Prágai Magyar Hirlap, 1922. augusztus (1. évfolyam, 50-75. szám)

1922-08-17 / 63. szám

4* Csütörtök, augusztus 17* i-wi»«R;.nanKnw* tt*er*ni»‘WV',-iye><-«wwwvyi nőmiájának kiépítése csak megerösiti a cseh­szlovák köztársaságot. Ezzel — írja a Slovák — adva van a mi nagy problémánk megol­dása, amely a következőkben foglalható Össze: 1. A cseh-szlovák államegység. 2. Szíovenszkó teljes önkormányzata. 3. A nem­zeti kisebbségekkel való kölcsönös megértés.. Egyedül ez a program — fejezi be a Slovák — biztosítja számunkra a „szent kenyeret14. A cseh szociáldemokraták a kormány rekonstrukciójáról. A cseh szociáldemokraták lapja, a Právo Lidu keddi számában a kormány rekonstruk­ciójával foglalkozik. Hogy milyen lesz az uj kormány, arra vonatkozóan azt Írja, hogy azt bajos jelenleg megállapítani. Azok a hí­rek ugyanis, hogy a kormány rekonstruk­cióját Karlsbadban előkészítették, nem felel­nek meg a valóságnak. A Právo Lidu sze­rint ide vonatkozóan eddig semmiféle ta­nácskozás nem volt, csupán az az egy bi­zonyos, hogy Benes, a köztársaság elnöké­nek visszatérése után — ami augusztus 20-án fog megtörténni — be fogja terjeszteni a kormány lemondását. A lemondással kapcsolatosan azt írja a Právo Lidu, hogy bár mindenki elfogadja Benesnek azt az álláspontját, hogy a nép- szövetség kongresszusán ő vegyen részt, mindazonáltal lehetetlennek tartják azt, hogy egy lemondott miniszter képviselje a köztár­saságot Genfben. Viszont azonban azt is ki­zártnak tartják, hogy Massaryk visszatérése és Benes elutazása közötti időközben sike­rüljön összeállítani egy uj kormányt. Annál kevésbé, mivel eddig semmiféle lépés nem történt ebben az irányban s a helyzet na­gyon bonyolult. A jelenlegi parlamenti több­ség valamennyi pártiában meg van az elvi készség arra, hogy továbbra rs megmaradjanak a kormányban, de az uj kormány munkaprogramja tekintetében olyan kérdések merülhetnek fel, amelyek ellenté­teket idézhetnek elő a koalíciós pártok kö­zött. Ilyen kérdés például a korona árfolya­mának megszilárdítása, továbbá a gabona­vámok kérdése és a vagyondézsmáról szóló törvény módosítása, azután a szociális biz­tosítás kérdése, az állami tisztviselők s az ezzel összefüggésben álló közigazgatási re­form kérdése, a szolgálati pragmatikáról szóló törvény módosítása, végül pedig az állam és az egyház közötti viszony, vala­mint a nyelvtörvény végrehajtási rendelete. Már ezekből is nyilvánvaló — Írja a Právo Lidu — hogy az uj kormánynak e tekintet­ben teljesen határozott és világos progra­mot kell hoznia. Ami a cseh szociáldemo­krata pártnak a kormányrekonstrukcióval szemben elfoglalt álláspontját illeti, arra vo­natkozóan a Právo Lidu azt írja, hogy a párt legutóbbi kongresszusán egész világosan kijelentette, hogy hajlandó a kormány re­konstrukciójában közreműködni, az alatt a feltétel alatt, hogy az uj kormány a jelenlegi koalíción alapuló, iisztán parlamentáris kor­mány legyen. A párt ezt az álláspontját —• a Právo Lidu szerint — azóta sem változ­tatták meg. A Právo Lidu végül azzal fejezi be, hogy most kell kitűnnie annak, hogy a jelenlegi kormányrendszer továbbra is élet­képes lesz-e. YUMiinssdirnqiwn. A Prágai Magyar Hírlap munkatársának repülőútra Budapesttől Prágáig. láTiraiob Kritikus helyzet Becsben. Bécs, augusztus 16. (Saját tudósítónk tele­fonjelentése.) Az osztrák hite! londoni sorsa Bécsben igen pesszimisztikus