti A budapesti kikötő.- Budapest, augusztus 8. (Saját tudósítónktól.) A béke megkötése óta nagy versengés folyik a dunai államok között a Duna nemzetközi forgalmának ki­aknázásáért. A bécsi kikötő a maga Donauu- ferbahnjával, városi nagyraktáraival, a D. G. T. és a M. F. T. R. kikötőivel máris eléggé nagy és modern ahhoz, ’*egy a folyam for­galmi viszonyaira irányitó hatással legyen. A mindenütt gyorsan alkalmazkodni tudó csehek törekvéseik elérésében az egykori német aspirációkat váltják valóra, amikor Pozsonyban, Komáromban és Párkányná- nán, amelyek vasúti összeköttetéseik foly­tán szinte metszőpontjai a dunai forgalom­nak,. uj, nagy kikötők építését kezdték meg. Hasonló törekvés nyilvánul meg az SHS ál­lam részéről is, amely viszont az Alduna for­galmának összpontosítására belgrádi kikötő­jét akarja kiépíteni. Ezek a készülődések a magyar államot is arra késztették, hogy Budapest kikötőjét, mely a Duna középponti elosztóhelye, a már régóta elkészült tervek alapján hatalmas arányban a leggyorsabban kiépítse. A kor­mány külön kormánybiztosságot létesí­tett e célra s 65 milliós hitelt nyújtott a mun­kálatok haladéktalan megindítására, ezt kö­vetően pedig az indemnitásban négy eszten- |dőre 500 millió koronát irányzott elő a mun­kálatok céljaira. Az építkezéseket a kormánybiztosság a kora tavasszal indította meg. Legújabban oly hírek kerültek forgalomba, hogy a munkála­tok során zavaró momentumok merültek fel. Illetékes helyen szerzett értesülésem szerint ezek a híresztelések nem fedik a valóságot. A tény az, hogy a munkálatok háborítatla­nul folynak és meglehetősen előrehaladott stádiumban vannak. Máris elkészült a fővá­ros által építtetett 700 m. hosszú, függélyes kikötőpartfal a Ferencváros mellett, mig a kerületnek vágányhálózattal való beépítése s a Duna-medence bővítése most van folya­matban. A főváros (ferencvárosi) kikötője mellett tervezett erzsébctfalvi kikötő a mö­götte épülő rendezőpályaudvarral magába fog$a foglalni a különböző ipari kikötőme­dencéket, mig Csepel mellett, a déli részen, íankraktárakkal, petroleumfinomitókkal a petroleumkikötö épül. A petroleumkikötő szomszédságában 30 millió frank alaptőké­vel épül a vámmentes kikötő, amelynek ke- resekedelmi vezetését a francia érdekeltség fogja ellátni, de teljesen paritásos alapon a magyar állammal. Ennek az építkezésnek a munkálatai is július elsejével teljes mérték­ben megindultak. így tehát — annyi ellentétes híresztelés ellenére — minden biztosíték megvan arra, hogy Budapest kereskedelmi kikötője mind­össze négy év alatt modern centrális el­osztópont lesz, amelyre Nyugat és Kelet áru­forgalmában fekvésénél fogva peredeszti- náíva van. — Az uj ipartörvény tervezete. Mint értesü­lünk, a kereskedelmi minisztérium elkészítette Szlovenszkó és Ruszinszkó uj ipartörvényterve- .zetét. Ez a tervezet az 1907. évi osztrák ipartör­vényen alapul, mely a köztársaság német nyelv- területein (Szudéták vidéke) ma is érvényben van. A tervezet megvitatására Pozsonyban össze- hivják majd Szlovenszkó és Ruszinszkó ipari képviseleteit. Az ipartestületek már megkapták a törvénytervezetet cseh nyelvű szövegben azzal, hogy augusztus 18-ikáig nyújtsák be róla való véleményüket Az ily fontos törvénytervezet ta­nulmányozására azonban hosszabb Idő kell és ezért a kereskedelmi és iparkamarák a jelzett határidő meghosszabbítását kérték azzal, hogy a törvénytervezetet magyar és német nyelven is