Evangélikus liceum, Pozsony, 1914

5

1. a franciák bosszúvágya, az u. n. revanchevágy a németek ellen;

2. az angolok féltékenysége az iparban és kereskedelemben hatalmas versenytárssá fejlődött német birodalom ellen;

3. az orosz cároknak világuralmi törekvése és végül

4. Szerbiának délszláv tartományaink elhódítására megindított aknamunkája.

Az első kettő, mint látnivaló, tisztán Németország, az utolsó tisztán Ausztria és Magyarország ellen irányul, a harmadik pedig létérdekében fenyegeti mindegyiket.

Lássuk ezeket röviden egyenként.

Mi az a revanche, melyért minden francia hévül és bármely pillanatban kész a háború pusztító veszedelmét hazájára zúdítani? Visszafizetés azért a nagy megalázásért, melyben Franciaországot Németország 1870 71-ben részesítette. Hogy Németország akkor sem kereste a háborút és hogy a támadó fél Franciaország volt, erre persze nem gondol egy francia sem. A szenvedély elvakítja az embert, el a népeket is. Már pedig a francia nép a német ellen 70/71 miatt csak gyűlöletet érez. Hogyne. Hiszen a franciák a múlt század második felében, mint már annyiszor a múltban, vezérszerepet játszottak Európában. Hozzászoktak megint, hogy a francia trikolór diadalról diadalra haladjon Európa csataterein és az egész világ meghajoljon a francia „gloire“ előtt. S mindennek végét jelentette a szörnyűséges 1870 71-i német-francia háború. Rövid egy havi háborúskodás elég volt, hogy császárukat, 111. Napóleont a hatalom szédítő magas polcáról a bukás örvényébe sodorja és az összetört trón romjai alá temesse a franciák szeme fényét, a hadi dicsőséget. Bekövetkezett a sedani katasztrófa 1870. szeptember 2-án. Nyolcvanezer francia követte császárát a német fogságba. De még ezzel nem telt be a keserűség pohara. Újabb két hónap múlva elesett a „bevehetetlen“ Metz vára és 179 ezer francia tette le a fegyvert. Majd az 1871. január 28. napján az ország szive, a szépséges Páris nyitotta meg kapuit. Már csak a megalázó béke volt hátra. Bismarck, a