hangulatot vál­tott ki. Szó van arról is, hogy a nemzeti ta­nácsot összehívják és a kormány lemond. Ezt a hirt azonban még kosainak kel! tekin­teni, mert addig, míg az osztrák delegátusok Londonból vissza nem térnek, a kormány pozitív határozatot nem hoz, A kormány is­mét memorandumot akar a népszövetség elé terjeszteni, amelyben Ausztria fenyegető katasztrófájára akar rámutatni. LerchestfeM gróf baio?: miniszterelnök lemond. Berlin, augusztus 16. (Saját tudósitónk táv­irata.) Ma itt az a hír terjedt el, hogy Ler- chenfeld gróf, bajor miniszterelnök lemond A hirt eddig nem erősítették meg. Keleti konferencia Velencében. Paris, augusztus 16. (Saját tudósítónk táv­irata.) A Matin jelenti, hogy a szövetsége­sek megállapodtak abban, hogy a közeli ke let kérdéseinek tárgyalása végett a közeljö vőben konferenciát tartana]^ Velencében. A Budapest melletti mátyásföldi repülőtér i hangárai előtt üiünk terített asztalnál. Gyö- ; nyörü napsütéses vasárnap reggel. Az ég 1 mint valami selyemtakaró borul a szem- : határra, csak itt-oít szakítva meg néhány messziről idefehérlö bárányfelhőtől. A mező- . röl idehallatszik a pacsirták éneke s az éledő Élet zsongása. Az asztalnál, — miről is beszélnénk — az emberi elme legcsudásabb, legmerészebb és legjobban áhítozott találmányáról, a repülés­ről folyik a szó. Nevek és városnevek válta­koznak kilométerrekel és évszámokkal kap­csolatban, — Bleriot, Pegoud, Richthofen, Varsó, Páris, Konstantinápoly, Moszkva . . . Nem tudom figyelni a beszélgetés menetét. Mintegy félálomba, kavargó gondolatok­ba merülten hallgatom, amint Stipsich báró, a Franco-Roumaine budapesti telepének szeretetreméltó főtisztviselöje magyarázza a többieknek: — Idáig csak Budapest és Páris között tartottunk fenn rendes forgalmat, Wien, Prága és Strassburgon át. No, meg ugyan­csak Prágán keresztül Páris és Varsó között. De most már ki fogjuk terjeszteni a repülő­járatokat Beigrád—Bukaresten át egész Konstantinápolyig. És Páison túl nincs repülőszolgálat? — Kíváncsiskodik valaki. — Ugyan kérem, — nevetett Stipsich báró — Párisból Londonba hatalmas repülő om- nibusok, úgynevezett aerobuszok járnak. Huszonnégy utas számára van benne hely. Elegáns, hatalmas, birosbársony-iiléses te­rem a gép utasfülkéje. Kényelmes, — akár a gyorsvonatok étkezökocsija. Még sétálhat is benne. — És utaznak is rajta? — Hát hogyne. Azt lehet mondani, soha egy hely sem marad üresen. Ez természetes is az ilyen gyors, biztos és kényelmes köz­lekedésnél. Háromszor-négyszer olyan gyors, mint az expressvonat és hozzá még olcsó is. Hiszen innen Budapestről 120 utast indítottunk el eddig rövid fennállásunk óta. Pedig itt csak kis, négyüléses gépek közle­kednek. Különben nézzék meg az urak! A társaság fölkerekedik s bemegy a han­gárba. Magam maradok egészen elkábulva és lenyűgözve a hallottaktól. Teremtő Isten, — hová fejlődik a teknika. És hirtelen felme­rül előttem egy régi-régi tiz és egynéhány év előtti kép, — mikor Bleriot, a La Manche csatorna átrepülése után eljött hozzánk is, hogy az ámuló pestieknek bemutassa a repü­lés csodáját. Rettentő sokaság tolongott a régi lóversenytér tribünjein s a gomolygő hangyabolyban, mint fiatal emberke csillogó szemekkel, folytott lélegzettel figyeltem, hogy emelkedik a gép 30—50 méter magasságba s repüli körül a teret egyszer, kétszer, ötször. És újra látom a tömeg mámoros lelkesedé­sét, mellyel