közöljék az érdekképviseletekkel. Az ipartörvény nemcsak a kereskedőket és iparosokat érdekű, hanem kiterjed a nagyközönség különböző ér­dekeire is. Szükségesnek tartjuk tehát, hogy al­kalmat adjanak a városoknak is a tervezet meg­vitatására. Mert csak valamennyi érdekeit vé­leményének figyelembe vételével válhat a terve­zetből tökéletes törvény. — Az O. Sz. G. E. és a gabonaárak. Po­zsonyból jelentik: A szlovenszkói mezőgaz­dák a mai termelési költségekkel arányban nem álló alacsony és rohamosan eső gabona­árak mellett ráfizetéssel termelnek. Nehogy a termelés megcsappanjon és nagyobbszámu munkást el kelljen bocsátani, az Országos Szlovenszkói Gazdasági Egyesület szakta- pácskozást hivott egybe. Az egyesület augusztus 9-én délelőtt II órakor tartja meg gyűlését a pozsonyi kereskedelmi és ipar­kamarában. A szaktanácskozás tárgya a ga­bonaárak megállapítása. Előadó: Reisz Gyula dr., az egyesület ügyésze. ___________________________________9L. — Reformok az állami bánya- és kohómüvek igazgatásában. Az állami vállalatok vezetőségei a magánvállalatokéval szemben sokszor káros helyzetben vannak. Minden nagyobb vállalkozás­hoz — noha van rá fedezet a költségvetésben — a munkaügyi minisztériumnak meg kell szereznie a pénzügyminisztérium és a legfőbb számvevő- szék előzetes beleegyezését. A minisztérium köt­ve van a szállítási szabályrendelethez és nem tárgyalhat olyan szabadon az ajánlattevőkkel, mint valamely magáncég. Ez a hivatalos ut ne­hézkes és a késedelem tetemes kárt rejt magá­ban. A munkaügyi minisztérium tehát — a Tri- buna jelentése szerint — az árlcjtési eljárás egy­szerűsítése céljából külön kollégiumokat akar szervezni, amelyek a költségvetés keretében a szükséges . beruházási kiadásokról közvetlenül dönthetnének. Ilyen kollégiumok volnának: ál­lami bányák és kohók számára: Príbramban és Joachimsthalban, továbbá Selmecbányán, Kör­möcbányán, Vörösvágáson és Besztercebányán. Barnaszénbányák részére: Briixben; vasércbá­nyák és vasművek részére: Szlovenszkóban; pet- roleumbányák részére: Kbclben; az állami sóbá­nyák részére pedig: Máramaros-Szlatinán stb. Ezekben a kollégiumokban a munkaügyi miniszter elnöklete alatt a pénzügyminisztérium és munka­ügyi minisztériumnak két-két, a legfelsőbb szám­vevőszéknek egy képviselője lesz, azonkívül min­den kollégiumba meghívják a képviselőház és sze­nátus öt tagját. — Az export-tarifák leszállítása. Hivatalos hely­ről nyert értesítés szerint szeptember elsejével leszállítják a kivitelre kerülő szén, tűzifa és rönkfa vasúti díjtételeit. Az exportszén vasúti díj­tételeit a belföldi szükséglet tarifájával egyeniő színvonalra hozzák, tűzifa és rönkfára nézve pe­dig külön díjszabási: létesítenek. Az uj tarifákat szombaton a „Vestnik pro zel. a palvbu“ cimü vasúti és hajózási lapban közölni fogják. — A szeszárak a minisztertanácsban. A „Pondelnik“ jelentése szerint a hétfői és keddi minisztertanács a többi között a szesz átvételi áráról is tanácskozott. Mint ismere­tes a pénzügyminisztérium eleinte 838 koroná­ban akarta a szesz árát megállapítani, amivel szemben , a mezőgazdasági szesztermelők szervezete 1540 koronát követelt. A képvi­selőház szeszbizottsága 984 koronás árat ja­vasolt. A minisztertanácsban a pénzügymi­niszter azt javasolta, hogy a szesz átvételi árát 1039 koronában állapítsák meg. Ezzel szemben a földművelésügyi miniszter 1213 koronás árat ajánlott, de értesülésünk sze­rint ebben a kérdésben a minisztertanács végleges határozatot még nem hozott. —- A prágai állatvásár. A mai áliatvásár irány­zata közepes volt. Fölhajtottak 1097 állatot, eb­ből 189 belföldi, 75 szlovenszkói, 59 dániai, 577 romániai, 197 jugoszláviai és 31 bölény. Eladtak: belföldi ökör 10—11, prima 11.50—12, bika 6—11, tehén 7—10, egy évnél fiatalabb tehén 7.50—11, szlovenszkói ökör 8.50—11.50, bika 10.50, román ökör 6.75—8.50, dán ökör 9, tehén . 