Evangélikus liceum, Pozsony, 1921
Thomay Béla emlékezete. Távol szeretteitől, távol hazájától, keserves rabságban a zord Szibériában, halt meg kedves kartársunk Thomay Béla a béke harmadik évében, 1921. évi május hó harmadikén. „Megszűnt a mi szivünk öröme, siralomra fordult a mi örömünk, mert eltávozott tőlünk a mi vigasztalónk, aki megvigasztalná a mi lelkeinket." A bánatos szülőknek ez a keserve a mi keservünk is, amikor kedves fiatal munkatársunk tragikus sorsára gondolunk. Amidőn az 1914. év- nyarán az iskolai év befejeztével búcsúzott tőlünk, hogy külföldi'tanulmányútra menjen, ki sejtette volna, hogy ez a viruló ifjú, aki tanári pályájának még csak elején állott, de alapos szakképzettségével, komoly kötelesség- érzetével, férfias nyugodt jellemével kiváló módon hivatva volt arra, hogy az ifjúság oktatásában és nevelésében még hosszú, áldásos munkásságot fejtsen ki, soha vissza nem tér szerető kartársai közé, a kedves munkakörbe, a hozzá meleg szeretettel ragaszkodó ifjúság közé! Oly nyugodtak voltunk, mikor az első hireket kaptuk, hogy orosz fogságba került s a krasnojarski fogolytáborban tartózkodik; bízva bíztunk abban, hogy erős, egészséges s-zervezete, jellemének megingathatatlan nyugalma ki fogja állani a nélkülözéseket, az éghajlat viszontagságait épugy, mint a lelki gyötrelmeket is, melyek sok szegény hadifogolynak okozták gyászos pusztulását. Epedve vártuk vissza, hisz a megfogyott és meggyengült tanári karban oly égető szükség lett volna az ő munkásságára is. De az Űr másként rendelte. Fájó szívvel búcsúzunk messze idegenben pihenő puritán jellemű, jó magyar humoru, hűséges barátunktól s kartársunktól; szeretettel és kegyelettel fogjuk megőrizni emlékét. * * * Thomay Béla Szegeden született 1885. évi október 15-én mint a ma is köztiszteletben élő Thomay József szegedi ev. lelkésznek fia. Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, az utóbbiakat a kegyesrendiek főgimnáziumában jeles eredménnyel. Főiskolai tanulmányait a klasz- szika-filológia köréből a budapesti tudományegyetemen végezte és tagja volt az Eötvös-kollégiumnak, a modern szellemben vezetett tanárképző intézetnek. Miután a tanári képesítést megszerezte, Szegeden és Aradon volt gyakorló tanár, majd segédtanár a soproni Laehne-féle magángimnáziumban. Az 1910. év folyamán a pozsonyi egyház ajánlatára a magyar köz- oktatásügyi miniszter kinevezte líceumunkhoz helyettes tanári minőségben, mint Markusovszky Sámuelnek, az intézet volt rektorának és története meg- irójának utódját, klasszika-filológiai tanszékre. Ez év szeptemberében kezdte meg nálunk tanári működését, egyúttal az internátusbán is teljesített szolgálatot mint felügyelő tanár. Két évi minden tekintetben megfelelő, lelki- ismeretes tanári működés után az 1912. év szeptemberében rendes. tanárrá lett és e tanév megnyitó ünnepén „A születésnap jelentősége az ókori népeknél" cimü tanulmányát olvasta, fel mint tanári székfoglalót. Komoly lelkiismeretességgel élt tanári hivatásának, szabad idejét a továbbképzés mellett főképen a klasszikus zene művelésére fordította. Kitünően hegedült és meghitt kartársával, Schwalm Nándorral, kit szintén a háború áldozatjaként siratunk, s aki Thomayt zongorán kisérte, sok élvezetes órát szerzett magának is, barátainak is. A világháború forgataga őt is magával sodorta. 1914 őszén mint a 101-ik számú gyalogezred hadapródja az orosz harctérre távozott -s még ez évben súlyosan megsebesültén hadifogságba került. Hiányos téli felszerelésben, nehéz sebbel, részben gyalog kellett megtennie a több mint négy hétig tartó utat a szibériai Krasnojarskig. Néhány havi kínos testi és lelki