a levegő meghódításáért adózott, egyben u.gy a repülés első sikert aratott baj­nokának, mint minden rettenthetetlen harco­sának, sőt vértanújának. Hol vagyunk ma? Hová fejlődtünk? Aki Budapesten elköltött reggeli után beül a repülőgépbe, az Prágában villásreggelizhet, Strassburgban ebédelhet és — Párisban uzsonnázhat. Ha ez igy halad to­vább, akkor maholnap a vállalkozó szellemű családapák vasárnapi kirándulásukra New- Yorkba, a Ganges partjára, vagy éppen az ausztráliai őserdőkbe fognak kiruccani lár­más gyermekeikkel egyetemben. Készülődés az útra. És fantáziám szárnyalni kezd, még a repü­lőgépnél is sebesebben, már épp a bolygók közti közlekedésről ábrándozom, mikor egy udvarias hang visszazökkent a földre: — Szekesztő ur, háromnegyed hét! Tessék beszállni, indulunk! Stipsich báró áll előttem. Egyszerre fel­eszmélek. Tehát most én is repülni fogok. Valami ujjongó, egyszersmind szorongó ér­zés fog el. Vájjon milyen lesz? Még sohasem ültem repülőgépen, — kivéve a ligeti láncos­körhinta léghajóját — s készülődés közben óvatosan megkérdeztem: — Aztán milyen érzés, mikor az ember fel, vagy leszáll? Nem érezni semmi kellemet­lent? — Dehogy! Egyáltalán semmit! Mintha autóban ülne. — És szabad benne mozogni? — Szabad! Csak éppen ide-oda járkálni . nem. De azt nem is lehet, mert ezeknek a- kis gépeknek a belseje csak akkora, mint- egy jókora autónak. Muszáj ülni benne. A- nagy gépeknél persze egészen más. Kime- j gyünk. A gép már kint áll s akkor végezték rajta az utolsó töriilgetéscket, próbálgatáso­dat. Gondosan, szeretettel igazgatják, mint a bálba készülő leányt. A gép fémmel bevont szárnyai és teste csillognak a napsütésben. Közel megyek hozzá és jó! szerniigyre ve­szem. A „kis" utasszállító gép hatalmas, masszív alkotmánynak látszik. Szinte hihe­tetlenek tetszik előttem, hogjr ez a kemény, nehéz masina fog velem a felhők közé emel­kedni. Az oldalán ablakok és ajtó. A báró fel­nyitja. Betekintek. Bent ^íagy, kényelmes, tényleg autószeríi fülkében 4 nádfonatu ka­rosszék, szijjal a padozathoz erősítve. Az ol­dalán szintén széles bőrövek. — Hát az mire kell? — Kérdem a bárót. — Ha valaki fél, — leszijjazhatja derékon magát. De semmi szükség nincs rá, mert a gép teljesen simán és zökkenés nélkül megy. Indulás a Mátyásföldről. Most már többen állnak körülöttünk. A ha- tárrendőriefügyelő, aki az útlevelem aaja át, a vámtiszt, aki már régen végzett a podgyá- szaim vizsgálatával, tisztviselők, alkalma­zottak, ismerősök. A gép motorja berregni kezd. Própát tartanak. Ott all már a francia pilóta Monsieur Fouquet is, a szokásos avia- tikus sapkában és kabátban. Üdvözöljük egymást és ő felmegy a gép hátán levő pilotaülésbe. Én is elbúcsúzom a körülöttem állóktól s fölhágok a lép­csőn a fülkébe. Átadnak két darab vattát, — tömjem be vele a füleim. Megteszem. Be­csukják rám az ajtót s én elhelyezkedek ké­nyelmesen az egyik nádkarosszékben. Már csak a motor egyre erősödő zúgását hallom. Kitekintek az ablakon. Kint csupa mosolygó arc. Két-két ember fogja a gép szárnyát. A motor most már félelmesen dübörögve kattog. A gép teste meg-meg remeg. Egyszerre egy intésre a szárnyakat tartó emberek eíugra- nak és én érzem, hogy elindulunk. Megné­zem az órát, pont hét. Könnyén, rugalmasan haladunk, akár egy autó. A kint állók inte­getnek kalappal, zsepkendövel, — visszain­tek, de a gép gyorsasága egyre fokozódik. A