9—10, jugo­szláv ökör 7—8.25, bika 6.50—8.50, tehén 6.50—7 és bivaly 6 korona. — Erdőirtás a határvidékeken. A földmivelés- íigyi minisztérium közli: Az utóbbi időkben Cseh­ország, Morvaország és Szilézia határjárásaiban azt hiresztelik, hogy a határvidékeken levő ma­gánerdőket az állam zár alá veszi. Ezekre a hí­rekre az erdőbirtokos gazdák és községek feltű­nően nagy erdőirtásra ragadtatták magukat, ami a rendszeres erdőgazdaságra felette káros. A mi­nisztérium ezutbn is figyelmezteti az érdekelteket, hogy a vonatkozó törvény értelmében csak a 150 hektárt meghaladó birtokot fogják kisajátítani és a kisajátítás alól a községi birtokok is men­tesek. A hatóság megkerülésével végzett erdö- irtást 6 hónapig terjedhető fogházzal és 5 mil­lióig terjedhető pénzbírsággal sújtják. — A prágai terménytőzsde. A tőzsde mai forgalma szokatlanul nagy látogatottság mellett valamivel élénkebb volt, aminek oka egyrészt az aratási idő, másrészt pedig a ko­rona stabilizálódása. Azonban úgy a vevők, mint az eladók még mindig nagyon tartóz­kodtak s a kötések a múlt heti árfolyamok színvonalán mozogtak. Gabonában legyen­gült árfolyamok mellett nagyobb forgalom volt. Takarmányban nagy volt a kereslet. A széna tartott volt, a szalma valamivel szilár­dabb. Kötések: Cseh búza (uj) 200—230, cseh búza (régi) 240—260, szovenszkói búza (uj) 195—215, cseh rozs 160—180, szloven­szkói rozs 150—160, zab 255—265, szloven­szkói zab (uj) 170—180, tengeri (yelov) 175 —185, tengeri (mixed) 160—170, sárgaborsó 400, zöldborsó 350—425, cukorrépa (1922) 340—350, len (100 kgr.) 1500—1600, kömény­mag (cseh) 1200—1250, egy éves lóhere 1000 —1400, vöröslóhere 2000—2400, burgonya 70—90, káposzta 50—60, hagyma 180—190, széna 100 kgr. kötetlen ab állomás 200—210, széna (kötött) 210—230, szlovenszkói széna kötött 160—170, búza grizliszt 460—480, bú­za nullásliszt 440—460, búza fözöliszt 370— 390, búza kenyérliszt 270—280, takarmány- liszt 190—210, rozsliszt (55 százalék) 340— 360, rozsliszt (72 százalék) 250—300, rozs­liszt (111.) 240—250, amerikai liszt: Patentex­port 590—415, Fartcyleaer 345—355, Firste- leacr 250—280, Secondeleaer 140—150, bú­zadara 140—150, rozsdara 140—150, áüat- zsir 1450—1500. — A nosztrifikált vállalatok tantlémadója. A pénzügyminiszter egyik rendeletéhez képest az devágó törvények alapján a következő vállalatok kötelesek a tantiémadót levonni és beszolgáltatni: 1. Részvénytársaságok és részvényekre alapított betéti társaságok, amelyeknek székhelye a bel­földön van. 2. Külföldi székhellyel biró hasonló társaságok abban az esetben, ha oly üzemük (fiók­juk) van a belföldön, mely a jelzett osztalékot ki tizet! és ha a székhelye belföldinek tekintendő. A tantiémadó levonásának kötelezettsége ebben az esetben a belföldi nyereségből kifizetésre ke­rülő osztalékra vonatkozik. Ennél az osztalékjo­gosult állampolgársága, lakóhelyé vagy tartózko­dási helye figyelembe nem vehető, úgy hogy az osztalékadó levonásának és beszolgáltatásának kötelezettsége azokra az esetekre is kiterjed, a melyekben az említett, belföldön kifizetésre ke­rülő osztalékokat részben vagy egészükben kül­földre utalják át. Hasonló az eljárás a nosztrifi- kált vállalatoknál. Valameddig a társaság székhe­lyének a cseh-szlovák köztársaság területére tör­tént áthelyezése a belföldi cégjegyzésekbe nincs bevezetve, a társaságot külföldinek kell tekinteni. Az ilyen társaságok tantiémadójára nézve a 2. pontban foglalt határozatok a mértékadók. Á tár­saságot székhelyének a belföldi cégjegyzékbe való bejegyzése után belföldi társaságnak keli te­kinteni. — A prágai tőzsde. A mai tőzsde, tekin­tettel a bécsi tőzsde szünetére, tartózKocro irányzattal nyílt meg. Később az osztrák ko­rona javulása ellenére is rosszabbodás ál­lott be, mely különösen az iparpapirokra volt kihatással. A bankértékek közül a Bo- liémia és az Agrárbank javult, a Földbank gyengébb volt. A bécsi bankok tegnapi emel­kedésüket nem tudták teljesen tartani. Az ipari értékek piacán szilárd volt a Morva- Sziléziai, mely 150 koronával javult. Külön­ben általában gyengültek az értékek. Vala­melyest javult a Laurin. A záróirányzat lanyha volt. A devizapiacon változatlan ár­folyamok mellett a devizák inkább a gyen­gülés felé hajlottak. A szabadforgalomban a márka két és fél, Bécs fél fillérrel javult. = A budapesti tőzsdén szerdán a forgalom szünetel. = A budapesti terménytőzsde. Budapesti tudó­sítónk jelenti: A terménytőzsdén a tegnapi fe­szültség után ma jobb hangulat érvényesült és a helyzetet kedvezőbben ítélték meg. Nyugodtabb irányzat mellett a forgalom megélénkült és a tul- magas árkövetelések megszűntek, ami kétségkí­vül koronánk zürichi árfolyamemelkedésével áll összefüggésben. A mai készáruforgalomban búzá­ból jelentős mennyiségeket vásároltak és az új­búza ára minőség szerint 7100—7200 korona közt ingadozott állomáson. Az óbuza hivatalos árfo­lyama 7300 korona volt. A titkárságnak a követ­kező kötéseket jelentették be: Búza 3 vagon 76 kg-os Kaposváron 7100, 2 vagon Somogybán 7100, 1 vagon Baranyában 7200, 3 vagon Hevesben 7200, 3 vagon Dunántúl 7100, 4 vagon 78 kg-os Budapesten 7300, 1 vagon 76 kg-os állomáson 7100, 5 és fél vagon 79 kg-os 7350, 150 mázsa 79 kg-os 7350 és 18 vagon 78 kg-os 7350 korona. — Rozs 3 vagon állomáson és 1 vagon állomáson 5300 korona, árpa óáru 1 vagon pesti paritásban 6200 korona, zab 1 vagon 7400 korona, 1 vagon állomáson 7400, 5 vagon Baranyában 7300, 1 va­gon pesti paritásban 7500, 1 vagon Buda­pesten 7600 korona, tengeri 1 vagon Buda­pesten 7200, 2 vagon Budapesten 7200 és 1 vagon Budapesten 6950 korona, korpa 1 va­gon Budapesten zsák nélkül 3900 és egy vagon zsákkal együtt 4200, lucerna 10 q Budapesten 375 korona, lóhere 10 q Budapesten 450 korona. A mai hivatalos árfolyamok a következők: Újbúza tiszavidéki 7150—7250, pestvidéki és fejérmegyei 7150—7200, óbuza tiszavidéki 7300—7350, pestvi­déki és fejérmegyei 7250—7300, árpa 6000—6100. tengeri 7000—7200, zab 7300—7500, korpa 4100— 4200 korona. = Bezárják a budapesti árutőzsdét? Buda­dapeströl táviratban jelentik: A budapesti tőzsdetanács tegnapi ülésén az árutőzsde bezárásáról tanácskoztak. A tanácskozás résztvevői megállapították, hogy a kenyér­magvak drágasága a gazdasági életben olyan helyzetet teremtett, hogy a tőzsde kénytelen bizonyos rendszabályokhoz nyúlni. A tanács tagjai hajlandók volnának a tőzsdét bezárni, de a felelősséget ezért a rendkívüli intézke­désért nem vállalhatják. A tanács elhatá­rozta, hogy mától kezdve a kenyérmagvak adás-vételéről tőzsdén létrejött minden ügy­letet a vevő, eladó és közvetítő köteles az áríolyamiegyző-titkárnál még az aznapi tőzsdeidő végéig bejelenteni. A rendelkezés megszegőit kizárással büntetik.- - Elhalasztották az osztrák jegybank megala­kítását. Megírtuk már, hogy az uj osztrák jegy­bank augusztus 15-én kezdi meg működését. Ezt a határidőt azonban Segur osztrák pénzügymi­niszter legutóbbi nyilatkozata szerint nem lehet megtartani, mert a részvényaláirást teknikai okokból még csak most kezdhetik el. A bankok meghatározott részesedési összegeiket azért be­fizetik a jelzett napon, vagyis augusztus 15-én. A részvényaláirás határidejét szeptember 10-ikéig meghosszabbították, az uj jegybank pedig szep­tember 15-én kezdi meg működését.- - Bécsi devizaclearing háromszor hetenként- Bécsből jelentik táviratban: Hogy a nagyon ki­terjedt devizaclearinget, melyet a pénzügyminisz­ter legutóbbi intézkedésére a devizaközpont utján bonyolítanak le, elintézhessék, a devizaközpont a következő uj rendet honosítja meg: A devizaclea­ringet további intézkedésig csupán hétfőn, szer­dán és pénteken tartják meg. Devizakereskedők valutakérelmeiket pedig csak kedden, csütörtökön és pénteken nyújthatják be a devizaközpontnál.- - Az uj osztrák jegybank részvényjegyzése. Bécsből jelentik: Az uj osztrák jegybank rész­vényjegyzése a jövő héten kezdődik. A részvény- jegyzők részére messzeterjedő adókedvezményt biztosítottak, azonkívül pedig amnesztiára is tart­hatnak számot.-- Megengedték a román korpakivitelt. Buka­restből jelentik: A kormáj' a korpakivitelt a jú­nius 17-iki kormányrendelet intézkedései alapján megengedte. A kivitelre bejelentett mennyiség 50 százalékát át kell adni a belföldi szükséglet cél­jaira. Tözsdedrfolfamok Kedden, augusztus 8-án: Prága: Értéktőzsde. Agrárai banka (Ag- Kolini kávé. . . . 710.— rár Bank).... 490.— Kolini petróleum . 490.— Bohemia ............. 438.— Kolini szesz . . . 825.— C­soh Union Bank 422.— Tejipar rt............. —.— B. Industrial (Cseh Első pilseni sör­iparbank .... 434.— gyár................... —.— Pr ager Kredit. DanÖk és társa . . 348.— (Prágai Hitelb.) 745.— Laurin és Klement 274.— Szlovák Bank . . 229.— Ringhoffor .... —.— Zivnostenska . . . 413.50 Bécsi Unionbank. 23.— Anglobank (Angol- Prager Eisen . . . 840.— Osztrák Bank . . 69.— Skoda.................. 465.— Wien er Bankv. . . 23.— Papír................... 205.— Osztrák hitel . . . 28— Cseh nyugati szén 340.— Cseh Cukor .... 1280.-— Osztraui szén. . . — Kolini műtrágya. 710.— Inwald.................... 920.— Poldi....................... 377.— Friedrich............. — Al pine.................... 325.— De vízáEi: VIII/8. VIII/7. 100 hollandi forint . 1585.50 1585.00 Kő. 100 német márka . . 5.35 5.325 „ 100 svájci frank . . . 778.50 776.00 „ 100 norvég korona . 696.25 693.75 „ 100 dán korona . . . 878 00 878.09 „ 100 svéd korona. . . 1066.00 1056.00 „ 100 olasz lira .... 186.25 186.75 ,, 100 francia frank . . 332.25 332.75 „ 1 font sterling . ... 181.75 181.625 „ 1 dollár .................... 40.70 40.625 „ 10 0 belga frank . . . 314,00 314.00 „ 100 spanyol peseta . 631.00 631.00 „ 100 jugoszláv dinár. 48.00 47.25 „ 100 jugoszláv korona —.— —.— „ 100 román lei .... •—.— —.— „ 100 bolgár leva . . . 24.30 24.30 „ 1 török font ............. 24.60 24.10 „ 10 0 osztrák korona . 0.0713 0.0661,, 100 lengyel márka . 0.5925 0.5975 „ 100 magvar korona . 2 65 2.15 „ 1 dollár (kábel) . . . 40.80 40.80 Stf iUT HT1 . ílOV ÍÖÍ92ÍV BMdapest. Értéktőzsde. Magyar Hitel .... 4200 Ganz-Danubius . . 220000 Osztrák Hitel .... 1325 Ganz-villamos. . . . 38000 Ang,-Magyar .... 900 Láng..................... 6400 Le számítoló............. 1675 Liptálc.................... . 1430 Ma gy.-Olasz............. 350 Schlick............... 2300 Je lzálog.................... 290 Báró ti....................1350 Hazai bank............. 700 Izzó........................ . 16000 Sa lgó....................... 230C0 Gutmann........... 5750 Ri ma ...................... 7700 Klotiid.................. 6300 Kö zúti ........ 2375 Magyar Cukor . . 98000 Délivasut ...... 4600 őstermelő.............1900 Ál lamvasut..............30009 Gumim.................. 6300 Ker esk. bank . . . .12000 Naschitzi........... 29500 Mag v. ált. tkp. . . . 2000 Neuschloss........ 600 El ső hazai................ 35750 Orsz. fa.................• 1400 Bo rs.-Mískolei.... 8000 Győri olaj........... 4300 Co ncordia................ 4600 Szlavónia.............1900 Bu dapesti malom . .10800 Egyes, fa........... 350 Giz ella malom.... 4600 Zabolni ..................... 2300 Hu ngária malom . . 8100 Egyes, tkpt ..... 3300 Beoesini.................... 19000 Papír...................4150 Ész aki szén............. 13000 Bóni..................... 5000 Esz tergom-Szászvári 14000 Malomsoky........ 825 Fel sőm, szén............. 21000 Rézbányái.............2150 Dr asche................... 15500 Aegisz ..................... 985 Ma gnezit................ 40000 Földhitelbank. . . . 4000 Magv . ált. Kőszén . 50000 Merkúr ....... 450 Urikányi . . • . . . 25000 Viktória ....... — Adria....................... 27500 Óceán................... — At lantika ................ 3700 Pálfalvai........... 2800 Le vante.................... 32000 Kóburg ....... — Tröszt................... • 5100 Magyar szalámi . . 8000 Csá ky . .................... 1900 Spódium.............. 2675 Ma gyar Fegyvergyári 9400 A valuta* és devizaforgalom szünetel. Bécs. (Zárv a.) BerSist. Devizák. Prága....................... 1875.65 Milánó.................. 3475 65 Amsterdam . . . 29563.00 London.................. 3400.70 Bu enosz Airesz . . 275.90 New York .... 762.04 Brüsszel ............. 5847.S5 Paris......................6132.25 Kr istiania . . . 13058.65 Zürich.. 14431.90 Ko penhága . . . 15329,55 Madrid ..... 11735.30 Stockholm . . . 19875.10 Bécs ................... 1,455 He lsingfors . . .1609.95 Budapest............. 48.43 A z ürichi devlzaárfolyamoh Zárlat. VIII/8. VII1/7. 100 csebszl. korona . 12.90 12.75 svájci frank 100 magyar korona. 0.30 0.275 „ „ ICO német márka . . 0.70 0,685 „ „ 100 hollandi forint . 203.S0 203.60 „ „ 1 dollár ...................... 5.26 5.26 1 font sterling . . . 23.46 23,44 „ „ 100 francia frank. . 42.80 42.975 „ „ 100 olasz líra .... 24.125 24.225 _ 100 belga frank . . . 40.45 40.75 100 dán korona . . . 113.00 113.00 „ „ 100 svéd korona .. 137.25 137.50 100 norvég korona . 90.00 90.10 „ „ 100 spanyol peseta . 81.60 81.60 „ „ 100 Bueu. Air. peso 191,00 191.00 „ „ 100 jugoszláv korona 1.60 1.575 „ „ L00 jugoszláv dinár —.— —.— „ „ 100 ósztr. kor. (pénz) 0.0125 0.01 „ „ 100 osztr. leb. bankj. 0.01 0.0125 „ „ 100 lengyel márka . 0.085 0.085 „ „ 100 román lei ... » 3.30 —.— „ „

Next

/
Oldalképek
Tartalom