nagy, szárnyas gépmadár vágtat, rohan vi­harsebesen, mintha meg sem akarna állni, nyomunkba a motor szelétől földig hajolnak a fűszálak . . . Egyszerre könnyen, észre­vétlenül, akár egy pehely, vagy lepke emel­kedni kezd. Másodpercek alatt látom elma­radni alattunk a földet, az ismerős arcokat, a hangárokat. Egy perc múlva már szédítő magasban járunk. Már megkerültük az óriási repülőterei és fordulunk a Duna felé. A gép méltóságteljesen, mint a sas és könnyen, mint a fecske fordul, repül, miközben egyre magasabbra emelkedik. Nézek ki az ablakon. A lent állók még mindig integetnek. Parányi, furcsa kis liliputi emberkék. A hangárok is apró skatulyáknak látszanak, egyre fogynak, kisebbednek, már csak akkorák, mint egy gyufaskatulya, majd eltűnnek. Hirtelen tudatára ébredek a helyzet rend- kívüliségének. Az első lelkesedés mámorát valami szorongó érzés váltja föl bennem. Hir­telen úrrá lesz felettem a szokatlanságnak és bizonytalanságnak érzete- Végig cikázik agyamban a gondolat, — ha most megállna a motor, ha itt most ebből a szédítő magas­ból lezuhannánk . •. s a fülke vaskorlátját szo­rítva kezemmel, aggódva kémlelek ki az ab­lakon . - ­De a gép tudomást sem vesz hátborzongató gondolataimról, úszik tovább nyugodtan, a motor kattog szakadatlan, egyhangú robaj­jal. Lassankint megnyugszom s figyelem a tájat. Külvárosi részek felett repülünk s alul­ról fogpiszkáló nagyságú gyárkémények és gyermekjátéknyi emeletes házak tekintget- nek felém- Csodálkozva észlelem, hogy a gép járása milyen lassú. Mintha alig változtatná a helyét s métereket haladna percek alatt- Csak akkor veszem észre, milyen optikai csalódás ez, amikor mintegy öt percnyi re­pülés után egy keskeny fehér szalag tűnik fel alattunk: a Duna. Majd elmarad az is- Tata felé repülünk átlóalakban vágva át a Duna kanyarulatát- A mélyben erdők, szán­tók, tarlók váltakoznak. Néha egy fehér esik. — patak, vagy országát. Vihar a felhők alatt. Valahol Eehérmegye határán egyszerre el­borul az ég. A nap elfogyott, mindent valami szürke, barátságtalan fátyol takar be. A szür­keség belopódzik a lelkembe- A fejünk felett felhők gomolyognak. Mindenfelől viharjelek. Előttünk nagy, sötét tenger, — arra Moson felé biztosan vihar van s mi, rohanunk bele a veszedelembe, a vihar kellős közepébe- Az aggodalom mindinkább erősbödik bennem- Egyszerre széláramlatba kerülünk- A gép szárnyai meginognak. Hirtelen feljebb csap ugrásszerűen, majd ismét lesülyed. Ijedten kapaszkodom. Jaj, most felfordulunk - - • Nem. Nyugodtan repülünk tovább- Egymás­után jönnek erősebb, gyöngébb szelek. De a gép felmegy a „szél hátára", vagy elcsúszik alatta, — vagy pedig éppen nekiíeszül és diadalmasan megbirkózik velük- Izgalmas érdeklődéssel figyelem a gép fölényes har­cát az elemekkel, szinte egynek érzem ma­gam vele. Valahányszor egy szélroham kerül szembe velünk, — szinte a magam erejét is odaköl- csönzöm neki, pedig mi az én erőm az övé­hez képest. Közben elérjük Ismét a Dunát s most felette haladunk, hol a jobb-, hol a bal­partján. Falvak, városok maradnak el s én figyelem a határt­Finánc nélkül át a határon. Balról hatalmas tó körvonalait vészén észre: a Fertő! Itt van az uj magyar hatá' Ezen a tájon a vonaton utazókat podgyász és utlevélvizsgálók veszik munkába- A gép madár nem respektálja a határt. Átsuhan, át rohan felette - - . már-már Burgenland fe lett repülünk . • • már látom a Lajtát. Balról egy nagy hegy körvonalai integetnek: az a Schneeberg lesz. Alattunk már osztrák terü­letek úsznak. Figyelek előre. Egynegyed ki­lenc. Messziről valami fehérség látszik- Er- njrőt csinálok a kezemből- Egyre közeledünk. Két perc múlva egy hatalmas város körvo­nalai bontakoznak ki és én ujjongva ismerem meg Bécset- A gép rohanása enyhül- Mind­inkább közeledünk a földhöz. A tárgyak ro­hamosan növekednek. Alattunk óriási zöld térség. Közepén hatalmas fehér kor- A tér­ség szélén széles, fehér épületek- Felisme­rem: repülőhangárok. Az asperni repülőtér felett vagyunk. Már megkerültük szép, nyu­godt repüléssel az egészet, mikor a pilóta az ellenkező oldalon, a hangárokkal szemközt elállitja a motort. Siklórepüléssel szállunk simán, zaj nélkül lefelé- Valami sajátságos, de egyáltalán nem kellemetlen érzés közben közeledik a rohamosan növekvő föld. Szinte úgy tetszik, mintha nem is mi mennénk, ha­nem a föld emelkedne.­Bécsben. Egyszerre könnyedén ugrik egyet a gép, — földet értünk- A motor ismét működésbe kezd. Ismét átalakulunk autóvá s vágtatva érünk a hangár elé- Megállunk. Nyolc óra húsz perc. Felnyitják az ajtót, kiugróm. Ba­rátságosam üdvözölnek- Egy rendőraltiszt el­kéri az útlevelem, — á hivatalnok a jegyem kezeli el­— Meddig utazik? — kérdi. — Prágába! — Pont kilenckor indulunk tovább! Kezet fogunk s én sétára indulok a repülő­tér pázsitján, a néhány lépéssel távolabb rám várakozó édesanyámmal és rokonaimmal, kik az én fogadásomra jöttek ki Bécsből vil­lamoson. (Az ütjük idáig 2 óráig tartott-) Ez­alatt folyt ismét a gép tatarozása-, kopog­tatása, csinositgatása, — meg a csomagok ki­es berakása. Mert a gép csomagokat és pos­tát is szállít. Mégpedig meglehetős sokat- Kü­lönösen Párisba és Londonba, ahová a cso­mag a nagy távolság dacára is sokszor előbb j érkezik meg, mint a távirat Bécsíől — Prágáig, „megszokásból". Kilenc óra- Megismétlődik a mátyásföldi jelenet. Tiszta, kék ég és napsütés. Búcsú- Beszállás. A motor működni kezd, az „autó" megindul. - - egyre sebesebben s néhány má­sodperc múlva fenn vagyunk a levegőben- A repülőtér egy-kettőre eltűnik s mi suha­nunk nyílegyenesen Prága felé- Tiz óráig is­mét napsütésben megyünk. Ekkor az ég ugyanúgy elborul s kezdődnek megint Szél urfi incselkedései. Engem azonban már nem lehet megijeszteni. Mint „régi" és „gyakor­lott" légi utas büszkén, elbizottan ülök a ké­nyelmes karosszékben s felváltva jegyezge- íek. vagy olvasok, nézegetek vagy szundi­kálni — próbálok, meg néha-néha úgy „meg­szokásból" drukkolok és szurkolok- A per­cek repülnek és repülnek az elhagyott tá­jak is.. • Háromnegyed tizenegy. A gép most hirte­len hanyatlani kezd. Ijedten kapom meg a vas keresztrudat, nézek az ablakon- Nem Iá­tok várost. Mi történhetett? A hanyatlás megszűnik és vízszintesen repülünk tovább, hogy újra meg újra megismétlődjön az előbbi zuhanás. Most már azonban sejtem, hogy megérkeztünk s ereszkedünk le. A légcsa­var egyszerre beáll, — siklórepülés s néhány másodperc múlva földet érünk, megállunk. Cseh-szlovák rendőr áll az ablak előtt. A kbelli repülőállomáson vagyunk. Kiszállok- Hamarosan megtörténik az utevél- és vám- vizsgálat s a társaság autója máris rohan velem Prága felé- Mire magamhoz térek, inár bent járunk a város közepén s az autó megáll a szerkesztőség előtt-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom